Délmagyarország, 1977. január (67. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-01 / 1. szám

6 Szombat, 1977. január li WCDM1 Könyvszárnyú madár MAGAZIN J anuártól a szárnyas hintaló helyett könyvszárnyú ma­dár ékeskedik a Kincske­reső című gyermekirodalmi folyó­irat megújult címoldalán. Üjévi ajándékkal kedveskedik minden úttörőnek a lap. Nemcsak meg­szépült köntösben, de nagyobb terjedelemben, változatlan áron, évente kilenc alkalommal jele­nik meg, havonta 80 ezer pél­dányban a Kincskereső. A „Száll a madár ágrui ágra, száll az ének szájrul-szájra .,." jelképes mada­ra látható a folyóirat címoldalán. A magyar népművészet évezre­des története ihlette ezt az új Jelképet, mellyel jelezni kívánja a folyóirat szerkesztősége, hogy anyagai „tiszta forrásból" táplál­koznak, a könyvlapokból röppe­nő szárny pedig buzdítás minden fiatalnak: a folyóirat az iroda­lom, a művészetek magasaba hív­ja ifjú olvasóit. Matkó Katalin, szegedi szárma­zású fiatal grafikusművész tervez­te a Kincskereső új címlapját, rovatfejeit és tipográfiáját. Könyvszámyú madara eredeti, új jelkép. A földgömb ive utal a birtokba vételre váró világ nagyságára és gazdagságára, a föld többi országaiban virágzó irodalom és művészet szépségeire. Az úttörők körtánca, összetarto­zást kifejező kézfogása ösztönözni igyekszik a Kincskereső anya­gainak közösségi feldolgozását. A folyóirat egy ívvel nagyobb ter­jedelemben jelenik meg január­tól. E megnövekedett terjedelem lehetővé teszi, hogy az eddiginél is sokszínűbben, gazdagabb tar­talommal szolgálja e meglehető­sen mostohán kezelt ifjúsági ré­teg irodalmi, művészeti, közössé­gi nevelését. 1971-ben kísérleti jelleggel a Szegedi Tanárképző Főiskola iro­dalmi tanszékének kiadvanya­ként jelent meg a Kincskereső első, kétezer példányban nyomott száma. Háromévi rendszeres megjelenése alatt bizonyította, hogy érdemes a nagyobb publi­citásra, joggai számíthat e kor­osztály s a pedagógusok, könyv­tárosok. úttörővezetők érdeklődé­sére. Ebből a jogos és felmért igényből született meg szegedi szerkesztőséggel és kiadással 1974 őszén az országos terjesztésű Kincskereső. Minden varakozást felülmúlva, már a kezdeti idő­szakban 80 ezer példányban je­lent meg, Reich Károly hintaló­pegazusával címoldalán a folyó­irat. Az elmúlt két és fél év alatt bebizonyosodott, hogy a Kincske­reső valós, reális igényt elegít ki, hozzájárul a 10—14 évesek kor­osztálya irodalmi, művészeti, kul­turális ismereteinek bővíteséhez, ízlésének formálásához. A lap az elmúlt időszakban megtalálta sa_ játos profiljót, egyéni műfajait, hangnemét. A műhelytapasztala­Sok, az olvasói igények és a fel­ügyeleti hatóságok jelzései arra ösztönözték a lap fölött bábás­kodókat, hogy az eddigieknél is jobban segítsék, határozottabban támogassák a Kincskeresőt fel­adatainak teljesítésében. Ennek eredménye, hogy 1977 januárjától új, megszépült köntösben, na­gyobb terjedelemben, változatlan áron, évente kilenc alkalommal jelenik mea a Kincskereső. A szerkesztőség úgy Igyek­szik összeállítani a lapszámo­kat, hogy azoknak anyagait fel­használhassák tanítási órákon, úttörő-összejöveteleken, könyvtári foglalkozásokon, szakkörökben. A szerkesztőség elsődleges köteles­ségének érzi az igényes olvasóvá •nevelést, a művészi szépré fogé­kony fiatalok formálását. Vers­és prózannyagának gerince szo­cialista eszmeiségű, etikai tölté­sű, esztétikailag magasrendű mű, mely szolgálja a hazafiság­ra és Internacionalizmusra való nevelést, megismertet nemzeti hagyományainkkal és szocialista •vívmányainkkal. A szerkesztőség legfőbb gondja — mely egyúttal Irodalmunk és művészetünk rák­fenéje is —, hogy hiányzik az ennek a korosztálynak szóló kis­próza. Ezt elősegítendő írtak kí pályázatot a Fiatal írók József Attila Köre tagjai számára, s KINCSKERESŐ inxlalmi Hyrtirat gjerckeknek. elsősorban a 10—14 évesek mai életét bemutató írásokat várnak a fiatal írónemzedék tagjaitól. Ha a jövő évi tervekbe pillan­tunk, részint az eddig hiányzó, vagy ritkán fellelhető tematikák megnyerésére irányuló törekvé­sekkel találkozunk. Élményekből fakadó verselemzések sorozatát ígéri' a folyóirat. Folytatódik a tallózás a szocialista országok irodalmában, a kitekintés látó­határa Chiléig és a felszabadult afrikai országokig terjed. Na­gyobb hangsúlyt kap a jövőben a humor, a játékosság, a barát­ság, a szerelem, a hazai táj, s különös gonddai kezelik a ma­gyar folklór, az újjáéledő népmű­vészet gazdag anyagát A lap olvasóival többféle mó­don szeretnek erősíteni a kap­csolatot. Pályázat született Ho­gyan használom fel a Kincske­resőt? címmel pedagógusok szá­nsára. Épp a Kincskereső inspi­rációjára vonták be az úttörőket is a Péchy Blanka alapította Ka­zinczy-versenybe, mely az úttö­rők részére Helyes kiejtés, szép magyar beszéd címmel indul eb­ben a tanévben. Kapcsoiudik a folyóirat az úttörőmozgalom éves, átfogó akciójához, a Művészetek vándorútján című mozgalomhoz. Segítik a Barátunk ... közműve­lődési úttörő-közösségi játék so­rozatát is, Barátunk, a könyv címmel pályázatot hirdetett a Kincskereső könyvekről és olvas­mányélményekről. Bekapcsoló­dott a Barátunk, a rádió mozga­lomba, a Barátunk, az anyanyelv akcióba, s folytatódik a sorozat a színház és a táncművészet kö­rében is. A Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 60. évforduló­ja méltó megünneplésére Szer­kesszünk együtt! címmel pályá­zatot hirdetett a szerkesztőség. Helyet kaptak, s a jövőben még inkább fórumot kapnak az ifjú versfaragók és rajzolók. Különös figyelmet fordít a lap szerkesztő­sége a Kincskereső-klubok mű­ködésére, felhívásában azt írta, ,.ne legyen olyan város, község, falu, ahol nincs Kincskereső klub." A legjobb terjesztők, a lap pályázatainak nyertesei, a legszorgalmasabb rejtvényfejtők és a leghűségesebb levelezők 1977 nyarán részt vesznek a má­todik aikalommal megrendezendő Kincskereső-táborban. Külön feladatot ró a szerkesz­tőségre Ady Endre sziiletesének 100. évfordulója méltó megün­neplése. Ebben a munkában részt kap minden rovat, Ady-ver­sek, prózai munkák mellett új nézőpontok, ismeretlen doku­mentumok nyílnak meg a fiatal olvasók előtt. A lap folytatja az eddig bevált hagyományt; min­den egyes számát más-mas ne­ves grafikus illusztrálja, január­ban az új címlap tervezőjének, Matkó Katalin rajzaival találkoz­hatnak az. ifjú olvasók. Február­ban Vinkler László, márciusban Feledy Gyula az illusztrátor. A következő lapszámok során mun­katársa lesz a Kincskeresőnek Agotha Margit, Gross Arnold, Kovács Tamás, Hajnal Gabriella, Tulipán László, Szenes Zzsuzsa, Somogyi Győző. X. §» — Mr. Hobson! — mondta ünnepélyesen a pofaszakállas inas. A következő pillanatban egy alacsony, kövér férfi gurult be a szobába és lihegve azt kérdezte: — Hol a hulla? , — Saín-Mcin, — felelte mél­tóságte' ;en lord Vernon —, de ez idő tájt semmi ilyes­félével nem szolgálhatok ön­nek ... — Hát akkor, úgy. gondo­lom, Itt az ideje, hogy el­mondja nekem, miért ránci­gált ki éjnek idején az ágyam­ból. — Kisvártatva mindent el­mondok, de előbb foglaljon helyet... Megkínálhatom egy pohár itallal? — Köszönöm, nem kérek. Egy detektív sohasem ihat munka közben: az alkohol za­varókat Idéz elő az agyműkö­désben. — Helyes — bólintott a lord. — Akkor most röviden elmondom, hogy mi történt. Ma este egy kis társaság gyűlt össze nálam: Mr. Seymour, az unokaöcsém a feleségével és Mr. Dale, családunk régi, meghitt barátja a menyasszo­nyával, Miss Thompsonnal, és jelen volt Mr. Parker is, a jogtanácsosom. — Tehát hatan voltak. — Biztos voltam benne, hogy ez a számtani feladat nem fog nehézséget okozni önnek... — Mindig kitűnő voltam matematikából — mondta Hobson, miközben pipára gyújtott — Ha megengedi, folytatom az elbeszélésemet. Vacsora után az unokaöcsém megkért, hogy mutassam meg a társa­ságnak Cleopatra arany fülbe­valóját, amely körülbelül öt­százhetven éve van a csalá­dunk birtokában. Az ékszer vagyonokat ér: egy-egy függő súlya huszonöt deka... — Strapabíró fülei lehettek Cleopátrának... — Az ékszert kivettem a páncélszekrényemből és letet­tem ide, erre a rózsafa asz­talkára. Váratlanul kialudt a villany. Szóltam James-nak, az inasnak, hogy hozzon be gyer­tyákat. Midőn világos lett, megdöbbenve láttuk... — Hogy az ékszer eltűnt. — Honnan tudja? — Tudom. Hobson minden rejtélyt megold, Hobson előtt nincs titok. — Nekiláttunk a keresgé­lésnek, de nem találtuk meg. Ekkor Mr. Dale azt javasol­ta: motozzuk meg egymást. Pirulva bár, de megejtettük a motozást. A függő azonban Cleopatra fülbevalója nem került elő. Most önön a sor, ml rendelkezésére állunk. — Hány főből áll a sze­mélyzet? — Jelenleg csak hárman vannak: az inas, a szakács­nő és egy konyhalány. \ — Köszönöm. Minden ada­tot feljegyeztem az agyamban. Most arra kérem önöket, hogy vonuljanak át a másik szobá­ba. Gondolkodnom kell. Ha szükségem lesz valakire, szó­lok. Amikor mindenki kiment a szobából, Hobson az asztalhoz lépett és nagyot húzott a brandys üvegből, majd a kan­dalló elé telepedve, gondola­taiba mélyedt. Saj'nos, semmi sem jutott az eszébe. A nyo­mozást mindenesetre megindí­totta és a vallomásokból ér­dekes dolgok kerültek ki. A lord elmondotta, hogy Mr. Dale rendezetlen anyagi kö­rülmények Között él, több üz­leti vállalkozásba belebukott", a menyasszonya pedig egy nagy erkölcsbotrány hősnője volt. Mr. Dale elmondotta a lordról, hogy néhány nappal ezelőtt vagyonokat veszített kártyán és ruletten. Mr. Sey­mour bevallotta, hogy a fele­sége nem a felesége és elárul­ta azt Is, hogy az asszonyka kleptomániás., Az asszonyka viszont közölte a detektívvel, hogy Mr. Seymour börtönben ült, sikkasztásért. A jogtaná­csos azonnal bevallotta, hogy sohasem végzett jogot, az inas elpletykálta a szakácsnőről, hogy az egy női gengszterban­da főnöknője volt. A szakács­nő viszont az inast leplezte le: fiatalabb korában pénzt ha­misított. A konyhalányról csak az derült ki, hogy sza­bad Idejében egy call-girl há­lózathoz tartozik. Az ügy egyre bonyolultabb lett. Ki lophatta el Cleopatra fülbevalóit? És az, aki ellop­ta, hova rejtette el? Átkutat­ta az összes szobákat: ered­ménytelenül. A könyvtárban hosszasan elidőzött: imádta a könyveket, ^különösen a köl­csönkönyveket. El is határoz­ta, hogy néhányat kölcsönkér a lordtól. Hirtelen megakadta tekintete egy köteten, amely­nek nem tudta elolvasni a cí­mét, mert fordítva tették be a polcra. Hobson rendszerető ember volt: kihúzta a köny­vet, megfordította és vissza­csúsztatta. Közben elolvasta a címet: „Egyiptomi régészet". Biztosan érdekes lehet, mond­ta magában, aztán tovább né­zelődött. Néhány perc múlva azonban visszament az egyip­tomi régészetről szóló könyv­höz. „Várjunk csak! Hogy is van ez? Egyiptom, régeszet, Cleopatra... Ez gyanús 1... Miért volt fordítva betéve? S miért pont ez a könyv volt fordítva betéve? ... Nagyon gyanús!" Izgatottan, remegő kézzel húzta ki a kötetet, és bekukucskált a polcra... A könyvszekrény hátsó falán egy gombot fedezett fel Kíván­csian megnyomta a gombot, abban a pillanatban a polc — könyvestül — megmozdult, kifordult, és egy falba vájt piciny üreg tártilt Hobson sze­me elé, amelyben ott hevert Cleopatra fülbevalója. Mind a két darab. A detektív diadal­masan felüvöltött. Az üvöltö­zésre mindenki berohant. — Tudtam! Tudtam, hogy ön meg fogja találni>..., Kö­szönöm — hálálkodott a lord, és kikapta Hobson kezéből a függőket — Ó, szóra sem érdemes. Logika, asszociáció, intuició. Ennyi az egész. Most egy kis türelmet kérek, és nemsokára a tolvajt is tálalom önöknek. — A tolvaj én vagyok — szólalt meg váratlanul Sey­mour, az unokaöccs. — Ne ha­ragudj rám, bácsikám, az ék­szert én loptam el. Nagyon kellett r pénz. A rejtekhelyre véletlenül jöttem rá, még gyermekkoromban, amikor a könyvtárban játszottam... — De hogy került a fülbe­való az ebédlőből a könyvtár­ba? — kérdezte Hobson. — James, az inas és a kony­halány segített nekem. A konyhalány kapcsolta ki a vil­lanyt, én a sötétben elloptam az ékszert és James kezébe csúsztattam, akit te, bácsi­kám, kiküldtél gyertyákért... A gyertyák a könyvtárban voltak ... Nagyon kérlek, bo­csáss meg nekem... Két hét múlva Hobson, a mesterdetektív levelet kapott: „Kedves Mr. Hobson! Kö­szönöm, hogy segített nekünk ellopni Cleopatra fülbevalóját Az ön segítsége nélkül soha­sem találtuk volna meg, de Hobson minden rejtélyt meg­old, Hobson előtt nincs titok. Az igazi lord jelenleg Ameri­kában tartózkodik, és valószí­nűleg rossz néven fogja ven­ni, hogy ön közreműködött üzleti vállalkozásunkban. A vendégek -és a személyzet brancsbeliek, mindnyájan a Fekete Pók banda tagjai, amelynek van szerencsém a főnöke lenni. Ugye egészen jól játszottuk a szerepünket? Szívélyesen üdvözli: A Feke­te Pók. Utóirat: ön száz font jutal­mat kapott tőlünk. Legyen nyugodt a csekk sem valódi". MIKES GYÖRGY Rengeteg boldog fér) van a világon, de közülük Is legbol­dogabb Boldog Szilveszter ba­rátom. Sétálgattunk a főutcán, fújtuk tele tüdőből a sallan. gosan feldekorált szilveszteri dudát, egyszer csak a virág­üzlet előtt lehorganyzott: — Várj! — szólt és eltűnt a virágüzlet ajtajában. Két perc múlva hatalmas csokor­ral tért vissza. — Kinek, öregem? — fcSr­deztem. — Klárinak. Ma van házas­ságunk tizedik fordulója. Pon­tosan 1966. december 31-én es_ küdtünk örök hűséget. Gyere velem, az asszony biztosan örülni fog. Felhajtottunk a Víg Kro­kodilban két korsó sört, és a Rezeda utcában az első eme­letre. Felvisított a csengő, s máris kitárult az ajtó. Csodá­latos nő mosolygott barátomra és a virágcsokorra: — Hogy jutott eszedbe. Szil_ veszter? — kérdzete a nö, sza­Boldog Szilveszter golgatva a csokrot. Szilveszter erre kihúzta magát: — Gondolkozzál csak, Klá­rám. Éppen ma tíz éve... — Csakugyan. Látod, mi­lyen feledékeny vagyok. Egymásra néztek hosszan, forrón. Már röstelltem magam, mint fölösleges hatodik kerék. Ereztem, hogy el keli tűnnöm, ne zavarjam őket. De azon is rágódtam értetlenül, hogy le­het ilyen forró szerelem közöt_ tük tíz év után is, ilyen túl­áradó gyöngédség. Bántam, hogy feljöttem. Émelyítő ez az egymást töm­jénezés még tíz év után is. S ekkor váratlanul kinyílt az ajtó csöngetés nélkül. A jö­vevénynek nyilván kulcsa volt hozzá. S a jövevény férfi volt Szilveszter idegesen né­zett a férfira, az ugyanolyan idegességgel viszonozta a pil­lantást. A helyzet kínossá vált. Klára is zavarban volt. Azonnal megéreztem, hogy az egyik férfi most fölöslges. — Éppen menni akartunk — mondta Szilveszter. Mi akar ez lenni? — álmél­kodtam. Ilyen egy boldog férj? Egyedül hagyja a feleségét az udvarlójával? A lépcsőházban nekiszegez­tem a kérdést: — Ki volt az a pasas? És mért kell éppen neked tá­vozni ilyen sürgősen a saját feleséged mellől? Szilveszter megkapaszkodott a korlátban, fújtatott néhá­nyat, rámmeresztette a szemét és csendesen mondta: — A férje volt, öregem, a férje. Klára k$t éve elvált tő­lem, és azóta én vagyok a legboldogabb férj a világon. DÉNES GÉZA V I ú 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom