Délmagyarország, 1977. február (67. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-15 / 38. szám

/ Kedd, 1977. február 13. II perköltségekről A költségmentesség új szabályai Igazságügy-miniszteri ren­delet jelent meg arról, hogy kiket és milyen esetekben illet meg költségmentesség a bírósági eljárásban. Polgári perekben — ugyanis az üj jogszabály az ilyen bírósági eljárásokra vonatkozik — perköltség mindaz a költség, ami a fe­lek célszerű és jóhiszemű pervitelével kapcsolatban akár a bíróság előtt, akár a bíróságon kívül merül fel; például előzetes tudakozódás és levelezés költsége, eljárá­si, meghatalmazási és egyéb illeték, tanú- és szakértői díj, ügygondnoki és tolmács­díj, helyszíni tárgyalás és szemle költsége. A perkölt­séghez hozzá kell számítani a felet képviselő ügyvéd készkiadásait és munkadíját is. A polgári perrendtartás­ról szóló törvény szerint a pernyertes fél költségeinek megfizetésére a pervesztes felet kell kötelezni, amiről általában a bíróság az ítéle­tében vagy az eljárást befe­jező egyéb határozatában dönt. Jogrendszerünk nagy je­lentőséget tulajdonít annak, hogy a bírói útra tartozó igé­nyek érvényesítésének ne le­gyenek akadályai. Ezért jo­gunk igen széles körben biz­tosít a polgári eljárásban költségkedvezményeket, és­pedig : költségmentességet, illetékmentességet és illeték­feljegyzési jogot. Ezek főleg személyi körülményeikre te­kintettel illethetik meg a feleket. Azokban a jogviták­ban, amelyekben az életvi­szonyok rendezése társadal­milag különös jelentőségű: az eljárás tárgyánál fogva biztosítja a törvény a költ­ségkedvezményt — például családjogi, munkajogi, ter­melőszövetkezeti jogi, bizo­nyos polgári jogviszonyok esetében. A költségmentes­ség azt jelenti, hogy a fél az eljárásban nem köteles Ille­téket leróni, és nem köteles egyéb költségeket (például tanúdíj, szakértől díj, tol­mácsdíj) előlegezni, illetve viselni, hanem a költségeket helyette általában az állam előlegezi, illetve viseli. A mostani új jogszabály­ban több olyan rendelkezés is van, amely más jogszabá­lyok változása miatt figyel­met érdemel. Ilyen például a kisajátítási kártalanítási pe­rekre vonatkozó új rendel­kezés. Eddig az ügyfelet tár­gyi költségmentesség illette meg ezekben a perekben. A jövőben úgynevezett tárgyi illetékfeljegyzési jog érvé­nyesül: a fél tehát tekintet nélkül kereseti és vagyoni viszonyaira, az eljárás kez­detén mentesül az illeték le­rovásának kötelezettsége alól, de az Illeték sorsa a per eredményétől függ. Arról van szó. hogy a bíróság ál­talában a pervesztes alperest fogja kötelezni az illeték megfizetésére, de csak a vesz­teség arányában. Ez a sza­bályozás — várhatóan — arra készteti a perbe bocsát­kozókat, hogy tárgyilagosan és kellő megalapozottsággal terjesszék elő (jobbára anya­gi jellegű) igényeiket. Az eddiginél nagyobb fe­lelősséget és megfontoltságot célozza az új jogszabálynak az a rendelkezése is, hogy gazdasági perekben — ame­lyek elsősorban szocialista szervezetek jogvitáiként in­dulnak — meg kell fizetni az illeték felét akkor is. ha a gazdálkodó szervek az el­járást szüneteltetik. Ha a felperes a keresetlevél be­nyújtása előtt nem kísérli meg, a vitának peren kívül történő rendezését, hanem keresetét annak mellőzésé­vel nyújtja be, és az alperes a keresetben érvényesített igényt elismeri, akkor az il­leték megfizetésére a felpe­rest kell kötelezni. m Árokban a tartálykocsi Szélmalomharc után iskolapadban Az emberek húzódoztak. A vezetők az okokat keres­ték. A vállalat dolgozóit ugyanis hosszú éveken át ökrösszekérrel sem lehetett elvontatni az iskolapadig. Amikor a tanulás ügye ke­rült szóba, sokan már Don Quijote szélmalmáról ál­modtak. Az elmúlt évben aztán megtört a jég. Oktatási fe­lelős került a vállalathoz, aki sorra felkereste azokat a dolgozókat, akik még nem végezték el az általános is­kolát, és jó néhányukat si­került ' is rábeszélnie, hogy újból üljenek be az iskola­padba. Ekkor derült ki, hogy az emberek jó része tulaj­donképpen csak szemérmes­ségből nem fogott neki a tanulásnak. Elmenni a Dol­gozók Iskolájába, ahol or­szág-világ előtt kiderül, hogy ők csak hat. vagy hét osz­tályt végeztek. — Nos, ez semmiképpen sem volt íny­nyükre. A Szegedi Ingatlan­kezelő Vállalat szakszerveze­ti bizottsága ekkor gonc'Dlt egyet, s megszervezte, hogy kihelyezett tagozat induljon. A kezdetek biztatóak, hi­szen tavaly még csak heten tanultak, erre az évre meg­duplázódott a létszám. — Ügy vesszük észre — mondja Ábrahám István szakszervezeti titkár —, hogy ennek a tanfolyami formának az a legfontosabb előnye, hogy az emberek kevésbé feszélyezettek. Mun­katársaik, barátaik előtt ke­vésbé szégyenlik tudásuk fo­gyatékosságait, bátrabban kérdeznek tanáraiktól, s egyáltalán: jobban megy a tanulás. A 160 órás tanfolyam költ­ségeit a vállalat fedezi, ők veszik meg a diákok tan­szereit is. A vállalatnál 300 munkás dolgozik. Az elmúlt években itt is gondot okozott, hogy a húsz szocialista brigád kul­turális vállalásai amolyan tessék-lássék formalitások voltak. Ezen csak közös mun­kával lehetett segíteni. Meg­hirdettek egy mozgalmat Eredményeképp 12 szocia­lista brigád kötött szerződést az üzemi könyvtárral, s majdnem száz ember vált rendszeres olvasóvá. A válla­lati \ékát egyébként szinte erején felül fejleszti évről évre az IKV. Mai nap már 6 ezer a kötetek száma. Jö­vőre pedig majdnem ezerrel lesz több kötet a polcokon. A könyvtár adatlapjai sze­rint a harminc és negyven közöttiek a leggyakoribb lá­togatók; és nemcsak kölcsön­zik a könyveket hanem ott helyben is olvasnak szakiro­dalmat és folyóiratokat Erre két éve van lehetőség, mióta bővítették a könyvtári he­lyiséget. A színházbajárásnak há­rom -évtizedes hagyománya van a vállalatnál. Ám érde­kes, hogy az általuk vásá­rolt bérlétek zömét a dolgo­zók gyermekeinek vásárol­ják — áthárítva ezzel egy sor terhet más intézmények­ről. ' — Ügy gondoltuk — mond­ja erről Ábrahám István —, hogy az alapokról kell kez­deni a művelődést, és remél­jük azt is, hogy munkásaink gyermekei közül sokan jön­nek majd vállalatunkhoz. Nem tartjuk tehát felesleges pénzpocsékolásnak a gyer­mekek színházbérleteinek finaszírozását. Ebben az évben az Ingat­lankezelő szakszervezeti bi­zottsága négyszer annyit költ kulturális célokra, mint 1976­ban. A pénz nagy részét a különböző iskolákba járók támogatására fordítják, de jut a vetélkedőkre is. A vál­lalat szocialista brigádjai beneveznek a Munka és mű­veltség küzdelemsorozatára — és szeretnének eredmé­nyesen szerepelni. Erre annál is inkább meg van minden reményük, mert szocialista brigádjaikban mindenkinek megvan az ál­talános iskolai végzettsége, és* majdnem mindenkinek a szakmunkás-bizonyítványa. Valamennyiünk ismerősei, az IKV szerelői, eredménye­sen munkálkodnak azon, hogy többek legyenek. Pél­dakép is áll előttük', a vál­lalat Gera Sándor brigádja, akik valamennyien szak­munkások, rendszeres láto­gatói az üzemi könyvtárnak, törzsvendégei a város kép­zőművészeti kiállításainak — — és ami a legfontosabb: ők végzik Szeged házain a leg­fogósabb felújítási munká­kat. Petri Ferenc Borka András felvétele Tegnap, hétfőn délután a 47-cs úton. Vásárhely felé tartott egy 12 tonnás tartálykocsi. A vajháti állomás előtt meg­csúszott az úton és az útmenti árokba borult. Személyi sé­rülés nem történt, az anyagi kár jelentős. A felborult ko­csit a tűzoltóság segítségével állították talpra, felvételünk ekkor készült • Vásáriéi kalauz V. A hibátlan áru Egyes áruházakban a ka­rácsony utáni napokban kü­lön részleget állítanak tel az ajándékok cseréjére. Ilyen­kor általában minden külö­nösebb Indoklás nélkül, va­lamennyi üzletben visszave­szik, becserélik a hibátlan árut is. És máskor? A Kereskedelem Általános Üzleti Szabályzata szerint a boltok kötelesek a hibátlan árut is kicserélni, ha a vevő úgy kívánja. Ennek feltétele, hogy kívánságunkat a vé­teltől számított 8 napon be­lül jelezzük, s hogy a ter­méket használatlan állapot­ban vigyük vissza. Termé­szetesen oda. ahol vettük, s a vétel helyének és idejének igazolására ebben az esetben ls jó, ha fel tudjuk mutat­ni a blokkot. Az idézett szabályzat ki­vételt tesz az élelmiszerek, az egészségügyi, a kozmeti­kai, az alsóruházati cikkek és a gyermekjátékok eseté­ben, amelyek cseréjét egész­ségügyi okokból tiltja. Am, ha e termékeket sértetlen gyári csomagolásban visszük vissza, akkor nincs ok a cse­re megtagadására. A könyvek cseréjét az előírások a boltvezetőkre bízzák, akik. ha hibátlannak találják a könyv valameny­nyi lapját, a vételtől számí­tott 8 napon belül általában készséggel kicserélik. Bonyolultabb azoknak a tartós fogyasztási cikkeknek a cseréje, amelyeket jótál­lással árusítanak. A garan­ciáról szóló rendelet szerint ugyanis, ha a termék a vá­sárlástól vagy üzembe he­lyezéstől számított 3 napon belül romlik el, akkor nem­csak a díjtalan javíttatásra van mód, hanem a cserére is. A jótállás azonban csak arra az esetre terjed ki, ha a készüléket már használat­ba vettük, s az hibásnak bi­zonyult. Ezért az eladók, a boltve­zetők néha nem igazodnak el, mit kell tenni, ha a vevő hibátlan, jótállással eladott termék cseréjét kéri. Ugyan­úgv ki kell cserélni — ter­mészetesen csak. ha még nem vettiik használatba — mint egyéb, hibátlan termé­ket a vásárlástól számított 8 napon belül. A kereske­delmi dolgozók tájékozatlan­ságát legfeljebb azzal ment­hetjük, hogy az ilyen eset ritka: a rádiót, a televíziót, a hűtőgépet általában a vé­tel után azonnal bekapcsol­juk, s többnyire nyomban használatba vesszük a többi tartós fogyasztási cikket is. S ilyenkor már nem a sza­vatossággal, hanem garan­ciális jogainkul élhetünk. Játék­pályázat Tavaly az úttörőmozgalom megalakulásának 30. évfor­dulója tiszteletére országos játékpályázatot hirdetett meg az Állami Ifjúsági Bizottság, a Magyar Úttörők Országos Szövetsége, a Belkereskedel­mi Minisztérium, a Köny­nyűipari Minisztérium és a Magyar Nők Országos Taná­csa. Hétfőn a Parlament go­belintermében a rendező szervek, valamint a gyártók és forgalmazók képviselői­nek jelenlétében hirdették ki a pályázat eredményét, s adták át a legjobbnak ítélt pályamunkákért járó díja­kat. Az ünnepségen Nádor György, az Állami Ifjúsági Bizottság titkára nyújtotta át a zsűri által odaítélt 15 pályadíjat. Pillantás a nagyvilágba Ezúttal nem arról az ab- zodnának az önművelődést szavak nagyobb összhangban lakról lesz szó, amelyet a segítő egyéni vagy társas segítsék érvényesülni a tar­tévét Kisfilmek a nagyvilág- kezdeményezések. Az orszá- talmat. Együttesükből akár­ból című rendszeres adásai gos mozgalomnak, a Munka ki könnyedén megértse, mit nyitnak ki előttünk, hogy és műveltség vetélkedőnek a akartak az alkotók, kényelmesen nézegethessük leereteit érintetlenül hagy- Mindez annál könnyebben távoli földrészek, országok ták Pécsett, a lebonyolítás megoldható, minél inkább flóráját és faunáját, esetleg módját, a tartalmi részlete- tisztázott ez az alkotói szán­a népélet jeleneteit. Való ket változtatták. A verseny- dék, ha pontosan tudja, mit igaz, hogy jószerint egyedül sorozat egyéves tapasztala- akar mondani, akinek éppen a televízió képes az ilyes- tálról mozgalmas riportfilm- ez a tiszte, és még a kifeje­fajla ablaknyitogatásra — ben számoltak be az új stú- zés legjobb módszereit is ezért olyan kedveltek a kis- dió munkatársai szerdán, megtalálja. Megfelelt ezek­filmek —. arról sem szabad Eck T. Imre rendezte a jó nek a követelményeknek az azonban megfeledkezni, hogy ritmusú, komponált műsort, új. magazinjellegű műsor, a a nagyvilágnak az ország is Miszlay Gyula volt az ope- Világszínpad. Az a célja, része; és szeretnénk, ha ratőr. Aki talán örömében, hogy tájékoztassa a színház legalább olyan kellemes „tá- hogy a budapesti stúdióké- iránt érdeklődőket a szín­lalásban" ismerkedhetnénk a hoz hasonló felszereléssel játszás nemzetközi esemé­hazai érdekességekkel, mint dolgozhat, kétségtelenül ha- nyeiról és folyamatairól. Az a külföldiekkel. A cél érde- táso8i ^fi színvonalli fel„ előbbiekről a rögzített elő­juka? a körreti SoT* vételekkel remekelt - időn- adásrészletekkel, a folyama­Belátjuk ugyan, hogy a ként a film tartalmi mon- tokról pedig a hazigazda sze­munkásművelődés pécsi dandóinak rovására. Nem- repét vállaló Elbert János ügyeiről nemcsak televíziós csak a éc6i> hanem általá_ tömören, világosan informáló mltSSt de^— minek £ bap a riportfilmek sokszor összekötő szövegével. Az el­gadni — így könnyebb. A válaszút elé állítanak: hall- 80 adas arrol szólt, hogy a témát országnyi érdeklődés gassam, vagy lássam, amit világszínház kiemelkedő kíséri, a gondok nagyjából nézek Nem ritkák azok a rendezői és társulatai hogyan egyféle természetűek, a megoldások azonban helyen­ként változók. Legalábbis jó lenne, ha mindenhol a leg­megfelelőbb ötletek érvénye­sülnének. az ottani embe­rekhez, körülményekhez iga­Pcartnapok A héten a következő he- Patik Imre lesz a partnapi lyeken tartanak pártnapokat előadó. Szegeden, és a szegedi járás ban: > 16-án, szerdán Február 18-án, pénteken délután 4 órakor Ullésen, az 4 órakor Szegeden, központjában Fülöp „h us-s.! LaS2d" tart partnapot. Február 19-én, szombaton Deszken, a Taurusz üzemé­ben délután fél 2 órakor Király Ferenc lesz a pártna­pi előadó. Február délután a megyei tanács vb járási hivatalában Jálini László tart pártnapot. Február 17-én. csütörtö­kön este 6 órakor Üllésen. a községi művelődési házban meglehetősen kellemetlen játsszák ma Shakespeare-t. pillanatok, amikor a szerep- és melyek azok a legtönto­ló beszél valamiről, és köz- sabb gondolatok, amelyekről ben nem őt látjuk, legtöbb- — ismerve a külföldi törek­ször nem is azt. amiről ép- véseket — érdemes „morfon­pen a szavait szövi, hanem dirozni" az itthoni színházi valami egészen mást. Senki embereknek és a közönség­sem kívánja, hogy a ripor- nek is- A műsor, végül ls. tokban gyakori hivatali nézői közül ez utóbbiaknak, nyelv szavai változzanak a hazai színházak közönsé­képpé. (Egy abszurd példa: Sének jelentett mással alig­miközben valamely hivatal- ha helyettesíthető értéket, ban azt mondják a ripor- Nemigen utazhatunk ugyan­ternek, hogy „a kérelmező is Stratfordba, hogy lá6suk beadványát továbbítottuk 11- a Vihar előadását, sőt, Lju­letékes vezető felé", a kép- bimov színháza is hiába jött ernyőn átlebeg az illető be- a ..helyünkbe", hisz a néző­advány, és szemmel látható- terek befogadó képessége an az illetékeej íróasztala fe- Mindenki (aki érdek­lé veszi az irányt.) Mindösz- lödik> ~ csakis a készülé­sze arra kellene jobban kek előtt fér el. ügyelni, hogy a kép es a S. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom