Délmagyarország, 1976. november (66. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-03 / 260. szám

4 . Szerda, 197G. november 3. VA u íjjjj Á labdarugó-átigazolási szabályokról Boros Sándor olimpiai szinten A tömegsport fejlesztéséről tárgyalt a SZOT Kedden a SZOT testneve­lési és sportbizottsága ülést tartott. Napirenden szere­pelt: „A szakszervezetek fel­adatai az ifjúság testnevelé­sének és tömegsportjának fejlesztéseben" cimú előter­jesztem * MNDfHFElíl Aí MLSZ fegyelmi bizottsága Kedden megtárgyalta a labdaru­gó NB I múlt szombati, 12. tor dulójaban kiállított játékosok ügyét, és a Következő (teleiekei borin: Szabd Ferenc (FTC), Menyhárt Ernő (RAha ETO) 1 bajnoki, illetve 1 kupamérkóze­mii. Bogács k'erenr (Békéscsaba) 2 bajnoki, illetve 2 kupatalálko­zón nem Játszhat. Hegedűs Fe­rencet csapata a SZEOL I baj­noki, Illetve 4 kupamérkőzésen kénytelen majd nélkülözni. szombaton és vasárnap négy Oll l-m csapat. — SZEOL. Szen­tesi Vtzmil, Vasas Iázó, Szolnoki Vízügy Dózsa — részvéteiével né­gyes ví'/llabdatomárti került sor szentesen. A SZEOL MNK-ra ké­szülő együttese kitűnően szere­pelt, és veretlenül végzett a má­sodik helyen. Eredmenvek: SZE­DI—Vasas Irrö 7:7. GóUlohok: 1.utler (31, Verseny! P. (2). Kiss dr. (t>, Bor/1 (1). KZEOt—Szen­tesl Vlzmü 7:6. Góldobók: lait­ler (2). Max (2), Kiss dr. (2) és z.ambo. SZEOL-Szolnoki vízügy Dózsa 4:4. (161 dobok: Lutter (2), Verseny! P. és Max. A torna végeredménye: 1. Vasas lzzö 3, 2. SZEOL I. 3. Szentesi vízmű 2, 4. Szolnok 1 ponttal. A torna leg­eredményesebb játékosa Lutter István volt. zj. A megyei Hl. osztályú labda­riigó-bajnokság szegedi Járás csoportjában vasárnap újabb fordulOt Játszol tak a csapatok. Eredmények: nomaszék—Puszta­szer 2:1, Üllés-Szatymaz 1:1. Asotthalom-Forráskút 1:1, ÜJ­.szentlván-Ruzsa 0:1, Baks-Zá­Uányszék 4:1, nalástya-KUbek­háza 4:3, Tiszasziget—Röszkc 9:0. Az előkészítő bajnokság eredmé­nyei: Csongele—Öltümös 0:3, D6c -Oomaszék II. 1:3. Szabadnapos: Opusztaszer. értesítjük tiszteit megrendelőinket. hogy a Lenin krt. 78. szám alatti Í rumijavító iókunkat Szent István tér 5. szám alá helyeztük! Szegedi Gumi és Műanyag Ipari Szövetkezet. Az utóbbi időben labda­rúgó szakberkekben, de a közvélemény körében is be­szédtéma, hogy egy-egy klub­jában nem foglalkoztatott játékos miért nem igazolha­tó át más egyesületbe, akár év közben is? Az elmúlt időszakban a sportágban szá­mos intézkedés történt ezzel kapcsolatban, amelyeket a következőkben ismertetünk. Az NB-s osztályú bajnok­ságokban hétről hétre vál­toznak a bajnoki táblázatok és bizony van néhány olyan csapat, amely menetközben is erősítésre szorulna. Igen — mondják sokan — de az átigazolás majd csak 1977 nyarán lehetséges... Valóban így volt addig, amig az OTSH a széles körű véleménycsere és a végre­hajtási tapasztalatok össze­gezése után 12/1976-os utasí­tásával nem módosította, il­letve nem egészítette ki az igazolási és átigazolási sza­bályzatot, Erre elsősorban azért került sor, hogy az utánpótlás minél szélesebb alapokon kapcsolódjon be a magasabb szintű játékosállo­mányba, a tehetségek köny­nyebben járhassák meg „út­jukat". A leglényegesebb módosí­tást az jelenti, hogy az NB-s csapatok sportegyesületi ki­adatással alulról felfelé egész évben átigazolhatnak játékost. Ezzel kapcsolatban egy gyakorlati példa: ma az NB II-ben szereplő labdarú­gó a fentiek alapján, tehát kiadatással, akár már a jö­vő héten az NB l-es egye­sület erőssége lehet Ha vi­szont nincs meg a kiadatás, akkor az átigazolás benyúj­tásától csak hathónapos vá­rakozás után kaphatja meg az illető a játékengedélyt Ah­hoz azonban, hogy az egye­sületcsere megtörténhessen, az MLSZ engedélyét kell kérni az egyesületnek az előzetes tárgyalások megkez­déséhez, a szóban forgó má­sik egyesülettel. Azonos osztályban játszó NB-s csapatok egymástól nem igazolhatnak át, legfel­jebb tartalék, ifjúsági vagy serdülő játékost. A tartalék­játékos „minősítés" arra a labdarúgóra vonatkozik — dolgok pillanatnyi állása sze­rint — aki 1975. január 1­től legfeljebb csak kétszer játszott a felnőtt első csa­patban. NB Il-es és NB III-as csa­patok magasabb osztályból egy évben mindössze egy 27 éven felüli játékost igazol­hatnak át az általános vagy a fenti kedvezményes eljá­rás alapján. Az alacsonyabb osztályú csapatok csak a nyári hiva­talos átigazolási időszakban erősíthetnek, felülről, NB-s szintről azonban egész év­ben kaphatnak tartalék, if­júsági és serdülő játékost, természetesen az egyesület kiadásával és a tartalékok­ra vonatkozó minősítéssel. Keveset alkalmazott gya­korlat ma még az, hogy az NB-s egyesületek egy évre kölcsönadhatnak egymásnak játékost. Ennek az eljárás­nak a lefolytatására az át­igazolási időszakban kerül­het sor, a bajnoki év le­járta után azonban a köl­csönadott labdarúgónak visz­sza kell térnie volt sport­egyesületébe. Jelentősen könnyítették az átigazolási eljárások admi­nisztrációját is, nem kell különösebb huzavona és nagy várakozás ahhoz, hogy a játékos egyesületet cserél­jen. Ehhez elég a Budapest területi, a járási és a váro­si sportszervek elbírálása. Kosárlabda Csak az Sz. Postás szenvedett vereséget Sz. Tanárképző—Egyesült Gyógyszer 54:53 (25:30). Női mérkőzés. Budapest. Vezette: Szabó, Szabados. Sz. Tanárképző: Molnár (10), Lakatos (6), Kiss R. (13), Laukó (5), Lázár (8). Csere: Bittér (-), Kemény (-), Kassovitz (-), Gottinger (2), Sági (2). A főiskolások ragadták magukhoz a kezdemenyezést és Molnár eredményessége révén az 5. percben 10:5-re vezettek. A későbbiekben szorossá vált a mérkőzés, a fegyelmezetlenül játszó sze­gediek jóvoltából vezetést szerzett a fővárosi együttes. Fordulás után a 23. percben ismét a vendégek vezettek 31:30-ra, míg a 35. percben már 10 pontra nőtt a tanár­képzősök előnye (48:38). Ek­kor fegyelmezetten játszva jói védekeztek, támadásaikat is rendre kosárral fejezték be. Az utolsó három perc­ben három „eladott' labda után a 8 pontos előny két pontra csökkent. SZEOL—Szolnoki Olajbá­nyász 84:57 (36:26). Férfi­mérkőzés. Szolnok. Vezette: Zékány, Gidófalvi. SZEOL: Boros (4), Pata­ricza (14), Kecskés (6), Ker­tész dr. (2), Reisz (25). Cse­re: Mészáros (2), Zsíros (23), Józsa (4), Kovács (1), Szó­ke (2). A nagy lendülettel kezdő SZEOL gyors indításai révén a 7. percben már 14:2-re ve­zetett. Ahogy teltek-múltak a percek, a szegediek játékába egyre több hiba csúszott, sa 17. percben már csak 6 pont volt az előnyük (32:26). Szü­net után felváltva estek a kosarak, majd a 25. perctől fokozatosan elhúzott a sze­gedi csapat az egyre jobban elfáradó szolnokiaktól. BEAC—Sz. Postás 82:65 (47:41). Férfimérkőzés. Bu­dapest. Vezette: Bokodi, Aranyosi. Sz. Postás: . Elekes (11), Varga (9), Horváth T. (7), Kálmán (19), Kováts (6). Csere: Horváth L. (7), Vincze (6). A tartalékos szegedi csa­pat különösen az első fél­időben, jól tartotta magát. Szünet után is lelkesen ját­szottak a postások, de kevés cserejátékosuk miatt — ösz­szesen heten voltak — egy­re jobban elfáradtak, kép­telenek voltak ledolgozni hátrányukat. * Az Sz. Postás csapata hol­nap, csütörtökön este 8 óra­kor a Rókusi Tornacsarnok­ban a Szolnoki Olajbányász ellen játszik bajnoki mérkő­zést. A SZEOL férfiegyütte­se vasárnap délelőtt 11 óra­kor az újszegedi Sportcsar­nokban rangadót játszik a második helyen álló, eddig két vereséget szenvedett OSC együttesével. Amennyi­ben a SZEOL megnyeri ezt a rangadót, nagy lépést tesz a második hely felé, amely egyben azt jelenti, hogy osz­tályozót játszhat majd az NB I-be kerülésért. Szombaton és vasárnap rendezte meg a Szeged vá­rosi atlétikai szövetség az atlétikai pályaidényt bezáró felszabadulási emlékverse­nyét, melyen ismét a gerely­hajítók remekeltek, akik mind a két napon elindultak. Boros Sándor, az Üjpesti Dózsa olimpikonja ezúttal 88.14 m-el jegyezte nevét a világranglistán, mellyel Montrealban magasan sze­rezte volna meg az olimpiai ezüstérmet Németh Miklós után. Ebben az idényvégi időben azonban nemcsak ő, hanem a Csongrádról Buda­pestre távozott klubtársa és többszörös magyar nagyválo­gatott Fekete Viktória is ki­tett magáért 54.40 m-es tel­jesítményével. Igen jól do­bott az SZVSE atlétája Nagy Sándor is, aki közel került idei legjobbjához (74.70). Az érdekesebb eredmények: FÉRFIAK: 100 m: L Nagy (SZEOL) 11,2, 2. Marták (SZVSE) 11,4, 3. Schmidt (SZEOL) 11,4, 200 m: 1. Nagy (SZEOL) 23,3, 2. Grósz (SZEOL) 24,2, 400 m: 1. Lajkó (Zalka) 55,2, soo m: 1. Keceli (Zalka) 2:03,7, 3000 m: 1. Gábor (SZVSE) 9:22,6, 2. Ráez (Kun Béla SE) 9:23,2, 110 m gát: 1. Bandur (SZEOL) 16,9, magas: 1. Kónya (Kun Béla SE) 161), 2. Korom (Tanárképző Főlsk.) 160, távol: 1. Nagy (SZEOL) 633, hár­mas: 1. Nagy (SZEOL) 13,24, 2. Frech (SZEOL) 13,22, 3. Bózó (CSSC) 13,00, súly: 1. Tóth (Szeksz. Dózsa) 14,651, 3. Kovács (SZEOL) 11,82, diszkosz meghí­vásos: 1. Tölgyest (SZEOL SI) 40,72, 2. Kovács (SZEOL) 35,74, 3. Trényi dr. (SZEOL) 33,08. gerely meghívásos: 1. Boros (CJoestl Dózsa) 85,901, 2. Erdélyi (BEAC) 78,04, 3. Nagy (SZVSE) 73,04, 4. Bolgár (Kun Béla SE) 65,14, ge­rely: 1. Boros (Ü. Dózsa) 88,14!, 2. Nagv (SZVSE) 74.66, 3. Bolgár (Kun Béla SE) 63,72, 4X100 m: 1. Tanárképző 52,2, 4X400 m: 1. Bé­késcsabai MAv 4:04.9. NŐK: 100 m: 1. Muszka (SZE­OL) 13,2, 2. Lltval (TK) 13,3, 20O m: 1. Bozókl (624. TTSK)'32,0, 400 m: 1. lluszka (SZEOL) 61,9!, 2. Szegvári (SZVSE) 65,6, 3. Litval (TK) 66,6, 600 m: 1. Bozóki (621. ITSK) 2:03,7. 1500 m: 1. Csizma­dia (MTK-VM) 5:05.2, 2. Berkó (HVSE) 5:10,8, 3000 m: 1. Balogh (SZVSE) 12:41,0, 2, Krabót (SZVSE) 12:44,4, 100 m gát: 1. Piszkei (624. ITSK) 21,8, magas: 1. Magó (TK) 150, távol: 1. Ban­durné (SZEOL) 518, súly: 1. Sze­rset (TK) 10,87. 2. Magyar (TK) 10,60, 3. Bódi (SZEOL) 9,97, disz­kosz: 1. Mélykúti (MEAFC) 39,70, 2. Szecsel (TK) 32,50, gerely: 1. Fekete (Ü. Dózsa) 49,70, gerely meghívásos: 1. Fekete 54,40!, 4X 100 m: 1. 624. ITSK 59,9, 4X400 ro: 1. SZEOL 4:50,2, 2. 624. ITSK 5:07,0. M. T. A makói városi tanács vb műszaki osztálya ÍZ A AMft »l/í!fllE,V AAláf AVHnlf csapaüekYiz-csaternaK tisztítására kivitelezői kapacitást keres; jelentkezést írásban kérjük benyújtani a városi tanács műszaki osztályára. Egynapos FELAJÁNLUNK MEGVÉTELRE gyulai közül ehnek 1 db 1 tonnái társasutazás SKODA autóbusszal november 27-én teher­Részvételi díj: 130,- Ft fő Jelentkezés gépkocsit és felvilágosítás: EXPRESS UTAZASI IRODA Szeged, Kígyó u. 3. Telefon.: 13-792, 11-095. Érdeklődni: Szegedi Tervező Vállalat Szeged. Klauzál tér 2. Telefon: 15-671. FIAT 860 Jó AHfl.pot.bain e'.adó. Szeged-Tarján 108. A. n. 6. A DAsVETEL Doroaamán, Barátság u. 14. ép., 1. em. 3., Jó ál­lapotban lev: 3 szemé­lyes gyermeJcbűtor eladó. Érdeklődni: délutánt árukban. x 126-os vagy 127-es P1AT­ot vonnék. „FIAT 3391" Jeligére a Sajtóházba, x Kekamie. klhuzhaSós, ágyneanütartófl eladó. — Tarjatl, tímmos u. L A, II. 8. X Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy 1.976. november 8— 13-a között naponta iugyenes szaktanácsadás a BIJDALAKK Mintaboltban Szegőd. Bartók Béla tér I. szám alatt. Láng­hegesztéshez oxigén­és dissous­„Szövetkezeti vállalkozás 393012" Jeligére a Sajtóházba. Olajkályhák eladók. Ér­deklődni: szombaton, va­sárnap. Újszeged, Fitrdó u. 6. Bodóétatál. x Báránrbunda 13 éves klfllanyra, eladó. Du. Tarján 105. C. ül. II. KUde 2 db fotel, 1 db dohányzóasztal. Rigó u. 13., feisó csengő. Anyakora 10 ílával + háromhónapoa malacok eladók. József A. sgt. 78. Csak du. Bordo Dacia eladó. Erd.: Róna u. 1L Kecskés. Eladó 260 X 130 X 50-cs méretű ktralkatvitrtn. — Érdeklődni: Anca kötő­dé. Marx tért partion. Olcsón eladó kombinált szobabútor, 10 db-os. 4 személyes rekaanléval. — Tartán 418. A. m. 9. Keleti pervnasoónyeg, 250 x180-as eóadó. „Per­zsa 3412" jeligére a Sajtóházba, t'J Króbuaz nagyítógép eladó. Szeged, Oerle sor 7L A—65-ös tolóllveges könyvszekrény eladó. — Szeged-Fetsöváron 118. B, ni. 8. November 7-án árverés útláp eladó körfürész motorra.'., gyalukősrőrü motorral], 1 motor. Saő­reg. Magyar u. 49. De. 9—du. 4 óráig. Kétszemélyes rekamié, kettő fotel, 4 szék, 1 étkezőasztal, nagy wő­nyeg cérna-bubié. olvasó­lámpa eladó. Tarján 106. ép. A Hl., L 3. Fiatal házaspár két gyermekkel üres a! bér letet keres. „Sürgős — 3307" Jeligére a Sajtó­házba. Külön épületben, külön bejáratai szoba, bútoroz­va kiadó. FodőPbelep, Tölgyes u. 20. Fiatal, gyermektelen há­zaspár bútorozott albér­letét keres, ármegjelölés­sel. „Nyugodt otthon — 3392" Jeligém a Sajtó­házba. Albérleti szoba 2 dolgo­nő részére kiadó. Dü­FOldmüves n. 12/B. Kétszobás, összkomfor­tos, gázfűtéses lakás diákoknak albérletbe ki­adó. „Sürgős 25 116" Jel­igére a Hirdetőbe. L A K A S Szögletes Wartburg 39 ezer km-rel eladó. Érd.: Borbás u. 30. Szép festett konyhabú­tor, 6 darabból eladó. — Ronvédi tér 6—6. D lép­cső, fszt. 94. ALBER LET Külön bejaratü szoba­konyha, spájz albérletbe kiadó. eagvarlMüep, Ho­holá u. 13. Tarjántelepi, kétszobás, erkélyes, központi fűté­sű, III. emeleti őrökla. kasom azonnali beköltö­zéssel eladó. Árajánlato­kat: „Készpénz + OTP­átvállalás 3404" Jelégére a Sajtóházba. x Kétszobás lakás eladó. Klskundoronama, Barát­ság u. 4., I. em. 5. X Elcserélném belvárosi, 1 szobás, összkomfortos, I. emeleti, erkélyes laká­som kis magánházért vagy házrészért. „Lehet telepen Is 3396" Jeligére a Sajtóházba. Emeleti szoba, konyha átadó. „Azonnali 3397" Jeligére a Sajtóházba. CJjá építendő kertes há­zunkat (értéke: 120 000) elcserélnénk tarjáni, 2 szobás vagy nagyobb la­kásért. „Negyedik eme­letig 3338" Jeligére a Sajtóházba. Férfi részére külön be­járató, altbérleti szobát keresek. Válaemokat „Sürgős 3388" Jeligére a Sajtóházba. Elcserélném ketsaobás, nagyméretű, komfortos, régi bérű, tanácsi laká­somat, 3 szobás ösfflkom­fortosra. Térítést. fize­tek. Lehetőleg Nagykör­űben belüL „Megegye­zünk 3248" Jetigére a Sajtóházba. Elcserélném Széchenyi tért, kétszobás. hahón, nagyméretű, összkom­fortos, etazsfütésü, taná­csi lakásomat 1 • 2-rs vagy kétszobás, csetteg 3 + 2-es, Összkomfortos, tanácsi lakásra. „Belvá­ros. újszeged előnyben 25 108" Jeligére a Hir­detőbe. INGATLAN Pálfy utca 103. számú, beépíthető sarokporta, melleképűlettel eladó. — Érdeklődni: petőftbelep. Szántó K. János u. 43. Azonnali beköltözéssel kertes magánház rém tel­jesen leválasztva ' eladó. Érd.: mindennap, Haty­tyasteiep. Vaskapu utca 23. X Beköltözhető szoba-kony­hás házrész eladó. 96 ezer Ft. Teleíon: 16-467. Zákányszék, W. kér" 853. raámű ház eladó, x 220 n-«l telek házzal el­adó. Baktó, Alkotmány utcz, régi 40. Érd.: szombaton, vasárnap, x 310 n-öl beépíthető telek eladó, fő helyen. Szőreg, Magyar u. 13. Érdeklőd­ni: mindennap. x Tanya termő barackos­sal, szőlővel, szántóval Rúzsa mellett eladó. —• „40 000,— kp. 3312" Jel­igére a Sajtóházba. Beépíthető telek eladó Szegeden, a Dorozsmai ülőn, busz- és villamos­mega Hónál. Érdeklődni: Kiskundjorozsma, Kisfa­ludy u. 48. Petöfitelep, Bánk bán u. 46. szám alatti ház fe­le részbon vagy egész­ben eladó. Fél báz eladó. Remeny utca 54. Érd.: 12 órá­tól. X Klsknndorozsma, Damja­nich u. 35. az. alaat ház­hely eladó. 208 n-öl Ballagltó étaóó. Érdeklődni: Pásztor u. 60. Házhelynek telek eladó. Érd.: Szatymaa, Petőfi u. 3. EG YEB Cégtáblák festését vál­lalom. Nagy Emma cím­festő. Berlini krt. 10. x ÚJ szerelések, Javítások Horváth Péter vízvew­ték -szerelő. Telefon: 16-457. X Keretek olyan magányos, nyugdíjas nőt, aki ne­hezen Járó asszony gon­dozását vállalná, esetleg ot t Is aludna, vagy la­kásán gondozna „Jó szándék 3396" Jeligére Sajtóházba. x Bérmunkát vállalok, minden megoldás érde­kel. „Esztergályos 3300" Jeligére a Sajtohazba. Garázst bérelnék a Sasn: István tér környékén. — „Snrgős 25 120" Jeligére a Hirdetőbe. Garázst keresek Tarján­ban vagy Felsővároson. Szabó István, Tarján 530/B, I. 3. Minden Igényt kielégítő szobafestés-mázolás. — Fenyvesi Elemér 6723 Szeged. Béke u. L X Egyes villamossági cikkeknél Üjabb engedményekkel bővült. és november 30-ig tart az őszi engedménye írását A DELTA Kereskedelmi Vállalat VAS-MUSZAKI VILLAMOSSÁGI ]ÁRMŰ-szaküzleteiben Terménydaráló Gázrezsó Régi ár 3920 542 Üj ár 2350 298 .illllllll SKEDELVB "ERESKED tnŰJU-AT Asztali rádiók; Róma de Luxe Nápoly de Luxe Asztali ventillátor Régi ár 2750 1940 324 Üj ár 1925 1360 162 Egytűágyas NDK kötőgép Kéttűágyas NDK kötőgép Regi ár Üj ár 2800 6980 2200 4890 Gyorsított OTP-ügyintézés! Bővebb felvilágosítás az árudavezetöknél! NE FELEDJE! NOVEMBER 30-IG ÖSZI ENGEDMÉNYES VASAR A DELTA VAS-MÜSZAKI, VILLAMOSSÁGI ÉS JARMÜ- SZAKÜZLETEIBEN! MZ 125, 150 cm'-es motorkerékpár, szovjet férfikerékpárok

Next

/
Oldalképek
Tartalom