Délmagyarország, 1976. október (66. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-07 / 237. szám

6 Csütörtök, 1976. október 7. EBSHE! futószalagon Két lépés Evek óta figyelek egy idős házas­párt a belvárosi utcák délelőtti zsongásában. Ha sétálásra alkalmas az idő, pontosan fél tizenegykor lép­nek ki a bérház komor kapuján, elöl a férfi, mögötte két lépéssel az asz­szony. Zsemlye-, tej- és olykor le­vendulaillatott hoznak magukkal, évszakváltozáskor gyenge naftalin­szag is lebeg mögöttünk az utcán felsőkabátjaikból. A kapu előtt meg­áll a férfi egy pillanatra, lenéz a ci­pőjére, amit indulás előtt tíz percig dörzsölt, hogy kifogástalanul csillog­jon, aztán az asszonyhoz fordul, és csak annyit kérdez: merre. A kicsi, nehezen mozgó asszony felpillant rá a nagy karimájú kalapja silói, s azt feleli: mindegy. És elindulnak. Elöl a férfi, mögötte két lépéssel az asz­szony. Az ember önkéntelenül arra gondol, hogy összekaptak az ódon la­kásban, pedig nincs semmi baj, ez az érintkezési forma közöttük, negy­ven évi házasság után kialakultak a szakadékok, amint mondani szo­kás : megismerték egymás hibáit, erényeit, ez a két lépés most már megmarad közöttük az asztalnál, az ágyban, az utcán, talán még a sír­ban is. Ha az ember megpróbálja követni a lépéseiket, amelyek valamikor ösz­szehozták, s negyven esztendő alatt ilyen végzetesen eltávolították őket egymástól, könnyű elképzelni, hogy a lakásukban is külön-külön világot alakítottak ki maguknak. A szekré­nyekben, ahol őriznek még egyet­mást a múltból, megvan mindegyi­küknek a titkos polca, talán csak egy-egy doboz, vagy régi tárca, kézi­táska, töviről-hegyire ismerik egy­más mozdulatait, szokásait, az asz­szonyt idegesíti, hogy az ember krá­kog és nagy falatokban eszi a friss kenyeret, a férfit' taszítják az asz­szony ráncai, az esti kenőcsözések és nappali púderezések sok szertartása. Szóval, mindenütt és minden pilla­natban ott van közöttük a két lépés. Ha rossz az idő és nem mehetnek sétálni, a férfi nekifog olvasni, az asszonyt dühíti, hogy harmadszor veszi elő Thomas Mannt, de nem kérdezi miért, ott van a két lépés, miatta akár százszor is elolvashatja a Varázshegyet, de bosszantja, kép­telen megérteni, hogy miért éppen Thomas Mannt, miért nem vesz a kezébe egy Jókait, vagy Mikszáthot. Két lépés, két lépés. A vendéglőben, ahová előfizetéses ebédre járnak, legjobban szeretné­nek két asztalhoz ülni. A férfit bosz­szantja, hogy az asszony mindent megbírál, egyszer rossz a leves, egy­szer összeragadt a főtt tészta, s a férfi csak azért is jóízűen eszi a le­vest is, a csomós tésztát is, eszébe se jut, hogy megkurtítsa a két lé­pést, hogy legalább a tésztát tartsa csomósnak. Két lépés, két lépés. Két lépés, szívvel-lélekkel. Mintha a testi kapcsolatok felbomlása, megszaka­dása mindent elsöpört volna, mintha sohase borultak volna össze, mintha elfeledték volna, hogy fiatal koruk­ban egyetlen arasznyi távolság se volt közöttük. Így mennek most az ntcán, az asz­szony a szelíd galambokat nézi, arra gondol, hogy délután rendbe teszi a fehérneműs szekrényt, s megnézi a kirakatokban a hivalkodó, szép, új­módi kombinékat, hálóköntösöket. A férfi két lépéssel előtte ballag, rá se hederít a galambokra, fiatal lányo­kat és asszonyokat kóstolgat a tás­kás szemével, nem ez a csöpp, gör­nyedt asszony fiatalodik meg a kép­zeletében, hanem a fiatalok lépeget­nek az öregedés fele. Roppant nagy távolság ez a két lépés közöttük. S egyiküknek sem ötlik eszébe, hogy fut az idő, jó lenne valamiképpen eltüntetni vagy megszűkíteni a sza­kadékokat, jó lenne olykor beszél­getni a kripta hangulatú lakásban, és a pezsgő utcán, szót váltani egy­mással, mint akik végzetesen össze­tartoznak, akik képtelenek már el­lépni egymás közeléből. Sokszor végiggondoltam ezt, aztán egy időre eltűntek előlem az öregek. A napokban aztán megrendülten áll­tam meg a kapujukkal szemben: jöttek kifelé, gondosan, szorosan összekarolva, a férfi nehezen húzta a bal lábát, bot is volt a másik kezé­ben. önkéntelenül a hajdani költőt idéztem magamban: Ö. mért oly későn! Ormos Gerő Somogyi Károlyné felvétele­Naponta harminc mázsa 10 dekás vajat csomagolnak a Csongrád megyei Tejipari Vállalat szegedi üzemében, a korszerű vajadagoló gépen. Látszatra nagyon egyszerű a művelet, de rengeteg technikai buktatót, bonyolult meg­oldást tartalmaz, amíg a sűrű masszából boltképes termék lesz. Képünkön: Kormányos Anna és Winkler László ellenőrzik a gép munkáját 17—22c ÜNNEPSÉG A Hazafias Népfront sze­gedi I. kerületi bizottsága tegnap, szerdán a Bartók Béla Művelődési Központ­ban spanyol szolidaritási es­tet rendezett. Az ünnepsé­gen dr. Tényi Mária, a Ha­zafias Népfront Csongrád megyei bizottságának alel­nöke mondott beszédet. A KISZÖV-KLUB FILMMÚZEUMA A szegedi KISZÖV-klub filmmúzeumi sorozatot indít holnap, pénteken este 7 órá­tól. A filmmúzeumi előadá­sokon a klubtagok és az ér­deklődők elsőként a svéd filmművészettel ismerked­hetnek meg. A december kö­zepén bemutatandó tíz film között Bergman, Sjöberg és Donner alkotásai szerepel­nek. A filmeket Gruber László mutatja be. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: A kertesz ku­tyája — Móra-bérlet. MOZIK Szabadság: Comrack (színes m. b. amerikai, fél 4, háromnegyed b és 8 órakor). Fáklya: Húsz óm (magyar, fél 3, háromnegyed 5 és 7 órakor). Vörös Csillag: délelőtt 10 óra­kor: Canrack (színes m. b. ame­rikai), fél 4. fél 6 ós háromne­gyed 8 órakor: Az ötödik pe­csét (magyar). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) es­te S órától reggel 7 óráig. Csak sürgós esetben. BALESETI ES SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a halesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a II. sz. Se­beszett Klinika (Pécsi u. 4.) ve­szi fel. sebészett ügyeletet az I. sz. sebészeti Klinika tart. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Október 9-ig este 6 órától reggel 6 óráig elsősegély és ne­héz eltés esetére ügyeletes: t. és rrr. kerület, Gyálarét, Klskundorozsma területén: dr. Palotás Gyula állatorvos. Laká­sa: Szeged, Partizán u. 7. Tele­fon: 12-694. n. kerület, A1gy«, Tápé terüle­tér : dr. Komáromi János ál­latorvos. Lakása: Szeged-Tarján­tetep. Űrhajós u. 12. Telefon: nincs. Szóreg, trjszentlván, Tiszaszl­eet. Kübekháza területén: dr. Mender Ferenc állatorvos. La­kása: Szeged-Petőfi telep. Irinyi J. u. 22. Telefon: nincs. Az állatorvos kiszállításáról • hívó fél köteles gondoskodni. nnrrj BUDAPEST L 8.33: Tevetorna (ism.) SZOLIDARITÁSI EST Az MSZMP újszegedi szer­vezete, valamint a Hazafias Népfront újszegedi bizottsá­ga holnap, pénteken 17 órai kezdettel, az újszegedi párt­házban palesztin szolidaritá­si estet rendez, amelyre minden érdeklődőt szívesen látnak a rendező szervek. A szolidaritási estet Kulcsárné Kiss Piroska, a Hazafias Népfront városi titkára nyit­ja meg és a Rózsa Ferenc szakközépiskola irodalmi színpada ad kísérő műsort. LIPCSEI PROFESSZOR SZEGEDEN Áz olefinmetatézis új szempontjairól G. Zimmer­man lipcsei professzor tart német nyelvű előadást ma, csütörtökön délután 4 óra­kor Szegeden, a Technika Házában. Várható időjárás ma estig: Keleten is lassan felszaka­dozó felhőzet, szórványos esővel, záporral. Máshol vál­tozóan felhős idő, számotte­vő eső nélkül. Reggel párás levegő, helyenként köd. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön: 17 —22 főik között. Szándék A férj a szokásosnál korábban érkezik haza. Feleségét az ápyban ta­lálja, a szeme lehunyva. A férj egyetlen szót sem szól, bemegy a für­dőszobába, és a borotva­késsel jön vissza, — Mi a szándékod? — kérdi az asszony ré­mülten. — Az attól függ — mordul a férj. — Ha az ágy alól kilátszó férfi­cipőben senki sincs, megborotválkozom. TÖRTÉNÉSZEK TUDOMÁNYOS ÜLÉSE Október 3-tól 9-ig Ma­gyarországon tanácskozik a német és magyar történé­szek vegyes bizottsága. A ta­nácskozás egyik ülésére ma, csütörtökön délután Szege­den kerül sor, a József At­tila Tudományegyetem ta­nácstermében. A munkás­osztály kialakulásának és fejlődésének kutatási, mód­szertani kérdéseiről folyta­tandó eszmecserére Szeged­re érkezett az NDK-beli tör­ténészek héttagú delegációja Gustav Seeber akadémikus vezetésével. Az ülésen részt vesznek a munkásmozgalom történetének szegedi kutatói is. TÁNCHÁZ TANFOLYAM Tíz alkalommal kétórás foglalkozásokból álló tánc­ház tanfolyamokat indít a Juhász Gyula Művelődési Központ, a foglalkozásokat hétfői és szerdai napokon délután 5-től tartják a mű­velődési intézmény pince­klubjában. Elsősorban szak­munkástanulókat, középis­kolásokat, munkásfiatalokat és egyetemistákat várnak október 11-én délután 5-re, amikoris kezdődik a sorozat. VENDÉG LENINGRÁDBÓL Hazánkban tartózkodik J. N. Prokopjev, a leningrádi műszaki és természettudo­mányi egyesületek szövetsé­gének igazgatója. Tegnap, szerdán délutón Szegedre is ellátogatott Gál Ödönnek, az MTESZ központi titká­rának társaságában. Itt az MTESZ Csongrád megyei szervezete elnökének, dr. Kovács Kálmánnak és az elnökség több más tagjának társaságában tanulmányozta a szervezet munkáját. A lá­togatás során a szegediek is informálódtak a szovjet test­vérszervezet munkájáról. MAI MAGYAR GRAFIKAI ÉS KISPLASZTIKA GRAFIKA A Magyar Nemzeti Galé­ria Mai magyar grafika és kisplasztikái címmel kiállí­tást rendezett a Budavári Palota C-épületében. A mú­zeumi hónap és a budapesti művészeti hetek keretében megrendezett tárlatot teg­nap, szerdán délután Pogány ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója nyitotta meg. DIJAK, PLAKETTEK ÁTADÁSA A Centenáriumi Szegedi Ipari Vásár záróakkordja­ként tegnap, szerdán dél­után a Sajtóházban dr. Csi­kós Ferenc, a szegedi vá­rosi tanács vb titkára, a ta­nács és a vásárrendező szer­vek nevében elismerését fe­jezte ki a sajtó, a nyomda és a kereskedelmi szervek támogatásáért, segítségéért, melyet az ipari vásárok si­kere érdekében tettek. Ez alkalommal a Centenáriumi Szegedi Ipari Vásár „Vásári­díját" adományozta a Dél­magyarország és a Csongrád megyei Hírlap szerkesztősé­gének, valamint a Szegedi Nyomdának. Több újságíró­nak adott át a vásár érde­kében kifejtett munkássá­gáért centenáriumi emlék­plakettet. Az eseményen részt vett dr. Varga Dezső, a sze­gedi városi pártbizottság tit­kára is. T. NAGY IRÉN ÉS SAMU KATALIN KIÁLLÍTÁSA T. Nagy Irén szegedi és Samu Katalin vásárhelyi szobrászművészek alkotásai­ból nyílik kiállítás holnap, pénteken délután 4 órakor Budapesten, a Műcsarnok­ban. 28.30: 1976. OKTÓBER 7. - CSÜTÖRTÖK - NÉVNAP: AMÁLIA A Nap kel 5 óra 51 perckor, és nyugszik 17 óra 12 perckor. A Hold kel 16 óra 42 perckor, és nyugszik 5 óra 01 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 126 cm (áradó). 9.00: Iskolatévé- Énekeljünk együtt! 9.05: Környezetismeret 10.05: Matematika 11.05: Történelem 12.05: Földrajz 14.00: Iskolatévé. Énekeljünk együtt! (Ism.) 14.05: Környezetismeret (ism.) 14.55: Matematika (ism.) 15.55: Történelem (ism.) 16.35: Pedagógusok fóruma (Ism.) 17.23: Hírek 17.30: Elmondanám a parlamen­ten — 3. 17.40: Teendőink — 3. 18.10: Telesport 18.40: Az NDK nemzett ünnepen 15.05: Esti mese 19.20: Tévétorna 19.30: Tévéhíradó 20.00: Bel Ami — m. b. angol tévéfilmsorozat V/l. 20.45: Jogi esetek 21.35: Teleszublektív 22.35: Tévéhíradó 3. BELGRÁD 1. 17.10: Magyar nyelvű tévénapló 17.45: Betűre, betűre (ism.) ( 18.15: Témák mindenkinek 18.45: A színpad zeneje 20.00: Párhuzamosok 20.50: A divat a világban 21.00: A rabló — brazil film BELGRÁD 2. 18.45>: Dokumentumfilmek 19.00: Fiataloknak 20.00: Belgrád) zenei ünnepségek 21.00: Huszonnégy ora 21.20: Arcképek 22.00: Források ÉHEKÉI KOSSUTH 8.27: Paganini felvételeiből 5.00: Harsan a kürtszó! 9.30: Népzene 10.05: Iskolarádió 10.30: Zenekari muzsika Közben : 11.00: A színháztörténész mondja 11.38: Colas Breugnon — 9. (ism.) 12.35: Melódiákoktól Közben: 13.15: Panaszok nyomában —ri­port 14.00: Mindenki könyvtára. Illés F.ndre: örvények között 14.30: Polkák fúvószenekarra 14.40: Kóruspódium 15.10: Richárd Strauss: Salome — finálé 15.28: Ezeregy délután 16.00: A világgazdaság hírei 16.10: A Német Demokratikus Köztársaság Nemzett Ün­nepén 16.40: Régi muzsika 17.05: Munkánk szolgálat — népi ellenőrök fóruma 17.30: Világhírű előadóművészek Debussy-felvételeiből 18.03: Bert Claus orgonál 18.15: Kritikusok fóruma 18.25: Üj könyvek (ism.) 19.15: Nóták 19.40: A Magyar Rádió és Te­levízió szimfonikus zene­karának hangversenye Kózben; 23.10: 0.10 8.05: 8.20: 8.33: 8.49: 9.33. 10.00: 11.55: 12.00: 12.33: 12.55: 13.25: 13.33: 14.00: 17.00: 18.00: 18.33: 19.55: 20.33: 21.31: 22.33: 22.43: 23.40: 14.40: 16.03: 16.49: 18.03: 19.15: 19.33: 19.59: 20.28: 20.58: 31.53: Katedra: pedagógusok mű­sora Tánczene Prágából Dzsesszfelvételekből Omar Khajjam perzsa költő versel Teli Vilmos — részi. A Berlini Rádió énekka­ra énekel PETŐFI Az MRT gyermekkórusa énekel Tíz perc külpolitika (ism.) Filmzene Slágermúzeum Berta Bulcsúval beszél­get Kulcsár Katalin A zene hullámhosszán Gyermekek könyvespolca Szép juhászné — ReszL Miskolci stúdiónk jelentkezik Zára Doluhanova és Wleslaw Ochman énekel Édes anyanyelvünk (ism.) Schubert: Tizenkét keringő Rádiónapló Üj életről szól az enek Mindenki Iskolája Hétvégi panoráma Slagerlista Rádiószínház. A város és a Fejedelem Szovjet művészek operafelvétel ei bői Tíz perc külpolitika Népszerű muzsika Könnvüzene éjfélig 3. MŰSOR Déry Gabriella és Kishegyi Árpád énekel Mahler: VII. szimfónia Beethoven összes hegedű­zongora szonátái — 2. ötórai tea Wagner hangverseny a stúdióban (ism.) Iskolarádió Zsebrádiószínház. Két gramm szenvedés Dzsesszfelvétel ékből Antigoné — Részi. Kortárs zeneszerzők között az NDK-ban Rádiószínház, Palaok posta Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagy­mama és dédmama, TAPAI AN­TALNÉ szeptember 25-én életé­nek 76. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása október 8-án 13 órakor lesz az Alsóvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló csa­lád - Petőfi S. sgt. 1. T. 16 047 Mély szomorúsággal közlöm, hogy SZALAI GÉZA volt tánc­tanárt. 1976. október 6-án 75 éves korában csendben eltemettük. — Hálás szívvel mondunk köszö­netet a szeretettel nyújtott se­gítségért. az együttérző részvé­tért, a sírjára helyezett virágo­kért, mgllyei fájdalmamat enyhí­teni igyekeztek. Gyászoló sógor­nője — Szatymaz. MéJy fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, após, nagyapa és testvér, LÁ­ZÁR FERENC életének 76. évé­ben rövid szenvedés után várat­lanul elhunyt. Temetése október 8-án 11 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család — Mihálytelek, Fehérpart 9/5. 16 045 Szomorú ez ívvel tudatjuk, hogy a szeretett testvér, kereszt­anya, nagynéni és rokon, KO­NYA MÁRIA rövid szenvedés után elhunyt. Kívánságára el­hamvasztatjuk. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. A gyá­szoló család — Róna u. 7. 16 044 Tudatom, hogy HUSZTA MÁ­TYÁS 1976. október 5-én elhunyt. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. Gyászoló felesége — Szamos U. 6. 16 043 Köszönetet, mondunk mind­azoknak a rokonoknak, barátok­nak, Ismerősöknek, szomszédok­nak, a 600-as lparitanuló-iskola tanárainak, tanulóinak, az ATI­VIZIG és a Vendéglátó Vállalat dolgozóinak, akik szeretett ha­lottunk, SZEKERES ZOLTÁN te­metésén megjelentek, részvétük­kel és virágaikkal mély fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. — A gyászoló család. 16 042 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, Ismerő­söknek, akik szeretett halottun­kat. NOTHEISZ JANOSNÉT utolsó útjára elkísérték. A gyá­szoló család. 16 026 Hálás köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, is­merősöknek, akik szeretett ha­loltunk, ÖZV. PÁLF1 FERENC­NÉ temetésén megjelentek, utol­só útjára elkísérték, és mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 16 022 DÉL MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-belvettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. - Telefon: 13-535, 13-003 Felelős kiadó: KOVACs LASZLO A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terieszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőiméi Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. - Index: 25 Dia

Next

/
Oldalképek
Tartalom