Délmagyarország, 1976. október (66. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-10 / 240. szám

Vasárnap, 1976. október 10. Hogyan élünk, ahol élünk? Nincs abban semmi szokatlan, hogy ha egy társaság majd min­den tagjának két-három évtized óta Szeged a lakóhelye, a min­denkit érdeklő közös beszédté­mára hamar rátalálnak. Szak­körvezetők, népművelők közé csöppentett a véletlen az egyik nap, aztán nem telt el 48 óra sem, s az áramszolgáltató válla­lat dolgozói vették át a szót. Itt is, ott is a városról beszélget­tünk, ahol élünk. És persze ar­ról is, ahogyan élünk. A meg­foghatatlan büszkeségünkkel, amit inkább csak más városban hangoztatunk: ,/szegedi vagyok". A kíváncsiságunkkal, a telhetet­lenségünkkel és a tehetetlensé­günkkel, amely miatt olykor még a lehetőségekkel sem gaz­dálkodunk okosan. Tehetetlenség? — Ha az jelzi a nagyvárosia­sod ást, hogy az emberek nem törődnek egymással, türelmetle­nek, közömbösek, akkor Szeged már jó úton halad. — A legszembetűnőbb ez a közlekedésben, a hivatalokban, a kereskedelemben. És nem is csak a volán, az íróasztal, a mérleg mögött Az utastérben és bevásárlás közben is. Felfújjuk magunkat zsörtölődünk, min­denfelé szórjuk a bosszúságun­kat, csak éppen ott nem, ahol kellene. De furakodunk az elis­merő szavakkal is, hirtelen fel­buzdulásainkat meg hosszú csend követi. Én most csak azokról be­szélek, akiket a legjobban isme­rek: a város fiataljairól. A sült galambot is felülről várjuk, a kezdeményezéseink megvalósftá­-sát is. — Sokat beszélünk például (.erról, miért nincs Szegeden i olyan intézmény, ahol egyetemis­ták és szerelők, fonónők és ze­nészek, versbarátok és csibene­velők külön meghívó és hírverés nélkül is találkozhatnak. — Külön-külön mindegyik mű­velődés: ház rendezvényei érde­kesek, de ezek többsége időhöz kötött Ha kedvem támad tollas­labdázni vagy sakkozni és két játszma között, egy kávé mellett megnézném a tévéhíradót, hová mehetek? Az ipari vásár csar­nokai az év nagy részében üre­t-.ek. Nem lennének alkalmasak Idállítóteremnek, sakkversenyek, zenés-irodalmi délutánok hely­színének? Sőt, barkácsműhely­nek? Egy-egy vállalat vagy is­kola KISZ-esei lehetnének a rend őrei. Amíg az ifjúsági ház felépül, de még azután is jól szolgálhatnának még ezek a pa­vilonok. — A tizenéveseknek lehet hogy elég, ha egész este csak táncolnak. A tíz évvel idősebbek arra vágynak, hogy a szabad idejüket ne egy dolog töltse ki, hogy a lakáson kívül legyen még hely, ahol otthon érezhetik ma­gukat. Valaki közbevág. — Csakhogy nem elég ám az fetietekkel villogni. Ne azt kér­dezd, van-e beleszólási jogod az egész várost érintő kérdésekbe, hanem élj ezzel a joggal. Sorol­jam, hol? Az ifjúsági parlamen­ten, a népfrontülésen, a tanács­tagok beszámolóin, a várospoli­tikai ankétokon, a termelési ér­tekezleteken. Csak hát aki nem megy el, vagy röstelli felemelni a kezét... Szóval ne arra várj. hogy a közvéleménykutatók házhoz menjenek. Telhetetlenség? — Apropó, közvéleménykuta­tás. Kinek adná a városért leg­hasznosabban munkálkodók nívó­díját? — Kár, hogy nincs jogos vá­rományos. de aki a lakótelepi csótányokat kiirtaná, megérde­• jnelné. <1 jp & iutajmazaám, «to a legtöbbet teszi a fiatal alkotó­művészek ittrnaradásáért — Az érdemelné, aki a hom­lokzatfelújítási akciót kitalálta — Aki az úszegedi „belváros" rendezési tervét készítette. A Biológiai Központ környékére gondolok. — Azt a közművelődési intéz­ményt tüntetném ki, amely si­kerrel kapcsolná be a csatlako­zott községek fiataljait a város vérkeringésébe. Persze lehet, hogy ez nem is a művelődésügy ügye. A lavina elindult Egymás sza­vába vágva sorolják, mit tenné­nek a mérleg eredményserpe­nyőjébe. Az új medencét, mert olyan gyorsan elkészült; a kert­helyiségeket, mert a „hodályok" hangulattalanok; a készülő rak­partot, mert végre le lehet majd menni a vízhez; a dorozsmai strandot; az Izabella-hidat, pe­dig csak a makettet látták. A kérdés elhangzott két nap múlva, a második beszélgetésen is. Nyolcan mondták el ezer munkatársuk véleményét. Talán nem szóról szóra, talán árnya­latnyi különbségekkel, de a köz­bevetett félmondatok — „a múlt­kor is azt állapítottuk meg; a brigádunkban az a mondás jár­ja; mi úgy látjuk" — szóval é félmondatok ismétlődő többes száma meggyőzött: nem az álla­mi díjas brigád vezetője kér szót és nem a hálózatszerelő és ;nem a kislányarcú anyuka. És van még valami, ami meglepően azo­nos a válaszokban: a feltételes mód. Ha találnának építészt, aki­nek nem kell a tervét módosíta­nia; ha eldönthető lenne, ..melyik szocialista brigád tette városáért a legtöbbet; ha a gyermekintéz­mények kulcsát mindig időben átadnák: ha az utak épségét nem fenyegetné csőtörés; ha Skála­nagyságú áruháza lenne Szeged­nek, akkor osztanának nívódíjat, elismerést, jutalmat. Addig nem. Túlzás ez. vagy jogos bírálat? Félek a panaszáradattól, mégis megkérdem, gyakran bosszan­kodnak a városban jártukban­keltükben? v Csak kíváncsiság? — Ügy mondanám inkább: kí­váncsiak vagyunk. Találgatjuk, még fogadásokat is kötünk, mi­kor készül el a Luca-széke — a szeme villanásából látszik, az újszegedi magasházra gondol —, és ha bontanak egy házat, már az érdekel, mi épül a helyére. — És mindig tudják? — Hát épp ez az. Annyiféle mendemondát hall az ember, sok Idő eltelik, mire az egyiket hivatalosan megerősítik. Nem tudja véletlenül, mi lesz a re­pülőtér sorsa... —... miért nem lesz Tarján­ban mozi... / — hogy juthatnánk építő­anyaghoz a Bánomkert sor rend­be hozásához? Gyűlnek a kérdések Pedig néhány héttel ezelőtt a legilleté­kesebbtől, a városi tanács, elnö­kétől sok mindent megtudakol­tak. Lám azóta újabbak, mások kerültek felszínre. — Hogy is volt az a beszélge­tés a tanácselnökkel? — Szívünk szerint bizony új­ráznánk is a beszélgetést mert az elnök nemcsak válaszolt, ha­nem kérdezett is. Valahogy úgy alakult, nem szépítettünk sem­mit — Elmondtuk a buszbérlet­históriát az iskolalátogatási iga­zolások hercehurcáj ávaL Az egész országban legalább félmil­lió gyerekről van szó. Hát kép­telenség kiharcolni az egyszerű­sítést? — Mondok mást, a gyerekek szabad szombatjáról. Ha a nagyüzemek nem állnak át az iskolai rend szerinti szabad szombatokra, mi értelme van az ífi a gyeneJí eöfcat és, rárja haza a szüleit a gyárbői. Erre ki ad elfogadható magyará­zatot? — Soroljam tovább? Az orvo­si rendelőkben miért csak dél­utánig van orvos? Aki nem. olyan beteg, hogy ne tudna dolgozni, miért ne mehetne délután hat­kor receptért? — És ha már a rendelőknél tartunk, tudja-e, hogy a Vasa/v szentpéter utcai járási rendelő­intézet betegei reggel fél nyolcig kint toporognak az utcán? Pe­dig messziről buszoznak be, nem tizenévesek, és feltehetően, nem is egészségesek. Így lesz ez té­len is? Járnak, dolgoznak, beszélget­nek az utcán, persze hogy nyo­mot hagy bennük, amit látnak, amit a gyerek mesei, amit a férj, a munkatárs. Lehet, hogy éppen ő nem jár moziba, de tud­ja, hogy a dorozsmaiak nehezen jutnak haza az éjszakai film után. Lehet, hogy éppen az 6 fia nem délután háromkor kap­ja az ebedet az iskolai napközi­ben, mégis megkérdezi: az étel­szállítás gyorsítása nem a szerve­zésen múlik? Téved, aki úgy véli, munkába menet, vagy amíg a levesre vár­nak, az embereket csak személyes ügyeik foglalkoztatják. Az pél­dául aligha magánügy, hogy a gyerekeket a tarjáni gyülekező­től autóbusszal viszik az alsóvá­rosi óvodába. A hálás anyuka elmondja a munkahelyén, a kol­légái vitát nyitnak- jó ez, vagy csak félmegoldás? Nos. egyetlen család gondja így késztet közös gondolkodásra, véleményalkotás­ra. És immár nem személyes ér­dekeltségből. PALFT KATALIN 4 Anyag, ember, emberanyag anyanyelv Mindennapi beszédünkben, írá­sunkban egyre gyakrabban hasz­nálatos helytelenül az anyag szó. A pedagógusok gyerekanyaggal foglalkoznak, az orvosok beteg­anyaggal, az edzők játékosanyag­gal — s nem gyermekekkel, be­tegekkel, játékosokkal. Anyag lett egyik ember a másik számára?!? Azaz közel kétszáz éves anyag szavunk szerint, amely a latin materialia (szerek, adalékok) je­lentéseit is kifejezi, a fent emlí­tett példák szóhasználatában az ember adalékká vált — a neve­léshez, a gyógyításhoz, a sport­hoz. Az érző, gondolkodó, élő emberről úgy beszélünk, írunk (de merem azt hinni, hogy nem úgy gondolkodunk!), mint példá­ul az érzéketlen, holt építőanya­gokról- vagy a gondolkodó ember szellemi alkotásainak együttesét összefoglaló ismeretanyagról, a kiállítások, könyvtárak, tudomá­nyos tanácskozások, kongresszu­sok anyagáról. Szellemi restség­ből, igénytelen fogalmazással (sokszor és sokan talán éppen ez­zel ./szakszerűségüket", „szakmai rAűveltségüket" fitogtatva) hasz­nálják a sajnos egyre divatosab­bá vélő — anyag utótagú össze­tételeket olyan esetekben, ami­kor azoknak semmi helye és ér­telme, 6őt (mint példáink eseté­ben)- egyenesen visszariasztó, mert az egyáltalan nem kívana­tos elszemélytelenedést, elidege­nedést szolgálja. Nem lehetne amúgy is mind­jobban „elanyagiasodó" szókin­csünket és embertársaink idegeit kicsit megkímélni azzal, hogy beszédünkben, írásunkban ne le­gyen „emberanyag"? MAGTO&ÍKA „ Pillanatképek rajztollal Csonka János vázlatkönyvéből

Next

/
Oldalképek
Tartalom