Délmagyarország, 1976. augusztus (66. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-19 / 196. szám

2 Csütörtök, 1976. augusztus 19. Súlyos harcok Libanonban A PFSZ felhívása Bejrút (ADN, TASZSZ) Súlyös harcok folynak L1­kampányt az imperialista összeesküvés ellen harcoló banonban. Bejrút egyes ne- palesztinai hazafias erők tá­gyedeiben és a fővárostól mogatúsára. A felhívás, ame­keletrc levő hegyvidéken. A lyet a PFSZ szovjetunióbeli nap folyamán szinte egy képviseletének vezetője nyúj. percre sem hallgattak el az tott át az afro-ázslai szoll­agyúk. Fellángoltak a har- darltás szovjet blzottságá­cok a Libanon déli részén ban, hangoztatja: a legutób­levő Jezzine város közelében bi libanoni események sem­ls, ott, ahova az elmúlt napok- ml kétséget nem hagynak az ban erős falangista egysége- imperialista reakció szándé­kai iránt. A reakció meg akarja törni a palesztinai ket vezényeltek. Bejrúti saj­tójelentések szerint az el­telt huszonnégy órában 286- arab nép ellenállását, s Li­lin meghaltak, illetve súlyo- bánon felosztásához kedvező san megsebesültek a har­cokban. Bejrúti lapok értékelése körülmények megteremtésé­re törekszik. A szovjet közvélemény - i -i ál ff —.- Z4 11 hogy a szovjet emberekvál­möun belügyminiszter és lesztinal Ellenállási Mozga­i-i—-t-i- ia lom és a libanoni haladó­itnniil A IrtKUnlrlnl hazafias erők hősi harcát. Ciemajel köré Csoportosuló jobboldal megkísérel ellenőrzése alá vonni újabb országrészeket. Anvar Szadat egyiptomi el­hogy aztán megteremthessen nök, aki szerdán Szaúd-Ará­ott egy keresztény * államot. bléba érkezeit, hogy tár­gyaljon Khaled királlyal, új­A Palesztinai Felszabad!- ságíróknak kijelentette: Végrehajtó Egyiptom támogatja azt a kezdeményezést, hogy a 11­tásl Szervezet Bizottságu azzal a felhívás­sal fordult a nemzetközi de- banoni válság megvitatásá­mokratikus közvéleményhez, hogy Indítson szolidaritási ra hívjanak össze csúcstalálkozót. arab A csillagtúra elmaradt £ Kommentárunk Néhány hete ezek a rfie­„, , ,. „ _ . _ lelemények megszaporodtak, öt éve lesz hamarosan an- J^J^ nak. hogy a Szovjetunió az j t, váiasztósokat meg­SL Ar»»nfl.l« előző politikai kampányban Britannia és Franciaomzág a kormánykoaiícíó és a nagykövetei aláirtak azt a jobboldali ellenzék egyaránt megállapodást, amely Nyu- essziv NDK.elleneí nyi gat-Berlin neve mellől eltó- latkozat_ ^ sftjt6hadJáratot rolte az „erod jelzőt. lndftott A hatérprovokáclók A német munkás-paraszt "tán a hangulatkeltés bete. állam területének közép- tl3íf"e tett volna az az un. pontjába ékelődött város a ..cslllagtufa , amit a CDU megelőző 25 évben nemegy "Justbgi szervezete, a Junge szer volt világháborúval fe- "nion szervezett. Az NDK nyegető válság indoka, és az natarorsége nem engedte be egyezmény megkötése akkor az ora«8 területére a tűnte­alapvetően rendezte a hely- \6ket szállító autóbuszokat, zetet. A megállapodás egyik Politika! figyelmeztetést fontos cikkelye a tranzit 'ntézett a nyugat-berlml közlekedés Vitás kérdéseit szenátushoz is. Most a nyu­rendezte, kimondva, hogy Batnémet fél kerte a kozle­„polgári személyek és javak kedési közös bizottság ösz. átmenő forgalma Berlin szehfválflt. Az NDK-kor­nyugati szektorai és a Né- mány jó akaratát bizonyítja, met Szövetségi Köztársaság hogy a javaslatot azonnal között közúton, vasúton és „lf„-orH_ vízi utakon « Német De- g rnokratikus Köztársaság te­rületén át megkönnyíttetik, és mentes lesz az akadá­lyoktól". MAGYAR-SZOVJET SZAKSZERVEZETI MEGBESZÉLÉS Gáspár Sándornak. az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a SZOT főtitkárá­nak vezetésével á Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsa meghívására augusz­tus 17-én Moszkvában tar­tózkodott a Magyar Szak­szervezetek Országos Taná­csának küldöttsége. A kül­döttség meleg, elvtársi lég­korben lezajlott beszélgetést folytatott V. 1. Prohorovval és P. T. Pimenovval, az SZSZK titkáraival. A Gás­pár Sándor vezette szakszer­vezeti küldöttség visszaérke­zett Budapestre. KOSZORÜZÁ8 BUCHENWALDBAN Ernst Thalmann halálának 32. évfordulójáró] a Weimar melletti Büchenwaldban, az egykori koncentrációs tábor helyén létesített emlékhelyen megemlékeztek, ünnepélye­sen elhelyezve az NSZEP KB, az Államtanács, a Mi­nisztertanács, a Nemzeti Front Országos Tanácsa, a fegyveres erők, valamint az Antifasiszta Ellenállók Bi­zottsága koszorúját. HAZAÉRKEZETT KÜLDÖTTSÉGÜNK MADAGASZKARRÓL Szerdán hazaérkezett a Madagaszkári Demokratikus Köztársaságból a Magyar Szocialista Munkáspárt kül­döttsége, amely Garal Oé­borrtak. az MSZMP Közpon­ti Bizottsága tagjának veze­tésével részt vett a malg&si szocialista forradalom char­tájának támogatására alakult demokratikus bizottság I. kongresszusán. BÜNTETŐELJÁRÁS AZ ICMESA VEZETŐI ELLEN A vizsgálóbíró, aki a se­vesói Icmesa vegyigyárban történt robbanás és a rob­banás kiváltotta rnérgesgáz­felhő ügyével ' foglalkozik, büntetőeljárást indított, az üzem svájci tulajdonosai és igazgatója ellen. CAMACHO NYILATKOZATA A TASZSZ-NAK „A szovjet szakszervezeti vezetőkkel megtartott szívé­lyes és baráti találkozókon a szovjet és a spanyol dol­gozók közötti barátság és szolidaritás további erősíté­sének kérdéseit, valamint a Nemzetközi Szakszervezeti Mozgalom problémáit vitat­tuk meg" — jelentette ki Marcelino Catnacho, a Spa­nyol munkásbizottságok ve­zetője. a Spanyol Kommu­nista Párt Végrehajtó Bizott­ságának tagja a TASZSZ tudósítójának. A leszerelési bizottság munkacsoportjának Genfben veszélyes íegy­atkolmazásának # Genf (MTI) Genfi politikai körökben Szerdán két ülést tartott a genfi leszerelési bizottság arra számítanak, hogy a ter­delegátusaiból korábban alakult munkacsoport. A hivala- mészeti környezetre nézve los tanácskozások közti időt kihasználva, ez a munkacso- különösen port arra kapott megbízást, hogy a Szovjetunió és az Egye- verfajták sült Államok által a környezeti hadviselés betiltásáról kö- betiltása kérdésében a nyár zösen előterjesztett konvenciótervezet végleges szövegét folyamán kidolgozzák a kon­kidolgozza. venetótervezet végleges szö­vegét. Erre reálisan adottak A délelőtti és délutáni, és melléklete szerves részét a lehetőségek amennyiben a nem hivatalos tanácskozáson képezi majd e konvenciónak f| t4Pgyal6asgtalnál a po­eszmecseret folytattak a Az eszmecsere során közel " . .. . . K I szövegtervezet cikkelyeiről, jutottak a megállapodáshoz htikai jóindulat és a kolcso­A beterjesztett tervezet ki- abban a kérdésben, hogy a nős érdekekből fakadó meg­lenc cikkelyt tartalmaz, s szerződés életbe lépését kö- értés jut kifejezésre. Ez elő­ezek legtöbbjében a delegá- vetően, meghatározott Idő- feltételé annak hogy a poli­ben, rendszeresen hivjanak tusok megegyezésre jutottak. ^ értekeíleteket a 'szel._ Abban is megállapodtak, ^és megvalósulásának el­hogy a szerződés bevezetője lenőrzésére. ti kai enyhülést új fegyver­korlátozási konvencióval egészítsék kl. „A szocialista országok természetes fegyvertársaink,r • Colombo (MTI) ke elmondotta, hogy hazá- Mozambik és más független Az el nem kötelezett or- ja a politikai függetlenség afrikai államok fejlődését szágok állam- és kormány- kivívása után most a kül- fenyegeti, főinek ötödik értekezlete földi gyarmati uralom ma- . „ , „ - . „ . . kedden éjszaka is ülésezett, radvánvatnak felszámolása- „,1Jr' , £ , , , ' , ­A hajnalig tartott ülésen nál tart. Machel [elhívta a £ü?a\,kuba' "iLiu ,,?,. tizenegy küldöttség vezető- figyelmet az Afrika déli ré- helyettes beszédében kiféj­je kapott szót. szén uralmon levő fajgyűlő­tétte, hogy az el nem köte­^amora Machel, a Mozarn ló rezsimek létéből ""eredő legutóbbi csúcsérte biki Népi Köztársaság elnö- veszélyre, amely elsősorban kezlfe ota A PKP harcol minden népellenes intézkedés ellen .# Lisszabon. (MTI),, szemben támogatja a kóf­A Portugál Kommunista ha P^^ Párt Központi Bizottsága Po- *eket a ffk fér^ké litikai Bizottságának keddi beh' a szabadságjogok meg. üléséről szerdán kiadott' köz­leményben felhívja a figyel­met a reakciós erőknek arra irányuló törekvéséré, hogy „nagy koalíciót" hozzanak létre a szocialisták és a Jobboldali pártok bevonásá­val. A közlemény leszögezi: a PKP harcolni fog az egy­párt! szocialista kormány mindenfajta munkásellenes, népellenes intézkedése ellen, és minden olyan lépés ellen, amelyet a jobboldallal kar­öltve tesz a dolgozók szabad­ságjogainak és a demokra­tikus forradalom vívmányai­nak felszámolására. Ezzel szilárdításáért. ságot szolgáltatott Fldel Castro Algírban kifejtett tézisének igazáról. amely szerint az Imperializmus az el nem kötelezett államok és a nemzeti felszabadító mozgalmak egyedüli és Iga­zi ellensége. „A szocialista országok természetes fegy­vertársaink" — mondotta a kubai államférfi. Kedden este a Colonjból­öbölben égy hajó fedélzetén találkozott Joszlp Broz Tito jugoszláv és Agostínho Neto angolai elnök. Háromezernél több halott • Manila (AP) ezren maradtak' hajlék Aél­A szerda reggeli hivatalos kül; a hatóságok az áldöza­adatok szerint 3100 ember tok listájának további növé­vesziette életét a FUlöp-szl- kedésélől tartanak, mivel ed­geti földrenges és az azt kö- dig ötezer személyt nyilvá­veto szökőár következtében. „ítottak eltűntnek, s a men­360 sebesültet ápolnak kor- tőosztagok, közöttük katonai házakban. Ferdinánd Marcos rohamalakulatok az össze­elnok az egesz országot ka- döit épületek romjai alatt to­tasztrófa sújtotta területnek Vébbi áldozatok után kutat­nyiivánította. Huszonkilenc- nak. A szovjet kormány ezt a kijelentését az NDK minisz­tertanácsával egyetértésben tette meg. Természetes, hogy a megállapodásnak két olda^ la volt, s a nyugati fél az „adott" rovatban lemondott arról az igényéről, hogy a várost az NSZK részeként kezeljék, s hogy a szövetsé­gi köztársaság hatOságal ott hivatalosan ténykedjenek. A négyhatalmi! szerződés lépés volt a demokratikus német állam nemzetközi jogi elis­mertetése, s a Bonn és Ber­lin közötti viszonyt, rendező. Un. alapszerződés felé. Ezt a szerződést még meg­előzte és elő ls segítette n négyhatalmi megállapodás végrehajtásáról Intézkedő „közieket! ésl szerződés" megkötése, Ebben az NSZK elismerte az NDK Jogait a tranzitutak felett, s az NDK kötelezettséget váltait arra. hogy maximálisan hozzájá­rul a forgalom megkönnyíté­séhez. A bonni vezetés azóta számtalan alkalommal meg­sértette a szerződén szöve­géi. é» szellemét, így például Szövetségi Környezetvédel­mi Hivatalt állított fel Nyu­fiat-Berltnben, támogatta a jobboldal provokácioit­BÁTYÁI JENŐ: sorsú gyermekek taníttatására. Szegeden halt meg 1844-ben, 80 éves korában. A sebészi műnkét abban az időben külön kaszt végezte. Az első sebészei a városnak az itt ál­lomásozó katonai borbélyok voltak. 1725-ben négy borbély praktizált a Városban, a katonaia­kon kívül. Jelesebb borbélyok ezekből az idők­ből: Sorgenfrey Sándor Horváth Zsigmond, Ha­incz János Ádám, Miller József, Bajatlty Ml­eredőnek tartotta. Vizsgálatainál már alkalmazta hály, Vidily Mátyás, Kéhiery János. A tanács­a kopogtatást. Üldözte a kuruzslást és népi nak sok baja volt velük. Saját védelmükre M^^^BiHrilHMÉMÉMIMl 17il*baO Céhet alakítottuk, amit évvel budai egyetemtől kapta 1778-ban. A városban vezték ki. Tentamen címen kiadta Sze- korábban is szerettek Volna megtenni. A sok Lapok a szegedi tudomány­és technikatörténetből 157. A slegedorfi származású Palkovits András 1779-beh került Szegedre. OfvoSi okiéveiét a gyógymódokat. 1790-ben a megye főorvosává ne­csak két éVig maradt tisztiorvos, mert 1781-ben geden szerzett tapasztalatait. A pesti egyetemre részeges borbély üzelmének Mária Terézia ve­ltuda főorvosává nevezték kl, majd 1B10—I8l8- 1792-ben orvosprofesszorrá nevezték ki. Vezza tett véget, amikor az 1770-ben hozott réndélete ban a pesti egyetem orvostudományi karának Gábor halála után, 1799-ben országos főorvosi szerint, sebészi gyakorlatot csak az fólytátha­volt dékánja. Budán halt meg, 1819-ben, 69 eves kinevezést kapott. A vas megyei tífuszjárvány tott, aki egyetemi Vizsgát tett. Ettől fogva a •*'•"*— - idején halt meg, 1800. mérclüs 18-án. ö írta nagyszombati egyetemen folyt a sebészképzés. hazánkban elsőnek a törvényszéki orvostanról Az első vizsgázott sebészünk, katonai borbély, szóló könyvet. 1795-ben. Stumpf Pál 1741-ben született a Trencsén vár­Szegedi állására öt jelentkező is akadt, akik megyei Dunnyicon. Nagyváradon tanult, es Béesbeh Leber professzornál tett viésgát. 1772­ben került ide. 1785-ben már hét sebészmester volt tisztiorvos. Nagy lelkesedéssel fogott a fáry előbb jogot hallgatott, majd három év után volt a városban, kilenc segéddel és hét inassal, munkához, és elkészítette az első polgári kórház Stahly professzornál tanult orvostudományt. Az Baranyay László borbély, a budai egyetemen tervét, de a megvalósítást a helytartótanács el- állatorvost képesítést is megszerezte, és Trnka vizsgázott sebész, aki már hadseregben albor­utasltottfi. A város közegészségügyét kilétésta- Vencel professzor melleit kórházi gyakorlatot bély Volt, 1777-ben jött a városba. Dlenes István korában. 1701-ben Pfélffer l.ajus létt volhn a tisztiorvos utód, de rövid ideig való itt-tartóz­kodását küvetöen inkább Választotta Forgác'h grófnál az uradalmi orvosi munkát. Kttte Már HPP ^^H ton 1782-ben Jött Szegedre. Orvosi oklevelet közül a tanács Cslffáry Pált választotta, aki elő 1701-ben kapott Budán, majd rövid Ideig Vácott zőleg a királyi kórház asszisztense volt. Csif lannak látta, és ezért 1788-ban távozott. Pesten is folytatott. Kevés ideig tartózkodott itt, he- Pesten tanult, Nagyszombaton vizsgázott, és 1785 könyvet adott kl 1788-ban Szeged egészségügyé- lyette Szekér Károly János létt a vármegye tisz- öta működött a városban. A Pápán tanult és röl, német nyelven. A helytartótanácshoz 1783- tiot'vosa, hódmezővásárhelyi székhellyel. A vá- Pestén Vizsgázott Tessely József sebészi műkő­ben küldött jelentésében egy halott anyán vég- ros tisztiorvosává Flllénbaum Józsefet nevezték dését 1782-ben kezdte meg szegeden. Szintén zelt császármetszésről ír. Valószínű ez a legko- ki. aki állatorvos és bábaképző is volt egysze- vizsgázott sebészei voltak a városnak az itteni rábbi ilyen tárgyú hazai feljegyzés. Knfé utód- mélyben. Anyagi kellemetlenséget miatt azonban születésű Vékes Ferenc, az egri Lisz János és jául Schraud Ferencet ajánlotta. hamar elhagyta Szegedet, és Abrudbányára a kalocsai Illetőségű Kalocsai Nagy János. A Schraudnak könnyű volt elnyernie a tiszti- ment bányaorvosnak. Helyette, 1793-ban Sobay halottkémt feladatokat ls ők látták el. A bör­orvost állást, hiszen távozó élődje mellett, Du- György jött ide Krassó megyéből, ahől megyéi (önbén levő rabokat is ők kezelték, amiért a gonics András is öt ajánlotta. Schraud Ferenc orvos volt. Vácott született, 1764-ben. Az orvost város szerényen, de külön fizetett. Szakmai fél­Pesten született. 1761. május 14-én. .Szüleit ko- és állatorvosi dijúőíMúiát a pesti egyetemen sze- készültségükre talán az a legjellemzőbb, hegy rán elvesztette, így közéotskoláit külőflbö'/ő he- rez'e meg. l?H9-ban Kíméletlen harcot indított a jg. SZázad végén a fűrész volt az egvetlen lyeken. Debrecenben, Kolozsvárott és Pesten, a fertőző betességek és a kuruzslás, a kuruzs- „műszerük". A város lakossága a 18. század rokonai lakóhelyein végezte. Lembergben és lók. főleg a rókusi Szalag £ua ellen. Megszer- fordulójára meghaladta a 22 ezret, és csak ak­Bécsben íolvtalott egyetemi tanulmányokat, és ve/.te a pestis elleni védekezést, a vörheny ellen kor lett Szegednek Nestner Fülöp személyében" az orvosi oklevél mellé az állatorvosit is meg- a bodzateát ajánlja. Szorgalmazta a Jenner-t'éle végre esküdt városi sebésze. Addig. 75 éven ke­szereeté. A bécsi orvosprofesszor. Maximillian himlőoltást, ami általa meg is indult Szegeden, resztül Itt mindent a borbélyok „fűrészeltek". kövelője. A fertőző betegségek lázát as epétől A piaristáknál alapítványt létesített szegény (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom