Délmagyarország, 1976. október (66. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-28 / 255. szám

6 1 Csütörtök, 1976. oktőÜer 28. BSQBEH3Q] Házak a szélcsatornában * Az Építéstudományi Intézet szakembereinek egyik, fontos kutatási témája a házgyári épületek időállóságának, elhasz­nálódási fokának vizsgálata. Helyszíni mérésekkel és szél­csatorna-kísérletekkel azt vizsgálják, hogy az új technoló­giával épített házakat milyen mértékben veszi igénybe a falakra csapódó eső és szél. A szélcsatornában jelenleg a budapesti Pozsonyi úti lakótelep modelljét vizsgálják ÜVEGÚJDONSAGOK Az Ajkai Üveggyárban a világhírű ólomkristály hely­hek gyártásának fejlesztése mellett évről-évre nagy gon­dot fordítanak a hazai igé­nyek kielégítésére is. Az Amfora Vállalattal közösen egymásután fejlesztik ki azokat az újdonságokat, ame­lyek a csiszolt üveghez ha­sonló külleműek, ugyanak­kor olcsók és rendkívül prak­tikusak. Megkezdték a 14 ré­szes, préseléssel készült gar­nitúra gyártásút, amely kü­lönböző süteményes, salátás, kompótos tálakból és hamu­tartókból áll. Jelenleg éven­te mintegy 2 millió forint értékben gyártják a tetsze­tős, olcsó üveget, de a ter­vek szerint az ötéves terv végére értékük már eléri az évi 20 millió forintot. KÜLPOLITIKAI EST A November 7. művelődé­si központban működő Ma­gyarország baráti kör hol­nap, pénteken este 6 órakor külpolitikai témájú estet tart. A vendégek: Gárdos Miklós, a Magyarország fő­szerkesztő-helyettese, Alak­.sza Tamás és Gellért Gábor, u lap munkatársai. IRÖ-OLVASÖ TALÁLKOZÓ Az őszi könyvhetek prog­ramjában ma, csütörtökön este író-olvasó találkozót tar­tanak Zákányszéken, a könyvtárban. Fél hatkor Sz. Lukács Imre mutatja be legújabb regényét, a Szegé­nyek ünneplőben címen meg­jelenő alkotást. CSILLAGUNK A NAP A csillagászati hét záró­eseménye holnap, pénteken este 6 órakor lesz a tudo­mányegyetem Ady téri épü­letének Auditórium Maxi­mumában. Dr. Kulin György, a Budapesti Uránia Csillag­vizsgáló nyugalmazott igaz­gatója Egy csillag a százmil­liárdból címmel előadást tart, majd levetítik a Csil­lagunk a Nap és A Nap hangja cunű filmeket. A FAUST — KÉSŐBB Holnapra, péntek estére ígérte a Szegedi Nemzeti Színház operatársulata Gou­nod Faust című operájának fölújítását, mely Réti Csaba betegsége miatt elmarad. A Bartók bérletesek november 19-én láthatják az előadást, melyre a jegyek természete­sen érvényesek, vagy kíván­ságra visszaválthatóak. A Faust fölújítása november 9­én lesz — Kodály-bérletben. EMLÉKTÜRA NOVEMBER 7-ÉN A Csongrád megyei Köz­lekedésbiztonsági Tanács és a megyei autóklub az idén is megrendezi a november 7-i autós emléktúraversenyt, az autóklub csoportjainak 5 —5 tagú csapatai között. A verseny résztvevői meghatá­rozott útvonalon haladnak, s az ellenőrző állomásokon műszaki- és KRESZ-tesztet töltenek ki, ügyességi verse­nyeken vesznek részt, s vá­laszolnak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győ­zelmével és magyarországi hatásával kapcsolatos kérdé­sekre. Az emléktúra közben megkoszorúzzák a megye öt városában és Kisteleken a szovjet hősök emlékműveit. A versenyre október 30-ig, szombatig még lehet jelent­kezni a megyei autóklub Kossuth Lajos sugárúti szék­házában. Képzelt vizsga ... és engedje meg a tisztelt vizsgáztató bizottság, hogy a XIX. század első felének magyar reform­mozgalmáról szóló feleletemet ki­egészítsem azokkal az ismeretekkel, melyeket a Mindenki iskolája va­sárnap délelőtti tévéadásában sze­rezterp. Bevallom őszintén, nekem eddig csak a történelemkönyvek és Jókai regényei alapján voltak elképzelé­seim az 1840-es évekről, ezért is néztem érdeklődéssel a tévés törté­nelemórát. Ma már azonban tu­dom, milyen körülmenyek között is éltek reformkori nagyjaink, hogyan is volt az a találkozásuk Wesselényi báró birtokán. Hát az úgy volt, hogy Bujtor István, Agárdi Gábor meg az a szimpatikus, fiatal színész, na, hogy is hívják, tessék már segíte­ni ... Nem jut eszembe, nem, arra sem emlékszem, kinek a szerepét játszotta, ... pedig ráírták a kép­ernyőre ..., megvan, valamilyen Já­cint, na szóval, ő meg még néhány színész elbeszélgetett a reformkorról. Közben pezsgőspohárból itták a kellékteát, és igen szenvedélyesen lelkesedtek, noha szinte mindenki, aki számított valakinek, nemrég sza­badult a börtönből. Wesselényit ls megtörte a rabság, úgy hogy visz­szavonult a kastély egy másik ré­szébe, és Sáfár Anikóval képvisel­tette magát, ö egyébként nagyon tetsfeett, különösen azután, hogy az Ezeregyéjszakában is megcsodáltam már őt, igaz, itt a történelemórán jobban felöltöztették. Talán ezért is haragudott annyira, olyan durcás volt, hogy alig-alig lehetett érteni azt a sok okos, praktikus tanácsot, amit a bálozó reformkori nagyok kö­zött kiosztott. Mert azért ez egy igen reális tör­ténelmi film volt, az alkotók azt akarták megértetni a Mindenki is­kolája tanulóival, hogy Deák Fe­rencet és Kossuth Lajost csak a ha­za sorsa foglalkoztatta, még tánc közben is. Mondta is a feleségem, hogy milyen nehéz lehet szegény Sáfár Anikónak a széki muzsikára figyelni, s közben a történelmi kül­detésről elmélkedni, mindig más táncpartnerével. Az meg aztán iga­zán érdekes fordulata a filmnek, amikor jön a rendőrség, de összees­küvésnek már híre-hamva sincs. A film második részéből remélhetőleg kiderül majd, kinek a birtokára tet­ték át székhelyüket Balázsovitsék, mert egy ilyen történelemóra úgy felcsigázza az ember érdeklődését, hogy alig várja a folytatást. A kisfiam meséli egyébként, hogy vasárnap még egy földrajzórát is látott a tévében, és ott ugyan csak atomerőműveket, szénbányákat és napelemmel működő villanyborotvát láthatott, viszont már érti, mi a kü­lönbség a másodlagos és a termé­szetes energiahordozók között. Én nem tudom, hogy nevelik ezt a gye­reket az iskolában, mitől érdekli őt az ilyesmi... Hát nem sokkal fon­tosabb tisztában lenni reformkori nagyjaink életstílusával? Pálfy Katalin Száraz idő Várható időjárás csütörtök estig: Az ország nagy részén gyengén felhős, száraz idő. Délelőtt az északkeleti or­szágrészben köd. Déli, dél­keleti, a Dunántúlon meg­élénkülő szél. Várható leg­magasabb nappali hőmérsék­let csütörtökön: 6—11 fok között. ROMÁNIÁI MAGYAR ÍRO KITÜNTETÉSE A bukaresti magyar nagy­követségen, október 27-én, dr. Biczó György nagykövet átnyújtotta Balogh Edgár ro­mániai magyar írónak, kriti­kusnak és publicistának az Elnöki Tanács által adomá­nyozott „a Magyar Népköz­társaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje" ki­tüntetést. E magas kitünte­tésben a 70. születésnapját ünneplő Balogh Edgár ki­emelkedő irodalmi munkás­sága, valamint a szocializ­must építő kelet-európai né­pek közeledését és barátsá­gát szolgáló tevékenysége el­ismeréséül részesült Egy férj eltűnt A feleség bejelenti a rendőrségen, hogy fér­jének nyoma veszett. A rendőr megkérdezi, mi­lyen a férje külseje és mi volt rajta? A féhség: Középma­gas, különös ismertető­jelei nincsenek, szürke nadrágot, csíkos inget viselt és azt a virágos kötényt, amiben moso­gatni és takarítani szo­kott ... CSALÁDI TRAGÉDIA Kedden családi tragédia történt a Heves megyei Ecséd községben. Hegedűs Lajosné 25 éves takarítónő a Zrínyi utca 19. szám alatti laká­sukban megölte Karolina ne­vű öthetes és Anikó nevű négy év fél éves gyermekét, majd öngyilkosságot követett el. A vizsgálat eddigi adatai szerint tettét feltehetően csa­ládi okok miatt, felzaklatott idegállapotban követte el. Az ügyben a rendőrség tovább folytatja a vizsgálatot. GyászkizleméiYek K&szSnptd mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, jó barátoknak, akik szeretett halottunk, SARI JÓZSEF temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család — Kandó K. u. 43. T. 16 577 Hálás köszönetet mondunk mindenkinek, akik drága halot­tunk. DR. CSABA SÁNDOR te­metésén megjetentek, ós virága­ikkal mély rájdalmunkat enyhí­teni Igyekeztek. A gyászoló csa­lád. T. 16 587 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édes­anya, anyós, nagvmama, ID. FARKAS ANDRASNÉ 62. évében hosszú, súlyos szenvedés után meghalt. Temetése október 29-én 13 órakor lesz a/ Alsóvárosi te­mető ravatalozójából. Gyászoló férje és gyermekei. T. 16 590 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, PAULI KA­ROI.YNE temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család — Tolbuhin sgt. Í02. T. 16 570 Köszönetet mondunk mind azoknak, akik édesanyánk, DO­BÓ SANDORNE temetésén meg­jelentek, virágaikkal, részvétük­kel fájdalmunkat enyhítették. — Dobó család - ltöszkci u. 26. T. 16 573 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, Ismerősöknek, szomszédoknak, munkatársak­nak, jó barátoknak, akik szere­tett halottunk, I.AJOS IMRE te­metésén megjelentek, utolso út­jára elkísérték, és mély fájdal­munkban osztoztak. A gyászoló család - Mihály telek. T. 16 579 EGYETEMI TANAROK KÜLFÖLDÖN A József Attila Tudo­mányegyetem embertani tan­székének két adjunktusa, dr. B. Marcsik Antónia és dr. Farkas Gyula résztvettek az NDK Biológiai Társasága antropológiai szekciójának Jénában megtartott 14. munkaértekezletén, ahol pa­leoantropológiai témájú elő­adást tartottak. A kutatási eredmények kidolgozásában részt vett a JATE kiberne­tikai laboratóriumának tudo­mányos főmunkatársa, dr. Hunya Péter is. Dr. Tandori Károly egyetemi tanár, a JATE Természettudományi Karának dékánja október 18-án az MTA kiküldetésé­ben Svédországba utazott. A tanulmányút november l-ig tart. VÉSZI ENDRE KITÜNTETÉSE A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Vészi Endre József Attila-díjas költőnek, írónak, 60. születésnapja alkalmából, irodalmi munkássága elisme­réséül a Szocialista Magyar­országért Érdemrend kitün­tetést adományozta. A ki­tüntetést Pozsgay Imre kul­turális miniszter szerdán adta át. SZERDAI PIACI ARAK Az élő csirke kilója 30, a vágott csirkéé 39, a tojás da­rabja 1,80—2,10 forintba ke­rült a szerdai piacon. A bur­gonyát 4—6, a sárgarépát 4 —5, a gyökeret 7—9, a vö­röshagymát 8—10, a fejes káposztát 3—4, a kelkáposz­tát 4—5 forintért lehetett kapni. A saláta darabja 1, a karalábé kilogrammja 3—4, a karfiolé 4—6, a paradicso­mé 4—5, a zöldpaprikáé 6— 12, az uborkáé 8—10, a zöld­babé 6—8, a zöldborsóé 15— 18 forint volt. A retek cso­móját 1,50, a fokhagyma ki­lóját 20—30, a parajét 6—7, a sóskáét 8, a zöldtengeri da­rabját 1,40, a gomba kilóját 35—40 forintért kínálták. A téli almáért 4—10, a nyári almáért 4—6, a körtéért 6— 12, a szőlőért 8—16 forintot kértek. A dió kilóját 16—18, a savanyú káposztáét 12, a száraz babét 16—18, a mák li­terjét 50—55 forintért lehe­tett vásárolni a tegnapi pi­acon. LETARTÓZTATTAK A TETÖBONTÖ BETÖRÖT Ez év júniusában szaba­dult a börtönből Szanka Já­nos 19 éves, Dobó utca 35. szám alatti lakos, de utána sem mutatott hajlandóságot valami tisztességes megélhe­tést biztosító munka végzé­sére. így mint közveszélyes munkakerülőt harminc napi elzárással büntette a rendőr­ség. Letöltése után, szeptem­berben történt, hogy egy éj­szaka tetőbontással bejutott a Szatymazi ÁFÉSZ vegyes­boltjába, onnan 2100 forin­tot, s különböző élelmiszere­ket lopott. A „siker" nyil­ván felbátorította, mert ez­után már a Sárkány étte­rem egyik nyitva hagyott ab­lakán mászott be lopni az éjszakai órákban, de nem volt szerencséje, tettenérték. A városi kapitányság letar­tóztatás mellett indított bün­tető eljárást ellene. 1,'liJlliHJ a 1976. OKTOBER 28. - CSÜTÖRTÖK - NÉVNAP: SIMON A Nap kel 6 óra 21 perckor, és nyugszik 16 óra 35 perckor. A Hold kel 11 óra 47 perekor, és nyugszik 21 óra 31 perckor. VlZALLAS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 90 cm (apadó). SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: A kertész ku­tyája — Odry-bérlet. MOZIK Szabadság: Vértestvérek (szí­nes m. b. NDK, fél 4, háromne­gyed 6 és 8 órakor). Fáklya: Isten hozta, őrnagy úri (stínes magyar, fél 3, há­romnegyed 5 és 7 órakor). Vörös Csillag: délelőtt 10 és délután negyed 4 órakor: Vér­testvérek (színes m. b. NDK), fél 6 órakor: Rocco és fivérei. I—XI. rész (olasz—francia, osak 16 éven felülieknek:, dupla helyár­ral). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) es­te 8 órától reggel 7 óráig Csak sürgős esetben BALESETI ÉS SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a II. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.) ve­szi fel. sebészeti ügyeletet az I. sz. Sebészeti Klinika tart. nnf/j BUDAPEST 1. 8.54: Tévétoma (lsm.) 9.01): Iskolatévé: Énekeljünk együtt! 9.05: Környezetismeret 10.05: Matematika II.06: Úszásoktatás 14.00: Énekeljünk együtt! (lsm.) 14.05: Környezetismeret (lsm.) 14.55: Matematika (ism.) 15.15: Úszásoktatás (lsm.) 17.03: Hírek 17.10: Perpetuum mobile 17.55: Telesport 18.20: Tévébörze 18.30: Tanácskozik: az Ipart szövetkezetek VII. kongresszusa 19.10: Esti mese 19.20: Tévétoma 19.30: Tévéhíradó 20.00: Bel Ami - 4. 20.45: Családi kör 21.35: Művészeti magazin 22.55: Tévéhíradó 3. BELGRÁD 1. 17.10: Magyar nyelvű tévénapló 17.45: Gyermekeknek 18.15: Mindenkinek 18.45: A színpad zenéje 20.50: Fekete krónika ­argentin film BELGRÁD 2. 18.45: Dokumentumfilm 19.00: Fiataloknak 20.00: Júlia kisasszony — színházi előadás 21.30: Huszonnégy óra 21.50: Külföldi dok.-műsor 22.50: Források ES1&1 8.27: 8.57: 10.05: 10.30: 11.15: 11.30 l'l .40: KOSSUTH Harsan a kürtszól Zenekari muzsika Iskolarádió Jan Kubelik — epizódok egy világhírű cseh hegedűművész életéből Olvasnivaló Két Marenzio-madrigál Egy címlró emlékiratai 3. (ism.) Melód lakoktél Közben: 13.15: Házunk tája 14.09: Olvastam egy novellát..; 14.39: Vásárhelyi Zoltán saját kórusművelt vezényli 14.49: Az élő népdal 15.10: Janácek: Kátya Kabanova — részL 15.28: Ezeregy délután 16.00: A világgazdaság hírei 16.10: Nóták 17.05: Bábalelte babona ­beszélgetés Luly Margit néprajzkutatóval (lsm.) 17.26: Beethoven összes zongoraszonátái — 3. 18.16: Kritikusok fóruma 19.15: Mikor Jön Ehrllcher7 ­Ratner Kerndl színműve 21.06: Népdalok 21.29: Bartók: II. vonósnégyes 22.20: Mozart: D-dúr „Prágai" szimfónia 22.50: Meditáció 23.00: Operafinálék 0.10: Verbunkos muzsika PETŐFI 8.05: Neményi Lili operettfelvételeibdl 8.20: Tíz perc külpolitika (lsm.) 8.33: Dixieland Szegedről 9.33: Szántás - Wladisiaw Stanislaw Reymont elbeszélése 10.00: A zene hullámhosszán 11.55: Ifjúsági könyvespolc 12.33: Szolnoki stúdiónk Jelentkezik 12.55: Kalmár Magda és Begányl Ferenc énekel 13.25: Edes anyanyelvünk 13.33: Dalok az orosz polgárháború idejéből 14.00: Szórakoztató antikvárium 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája .18.00: Mindenki iskolaja 18.33: Hétvégi panoráma 19.55: Slágerlista 20.33: Kíváncsiak lelubja 21.25: Fiatal színészeink: aanzoníelvételelből 22.00: Nóták 22.33: Tíz perc külpolitika 22.43: Német fúvósmuzsdka 23.00: Tánczene 23.30: Zenés iátékokból 3. MŰSOR 14.05: Zenekari muzsika 15.22: Barokk muzsika 16.03: Magyar zeneszerzők 16.41: Fonotéka 17.01: ötórai tea 18.03: Üj lemezeinkből 19.15: Iskolarádió 19.33: versek világa (lsm.) 19.50: Monteverdi: Poppea megkoronázása 21.39: Dzsesszfelvételekből 22.00: Esti hangverseny A BALESET OKA: FIGYELMETLENSÉG Az Április 4. útján vezet­te autóját Búvár Anna 23 éves, ideiglenesen szegedi (Semmelweis u. 7.) lakos, a Partizán utca felé haladva. A mellette levő jobb oldali ülésen egy kis csomagot iga­zított m=ig, eközben — nyil­ván fékezés nélkül — neki­vezette kocsiját egy előtte parkírozó Zsigulinak. A fi­gyelmetlen lány súlyosan megsérült, s alaposan össze­tört a két autó is, a kárt az első becslések is 40 ezer fo­rintra értékelik. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottsaganak napilapja Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság utja tt) - Telefoni 13-535, 13-00] Felelős kiadó: KUVACs LASZLÚ A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Batcsv-ZslIInszky utca 88. Nyomdaigazgató: DOBO JÓZSEF Terjeszti a Magvar Posta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20 forint, m Index: 25 05]

Next

/
Oldalképek
Tartalom