Délmagyarország, 1976. június (66. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-20 / 145. szám

12 Vasárnap, 1976. június 20.' IP fáiíS! Somogyi Károlyné felvétele Nehezen nélkülözik az autósok a lezárt Attila utcát. Szerepe fontos, forgalma nagy volt, a belvárosi útépítések közül tehát a hídra vezető utca mielőbbi elkészülésére összpontosítják erőiket a kö zreműködő vállalatok. A vízmű már néhány napon belül átadja a munkaterületet az aszfaltozóknak, hogy a szabadtéri kezdetére ismét megindulhasson a f orgalóm a rekordidő alatt felújított Attila utcán Több mint egymillió tonna tüzelőt adtak el Befejeződött a kedvezményes akció Szombaton, tegnap lezárult a tüzelőkereskedelem kedvezményes akciója, amelynek során két és fél hónap alatt több mint egymillió tonna tüzelőt adtak el. A megrendeléseket folyamatosan teljesítik. A Belkereskedelmi Szállítási Vállalatnak a következő hetekben mintegy 40 ezer tonna szenet és brikettet kell házhoz vinni, s munkát ad most már a tüzelő-részletakció, a központi fűtéses házak „feltöltése" is. Jóllehet — remélhetőleg — most már a gyakorlatban is beköszönt a nyár, a téli tüzelőszállításban megkezdődött a csúcsforgalom annak érdekében, hogy a fűtési Szezonra minden háztartásban, központi fűtéses házban ott legyen a tüzelő, amelyből jelenleg naponta már rendszesen 160 kocsi fuvaroz, B700—2800 tonnát. A vállalat arra törekszik, hogy munkáját a megrendelők megelégedésére végezze. Ennek érdekében több irányú — technikai, szervezési, magatartásbeli — változtatásokat vezettek be, amelyek érvényesítéséhez kérik a lakosság támogatását is. A korábbi viták elkerülésére a tüzelőanyag megrendelésénél minden vásárlónak tájékoztatót adnak, amely valamennyi, a tüzelőfuvarozással kapcsolatos kérdésre választ ad. A gyakorlat ma még az, hogy a házhoz szállított tüzelőt a helyszínen a kocsikról kosarakba mérik és azokkal hordják a tárolóhelyre, a pincébe. Miután a mérés sok idót elrabol, ennek áthidalására a gyakorlatban néhány kosár mintamérése után a hasonlóan megrakott kosaras szemrevételezésével ellenőrzik a vásárlók a részükre leszállított tüzelő mennyiségét. Ez a módszer azonban az eltérő méretű kosarak miatt sokszor vitára, panaszra adott okot. Ezért a Belkereskedelemi Szállítási Vállalat egységesítette a tüzelőszállító eszközöket. Ezentúl minden korábban forgalomban levőtől eltérő mintájú, fekete-piros csíkosú, egységesített „hitelesített" kosarakban hordják a tüzelőt. A kosarakba 60 kiló háztartási szén vagy brikett, 50 kiló fa, vagy 40 kiló koksz fér. Attól függetlenül, hogy a kosarak hitelesek, a vállalat továbbra is kívánatosnak tartja a mintamérést. Felhívják a vásárlók figyelmét arra, hogy a meghatározott mennyiségen felül ne fogadjanak el tüzelőt, mert ennél több nem fér a kosárba. A legnagyobb biztosíték arra, hogy minden vevő pontosan megkapja a kifizetett tüzelőmennyiéget a vállalat intézkedésein túlmenően az, hogy a gépkocsin visszamaradt árut senki se vásárolja meg. A tüzelőszállítás dolgozói ugyanis árusításra nincsenek felhatalmazva, egy-egy kocsin mindig csak előre megrendelt, címekre szóló tüzelőt visznek. A megmaradt szén és fa csak más tüzelője lehet, csak más megrövidítéséből adódhat. A vásárlók közös érdeke tehát, ha az ilyen ajánlatot visszautasítják, nem nyújtanak segédkezet a büntetendő cselekményhez, mert nemcsak az ilyen jogtalan tüzelőeladást — tolvajlást —, hanem a szabálytalan vásárlást — orgazdaságot — is büntetik törvényeink. (MTI) Munka, kereset, végzettség KSH-adatok a nőkről A nőkről közöl érdekes alatt van. A különbség főadatokat a Központi Sta- leg az idősebbek között van, tisztikai Hivatal. Hazánk 10 hiszen a fiatalok végzettsége és fél millió lakosának több megközelítőleg azonos. mint a fele — 51,5 százaléka — nő. Ez az arány a múlt négy évtizedben nem változott. Azzal sem, hogy a harminc éven aluliak között kevesebb a nö, s csak az idősebb korosztályban vannak többségben. Ez abból is adódik, hogy a nők tovább élnek, mint a férfiak. A 18 évesnél idősebb nők közül tízszer annyi az érettségizettek száma, mint 1930Az aktív keresők számának növekedése — 25 év alatt 1,3 millió — majdnem teljes egészében — 93 százalékban — a nők keresővé válásából adódott. Jelenleg a munkaképes korú nőknek mindössze 16,4 százaléka háztartásbeli vagy eltartott, szemben az 1949-es több mint hatvan százalékkal. A nők átlagkeresete a ban volt, s tizenháromszor népgazdaság minden területöbbnek van felsőfokú képzettsége. Ám a nők iskola tén átlagosan 30 százalékkal alacsonyabb, mint a férfiaké. Június 20—27. között ODOT — Nyíregyházán ' Az idén immáron tizen- a makói József Attila Gimegyedszerre rendezik meg názium és a Juhász Gyula június 20—27. között az or- Szakközépiskola, valamint a szágjáró diákok országos ta- hódmezővásárhelyi Kossuth lálkozóját, ez alkalommal a Zsuzsa Szakközépiskola egv, ... „. ,. ,, ., egy csapata képviseli, azok, nyíregyházi Sosto mellett aklk az ópusztaszeri találkoMegyénket a szegedi Radnó- zd versenyein jól szerepelti Miklós Gimnázium négy, tek. zottsági színvonala összessé- Ebben szerepe van az eltérő gében még így is a férfiaké képzettségi szintnek, a mun^^^^^^^^^^^^^^^^^^ kakörülményi fokozatok különbözőségének, továbbá annak, hogy a nők munkaideje, valamint átlagos szolgálati ideje rövidebb, mint a férfiaké. Ám az is igaz, hogy az egyenlő munkáért egyenlő bér elve még mindig nem érvényesül következetesen. Három műszakban kevesebb munkásnő dolgozik, mint férfi. A két műszakba járók között a nők aránya magasabb. Hetven százalékukat az ipar, 25 százalékukat a kereskedelem foglalkoztatja. Tiszteletkörök M

egint nyár, és megint mozgásba jön a gépezet Az ünnepi hetek startpillanatát általában nem jelzi pisztolylövés, ahogy mondani szokás, szépenlassan „beindul a nagyüzem", pontosabban máris dolgozik, hiszen a Dél-alföldi Tárlatot két hete avatták a Horváth Mihály utcai képtárban, tehát benne vagyunk a kultúra és művészet nyári ünnepnapjaiban, szinte észrevétlenül. S most engedtesség meg rövid tiszteletkör a város eme csöndes átlényegüléséről, szemérmes fohásszali kitárulkozásáról. A szemérmesség helyén valónak tetszik, mivel a vendégjárásról, az idegenforgalomról (szerencsére) ezúttal sem ígér süllyedő grafikonívet a prognózis. Sőt, tovább emelkedő vonalat jósolnak, miközben aggódva konstatáljuk, a város teherbírása nehezen győzi, mást ne mondjunk, némileg megcsappantak a szálláshelyek. Különösebb veszélyérzetünk persze nincs, szükségtelen volna, ámbár a csúcsforgalom „közlekedési dugói" várhatóan megizzasztják majd a menetrend zavartalanságának felelősségében közvetlenül érdekelteket Hanem a tiszteletkört hadd kezdjük az illúziók szétpukkantásával. Az utóbbi időben többfelé hallani, magától is termel a nagyüzem. Mintha az egész fesztivál — lassan két évtizede lefektetett, kiépített vágányain — önnön nehézkedésétől is előrelendülne, amolyan perpetuum mobileként, amiről biztosan tudjuk, hogy tökéletes illúzió. A szabadtéri olyan amilyen, erényeivel, hibáival együtt, s a kultúra kínálatából vonzáskörébe eregetett bolygóival úgy fordul meg évente saját tengelye körül (miközben természetesen az egyetemes hazai kultúra mágneses mezejében is teljesíti rendeltetésszerű fordulatszámait), hogy rejtve marad az egyszerű, a hétköznapi, a mindig meg-megújuló buzgalom, ami egy-egy évadvirágzását mégiscsak garantálja, amivel évente megifjodik. S ezt a hétköznapi buzgalmat szeretjük lebecsülni, pontosabban elfeledkezni róla. A verejtékes nekikészülődésről, a szervezés, a kicsinosodás apró-cseprő, mégis nélkülözhetetlen kellékeiről, kellékeseiről. Pedig kell-e mondani, egy ilyen, évente rendezett fesztivál életképességének folytoni veszélye, ha a nekünk megszokott kifelé szokványossá, a buzgalom rutinná szürkül. Tulajdonképpen önmagunknak tartozunk azzal, hogy ünnepi tartalmát megőrizzük, miként az anyakönywezetőnek is kötelessége úgy fölmondani (számára netán unalmas) esketőszövegét, hogy a házasulandók elhihessék, nekik szól kizárólag. Sietve szögezzük le, elsősorban tartozunk vele önmagunknak, a nyári Szeged immár elfogadottan ünnepi közérzetének. És csak ezután, ezáltal tartozunk vele a most bejelentkező vagy régóta idejáró vendégeinknek. Mert a másik illúzió, hogy fesztiválunk az idegenforgalomért van, s mint ilyen, a hiúság vására, talmi magamutogatás, lokálpatrióta kitollaszkodás csupán. Nincs abban semmi másodlagos, röstellni való, ha bevalljuk: magunknak rendezzük az ünnepi heteket, az ipari vásártól a képzőművészeti kiállításokig, a szabadtéritől a hangversenyekig. Nem is árt erről nyíltan beszélni, hiszen hallani méltatlankodó megjegyzéseket, miszerint a nyárra dúsan fölterített asztalért év közben koplal a közművelődés. Hogy azért nincs hangversenyterem, élénkebb színházi élet, színvonalasabb piktúra, vagy az anyagiakkal bővében eleresztett művelődési hálózat, mert a pénzt is, a figyelmet is fölszippantják a nyári hetek, csillognivillogni a turistáknak. Az alternatívák persze mélyebb összefüggések feltárását igényelnék, most nem tehetjük, mindössze statisztikai mutatókra hivatkozunk, megerősítendő : az ünnepi hetek rendezvényeinek közönségét többségében szegediek, környékbeliek, a megyében élők teszik ki. Vagyis mindaz, ami a nyáron itt történik, szerves része a közművelődés átfogó programjának. Ilyeténképpen értékelte a párt Központi Bizottságának 1974es, emlékezetes (köreinkben annyit emlegetett, mert jólesően hangzó) határozata is: „Támogatni kell az olyan, közművelődési szempontból is jelentős, színvonalas színházművészeti és zenei vállalkozásokat, mint például a Szegedi Szabadtéri Játékok.". S most már a szabadtérire leszűkítve, maga a program siet tanúsítani helyi művészeti életünk önbecsülését: soha ennyi színészünket, énekesünket, hangszerjátékosunkat nem szólítottak színpadra, pódiumra, mint idén. A fesztivál intézőbizottságának legutóbbi ülésén ezt a tényt tudatos művészetpolitikai tendenciaként kommentálta a játékok igazgatója, nem rejtve véka alá, hogy: engedmények nélkül a művészi teljesítmények színvonalából. Szegedi művészek szerepeltetésekor ugyanis nem arról van szó, hogy háztájiasítani akarnók a szabadtéri előadásokat. Csupán annak fölismeréséből, hogy a helyi erőkkel megoldható feladatokhoz bizalmat kell szavazni az itt élő művészeknek. A szabadtéri játékok szegedisége (a szereposztásokat illetően) tehát egy egészséges, méltányos, ám szükségképpen megalkuvásoktól mentes művészetpolitikai szemlélet kérdése. S ha már itt tartunk, engedtessék meg egy tiszteletkör a játékok műsorpolitikájáról. Jó ideje szemére vetik: önmagát ismétli, szűk választékból tájékozódik. Nem anynyira a közönség véleménye (a belépőjegyek fele már tavasszal elkel, szerte az országból érkeznek rendelések), inkább a szakmabelieké: művészeké, kritikusoké, kulturosoké. A városi tanács (és a fesztivál intéző bizottságának) elnöke mindahány szűkebb vitában szót kér, érzékenyen érdeklődik a résztvevőktől, elégedettek-e a programok szerkezetével, a játékok koncepciójával, vagy valami mást javasolnak. Mert tizenhét esztendő bizonysága, közönségfedezete, bármily megnyugtatónak látszik, a szüntelen megújulás igényéről a legilletékesebb vezetők sem mondanak le, mindössze arról van szó, hogy — a szabadtéri tömegszínház lévén — a kockázpt feltételezhető arányait kell felelősen szembesíteniük a realitásokkal. És a szegedi játékok — ismert okok miatt — jóval kevésbé kísérleti műhely (ha egyáltalán az), mint a kőszínházi. Amiben kísérletezhet, sokkal inkább a megvalósítás hogyanját, semmint a kiválasztott műveket érinti. Bizonyára akadnak még a térre alkalmas, eddig nem játszott darabok bőven a dráma- vagy az operairodalomban; föltárni, elővenni, az elkövetkezendő esztendők mulaszthatatlan feladatát kínálja. Hanem példák serege tanúsítja, a világ nagy, nemzetközi hírű és tekintélyű nyári fesztiváljai is megélnek viszonylag szűk repertoárból, ugyanazokat a darabokat újítják föl évről évre, csak persze világszínvonalon, elsőrangú előadói gárdával. Vagyis, a megvalósítás minősége a perdöntő. A szegedi szabadtéri igényességét ugyan így kifejezhetné, ha eddigi legszínvonalasabb bemutatóit tekintené mércének, melyhez a lehetőségek határain belül körömszakadtáig ragaszkodik, minden nyárévadban. Az elmúlt tizenhét esztendőben szinte egyetlen kísérleti darabot sem tűztek műsorra, ugyanakkor kísérleteztek, gyakran, a művek színrevitelében: részint a speciális dómszínpadi alkalmázásukban, részint az alkotások kivitelezésének szakmai elképzeléseiben. Ilyen volt a West Side Story, Norman McCann angol társulatának vendégjátékában (1965-ben), de ilyen kísérleti előadásnak számított Vámos László rendezésében (1965—66-ban) Az ember tragédiája, és bizonyos szempontból a megfiatalított Rómeó és Júlia is (1972-ben). Mint tudjuk, váltakozó sikerrel — ám sohasem eredménytelenül. A

nyári játékokban milyen lehetőségek szunnyadnak? Változatlanul kidolgozatlan az újszegedi színpad esélye a Dóm téri mellett. Mert például a játékokra érkező jeles hazai és külföldi művészek esetleg megnyerhetők, hogy más műfajban (előadóesteken, ária- és dalesteken) is bemutatkozzanak itt a premiereket követő szabadnapokon. Aztán: a játékok szakmailag izgalmasnak ígérkező bemutatóit kerekasztal-viták követhetnék valamelyik klubban, az érdekeltek részvételével, miként a közelmúltban történt a szegedi operai találkozón. Már félve tennénk hozzá, bár megpendítjük, hogy ismert színész-, rendező-, karmester- vagy énekespedagógusok rövidebb kurzust, ha tetszik, mesteriskolát vezessenek — amihez persze föltehetően anyagi fedezetről kell gondoskodni. Ám hasonló elképzelhető mondjuk a nyári tárlat vagy más képzőművészeti kiállítás kapcsán is. Netán a nyári egyetemekkel lehetséges együttműködésben. Eme tiszteletkörökkel mindössze az a szándékunk, hogy az értékes művészeti vállalkozásainkhoz háttérfalat javasoljunk, mely az ünnepi hetek néhány eseményének szakmai tekintélyét, presztízsét növelhetné. Mert úgy érezzük, erről fúj a szél a szegedi nyárral kapcsolatos kritikai megjegyzésekben . . MKOLÉN'YI ISTVÁN