Délmagyarország, 1977. február (67. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-17 / 40. szám
4 Csütörtök, 1977. lebruár 17. —~ ii ii «il 1 " ' 1 1WI& U4i.il « áfa • • Felszabadulási Kupa SZEOL—Sz. Dózsa 2:2 (2:0) Sakk Felnőtt és • f r « ifiusagi CSB A Szeged megyei városi tanáé." vb testnevelési és sportfelüg^Mlősége, sakkszövetsége hazánk felszabadulásának 32. évfordulója tiszteletére csapatbajnoki versenyt rendez. A bajnokság egyes fordulóira a következő napokon kerül sor: március 6-án, március 20án, április 24-én, május 15cn; május 20-én, szeptember 11-én. szeptember 25én és október 9-én. Azon versenyzők ülhetnek asztalhoz, akiket egyesületük benevez, és rendezők nevezésüket elfogadják. A csapatok létszáma hat fő. A verseny győztese az a csapat, amely az egymás elleni körmérkőzések során a legtöbf) pontot éri el, az olimpiai pontozás szerint. Az első helyezést — egyenlő pontszám esetén — kétfordulós páros mérkőzésen kell eldönteni. Amennyiben ez sem hoz döntést, úgy hosszabbítani kell, amíg valamelyik fél nem szerez előnvt. A nevezés határideje 1977. február 28. Dózsa edzőpálya, 300 néző. Vezette: Mézes. Sz. Dózsa: Tóth — Ződi, Bíró, Magyar, Emődi — Pikó (Frányó), Kakuszi, Nagy I. — Szeghalmi, Szamosszegi, Nyári. SZEOL: Merley — Gyovai, Kolozsvári, Kozma III, Széli — Szeljak, Hágelmann, Csillag — Mohácsi, Hegedűs F. (Miklós), Rácz. Változatos játék után az 5. percben a SZEOL szerezte meg a vezetést. Mohácsi futott el a jobb oldalon, lapos beadása után a labda a kivetődő Tóthról kipattant, a szemfüles Hegedűs rácsapott, és öt méterről a kapu közepébe helyezett. 0:1. A 22. percben ritkán látható potyagóllal növelhette előnyét a SZEOL 21 éven aluliak csapata. Szelják vezetgette 4 labdát a Dózsa térfelén, majd a kaputól 30 méterre lövésre szánta magát. A nem túl erős, földről felpattanó labda a jobbra mozduló Tóth karjáról a hálóba perdült 0:2. A 27. percben szépíthetett volna a Dózsa. Szeghalmi szögletrúgása után Rácz a 11-es pontnál lyukat rúgott de Emődi az „ajándékba" kapott labdát a jobb kapufa mellé lőtte. A hátralevő időben a Dózsa többet támadott, de csatáraik nem sok veszélyt jelentettek a SZEOL kapujára. Szünet, után az 54. percpen a kapura törő Nagyot Kozma III. a 16-oson belül fellökte. Tizenegyes! A büntetőt Magyar a jobboldali kapufára lőtte, a kipattanó labdát Kolozsvári kapusa kezébe emelte. A 67. percben az alapvonal közelében Széli Nyárit szabálytalanul szerelte. A szabadrúgást Ződi ívelte a kapu elé. Szamosszegi a védő'.: között a kapu jobb oldalába fejelte a labdát. 1:2. A 81. percben az előretörő Emődit Mohácsi a kék-feketék kapujától 18 méterre megrúgta. A szabadrúgást Magyar végezte el, a labdát a túlsó oldalra ívelte, ahonnan Szamosszegi az elmélázó védők és Merley mellett a kapu jobb alsó sarkába továbbította. 2:2. A 88. percben az előretörő Kolozsvári három védőt is kicselezett, majd az alapvonal közeléből a jobb kapufa tövét találta el. Mivel a rendes játékidő döntetlen eredményt hozott, 11-es rúgásokra került sor. Ebben a SZEOL bizonyult jobbnak, így a két pontot megszerezte. Jók; Ződi, Kakuszi, Nagy I., Szamosszegi, illetve Kolozsvári. Kozma III., Széli, Mohácsi. ADÁSVÉTEL füzetes regényeket vásárotok. Értesítésre házhoz megyek. Tóth Lajos Szőreg. Sz-rb u. 141. X Garázs és egy karambolozott Skoda 10C0 MB eladó. Hunyadi. János sgt. 75. C. B. IV. 13. Moszkva készül Moszkvában több olimpiai sportközpontot létesítenek az 1980. évi XXII. nyári játékokra. Ezek közül a legnagyobb a luzsnyiki lesz. Igor Vinogradov, a kulturális, sport és egészségügyi objektumok tudományos kutató- és tervezőintézete igazgatója a Trud című szakszervezeti lapban cikket közölt a már folyó, illetve soron következő építkezésekről. A cikkből kiderül, hogy rekonstruálják az egész luzsnyiki sportkomplexumot. Megkezdték egy korszerű csarnok építését a női röplabdamérkőzések színhelyéül. Ha ezt átadják rendeltetésének, akkor a „kombinát" összbefogadőképessége 146 ezerre nő, ami azt jelenti, hogy naponta több váltásban körülbelül 350 ezren tekinthetik meg a különböző versenyeket, mérkőzéseket. Moszkva északi részén a Proszpekt Mira sugárút és a Hadsereg parkja közötti területen megkezdik egy új városi sportközpont kialakítását, ahol 45 ezer néző befogadására Európa legnagyobb fedett csarnokát építik fel. Moszkva nyugati részében, a Krilackoje-kerületben a már meglevő evezőspálya mellett 6 ezer néző befogadására alkalmas kerékpáros stadion létesül, és már folyik az országúti kerékpáros versenyek 15 kilométeres körpályájának kialakítása is. A közelben készül el a sportlövők bázisa, ahol háromezer néző elhelyezéséről gondoskodnak. Panorámás oabákoorl lgány-s-.ni eladó. Tarián 6"5/B. X. 39. Kovára NasT spor.tocai, rácsos ágy és egy mulatós. háromkerekű kerékpár eladó. Lumumba u 15. Lakatosé*. Eladó karalábé- és salátapalánta nagy tételben "sabidkal üt 4. Atléták a teremben Az elmúlt hét végén Egerben négy vidéki csapat részvételével rendezték meg a Bornemissza Gergely junior vízilabdatornát, amelyet a kupavédő Szolnoki VD legyőzésével az Eger nyert meg. A SZEOL-fiatalok jól szerepeltek a rangos tornán és a harmadik helyen végeztek. Eredményeik: Eger —SZEOL 11:6, SZEOL— Szentesi Vízmű 6:3, Szolnoki VD—SZEOL 8:7. Üjabb fordulót rendeztek a hét végén a teke NB Iben. Csapataink ezúttal is biztos győzeimet arattak. SZAK—Bp. Építők 5:3 (2339:2281). A fővárosban lejátszott mérkőzésen újabb értékes pontokat szereztek Tompánéék. Veresné 435, Tomoáné pedig 416 fát ütött. A DÉLÉP SC férfi tekézői hazai környezetben arattak fölényes győzelmet. DÉLÉP értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy a „GEV" Göngyölegellátó VáJalat koloncának (Budapest VII.. Baross tér 19.) központi telefonszáma március 1-től megváltozik; ül hívószámunk: 217-675 SC—Bp. Építők 7:1 (5779: 5113). A csapatból kiemelkedett Tóth 990 fás, valamint Bencsik 985 fás teljesítménye. A férfi ifjúsági teke-csapattorna II. fordulójában kitűnően szerepeltek a DÉLÉP SC versenyzői. A B-csoport eredménye: 1. DÉLÉP SC 1693, 6., 2. FTC 1641, 5., 3. Csepel 1603, 4., 4. Bp. Építők 1597, 3., 5. BKV Előre 1563, 2., 6. Miskolci Bányász 1424, 1. * A springfieldi nemzetközi teniszverseny elődöntőjében Taróczy Balázs 6:2, 6:4, 6:4 arányban kikapott az amerikai Smith-től. Bajnokunk San Jóséban folytatta versenykörútját, ahol már az első fordulóban 6:2, 6:2 arányban kikapott az amerikai BorowiaktóL A Móra Kupa befejeztével ismét új tömegsport jellegű szervezés lesz a kispályás labdarúgásban a Radnóti pályán. Most a Fogtechnikai Vállalat sportköre írt ki mérkőzéssorozatot Fogtechnikus Kupa néven. A részvételre jelentkezni lehet Kenderesi Mihály címén (6720 Szeged, Deák Ferenc utca 25.) levélben, február hó 21-ig. Az AFP jelentése szerint a nyugatnémet labdarúgóválogatott tagjai számára „csodacipő" készül, amellyel a legváratlanabb lövéseket lehet küldeni az ellenfél kapujára. Érdes felületű, kengurubőrből készül a cipő. amellyel az állított helyzetből elrúgott labdákba olyan falsot lehet adni ami megtéveszti a kapust. Az új „csodacipőt" a február 23_i Franciaország elleni válogatott mérkőzésen próbálják ki Beckenbauerék Párizsban, a francia válogatott ellen. A megyei ifjúsági és serdülő atlétikai terembajnokságon kiemelkedőbb eredmény alig akadt. Jó benyomást keltett a vásárhelyi Dajka József. A fiúknál az erdészek, a leányoknál a Kőrösy közg. szakközépiskola jártak az élen. Az érdekesebb eredmények. Fiúk. Ifjúságiak. Magas: 1. Somogyi (Vasút) 175, 2. ördögh (Erdész) 170, h. távol: 1. Dajka (Hvh. Kossuth) 277. 2. Frech (Radnóti) 253, medicinlabda (5): 1. Patocskai (Erd) 12,01. 2. Dajka (H. Kossuth) 11,13, függeszkedés: 1. Daika (H. Kossuth) 4.7. 2. ördög (Erd) 5.2. Serdülők. Masas: 1. Csonka (SZEOL) 175, 2. Kuoka (Rózsai 155. h. távol: 1. Boros (Erd) 219. 2. Szőke (Rózsa) 247. mediún (5>: 1. Cs'kós (F.-+M 10,94. 2. Ba'-ai (Rózsa) 10,50. 3. Boros (Erd) 10,17, függeszkedés: 1. Csanádi (Erd) 4.8, 2. Bakai (Rózsa) 5.5. Leányok. Ifjúságiak. Magas: 1. Sötét (Kőrösy) 140, 2. Papp (624) 130, 3. Koncz (Kőrösy) 130, h. távol: 1. Bodzsúr (Kőrösy) 226, 2. Szabó (624) 221, 3. Vadász (SZEOL) 219, medicin (3): 1. Koncz (Kőrösy) 9,10, 2. Kiskerti (Kőrösy) 9,06, mászás: 1. Kiss (Kőrösy) 7.1, 2. Kiss (624) 7.2, 3. Bartos (Kőrösy) 7.3. Serdülők. Magas: 1. Horváth (Radnóti) 130, 2. Török A. (SZEOL) 130, 3. Csala (Kőrösy) 130, h. távol: 1. Bán (Kőrösy) 217, 2. Gyuris (Kőrösy) 215, 3. Csala (Kőrösy) 214, medicin (3): 1. Horváth (Radnóti) 8,90, 2. Szűcs (Radnóti) 8,84. mászás: 1. Csat a (Krősöv) 8.2. 2. Horváth (Kőrösv) 8.35.'Meghívásos szám. Medicin (3): 1. Balla (Kőrösy) 9.33, 2. Berzsenyi (Kö'g. S'akk.) 9.03. Monostori Tibor l j, nagy ttljesltroónyü, leomouterea. laphn villanó +a,Jó. Vajda Citidor 6783 AuoUha'.om. AFF^Z. Kovld zongora eladó. ÉrdoMftdnl 16 30 órától, Alsó Klkótó aor «., X. n. 6K 156 q, ssalmával a'Jarott marhatrágya e'.adó. Sándor u. 56. Hé.hónapos íeher süldő e'.adó. Pille u. 6. Brdtklódnl: szombat, vasárnap. Száz mázsa trágya eladó. Csendes u. 3. Merccdea 200 D eladó. — „Kisebb kocáit bcsoámítok 6326" jeligére a Sajtóházba. Két db ruházsztkrér.y, 1 db tUkör eladó. Fulz u. 4. Juhászék. ALBÉRLET Két ij.sko.as .ár.y egyszoba. összkomfortos, bútorozott. kiadó lakást keres. Ajánlatokat „Márciustól 6182" Jeligére á Sá'tóházba kérlilk. Fiatal házaspár egy- vagy kétszobás, öeszkomíortcs lakást kb. 1 évre bérbe venne. „ArmegJ-'ló'.ós — 8279" Jel-gére á Sajtóházba. LAKÁS Központi lekvé 0, 3 szobás, Összkomfortos, gázfűtéses lakásomat 1 vagy másfél szobás, összkomfortosra cserélem. „Megegyezéssel, sürgős 6124" jeligére a Sajtóházba. X Elcserélem sürgőstn beköl'.öóós előtti, új, tanácsi, összkomfortos, 3 + 1 szobás lakásomat 2 + 2esre. „Jól Jár 6226" Jeligére a Sajtóházba. x Egyszobás, összkomfortos lakás e'adó. Bihart u. 4 , I. emelet 4. ajtó. Érdeklődni: délután 6—2 óra között. INGATLAN K r.es, z es is. s-ü-as, komfortos magánház Síadó. szeged, Stéhlt utca 5. x Eladó Szeg d-Ságváritelepen, az E5 ös üt mellett. Szabadkai út 4. számú ház. x Tanya gyümölcsös 1 eladó. „Szegedhez 17 km — 6337" Jeligére a Sajtóházba. x KI rsa.ádl naz kerttel Ságvárltelepen BürgVen eladó. Érdeklődni: Bőszít-. Rákóczi u. 13. Eladó — azonna.i béko.tözéusel — I. emeleti, utcai 1 szoba, konyha, fürdőszoba (víz, gáz, villany) magánházrész, 1 szoba, konyha, spájz lakott házrésszel együtt. „Minden elfogadható árért 6310" Jeligére a Sajtóházba. II A /. A S S A G Külön bejáratú, Uree albérleti szobát ksrezek, férfi részére. „Sztgeder. bárhol 6251" Jeligére á Sajtóházba. Fiatal házaspár. 1 gyermekkel, albérletet keres. „Becsű etes 6267" Jeligére a Sajtóházba. íen^^aunanT^T^^!^ zett lakásaal rendelkező. 39 éves, 170 cm magas, barna, technikus barátnőmet. Irodalmat és utazást kedvelők válaszoljanak. — „Magány 6326" Jeligére á Sajtóházba. 51 éves, 170 cm magas. érettségizett őtvegyaszszony keresi rendezett körülmónyek között élő, Intelligens, korrekt férfi Ismeretségét, házasság céljából. „őszinteség 6283" Jeligére a Sajtóházba. Keresem házasság céljából azt az őszinte, csend:s és otthors'ereiö, korban hozzám Illő. 24 évesnél nem Idősebb, köiépterme'.ü. hosszú hajú, barna lány Ismeretségét, aki aerretitre és megbecsülésre vár. „Gyöngéden G324" Jeligere a Sajtóházba. 42 éves, függőt! n, adminisztratív munkakörben dolgozó nő k rest házasság céljából korban hozzá Illő férfi Ismeretségét, aki szeret utazni, ós józan életű. „Kett-sóen szép az élet 6289'" Jeligére a SaJtóhá-ba. 1.8 cm magas, 52 éves, szőke, függetlén munkásemb:r vagyok. Megismerkednék 46—51 év közötti, alacsony termetű, becsületts, házias asszonnyal, házasság céljából, aki Czegrden b lvárosl lakásomba Jómé, d-ak pontos címre válaszolok. „Tavas'.'tor várla'c 6261" Jeligére a Sajtóházba. Nyugdíjas Iparos, 72 éves, 156 magas kzres hozzá Illő, 68—72 évesig, őzvegyasrzanyt, házasság céljából, 1530,— Ft nyugdijam van. Nem dohányzó, nem Iszákos. „Nyugndt otthont 6297" jeligére a Sajtóházba. EGVÉB Táncolni m:gvanu!ha4; korhatár nélkü'.. üdliYse előtt. Diákoknak kedvezqxény. SBabónénál. niScry utca 31. X Idős nénit vagy DácsLt eltartanánk házért vagy lakásért. ,,Egygy:rmekjea háziaspár 6271" jeligére a S&Hóhárba. x Orvosi reroiilőnek a'kalm2S helyiséget keresék. —' ..Belvárosban 6255" jeligére a Sajtóházba. X öntözéses-meliorációs üzemmérnök, dvónő házaspár, 5 éves szakmai gyakorlattal állást változtatna. Ha!tenyésztés Is érdekel. „Lakás szükséges 6180" jeligére a Sajtóházba. Kőművesmunkát vállalok. Levelet „Főfoglalkozásban 6234" jeligére a Sajtóházba kérek. Munkaalkalmak Beruházási ügyekbem Jártas, építőipari végzeitségü műszaki előadót keresünk felvételre. „Szövetkezet 4483/12" jeligére a Sajtóházba. x ÉpületkarbantartAoi és -felújítási munkákban gyakorlattal rendelkező technikust felveszünk művezetői munkakörbe. „Szövetkezeti társulás 24 035" jeligére a Hirdetőbe. x A Dél-magyarországi MÉH Nyersanyag-hasznosító Vállalat felvételre keres érettségizett munkavállalókat szállítást ügyintézői, valamint áruforgalmi előadói munkakörökbe. Jelentkezés: Szeged, Tábor u. 7/B, személyzeti vezetőnél. X Adminisztrációs munkában Jártas, jöl gépelő munkaerőt keresünk előadói munkakörbe. „Gyakorlott 8138" jeligére a Sajtóházba. x Statisztikai munkában jártas, nyugdíjas munkavállalót és személygépkocsi-vezetőt keres érdekképviseleti szerv. Pályázatokat a Sajtóházba kérjük „Megyei szerv 6161" jeligére. x A városi tanács Szolgáltató Uzertíe fölvesz főfoglalkozású és részfoglalkozású helypénzdrj-beszedőket, nyugdíjasok is lehetnek. Jelentkezni a központi irodában. Szeged, Kossuth Lajos sgt. 8. („U" ház.) ,, X Gyakorlattal rendelkező üzemgazdászt felveszünk. Jelentkezni) központi irodánkban. Szeljed, Bocskai u. 3/B szám alatt, a személyzeti vezetőnél lehet. A Csongrád megyei Tanács V. B. Ipari osztálva (6741 Szeged, Rákóczi tér) pályázatot hirdet árellenőri munkakör betöltésére. Előirt képesítés: közgazdaságtudományi egyetemi vagy pénzügyi számviteli főiskolai végzettség, valamint 2 év szakmai gvako-Iat. Fizetés a 15/1973. (XII. 27.) MŰM sz. rendelet alapján. A pályázatokat az eddigi tevékenységet részletesen ismertető önéletrajzzal kell a fenti munkáltatónál benyújtani. Munkahelyi spartakiádolc Szeged megyei városi tanács vb testnevelési és sportfelügyelősége a vállalatok, valamint a hivatalok dolgozói részére versenyalkalmat biztosít. A hivatalok és üzemek több csapattal is részt vehetnek a bajnokság küzdelmein. A nevezés határideje: március 19. A csapatok kői mérkőzéssel döntik el a sorrendet. A mérkőzéseket két nyert játszmára játsszák. Győzelem két pont, vereség 1 pont, ki nem állás esetén pedig nem kap pontot az együttes. Az öszszecsapásokra április és május hónapokbaá kerül sor. * A Szeged megyei tanács vb testnevelési és sportfelügyelősége teke szakszövetsége az üzemek, valamint az intézmények . dolgozói részére — kezdő szinten — versenyalkalmat biztosít. A bajnokság küzdelemsorozatára a város területén működő üzemek és Intézmények dolgozói, a szakszervezeti bizottság nevezése alapján, hattagú női és férficsapatokkal jelentkezhetnek. A verseny kétfordulós, időpontja: márciustól májusig, valamint szeptembertől novemberig kerül sor a mérkőzésekre. A pályával nem rendelkező együttesek számára a városi sportfelügyelőség illetékesei — külön kérésre — biztosítanak pályát. • A Szeged megyei város! tanács vb testnevelési és sportfelügyelősége kézilabda szakszövetsége a szegedi üzemek, intézmények dolgozói részére versenyzési alkalmat kíván biztosítani. A kétfordulós bajnokság első fordulójának összecsapásaira április 5—június 18. között kerül sor. míg ősszel augusztus 13—október 16. között játszanak a csapatok. A megyei döntő időpontja: október 23. A versenyen az üzemek és intézmények férfi-. illetve női csapatokkal vehetnek részt. A helyezéseket a résztvevő együttesek körmérkőzés formájában döntik el, pont, valamint gólkülönbség alapján. Fölhívjuk szíves figyelmüket az alábbi szolgáltatásainkra: Bútorok garanciás és fizető javítása, parkett csiszolása és lakkozása, szányegtisztitás, költöztetés (helyben és vidékre), gépírás, sokszorosítás, rovar- és rágcsálóirtás. Megrendelések felvétele: KOMFORT Csongrád megyei Szolgáltató Inari Szövetkezet. Szeged, Gogol u. 28. Telefon: 11-003, 11-878. KÖZÜLETEK! MAGÁNOSOK! FIGYELEM! A DOMÜS Áruház területének biztosítása érdekében a lebontásra kerülő lakóépületeket versenytárgyalás útján 1977. február 19-én 9 órakor értékesíti a Szeged Városi Beruházási Vállalat. A versenytárgyaláson megvásárolt épületek bontási anyaga után 2900,— Ft óvadék)! a helyszínen, míg a további összeget a versenytárgyaláson ismertetett és megkötött szerződésben foglalt határidőn belül csekken kell befizetni. Az épületet a bontási szerződésben foglalt határidőig kell lebontani. Versenytárgyalás helye: Dugonics tér 8—9.