Délmagyarország, 1976. július (66. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-15 / 166. szám

2 Csütörtök, 1976. július 13; Orvosi kísérletek • Moszkva (MTI) Az,űrállomás fedélzetén A Szaljut—5 tudományos egy autonom mikroanalizá­űrállomús legénysége szer- tort ls elhelyeztek a vér dán orvosi kísérleteket vég- összetevőinek mérésére és zett. Borisz Volinov és Vitaiij tanulmányozására a repülés Zsolobov űrhajósok a szív- során. A parancsnok és a és érrendszer tevékenységét fedélzeti mérnök vérpróbát vizsgálták, a légzés paramé- vett egymástól, és azt a tereit, valamint a test hő- Földre való visszatérés után mérsékletét mérték. A szív fontos minőségi és mennyi­működésének klinikai ellen- ségi ellenőrzésnek vetik őrzését és a légzés vizsgúla- majd alá. tát az úgynevezett Polinom Az orvosi ellenőrző köz­—2 m berendezés segítségé- pont adatai szerint az űr­vel végezték. hajósok egészségi állapota jó. Eaaest beiktatták államfői tisztségébe • Lisszabon (A FF. MTI) Antonio Ramalho Eanes tá­bornok, a Június 27-én meg­választott portugál elnök szerdán a 263 tagú nemzet­gyűlés előtt letette a hiva­tali esküt. ígéretet tett a portugál alkotmány megvé­désére és megerősítésére. Eanes az ünnepélyes es­kütétel után kijelentette: „fel kell számolnunk a puccs és az anarchia légkö­rét, mely csak nyomorhoz és diktatúrához vezethet". A tábornok 51 év óta Por­tugália első szabadon meg­választott köztársasági el­nöke. RÁDIÓJELEK KEKKONEN FOGADTA KÁLLAI GYULÁT Kállai Gyula és Urho Kekkonen meleg baráti lég­körben eszmecserét folytatott a magyar—finn barátsági hét kialakult hagyományainak nagy jelentőségéről. rí TING-CSUN HALALA Mint az Üj Kína hírügy­nökség jelentette, július 7-én, szolgálati kötelességének tel­jesítése közben hősi halált halt Pi Ting-csun, a KKP Központi Bizottságának ta&­Ja, Fucsou katonai egységei pártbizottságának első titká­ra, a íucsoui katonai egysé­gek parancsnoka. Emlékére kedden gyászünnep6éget tar­tottak Fucsouban. DIPLOMÁCIAI KAPCSOLAT A Magyar Népköztársaság és a Libériai Köztársaság kormánya az országaik kö­zötti kapcsolatok szorosabbá fűzése céljából elhatározta, hogy nagyköveti szinten dip­lomáciai kapcsolatot létesít egymással. Összkínai laktanya (2.) A tudat ..maoizálása 99 Andreotti megkezdte kormányalakítási tárgyalásait Olcet tartott az Olasz Kommunista Párt vezetősége • Róma (MTI) Glullo Andreotti kijelölt olasz miniszterelnök szerdán megkezdte kormányalakítási tárgyalásait. Megbeszélést folytatott a parlament két házának ve­zetőivél, Pietro Ingraoval, a képviselőház elnökével és Fanfanlval, a szenátus elnö­kével, valamint Aldo Moro­val, az ügyvezető kormány miniszterelnökével és Giu­seppe Saragattal, a szoclál- sében látja a kormányalaki­demokraták vezetőjével. And- tás egyik legfőbb nehézségét, reotti nem közölt részleteket A párton belüli problémák a találkozókról. ugygnls csak súlyosbítják a A szociáldemokrata párt helyzetet, miután a szocia­központi bizottsága, mint azt lista Part végrehajtó bízott, a Reuter jelentette, szerdán sá§a kedden lemondott, egy római szállodában ült Szerdán ülést tartott az össze, hogy megválassza a párt főtitkárát. Megfigyelők rámutatnak, hogy Andreotti a szocialis­ták bizalmának megnyeré­Szidonból kivonták a szíriai csapatokat • Bejrút (AFP, UPI) Szerdán befejeződött a szíriai csapatok kivonása Szidon térségéből és a ten­gerparttól 30 kilométernyire fekvő Jezzlne hegyvidéki vá­rosból. Az AFP Szidonból, hogy a erők ellenőrzése alatt álló legfontosabb dél-libanoni ki­kötővárost övező dombvidék­ről a szíriai csapatokat a Bekaa völgy Irányába von­ták vissza. A szirial vissza­vonulást Aleh ezredes, a „zöldsisakosok" líbiai kon­tingensének parancsnoka és Abu Mussza, a dél-libanoni palesztinai és hazafias erők parancsnoka ellenőrizte. Abu Mussza köszönetét fe­jezte kl Dzsallud líbiai mi­niszterelnöknek. aki jelentős szerepet játszott a szíriai csapatok visszavonásának ki­eszközlésében. Közölte, min­den szükséges intézkedést megtettek arra, hogy a kikötő rövidesen megnyíljon. Szidon kikötőjét hetekkel ezelőtt a harcok miatt lezárták. Az AFP bejrút! haladó körökben úgy értesült, hogy Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke pénteken Dzsallud líbiai miniszterelnök kísére­tében Damaszkuszba utazik. Mahmud Riad. az Arab Liga főtitkára szerdán dél­után Kairóban elhangzott nyilatkozatában hangsúlyoz­ta: az Arab Liga azon fog munkálkodni, hogy megvéd­je a Palesztinai Ellenállási Mozgalmat és a Palesztinai Felszabadítást Hadsereget, valamint Libanon területi egységét Kifejezte reményét, hogy a szíriai—palesztinai kapcsolatfelvétel eredményes lesz, mert a libanoni béke helyreállítása érdekében az alapvető lépés a szírla és a PFSZ közötti ellentétek meg­szüntetése. Riad közölte, hogy pofitt­kal tanácsadója, p»ahrt cl-Kbah rövidesen Bejrútba utazik és kapcsola­tot teremt a szemben álló felekkel, lépéseket tesz a tűzszünet életbeléptetése és a politikai pórbeszéd meg­kezdése érdekében. Riad fi­íefen'tette Gyelmeztetett arra, hogy a 11­haladó hanonl problémát — különös tekintettel a harcok leg­utóbbi kiszélesedésére — nem lehet máról-holnapra megoldani. Olasz Kommunista Párt ve­zetősége, s megvitatta a kormányalakítással kapcso­latos politikai kérdéseket. Az ülésen elfogadott hatá­rozatban az Olasz KP meg­erősítette korábbi álláspont­ját, amelyet a köztársasági elnökkel megtartott tárgya­lásokon kifejtett. A határo­zat hangsúlyozza, hogy Olasz­országban olyan kormány megalakítására van szükség, amely a széles néptömegek egyetértése és az összes de­mokratikus erők támogatása alapján tevékenykedik. Az Olasz KP vezetősége kijelentette, hogy a néptöme­gek érdekeit szem előtt tart­va fogja mérlegelni azokat a politikai és programjavasla­tokat, amelyeket a Keresz­ténydemokrata Pórt, vala­mint az új kormányba szá­mításba vett személyiségek előterjesztenek. Az az elgondolás, hogy lét­rehozzák az általános sze­génység társadalmát, amely­ben az anyagi jólétnek már a puszta gondolatát is mint „revizionizmust" vagy „bur­zsoá elfajulást" üldözik, szá­mos oknál fogva megvaló­síthatatlan. Az egyik ok ab­ban rejlik, hogy az ilyen tár­sadalom ellentmond a szoci­alizmus tudományos elméle­tének, a kínai nép érdekei­nek. Igaz, Kína még mindig paraszti ország, s éíőek az 1851-ben fellázadt parasztok által létrehozott tajping-ál­lam egyenlősítő eszméi. Igaz az is, hogy a kínai nép meg­győződött arról, milyen szo­morú következményekre ve­zethet az egyenlősdi. Az 1958. és 1959. években a parasz­tok hónapokig a népi kom­munák „ingyenes" étkezdéi­ben nyomorúságos élelmi­szer-fejadagot kaptak az azonos természetbeni ellátás alapján. Kína mind ez ideig nem felejtette el ennek „a kommunizmusba való idő előtti belépésnek" súlyos kö­vetkezményeit. Következésképpen az ese­mények logikája folytán Mao Ce-tungnak és csoportjának múlhatatlanul el kellett jut­niuk ahhoz a megállapítás­hoz, az abszolút hatalom rendszerének megszilárdítása céljából szükség van az egész kínai nép „világnézetének átalakítására". így látott napvilágot az az újabb utó­pia, hogy Mao Ce-tung esz­mél alapján össztársadalmi méretekben végre kell haj­tani „a személyiség reform­ját". S itt újból meggyőző­dünk róla, hogy ennek az eszmének a gyökerei „a sa­ját képességek tökéletesítésé­ről" szóló konfuciánus taní­tásig nyúlnak vissza. A haj­dani filozófus ebben látta minden politikai, szociális, etikai elv alapját. Konfucius a következőt mondta: „Min­denki — a mennyek fiától (vagyis a császártól) kezdve, egészen az egyszerű népből származó emberig — saját képességeinek tökéletesítésé­ben lássa mindennek válto­zatlan alapját" Nos, most, Mao Ce-tung megkísérli gyakorlatilag re­alizálni azt a konfuciánus té­telt, hogv mivel a társada­lom tökéletessége a szemé­lyiség tökéletességétől függ, azért szükség van az egész társadalom „megjavítására". Mao Ce-tung azonban nemcsak ezt a tételt kölcsö­nözte Konfuciustól, és más régi kínai gondolkodótól. Mao Ce-tung voltaképpen saját ÍJ' eszmei poggyászába belevet­te a régi kínai idealista fi­lozófiai iskolának az erköl­csi tényezők mindenható erejéről szóló alapvető téte­leit. Azt hirdeti, hogy az ember tudata, függetlenül létének objektív feltételeitől, önkényesen alakítható. Elég felidézni szavait, hogy „a kínai tudata — tiszta papír­lap, amelyre a leggyönyö­rűbb hieroglifák rajzolha­tok". Ezekben az eszmékben sok minden megtalálható Konfuciusz Mo-ce kinai ide­alista filozófus tanaiból, de semmi sincs bennük a marxizmus—leninizmusból. Marx—Lenin tanítása az emberi lét konkrét feltételei­vel bizonyítja az emberi né­zetek, eszmék, az egész vi­lágnézet feltételezettségét. Manapság Kínában a mao­isták óráról órára ismét­nem gondolsz arra, hogy mit mondott erről Mao Ce-tung. Régebben ismerni kellett a klasszikus könyveket és ér­teni kellett kommentálásuk­hoz. Ma Konfuciuszt Mao Ce-tung mondásaival cserél­ték fel. Ismertek Mao híveinek azok az eszközei és módsze­rei, amelyekkel Mao esz­méit minden kínai „tudato­sítására" használják. Az ide­ológiai ellenfelek testi, mo­rális gyötrésén kívül a Mao­csoport kidolgozta a „legböl­csebb vezető" eszméi tanul­mányozásának valamiféle szertartását. Mao Ce-tung ügy véli, hogy eszméit ezen a módon lehet meggyökereztetni min­den kínai tudatában. S ak­kor majd az ország, Mao kívánságának megfelelően, lik, hogy el kell sajátítani átalakul. Hiszen Konfuciusz „Mao Ce-tung eszméit", s akkor majd az emberi tudat átalakul, az ember eljut a legnagyobb bölcsességig. Kínában hajdanában ezt tanították: ne tégy semmit, ne vitatkozz, ne töprengj, mielőtt nem tanulmányozod, hogy mit mondtak „az egé­szen bölcs kormányzók". Kínában ma ezt állítják: ne fogj bele semmibe, amfg is a szertartások és az er­kölcs segítségével kívánta el­érni Kína újjászületését. Ezek az egybeesések, bár­milyen természetellenesek­nek tűnjenek is első pillan­tásra, nem lehetnek véletle­nek. (APN — KS) L. Kjuzadzsjan, a történettudományok doktora (Folytatjuk.) Carter a legesélyesebb • New York (MTI) James Carter egyébként, a McGovern szenátor, az hagyományokhoz híven, tá­1972-es demokratapárti el- vol marad a konvenciótól, a nökjelölt a párt országos el- egy közeli szállodában ren­nökjelölő konvenciójának dezte be „hadiszállását". Po­második napján fölszólította lltlkal megfigyelők szerint az a résztvevőket, hogy tömö- alelnökjelölti tisztség eddigi rüljenek James Carter kö- hat várományosa most már rül. Annak a véleményének csak két főre — Muskie éa adott hangot, hogy a párt- Mondale szenátorokra — egység hiánya volt az oka csökkent. Carter szóvivője 1968-ban (demokratapárti el- ugyanakkor hangoztatta, nökjelölt Hubert Humphrey) hogy még nem SZületett dön­és 1972-ben (a párt elnök- tés az aielnökjelölt személyé­jelöltje akkor McGovem röj volt), hogy a republikánus Nixon került be a Fehér Házba. Humphrey szenátor ugyan­csak támogatásáról biztosí­totta Cartert, s pártját te­kintve magabiztosan nyllat­A konvenció csütörtökön közép-európai idő szerint hajnali 4.30 órakor kezdődő ülésén dönt a párt elnökje­löltjéről. A konvenció záróüléséti kozott a novemberi elnökva- Carter — ha megválasztott lasztás kimeneteléről. „De- ták — elmondja a párt kor­mokratát fognak megválasz- mányprogramját, s bejelenti, tani, s Jlmmy Carter lesz a kit vesz maga mellé alelnök­neve" — mondta. jelöltnek. BÁTYAI 3ENÓ: Lapok a szegedi tudomány­és technikatörténetből 129. vénytanl tudományok tudósa Csabrendeken szü­letett, 1892-ben. Egyetemi tanulmányait a ko­lozsvári egyetemen végezte, és Itt hatott tudo­mányos érdeklődésére Gaál professzor speciális kollégiuma. 1920-ban megszerezte a doktorátust, és még ugyanabban az évben a Szegedre tele­pült egyetem ásvány- és földtani intézetébe ne­vezték kl tanársegédnek. Innen 1026-ban távo­zott. Budapesten, a Földtani Intézetben előbb osztálygeológusként dolgozott, majd főgeológussá nevezték ki. A negyvenes évek közepétől kez­dett el foglalkozni hidrogeológiai és síkvidéki geológiai kérdésekkel. Gyakorlati mélyfúrásokra alapuló megfigyelésein keresztül több új, tudo­mányos megállapítást tett, és úttörő jelentőségű térképeket készített. A Nagy-Alföld geotermikus viszonyait elsőnek ő vizsgálta, és megállapításai alapján fogtak hozzá utódal e természetes ener­giaforrás hasznosításához. Az ország új, nagyér­tékfl talajtérképét ő készttette el 1950-ben. Sok értékes munkát jelentetett meg Nyugat-Dunán­túl geológiai értékeléséről ls. Budapesten, 1955-ben halt meg. A 20. század kimagasló matematikusa, a világ­hírű matematikai iskola vezéregyénisége, dr. Ill­esz Frigyes Győrött született. 1880. január 22-én. Tanulmányalt Budapesten. Zürichben és Göttin­genben végezte, és első munkáját már 1907-ben bemutatták a párizsi természettudományi aku­démlán. 1911-ben a kolozsvári egyetemre hív­ták, ahol 1914-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. Az első világháborút követően az egyetem­Hasszan I mel együtt Szegedre került, és munkássága ré­i vén Szeged világviszonylatban ls jelentős mate­matikai centrummá vált. Haár Alfréddal, akivel előzőleg már Kolozsvárott is találkozott, 1922­ben ismét összehozta a sors, és Itt alapították meg az idegen nyelven megjelenő Acta Scientia­rium Mathematicarum szakfolyóiratot. Harminc­hat éves, amikor a Magyar Tudományos Aka­démia levelező tagjává választotta, húsz évvel később a rendes tagságot is elnyerte. 1945-ben a szegedi tudományegyetem rektorává nevezték ki, de még ennek az évnek a végén Budapestre költözött, és haláláig, a jelenlegi ELTE egyik matematikai intézetének volt vezető professzora. 1945-ben neki ítélték az Akadémia nagydíját. Kétszer tüntették ki Kossuth-dijjal. 1949-ben és 1933-ban. Több más hazai és külföldi kitünte­tésben is részesült. Az MTA Matematikai és Fi­zikai Osztályának hat éven keresztül volt elnö­ke. majd tiszteletbeli elnöke. A párizsi Sorbonne levelező tagjává, a Bajor Tudományos Akadémia külső tagjává választotta. A párizsi, a budapes­ti, a Iundi és a szegedi egyetem díszdoktorrá avatta. Matematikai alkotásai közül csak a legjelen­tősebbeket említve, kiemelkedő az ún. Riesz­Fischer-tétel. amelynek a tárgya a valós függ­vénytan körébe esik. Ez, a még 1907-ben publi­kált tétel, tulajdonképpen tágabb értelemben n matematikai analízisnek a valós függő változójú függvények vizsgálatával foglalkozó ága. Riesz nagy szerepet vitt az absztrakt terek fo­galmának kialakításában, és a modern matema­tika egyik ága, a funkcionálanalízis megalkotá­sában. A funkcionálanalízis a modern matema­tika egyik új éga, amely az elmúlt ötven évben alakult ki, és olyan kiváló személyiségek mű­veltek Riesz mellett idehaza,, mint Haár. Neu­mann János és Szőkefalvl-Nagy Béla. E terület­ről már korán, 1913-ban összefoglaló monográ­fiát jelentetett meg Párizsban. Ezek mellett olyan új tételeket fedezett fel, amelyekkel aztán a függvények elmélete tovább gazdagodott. A modern matematikai fizika területén ls je­lentőset alkotott, és az ún. ergodhipotézisével tulajdonképpen a mai fizikai kutatások által Igazolt elméletet állított fel. Logikailag igazolta, hogy a stacionárius állapotok határeloszlása a kezdeti állapottól független. A stacionárius ál­lHpot bemutatására a következő példát hozhat­juk: ilyen állapotban van egy edény, amelyből egy nyíláson út, ugyanazon idő alatt ugyanany­nyi víz folyik kl. mint amennyi egy másik nyí­láson befolyik. Ezen hipotézisének különösen az atomfizikában és a magkémiában van nagy je­lentősége. Ezt a felismerést a későbbiekben iga­zolták, és az Irányított maghasadást reakciókban fel ls használták. Több nevezetes felfedezése között, a francia Fréc/iet-vel együtt őt tekintjük a topológiai te­rek megalkotójának. A topológia tulajdonkép­pen hely tan, a matematikában a folytonosság általános törvényszerűségeivel foglalkozó tudo­mányág. Számos cikke, könyve és egyéb publikációi mind-mind világsikert jelentettek számára, és vele a magyar tudománynak. Alkotótevékeny­ségének legnagyobb és legtermékenyebb szaka­sza Szegeden volt. Itt alkotta meg még tudós­társai számára is szenzációsnál szenzációsabb tételeit, amelyeket a méltó tanítványok azóta továbbfejlesztettek, a műszaki és a természettu­dományok területein alkotó módon használtak fel. Riesz Frigyes, a valaha ls Szegeden élt tudó­sok egyik legnagyobbja volt, és alkotásai elé­vülhetetlenek mind a váras tudományos életé­ben, mind a magyar tudománytörténetben. 76 éves korában halt meg Budapesten, 1956. febru­ár 28-án. (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom