Délmagyarország, 1976. november (66. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-17 / 272. szám

2 Szerda, 1976. november Ti: Folytatódtak a szovjel­jugosziáv tárgyalások G Belgrád (MTI) Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára kedden Belg­rádban folytatta tárgyalásalt Joszip Broz Tltóval, a Jugo­szláv Szocialista Szövetségi Köztársaság és a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége el­nökével. A jugoszláv főváros lako­sainak tízezrei üdvözölték Brezsnyevet és Titót az út­vonalon, amelyen a tárgya­lások színhelyére, a Szövet­ségi Végrehajtó Tanács épü­letébe hajtattak. A megbeszéléseken az elv­társi őszinteség és a kölcsö­nös megértés légkörében folytatták a nemzetközi kap­csolatok Időszerű problémái­nak, a kommunista világ­mozgalom kérdéseinek, vala­mint az enyhülés elmélyíté­séért, a tartós békéért és a társadalmi haladásért vívott harc feladatainak megvita­tását. Áttekintették a párt és állami területen megvaló­suló baráti szovjet—jugo­szláv együttműködés további fejlesztésének egyes kérdé­seit is. A tárgyalások után Leo­nyid Brezsnyev felkereste az új-belgrádi Barátság par­kot, ahol a béke fájaként egy orosz nyírfát ültetett el. Leonyid Brezsnyev és Jo­szip Broz Tito kedden dél­után a Belgrád környékén levő dobanovei rezidencián baráti megbeszélést tartott, szívélyes légkörben, a ha­gyományos őszinteség és a kölcsönös bizalom szellemé­ben. Az SZKP és a JKSZ ve­zetői megvitatták a Szovjet­unió Kommunista Pártja és a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége közötti kapcsola­tok sokoldalú fejlesztésének és elmélyítésének kérdéseit. Kifejtették egyöntetű véle­ményüket, hogy a két párt együttműködésének bővítése Szovjetunió és Jugoszlávia népei közötti testvéri barát­ság további erősítésének szi­lárd alapja. A megbeszélésen Leonyid Brezsnyev és Joszip Broz Tito folytatta a vélemény­cserét a nemzetközi kapcso­latok egyes időszerű problé­máiról. Hangsúlyozták az SZKP és a JKSZ törekvé­sét arra, hogy az európai kommunista és munkáspár­tok berlini értekezlete hatá­rozatainak szellemében cse­lekedve elősegítsék a kom­munista mozgalom egységé­nek erősítését a békéért, a népek biztonságáért folyta­tott harcban. A tárgyalásokat követő ba­ráti vacsorán Titón és Brezsnyeven kívül ott voltak a megbeszéléseken részt ve­vő szovjet és jugoszláv sze­mélyiségek is. Brezsnyev és Joszip Broz Tito kedden este visszatért Belgrádba. A szovjet—Jugoszláv legfel­sőbb szintű találkozón a zá­rómegbeszélést ma, szerdán délelőtt tartják, azt követően a déli órákban L. Brezsnyev és kísérete elutazik Jugo­szláviából. Közéleti napló BÍRÓ JÓZSEF TÁRGYALÁSAI MOSZKVÁBAN Kedden Moszkvában meg­nyílt a KGST külkereske­delmi állandó bizottságának Boron következő 48. ülése, amelyen a magyar delegáci­ót dr. Bíró József külkeres­kedelmi miniszter vezeti. Ezzel párhuzamosan a szov­jet külkereskedelmi minisz­tériumban megkezdődtek a tárgyalások dr. Bíró József és szovjet kollegája N. Sz. Patolicsev külkereskedelmi miniszter között az 1977. évi magyar-szovjet áru csere­forgalmi megállapodásról. ROMÁN SZAKSZERVEZET' KÜLDÖTTSÉG ÉRKEZETT HAZÁNKBA George Panának, a Román Kommunista Párt Politikai Végrehajtó Bizottsága tag jának, n Román Szakszerve­zetek Általános Szövetsége elnökének vezetésével ked­<en szakszervezeti küldött­ség érkezett hazánkba. A küldöttséget Gáspár Sándor, nz MSZMP PB tagja, a SZOT főtitkára és a szaktanács vezetői fogadták. MAGYAR—JORDÁNIAI KÜLKERESKEDELMI MEGÁLLAPODÁS Az Ammanban tartózkodó magyar kormányküldöttség I'dvardi Sándor külkereske­delmi miniszterhelyettes ve­résével november 12—15. között tárgvniásokat folyta­tott a Jordániai kormány képviselőivel. A tárgyalások eredményeként a felek hosz­BZÚ lejáratú kereskedelmi megállapodást kötöttek, amelv biztosítja az egyenlő elbánás, a kölcsönös előnyök, valamint a legnagyobb ked­vezmény elvének alkalma­zását. Egyúttal megvitatták R gazdasági együttműködés különbözö formáinak lehe­tőségét is. AI.AIRTAK A MAGYAR—OLASZ VEGYES BIZOTTSÁG ÜLÉSÉNEK JEGYZÖKÖNYVÉT Török István külkereske­delmi miniszterhelyettes és Luclano Radl olasz külügy­minisztérium! államtitkár kedden a Külkereskedelmi Minisztériumban aláírta a magyar-olasz vegyes bizott­r.ág második ülésének Jegy­zőkönyvét. Az ülést novem­ber 15-én és 16-án tartották Budapesten. Luciano Radi államtitkárt fogadta Nagy , ános külügyminiszter­helyetta*. Nyugalom / Bejrútban • Bejrút (UPI) A libanoni főváros mind­Bejrút lakossága kedden szektorában ismét ki­— 10 hónap óta először — nyitottak a kiskereskedők, ébredt nyugodt reggelre. A Megnyitották kapuikat az fegyverropogást és ágyúdör- iskolák is. Már korán reg­Rést a megélénkült utcai §el nagy volt a forgalom forgalom zaja, gépkocsik a két szektor közötti leg­motorjának berregése vál- fontosabb átkelőhelyen, a totta fel. Múzeumnegyedben. Az utcá­Az UPI tudósítója szerint . __ .... . , egy nyugat-bejrúti lakos kon nyugodtan sétálgatnak amiatt panaszkodott neki, a Járókelők, hogy „az éjszaka sokan nem Bejrútban hétfőn reggel tudtak aludni" — hiányzott bevonult „zöldsisakosok" nekik a hónapok óta meg- Bzámát 3000 fővel, 11200 szokott zaj. főre emelték. Szovfet - csehszlovák Kormányközi megállapodás 0 Prága (CTK) vid látogatást tett a Szov­Lubomír Strougal, a Cseh- jetunióban, szlovák Szocialista Köztár- A megbeszélések befejez­saság miniszterelnöke ked- tével Koszigin és Strougal den hazatért Prágába, miu- kormányközi megállapodást tán Alekszej Kosziginnek, a írt alá a nukleáris energe­Szovjetunió Minisztertanácsa tlkában való további együtt­elnökének meghívására rö- működésről. Urlio Kokkonen életrajza Urho Kekkonen, a Finn Köztársaság el­nöke 1900. szeptember 3-án, a közép-finn­országi Pielavevsi községben született. Kö­zépiskolai tanulmányai elvégzése után 1919-ben beiratkozott a Helsinki Egyetem jogi karára, s hamarosan egyik vezetője lett a Finn Nemzeti Diákmozgalomnak, 1926-ban általános jogtudományi diplomát szerzett. 27 éves korában a községek szö­vetségének jogtanácsosa, 1928-ban ügyvédi vizsgát tett 1936-ban a jogtudományok doktora lett. 1936-tól 1956-lg — elnökké választásáig — egyfolytában parlamenti képviselő. 1946 —47-ben a parlament első alelnöke, 1948— 1950-ben elnöke. Az 1936-tól 1956-ig eltelt 20 esztendőben különféle posztokon vett részt a finn kormány tevékenységében. Vezette az igazságügyi, a belügyi, a kül­ügyi tárcát, s öt alkalommal volt az ország miniszterelnöke. 1956-ban köztársasági el­nökké választották, s ezt a tisztet azóta is betölti. Közéleti tevékenysége mellett számos Jo­gi és politikai könyvet is írt. Kimagasló érdemeiért több egyetem — köztük 1969­ben a budapesti Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem — díszdoktorává avatta. Számos finn és külföldi kitüntetés. így a Magyar Népköztársaság Zászlórendje gyé­mántokkal ékesített I. fokozatának birto­kosa is. A finn politika alakításában játszott nagy fontosságú szerepe mellett döntő ér­demei vannak az ország pozitív nemzet­közi tevékenységének, a Szovjetunióval va­ló baráti viszonynak és együttműködésnek a kialakításában. Paasikivi miniszterelnök, majd államelnök legközvetlenebb munka­társaként részese és kimunkálója, majd továbbfejlesztője volt ennek a külpolitikai irányvonalnak, amelyet azóta is Paasikivi —Kekkonen-vonalként emlegetnek. Kek­konen elnök neve összeforrott a békés e ív­más mellett élés politikájával. Ez irányú tevékenységének betetőzése rolt az európai biztonsági és együttműködési konferencia előkészítésében és lebonyolításában vállalt kiemelkedő szerepe. Elnöki minőségében 1963-ban nem hiva­talos. 1969-ben pedig hivatalos látogatást tett Magyarországon. 1975-ben jugoszláviai útja alkalmával kétszer is megszakította útját Budapesten, ahol hasznos eszmecse­rét folytatva, ismét találkozott Kádár Já­nossal, az MSZMP Központi Bizottságá­nak első titkárával és Losonczl Pállal, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsá­nak elnökével. Az elnök egyébként ágész életében ak­tívan sportolt. Ifjú korában Finnország magasugró csúcstartója Is volt. Ma is rendszeresen fut és síel. Hazánkban is sportemberként járt először, 1929-ben. USA-véfó a BT-ben % New York (MTI) ENSZ-tegf el vételét Javasló napos vita során több ro'nt . D. , ,„. t„„ .„„ ux.fjr határozat elfogadását. harminc ország szorgalmnz­A Biztonsági Tanács hétfő A testület többi tizcnegy ta a vietnami . >cia!. ta esti ülésén az Egyesült Álla- tagja egyöntetűen Vietnam Köztársaság felvetőiét a vi­mok megvétózta a Vietnami felvétele mellett állt ki. tagszervezetbe. Szocialista Köztársaság A szavazást megelőző két­;iai csapatok újabb támadása Mozambik elten A genfi konf erencia munkáját meghatározatlan időre elnapolták 0 Mnputo (ADN) kozó kopferencta. Az ülésen azt is, hogy az Ivor Richárd A rhodesiai fajüldöző Joshia Nkomo és ' Róbert által előterjesztett javaslat rendszer állig felfegyverzett Mugabe, a Zimbabwei Ha- zavaros és kitér a fő kérdés, zsoldosai Gaza mozambiki zaíias Front vezetői elutasí- a függetlenség Időpontjának hotármenti tartomány terű- tották Ivor Richardnak, a kitűzése elől. létén újabb támadásokat konferencia brit elnökének Mint ismeretes, az afrikai hajtottak végre és légierőik kompromisszumos javasla- felszabadító mozgalmak, bombázták a független kelet- tait. köztük a hazafias front ve­afrikai ország katonai egy- A plenáris ülést követő zetői közös programmal őr­ségeinek állásait. sajtóértekezleten Nkomo és keztek Genfbe, s ebben a A mozambiki hírügynök- Mugabe elítélte a brit kor- független Zimbabwe létre­ség hétfő esti jelentése sze- mány tárgyalási taktikáját, jöttének napjául 1977. szep­rint az agresszorok a repü- E taktika célja — hangsú- tember 1-ét javasolták. Az lőgépek, helikopterek és lyozta — az afrikai küldött- afrikaiak által benyújtott páncélozott harckocsik mel- ségek közötti véleménykü- részletes terv ugyanakkor lett első ízben ejtőernyősö- lönbségek indokolatlan hang- számol a rendelkezésre váró ket ls bevetettek a támadás- súlyozása, valamint az, hogy kérdések megoldásának eset­kor. A heves harcok folya- az ország és a nép sorsát ön- leges elhúzódásával és bele­mán a mozambiki fegyveres kényesen döntsék el. Nkomo egyezett abba, hogy ezt a erők hét rhodesiai gépet és Mugabe rámutatott: Ang- határidőt 1977. december el­lelőttek. liának nincs szándékában, sejéig kitolják. * hogy siettesse a hatalom át- A keddi ülést követően a Genfben kedden újabb adását Rhodesiában a zim- konferencia munkáját meg­plenáris ülést tartott a babwei nép törvényes kép- határozatlan időre elnapol­Ohodeua Jövőjével foglal- viselőinek. Megállapították ták. Megfosztották állampolgárságától 0 Berlin (MTI) Biermann költő, író és énekes, akinek nevét az A Német Demokratikus utóbbi években előszeretet­Köztársaság 1967. február tel tűzték az NDK elleni 20-i állampolgársági törvé- propaganda zászlajára, az nyének 13. parafafusa ér- utóbbi hetekbe^ pedlg^a telmeben — amely az ál- tágban szerepel, lampolgári kötelességek sú­lyos megsértésével foglal- A kedden Berlinben kl­kozik — megfosztották NDK adott köziemény szerint állampolgárságától Wolf Wo]f Biermannti aki 1B53. ban telepedett át Hamburg­ból a Német Demokratikus Köztársaságba, megfosztot­ták az országban való to­vábbi tartózkodás jogától is. „A Német Demokratikus Köztársasággal szembeni ellenséges fellépésével Wolf Biermann önmagát fosztot­ta meg attól, hogy a jövőben az NDK állampolgárságát viselje" — hangoztatja a közlemény, hozzáfűzve, hogy Biermann jelenleg az NSZK­ban tartózkodik. Biermannt. William Scranton amr I­kai nagykő vet kategorikus „nem"-Jét azzal Indokolta, hogy Vietnam az Egyet, lt Államokat „nem kielégítő" álláspontot foglal ei a vieL, naml háború oan eltűnt ame­rikai katonák felkutatásában. Dlnh Ba Th; nagykövet, VI, etnam állandó FNSZ-képvi­selője visszj. 'ásította Scmn­ton vádjait A vietnami dip­lomata felhívta a Biztonsági Tanács figyelmét arra, hogy kormánya többször is bi­zonyságát adta jóakaratának. Azonosítható amerikai ktao­nák névsorát átadták z amerikai hatóságoknak. Vi­etnamban külön bizotts ig foglalkozik a további kula­tással. Ugynakkor hogyan viszonyul az Egyesült Álla­mok a háborúban eltűnt, meggyilkolt megnyomorított vietnamiak ezreinek problé­májához? — tette fel a kér­dést a vietnami nagvkövet Dinh Ba Thi hangsúlyozta: hazála a béke és a barátság politikáját folytatja, bízta >í­tani kell számára azt a jo­got, hogy politikájának ím g­felelő sze opet Játszhat >n az ENSZ keretein belül. A Biztonsági Tanács úgy döntött, hogy a Vietnamiéi­vételéről folytatott vita ól szóló besz nolót a közgy ű­lés ülésszakának plená is ülése elé terjeszti. Háborús bíínős szabadon bocsátása nyomán Felháborodás Olaszországban 0 Róma (MTI) katonai kórházban ápolják A római katonai törvény- Miközben az országban szék ügyésze keresetben tá- egyre folynak a tüntetések, madta meg azt a döntést, főként a zsidó deportáltaki mely felfüggesztette Herbert hozzátartozói részéről a sza­Kappler háborús bűnös bün. badlábra helyezés ellen, a tetését, és szabadlábra he- parlamentben is elhangzot­lyezte a volt SS-ezredest. tak Interpellációk, melyek Kapplert egyelőre a római elítélik a döntést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom