Délmagyarország, 1976. szeptember (66. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-07 / 211. szám
66. évfolyam 211. szám 1976. szeptember 7., kedd Ara: 80 fillér fr)\2\Go VILÁG PROLETÁRJÁT,EGYES Megkezdődtek a magyar mozambiki külügyminiszteri tárgyalások Joaquim Alberto Chissano, időszerű kérdéseit, valamint a Mozambiki Népi Köztársa- a két ország kapcsolatai toság Budapesten tartózkodó vábbfejlesztésének lehetősékülügyminisztere hétfőn Bu- geit. dapesten, a Hősök terén megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét. Az ünnepélyes tiszteletadáson jelen volt Garai Róbert külügyminiszter-helyettes, Csehik Ferencné, a fővárosi tanács elnökhelyetlese, Farlias Mihály ezredes, a budapesti helyőrség parancsnoka. Ezt követően a Külügyminisztériumban megkezdődtek a magvar—mozambiki külügyminiszteri Púja Frigyes Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke hétfőn hivatalában fogadta Joaquim Alberto Chissanót. Ugyancsak hétfőn Lázár György, a Minisztertanács elnöke hivatalában fogadta a mozambiki külügyminisztert. Ezt követően Joaquim Alberto Chissanót Gyenes András, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára fogadta hitárgyalások vatalában. és Joaquim A szívélyes, baráti légkörű Alberto Chissano között. A eszmecseréken részt vett Gatárgyalások során áttekintet- rai Róbert külügyminiszterték a nemzetközi helyet helyettes. Két honfoglalás ünneplése Úpusztaszeien Sarlós István mondott beszédet Budapestre érkezett a norvég külügyminiszter Púja frigyes külügymi- és kísérete délután Budaniszter meghívására hétfőn pest nevezetességeivei ismerhivatalos látogatásra Ma- kedett. A Halászbástyáról a gyarországra érkezett Knut fővárcw panorámájában gyöFrydenlund, a Norvég Ki- nyörködött. majd megtekinráJyság külügyminisztere. tette a Mátyás-templomot, és Fogadására a Ferihegyi sétát tett a várnegyedben, repülőtéren megjelent Púja * Frigyes, Nagy János külügy- Púja Frigyes külügymiminiszter-helyettes, valamint niszter hétfőn vacsorát adott" a Külügyminisztérium több, Knut Frydenlund, a Norvég vezető munkatársa. Jelen Királyság külügyminisztere volt a fogadtatásnál Rolf l. tiszteletére a Gellért SzállóJerving, a Norvég Királyság ban. budapesti nagykövete és A vacsorán részt vett NeKárpáti József, a Magyar meslaki Tivadar kohó- és Népköztársaság oslói nagy- gépipari miniszter, dr. követe. Schullheisz Emil egészségKnut Frydenlund és kísé- ügyi miniszter, dr. Szalai rete hétfőn Budapesten, a Béla külkereskedelmi miHősök terén megkoszorúzta nisztériumi államtitkár, dr. a Magyar HŐ6ök emlékmű- Rosta Endre, a Kulturális vét. A koszorúzásnál jelen Kapcsolatok Intézetének elvolt Nagy János külügymi- nöke és a Külügyminisztériniszter-helyettes, Farka- um több, vezető munkatársa. sinszky Lajos, a fővárosi Ott voltak a vacsorán a nortanács elnökhelyettese, Kár- vég külügyminiszter kísérepati József hazánk oslói tének tagjai is. nagykövete és Farkas Mi- A szívélyes hangulatú vahály ezredes, a budapesti csorán Púja Frigyes és Knut helyőrség parancsnoka. Frydenlund pohárköszöntőt A norvég külügyminiszter mondott. Pusztaszer hagyományaihoz az is hozzá tartozik, hogy beszélt már szónok az Arpád-emlékünnepen melegben, föltűrt ingujjban és hidegben, záporesőben; előfordult, hogy fák árnyékába húzódtak a hallgatók, és az is, hogy esernyő alatt álltak — de az még nem fordult elő, bármilyen idő volt is, hogy szónok és közönség ki ne tartott volna. Vasárnap délelőtt reménytelen időben, hol szitáló, hol meg rá-rákezdó esőben tartották a Hazafias Népfront megyei bizottsága, a Csongrád megyei tanács és az ópusztaszeri községi tanács által szervezett ünnepséget Ópusztaszeren. Sok ezren jöttek most is a környékbeli és távolabbi falvakból és megyénk városaiból is. Menetrend szerint közlekedő és különjáratú autóbuszok hozták az embereket, a parkolóhelyeken gében foglalt helyet többek között Tóth Szilveszterné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, dr. Koncz János, . a megyei pártbizottság, titkára, dr. Perjési László, a megyei tanács elnöke, Török József, a szegedi és Jáhni László, a szegedi járási pártbizottság első titkára, Molnár Sándor, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára, dr. Ágoston József, a Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsának vezető titkára, Bódi György, a KISZ megyei bizottságának első titkára, Bibók Istvánná, dr. Antalffy György és Juratovics Aladár országgyűlési képviselő, Prágai Tibor, a szegedi városi tanács elnökhelyettese, Hantos Mihály, a Pusztaszeri Országos Emlékbizottság elnökhelyettese és dr. Kiss Imre. a szegedi járási hivatal elnöke, és ott voltak Opusztaszer vezetői is. megszámlálhatatlan személy- Ünnepi beszédet Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront. Országos Tanácsának főtitkára mondott. A -törvényt alkotó, országot szervező Árpád népének tetteire és a felszabadult magyar nén történelmet formáló cselekedeteire _ gondolunk", ha két honfoglalást említünk — mondta beszéde bevezetőlében Sarlós István —. mind-Garai Gábor kPttő közös jellemzője, hogv cimu verset rerid kezdetét jelentette. —: Árpád földhöz, vízhez, a hegyek nyújtotta védelemhez juttatta eleinket, s a történelem arra késztette utódait, hogy itt, e hazában véglegesen letelepedjenek és szervezett állami életet éljegépkocsi, motorkerékpár és kerékpár jelezte már meszsziről, hogy a szeptember első vasárnapján szokásos nagyszabású emlékünnep, politikai nagygyűlés most sem maradhat el. A hódmezővásárhelyi honvédségi zenekar . téízenével fogadta az érkezőket, és Kovács János színművész szavalatával — Honalapítók mondta el — 10 órakor kezdetét vette a politikai nagygyűlés. Nagy István, a Hazafias Népfront megyei bizottságának elnöke köszöntötte a résztvevőket, üzemek és termelőszövetkezetek dolgozoit, munkásokat és érlel- nek Miii amikor a honalamiségieket. Bevezetőjében pítá,rói szólunk, büszkén utalt arra, hogy az ezeréves gondolunk arra is, hogy mi Pusztaszer a feudális Ma- mindenhez értettek 1080 évgyarorszag allammá szerve- vel ezelőtt őseink. Voltak zodeset szimbolizálja, az uj kézműveseik, iparosaik, akik honfoglalas pedig a földhöz előállították az élet folytajutott szabad nep torténei- tásához szükséges eszközöket. mi távlatainak fontos állomása. Az ünnepség elnökséSzigorítják a munka- és üzemszervezést az építőiparban Az épitő- és építőanyagipari munka- és üzemszervezés helyzetéről és az új feladatokról adott tájékoztatót hétfőn az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban dr. Szabó János államtitkár. Többek között elmondotta, hogy a termelésszervezés színvonalának javítására tett eddigi intézkedések hatása sok területen már érezhető, a tendenciák kedvezőek, de még nem vált általanossá a vállalatoknál a munkaszervezés javítását célzó törekvés: az új módszerek lassan terjednek. Az ötödik ötéves tervidőszakban az eddiginél konkrétabban határozzák meg a vállalatok Szervezésfejlesztési feladatait, és szigorúan megkövetelik ezek végrehajtását. A munkaszervezés fejlesztése révén el kell érni, hogy az építőipari vállalatok, elsősorban a kétmillió forintnál értékesebb, nagy termelőberendezéseket jobban kihasználják, s ezért a minisztérium már ez év végéig megjelöli e berendezéseknek azt a csoportját, amelyet két vagy több műszakban kell üzemeltetni. A termelöberendezések jobb kihasználásával a házgyárak teljesítményét mintegy 20 százalékkal kell növelni ebben a tervidőszakban, s lakásonként 200—250 órával csökkenteni a helyszíni munkát. Fontos feladat, hogy a népgazdaság nagyberuházásait építő vállalatok fejlesztését meggyorsítsák, és termelőerőiket jobban koncentrálják e kiemelt építkezésekre. A koncentráció erősítése és az építés elhúzódásának csökkentése érdekében ez év végéig a vállalatoknak szabályozniuk kell az egyidőben folytatható építkezések számát is. A munka- és üzemszervezés fejlesztését akadályozó .tényezők csökkentése, elhárítása érdekében nemcsak ágazati, hanem össztársadalmi feladat az építőipari kapacitásgazdálkodás javítása, az igények és az építési kapacitások körültekintőbb, hoszszabb távlatra szóló összehangolása. Első lépésként rövidesen a kormány elé terjesztik a Budapest és környékének építési igényeiről és a kapacitások fejlesztéséről kidolgozott programot. Ugyancsak kedvező feltételeket nyújt majd az építési tennivalók megalapozott előkészítésére a most készülő második 15 éves lakásépítési program is. Az eddigi gyakorlattól eltérően tehát vem megyénként, hanem nagyobb országrészenként, régiónként mérik fel és egyeztetik majd az igényeket, és a kivitelezési lehetőségeket, hogy jó előrelátással javíthassák a beruházások előkészítését, a magasabb színvonalú munkaszervezés feltételeit A régészeti leletek sok mindent elárulnak arról, hogy milyen volt akkoriban az élet. és milyen szokások szabályozták Árpád korában. Jól tudjuk, két veszély fenyegette őseinket. Az egyiket a kalandozásokkal és az európai szokásoktól eltérő életmódjukkal maguk idézték elő. nemzetközi méretű megtorlás formájában. Ezt a veszélvt önmaguk indulatainak megfékezésével, a szomszédokkal való együttműködés megteremtésével és a centralizált államhatalommal történelmileg rövid idő alatt el tudták hárítani. A másik, ennél sú'yosabb veszély egy évezreden keresztül fennmaradt: az idegen hódítók hol a jól termő földjeinkre, bőséges, jó ízű vizeinkre, hol az európai országokkal összeköttetést teremtő útvonalainkra áhítoztak, máskor meg éppen a mi területünkön akarták saját védelmi rendszerüket kiépíteni. A honalapítás a vándorlások befejezését és az önvédelmi harcok kezdetét is jelentette. — Népünk kiállta az idő próbáját, túlélte a tatárpusztítást. a török hódoltságot és a 400 éves Habsburg-uralmat is. A forgandó szerencse szerint hol jobban, hol roszszabbul ment sorsunk — mint mindannyian tudjuk, a rosszból mindig több jutott. A harc. a létért való küzde(Folytatás a 3. oldalon.) A politikai nagygyűlés elnöksége; Sarlós István ünnepi beszédéi mondja Esőben is kitartott a közönség Vizes padlón táncolnak az ÉDOSZ Szeged együttesének tagjai Somogyi Károlyné felvételei Most is sikert aratott a sándorfalvi citerazcnckar