Délmagyarország, 1976. május (66. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-09 / 109. szám

Vasárnap, 1976. május 9. miűMinsssEz Tóth Béla Tanítómester Erdei pihenők a megyében Világjárt öreg iparoslegények vasárnap délutáni kvaterkázásaik között, ha sorsuk fordulásairól szóltak, négyen egy üveg bor fölött, beszéltek önérzetük és hitük szerint avult szeleverdi szerelmeikről, kópéságaikról, csavargásaikról. Olykor fönnhéjázón és dicsekvően. A szakma szépségeiről önérzetesen, híres munkáikról, épületekbe falazott csodálatos bejárati ajtókról, ablakokról, mik még akkor is névtelen kezük dicséretét zengik, sarokpántjaikon tavaszidőre kitárogatva, amikor az asztalos1 már régen Szent Péter körül köszörüli az eresztő gyalu vasát. Beszéltek dupla fenekű diófakoporsókról, hiába kiáltja világgá a katonanóta, hogy diófából nem csinálnak koporsót. Pedig a jobbaknak akár politúros mivoltában is kijárt az ilyenfajta öröklakás. Hogy akármelyik jó képű halott megnyalhatta volna utána a tíz körmét. És meséltek elcsábított szép lábú mesternékről, falusi asszonyságokról, új házasok alá készített új nyoszolvák sorsáról, ágytörő ünnepekről, ezernyi titkos eseményről. És a tanítómesterekről. De azokról mindenféle mellékes zöngemenyek nelküL A tanítómester, mint indusnak a szent tehén, hithű mohamedánusnak a korán, kereszténynek az oltári szentség. A tanítómester inasévektól időben eltávolodva maga a fölmagasztosult sérthetetlenség. Firma. Az én tanítómesterem! Hanem az én tanítómesterem! Az első szög beütésének tudományától a remekes munkáig minden a tanítómestertói eredezik. Amilyen a mester, olyan a tanítvány. Persze a tanítómester becsülésében az önbecsülés is benne kucurog valahányszor. A tanítómester nem csupán tanító, hanem mester is. A mester szóban pedig egy szakma mindent tudása lakik, ha nem csúfságból mestereznek valakit. Az én tanítómesterem. Szép szavakat nem ismert, csak a szép és jó ízű munkát. Aminek kívánalmai között legelőbb az emberzsír szerepel. Az izzadtság, a szorgalom. A jól kelesztett kenyérhez is az kell. Mert ami könnyen ment, a mi világunkban nem is lehetett igazi. Amint nem fényesedett, nem ragyogott az emberzsír, az arcról csöpögő veríték. Ez volt az érték. Dicséret, fizetség nem sok jött össze a mi uradalmunkban. Mindenki előtt természetesnek tűnt, hogy szép politúros asztalok, kastélybeli lépcsőföljárók sorjáznak elő az asztalos kezeügyéből. A kommención túl, szavak nélkül mi tarthatta a hitet a mesterben? Hogy elfogadják alkotását. Hasznalatba veszik. Ez volt a dicseret. Hogy évek és életek múlva is szolgál a munkája. És szépen, mint értő teszi a magáét. Mesterem kis totyakos ember volt, görbe lábú, fürge. Szeme forgott, mint a sublótgomb, és ha gyalult, szája mozgásával is segített szerszámjának. Gondolpm kenyéradó gazdáim is böcsülték, hiszen úrnak szólították. Mester úrnak. A többi cselédeket csak úgy, a foglalkozása után kiáltották, hogy hallja-e bivalyos, takarmányos, lőrés, béres, hónapos és summás! Persze a tisztelet azért ebben is benne lakozott már, hiszen a szidalom is magázó módban következett. Amikor annak jött el az ideje, ő centizte szét cselédtársai között az uradalmi földeket. Nemcsak a métert értette, de a környék bizodalmának horgonya is erősen tanítómesterembe volt vetve. Magának nem osztott. Soha nem volt földre áhítozó ember. Mint mondta, neki annyi sem kell, ami a cipőjéhez ragad. Ö meg műhelyeit tovább. Ahogy bontódtak el az uradalmi istállók, úgy emelkedtek az új lakóházak. Ajtók, ablakok készültek hozzá, s bútorok bele. Tudta a mester a dolgát, az ispán és intéző szava sem kellett hozzá. Se hajnali időjelző dókák, früstökre csengető, vason kongatott órák. önálló volt, s talán boldog. De ilyen szavakat nem mondott ki, se imádságból, se káromkodásból. Én már csak látogatóban jártam hozzá, ha hazalökődtem a városból. A tanítómester iránti tisztelethez hozzátartozott ez. Kicsi változásokat vettem észre rajta. Buja, őszülő bajuszt eresztett, és karika lábai mintha egyenesedtek volna. A tanítványi vonzalom pedig tan régtől valóan úgy parancsolta, hogy ne csak látogasd bámult mesteredet, de segíts neki! Le a városi inget, a sárga cipőt, s hol az a vége, én is neki állhatnék. Dolgozunk. Egy-kétnapi tiszteletkör együtt, kicsivel oldottabb hangulatban, mint inaskoromban. Szusszanásnyi pihenőinkben idekínálja a dóznit. Jó, vágott szüzdohány benne, s Romániából csempészett cigarettapapír. Felülök a gyalupadra, ami inasidőnkben halálos véteknek számított volna, önérzethizlaló apró aranyosságok esnek, ami a visszatisztelkedés jele. Evéskor kicsi előnyök, biztatások: — Szedjél csak, fiam, ilyent a műrostos városban úgysem merigethetsz egyhamar! A fordulat évében, szép kakukkfűszagú nyári alkonyaton érek haza. Mesterem falusi házában lakott már akkor, kalaplevéve állok fájrontos műhelye ajtójában, rámront, ahogy inaskoromban soha: — De az anyátoknak azt a félbetyár szakramentumos Szúz Mária úristenit, hát csak addig danoltátok a rádióban, hogy megforgatjátok a világot, hat megforgattátok. Vissza az egészet! Hát cselédet csináltok belőlünk újra? Hát nem volt nékem elég ötvenéves koromig latomtól vakulatig, hát csak a neve más, hogy szövetkezet, a fene aki rátok eszi a temetőkaput! Hát ezért költöttünk ki bennőtöket, hogy most visszakergessetek bennünket, koszos cselédeket a jászlakhoz? Hát szereztem egy gyalupadot, egy emberre való szerszámot, nézd meg, már bevitték leltárilag a vegyesiparba. Ha kenyeret akarok, mehetek utána. Egy kalapács nem mararit a háznál! Te meg kerüld a portámat, akkor lássalak, mikor a hátam közepét! Elfordult, az üres műhelyben matatott, rám nem nézett. Szava évekig nem jutott el hozzám. Hírleltem kínlódásaikat a vegyesipari szövetkezetben. Ha munkájuk volt, anyagjuk nem. Ha deszka is lett volna, éppen a kedvük apadt el. Ha susztert ültettek elnöknek, az a suszterájt tartotta az iparok elejének, ha borbélyt, akkor a fodrászat került az élre. Éveken át csak az utcán találkoztunkban köszönhettem neki, s létét, kiviruló kedvét az új osztású új házakban remekelt munkáján láthattam újra. Táj- és arcképfestők régtől fogvást cirkalmas betűkkel vetik vásznaik sarkába kézjegyüket. Az asztalos kezevonása eleitől végig védjegy a munkán. Az értő ráismer. A legközönségesebb istállóablak magán hordja a készítő kilétét. Ahogy az illesztéseket megnézi az ember, ahogy a csapozások összefutnak, a kéz melegét érzem rajtuk. A szem biztos ítéletét, az ízlés, a formák, a méretek összehangolása élővé teszi számomra a holtnak tartott tárgyat. Ráismertem minden munkájában kezevonására. Temetésére hazasiettem. Fekete pántlikás, mesterkalapú hat asztaloslegény vitte vállán koporsóját, süvítő márciusi szelek fütyürésztek a rügyek között, míg nevelt utódai rendületlenül tartották sírja szája fölött koporsóját. Serfőző Dániel, élt 72 évet. Anyámék mesélték. Élhetett volna, egészséges volt, bár az utóbbi években úgy megtöpörödött, lefűrészelték gyalupadja lábát, hogy fölérjen hozzá az öreg. S még úgyis állt reggeltől estig, múveskedett munkája fölött. Tél végén nagy kedveskedéssel szólította az elnök, hogy kedves Dani bácsi, hát maga dolgozott már éppen eleget, december végével köszönjünk el szépen egymástól. Elköszöntek. Attól kezdve hat hétig csak ült az öreg Dani, ölbe ejtett kézzel, mint akinek számara kilyukadt a világ. Mivelhogy úgyis történt. A nyugdíját már nem várta meg. összecsomagolt Hat asztaloslegény tartotta vállán koporsóját, mesterkalapjuk fekete pántlikáit motozva bontogatták a márciusi szelek. A Szegedi Idegenforgalmi Hivatal jóvoltából közölhetjük lapunkban a megye erdei pihenőhelyeit. ábrázoló térképet. Sokan vannak, akik autóval, motorral, autóbusszal, vagy akár kerékpáron is " szívesen nekivágnának egy-egy vasárnapi túrának, csak éppen nemigen tudják, hova tartsanak, mi legyen a céljuk. Az elkészült erdei pihenőhelyek jó célpontjai lehetnek egy-egy hétvégi túrának. A térképen feltüntetett számozás szerint igyekszünk röviden összefoglalni, hogy mi is található az egyes pihenőhelyeken, mi várja a kirándulókat. L Az ásotthalmi kiránduló- és ifjúsági táborhely: A terület nagyobb csoportok fogadására is alkalmas. A bajai útról Ásotthalom felé kell fordulni, a bekötő úton pedig mintegy 1500 méter után balra letérni. Az úttól 250 méterre található a táborhely, amely 200 embernek adhat helyet 8 túzrakó, szalonnasütő helyével, asztalaival, kútjával és két nagy, esőtől védő színjével. Autóparkoló, illemhely és erdei tornapálya is van. 2. Az ásotthalmi kis erdei pihenő: A Bajai útról — Szeged felől jövet — az ásotthalmi elágazás előtt, a Kis Ferenc-emlékműnél kell balra letérni az erdőbe. Két esőszín és szalonnasütő hely, asztalok, kút és illemhely van a pihenőhelyen. 3. Back-kápolnai erdei pihenő: Szeged felől jövet a bajai úton mintegy tíz kilométerrel, az ásotthalmi elágazás után balra látható a Back-kápolna. A környező erdőben 3 esőszín, több szalonnasütö hely, kút, asztalok és illemhely található. 4. Zákányszéki erdei pihenő: Zákányszéktől nyugatra, fiatal erdőben található, az előbbiekhez hasonló felszereléssel. 5. Zsombói erdei pihenő: A majsai út bal oldalán, Szegedtől tíz kilométerre található Zsoov. bó mellett, húszhektáros erdőben. A szokásos fölszerelésen kívül tollaslabda- és futballpályának alkalmas területet is taiálnak itt a kirándulók. Kút nincs, de a közelben van a Rózsa Sándor csárda. 6. Üllési erdei pihenő: A kiskunhalasi útról Üllés után körülbelül két kilométerrel jobbra kell letérni. Felszerelése a szokásos. 7. Opusztaszeri erdei pihenői Kistelek felől jövet a baksi útról még a pusztaszeri elágazás előtt kell jobbra letérni az erdőbe, ahol a többihez hasonló felszerelés várja a kirándulókat. 8. Árpád-ligeti (Öpusztaszer) erdei pihenő: Szeged felől Sándorfalva, Baks felé haladva mintegy 26 kilométerre található, az úttól jobbra, az emlékművet körülvevő Árpád-ligetben, a bejárati út két oldalán. Esőbeálló szín itt nem épült, de számos asztal-pad garnitúra, szalonnasütő helyek várják a kirándulókat. A ligetben büfé is található. 9. Földeáki erdei pihenő: A> Hódmezővásárhely—Földeák— Makó közötti útról, Makó felől jövet a földeáki elágazás után balra kell letérni a pihenőhöz vezető mintegy egy kilométeres földútra. Esőbeálló szín, több artézi kút, három szalonnasütő hely, asztalok, padok várják a kirándulókat. A közelben erdészés vadászház is van. Sokszor irigykedtünk a dunántúliakra, vagy az ország északi tájain lakókra: mennyi lehetőségük van kirándulni, nálunk pedig a szeszélyes Tisza, és a legalább annyira szeszélyes Maros határozza meg, hogy a hét végét a szabadban tölthetjük-e. Ráadásul a vízpartot járművel nem mindenhol közelíthetjük meg. Most végre új kirándulóhelyek között válogathatunk.