Délmagyarország, 1977. január (67. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-16 / 13. szám
10 Vasárnap, 1977. január 16. •» BSDB CJ Új emléktábla Ha nem volna, esküszöm, kl kellene találni. Mert, lássuk csak, mi is történik hétköznapokon? Többnyire rohan az ember, hiszen időre siet valahová. Kocsiba vágja magát reggel, miután az utolsó pillanatban valahogyan sikerült fölkelnie, kapkodva megmosdania, borotválkoznia, s netán még reggelire is bekapnia valamit, s már rohan is végig a sugárúton, ahogyan csak a KRESZ, no meg a forgalom megengedi, azaz, minimum hatvannal. Mígnem utólér egy előtte negyvennel, lehetőleg az út közepén ráérősen csámborgó kocsit, hogy azt a lehető leglehetetlenebb helyzetben is csikorgó kerekekkel előzze meg valahogyan az első adandó picinyke kis lehetőségnél. S amikor amaz rávillan, csak a fejére mutogat: — Mit császkál valaki reggel ráérősen, akadályozva a sietők útját! Szóval, olyankor nemigen akad az emberben megértés, jószerével inkább csak a sietős nap kezdetének ideges feszültsége. Mígnem eljön a vasárnap... Ha jó az idő, sokan indulnak kirándulni. Szép lassan ballagnak az ember előtt, de hát ráérünk. Kivárjuk a nyugodt helyzetet, amikor nemcsak biztonságos, de kényelmes js az előzés, és akkor gyerünk. Ki az index, s kényelmesen előzzük az előttünk ballagó Fiatot... — Hogy a csodába kerül ez ilyen Vasárnap közel hozzám?! Hiszen jócskán átmentem a bal oldalra! Jé, hát ennek is villog az irányjelzője! Hát ez is előz! — azt a nemjóját. No, de semmi baj, hiszen vasárnap van. Rövid, figyelmeztető dudálás, a hölgy végre felkapja a fejét, meglát maga mellett, s már húzódik is vissza. Még arra is marad időm, hogy feléje bólintsak, amit ő bocsánatkérő mosollyal viszonoz, s már azon derülök, hogy egy mögöttünk jövő zsigulis — a tükörből látom — két kézzel fogja (a kormány helyett) a fejét. De hát minek idekeskedni, elvégre ráérünk, vasárnap van... Aztán bekanyarodunk a Budapesti körútra, ahol éppen egy Wartburg áll keresztben az úton. Két leányzó mosolyog vidáman az első ülésekről a napsütéses világba, csodálkozóan tágra nyílt szemekkel, és helyzetük nevetségességét jelző széttárt karokkal. Egy parkolóhelyről kanyarodtak kl, csak közben elfelejtették tekerni a kormányt..,. Oda se neki, megállunk, • még egy mosolyra is futja az időből, s a vasárnap nyugodt udvariasságából, míg a két leányzó megkonzultálja, merre is van a hátramenet azon a fránya sebességváltón, 6 visszatolat a parkolóhelyre. Máris szabad az út, indulhatunk tovább. Ilyen élményei is csak vasárnap lehetnek az embernek. Mert hiszen a legtöbb nő csak vasárnap vezet, érthető, ha gyakorlatlan, s a vasárnapi nyugalomban nem is dühítő, inkább mosolyogtató bizonytalankodásuk. Derűs, kellemes nap ez a vasárnap. Még az sem tud zavarni, hogy néhány vasárnapi vezető már attól is ideges, ha tőle háromszáz méterre még előzésben van a szembe jövő autó. s villog rá keményen. Legföljebb, ha mosolyogtat. Mert hát mit szólna őkelme a hétköznapi tempó hetven-nyolcvan méteréhez?! Alighanem infarktust kapna... Szóval, nyugodt nap ez a vasárnap. Ha nem volna, tényleg ki kellene találni. Ki kellene találni a napot, amikor nem dühítő, ha valaki a Nagykörút belső sávján vagy a sugárutak közepén negyvennel mászik, amikor az idő és a hétköznapok feszültsége, no meg a bizonytalankodó vezetők nem kényszeritik az embert arróbb szabálysértésekre, izgalmas mutatványokra, mert hiszen vasárnap az is partner lehet a nyugodt utakon, aki különben nemigen alkalmas partnernek a mai közlekedésben. Hiába, jó dolog az a vasárnap. Szávay István Somogyi Károlyné felvétele X város emlékezett tegnap kiemelkedő építőjére, Ottovay Istvánra, születésének 100. évfordulója alkalmából. Emléktáblát avatott délben az MTESZ Csongrád megyei szervezete. a városi tanács és az Építőipari Tudományos Egyesület megyei csoportja az építésztervező és kivitelező tiszteletére, az általa tervezett Dóm tér 15. számú ház előtt. Borvendég Béla Ybl-díjas építész méltatta a jeles tervező és kivitelező munkásságát (képünkön). Ottovay István szinte esak Szeged arculatának alakításán fáradozott, az ő elképzetó-ei öltenek testet az Ady téri egyetem, a kamaraszínház épületében, a reformátuspalotában, s 6 tervezte a Honvéd, téri és a petőfitelepi templomot. A kivitelező emlékét a Fogadalmi templom őrzi. Az emléktáblát Korek Józsefné dr., a városi tanács I. kerületi hivatalának elnöke vette át a város nevében FEJLESZTIK ; ZÁHONYT Az új esztendőben megkezdődik a MAV záhonyi átrakókörzet fejlesztésének az állami tervbizottság által ls elfogadott és jóváhagyott negyedik üteme. 1977-ben több mint 250 millió forintot fordítanak az évi 17 millió tonna áru átrakását és szállítását végző szárazföldi kikötő bővítésére, űj létesítményeinek építésére. 1977-ben folytatódik az új záhonyi üzemszervezői és számítástechnikai központ épületének beruházása, és elkezdődik az eperjeskei kazánház építése. HEGYESHALOM — HOLNAP Az ország nyugati kapujának számító, 3800 lakosú Hegyeshalom községben az elmúlt évben 2 millió utas áramlott át. A nagy forgalmú község fejlesztésével . a Győr-Sopron megyéi Tanács Végrehajtó Bizottsága is külön foglalkozott. Az új faluközpontban az idén megkezdődik a régi épületek lebontása. Helyükbe szolgáltatóház, több közintézmény és kétszintes lakás, később pedig művelődési ház épül. Az új központban kap helyet egv nagv étterem. EGÉSZSÉGÜGYIEK VÉRADÁSA A városi tanács I-esés Il-es kórházának dolgozói részére véradónapöt rendezett a Vöröskereszt Az egészségügyiek közül ötvenen adtak vért Borult idő Várható időjárás vasárnap estig: Túlnyomóan borult idő, többfelé esővel, havas esővel, főleg az északnyugati— északi országrészben hóval. Mérsékelt, a Dunántúlon élénkebb délnyugati—déli szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0—plusz 5 fok között. Műjégpálya Fehérváron ötezer nagyüzemi munkás, vállalati dolgozó látott hozzá Székesfehérváron, hogy műjégpályát építsen. Székesfehérvár városi Tanácsa szocialista szerződést kötött a 14 millió forint érfékű sportlétesítmény elkészítésére a várps tizenhárom üzemével, vállalatávál, illetve kisipari szövetkezetével. A műjégpálya átadását 1977. november 7-ére tervezik. NEM KÖZÖTT — KIKAPOTT Súlyos testi sértés miatt került a vádlottak padjára a Szegedi Járásbíróság előtt Jankovics István 28 éves, Szeged, Üjszőregi út 69. szám alatti lakos. Egy éjszaka feleségét bántalmazta, amiért az nem készített neki vacsorát. Jankovics súlyos testi sérülést okozott feleségének. Ezért a bíróság jogerősen 4 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A művelődési házak programja A Juhász Gyula Művelődési Központban hétfőn este 6 órakor dr. Moholy Károly főiskolai főigazgató tart színes diaképekkel illusztrált élménybeszámolót London— Windsor címmel. Kedden este hét órakor a Szakszervezetek Altalános Munkáskórusának nyilvános klubnapján dr. Keszthelyi Béla mutatja be lemezritkaságait a Zene a világ országaiban című előadásán. A Bartók Béla Művelődési Központ két fiatal képzőművész: Stéhlik János festő és Sonkodi István grafikus kiállítására hívja a látogatókat. Babona Két betörő tevékenykedik a lakásban. Hirtelen éles szirénavijjo. gás hallatszik. — Itt a rendőrségi Ugorj ki gyoran az ablakon/ — Megőrültél? A ti. Zenharmadik emeletről? — Ugorj már, most nem szabad babonásnak lenni! ATOMERŐMŰ Megkezdte működését az örményországi atomerőmű első reaktoregysége, ezzel 405 000 kilowattal növekedett az örmény energiatermelő hálózat teljesítménye. SZOMBATI PIACI ARAK A tojás darabja 1,50—1,80, az élő csirke kilója 30, a tyúké 27 forint volt a tegnapi piacon. A burgonya ki. lóját 3,50—6, a sárgarépáét 4—5, a gyökérét 8—10, a vöröshagymáét 10, a fejes káposztáét 3, a kelkáposztáét 4 —5 forintért kínálták. A karalábé kilója 3, a karfiolé 30, a fokhagymáé 30—35, a parajé 15—18 forintba került. Egy kiló almát 4—10, körtét 8—14, diót 22, száraz babot 18—22, savanyú káposztát 10, egy liter mákot 55—60 forintért kínáltak. LOTTÓTÁJÉKOZTATÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a második játékhéten öttalálatos szelvény nem volt Négytalálatos szelvénye 183 fogadónak volt, nyereményük egyenként 36 726 forint; három találatot 12 991 fogadó ért el, nyereményük egyenként 259 forint; a kéttalálatos szelvények száma 333 815 darab, ezekre egyenként 13 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. ÜJ KOHÖ A DONYEC-MEDENCÉBEN A Donyec-medence legnagyobb kohóját helyezték üzembe Kommunarszkban. A nagyolvasztó volumene 3 ezer köbméter és évente 2 millió 300 ezer tonna nyersvasat termeL A Hazafias Népfront, a KISZ és az MHSZ képes hetilapja, a Lobogó „Ismerd meg' hazádaf'-rejtvénysorozatot jelentet meg az ország megyéinek bemutatására. A Tudatjuk mindazokkal, oJdJt Ismer tol: t" szerettél SZILAD1 SÁNDOR MAV-nyugdljaist, hogy hiomvasetás utáni búcsúztatása 3977. január l»-én, hétfőn 12.00 ónakor lesz a Belvárosi temető ravatalozói átxM. A gyászoló család. 17 80B Köszönetet mondunk mimdazolftiaJc. akik férjem, KOLAKOVXZKI GÉZA boltvezető temetésén megjelentél:, részvétükkel. virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Ezúton mondunk köszönetet az I: .belgyógyászati klinika és az I. sebészet!. klinika orvosainak, ápolóinak. valamint a körzeti orvosnak és ápolónak áldozatkész, fáradságos munkájukért. A gyászoló család. 17 804 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy drága mamikánk, ÖZV. BARABÁS LÁSZLÓNE elhunyt. HamGyászközlemények vaaztáe után csendben eltemettük. A gyászoló család. 17 583 Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapánk, nagyapa. KOROM MIHÁLY, a SzociaJtsta Hazáért Érdemrend kitüntetettje 66 éves korában, 1977. Január • 13-án súlyos betegség után elhunyt. Kívánságára elham Vasfctatj uk. Búcsúztatása a hamvasztás után lesz. A gyászoló család — Lenin krt. 73. 17 582 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a nagyon szeretett testvér, a DEMA cipőgyár nyugdíjasa, SZÖGI ROZSA hosszú, türelmesen viselt szenvedés után elhunyt. Temetése január 17-én 15 kakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család — Hunyadi Járnos sgt. 67. Megrendülten tudatjuk, hogy ADANYI ISTVÁN ny. tanár életének 70. évében, 1977. január 10és váratlanul itthagyta szerető gyermekeit, unokáit, testvéreit, menyeit, vejét, rokonalt, barátait és ismerőseit. Temetése 1977. január 18. napján du. 15 órakor lesz az Alsóvárosi r. k. temető kápolnájából. Gyászoló családja. Sajka u. 14. 17 575 Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem, NYÁRI ISTVAN életének 80. évében rövid, súlyos szenvedés után elhunyt. Temetése január 17-én 11 órakor lesz a Dugonics-temető • ravatalozójából. Gyászoló feleli SM f3 ÍLDAUL ITT SÍNCS SZABAD HEIY l&AKOZÓHELV MINŐKÉT 1K&YBÓL BELEHAJTANE, TftOSSt ELSŐBBSÉG F0K6AL0HHAL A SZEMBEJÖVŐ SZEMBEN Veszélyes LSJTÖ El ismerét A Lobogó január 20-án megjelenő számában: Rejtvénypályázat Csongrád megyéről Lobogó szerkesztősége — a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalattal együttműködve — legközelebb Csongrád megye neves szülötteit, a felszabadulás óta létesült ipari, kulturális létesítményeit és a helyi nevezetességeket bemutató egész oldalas rejtvényt közöl. A rejtvényt, valamint a megfejtés beküldésének helyét és időpontját a Lobogó január 20-án — csütörtökön — megjelenő száma közli. A képes hetilap 4 forintos áron a hírlappavilonokban és a kézbesítőknél megvásárolható. A helyes megfejtők között, a nyereményeket — egyhetes kétszemélyes balatoni üdülés, lemezjátszó, zsebrádió, értékes kerámia- és porcelántárgyak, ajándékkosár stb. — 1977. február 16-án 16 órakor Szegeden, a Sajtóház klubjában nyilvánosan' sorsolják ki. — Végre, egyszer elég kemény a tojás!.;; DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának naollaDlá. Főszerkesztő: F NAGV ISTVAN Főszerkesztő-helyettes: SZ SIMON 18TVAN Szerkesztőség és kiadóhivatal: ««0 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10 - Telefon: 13-535. 13-003 Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLÚ /A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky ntea Sg, Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta őrizethető minden postahivatalba- és a kézbesítő kn£ fSéOaotéeé díj egy hónapra M forint. - Index: K8»