Délmagyarország, 1976. július (66. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-13 / 164. szám

Kedd, 1976. július 13. 3 Szervezett munkával Mostanában gondot kell fordítani az aratás megszervezésére is. A szemek gyors betkarításához, a gabona mielőbbi raktárba, malomba szállításához szükség van a tervszerű, szervezett, összehagolt munkára. A szegedi Móra Ferenc Termelőszövetkezetben ezt jól megoldották, hiszen hét kombájn vágja egyszerre a gabonát. Szili Antal, a téesz elnöke elmondta, hogy egy kombájnra 130 hektár aratni való jut, így nemsokára végeznek a munkával. De a kombájnok ezután sem pihennek, ahol a szükség úgy kívánja, segíteanek más közösségeknek is, hogy minél hamarabb bekerüljön a földekről az idei termés. Képünk a repülőtér melleti táblában örökítette^ meg az aratást. Acs S. Sándor felvétele Otthon — Es engedjék meg, hogy kitüntetésükhöz szívből gratuláljak, munkájukhoz erőt és egészséget kívánjak önöknek, akik az egészségügynek nemcsak e kitüntetés révén kiváló dolgozói . Kézfogások, pohárköszöntök, aztán vége az ünnepségnek. A sötét ruha fölé fehér köpeny kerül, s a nap ettől a perctől kezdve ugyanúgy telik, mint a tegnapi vagy a holnapi, a tizenöt vagy huszonöt évvel ezelőtti vagy ezutáni. Számolatlan telnek az évek Az épületegyüttes neve 1928-ban Boroméi Szent Antal Irgalomház volt, ma egészségügyi gyermekotthon. Ez így nem sokat mond. Testi és szellemi fejlődésükben visszamaradt, 3—18 éves korú, beteg gyermekek bentlakásos otthona — valahogy így kellene fogalmazni, ha nem csattanna azonnal a tiltakozás : — Nem betegek! A mi fogalmaink szerint nem azok. Akkor betegek, ha megfáztak, ha lábuk tört, ha lázasak, ha a szokástól eltérő ápolásra szorulnak. A szokásos ápolás. Az ásotthalmi gyermekotthonnal együtt összesen 250 gyerek, járni nem tudók és beszélni tanulók, ágyhoz kötött kamaszok és éveik számánál fiatalabb nagylányok ápolása, tanítgatása, gondolataik ellesése és családi otthonuk pótlása, a napnak mind a huszonnégy órájában — ez a szokásos ápolás. A kívülálló számára elképzelhetetlenül fárasztó. — Két-három évvel ezelöttig mégsem volt munkaerőgondunk. Azóta sokan elmentek nyugdíjba, szakképzett gondozónőt keveset, szakképzetlent csak rövid időre tart itt a munka, aminek ők az árnyoldalát veszik észre. — A jelentkezőt az első órában körbevezetjük az osztályokon. Ha szemében a rémület, ha a gyerekek láttán zavarba jön, már tudjuk, legfeljebb néhány hétig marad. Még az a jobbik eset, ha azonnal megmondja, nem így képzelte el... Elienoéldának itt van Rózsika, aki fél évig „állt sorba" — igaz, tizenöt évvel ezelőtt —, mire nővérke lehetett. És Inci, akit háromszor küldtek el, létszámfeletti lévén, aztán síró arcára emlékezett és egy nap megkereste a főnővér: gyere vissza, ha még mindig akatf " ~ i IS rod. Etike életében is számolatlan telnek az évek, mióta szakácsnőnek jelentkezett — „nagyon szerettem főzni" — és kikötött a nagyfiúk — „a fiaim" — termében. Az aranygyűrűbe aa azóta eltelt huszonöt évet véste az ékszerész. Az intézetvezető főnővér, Pannika, nem a kitüntetésére büszke. A gyerekarcokra, a mosolyokra, melyek körülveszik, ha odaül egy-egy ágy szélére. Vigyél haza, nővérke — El kell kerülnünk aa érzelmes szavakat, a szívhez szóló kifejezéseket, a hatásos kérdéseket. Hogy mibe kerül ez a társadalomnak és hogy áldozat, lelkiismeretesség, gyerekszeretet. Az ókori Taigetosz és hogy ma lám, nincs felesleges ember. Ennek nem lenne sok értelme. Ha a munkánkról beszélünk, nem azért tesszük, hogy az embereket megindítsuk, könnyezni lássuk. De kell, hogy tudjanak rólunk, a gyerekeinkről, akik közül nagyon kevesen lesznek egészséges, teljes értékű felnőttek, de akik mégis itt élnek majd közöttünk, akikről mégsem mondhatunk le. No tessék, újra a nagy szavak. S hogy mégsem eredménytelen a munkánk, tíz év alatti 105 gyereket rehabilitáltunk. Reménytelenek voltak és általános iskolába, gimnáziumba iratkozhattak be, néhányan olyan foglalkoztató intézetbe kerültek át, ahol munkájukkal eltartják magukat, s mentek tőlünk gyógypedagógiai iskolába is, vagy haza, a családjukhoz. — Amíg az otthon lakói a gyerekek, nem mehetnek haza? — Látogatóba, néhány napra, ha a szülök kérik. A kapcsolatuk egyébként állandó, minden hónap első vasárnapja a szülőké. Hozhatnak, küldhetnek ajándékot, édességet, de a gyerekek. ruháiról, étkeztetéséről a gyermekotthon gondoskodik. Nem is akárhogyan: saját varrodánk van és min-> denkjnek külön játéka, az ünnepnapokat jobban ismerik, mint a korosztályukbeliek, a primőröket hamarább kapják, mintha otthon élnének. — És akihez nem jön sen-i ki? — A munkatársaim meg( sem várják a kérést: vigyél haza, nővérke. Ilyenkor én is elnéző vagyok. Hadd vigye. Kitűnő bizonyítvány Lakkozott kavicsból béke, tejfölös pohárból mikulás, maradéli fonalból subapárna, falevelekből kép — olyan a terem, mint egy kiállítás. A foglalkoztatóban Sári terítőt hímez, s míg kitűnő bizonyítványával dicsekszik, á keze folyton jár. — Melyik osztályba jársz? — kérdezném, de gyorsan visszaszívom, hátha megbántom a „jársz" szóval. Aztán Feri versesfüzete. Felvesz majd egy lányt az autójába. Soha nem vezethet autót Aztán a „hallgass meg engem" — vers. Azl igazgató-főorvosnő odasúgja, azóta ez a kérés már teljesült. Az övék a gyermekotthon első szerelme. Zsófi még biztosan nem olvasta a Tombol a holdat. Inkább rajzol. „Szeretettel Ferinek, Szeged, 1976. június." — A tévé rajzfilmjei az ötletadók. Ha nincs tanítás, folyton rajzol. — Tanítás? — Ugyanaz a tananyaguk, mint a többi általános iskolának. Csak idegen nyelvből és tesnevelésből kapnak felmentést. És nagyon szorgalmasak. A gyermekotthon zártságát oldani szeretnénk minden eszközzel. Az óvodáskorúak verset tanulnak, a tizenévesek fizikát, földrajzot. — Hogy jut pénz minderre a nyolcmillióból? Tavaly 150 ezhf forintot takarítottak meg nekünk a szegedi vállalatok. És még kicsi is ez a szám ahhoz képest, amit a társadalmi munka kifejezés összegez, s nem annak forintban megmondható értéke. * Elkerülhetetlen számok. Az egész országban hatezer, Szegeden és Asotthalmon 250 gyerek, évente 8 millió forint. Nyolcmillió osztva kétszázötvennel, az 32 ezer forint. A szülők keresetüknek egyötödét adják ehhez. Egy gyűrű*'felirata: 25 év. Egy kitüntetés: az Egészségügy Kiváló Dolgozója. Aztán vége az ünnepségnek. A sötét ruha fölé fehér köpeny kerül, s a nap ettől a perctől kezdve ugyanúgy telik, mint a tegnapi vagy" a hoLnapi, a tizenöt vagy huszonöt évvel ezelőtti és ezutáni. Pálfy Katalin Közéleti napló PAPP LAJOS AZ NDK-BAN Dr. Papp Lajos államtitkárnak, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének vezetésével hétfőn — az NDK minisztertanácsa tanácsi hivatalának meghívására — küldöttség utazott a Német Demokratikus Köztársaságba. KÜLDÖTTSÉG UTAZOTT CARACASBA Török István külkereskedelmi miniszterhelyettes vezetésével hétfőn delegáció utazott Venezuelába, Caracasban megnyíló önálló magyar ipari kiállításra. A magyar küldöttség előreláthatólag tárgyalásokat folytat kétoldalú gazdasági és kereskedelmi kapcsolataink további fejlesztésének lehetőségéről, és látogatást tesz többek között egyes venezuelai állami szervek és kereskedelmi kamarák vezetőinél, valamint a caracasi városi tanács elnökénél. NŐKÜLDÖTTSÉG SZOMÁLIÁBÓL A Magyar Nők Országos Tanácsának meghívására egyhetes látogatásra szomáliai nőküldöttség érkezett hazánkba Zahra Ali Elmi, a szomáliai nőszervezet alelnökének vezetésével. A delegációt hétfőn a MNOT budapesti székházában Vándor Vera, a nemzetközi osztály vezetője tájékoztatta a magyar nők helyzetéről. Új tizem Kazincbarcikán Hat hónap helyett hat hét alatt fejeződött be Kazincbarcikán a több mint tizenegy milliárd forintos költséggel épülő PVC II gyárban a monomer üzem desztillációs és mosó kolonnáinak szerelése. A négy, egyenként 50 méter magas acél tornyot különleges járműveken szállították Angliából Kazincbarcikára. A több mint 70 tonna súlyú ..„óriás szivarok" hegesztését és szerelését a helyszínen végezték. Így csaknem tizennyolc hetet takarítottak meg a szerelésnél. A négy torony helyére állítását Csehszlovákiából érkezett autódaru végezte, mindössze négy nap alatt. A nagy figyelmet és pontosságot követelő munkál hétfőn fejezték V>e. Ezt követően megkezdődött a gyár monomer üzemében az összekötő csővezetékek és egyéb gépek szerelése is. Amire nLcs törvény E

l tudjuk mi rendezni nagy és fontos dolgainkat okosan, közmegelégedésre. Közösségi sorsunk, ügyeink bevált törvények gátjai között hömpölyögnek. Hanem annál több a gondunk, bajunk és vitánk azzal és arról, amire nincs törvény. Amiben nem igazít el paragrafus, abban világnézetünk, erkölcsünk, politikánk, szokásaink rendje és rendszere dirigálhat bennünket. Szocialista társadalomban nem elég a törvények szerint élni. Egyetlen rendszer sem tűri a sorsát, létét veszélyeztető cselekményeket; mindenütt büntetik az élet ellent vétséget; behajtják az adót és becsukják a tolvajt — de a rendszer természetétől függ, hogy miként ítélik meg a javak megszerzésének egyéni módját; az emberek egymáshoz való viszonyának normáit; a közösség milyen elvárásokkal él az egyes emberrel szemben. Vagyis azzal, hogy nem károsítom meg az államot, nem sikkasztom el a munkások fizetését, nem robbantom fel a gyárat és rendesen megfizetem a lakbért meg a villanyszámlát és nem hajtom haza a téeszből a borjút — azzal még nem válhatok a szocializmus államrendjének tisztes polgárává. Ez a minimum, ezzel éppen csak a törvények közötti közlekedés alapszabályainak teszek eleget. Márpedig törvénnyel nem lehet mindent szabályozni, csak az alapvető elvárásokat. Így sokkal több olyan dolgunk van az életben, amit nem ír elő, nem parancsol meg paragrafus. Azt hiszem, ezekre is nagyon-nagyon illendő vigyázni. Ezek ugyanis többet elárulnak az emberről. Mindenki ismer olyan figurát, aki nem ült ugyan még egyetlen napot sem — de emberi tisztességét többszörösen kiárusította. Az ilyen mindig tudja, hogy hol állnak a törvény tilalomfái és nem hajt nekik, hanem kiszámított rafinériával kerülgeti őket. A törvényszegőkre nem sok figyelmet szentel a közösség. Megfogják és megbüntetik őket, s ebben megnyugszik a társadalom lelkiismerete. Annál jobban borzolja a társadalmi igazságérzetet a „legális" ügyeskedés, meg az így ügyeskedők szemérmetlen szemtelensége. Kedvezményeket járnak ki maguknak és ezek halmazatából anyagi várakat raknak; mindig tudják, hol és mihez lehet olcsón hozzájutni; érzik, mikor mibe kell pénzt fektetni, s hogyan fial az majd pár év múlva három annyit. Közben pedig a szemébe nevetnek annak, aki az anyagi boldogulás főutcáján ballag. Ezer példát kínál az élet. Szociális megfontolásból, vállalati érdekből, fontos ügyek előmozdításának szándékából, egy-egy társadalmi réteg tudatos megsegítésének elvéből gyakran kínálunk kedvezményeket, előnyöket. Vannak, akik mindegyikre rá tudnak kapaszkodni. Egyszer telket vagy kertet lehetett előnyösen vásárolni, máskor selejtes vagy felhalmozódott építőanyagokat megszervezni, harmadszor bontásra ítélt házak anyagához lehetett hozzájutni ... — az ügyeskedők mindenből kivették a részüket! És én ezekről beszélek. Ezekről: akik minden tehenet megfejnek! A törvény pedig felmenti őket, mert nem bűnöztek. Számáljuk, papírjuk, engedélyük van mindenről, évekre visszamenőleg! Számla van róla, hogy a vállalat faházát tizenkétezerért megvették; jegyzőkönyv igazolja, hogy a gyárnak már nem volt rá szüksége, mert felépült az új irodaház; gazdasági érdek diktálta, hogy eladják, E jóllehet hatvanezerért vették, időközben az értékcsökkenés levitte az árát... Újsághirdetés igazolja, hogy fölkínálta az üzem eladásra „elfekvő készletéből" ezt vagy azt az anyagot — tanú nincs rá, hogy nem azért került-e a listára az anyag, mert valakinek nagyon kellett... Ismerjük már ezeket a fogásokat is, mégis sokan megjátsszák őket az orrunk előtt. A párt ugyan óriási figyelmet és energiát fordít az erkölcsi kérdésekre és tagjainak szigorú normákat diktál, legtöbbször maga az üzemi, intézményi pártszervezet is már csak kész helyzetekkel találkozik. Nem jelenti ez azt, hogy tehetetlen, hiszen magam is tudok példát, példákat, hogy a jogtalanul szerzett anyagi előnyt erkölcsi felelősségrevonás során a párt „visszaperelte" az államnak. Mégis a megelőzés hatásosságára kellene mindenütt nagyobb figyelmet fordítani. A közösség éber ellenőrzésére lenne szükség, s az ellenőrzés lehetőségének megteremtésére. Gondoljunk végig egy egészséges ügymenetet! Mondjuk, hogy kishibás parketta, cserép, padlószőnyeg, mozaiklap van eladó egy vállalatnál... Erről ne csak három ember tudjon! Kitűnően alkalmas lenne a szakszervezeti bizottság, hogy rendszeresen meghirdesse, mi van eladó magánépitkezésen fáradozó dolgozóknak, s ítélkezni is tudna a jelentkezők között: kinek van több gyereke, kinek alacsony a jövedelme, ki dolgozik ott régebben és így tovább ... Szociális alapon kellene a lehetséges kedvezményeket elosztani, nem pedig összeköttetések csatornáin. Mert emberséges, igazságos és céiszerű azon a munkáson, hivatalnokon, technikuson segíteni, aki sok-sok küszködéssel fészket rak népes családjának — de méltánytalan a segítség egy luxus víkendházhoz, amíg más dolgozó emberek alapvető életfeltételeik biztonságáért fáradoznak és takarékoskodnak szigorúan. Amíg nem így járnak el a lehetséges kedvezmények elosztásában, néhány bennfentes szerez meg magának mindent, s lehetőségeit meg is ismétli újra meg újra, s lesz papírja is mindenről, békességben is marad a tövénnyel. A

mire nincs törvény — nálunk van erkölcs! Nincs ugyan valamiféle kódexbe szedve, de széles körben ismertek a szocialista életmód erkölcsi követelményei. Hivatkozunk is rájuk eleget, csak éppen valamiféle álszemérem gátol bennünket abban, hogy számon is kérjük. Mármint hogy konkrétan. Pedig a XI. pártkongresszus ismét megadta ehhez a biztatást, jól ismerve a diagnózist: „...Miközben fokozatosan erősödik az új, a szocialista emberre jellemző gondolkodás és erkölcs, a szocialista emberre jellemző gondolkodás és erkölcs, a szocialista tulajdon átérzett tudata, — olvashattuk a KEB elnökének beszámolójában —, helyenként még hat a régi, a visszahúzó szemlélet és gyakorlat is. Ennek tulajdonítható, hogy a növekvő lehetőségeket egyesek önző módon a közös tulajdon rovására, saját vagyonosodásukra próbálják kihasználni, ügyeskedésekkel, a törvények kijátszásával jogtalan vagy indokolatlan előnyökhöz jutnak ... Félreérthetetlenné kel! tennünk, hogy aki a közösségi érdek ellenére juttat indokolatlan előnyhöz bárkit, az éppoly erkölcstelen és hibás, mint az, aki elfogadja". Tisza beszéd. Felhatalmaz és kötelez mindenkit, hogy ne csak panaszolja, ha ilyet Iát, tapasztal, hanem akadályozza meg, tegye szóvá, ítélje el. Hiszen nemcsak arra kell figyelnünk, ami büntetendő — arra is, ami társadalmunk erkölcsét sérti. SZ. SIMON ISTVÁN