Délmagyarország, 1977. február (67. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-22 / 44. szám

SrrrHa, 1977. február 23. 5 Üj titkárt választottak a dél-magyarországi képzőművészek Tegnap délelőtt Vásárhe­lyen a kollektív műteremben választmányi ülést tartott a Magyar Képzőművészek Dél­magyarországi Területi Szer­vezete. Az eseményen meg­jelent dr. Tamasi Mihály, a megyei pártbizottság osztály­vezetője. Szabó G. László, a megyei tanács elnökhelyette­se és Szabó Dániel, a városi pártbizottság osztályvezető­je is. Dr. DOmBtOr János, a te­rületi szervezet szervező tit­kára üdvözölte a megjelen­teket. majd javaslatot tett a szervezet űj titkárának sze­mélyére vonatkozóan. (A tít­kárválasztásra rnegüresedés miatt került sor.) A választ­mányi tagok titkos szavazás­sal egyhangúlag Kurucz D. István Munkácsy-díjas, érde­mes művészt választották tit­kárrá. Az ülés további ré­szében a képzőművészet köz­művelődési feladatok meg­oldásában való szerepéről és jelentőségéről tárgyaltak. Szellemi export Erfurtba Szegedi tervezők NDK-beli sikere A Berolína tnterhotel konferenciatermében az NDK rálő bizottság elnöke, Ur­építésszövetségének elnöke, Vrbanski professzor adta át banski professzor a szege­tt pályázat díjnyerteseinek a díszes okleveleket.. Az egyik díek alkotásairól. S az elis­11. díjas pályamunka építészének nevét minaen bizony- merő szavakhoz kiegészítés­nyal nehezebben ejtette ki. Nem német név volt, hanem képp idekívánkozik: a fej­magyar. Hogy miképp ís részesült az SZTV Tarnai Ist- lett. » jót szervezett német ván vezette alkotócsoportja a rangos elismerésben, annak építőipar magasra helyezi a hosszú története van. tervezők elé tett mércét. S e követelményrendszerrel rá­A technikai-tudományosai- német partnerei az öregek adásul úgy keltett megküz­kotások szellemi exportjával otthonának és a sportesar- d<mie Tarnai Istvánnak s foglalkozó TESCO és a né- noknak terveit beküldték az alkotótársainak hogy az met LIMEX közötti szerző- Achitektur der DDR —azot- építkezések helyszínén csak dés alapján a Szegedi Ter- tani építészeti szaklap — pá- alkalmanként lehettek ott. vező Vállalatnál 1971 és 1973 lyázatára. a szakmai tapasztalatok között három kommunális g január elején jött a hl- gyarapításában Is szerepet épület tervei készültek el. vatalos telexértesítés, hogy a játszó ..vendégtervezés" még Erfurtban azóta már felépült csarnok tervezéséért odaítélt nem fejeződött be, az egyik a 400 ágyas öregek otthona, második díj, valamint az őre- bernsdorfi gyárnak tervezett orvosi rendelővel betegszo- 8pk otthona építészeti meg- gőztávvezeték után az. SZTV bával étteremmel és klub okIásaiért kaPott ismerő megbízást kapott az IFA­oavai, etteremmei es KÍUD- oklevél átvétriére Berlinbe Werke. az ismert autógyár helyiséggel, s elkészült a várják a szegedieket. gőztávvezetékének tervezésé­Riethstrassei lakótelepen a 25 Német tervpályázaton kül- re is­méteres fedett uszoda, és a földi alkotócsoport még nem A díjnyertes tervezésben 32 ezer légköbméteres sport- szerepelt ilyen eredménnyel részt vevő kollektívának — csarnok. A szegedi tervezők — ezt állapította meg a bí- Sági Józsefnek, Tarnai Ti­M^MPaMHMMHMHMai^MMB^ bornak, Nagy Lászlónak, fl tizenhetedik nap Az igazán kitartó tévéné- nem a megfelelő filmi for- gulásáért nem fizetnek-e zők a megmondhatói; ese- mára talált. árat mások, a többiek? ménynek számít, ha akad A tizenhetedik nap szerep- Olyan kérdései ezek a film­végre egy Író, aki forgató- lői szökött katonák. A film nek. amelyek általános, tör­könyvét tévés alkotók „kezé- „története" abban a front- ténelfilozófiai tartalmuk lé­re adja". Magyarázat van állapotban játszódik, amely vén „élnek" bármilyen kor persze — sok is —, ettől a második háború vég- választásra késztető helyze­azonban nem változik sem- napjaiban az ország minden teiben. Minthogy a válaszok mi: túl ritkán adódnak ezek filmbelihez hasonló kis- és minden korban az adott fel­az alkalmak. Érthető így a nagyvárosában, vagy faluja- tételek, valamint személyes különös figyelem, ami az ban előállhatott. A felszaba- magatartásnormák függvé­úgynevezett önálló tévémü- dítók már megérkeztek, de nyei, az író érthetően inkább veket kiséri. de ezzel a fo- akiket itt találtak, még nem maguknak a kérdéseknek a kozott várakozással magya- értették, nem érthették a megfogalmazására töreke­rázható. hogy a szokásosnál történelmi pillanat lényegét, dett, és nem arra. hogy fe­talán élesebben figyelünk és valós tartalmát. Ez a hely- leleteket szerkesszen, reagálunk a Kimutatók hi- zet Dobozy művében — akár A bemutatott fronthelyzet bálra Is. Mihályfí Imre a valóságban — létfontos- >pedig lehetővé teszi a vég­filmjével — amelyet Do- ságú, sorsdöntő választások, 'letekig élezett, kikerülhetet­bozy Imre művéből készí- elhatározások sorát követe- ^fSáS'tonhíl tett — megint megtörtént, li meg. Nem kevesebbről napjuk van arra, hogy egy­ami már korábban másoké- kell kinek-kinek dönteni, általán felismerjék az élet­val: sokat veszített az érté- minthogy az életlehetőségek lehetőséget, amit a felszaba­IZtrSJ? T* kÖZÜ1 T!yikct VálMRa- & hogy eTSKV S kitottak; Doboz.y személyes még tovább: vajon amit vá- náiják, éljenek is vele. Vagy élményekkel átszőtt feszült iaszt, az valóban az élet le- más utat válasszanak. Pél­gondolatiságú forgatókönyve hetősége-e; személyes boldo- dául: visszaszökjenek: sor­sára hagyva a többit, kíböj­Vásárlói kalauz VII. A jótállási jegy A jótállási Jegy fontos okmány: ennek felmutatásá­val kérhetjük a hibás ter­mék cseréjét vagy javítását, ezért gondosan meg kell javítás esetén ne úgyneve­zett vevőszolgálati, hanem jótállási szelvényt töltsön ki a szervíz. Ha csupán biztosítékot cseréltek, akkor őrizni. Hasznos, ha ellenőriz- a javítási szelvény kiállítása zük, helyesen tüntették-e fel nem kötelező, a gyártmány típusát és a Kalauzunk előző, VI. feje­gyártási számot, a vásárlás zetében ismertettük azokat időpontját. Mivel a Jótállási az eseteket, amikor a vevő jegy a terméket kísérő ok- igényt tarthat a termék mány — a régebbi gyakor- cseréjére. Ilyenkor a szerviz lattól eltérően —, nem kell vagy a szerelő köteles a a vásárló nevét és lakcímét jótállási jegyen, a hozzá tartalmaznia. tartozó ..cserére jogosító Annál fontosabb, hogy az igazoláson" vagy a „csere­áru javításakor a szerviz, utalványon" leltüntetni a illetve a szerelő bejegyezze cserére jogosító körülményt a hiba bejelentésének idő- és igazolni a cserejogosult­pontját. a megállapított hi- ságot. Ilyenkor a szerviz át­bát, a javítás módját és Ide- veszi vagy elszállítja a hibás jét. Ugyancsak fel kell tün- termékét, a cserére jogosító tetni a jótállási jegyen, ha igazolással vagy utalvánnyal jelentősebb alkatrészt cserél- pedig a vevőnek azt a bői­tek, s azt, hogy az újonnan tot kell felkeresnie, ahol az beszerelt alkatrészre meddig árut vásárolta. Az új készü­terjed ki a jótállás. Ha a léket Is ott adják át. javítás elhúzódik, s emiatt Nem szükséges a szerviz az egész termékre vonatkozó igazolása akkor, ha a ké­garancia ideje meghosszab- szülék a vásárlástól, illetve bodik, akkor a meghosszab- az üzembehelyezéstől szá­bodás Idejét, napokban kl- mított 3 napon belül romlik fejezve, szintén fel kell tün- e, Hyenkttr közvetlenül az tetnie a szerviznek a Jót­állási jegyen. üzlethez fordulhatunk csere­Ugyeljünk arra is, hogy igényünkkel. töljék valahol a nehéz dön­tések idejét, majd csak vilá­gosodik a helyzet stb. Az ember- és választástípusok szembesítése roppant tanul­ságos. Az egyes szereplők magatartását ugyanis nem egyszerűen a tizenhét nap drámai eseményei motivál­ják. hanem adott jellemvo­násaik, személyes vélemé­nyeik, korábbi társadalmi helyzetük által meghatáro­zott gondolkodásmódjuk. Ezek a katonák tehát sokfé­lék. Csoportjuk éppen olyan heterogén, mint a valóságos embercsoportok általában Ütjük, magatartásuk, dönté­seik ezért hatnak hitelesnek. Talán ugyanez — a szerep­lők sokfélesége — csábítot­ta a rendezőt az epizódsze­rü megoldások felé, a laza filmszerkezet pedig megen­gedte a két részre szakítást is. Így viszont az írói gon­dolatmenet íve tőrt meg. Az emberi gondolkodás nagyon intenzív formálódásának kü­lönleges pillanatairól ezért nem kaphattunk olyan egy­séges és hatásos képet, mintha rövidebb filmidőben, feszesebb szerkesztéssel, gyorsabb ritmusban dolgo­zott volna a rendező. A szí­nészek sokat tettek ' azért, nehogy a vontatott részletek unalmassá is váljanak. Aki­ket külön is ki kell emelni: Andorai Péter, Laczó főhad­nagy szerepében meggyőző erővel, érvényesen közvetí­tett a választás felelősségé­nek gyötrelmes pillanatairól; Székhelyi József a „kisem­ber" életszerű reakcióiról. S. E­Csonka Zoltánnak, Török Já­nosnak, Vörös Imrének, Li­bor Rajmundnak, Hahn Já­nosnénak — és az építész­tervezőnek, Tarnai Istvánnak hasonló külföldi és hazai si­kereket kívánunk. P. K. Majd csak elfolyik...? Belvíz. Sajnos, évről év- víz. Miért? Mert a vizes­re visszatérő nehézséget és árok fűvel benőtt, omlado­sok-sok küzdelmet fed vl- zó falú, sekély, és az elön­dékünkön ez a sző. Az idén tött területekről a víz nem az enyhe és rendkívül csa- tud lefolyni a csatornákba, padékos időjárás' miatt ke- De sorolhatnánk még to­rült veszélybe a gabonater- vább a gondokat. Pedig més, máskor a szigorú és mindezek elhárítható aka­kemény tél okozta ugyan- dálvok lennének. Ilyen ese­ezt. A mély fekvésű, kötött tekben érhet sokat az em­talajon könnyen megreked beri kéz. Asó, kapa. lapaj a víz, s a tavaszi vetéshez kell csak hozzá, s jelentő­gondosán előkészített táblá- sen csökkenthető az elön­kat hamar elborítja. Sok tött terület. Kicsiny vízle­helyen azzal hárítják el a vezető árkokat készithetné­problémát, hogy kijelentik: nek a gazdaságokban — ez az volna szokatlan, ha er- a munka különösebb szak­refelé víz, vagy aszály nem értelmet nem kíván —, és volna. Ez azonban nem je- meg lehetne tisztítani még Icnthetí azt, hogy belvíz ilyenkor is a vízlevezető ár­idején ölbe tett kezekkel kokat a szabad lefolyást várjuk, majd csak elfolyik gátló akadályoktól. Tehát az összegyűlt viz. Sokat, na- az üzemeken is múlik, hogy gyon sokat tehetnénk el- a táblákon levő belvíz mi­lene. előbb a csatornákba jusson. Bizonyos, hogy a véde- E munkához segítséget kezes akkor hatékony iga- "F<ijt az ATIVIZIG, mert. zán, ha azt kellő összefő- ha ke!I- szaktanacsot ad, ha gással, együttes erővel és kel1- szivattyúkat kaphai lelkiismeretesen végezzük, bármelyik termelőszővetke­Hlába a tó hír, hogy eny- A baj elhárítása mind­nvi és ennvi szivattyú dol- annyiunk feladata, és ezt gozik éjt nappallá téve, ha éreznie kell mindenkinek, kétszer annyi dolgozhatna. alapvető követelmény. S Hiába minden erőfeszítés, «*rt minden termelőszö­ha például egy-egy vízieve- vetkezetben és állami gaz­zető árokban alig-alig csor- daságban intezkedni kell, dogál a víz. Pedig kétszer, sürgősen. Mert hát magá­háromszor annyi vizet is tó1 aligha folyik el az a sok, levezetne a gyűjtőcsatorna, összegyűlt víz... csak nem jut odáig el a R. F. Szakértők az igazságszolgáltatásban Törvényességi vizsgálat a büntetésvégrehajtásról Nemcsak vádat képvisel- bevonásával — az az általá- Valamennyi főügyészség nek' a büntetőbíróságok előtt nos felügyeleti vizsgálat, részt vesz abban a küszö­az ügyészek — jóllehet leg- amelynek országos témája bönálló vizsgálatban, amely­inkább ezt a szerepkörüket van: mindenben megfelel-e nek során a Mezőgazdasági­ismeri a közvélemény —, a törvényesség előírásainak és Élelmezésügyi Miniszté­hanem a törvényesség, a a tartási, életjáradéki és rium irányítása alá tartozó jogszabályok betartása és öröklési szerződések jóvá- állami mező- és erdőgazda­betartatása végett ellátják hagyásával kapcsolatos ha- sági üzemekben ellenőrzik a a nyomozás, a büntetésvég- tósági munka. Itt többek dolgozó nők és a flatalko­rehajtás törvényessége íö- között azt is megnézik az rúak érdekvédelmét blztosf­löttl felügyeletet, még pol- ügyészségek, hogy ezeknek tó munkajogi rendelkezések gári peres eljárásban is a jobbára idős állampolgá- alkalmazását, e két dolgozói részt vesznek és általános rokat érintő szerződéseknek kör munkajogi védelmének törvényességi felügyeletet a tanácsi jóváhagyása után törvényességét a gyakorlaf­gyakorolnak. A Magyar gondoskodnak-e a jogszabá- ban. Népköztársaság ügyészi szer- lyi előírásoknak megfelelően Polgári jogi területen meg­vezete a Legfőbb Ügyészség — a kötelezettségek megfe- vizsgálják a társadalmi tu­irányításával rendszeresen lelő teljesítésének ellenőrzé- lajdonban okozott károk vizsgálatokat folytat a kü- séről is. megtéríttetésével kapcsola­lönböző jogterületeken. Ezek Xöbb főügyészség bevoná- tos büntetőbírósági gyakorla­a vizsgálódások a joggyakor- saval rövidesen megkezdődik tot, valamint azt, hogy a lat elemzesét szolgáljak tor- annak vizsgálata: pontosan polgári peres útra utasított Sí^t 6 céToSbÓ1koí betartják-e a szabadság vesz- kárigények rendezése is a feltárt törvénysértések, a tés-bfintetés végrehajtására megfelelőképpen történik-e. jogtalanságokat előidézett vonatkozó jogszabályi elő- Különösen a polgári jogi okok megszüntetésére intéz- írásokat, különösképpen a kártérítési szabályok és az foko- ide kapcsolódó jogalkalma­zatokra (fegyház, szigorított zási-jogpoiitikai irányelvek börtön, börtön, fogház) vo- érvényesülésére terjed ki az natkozó rendelkezéseket. ügyészi tájékozódás. kedéseket tegyenek' vagy büntetésvégrehaitási kezdeményezzenek. A folya­matban levő ügyészségi vizs­gálatokról kért tájékoztatást az MTI munkatársa a Leg­főbb ügyészségen. , Üt nagyobb vizsgálatot j időzítettek az esztendő első j felére. Már folyamatban van a büntetőjogi szakterületen annak elemzése, hogy — le­zárult ügyek tapasztalatai­ból kiolvashatóan — az igazságügyi szakértők igény­bevételére a hatóságok ré­széről minden esetben az előírásoknak megfelelően kerül-e sor. Ez az elemző munka kiterjed a büntető­eljárás mind két fázisára, tehát a nyomozási és a bíró­sági szakra egyaránt. Ügyszintén elkezdődött már több megyei (valamint a fővárosban működő) fő­ügyészség és járási, illetve kerületi szintű ügyészség Á művelődési házak programja A Juhász Gyula Mtiveló- tarthat számot az előadás. dési Központban szerdán es- amelynek témája: közlekcde­te 0 órakor lesz a Színház- sí morál és közlekedésbiz­barátok klubjának soron kö- tonság 1977-ben. vetkező találkozója. Horváth A K1SZÖV klubjában vita­Mihály A színház újjászüle- sorozatot rendeznek aktuális tése a reneszánszban címmel társadalompolitikai kérdé­előadást tart az érdeklődők- sekről. Dr. Karlkó Sándor nek. főiskolai tanársegéd vltain­A'Postás Művelődési Ház- dító előadását, amelynek cí­ban Petress Istvánt, a Ma- me Szükségletek a szocializ­gyar Rádió főmunkatársát . " „ . látják vendégül szerdán es- musban- »™rdán «te 7 ora" te 6 órakor. Főként a jár- 'ól hallRathatjak meg az ér­művezetők érdeklődésére deklödök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom