Délmagyarország, 1976. október (66. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-05 / 235. szám

Kedd, 1976. október 5. 7 Hiskakancsó — vándorúton ErdŐpUSZtllláSOk Az alapításának 600. év­fordulójára készülő Mező­túrról az idén már 17 millió forint értékben küldenek népművészeti remekeket a hazai és külföldi megrende­lőknek. Az egykori Lóvásár tér helyén 25 évvel ezelőtt, tizenegy mesterember össze­fogásával szerveződött meg a ma már világhírű Háziipa- • ri Szövetkezet. A mezőtúri specialistás, a dudisárga mázzal bevont lisztesbödön és mélyzöld szinti Miska­kancso iránt újabban japán és kuvaiti piackutatók is élénken érdeklődnek. Az idei exportáru értéke több mint 4 millió forintra rúg — csak- a tőkés piacokon. Jakusz Imrétől, a kiváló szövetkezet fiatal igazgató­jától azt is megtudtuk: nincs utánpótlásgondjuk, a 185 dolgozó zöme leányokból és fiatalasszonyokból tevődik. Napjainkban 15 szakmunkás­tanuló ismerkedik a fazekas­mesterség műhelytitkaival, a speciális szín- és formaha­gyományokkal. A jubileumi készülődés je­gyében a városi tanács meg­vásárolta, átalakítja, majd múzeumnak rendezi be a vi­lághírű fazekasember: Badár Balázs házát. A nyitás után állandó és tájjellegű kiállí­tásokat rendeznek az ősi mesterség kincsestárában. ötvenmillió facsemete pusztult el a nyári aszály következtében az erdőgazda­ságok csemetekertjeiben, á Mezőgazdasági és Élelmezés­ügyi Minisztérium felmérése szerint. Az elpusztult fács­kák pótlása mintegy 3 ezer hektár többleterdősítési fel­adatot jelent az érintett er­dőgazdaságoknak. Egy másik adat: a gondatlanságból oko­zott tűznek a nyár folyamán csaknem két és fél ezer hek­tár erdő esett áldozatul. ADÁSVÉTEL CJ tliapotbui levö. jobb­gés-haJUBÚ bewgkocsl e'.adO, Cím. tJUés, W—biényl u. 4. Borwhvrdók 69-IB9 Ü? seresek, datolyapálmák méteresek, eladók. Ko­lozsvári tér 7. Eladó Oi külföldi, fekete, férfi, bör kisbabát, kö­eép termetre és NSZK ktKtités magnós rádió, kizárólag Igényesnek. — mtöró tér íl., n. I. I TÓT felöli bejárat ! Karambolozott Zsiguli eledé. Érdeklődni na­ponta du. 16—17 óráig. Dorozsmai Ut fl. Heged* eladó. Petóflte­lep, rilrst S. n. J7. ­Erd.: délután. TA frsz. Zsiguli, gara­rslrózott állapotban el­adó. Autóklub Szeged, Kossuth L. sgt. 115. Negylangos gáztűzhely, palackkal eladó. Agya­gos u. 39. 128-6o MZ eladó,- Slm soo Sohwalbera cserélhe­tő. Szeged Szatymazl u. 18. Autómosó. Mmson Star )ó állapot­ban eladó. Érdeklődni: Zoltán n. 18. f-s rendszámú, citrom­sárga Wartburg de Luxe-ot rennék. Kiste­lek. Rákóczi u. >< Bor­da. Bútorok és cserépkály­hák olcsón eladók. Docd­vai u. 33. II. Kórházzal szemben leró utca. 9—13 óráig, ló—18 óráig. Vadonatúj képmagnó, kamarával égytltt eladó. „Philips 22 430" jeligé­re a Hirdetőbe. ,to állapotban leró. 4 éves P. FIAT eladó. ­Szeged. Klg.vó u. >., •. 9. gtrass eladó. Bágvárl telep. Szabadkai út 6/S. Zongorát vagy ptmnlnót vennék. Nem drágán — 23 529" jeligére a Hir­detőbe. 130 db 10 cm-es válasz­faltégla eladó. Szivár­vány u. 31. Mekálor P 3 tlpuzú, 10 ezer kcal-a olajbojler el­adó. Szóreg, Magyar u. 43. Eladó: téglá, ajtók, ab­lakok, hajópadló, mo­zaiklap, fürdőkád. víz­cső, faanyag. betonge­renda, slngerenda. — Csongrádi sgt. 01-03 •Iá állapotban levő. IT Zsiguli eladó. Tarján 313., IV. 18 Du 5-6 óra kőzött megtekinthe­tő. Egy vascsónak eladó. — Megtekinthető: a tégla­gyári Tizen. Érdeklődni: Németh Józsefné, Bl&ha Lujza u. II. ALBÉRLET Tarjáéban egyszobás összkomfort kiadó. ­..Megegyezünk 2619" Jel­Igére a Sajtóházba. Bútoroson albérletet ke­res műszaki dolgozó férfi. „Külön bejáratú 2515" jeligére a Sajtó­házba Kétaaebáa lakáa üresen, 8-8 hónapra kiadó ­„Kertes házban 3501" jeligére a Sajtóházba. Főiskolás lánynak szo­batársként szoba kiadó, gázfűtés. fürdőszoba­használat Hunyadi J. sgt. 78. B. A 13. Erd : du 18-10 óráig Cserép Zoltán. z Albérleti szoba kiadó. ­Szeged-Béketelep. Ren­gd u 8/B. Albérleti, külön bejára­tú kle szobát keres ma­gányos. 60 éves, értelmi­ségi nyugdíjas férfi. — Esetleg étkezéssel vagy eltartással. „Némi kész­pénz 33 540" jeligére a Hirdetőbe. Két személy részére ker­tes magánházban külön bejáratú, bútorozott szo­ba. fUrdósZoba-haszna­lattal kiadó. Újszeged, Derkovita faaor 47. L A K A S Csongrádi sgt. 1—3. m. alatt eladó kétszobás öröklakás, novemberben beköltözhető „Érdeklőd­ni szombaton, vasár­nap 17 órától. Egyszobás. második emeleti, szövetkezeti la­kás eladó. „Készpénzért 2517" jeligére a Sajtó­házba. 50 000 forintért lakás­megoldást keresek. „Sür­gős 2487" Jeligére a Sajtóházba. Másfél szobás, új. ta­nácsi lakásom elcserél­ném szoba. konyha, spájzosra. beköltözés élött Rókus előnyben. „Sürgős 3486" jeligére a Sajtóházba Összkomfor­tos. loggiás, OTP-s lakás eladó. Azonnai beköltöz­hető. Készpénz 4 OTF­átvállalászal. Szeged­KUskundorozsma. Barát­ság u. 4 , I. 5. Bécsi kUnltl, III. eme­leti, 1 ci léi 4 étke­zős. szövetkezett lakás eladó. „Tavasz 32 498" jeligére a Hirdetőbe. Keresek 3 vsgy 4 szo­bás. tanácsi. összkom­fortos lakást, esetleg magánházat Cserébe adok 2 szobás, erkélyes, összkomfortos tanácsit, liftes házban. II. eme­leten. „Azonnal 2258" jeligére a Sajtóházba. Elcserélném tarjáni. VII. emeleti, másfél szobás, dösöfüfkés, összkomfor­tos, tanácsi lakásom na­gyobbra. „Minden meg­oldás érdekei 22 540" jeligére a Hirdetőbe x Orosházi. harmadik emeleti, kétszobás, kom­fortos, OTP-s lakásom szegedire cserélném. — „Mindén megoldás érde­kel 2330" jeligére a Saj­tóházba. Kisajátítottak. összeköl­tözők! Dorozsma köz­pontjában többlakásos, sok szobás magánház nagy kerttel, utoai Üzlet­helyiséggel, azonnali át­adással eladó. Érdeklőd­ni: vasárnap de. 19 óra­kor. Dorozsma. Petőfi u. 15. x t'jssegoden 200 n-.öl te­lek eladó. Erd.: Hunya­di J. sgt. 5 Vensegl 16 óra után. HÁZASSÁG Keresek 59-80 év közöt­ti, jó megjelenésfl. ma­gányos nőt, szerény Igé­nyűt házasság céljából. Bn özvegy, nyugdíjas va­gyok, káros szenvedély­től mentes, 170 magas., magánházban lakom. — Rossz egyedül. „Ősziró­zsa 2494" jeligére a Saj­tóházba. Belvárosi, kétszobás, ki­zárólagos használatú, összkomfortos, társbérle­ti lakásom - mellékhe­lyiségek közösek - egy­szobás összkomfortosra cserélem „Egy személy társbérlő 22 539" jeligé­re a Hirdetőbe. INGATLAN újszeged, Rózsa Ferenc sugarút 45. sé.'l Házin­gatlan azonnali beköl­tözéssel, hozzá 300 négy­szögöl gyümölosöasél el­adó. Érdeklődni: Erzsé­bet kalapszalon. Lenin krt. 62. x Egyzzoba, konyha, spáj­zos lakrészt vennék. Kö­rözi né, Csuka u. 7. Két és fél szobás tár. sasházrész eladó. „Ok­tóberi kezdés 22 528" jeligére a Hirdetőbe. Tuskas Utca végen 1210 n-öl szántóföld felosztva ls eladó. „Puskás 22 533" jeligére s Hirdetőbe. 34 éves, 180 cm magas, barna fiatal szakmun­kás, keresi házasság cél­jából 28-30 éves leány vagy elvált asszony Is­meretségét Lakás van. Vidékiek is Írhatnak. ­Fényképes levelek előny­ben Egy gyermek nem akadály „Piros rórsa — 2402" jeltgérs a Sajtó­házba. 61 éves. egyedülálló nó megismerkedne rende­zett anyagiakkal rendel­kező, nem dohányzó, független férfival házas­ság céljából. ,.6sz ­22 411" jeligére s Hirde­tőbb Széppé tenném házas­társként a kölcsörfös megbecsülés elve alapján egy szeretetre vágyó és adni tudó értelmiségi férfi életét. Diplomásban csalódott. '44. r84éí tlálf vlselónő vagyok. „Vissz­hang 22 563 jeligére a Hirdetőbe. ' ' ' .'O "öl fV ?. EGYÉB Vidékieknek: Nyelvtaní­tás 70 forinttól havonta levelezéssel, angolul, né­metül, franciául, oro­szul, olaszul, spanyolul, telefonlkusan (835-7611. Doktor Farkas, külföldi­diplomás szaktanár. 1140 Budapest, Tábornok 21. X Különleges külföldi órák javítása felelősséggel. ­Kreiner, Mikszáth Kál­mán u. X Felvételi vizsgára előké­szítek matematikából és kémiából. „Korrepetálás 32 337" jeligére a Hirde­tőbe FéUkdái fiúk vállalnák általános Iskolások, kö­zépiskolások matemati­ka-, flzikakorrepetálá­sát. Kotroczó Béla 6725 Szeged. Tisza Lajos u. 40/B. Kisgyermek gondozását lakásomon vállalom. — „Meghízható 22 328" jel­igére a Hirdetőbe. Fizika- ét blológiakorre­petálást vállal egyetemi hallgató. Oláh, Kossuth L. sgt. 3,, II. Utcára nyíló garázs ki­adó. Érdeklődni lehet: Április 4 útja 48., n. em. 18. 18 óra után. Matematikából, tlzlká­ból. kémiából korrepetá­lást. felvételt előkészítést vállalunk. „Egyetemis­ták 23 490" jeligére' a Hirdetőbe 3 éves, iskolázott, 40 cm-es lucfenyöcsemete oszL tavaszt szállításra megrendelhető 1 Ft/db. Gergely István 9700 Szombathely, Alsóhegyl ú. 23. CfttjírarfétEt í ti.mSHt • másfél : szobás Iskáeért. ..Sürgős 3448" jeligére a sajtóházba ••• -i y.Vü Odesszában garázs bér­be adó. vasúti töltésnél. Tel.: 16-429. Romániába. Kolozsvár­ra, 1 napra, gépkocsival rendelkező útitársat ke­resek. „Költségtérítés ­2063" jeligére a Sajtó­házba. Fiatalember házfelügye­lői állást vállal. „La­kás szükséges 2481" jel­igére a Sajtóházba. x 1—3 éves korú gyermek gondozását, nevelését október 16-töl lakáso­mon vallmlom. „Gondo­zónő 2507" jeligére a Sajtóházba. Parkettázást. parketta­csiszolást, -lakkozást, műanyag szőnyeg ra­gasztását vállalom. Füge sor 3. Angolt tanulnék egyete­mistától. haladó fokon. Érdeklődni este. Radnal. Brüsszeli krt. 30. Bérke adnám Csongrádi sugárút végén levő. 340 négyszögöl hétvégi kerte­met, rajta faház és kút. Kizárólag hozzáértő em­bernek, aki saépen tudja kezelni. Úttörő tér 31., n. 5. Tér felőli bejárat. Egy-két gyermek gon­dozását vállalom. — ..Oyérmekszeretö 2810" Jeligére a Sajtóházba. Antenna szerelését. Ja­vítását. 10-es csatornára való átállítását válla­lom. Homoki Tibor. Kö­zép fasor 7/G, ni 11 X Egyetemisták korrepe­tálást. felvételi vizsgára előkészítést vállalnak matematikából. fiziká­ból. „ötödéves 22 536" Jeligére a Hirdetőbe Telek bérbeadó, gépko­csKSrolásra Is megfelel. Télefon: 16-429. VJöv'UV dAlfárv Ml? HOl? MIKOR? 1978. OKTÓBER 5., KEDD - NÉVNAP: AURÉL A Nap kel 5 óra 48 perckor, és nyugszik 17 óra IS perckor. A Hold kel 15 óra 52 perckor, és nyugszik 2 óra 55 perekor. VIZA LLAS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz 53 em (áradó). A Bartók Béla Művelődést Központban (Szeged, Vörösmarty u. 3.) 1976. október 15-tól kezdve OROSZ, NÉMET. ANGOL. FRANCIA nyelvű TIT társalgási tanfolyamok indulnak Jelentkezni lehet a művelődési központ portáján. Részvételi díj: havi 30,— Ft. A bokrosi Kossuth Termelőszövetkezet 450 darab anyajuh gondozására juh ászt keres Lakás biztosítva, fizetése százalékos Jelentkezés: a Kossuth Termelőszövetkezet Irodájában a íőállattenyésztőnél. Szeged egyik legkedvezőbb adottságú ipari övezetében közei 3 hektár földterület kezelői Jogát állami vállalat részére átadjuk Érdeklődők leveleit „Ipari üzem 3818/12 jelxgere a Sajtóházba kérjük. ÖTVEN ÉVE halt meg Jászai Maii (1860­1926), a nagy drámai színésznő, a magyar színjátszás kiemelkedő egyénisége. Kivételes orgánuma a szavalás nagy művészévé is tette: legsikerültebbeknek a munkások részére rendezett sza­valóestjeit tartotta. Irt cikkeket, novellákat és visszaemlékezése­ket, ezeket is szép magyarság­gal,' mesteri stílusban. SZEGEDI NEMZETI SZlNHAZ Este 7 órakor: Mágnás Miska. Odry-bérlet. MOZIK Szabadság: A pillanat embere (angol, fél 4, háromnegyed 6 és 3 órakor). Éjszakai előadás 22 órakor: Cható földje. (Csak 16 éven felülieknek, színes ameri­kai.) Fáklya: Koncert szólópisztoly­ra. (Színes, m. b. olasz. 20 szá­zalékkal felemelt helyérral. fél 3, háromnegyed 5 és 7 órakor.) Vörös Csillag: délelőtt 10. dél­után negyed 4. fél 6 és három­negyed 8 órakor: Fehér csuklya. (Színes m. b. szovjet.) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) es­te 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÉS SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a n. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.) ve­szi fel, sebészeti ügyeletet is a II. sz. Sebészeti Klinika tart. tart. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Október 9-ig este 6 órátóil reggel 6 éráig elsősegély és ne­héz ellés esetére ügyeletes: L és m. kerület. Gyálarét, Klskundorozsma területén: dr. Palotás Gyula illatorvos. Laká­sa: Szeged, Partizán u. 7. Tele­fon: 12-694 n. kerület, Algyö, Tápé terüle­tén: dr. Komáromi János ál­latorvos. Lakása: Szeged-Tarján­telep, Űrhajós u. 12. Telefon: nincs. Szőreg. ÜjszenUván, Tlszaszl­eet. Kübekháza területén: dr. Mender Ferenc állatorvos. La­kása: Szeged-Petöfltelep. Irinyi J. u. 23. Telefon: nincs. Az állatorvos kiszállításáról a hívé fél köteles gondoskodni. BDfi'j BUDAPEST ti Tévétorna (ism.) Iskolatévé: úszásoktatás A kémia tudománya és oktatása Földrajz Iskolatévé: úszásoktatás (ism.) A kémia tudománya és oktatása (ism.) Földrajz (ism.) Hírek Elmondanám a parlamen­ten. I. Tovább a közös úton. Rö­vidfilm Mindenki Iskolája Esti mese Tévétorna Tévéhíradó Kisfilmek a nagyvilágból Karamodzsa — rövidfilm Világhírű színházak, világ­hírű rendezők Tévéhíradó 2. 21.00: Huszonnégy óra 21.20: Szórakoztató műsor 21.50: Látóhatár 8.5$: 9.05: 11.05: 12.05: 14.05: 18.10: 16.50: 17.15: 17.25: 17.35: 18.10: 19.15: 19.20: 19.30: 20.00: 20.30: 21.20: 22.30: 16.55 17.30 18.00 20.00: 20.50: 20.55: 22.05: 18.45 19.00: 20.00: BELGRÁD 1. Magyar nyelvű févénapló Olasz múzeumok Európa öröme — gyer­mekfesztiválról Jelzések A divat a világban Nagy kutatók A zenei ifjúság nemzet­közi díjnyertesei BELGRÁD 2. Ljubljanai dokumentumfil­mesek Humor Az én lengyei drámai an­tológiám KOSSUTH 8.27: Cilea és Giordano operai­ból 8.50. Utazás az agy körül 9.20: Zenekari muzsika 10.05: Iskolarádió 11.25: Válaszolunk hallgatóink­nak 11.40: Colas Breugnon — 5. 12.35: Melódiakoktei Közben: 13.10: Törvénykönyv 13.51: Ezeregy délután — A me­sefán 14.48: Éneklő Ifjúság 15.10: Régi híres énekesek mű­sorából 15.34: Pete Seeger enekei 15.44: Magyarán szólva . .. 16.00: A világgazdaság hírei 16.05: Harsan a kürtszó! 16.35: Liszt két szimfonikus köl­teménye 17.05: Marhaság — vidám tör-' ténetek a Pápai Húsüzem­ből — riport 17.27: Népzenekedvelőknek 17.57: Üj könyvek (Ism.) 18.00: A Szabó család 19.15: A zongoraművészet első aranykora 20.05: A gyógyítás és a szemé­lyiség — 2. 20.36: Színes népi muzsika 21.05: Az Aula. Epizódok Her­mann Kant regényéből (ism.) 22.20: Évfordulók nyomában . . 22.50: Meditáció — az óceánokról 23.00: A Berlini Rádió üj köny­nyű- és tánczenei felvéte­leiből 0.10. Schönberg: Hat darab fér­fikórusra PETŐFI 8.05: Kórusmuzsika 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.) 8.33: Nótacsokor 9.20: A szakszervezet targyal­ta — riport 9.33: Derűre la derű: „Budír­tüzek mellett" — 1. (ism.j 10.00: A zene hullámhosszán 11.55: Látószög 12.00: Verbunkos muzsika 12.33: Arcképek a lengyel tro­dalombói 12.50: Hangszerszólók 13.25: Állatbarátok ötperce 13.33: Beszélni nehéz ,— A mik­rofon előtt: Péchy Blanka és Deme László (Ism.) H.oo: Kettőtől hatig... 18.00: Amatőr könnyűzenei/ ta­lálkozó I. 4 8' 18.33: Oz — részi. 18.41: Henryk Szeryng hegedül 19.14: Arisztotelész: Az eudeme­szl etika — könyvismerte­tés 19.30: Csak fiataloknak t 20.33: Mindenki Iskolája 20.49: Örökzöld dallamok 21.40: Fúvészene az NDK-ban — riport 22.33: Tiz perc külpolitika 22.43: Nóták 23.15: Népszerű zenekari muzsi­ka 3. MŰSOR 14.05: Schubert-müvek 15.00: Egy ember élete -8 15.39: Gluck-árták 16.03: Hindemlth: Gordonkaver­seny 16.29: Külpolitikai klub 16.59: Kodály kórusművelbő! 17.15: Zon gora vál tozat.ok — nagy mesterek témáira 16.03: ösmelódlák — Molnár An­tal előadása 16.46: Kabaré — részi. 19.15: Iskolarádió 19.33: Rádiószínház: Ház > ka­nyarban 30.18: Rlmszkij-Korszakov: Má­jusi éj 22.41: DzsesszfelvételekM! Vállalatok, mezőgazdasági üzemek, szövetkezetek I Vashulladék telepeinkre történő beszállításáért 10 Ftjq fuvarköltség­térítést fizetünk Ugyanott kaphatók: vaslemezek, riid­és Idomanyagok, zárt, nyi­n ii tott szelvények, betonacélok, f%AFTF.tf) huzalok, csövek, keritésele­a mek, kapuk, olajtároló hor­dók stb. Elfekvő vas- és színesfém kohászati ter­mékeiket előnyös feltételekkel megvásá­roljuk. Telepeink címe: Telelőn 12-239 Szeged. Dorozsmai út 40. Szentes, Attila u. 6- 60 Hódmezővásárhely. Csomorkányi út 11-452 Makó, Újváros, MAV-állomás 746 Békéscsaba. Kétegyházi út 12-045 Orosháza, Huba u. 31. 186 Gyula, Dobozi út 55. 249 Szarvas, T. III. kk. 222. 298 Mezökovácsháza, Ságvári u. 34. 63 Szeghalom, Nádasdy u. 64. 227 Udvarias kiszolgálással várjuk minden kedves ügyfelünket! Dél-magyarországi (MEM) ^^ „a, • Vállalat ÉRTESÍTÉS A HÜTÖCYAR ÁLTAL KÉSZÍTETT ÚJ OSCH rendszerű hűtőgépek mindennemű garanciális javítására — beleértve a kalorikus javításokat is ­Csongrád megye területén a Szegedi Elektromos Szövetkezetet jelölték ki * Hibabejelentéseket Sz«ged. Vidra u. 2. szám alatt, vagy a 15-590-es telefonszámon kérjük. "W Kor­rekorderek Nemrég ünnepelte 110. születésnapját a Nógrád me­gyei Pásztón Sztrehó Boldi­zsárné Fiikor Mária öreg­ségi járadékos. Sztrehó néni ezzel olyan életkort ért meg, ami hazai viszonylatban a legnagyobb ritkaságok közé tartozik. Bizonyításul né­hány adat a magyar korre­korderekről: Sztrehóné előd­je, a hajdúdorogi Kökényesi Györgyné 108 évesen hunyt el, 1970-ben. Ezt megelőző­en 1941-ben élt nálunk — az akkori Statisztikai Szemle jelentése szerint — egy 120 éves matuzsálem. Az 1930-as népszámlálás után * kiadott „Aggkorúak statisztikája" egy 110 éves összeírtról tu­dott. Sztrehó néni még ma is tesz-vesz kertjében, 79 éves lánya és 54 (!) unokája, dédje és üke örömére. A legidősebb magyar férfi büszke címe Kovács Antalt, a százötödík évében járó pé­csi fuvarost illeü, u

Next

/
Oldalképek
Tartalom