Délmagyarország, 1976. október (66. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-19 / 247. szám

2 Kedd, 1976. október 19; Leszállás ­hóviharban Visszatért a Földre a Szojuz—23 legénysége e Moszkva (TASZSZ) harban biztosították az űr- a kazahsztáni Arkalit város io7fi „i-tíu, 1R hajósok kiszállását. Vjacsesz- lakói a Szojuz—23 űrhajó le­cseszlav Zudov és Valerií lav Zudov és Valerij Rozs" eénységét. Innen Vjacseszlav Ho«evcsztvenszki i találósok gyesztvenszkij egészségi ál- Zudov alezredes és Valerij viswatértek a fióldreAzűr- laP°ta Rozsgyesztvenszkij alezredes haló Slló e^séae moszk- Meleg" szívélyes fogadta- a nap folyamán a bajkonuri najo leszano egyse „e moszK tásban részesítették vasárnap űrrepülőtérre érkezett. vai idő szerint 20 óra 46 perckor Celinograd városától 195 kilométerrel délnyugatra hajtotta végre a leszállást. A két űrhajós 20 óra 2 perc­kor bekapcsolta a fékezőbe­rendezést, majd ezután meg­történt a Szojuz—23 egysé­geinek szétválasztása. A le­szálló egység rátért a le­szállópályára. Hét kilométe­res magasságban működés­be hozták az ejtőernyős rendszert. A leszálló egység a Tengiz-tó felszínére eresz­kedett A kutató-mentőosztag (re­pülőgépek, helikopterek, vízi járművek) éjszaka erős hóvi­Az HDK-ban Megválasztották a Nemzeti Front jelöltjeit e Berlin (MTI) A Nemzeti Front jelöltjei Az NDK országos válasz- kapták meg az érvényes sza­tási bizottsága vasárnap ké- vázátok 99,86 százalékát. Az ső este közzétette a népi ka- ellenszavazatok aránya 0,14 marai választások előzetes százalék, végeredményét Az ország A Nemzeti Front jelölt, több mint 12 millió válasz- jeire Berlinben és az NDK tásra jogosult polgárának megyéiben összesen 12 mil­98,58 százaléka leszavazott lió 45 597 szavazatot adtak Az érvénytelen szavazatok le. aránya 0,02 százalék volt. A Nemzeti Front vala­Fizikai és kémiai Nobel-díj • Stockholm (MTI) hézelemi részecske felfedezé­A Svéd Királyi Akadémia séért részesült a magas ki­hétfőn az 1976. évi fizikai tüntetésben. Nobel-dijat két amerikai . . ,„„„,.,..,„., professzor, Burton Richterés Az 1976' évi kém,ai Nobel" Samuel C. C. Ting között díJat William N. Lip6comb, osztotta meg. A kémiai No- a harvardi egyetem tanára bel-dijat William N. Lips- azokért a kutatásokért kap­comb, a harvardi egyetem ta, amelyeket a boránok szer­tanára kapta. kezetével és a kémiai kötés A Nobel-díj bizottság In- természetének ezzel Ö6sze­dokolása szerint két ameri- függő problémáival kapcso­kai fizikus egy újfajta né- latbart végzett" Felvonulások Sanghajban a „négyek" ellen e Sanghaj (MTI) bizottságával az élén azok el­Sanghajban, Kína legna- len; aWk rerizionisták, akik gyobb városában - szemta- "fkadárok és összeeskuvé­núk szerint - változatlan 8ekbe bocsátkoznak . mennyi képviselő jelöltjét megválasztották. Erich Ho­necker, az NSZEP KB fő­titkára Kari Marx Stadtban, Willi Stoph, az NSZEP Po­litikai Bizottságának tagja, az NDK Államtanácsának elnöke Drezdában, Horst Sindermann, a Politikai Bi­zottság tagja, a kormány el­nöke Halléban lett az NDK 5 évre megválasztott új né­pi kamarájának a képvise­lője. A Német Demokratikus Köztársaságban úgy értéke­lik a vasárnap , megtartott választását,...nüjiX, gn^ejyek megerősítették: az ország népe egységes a szocializ­mus és a béke óhajában, s a szocialista építés eredmé­nyes, bevált útjának folyta­tására szavazott. A választásokon kiemel­kedően magas volt a részvé­teli arány: 12 045 597, vá­lasztó szavazott a Nemzeti Front jelöltjeire, s az érvé. nyes szavazatok 99,86 száza­lékával választották meg a népi kamara — a törvény­hozás — képviselőit. Mongol párt­ós kormány­kiiüliség Moszkvában • Moszkva (MTI) Jumzsagijn Cedenbalnak, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága el­ső titkárának, a Mongol Nép­köztársaság Nagy Népj Hu­ral elnöksége elnökének ve­zetésével mongol párt- és kormányküldöttség érkezett hétfőn délelőtt hivatalos, ba­ráti látogatásra Moszkvába. A vnukovói repülőtéren a delegációt Leonyid Brezs­nyev, az SZKP KB főtitkára, Nyikolaj Podgornij, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke és Alekszej Koszigin, a Szovjet­unió Minisztertanácsának el­nöke fogadta. ftrab csúcs e RUad, Kairó (UPI, DPA, MTI) A rijadi arab minicsúcs keretében hétfőn délelőtt egyórás megbeszélést tartott Hafez Asszad szíriai és An­var Szadat egyiptomi állam­fő — jelentette a MENA hír­ügynökség. A DPA szerint a két ál­lam fél évvel ezelőtt Szíria libanoni intervenciója miatt szakított egymással, s „a hétfői Asszad—Szadat talál­kozóval gzemmel láthatóan megkezdődött a két ország viszonyának normalizálása". A UPI arról tudósitott, hogy az arab mlnlcsúcs résztvevőinek — intenzív erőfeszítésék ellenére — mindeddig nem sikerült megállapodniok a libanoni konfliktus megoldásának egységes koncepciójában. Eliasz Szárkisz libanoni államfő és Jasszer Arafat, a PFSZ vb elnöke hétfőn délelőtt néhány óra leforgása alatt két alkalommal tár­gyalt az egyiptomi, a szíriai, a kuvaiti és a szaúd-arábiai külügyminiszterrel a csúcs­találkozó résztvevői elé ter­jesztendő dokumentumról. Az Argentin KP küldött­ségének látogatása hazánkban © Budapest (MTI) munkásmozgalom Időszerű » „c <- . ,. , „. kérdéseiről. A Magyar Szocialista Mun- . .. káspért Központi Bizottsá- Az Argjinhn Kommunista gának meghívására a közel- Párt küldöttsége elismerés­múltban látogatást tett ha- « nyilatkozott a magyar zánkban az Argentin Kom- népnek a szocializmus épí­munisla Párt küldöttsége, tesében elért eredményeiről, Alcira de La Pena-nak, a «z MSZMP XI kongresszu­Politikai Bizottság tagjának sa hatarozatainak vegrehaj­vezetésével. A küldöttséget tasáró1 f°lyó munkáról, fogadta PuUai Árpád, a Köz- Az MSZMP képviselői ponti Bizottság titkára, a pártunk, népünk szolidaritá-i delegáció megbeszélést foly- sáról biztosította az a rgen. tátott dr. Berecz Jánossal, tin kommunistákat, az or­dr. Kornidesz Mihállyal, a szág demokratikus erőit ab­KB osztályvezetőivel és dr. ban a harcban, amelyet az Ritter Tiborral, a KB osz- imperializmus ellen, az or­tályvezető-helyettesével. Ta- szág demokratikus előreha­láíkoztak a Hazafias Nép- ladásáért, az argentin nép front Országos Tanácsának val6di érdekeinek valóraH képviselőivel, s ellátogattak ,, , „ , Pest. Nógrád és Békés me- váltásáért folytat gyébe. Megállapították, hogy az A teljes nézetazonosság, MSZMP és az Argentin az elvtársi Internacionalista KP kapcsolata jó. Megálla­együttműködés szellemében podtak, hogy a két párt test­folytatott megbeszéléseken véri együttműködését a tájékoztatták egymást párt- . , . . ­jaik helyzetéről, és véle- marxizmus-leninizmus és a ménycserét folytattak a proletár internacionalizmus nemzetközi kommunista és alapján tovább erősítik. A C6IL főtitkárának előadása a SZOT központi iskoláján Luciano La ma elutazott hazánkból • Budapest (MTI) két szervezet kapcsolatairól Luciano Lama, a Olasz és a nemzetközi szakszer­Általános Munkásszövetség vezeti mozgalom kérdéseiről (CGIL) főtitkára hétfőn — tárgyalt, hétfőn délután el­Gáspár Sándornak, a SZOT utazott hazánkból. A Feri­főtitkárának, az MSZMP Po- hegyi repülőtéren Gáspár litikai Bizottsága tagjának Sándor búcsúztatta, társaságában — látogatást tett a SZOT központi iskolá­ján. Itt találkozott a SZOT elnökségének tagjaival, a szakszervezeti mozgalom más vezető tisztségviselőivel és az iskola hallgatóival, akiknek előadást tartott az olasz szakszervezetek munkájáról, az olasz munkásosztály har­cairól. Az előadás után a CGIL főtitkára válaszolt a hozzá Intézett kérdésekre. Luciano Lama, aki ma­gyarországi látogatása alkal­mából Gáspár Sándorral a Hajózási egyezmény e Athén (MTI) A görög parlament ratifi­kálta a Szovjetunió és Gö­rögország között Moszkvában 1975. december 16-án aláirt tengeri hajózási megállapo­dást hevességgel folynak a Csiang Csing-csoport, a „négyek" elleni felvonulások. Szapo­rodnak a falakon a feliratok, a gúnyrajzok, amelyek Mao özvegyét és a város egykori vezetőit állítják pellengérre. Hétfőn megjelent egy olyan gúnyrajz, amely Csang Csun­csiaót, a KKP KB Politikai Bizottsága állandó bizottsá­gának tagját, Sanghaj párt­bizottságának első titkárát, a „négyek" talán legprominen­sebb tagját ábrázolja, amint egy létra tetején a Mao Ce­tung végakaratának kikiál­tott híres jelmondatot , — „Cselekedjetek a lefektetett elvek szellemében" — festi a falra. E gúnyrajz újabb tám­pont ahhoz a vádhoz, hogy a „négyek" maguk agyalták ki e jelmondatot. A központi sajtó a maga részéről ugyan­erre látszik utalni azzal a vissza-visszatérő jelszóval, hogy óhatatlanul elbuknak azok, akik „megmásítják Mao elnök utasításait". Más sanghaji feliratok azt követelik a KKP KB-től, hogy „szervezze át a sang­haji forradalmi bizottságot és pártbizottságot". A városnak szinte alig van olyan hivatal­ban levő vezetője, aki ellen a tacepaok ne hoznának fel vádakat. Szemtanúk legalább tízre teszik a „tűz alatt álló" városi párt- és állami veze­tők számát. A központi lapokban hét­főn olvasható sanghaji jelen­tés szerint a Sanghajban ren­dezett tömeggyűlések részt­vevői — a helyi kétmilliós munkásosztály — „az eddigi­nél is eltökéltebben fognak harcolni a párt Hua Kuo­feng elvtárs vezette központi Epilógus a tudomány-technikatörténeti sorozathoz vitést Győri Gyula (1872—1951) hajtott végre, 1900-ban. Az 1960 óta városunkban üzemelő kábelgyár ugyancsak helyet kér magának Szeged ipartör­ténetében. A gyár jelentősebb készítményei: akkumulátor közszigetelő lemezek, műanyag szigetelésű vezetékek, bányagyutacs robbanó­vezetékek, varnish-cső, rugózó telefonzslnór és még több termék. A hazánkban Jacottet Ágoston által meghonosított iparág szegedi gyára már az első öt évben 13-szorosra növelte termelését, s azóta is nagy életképességről ad tanúbizonyságot. A Szegedi Fonalfeldolgozó Vállalatot 1953-ban 1. Pál (1909—), aki több elismert fajtát honosított. Szeged jelesebb tudomány- és technikatörté- Dr. Somorjai Ferenc (Nagykőrös, 1900—) alkotó hozták létre a Tolbuhin sugárút 45. szám alatti neti eseményeit, személyiségeit kísérelte meg munkásságához hozzátartozik a sárga lófogú ház pincehelyiségében, főként vakok foglalkoz­nemrégiben befejeződött sorozatunk feltárni, és kukorica kitenyésztése. Eredményes fű- és őszi- tatására. Tavasz utcai helyiségeikbe 1955-ben időrendbe szedni. Az egyes fejezetek arra is zab-nemesítést végzett, mint az alföldi táj nö- költöztek. A volt Pátria Cipőgyár helyén, az igyekeztek figyelmet fordítani, hogy az esemé- vénytermesztésének alapos ismerője és műve- Attila utca 19-ben, 1949-ben létesítették a Sze­nyek, az itt született, vagy Szegeden is meg- lője. Fáradhatatlanul dolgozott a homoki nö- gedl Szőrme- és Bőrruhakészítő Üzemet, amely fordult tudományos és műszaki nagyságok mi- vénytermesztés korszerűsítésén. Különösen a ma a Pannónia Szőrmekikészítő és Szőrmekon­lyen szerepet játszottak a város, az ország, de pillangós virágú növények — a lucerna, a bor- fekció Vállalat 3. számú gyáregysége. Az AFIT sokszor az egész emberiség történetében. A so- só, a szója stb. — termeszthetőségét tanulmá- XI. számú Autójavító Vállalat 1949-ben jött lét­rozatot azzal a szándékkal adtuk az olvasó ke- nyozta eredményesen. re hét szegedi és másik hét vidéki kisüzemből, zébe, hogy bemutassuk a Szegeden született, itt Azoknak a levélíróknak is igazuk van, akik Napjainkban több mint 600 dolgozót foglalkoz­tevékenykedett vagy munkásságán át Szeged- kevesellték a XVIII. századbeli neves fémipari tatnak, a kezdeti 50-nel szemben. A Szegedi del kapcsolatba került mezőgazdasági, ipari, szakemberek munkásságának ismertetését. Exler Hangszergyár Sebők Lajos (1900—1953) hang­természettudományos, műszaki, építészeti és or- József lakatos, a Miller Jakab alapította laka- szerkészítő mester és tanítványai technológiai vosl területen kiemelkedő alkotókat; életpályá- tosdinasztia neve említést érdemel. Jó nevű öt- módszerére alapult 1953-ban, a Kiss- és Steln­jukból megismerjük a jelentősebb momentumo- vösök ebben az időben: Steiner Márton, Sárity féle asztalosüzem helyén. A volt Szegedi Fém­kat. Ignác, Lukity Antal, Lukics Pál, Eichinger Ádám ipari Vállalat 1951-ben jött létre a volt Tóbiás­A hosszú kutató és feltáró munkán alapuló puskaműves, Mack János sarkantyúkészltő, Mii- féle ütemből, hozzácsatolva a Bille vasszerkezeti sorozat ilyen tematikus rendbe történt feldől- kovits János lakatos, Zorkovszki József puska- üzemet, a Frlschmann lakatosüzemet és a Ben­gozása első kísérlet, és így az ezzel járó hi- műves, Greitzinger János órás, Gábriel Sándor kóczy tömegcikküzemet. Többszöri átszervezés bákat, tévedéseket is magában hordja. aranyműves, Wolf Károly óraműves a legjelen- után ma az Ikarus gyáregysége. A Szegedi Vá­A helytörténetünkben hiánypótló sorozat ezé- tősebbek. rosgazdálkodást Vállalatot 19G4-ben hozták létre les körű reagálást váltott ki: 130 levelet, s ezen Kevés szó esett az ipartörténeti részben a ne- a Szegedi Köztisztasági Vállalat és a Szegedi túl számos szóbeli közlést kaptunk. ves Lengyel Lőrinc (1832—1878) bútoriparosról. Kertészeti Vállalat összevonásával. Előbb azokat a leveleket említjük, amelyek A vállalatot az alapító fia, Lengyel Lajos virá- Egyetértünk azzal a megjegyzéssel Is, hogv egy-egy kimaradt, de érdemes személyiségre goztatta fel igazán. Termékeivel az 1900-as pá- a Kéziszerszámgyár szegedi gyáregysége' tulaj­hívják fel a figyelmet, vagy munkásságuk je- rizsi világkiállításon aranyérmet nyert. Innen donképpen 1948-as eredetű, a volt Barna-féle lentő6ebb momentuma kimaradt a sorozatból, kerültek ki a Szegedi Színház, a Kass, a Tisza, fémárugyárra alapulva, akkori nevén Szegedi A neves Balogh-család maradandót alkotott a a Royal szállodák és sok más vendégfogadó, a Késárugyár N. V. A. további bővülés, a Tár­szegedi kertészeti kultúra megalapozásában több volt királyi vár egyes lakosztályainak bútorzata kány- a Fejős-, a Beke-, a Kókai-, a Haram ász-, generáción keresztül; Süvegh Mihály fiáról, Sü- A szegedi egyetem és a klinikák jelentősebb bú- a Brindzen- és a Túri-féle üzemekkel csak 1930­vegh Sándorról (1895—1976) szintén megfeled- torait is Lengyelek készítették. ben történt meg. keztünk, pedig nagy szakértelemmel vezette A megjelent pár soron túl a volt Győry-féle A 3 éves terv kiemelkedő alkotása a Szegedi Szeged város kertészetét. A városi kertészetben kefegyár is többet érdemel. Györy József 180C Textilművek, amelynek alaokövét 1949 május kezdett, majd az egyetemi füvészkertben dolgo- körül került Szegedre, és fiai is apjuk szakmá- 1-én helyezték el a külső Tolbuhin sugárút és zott Novotni János. Ugyancsak a füvészkertben ját, a kefekötő mesterséget sajátították el. A/ a körtöltés által határolt területen. Ez a létesít­fejtett ki alkotó munkásságot dr. Király László, üzemet Győry József (1837—1920) alapította előbb mény azóta Közép-Európa egyik legrangosabb Az újszegedi kertészek sorából kiemelkedett a Szabadság téren, majd a Berlini (ma Moszk- textilüzemévé vált. Orincsák László; neves nemesítő szakember Tóth vai) körúton. Ez utóbbi helyen jelentősebb bő- (Folytatjuk^

Next

/
Oldalképek
Tartalom