Délmagyarország, 1976. augusztus (66. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-10 / 188. szám

fo <>2 4. Ci VÍLÁG PROLETÁRJA!, EGYES ÜLJETEK! DELMA6YAR0RSZA6 MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 66. évfolyam 188. szám 1976. augusztus 10.. kedd Ára: 80 fillér Lázár György szegedi városnézésen Kun Béla oevét vette tei a 300 tagú és az ópusztaszeri emlékhelyen oaken,e$ ,,,usa91 bn9ad Miniszterelnökünk befejezte Csongrád megyei programját A vasárnapot és a hétfőt ts Szegeden töltötte Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Mi­nisztertanács elnöke és fele­sege. Vasárnap megyei és városi vezetők társaságában hajókiránduláson vettek részt a vendégek, tegnap pe­dig városnéző sétára indul­tak dr. Komócsin Mihállyal, a megyei pártbizottság első titkárával, dr. Perjési László­val, a megyei tanács elnöké­vel, Török Józseffel, a Sze­ged városi pártbizottság első titkárával és Papp Gyulával, Szeged megyei város taná­csának elnökével. Kora dél­után először az újszegedi Sportcsarnokot, a mellette folyo uszodaépítést, a gar­zonházat és a MAV-rendelö­intézet építését tekintették meg. A Sportcsarnokban Tóth András igazgató mutat­ta be az intézményt Innen a A miniszterelnök a József Attila sngárúti ABC-áruházban. Képtárba, a szegedi nyári Mellette Iványi Károly üzlet vezető és Török József, a vá­tárlatra vezetett a vendégek útja: Szelesi Zoltán művé­szettörténész tárlatvezetésé­vel nézték végig a kiállítást. Szeged új lakónegyedében,, Tarjótiban tovább időzött a miniszterelnök. Az új lakó­negyed kellemes környezeté­ről, elhelyezéséről elismerően nyilatkozott. Megnézte az egyik szolgáltató és kereske­delmi központot is és a Jó­zsef Attila sugárúti ABC­áruházat. Itt Iványi Károly üzletvezetőtől érdeklődött az áruellátásról és a beszerzési forrásokról. A Csongrádi sugárút mel­lett már bontakoznak az Északi városrész alapjai — ez volt a látogatás következő állomása. A megyei és a városi vezetők itt tájékoztat­ták miniszterelnökünket az építkezések gondjairól, a ter­vezők, a beruházók és a ki­vitelezők együttműködésének szervezési gondjairól, a je­lenlegi bonyolítási rend hi­báiról. Lázár György Csongrád megyei programjának utolsó állomása az ópusztaszeri tör­ténelmi emlékhely volt. Dr. Trogmayer Ottó, a Csongrád megyei múzeumok igazga­tója ismertette az emlékhely múltját, a monostor feltárá­sát és a további ásatások eredményeit és a Nemzeti Emlékpark kiépítésének ter­vét. Az emlékhelyen most is folynak ásatások, diákrégé­szek dolgoznak az ópuszta­szeri táborban. Lázár György j velük is találkozott és be­szélgetett, majd a késő dél­utáni órákban visszautazott Budapestre. Miniszterelnökünket és fe­leségét a megye határán dr. Komócsin Mihály és dr. Per­jési László búcsúztatta. „ jiáik rosi pártbizottság első titkára Tegnap este útnak indultak Uszty-llimszkbe Enyedi Zoltán felvételei Az őpusztaszeri Nemzeti Emlékparkban az Arpád-emlék­mfinél Hétfőn délután a Magyar Nephadsereg klubjának nyá­ri helyiségében bensőséges ünnepségen vette fel Kun Béla nevét az a 300 tagú önkéntes ifjúsági építőbri­gád, amely a magyar fiata­lok képviseletében részt vesz Uszty-Ilimszkben a KGST­országok hozzájárulásával épülő fa- és cellulózipari kombinát kivitelezési mun­kálataiban. A Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának felhívására jelentkezett több mint más­fél ezer vállalkozó közül ki­választott, csaknem 25-féle szakmunkán dolgozó fiatal egyenruhában érkezett az ünnepségre, ahoi jelen volt dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a KISZ KB el­ső titkára, Jakab Sándor, az MSZMP KB osztályvezetője, Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter, a Központi Bizottság tagjai, Borbély Gábor, az Elnöki Tanács tagja, a KISZ KB titkára, továbbá F. P. Bog­dánon, a Szovjetunió buda­pesti nagykövetségének ta­nácsosa. Pásztor Gabriella, a KISZ KB titkára köszöntötte az, ünnepség résztvevőit, majd Hanyecz István, a magyar épitőbrigád vezetője jelen­tette, hogy a fiatalok keszen állnak feladatuk teljesítésé, re, átvették megbízólevelü­ket. Tudatában vannak vál­lalásuk jelentőségenek, es if­júkommunistához méltóan munkálkodnak majd szovjet, bolgár, NDK-beli, lengyei es román társaikkal együtt a faipari komplexum ket év alatíi felépítésén, amely fe­lett a Lenini Komszomol védnökséget vállalt. Ezután 'engedélyt kért, hogy a bri­gád Kun Béla nevét vegye fel. Dr. Maróthy László kö­szöntötte a fiatalok elhatáro­zását, és bejelentette, hogy a KISZ KB zászlót adomá­nyoz részükre, amely elkísé­ri őket 9 ezer kilométeres útjukra is. A „Kun Béla ma­gyar ifjúsági épitőbrigád", „Hűség a néphez, hűség a párthoz" feliratú selyem­zászló átadását a fiatalok lelkes tapsa köszöntötte. Dr. Maróthy László a töb­bi között elismeréssel szólt az elmúlt hetek alapos és lelkiismeretes felkészítő munkájáról, amelyhez sok segítséget adott a párt Köz­ponti Bizottsága, a miniszté­riumok is Ezután átadta az MSZMP Központi Bizottsá­gának üdvözletét, és a nagy vállalkozás teljesítéséhez jó­kívánságait. Szólt arról, hogy az Angara-partján felépülő, a világ egyik legnagyobb ía­é6 cellulózipari kombinátja a KGST-országok együttes anyagi befektetésével készül, s valamennyi érintett ország, köztük hazánk számára is előnyős. A majdan évente 7 millió köbméter fát feldolgo­zó komplexum látja el a ké­sőbbiekben egyre növekvő papíriparunkat cellulóz-alap­anyaggal. E hatalmas vál­lalkozás sikeres teljesítésé­nek megtisztelő részesei lesznek a magyar építőbri­gád tagjai, akiknek nagy erőfeszítéssel, a magas szín­vonalnak megfelelő helytál­lással kell a rájuk váró fel­adatokat elvégezni. Ez nem­csak a szakmai, hanem az emberi magatartásban is kö­vetelmény. Munkájukat igaz barátok, a szovjet nép köré­ben végzik, ami nagy segít­séget jelent majd számuk­ra­A továbbiakban emlékez­tetett arra, hogy Szibéria történetébe olyan magyarok írták be már nevüket, akik­re büszkék vagyunk — a magyar internacionalisták, ók a szovjet hatalom meg­teremtésében vívott harcban eredményesen küzdöttek a szovjet hatalom oldalán. Most a magyar szakmunká­soknak is bizonyítaniuk kell. Tudjuk — foly­tatta —, hogy megfontoltá­tok, átgondoltátok elhatáro­zásotokat. Tartoztok a ha­zának magyar fiatalokhoz méltó helytállással, tartoz­tok internacionalista múl­tunknak annak megfelelő ápolásával, továbbá a szak­mának és a Magyar Kom­munista Ifjúsági Szövetség hírnevének, a vállalás ma­radéktalan teljesítésével. E szavakkal csatlakozott a KISZ KB első titkára azok­hoz a jótanácsokhoz, ame­lyeket az Ifjú építők lakóhe­lyükön, munkahelyükön, KISZ-alapszervezetetktől, munkatársaiktól, kollektívá­juktól útravalóul kaptak. Ezután a résztvevők közösen elénekelték a DIVSZ-indulót. Ezt' követően a KISZ KB in­téző bizottsága fogadást adott az ünnepség résztve­vőinek. Este -r- a Keleti pályaud­varról — elindult a Kun Béla brigád Uszty-llimszk­be. Mongol—magyar tárgyalások A Mongol Népköztársaság fővárosában hétfőn megkez­dődött a ' mongol—magyar kormányközi gazdasági és tudományos-műszaki együtt­működési bizottság üléssza­ka, amely megvitatja a nép­gazdaság különböző terüle­tein kifejtendő kétoldalú együttműködés további ki­szélesítésének és fejlesztésé­nek kérdéseit. Az ülésszakon részt vevő magyar kormányküldöttsé­get — mint már jelentettük — Borbándi János, a Minisz­tertanács elnökhelyettese, a magyar—mongol gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság magyar tagozatának elnöke vezeti. Félszáz új típusterv a paneles lakások építésére A Szaljut—5 legénysége kutat/a a légkört A Szaljut—5 orbitális űrállomáson meg­kezdődött a Föld légkörének infravörös fényképezése. A Szaljut—5 infravörös teleszkópja, 1 amellyel a felvételeket készítik, rendkívül korszerű berendezés. A teleszkóp tükreinek rendszere összpontosítja a sugárzást, amit filmre vesznek és memóriaegységbe táp­lálnak, majd később a Földre továbbíta­nak. A kísérlet előtt az űrhajósok betájolták az űrállomást, a műszert a lemenő nap korongjára állították, és a kísérlet egész ideje alatt a Szajjutot a megadott helyzet­ben tartottak. A telemetrikus tájékoztatás és az űr­hajósok beszámolói szerint a Szaljut—5 berendezései zavartalanul működnek. A két űrhajós jól érzi magát. A Szovjetunióban hétfőn, moszkvai idö szerint 18 óra 04 perckor pályájára bocsá­tották a Luna—24 jelzésű automatikus űr­állomást. A Luna—24 folytatja a Hold és a Hold körüli térség tudományos kutatá­sát. Az űrállomást egy Föld körüli pályán keringő szputnyikról indították a Hold felé. A Luna—24 a kiszámítotthoz közeli pályán halad. A lakásberuházási költsé­gek stabilizálása érdekében az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztérium felül­vizsgálta a tömeges állami lakásépítés lakóépület terve­it, hogy az új műszaki és gazdasági normativákkal ösz­szevetve kiválassza és típus­tervi szintre emelje az ötö­dik ötéves tervben a fel­használható műszaki tervdo­kumentációkat. Az előző tervidőszakban a tanácsok, a béruházók maguk adtak megbízást a tervező intéze­teknek az állami lakóházak műszaki tervdokumentációi­nak elkészítésére. E tervek egy része már nem felelt meg az időközben megjelent új műszaki-gazdasági norma­tíváknak. A minisztérium műszaki­tervezési főosztályának irá­nyításával négy budapesti és hat vidéki regionális tervező intézetben dolgozzák ki az országos érvényű típusterve­ket, amelyeknek munkálatai már a befejezéshez közeled­nek. A felülvizsgálatnál vál­tozatlanul maradt és a mó­dosítással együtt felhaszná­lásra elfogadott műszaki do­kumentációkon túl több mint 50 új típustervet készítenek. Az új típustervek lehetővé teszik, hogy változatlan fel­szereltséggel. tehát beepített szekrényekkel, konyhával, hideg-meleg vízzel, központi-, illetve távfűtéssel, s ahol lehet, gázzal ellátott modern állami lakások épüljenek, át­lagosan 53 négyzetméter alapterületen. A gazdaságos­ság adta lehetőségeken belül az l-es számú és 3-as számú budapesti, valamint a deb­receni házgyár új lakástípu­sainál a Lakóterv az alap­rajz nagyon körültekintő ki­használásával, újszerű meg­oldással változtatott az elő­szobán. Kissé „kitágította" s így előszoba helyett több célra alkalmas előteret ala­kított ki, amely már nem­csak előszobának, hanem kis étkezőnek, esetleg barkácso­ló helyiségnek is megfelel. A félszobák kialakítása ter­mészetesen növeli a költsé­geket. Jó néhány típusterv­nél azonban megtalálták a tervezők azt a lehetőséget, amellyel a költségnorma túl­lépése nélkül is mód nyílik a félszobákkal kombinált, s így jobban „lakható" kihasz­nálható lakások építésére. Az állami célcsoportos la­kásokra előirányzott beruhá­zási összegek gazdaságos fel­használására sok tartalékot nyújt még a telepítési he­lyek megfelelő kiválasztása, a jól összehangolt, szervezett epítes. ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom