Délmagyarország, 1977. február (67. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-06 / 31. szám

10 Vasárnap, 1977. február 13. MAGAZIN Böngésző T

alán még napjainkban is azt tanítják iskoláinkban, hogy a Magyarország középső területeit meghódoltató török inkább pusztított, rombolt ittléte idején, mint épített, alkotott volna. Az oszmán uralom ilyen szélsőséges kárhoztatása azonban inkább a merev nacionalista elfogultság terméke, s nem a tények módszeres kutatása és feldolgozása nyomán nyert teret a közgondolkodásban. De ezt is időszerű felülvizsgálnunk, mert szélsőséges, tudománytalan és torz kép ez, amit legföljebb csak a romantikus történelemszemlélet engedhet meg magának. Molnár József „A török világ emlékei Magyarországon" című könyvecskéjével e revízióhoz nyújt hasznos segítséget. A szerző újabban előkerült dokumentumok, tervrajzok alapján tájékoztatja olvasóit arról, hogy a török kiűzése során mily sok építmény, műtárgy, iparművészeti érték vált a vallási gyűlölet, a kapzsiság és a pusztítás zsákmányává. Egy tőlünk messzire húzódott és időben is mélyre 6üllyedt világ hazánkban maradt nyomait, minaréket, fürdőket, dzsámikat, turbéket, mosdómedencéket láthatjuk a mintegy száz kitűjő fényképfelvételen. Pécsett, Budán, Szigetváron, Egerben és más városokban eddig 18 műemléket véd és gondoz az Országos Műemlék Felügyelőség. Molnár József könyve remélhetően kedvet ébreszt majd a kirándulókban az ismertetett műemlékek „életnagyságban" való megtekintésére is. (Corvina, 1978.) Ahogy a 16—17. századi török kultúra nyomai megtalálhatók Magyarországon, ugyanezen kor magasabb szintű magyar szellemisége után Nyugat országaiban kereskedik a gondos kutató. Amíg ugyanis a török volt Budán az úr. addig a szétdaraboltság miatt nem lehettek a hazai tudománynak, művelődésnek Itthoni intézményei. A születésének 400. évfordulója alkalmából nemrég ünnepelt író, Szenei Molnár Albert is e kor szülötte. Társaihoz hasonlóan, hazai egyetemek híján, neki is a művelt, nyugat-európai országokba kellett „bújdosnia", ha magasabb szintű iskolákat akart látogatni. Tudományos és irodalmi tevékenységét is csak az ottani légkörben fejthette ki gyümölcsözően. Ennek állít emléket válogatott műveinek szép kiállítású kötete, melyben zsoltároskönyvének zengzetes darabjait, fordításainak, szótárainak izgalmas előszavait, valamint levelezésének fontosabb emlékeit olvashatja az érdeklődő. Itt találjuk Molnár latinul írott Naplóját is, amely most jelenik meg először teljes magyar fordításban. A kiadvány többnyire ügyesen kiválasztott szemelvényei között szívesen olvastuk volna a Molnár által javított kiadásban közreadott Károly-Biblia néhány fejezetét is, a hódmezővásárhelyi gimnázium könyvtárában nemrég fölfedezett, egykor Molnár birtokában I levő „Biblia Tigurina" bejegyzéses fakszimiléjével együtt (Magvető, 1978.) Délibábos elképzeléseket sugallnak az utazási irodák mézesmázos prospektusai a Hortobágyról. A helyes honismerethez feltétlenül szükséges volt már a Kovács Gergelyné és Salamon Ferenc szerkesztésében megjelent „Hortobágy." A témát feldolgozó munkaközösség tagjai szakszerűen, de a nagyközönség számára is élvezetes utódon mutatják be e jellegzetes alföldi tájegységet. Érzékletes, hű képet kapunk az éghajlat, a vízgazdálkodás, a növény- és állatvilág, a mezőgazdaság, a halászat, vadászat kérdésköreiről. A kötetnek talán legizgalmasabb fejezete a Hortobágy néprajzával, a legelőgazdálkodással, a szarvasmarha-, ló-, juh- és sertéstartással, a pásztorélet egyéb összetevőivel, az építkezés, az étkezés, a viselet és a pásztorfolklór kérdéseivel foglalkozik. Az irodalomban oly gyakran szereplő táj valós értékeit kitűnően s emlélteti a kötetben látható több száz archív felvétel, színes fénykép, ábra. (Natúra, 1978.) „Vehetek akármilyen üres teret és azt mondhatom rá; csupasz színpad'' — mondotta századunk színházművészetének óriási hírű és hatású rendezője, Péter Brook. Neve a lengyel Grotowskiéval együtt a modern színjátszás jelképévé vált, s nem is érdemtelenül. Brook hagyományrombolása mögött egy minden eddiginél egyetemesebb érvényű színházi nyelv-, kifejezés- és gesztusrendszer kiépítése Iránti szándék érhető tetten. Koltai Tamás Brookról szóló könyvében a nagy rendező életpályájának, művészi fejlődésének eddigi állomásait mutatja be a „Szemtől szembe" sorozatban. Koltai könyve Brook mellett a modern színházi törekvések megértéséhez is hozzásegíti olvasóit, így minden színházrajongó figyelmébe ajánlható. A téma iránt mélyebben érdeklődő szakemberek számára alapo6 forrásjegyzék könnyíti meg a szakirodalomban való válogatást. (Gondolat, 1976.) Walter F. Kugemann „Megtanulok tanulni" című munkája a tanuláslélektan eredményeit teszi használhatóvá, a gyakorlatban is alkalmazhatóvá középiskolások, egyetemisták és tanuló felnőttek számára. Igaz ugyan, hogy tanácsai, észrevételei csodatevésre alkalmatlanok, és megfogadói az Indiai jógiktól eltérően nem véshetik agyukba potom hét és fél óra alatt Einstein teljes relativitáselméletét, de mindenképpen kevesebb erőfeszítést igényel majd a tanulás, ha a szerző által ajánlott módszereket alkalmazzuk. Szó esik itt arról, hogy miképpen van értelme a tananyag ismétlésének, hogy milyen hatással vannak az idegcsillapitók és izgatószerek munkánkra, mi is a programozott tanulás lényege, hogyan, s mikor érdemes puskázni. A kedves humorral megírt ötletes könyvet a benne található hasznos intelmek miatt tanárnak és diáknak is érdemes elolvasni. S mivel az életben szinte mindannyian tanárok, tanulók vagyunk, valamennyiünk számára szórakoztató lehet a 22 éves szerző munkája. (Gondolat, 1976.) Selye János új könyvében a biológia területén végzett eddigi kutatásainak eredményeit a társadalmi életre alkalmazza. A társadalomban élő ember helyes viselkedésformáit foglalja írásba, melyek — a szerző 6zerint — mindenféle vallástól, rendszertől függetlenek, tehát mindegyikkel össze is egyeztethetők. Az „Életünk és a stressz" című nagy sikerű könyv egyik óriási érdeklődést kiváltó lélektani következtetéséből nőtte ki magát ez az írás, melyben az ember természetes ösztöneinek helyét, kiéléseinek mikéntjét igyekszik megtalálni a szerző, egy modern társadalom keretein belül. Selye professzor könyve az előszó szerint arra hívja föl a figyelmet, hogy „a humán kultúra elvei összeütközésbe kerülhetnek az ember filogenetikai örökségével adott biológiai léttel". Ha e konfliktus megoldása nem is teljesen azonos a szerző által ajánlottakkal, azért rajta kívül még sokak számára lehet cte is. (Akadémiai, 1976.) TÉGLASY IMRE Olyan csodabogár ez, aminek se a rongyhoz, se a kilóhoz nincs köze. Legfőbb ismertetője, hogy mindig leesik, alkalmanként hozzánk vágják, vagy hozzánk törlik. Másik neve a dohány, vagy forint, de így már nem ugyanaz. Valaki mondja másik valakinek, hogy megfogta az isten lábát. Olyan helyet talált, amilyenről eddig se éjjel se nappal nem álmodott. Mi a meló? Nem mindegy? Csak dohány legyen benne, az a fontos. Sok a meló? Egy nyavalyát Csak ha megfeledkezel magadról, akkor dolgozol. Ha elbambulsz egy kicsit. De u rongyos kiló akkor is leesik. Fölösleges lenne most szemináriumi okfejtéssel bizonyítani, hogy munkabíró generációnk nem akkor dolgozik csupán, ha elbambul vagy megfeledkezik magáról, és az emberi tartás nem ficamodott ki annyira, hogy minden munkát bármikor elvállalunk, ha jól megfizetik. De azt is fölösleges bizonygatni, hogy sokan vannak ilyenek is. Fiatalok, középkorúak, idősebbek? Itt is, ott is, sajnos. Sistereg az ellenvetés, hogy hagyjuk a szentbeszédet. Ki az az átokverte vén bolond, aki nem nézi a pénzt? Helyben vagyunk és igaza van a sistergésnek. Pénz nélkül kettőt se léphetünk, két ajánlatból nyilván a pénzesebbet választjuk. Nyilván? Ha más zavaró körülmény nincsen. Mi lehet a zavaró? Ezer meg egy. Mondjuk nem értek ahhoz a munkához, amelyik többet hoz a konyhára. Vagy értenék, de ezt szeretem jobban. Megint vagy-vagy-vagy: szeretem, de az ottani főnöknek a szeme sarka se tetszik. A leendő munkatársam meg olyan, hogy rendes körülmények között messzire kerülném. Most üljek mellé, és éveim egyharmadában vele szívjak egy levegőt? Aki nem keres annyit, amennyit kereshetne, arra ezt A rongyos kiló mondják: élhetetlen. Aki nem mer arrébb lépni, amikor lépnie kellene. Tálcán kínálják a magasabb állást, mégis marad a régi kaptafánál. Megvetésem és elismerésem az élhetetlen embereké. Haragszom rájuk, ha többre képesek, mégse mozdulnak. Annyi kár jár a nyomukban, nincs rá számunk. Ha valaki kutyaólat tervez, pedig új városok születhetnének ujjai között, nem maga ellen vét csupán. Óriási kolonc a kallódó ember. Lelkibeteg lesz előbb-utóbb, maga is megérzi, hogy beleragadt a sárba, és erre a betegségre később már nincsen patika. Légüres tér és szék üresen sokáig meg nem marad, előfordulhat, hogy várost kezd tervezni az, akinek igazándiból csak kutyaólig ér föl a ceruzája. Csak azt üssem tehát, aki erejénél többet vállal? Legalább ennyi jár annak is, aki nem vállalja el a magáét Szeretem bennük, hogy minden új illatra nem rántják oda az orrukat. Azt, hogy tudják: minden virágot nem egyedül nekik kell leszakitaniok, még megszagolniok sem kell mindet. Lenge fuvallat le nem veri őket a lábukról, délibáb után nem futkosnak akkor sem, ha ötszázasok lebegnek előttük kötegben. Szeretem őket, ha a gerincükre kényesek. Ha ki merik mondani, itt maradok, mert ezt jobban szeretem. Azért szeretem jobban, mert naponta érezhetem, hogy nem éltem hiába. Tudom, hogy amit csinálok, arra szükség van. Tudom, hogy azt a másikat ilyen jól nem tudnám csinálni. Ezt a kettőt lenne Jő egy nevezőre hozni. Hajlamok és indulatok keresztezésével nem lehet előállítani azt az ideális embert, aki le tudja vetni minden hibáját, és minden erényét nagyra növelheti — az élhetetlen embereken sokat változtatni tehát nem tudunk, mondhatnánk ki szegedi szójárással a végső szentenciát. Fényévekre elkerülnénk azonban az igazságot, ha nem vennénk figyelembe, hogy gátak vannak a méltatlanul élhetetlen ember előtt. Amelyik munka vagy szék őt illetné, azért néha törtetők hada csahol. Velük együtt fusson? Azokkal versengjen, akiknek mindegy, csak a rongyos kiló essen le? Dolgozzon azokkal, akik legföljebb akkor pöccintenek arrébb valamit, ha megfeledkeznek magukról? Mozdul a rosta, kipotyog be. lőle, aki nem oda való. Van, aki több rázást is kibír, de előbb-utóbb kiesik. Az ilyen bukfenc elégtétel mindig azok. nak, akik fintorogva figyelték fölfelé jutását. A társadalmi igazságszolgáltatás, ha késik is néha, de elvégzi a maga dolgát kíméletlenül. Jó a rosta, kell a rosta, engem mégis aggaszt a csak pénzre menők tábora. Ha van egy állás, ahol munka nélkül is meg lehet élni, az ímmelámmal végzett munka pedig már föltűnik, akkor arra az állásra, vagy arra az emberre ott nincsen szükség. Ha valaki, bárhol van is, nem végzi el a munkáját, ne legyünk szemérmesek, mondjuk meg neki, álljon arrébb. Ha úgy tud ajtót csinálni, hogy az csak szimbólumnak jó, ha úgy tud tapétát ragasztani, hogy zörgeti a szél, ha fejjel lefelé ülteti a palántát stb stb., akkor valahol lennie kell minden esetben legalább egy embernek, akinek a tisztességes munkához az égvilágon semmi köze nincs. Csak azt nézi, a rongvos kilóból menynyi esik le. Mi meg azt, meddig bírja ő, és meddig bírjuk mi. HORVÁTH DEZSŐ A magyar kabaré megteremtője S

záz éve, 1877, február 5-én Nagyszöllősön született Nagy Endre író, újságíró, konferanszié, az irodalmi színvonalú magyar politikai kabaré megteremtője, a magyar konferanszműfaj kitűnő művelője. A jogot Budapesten és Nagyváradon végezte, Párizsban rövid ideig festészetet tanult. Újságírói pályára lépett, a nagyváradi Szabadság munkatársa Ady Endrével együtt, akihez baráti viszony fűzte. A század elején Budapestre került, a Magyar Szó, majd a Pesti Napló munkatársa lett. 1907 után színigazgató, megalapítja a Modern Színpad néven az első magyar kabarét, amelyet 1913-ig vezetett. Szellemes, merész koníeranszaiban a közélet visszásságait radikálisan bírálta, állította pellengérre. Kabarészínpadán Ady, Karinthy, Gábor Andor, Szép Ernő és mások művei szerepeltek. Ezzel iskolát csinált, megteremtette az irodalmi színvonalú magyar kabarét. Miután Lázár Tibor: Körök és egyenesek Megtaláltalak, mert dühösen kerestem értelmedet s azt a logikát, mely hozzád vezet Párhuzamos egyenesek vagyunk, s törvény az, hogy nem találkozunk, mégis van kivétel e szabály alól, és ezért — ha szeretsz — feloldozol. 1913-ban átadja kabaréját, Párizsba költözik. Röviddel a világháború kitörése előtt tér haza. önként jelentkezik katonai szolgálatra. és csaknem három évet tölt a fronton. A Tanácsköztársaság idején a Közoktatásügyi Népbiztosság munkatársa. A húszas években Az Est, majd a Budapesti Hírlap munkatársa. 1921ben a Gresham, 1923-tól a Pesti Kabaré igazgatója, 1924—29 között a Teréz körúti Színpad társigazgatója (Salamon Bélával). Az 1930-as években az Újság belső munkatársa. Utolsó éveiben a Nyugat Baráti Körének előadóestjeit vezette. 1938. május 5-én halt meg Budapesten. Nagy Endre érdeme, hogy a szellemtelen német orfeumokkal szemben megteremtette Budapesten az Irodalmi színvonalú magyar kabarét. Társulatának írói és színészel alaposan visszaszorították a bécsi orfeumbehozatalt. Vígjátékai közül A zseni-vei (1911) aratta legértékesebb sikerét. Elbeszélő műveiben a FelsőTisza vidékének magyar—rutén világát több érdekes alak feljegyzésével vonta az irodalom érdeklődési körébe. Regényei és novellái a hivatott elbeszélő tehetség alkotásai. A regényesen túlzó, groteszk novella műfajában Is számottevő kísérletet tett. Külön érdeme a magyar kabaré hőskorának szépirodalmi formájú megírása. Egy alkalommal így nyilatkozott pályájáról: „Az az illúzióm, hogy a közönséget rákapattam Irodalom formájú, tisztességtudó szórakozásra, olyan helyen és időben, amelyben azelőtt trágárság és magyartalanság szórakoztatta." Az új Irányú Modern Színház legfőbb vonzó ereje Nagy Endrén kívül Medgyaszay Vilma volt. A kiváló művésznő rendkívüli hatással adta elő dalait. Az érzelmesség, pajkosság, gúny és pikantéria tarkán kergetődzött a kis színpad deszkáin; az előadókat és nézőket az irodalom és művészet szálai fűzték össze; a pesti kupié, a magyar sanzon, a modern dal hangulatban, stílusban, verselésben számos új árnyalattal és fordulattal bővült évről évre. Nagy Endre méltán nevezhető a magyar kabaré atyjának; az első igazi irodalmi tarkaszínpadot ő alapította meg, és tette népszerűvé. A tarkaszínpad eszméjét és gyakorlatát nem a franciák nyomán valósította meg, hanem a maga leleményéből tervezte. Sajátosan helyi ízű kabaré egészen más volt, mint a párizsi irodalmi kocsma (cabaret). Mások nem tudtak zöldágra vergődni a külföldi stílus meghonosításával, ő u magu elgondolását sikerre vitte. Személye és közönsége között pajtáskodóan bizalmas viszony fejlődött, népszerűsége egyre nőtt, műsorszámait viharos tetszés kísérte. A kor jeles írói: Heltal Jenő, Molnár Ferenc, Szép Ernő, Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond, Ernőd Tamás, Zilahy Lajos és mások művei jutottak szóhoz a kabaré színpadán, melynek vonala a Modern Színpadon, az Apollo Színpadon, a Teréz körúti Színpadon (ma Kamara Varieté), a Pódiumon át a mai Vidám Színpadig és a Mikroszkóp Színpadig terjed. Ady Endre, a barát és kortárs, így jellemezte Nugy Endrét: „Igazán egy kicsit lelkiismeretünk e terroro6, gyáva időben ez a szép csúnyaságé, elmés, bátor és küldetéses ember. Súlyos és rizikós napokban ő ott volt türelmetlen igazságaival mindig, erős kimondásaival s egészen nagyendrei, sajátos és mégis egészen magyar cabaréstílusával. Szóval: mindennel, ami egy becses írónak, kegyetlen szemű gúnyolónak, kedves embernek s kellemetlen agitátornak Magyarországon adódik és adódhatik. Szinte jóleső, hogy van egy hely még, ahol a komiszságokat valóban komiszságoknak merik látni és bélyegezni, egy kis színpadi fórum, mely fölér egy ál-parlamenttel." OR. FÜR ISTVÁN