Délmagyarország, 1976. július (66. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-14 / 165. szám

Srerda, 1976. július 14. SZEGEDI ÜHNEPI HETEK Kass János grafikusművész kiállítása a Bartók Béla Művelődési Központban, július 23-lg. Hegyi Flórián népi fafaragó' kiállítása a Bartók Béla Művelődési Központban, július 25-ig. A Móra Ferenc Műzeum állandó kiállításai. Ildikó, a legfiatalabb Eva Péntektől Nabucco Miközben javában tartják n Tragédia próbáit, érkeznek a Nabucco szereplői ls. Tegnap estére várták Odeszszából Ninelj Tkacsenkót, Abigél .lesz, s ma érkeznek a bolgár vendégművészek: Sztojan Popov (a címszereplő) és Sztefan Elenkov (Zakariás). Pénteken, július 16-én este 6-tól készítik el a téren a Nabucco statisztáinak beosztását. Amfg Verdi operájának előkészületei folynak a téren. Az ember tragédiájának stábja az újszegedi Sportcsarnokban próbál. „— Halló, Bánsági Ildikó? Mit csinál a nyáron? Van-e kedve Szegedre rándulni, játszani Az ember tragédiájában? Hogy mit? Évátl Vállalja?" Szinetár Miklós hangjától, a váratlan ajánlattól abban a pillanatban rettenetesen megijedt a fiatal színésznő. (Évát én? Már eljátszhatom? Sohasem fordult meg a fejemben ez a szerep, egyetlenegyszer sem gondoltam ró. Mór olyan öreg lennék? Az ember tragédiájának színrevitele mindig nemzeti színjátszásunk ünnepe, Éva pedig mindig nagy tragikák kitüntető jutalomjátéka is. Elég felkészült vagyok erre a hatalmas feladatra?) Két nap múlva Szinetár Miklósnál csöngött a telefon, s az egyszavas válasz: „Persze/" Mindez februárban történt. Mint a hideg-langyosíorró játékban, egyre közeledik a tűz, a premier napja. Ezeken az estéken a még alakuló-formálódó díszletépítmények között, a dómszínpadon drámává teljesedik az írott szöveg. A szereplők — különösen akik először lét>nek föl a gigantikus méretű, szinte térnyl színpadra — ismerkednek a lehetőségekkel, a távolságokkal, a hanghordozással, próbálják a gesztusokat, formálják, lelket öntenek a szituációkba. Bánsági Ildikó hosszú vlrágmintás szoknyában, píros trikóban, lobogó hajjal keresi Éva mozdulatait. Egyszer, ötször, tízszer... — Tőkés Anna, Lukács Margit, Ruttkay Eva — emlékezetes Éva-alakítások a szegedi Dóm téren. Olyan művésznők, akik pályájuk csúcsán, érett művészként, a mesterség minden titkát birtokolva kapták meg, s játszották el a hatalmas szerepet. Vajon az eddigi legfiatalabb Évának, a három éve diplomázott, nagyon tehetséges fiatal művésznőnek, milyen élményei vannak Madách müvéről? — Az ember tragédiája számomra, mint általában minden gimnazistának, kötelező olvasmány volt, s mint az ilyenek legtöbbje, nem hagyott bennem különösebb élményt, mély nyomokat. Még a főiskola előtt stúdiósként statisztáltam a Nemzeti Színház Majyr Tamás renAz ember tragédiája a szabadtérin erje O Pásztor József beszámol az ugyancsak Bánffy tcrvezle 1035-ös előadásról ls: „Csortos Gyula Luciferje — külön tanulmány... Csortos a tudatos kételkedés, a konok tagadás — így akarta látni Madách ls — ösvényein halad. Filozófiája nem gyöz meg. hanem mar. Éles és cinikusan kegyetlen, de — utánozliatatlanul művészi. Szemlélete lenyűgöző. Nem szerepe rangjában, hanem művészetének értéke szerint Beregi Oszkár követte a főszereplöket, ö lesz a jövő előadás Ádámja... Péter apostolban önmaga felett apostolkodott, amikor eljátszotta ezt a szerepet" stb. Lugosi Döme ugyanígy számol' be a Bánffy-féle Tragédia 1034. augusztus 4-1 bemutatójáról: „Csupa harmónia minden, ragyogás, pompázó keret, csiszolt, munka és emelkedett szellemű ihlet," A fénypont Csortos Luciferje, a filmszerű rendezésben Adóm a valóságot harcolta, s Lucifer Adóm ellen vivta fölényes csatáját. A színpad szfntobzódás, a világítás tökéletes kihasználásával. Bánffy nem használta fel sem a tér adottságalt, sem Hont Ferenc sikere* ötleteit Nyolc síkú színpadán a tömegek osztott csoportokban, tagolva jelenhettek meg. A gyorsan változtatott díszletezés kulisszáiból a közönség mit. sem vett észre. „Két potemkin épület is gyarapította a színpadot, a csonkatoronyhoz egy féljáróval rendelkező középkori házat építettek, s ugyancsak a Szentháromság-szobor elé is. Az utóbbiban Izóra zárdáját és London csapszékét, az előbbiben pedig Kepler csillagvizsgáló tornyát helyezték el... A templom elé faszerkezetet emeltek, amelyre vetítővásznat függesztettek fel, de ennek alkalmazása- lehetetlenné tette a templom kapujának a játékba való bevonását, ezért a római jelenetben a Dóm-kaput csak vetített képpel idézték a színpadra." A Tiszatáj — visszatekintve — úgy értékelte ezt. ai elpadást. mint amelv szakított a jelzésszerű díszletekkel, de a korábbi felfogósokkal is. „Attrakció volt Bánffy rendezése, ahol a vetített díszletek, külsődleges fényhatások elfödték a mű köHötségét, mondanivalóját. A későbbi években Bánffy tovább halmozta a külsőségeket" — írta. Az első rendezői periódus utolsó esztendejében, 1937ben, megint Hont Ferencet kérték fel. „Most kiforrott művészi gondolatokkal és elképzelésekkel vitte diadalra ismételten Madách megjelenített gondolatait" — summázza könyvében Lugosi Döme, majd így folytatja: szakított az eddigi rendezésekkel, s visszatért az eredeti drámai költeményhez (!). A továbbiakban Lugosi Döme Thúry Lajos recenzióját veszi át az Öj Magyarság 1937. aug. 1. számából, mely szerint Hont hangsúlyozza, hogy a Tragédia képsorozatának távolról sincs reális történelmi jellege. Minden kép történelmi kritika, aa ember reménytelen küzdelmének egy-egy oldaláról való megmutatása stb. Lucifer csak bizonyos fokig marad rontó szellem, az emberi nem örök. ellensége, ehelyett inkább a játék rendezőjének szerepét kapja, aki egyszerűen megmutatja, hogvan küzd az ember minden történelmi koron át, és hová vezet ez a küzdelem ... Előtérbe kerülnek a felvonulások. ki- és betóduló tömegek, végig szól a zenekíséret, fi jóformán minden képben táncos csoportok jelennek meg. Thúrv Lajos abban látja a legfőbb hibát, hogv különböző stílusú és műfajú színészeket válogatott Hont Ferenc, Kiss Ferenc „hatalmas arányokban ércbeöntött" Ádámja és Tőkés Anna „sokszínű, átfűtött, poétikus örök asszonya" mellett Törzs Jenő érdekes kísérletnek indult! Luciferje szereposztási bumeráng, mert nem játékrendező — mint az elképzelés megszabná —, belevész a szereplók tömegébe. Lucifer nem az ő egyénisége, nem az ő hatásköre. Vér György leglényegesebbnek a tömegek játékát látta az előadásban (Pesti Napló, 1937. aug. 1.), hogy a színpad két szegletében, az egyes képek közeiben dolgozó munkás csapatok vonulnak fel. a földművesség, a kézművesség és gyáripar jegyében, hol mint rabszolgák, hol mint jobbágyok, máskor gyári munkásokként szimbolizálják a következő képeket. Az égi lajtorja legmagasabb platóján Lucifer áll, azonban csak akkor kell leszállnia n második hely magasságából, amikor a kiűzetés megtörtétlik. A vetítést Hont. Ferenc már nemcsak hely- és korfestésre használja, hanem a képek előtt is megielenik a forgó földtömeg, zdszlócskával jelölve az ország, a város, ahová a következő jelenet vezet.. A film felirata kapott Itt helyet, felvonásokat jelezve a színpadi költészet fölött. Hont Ferenc „filmszerű rendezéséből" a Tiszatáj emlékszáma is a tömegek játékát emeli ki. Ugyanakkor rámutat, Hont a mű alapkonfliktusának csak egyik oldalát ragadta rryeg. s mivel „Madách kisszerűnek látja n tömeget", a rendező kiélezte a Tragédia ellentmondásalt. „Kísérlet, történt a fasizmus térfoglalása Idején a tömegek vágyónak, mai céljainak elmondására." Leszögezi viszont a Tiszatáj, hogv Hont kétféle koncepciójónak lényege humanista: az emberi haladás gondolatát emeli ki, megnyugtató megoldást azonban nem talál. Nikolényi István dezte Tragédiájában, majd később, főiskolásként már kisebb szerepeket ls kaptam, játszottam a Vlrágárusányt és a Helénát, de sohasem gondoltam arra, hogy egyszer Éva is lehetnék. Most e nagy lehetőséghez jutva, többször is újraolvasva a drámát, őszintén mondom, igazi szerepálom. Annyi mondanivaló, annyi átváltozás, annyi szépség. A felkészülés rövid idején igyekszem legközvetlenebb énemre bontani a drámai helyzeteket, gondolatokat, érzelmeket. Megvallom, ez a feladat Itt, ezen a hatalmas színpadon nagyon nehéz — ami már az első próba első perceiben kiderült, — Amikor meghallottuk a hírt, Bánsági Ildikó lesz Éva, összenéztünk, mint (gondolom) jó páran az országban. Sokan fogadták hitetlenkedve, mások, jórészt filmszerepeiből ítélve — már a pálya első éveiben belekényszerítenek valamiféle skatulyába. — Nemrégiben verseket mondtam egy vidéki városban. A jól sikerült est után beszélgettem a műsor szervezőjével, aki bevallotta, nemcsak meglepődött, de kicsit féltett is, amikor megtudta, I hogy én játszom Évát. Ügy ' gondolom, a filmszerepek, főleg az egyik „madárka" és a paradicsombombázó „szikrázó lény" után sokan elkönyveltek egyfajta groteszken humoros karakterfigurának, holott a színházban Shakespearet játszom és Csehov drámáinak nőalakjait érzem legközelebb magamhoz. Nem tagadom, szeretem a humort, a szatírát, hiszem, hogy Madách sorai mögött is meg lehet találni a szelíd iróniát, a visszafogott humort. — Játszott-e már szabadtérin, hogyan érezte magát Évaként az első próbákon? — Aznap este, amikor megérkeztünk, első utunk a Dóm térre vezetett. Felmentem a színpadra, melyet csak két kis reflektor fénynyalábja világított meg. Előttem a hatalmas, üres nézőtér. Mi lesz, ha a közönség megtölti a széksorokat, s nekem már játszanom kell... Aztán hirtelen vakitó fényesség lett — a műszakiak bekapcsolták az összes reflektort, eltűnt a nézőtér, már csak a színpad élt, ahogy reflektorok követték minden mozdulatomat a hatalmas színpadon. Különös, nagyszerű és félelmetes érzés volt. Kezdeti szorongásom hamar feloldódott, s az első keresgélések után, úgy érzem, egyre szabadabban és önfeledtebben vesszük birtokunkba a színpadot. S már most elmondhatom, nagyon megszerettem ezt a teret. Néhány éve a Trójai nőkben már statisztáltam Szegeden, s játszottam a gyulai várszínházban is, a Donna Diánában. — A mostani színpadi próbák már a felkészülés utolsó stádiumát jelentik. Mi történt addig, amíg először lépett erre a színpadra? — Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy Lukács Sándor — aki évfolyamtársam volt a főiskolán —és a friss diplomás Hegedűs Géza lesznek partnereim. A darab olvasása és a szöveg megtanulása után Pesten délutánonként gyakran találkoztunk hármasban, s magánszorgalomból tanultunk, mondtuk a szöveget, elemeztük a darabot. És nagyon sokat beszélgettünk. Igazából azonban a mostani próbákon teljesedik ki a dráma. Tandl Lajos Százötven éve született Vasvári Pál Százötven éve, 1826. július 14-én született Vasvári Pal. összesen 23 évet élt és mégsem torzó az élete. Sőt! Éppen á nagy kortársbarát Petőfiéhez hasonlítható kerek teljességével kelt méltán tiszteletet. A nyírvasvári (innen a Vasvári név) görögkatolikus papfi- történésznek tanult, s máikezdeteiben jócskán túllépte kora liberális szemléletének emelkedéseit is. A francia forradalom eszméin, Michelet-n és az utópikus szocialista Cabet-n nevelődő ifjú — radikális világnézetének logikus következményeként — 48-ban, az érlelő kovász szerepét betöltő pesti diákifjúság politikai vezetője lelt hamarosan. Ahogy egy életrajzírója lefesti mozgalmas tevékenységét, „szervezte a liberális politikusokat köszöntő fáklyás, zenés felvonulásokat, a haladó tanárokat megtisztelő ünnepélyeket, útmutatót írt a nemzeti táncmodorról, gyorsíró köröket kezdeményezett". S hozzátehetjük: közben történeti műveket írt. lapot szerkesztett, tanult. Olyan társai voltak, mint Pálffy Albert. Pákh Albert. Bérczy Károly, Lisznyay Kálmán, Csengery Antal, Vajda János, Kecskeméti Aurél, Nyáry Albert és mások, ők alkották az Ifjú Magyarország körét, a fiatal német radikálisok mintájára létrejött hazai társszervezetet, amelynek Vasvári egyik elismert vezetője lett. Március 15-e jól ismert napjainkban a Petőfié és a Jókaié mellett az ő nevét hordja leginkább ajkán a forradalmi ifjúság. Amikor lavírozni igyekvő első felelős minisztérium elutasítja egyetemi tanári kinevezését (amelyet a diókság pedig ugyancsak szorgalmazott), félbe nem hagyva tudományos történetírói munkásságát, folytatja tevékenységét a politikai élet mezején, a -radikálisok Márciusi majd Demokratikus Klubjában, az Egyenlőségi Társulatban. Amikor pedig eljön a honvédő és forradalomvédő harc ideje, katonaként áll helyt a maga választotta életúton. Előbb Kossuth futártisztje, majd a toborzásban segít országszerte, végül önálló szabadcsapatot alakít a Bem erdélyi hadműveleteiben vesz részt. Itt éri a minden hősiessége mellett is értelmetlen halál: a nének testvériségéért lángoló Ifjú forradalmár a magyar forradalmi kormány é« a jogaikért küzdő nemzetköziségek tragikus meg nem értésének lesz az áldozata. A jelentős Igazságaik mellett is objektive a reakciót támogató más ajkú honfitársaival folytatott lesvérharcban esik el. K. 8. Másnak látszani, mint ami — Nézd a naplementét! Ha egy festő így festené meg, giccsesnek mondanánk! Tóparti megjegyzés ez, gyakorta hallani. De behelyettesíthető virággal, állattal, csendélettel, akár arcképpel is. Vajon miért mondjuk giccesnek, édeskésnek, cukrozottnak az ábrázolást, ha pontosan úgy mutatja a természet egy darabját, amilyennek látjuk? A természetet nem gazdátlan szemüveg nézi, hanem egy eleven, érző, gondolkodó ember, akinek vágyai, hangulatai, örömei, bánatai vannak,' mögötte " pedig ott az a kisebb és nagyobb emberi kör, akikhez tartozik. Ha a művész nemcsak a látványt ábrázolja, hanem önmagát ls, mint a látványt magába foglaló valóság részét; pontosabban; szemlélő és látvány viszonyát, akkor — és csak akkor! — jön létre az az eredeti és egyedi, semmi mással nem pótolható tartalom, amely elválaszthatatlanul hordozza az egyedül érvényes formát. Az ábrázolás tehát, csak úgy lehet őszinte, ha nem halad Járt úton, ha nem azt az érzést imitálja, amit mások már átéltek, őszinteség és önmagunk vállalása nélkül pedig nincs művészetKönnyen megláthatjuk a különbséget, ha egymásmellé állítunk képzeletben néhány balatoni képet. Idézzük fel pl. a fényeket oly sajátosan bontó Egry József képeit, vagy a hagyományosabb Mészöly Miklós sejtelmes nádasait, vagy akár egy művészi fényképet, amelynél eredeti látásmód irányította a gépet; s ezekkel szemben a szabványfelvételeket, s az ezekhez hasonló mázolmányokat. Bár az ábrázolás tárgya ugyanaz, az utóbbiaknál hiányzik az eredeti látás, érzés és gondolat. Miért giccs a giccs? Mert üres és hazug. Nem azért, mert szépnek láttatja, ami valóban szép. ellenkezőleg, mert kiüresíti, mert nem vall róla őszintén: csupán a mások által kitaposott úton haladva kölcsönöz magának ólérzelmeket. A sikere is ezen az ürességen alapul. A kényelmes gyönyörködésen, ami álságos, mert lehetetlen: kényelem és esztétikai élmény nem fér össze. Az igazi szépség megráz, felkavar, felemel: olyan érzelmi hullámzáson visz keresztül, mely semmiképp sem való lusta és kényelmes embernek. Nemcsak a művészet, a természet ls így hat ránk, ha nem váltunk még érzéketlen, géples lényekké. A nagyban gyártott, művészetpótló tárgyak elárasztják a lakásokat, az otthont, mely leginkább kifejezője, lakója személyiségének. Mennyivel könnyebb — és olykor olcsóbb is — lenne szép, egyszerű használati eszközökkel körülvennie magát, ha meg merné szólaltatni egyéniségét — ha egyáltalán ismerné azt! —, ha nem félne, hogy leszólják, vagy ha nem ragaszkodnék görcsösen ahhoz, hogy ő is birtokolja a beérkezettség mindazon „jelvényeit", melyek már ismerőseit „dekorálják". Á giccs dajkája a sznobizmus is; hányan mondják kispolgári gőggel, hogy csak „eredeti" festményt akasztanak szobájuk falára, akkor is, ha mesterműre nincs pénzük, holott egy műalkotás jó kivitelezésű reprodukciója talán szívükhöz ls közelebb állna. A giccs a tárgyi világon túl is fellelhető: ott van az opereltzenében, mely könynyű és andalító, olykor egyegy klasszikus zenemű ellopott dallamvonulatát is hordozza, de egészében megóvja hallgatóját az igazi zenéből eredő megrendüléstől; és ott van a „könnyű" Irodalomban, mely azért könynyű, mert kirekeszti a gondolatot és a katharzist. A giccs elleni harcról sokat beszélünk, de minduntalan felüti fejét. Holott — mivel nemcsak nagyipari úton állítható elő — feltétlenül megterem, ha igény van rá. Nem a tünetet, hanem az azt előidéző betegséget kell gyógyítani, vagyis olyan jóízlésű. művészeteket értő, de főként erős'.elkfl és őszinte embereket kell nevelni, akik nem az álművészet, andalodésára vágynak. hanem az igazi megrázó élményére, és bátran szembenéznek önmagukkal, nem akarván másnak látszani, mint amik. Bozóky Éva •