Délmagyarország, 1977. február (67. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-01 / 26. szám
4 Kedd, 1977. február 1. 4 Árt a vegyszer Vizsgálat a mezőgazdasági üzemekben A mezőgazdaság egyik égető kérdése, tud-e kellőképpen vigyázni a benne dolgozókra. A több terméshez több í?épre van szükség és másfajta gépekre, mint amit az akár 10—20 éve Itt dolgozók megszoktak. Ezek a gépek éppen újdonságuknál fogva akkor ls okozhatnak balesetet, ha az emberi biztonságot védő szerkezetet ls beleépítették. A vegyszeres növényvédelmet sem tudnánk tavasztól őszig egyetlen hétig sem nélkülözni, de figyelembe kell vennünk azt ls, hogy a vegyszer az egészségi ártalmak sorában első helyre került Izgalmas témát foglalt tehát jelentésbe alapos vizsgálatok után a Csongrád megyei Közegészségügyi-Járványügyi Állomás, amikor tapasztalatait összegezte. Az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek között lényeges a különbség, az állami gazdaságok javára, állapítja meg első tételként a jelentés. Korszerűbbek a körülmények, a fizikai igénybevétel kisebb, és a termelést szolgáló épületekkel, berendezésekkel együtt a szociális létesítményeket is megépítették. Az állami gazdaságokban a munkaruha, védőruha, védőeszköz tekintetében az ellátás Jó, a termelőszövetkezetekben ugyanez még nem kielégítő. A növényvédelem vegyszerei már szállítás és raktározás közben is veszélyt jelentenek. Sajnos, szállítás közben gyakran megsérül a csomag, és a tömény vegyszer föltakarításánál igen ritkán használnak védőfelszereléseket Lassan emelkedik a korszerű vegyszerraktárak száma, évente egy-kettő épül csupán. Egy szám önmagában utal a veszélyre, és sürgeti az intézkedést: megyénk mezőgazdasági üzemeinek 23 százalékában még nincs megfelelő vegyszerraktár. A hiány megszüntetésére az agrokémiai központok kiépítésével nyílik leggyorsabban lehetőség. Érdekes szempont, de mindenképpen igaz: az akadozó ellátás közegészségügyi rontó tényezővé lépett elő. Kénytelenek a gazdaságok akkor vásárolni néhány vegyszert, amikor hozzájutnak, tartalékot is vesznek tehát, emiatt zsúfolt lesz a raktár. A benne tárolt mérgek nehezen mozgathatók, nem osztályozhatók, az erősen párolgó anyagok telítik a raktár levegőjét, és veszélyeztetik az Itt dolgozók egészségét. A forgalomban levő védőfelszerelésekről ez a jelentés is elmondja, hogy kényelmetlenek, a munkát nehezítik. A védőálarcban például anynyira nehéz a légzés, hogy fél őra után már nem szívesen viselik. Ha ehhez a megállapításhoz azt a mondatot is odaolvassuk, hogy sokszor ugyanazok az emberek több héten át dolgoznak mérgező, szerves foszforsavésztert tartalmazó vegyszerekkel, ak„Mackók" - biztosítva Megváltoztak an állami vállalatok betöréses lopás és rablás biztosításának feltételei. A továbbfejlesztett biztosítási módozatot 1977. január 1-tól vezette be az Állami Biztosító. A változások kiterjedtek a díjmentes kockázatbővítésre, a díj- és kártérítési rendszerre ls. Jelentős helyet kapott az új konstrukcióban a vállalatok kárt megelőző tevékenységének elismerése is. A kártérítési rendszer legfőbb változása, hogy e kártérítés alapja az állóeszközökben bekövetkezett teljes kár esetén a számviteli nyilvántartásban szereplő könyv szerinti bruttó érték lett, a készleteknél az új beszerzési ár, míg a saját előállítású termékeknél a kár időpontjában a készültségi foknak megfelelő teljes önköltség. A felsoroltakkal azonos módon változtak meg a vállalatok birtokában vagy használatában levő, Idegen tulajdont képező eszközök biztosítási feltételei is. Másik sajátossága a kártérítési rendszer változásának, hogy figyelembe veszi a biztonsági eszközök alkalmazását. Az árukészlet biztosítása esetén az árueladásból éjszakára visszamaradó bevételek, az összegyűjtött tagdíjak, ki nem fizetett munkabérek stb. — külön dfl felszámítása nélkül — W cwr forintig vannak biztosítva, ha a készpénz elhelyezése a pénzkezelési előírásoknak megfeleL Díjemelés nélkül 25 ezer forintig biztosított a készpénz, ha biztonsági zárral ellátott, lezárt acéllemez kazettában tárolják és a kazettát lezárt berendezési tárgyban, például: íróasztalban vagy szekrényben helyezték eL Végül — szintén díjemelés nélkül — 50 ezer forintig nyújt kártérítést a biztosítás, ha a készpénzt Maxim I„ Maxim IX, vagy Kinizsi típusú falba épített és lezárt acéllemez kazettában tartották. Kedvezményes díjtételek ls ösztönzik a vállalatokat a fokozott vagyonvédelemre. Az eddigi 2 ezrelék helyett 1 ezrelék a Toldi típusú páncélszekrényekben — „mackókban" — elhelyezett készpénz biztosítási díja. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a vállalatok üzlet vagy raktár céljára helyiségeket bérelnek. Ezt vette figyelembe a biztosító, amikor a betöréses lopások kapcsán elkövetett rongálások kárainak megtérítését kiterjesztette a bérelt helyiségekre is. Az említett kedvezményes díjtételek és díjemelés nélküli kockázat kiterjesztése a biztosítás összegét a kockázatbővítés arányában csökkentette. kor külön indoklás nélkül is kimondhatjuk, hogy a védőfölszerelések korszerűsítése elengedhetetlen és sürgős feladat, meg azt is, hogy több növényvédő szakmunkásra van szükség. A rendszeres váltás csak így oldható meg. A mérgezési veszély elhárítása szempontjából fontos lenne, hogy minden vegyszerrel dolgozó ember hidegmelegvizes zuhany alatt tisztálkodhasson, fürdési lehetőség azonban igen kevés gazdaságban van. A termelőszövetkezetekben csak az új állattartó telepeken építenek szociális létesítményeket is. A balástyai Móra Ferenc Termelőszövetkezetet jó példaként említi a jelentés. Bár sokat fordítottak a gazdaságok az utóbbi években főzőkonyhák és tálalók építésére-korszerűsítésére, a nyári szezonmunkák idején mégis az alaplétszám többszörösét kell ellátniok. A mezőgazdaság- üzemorvosi ellátása nem megoldott, főállású üzemorvos egyedül a vásárhelyi állami gazdaságban működik. Falvakban a körzeti orvos egyben a termelőszövetkezet orvosa is. A néhol meglevő üzemi orvosi rendelők felszereltsége kezdetleges és hiányos. Mindenképpen szükség van a dolgozók egészségvédelme érdekében úgynevezett egészségügyi középkáderek alkalmazására, a vegyszeres ártalmak csökkentése érdekében pedig szakképzett növényvédelmi mérnökökre. Ha a mostani állapotokat a néhány évvel ezelőttivel hasonlítjuk össze, számos vonatkozásban lényeges előrelépést tapasztalunk és ezt örömmel nyugtázhatjuk. Mindenképpen fontos azonban, hogy a gazdaságok vezetői újra meg újra számbavegyék, ml hiányzik még, és a dolgozók egészségét szem előtt tartva teremtsék meg a munkavégzés kedvezőbb körülményeit. H. D. Továbbfejlesztik az állami ellenőrzést Beszélgetés az Országos Kereskedelmi Főfelügyelőség vezetőjével A fogyasztók, a vásárlók érdekvédelmét képviselő kereskedelmi felügyelőségek munkáját országszerte 1970ben szervezték át. Minden megyében a tanács kereskedelmi osztályának szerveze. tében áll, így Csongrád megyében ls. Fölöttes szakmai irányító szerve továbbra is az Országos Kereskedelmi Főfelügyelőség. Vezetője, dr. Lugosi Lajos a napokban Szegeden járt, és ellátogatott a Delta Kereskedelmi Vállalathoz, a szegedi ÁFÉSZhez és tanácskozott a kereskedelmi szervek vezetőivel. Ez alkalomból beszélgettünk vele az állami ellenőrzés továbbfejlesztéséről a kereskedelemben, a vásárlók érdekvédelméről, átfogó vizsgálatok eredményéről Csongrád megyében is. — Az átszervezés óta eltelt néhány esztendő — hangsúlyozta — igazolta azt a célkitűzést, amelyet el akartunk érni a felügyelőségek munkájában. Azzal, hogy beilleszkednek a megyei tanácsok kereskedelmi osztálya szervezetébe, az ellenőrző apparátus ls eredményesebben tud dolgozni. Azáltal is, hogy tevékenységében a tanácsok felelőssége is jobban érvényesül és a rendelkezésre álló eszközök is hatásosabbak. Azelőtt az elrendelt vizsgálatok témakörének 80 százalékát a főfelügyelőség határozta meg, a többi — így Csongrád megyében is — helyi elgondo. lásból született. A decentralizálás jobb munkalehetőséget biztosított azzal is, hogy ma már a vizsgálandó témaköröknek a felét a helyi problémák képezik és csak a másik részét határozza meg a főfelügyelőség. — Ez a megoszlás — folytatta dr. Lugosi Lajos — valójában szorosabb munkakapcsolatot eredményez azáltal, hogy az országos vizsgálati tapasztalatok rendelkezésére áll minden egyes felügyelőségeknek, másrészt az általuk végzett munka konkrét kérdésekben segítséget ad a Belkereskedelmi Minisztériumnak is. A továbbiakban arról esett szó, hogy a felügyelőségekben a létszám az átszervezéssel nem változott sem országosan, sem egyes megyékben, Csongrád megyében sem. A korábbi időhöz viszonyítva azonban szélesült az ellenőrzés társadalmi bázisa munkaszervezésben, aktivitásban. Társadalmi ellenőrök, vállalati szakemberek egész sorának munkája kapcsolódik Csongrád megyében is a kereskedelmi felügyelőség — hatósági jogkört is ellátó — tevékenységéhez. Csongrád megyében tavaly a kereskedelmi felügyelőség 980 ellenőrzést tartott, amelynek mintegy 25 százalékát társadalmi ellenőrök végezték el a felügyelőség irányításával. Egyes területeken a belső ellenőrzés hatékonysága nem kielégítő. Éppen ezért ezt fokozni kell, növelni a társadalmi tulajdon védelmét és a fogyasztók érdekvédelmét is. A Belkereskedelmi Minisztérium országos értékelése szerint az elmúlt években növekedett a társadalmi tulajdont károsító esetek száma. Ezért szükséges a lazaságok felszámolása. a megbízható elszá. moltatás. a Bzabályzatok felülvizsgálata és a szigorúbb felelősségrevonás is. Csongrád megyében tavaly a kereskedelmi felügyelőség 254 esetben vont felelősségre mulasztásért, hanyagságért olyanokat a kereskedelemben, a vendéglátásban, akik akarva-akaratlanul megsértették a vásárlók érdekét. A durvább esetekben — 148 alkalommal — bírságolt is. Ennek összege 203 ezer forint. Illetéktelen nyereséget is elvont a kereskedelmi felügyelőség. Ennek összege Az Egészségügyi Minisztérium közleménye A sajtóban az utóbbi Időben több hír jelent meg dr. Béres József kisvárdal növénynemesítő . rákellenes gyógyszeréről. A betegek a Béres-féle cseppeket olyan utasítással kapták meg, hogy az orvos áltól rendelt hatásos gyógyszereket egyidejűleg nem szedhetik. Az Egészségügyi Minisztérium felhívja a figyelmet arra, hogy az Országos Onkopathológíai Kutató Intézet által ^végzett vizsgálatok szep.it a Béres-féle cseppek hatástalanok, bár nem ártalmasak. Ezért kéri, hogy akik szedik, semmiképp se vonják kl magukat az orvosi gyógykezelés alól. Dr. Béres József találmányi bejelentést tett, és a szer szabadalmazhatóságét az Országos Találmányi Hivatal vizsgálja. Az Egészségügyi Minisztérium a cseppek elkészítési módját, véleményével együtt az orvosokkal ismerteti és a cseppeket gyógyszertárakban hozzáférhetővé teszt HÁZASSÁG I. kerület Szeded: dr. Kis János és Ernád: Emese. Lengyel Albert és SzőUösl Anna Erzsébet, dr. László István Ferenc és Tegzes Eva Ilona, Moyzes József és Magyar Zsuzsanna Horváth József és Pataki Julianna Havjár István Gábor és Duka Mária, Harcsák László Lajos és Tímár Judit Katalin, Pásztral László és Kelemen Katalin Mária, dr. Szilágyi Imre László és dr. Bánki Anna Mária házasságot kötöttek. SzOreg: Lakatos István és Micsík Ilona házasságot kötöttek. UI. kerület Szeged: Rákos Miklós István és Helembai Zsuzsanna Ágnes, Bíró Ferenc Mihály és Savanya Mária, Kasza Zoltán László és Naerges Margit, Huszár József és Szabó Julianna Ilona, Inhoíf Lajos Ferenc és Ungl Erzsébet Anna házasságot kötöttek. SZÜLETÉS I. kerület Szeged: Sleblcs Józsefnek és Németh Ibolya Ilonának Gábor, Szepesi Mihálynak és Rácz Piroskának Tünde Jolán. Lajkó Mihálynak és Hortl Mária Annának Ibolya, Novkov Jánosnak és Sztanlsits Alexandrának Bojána, Szűos Imrének és Fazekas-Kádár Zsuzsannának Ágnes, Kovács Istvánnak és Herédl Máriának Zsuzsanna, Rácz Kálmán Andrásnak és Benedek Máriának Szilvia Gizella. Dékány Bélának és Szőke Katalinnak Olga Ildikó, Apró Sándornak és Lovas Eva Veronikának Sándor, Vlncze Mihálynak és Volletn Mártának Orsolya, Török Imrének és Fodor Klára Magdolnának Orsolya, Üjházi Istvánnak és Czutor Zsuzsannának Andrea Zsuzsanna, Gulyás Sándornak és Schubert Erzsébetnek Beáta, dr. Nágel Istvánnak és dr. Lévai Katalinnak Róbert, Turzó Antalnak és Németh Rozália Évának Pétor, Nagymlhály Andrásnak és Ottllk Juliannának András. Bereczky Bélának és Pétér Évának Brigitta Rózsa. Bozsó Tibor Antalnak és Hódi Annamáriának Melinda Anikó, Vajda Jánosnak ós Rácz Regina Katalinnak János József, Krémer Janosnak és Weigel Évának Csaba. Masa István Antalnak és Tóth Magdolna Etelkának Renáta, Szászvárosi Zsolt Zoltánnak és Katona Máriának Zsolt. Csánvi Péter Lászlónak és Sasa dl Kornélia Évának Nóra Kornélia, Zámbó József Lajosnak és Gera Családi események Margitnak Anett Emese, Török Mihálynak és Dabis Anna Máriának Andrea, Herbel Ferenc Pálnak és B erényi Erzsébetnek Krisztina, Géczi Lajosnak és Guba Hona Máriának Tibor, Hebők István Pálmák és Mityók Juliannának Tünde, Kószó Ferencnek és Gömörl Gabriellának Ferenc Károly, Szörényi Jenő Ferencnek és Balla Olgának Árpád Jenő, Argyelán Sándornak és Lengyel Máriának Sándor, Jónás Bélának és Illés Juliannának Róbert, dr. Maliiga Pálnak és Sváb Zóra Erzsébetnek Zita Zóra. Sípos Józsefnek és Fenyvesi Etel Irénnek Krisztián, Katona Sándornak és Makra üomának Szilvia Ilona, Lele Ferencnek ós Mocsári Katalin Juliannának Katalin Hajnalka, Erdei Lászlónak és dr. Maderspaoh Katalin Évának Katalin Judit, dr. Dósa Gábornak és Pelle Máriának Márton • Gábor, Vári Lajosnak és Toókos Mária Erzsébetnek Gábor Sándor, Szaniszló Istvánnak és Gulyás Máriának Zsolt, Radios István Jánosnak és Nagy Honának Eva Andrea, Nyerges Antalnak és Lltavecz Anna Máriának László, Lajkó Lajosnak és Sárközi Evanak Renáta, Szél Józsefnek és Kovács Ibolya Katalinnak Csaba, Rácz Lajosnak és Gulyás Mariának Eva, Ábrahám Szilveszternek és Ügyes Piroskának Piroska. Fülöp Józsefnek és Nagy Annának Beáta, Varga Sándornak és Godó Katalinnak Mónika. Horváth János Bélának és Kovács Honának Ágnes, Maikóos Ernő Gyulának és Pördi Arankának Hajnalka, dr. Péter Szilveszternek és dr. Kis Magdolnának Barbara. Koródi Sándornak és Csorba Margitnak Blanka, Szalma Antalnak és Méhes Máriának Zsolt Antal, Tlsóezkl Józsefnek és Szabó Arankának Elza, Tisóczkl Józsefnek és Szabó Arankának Zsolt, Zádorl Józsefnek és Oyuris Erzsébetnek Gábor. Kovács István Gábornak és Karaszi Máriának István Gábor nevű gyermekük ozületett. m. kerület Szeged: Boros Józsefnek és lióoa Hona Emíliának Zoltán, Szacsvai Károly Jánosnak és Lantos Mária Évának Éva. Jamzsó Jánosnak és Sebők Rozáliának Mónika Bernadett, László Miklósnak és Szélpál Piroska Máriának Andrea Judit, Kelemen Bélának és Perjési Márta Anikónak Csanád Béla, Sötét Ferencnek és Nézsai Erzsébet Györgyinek Henriett Bea, Gajzer Endrének és Nagy Máriának András, Katona Lajosnak és Kálmán Ilonának Krisztina. Kohajda Miklósnak és Hódi Veronikának Miklós, Kovács Sándornak és Ungl Erzsébetnek Andrea nevű gyermekük született. HALALOZAS I. kerület Szeged: Fodor Szilvesztemé Zödl Ilona, Kovács Istvánné Kovács Teréz, Kocsis Mihálymé Szalinka Etelka, Llppai István, Rékasi Jánosné Buknlcz Hóna, Csurka Mátyásné Poosai Julianna, Kovács Ferenc, Hogyor Jenöné Fleisz Erzsébet, Hatvani Sándor, Fekete Istvánné Llppai Mária, Amibrus József, Oltványi József János, Piskolti Lászlómé Széchenyi Szabina, Ooskó Ferenc, Kiss István, Gáli Mihályné Tóth Hona, Deák Ferencné Dobó Anna, ördög-Katcma József, Maróti Lajos, Bodó Péter né Vöneűd Rozál, Németh István, Amont Ernöné Tóth Rozália, Illés-Német Dezső, Csókás! András Konrád, Tarján Józsefné Tomasics Erzsébet meghalt. S/öreg: Száz Istvánné Bálint Ilona meghalt. U. kerület Szeged: Márki Sándor. Fehér Ilona, Bakos Dezsöné Zombori Ilona. Gerebes Ferencné Jova Anna. Papp Józsefné ördögh Erzsébet, Turü Ferenc, Zakar András, Ardeleán Jánosné Szűcs Julianna, Fekete Antalné Kormány Erzsébet meghalt. m. kerület Szeged: Gál János, Paplógó Istvánné Mucsi Julianna, Jávori Istvánné Rácz Ilona, Korom András, Dobó Mlklósné Szóráth Etelka, ökrös Antalné Korom Terétia, Sülyl Mihályné Szélpál Julianna, Laza Mihályné Juhász Piroska, Dudás László István. Balogh Béla, Vértes Józsefné Löwy Irma, Zsótér Urbán, For-schtng Jánosné Szcbenl Rózsa. Pigniczkl Sándorné Rozsnyai Anna. Lázár Ferenc. Széplaki Józsefné Savai Erzsébet, Marjanucz Hona meghal t983 ezer forint. Egyes cikkek árait vizsgálva kiderült, hogy azok nem reálisak, ezért a kereskedelmi felügyelőség a helyes árra késztette az üzletek vezetőit. Az így leszállított áru értéke 404 ezer forint volt. Számos esetben viszont kártalanítani kellett a vásárlókat. Az így visszafizetett összeg 317 ezer forint. Egy-egy vizsgálatot követve a tapasztalatok megbeszélése ankétokon a termelő cégekkel, üzletek vezetőivel és a vásárlókkal. A jövőben az a cél. hogy a kereskedelmi felügyelőség vizsgálatai Csongrád megyé. ben is még jobban terjedjenek ki az ipari vállalatokra, hogy betartják-e a termékeikre vonatkozó szabványokat és a minőség olyan-e, amit elvárnak tőlük. Ugyanakkor a kereskedelem lépjen fel a termelő vállalatokkal szemben. Követelje meg tőlük a termékek minőségét, amelyet átvesz. Dr. Lugosi Lajos elmondotta azt is, hogy most öszszegezik egy országos vizsgálat eredményét a tej-, a sütő- és a szesziparban. Vizsgálták az áruk minőségét, a csomagolást, a szállítás kulturáltságát. A többi között például a Szegeden sütött zsemlye térfogata kisebb annál, mint amit a szabvány előír, bár a péksütemény súlya megvan. Nem lehet eL nézni a nem megfelelő gyártási technológiát, avagy más hibát Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériummal közösen vizsgálták a téglagyárakban a lábazati építőelemek gyártását A pitvaros! Felszabadulás Tsz melléküzemágában leállították ezeknek az elemeknek az előállítását mindaddig, amíg nem készítenek rá minőségi bizonyítványt. Eljárást kezdeményeztek a szőregi téglagyár vezetője ellen, mert az ott gyártott téglák minősége nem felelt meg a követelményeknek. mégis értékesítették a TÜZÉP közvetítésével. A makói TÜZÉP-telepről visszavittek 180 darab rosszul gyártott ajtót, amelyet a Mélykúti Asztalosipari Szövetkezet gyártott. Napirenden szerepel az állami ellenőrzés továbbfejlesztésének vizsgálata az MSZMP XI. kongresszusa ide vonatkozó határozata alapján. A kereskedelmi felügyelőség munkáját 1977ben Csongrád megyében is a kereskedelempolitikai irányelvek határozzák meg. Munkatervében számos olyan témakör szerepel, amelyet mélyrehatóan meg kell vizsgálni. Ezek közé tartozik például az idegenforgalom helyzetének elemzése, továbbá: milyen az árakkal kapcsolatos intézkedések végrehajtása? Jó-e az ellátás mezőgazdasági kisgépekből ? Hogyan árusítanak a mezőgazdasági téeszek üzleteiben? Szolgáltatás a magánvendéglátásban stb. Hangsúlyozta dr. Lugosi Lajos, hogy mindezekkel egyetértenek a Csongrád megyei párt- és tanácsi szervek vezetői és a vizsgálatokat támogatják. Az ellenőrző szervek munkája természetesen csak akkor lesz eredményes, ha azt a vásárlók is magukénak érzik és elősegítik. Ügy például, ha vásárlásuk alkalmával felfedik az őket ért sérelmeket, ha nem nézik el sem a kereskedelemben, sem a szolgáltatásban, sem a vendéglátásban a sértő je. lenségeket, ha következetesen élnek az őket megillető jogokkal, amelyek állandóan finomodnak. L.F.