Délmagyarország, 1976. május (66. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-29 / 126. szám

\ 8 Szombat, 1976. május 29.' Komócsin Zoltán! Tanácselnöki értekezlet nevét veszi fel a Parlamentben Könyv tÁ$Í* P*5* : pp^v* Jn tÁ$Í* P*5* : pp^v* Jn v, + y i tÁ$Í* P*5* : pp^v* 4? - i , & f^'-Jjt; W i i ' - -k Dr. Papp Lajosnak, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének vezetésével pénteken a Parlament Gobelin-termében értekezletet tartottak a fővárosi, a megyei és a megyei városi tanácselnökök. A tanácskozáson részt vett Nagy Tibor, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese is. Elsőként Szurdi István belkereskedelmi miniszter adott tájékoztatót az üzletek nyitvatartási rendjéről, az alkoholtartalmú italok árusításának helyzetéről, valamint az első négy hónap ellátásáról. Oláh István altábornagy, a Magyar Néphadsereg vezérkari főnöke, honvédelmi miniszterhelyettes a nemrég megalkotott új honvédelmi törvényről és végrehajtási jogszabályairól tájékoztatta a megjelenteket. Ezt követően dr. Gergely István államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke számolt pe a vízgazdálkodás ötödik ötéves tervéről. Végül dr. Papp Lajos államtitkár azt értékelte, hogyan érvényesülnek a káderpolitikai elvek a tanácsi szervezetben. Az épület külső képe A tan if koporsó Munka a tankonyhában (Fotó: Enyedi Zoltán) Jelentős esemény színhelye lesz ma, szombaton délelőtt 10 órakor a vásárhelyi Vendéglátóipari Szakközépiskola, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Intézet és Kollégium: az intézmény Komócsin Zoltán, a magyar munkásmozgalom , kiemelkedő alakja, a korán elhunyt politikus, államférfi és nemzetközileg ismert publicista nevét veszi fel. A 46 millió forintos beruházással épült, s 1974-ben átadott modem, 12 tantermes, áruvizsgálati laboratóriummal, könyvtárral, tornacsarnokkal és KlSZ-klubbal rendelkező iskola Csongrád, Bács-Kiskun, Békés, Hajdú és Szolnok megye részére képez szakembereket. Jelenleg 190 diák tanul a szakközépiskolában, illetőleg 282-en ismerkednek a kereskedelmi eladó és 119en a vendéglátóipari szakmával. A nagy hozzáértéssel végzett oktatómunkát a szak-, mai tantárgyi versenyeken elért számos helyezéssel bizonyítják évről évre a tanulók. A szakmai ismeretek átadása mellett az iskola következetesen törekszik a fiatalok szocialista szellemű nevelésére is, abból kiindulva, hogy a kereskedelmi és vendéglátóinari dolgozók általános emberi magatartása, elvhű kiállása — alapvető politikai kérdés. Ez in? ditotta az intézmény vezetőit és tantestületét arra, hogy az iskola olyan példakép nevét vegye fel, aki egész életében az ifjúság, a másik ember, a haza, a nép, az emberiség jobb sorsáért dolgozott nagy odaadással és felelősséggel. A névadást az is indokolja, hogy Komócsin Zoltán politikai tevékenységének kezdete Csongrád megyéhez fűződik, s 1944. őszén mint kereskedelmi szakmunkás Hódmezővásárhelyről tért vissza a felszabadult Szegedre. A szegedi operai találkozón csütörtök este mutatták be a szegedi társulat előadásában Vóntus lstpán operáját, az Aranykoporsó t. A Szalatsy István vezényelte előadás szép sikert aratott. (Képünkön Réti Csaba Quintipor és Berdál Valéria, Titanilla). A tegnap délutáni szakmai tanácskozáson Gábor István újságíró volt a vita vezető, a Juhász Gyula Művelődési Központban. Este a pécsiek bemutatóját tapsolta a közönség, Breitner Tamás dirigálásával, Huszár Klára rendezésében, Weber: A bűvös vadász címü. opeI ráját játszották. A szegedi Somogyi Károlyné felvétele operai találkozó ma, szombaton fejeződik be. Délután a Postás Művelődési Házban Smetana vígoperáját, Az eladott menyasszonyt mutatja be — László Endre vezetésével, Kertész László rendezésében — az Állami Déryné Színház, 3 órától. Este a szegedi társulat előadása zárja a fesztivált: Pál Tamás vezényli a Figaro házasságát. R

obinson Crusoe, írta Dániel Defoe — betűztem a kifényesedett címlap vásznába nyomott betűket. Így, persze, ahogyan irvav agyon. S persze, már-már döbbent csodálkozással. Az még megféri hatéves agyam kicsi tábláján, hogy nem csupán nagyanyám rézcsatos imakönyve létezik, de van ábécés könyv is; kutyák, macskák, virágok, korcsolyázó gyerekek a tarka lapokon, s némelyik olyan valóságosra festve, mintha csak élne. Eszerint létezik egy harmadik könyv is, mégpedig ez, amelyben a York városában született tengerész izgalmas kalandjait örökítettek meg. Beletelt másfél hét, amíg a végére jutottam, közben s észrevétlen tanultam meg olvasni. Vittem vissza nagy köszönettel a hatodik szomszédban lakó öregdiáknak, aki az utcai nagyszoba oldalsó vakablakán félrebillentett egy tarka függönyt, s becsúsztatta Robinsont — de hová! — több tucatra menő más könyvek mellé. Most csodálkozhattam igazán: Robinson és Pentek története nem a harmadik könyv a világon. Bizonyára sokadik, hiszen lennie kell más nagyszobáknak, más vakablakoknak is, ahol ugyanígy sorakoznak a könyvek, ijesztőn, fenyegetően, mint valami erőt fitogtató hadsereg. Mindez akkor fut végig mai agyam mozifán. amikor a magam könyvszázadai, zászlóaljai előtt ülve oldalra pillantok, s látom, hogy a fiam, aki alig kilencéves. a hátam mögötti polcról küszködi le a hatalmas lexikont, mert valamire kíváncsi. Megszokta, hogy a nagy könyvekben kutakodjon, megbízhatóbbnak tartja, mint az apját. Némi öröm, s — bármily különös — ennél nagyobb irigység szele csap meg. Kinek ne jutna eszébe ilyen pillanatokban: ha nekem ilyen módom lehetett volna! Ha nekünk ilyen módunk lehetett volna! Mesélem a történetet egy ismerősnek, akinek a könyv nem munkaeszköze, mégis tart a háznál szép számmál. (S nem. igazán nem divatból, s nem dísznek. Valami rossz kabarétréfából maradt a példa, úgyszólván elismert „szociológiai" mintának, miszerint Kovácsék bemennek az asszonnyal a könyvesboltba, s kérnek egy méter tiz centi hosszú könyvsort, ennyi kell az új szekrény üveges polcára. Lehetőleg zöld ge. rincück legyenek persze, mert az passzol a bútor huzatához. Nem igaz. nem lehet igaz. A könyv természete nem engedheti, nem is engedi, hogy efféle gúnyt űzzenek véle. Hiszen az ilyen embernek annyi köze van író-nyomdász-szerkesztő közös termékéhez, mint mondjuk a könyvépetőnek. Könyvégető pedig miért venne könyvet?) Vélem sóhajt, mondom, az ismerős, aztán sorolja n is a maga emlékeit: inas koromban \captam az első könyvet, valami verseny után. az első keresetemből már szakkönyvet vettem, de jött aztán más is. A srácoknak valóban olyan természetes már, mint a levegő. Könyvhéten pár éve már együtt járjuk a sátrakát az asszonnyal, nehogy mindketten megvegyük ugyanazt, Jártunk már úgy, eladni meg valahogy én röstellem .., E

gy példa ez is. alkalmatlan az általánosításra. Nem is akarom nagy szavakkal kimondani, hogy íme, itt tart a magyar munkás: létszükséglete a könyv, a műveltség, miként a kenyér. A példák azonban sokasodnak, a közelgő könyvhéten bizonyára megint sokasodnak a vásárlók is. mintha a könyvsátoros utca végén Gárdonyi kié aforizmaja lenne kiírva óriás betűkkel, a minden reklámnál többet mondó, két rövid mondat: „A könyvre adott pénz látszólag kidobott pénz. Mint a vetőmag." Annus József a gépkocsinyerem étiy-betétkönyvek 1976. május 26—27-én megtartott sorsolásáról Az Országos Takarékpénztár a gépkocsinyereménybetétkönyvek 60. sorsolását május 26—27-én Budapesten, az OTP központjában tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 5000 forintos betétkönyvek vettek részt, amelyeket 1976. január 3I-ig váltottak és 1976. április 30-án még érvényben voltak. A budapesti és vidéki betétkönyvekre összesen 742 gépkocsit sorsoltak. Az 5000 forintos betétkönyvekre 525 darab. a 10 000 forintosokra 217 darab gépkocsi jutott. Alább közijük a Csongrád megyében váltott és nyereménynyel kihúzott betétkönyvek számát, valamint a nyereménygépkocsi gyártmányát. 10 ezer forintos nyereménybctékönyvek 5 016 879 Skoda 5 037 001 Skoda 5 019 187 Trabant 5 039 714 Wartburg 5 033 122 Trabant 5 046 033 Zsiguli 5 033 734 Skoda Zsiguli 5000 forintos betétkönyvek 5 513 684 Trabant 5 603 955 Trabant 5 528 783 Zsiguli 5 611 697 Wartburg 5 546 423 Trabant 5 618 241 Trabant 5 566 333 Wartburg 5 623 472 Zsiguli 5 571 486 Skoda 5 638 573 Wartburg 5 572 492 Wartburg 5 639 338 Skoda 5 578 646 Tmbant 5 639 945 Skoda 5 581 258 Trabant 5 643 685 Skoda 5 590 343 Zsiguli 5 647 339 Zsiguli 5 597 628 Trabant Hol fáj a vidéki operának? A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges számhibákért nem vállalunk felelősséget. A nyertes betétkönyvet, vagy az azt helyettesítő ,.Igazolás"-t a betétkönyvet kiállító takarékpénztári fióknál, postahivatalnál vagy takarékszövetkezetnél kell bemutatói. Tréfának szánta valaki, hogy a vidéki operajátszás gondjait fölbányászó szakmai összejövetelen (a szegedi operai találkozó keretében) elég lehet magnóról lehallgatni a három év előtti tanácskozást. Aminthogy az változatlanul érvényes. Kertész Gyula vitaindítójából, a hozzászólásokból aztán kiderült, megint, hogy a humor nem tréfadolog. Hol fáj a vidéki operának, mitől gyógyul nehezen? A válasz rövid: nincs énekes és nincs zenekari játékos. Pontosabban, nincs elég. Elapadóban a^ utánpótlás, a folytonosságra kevés a biztosíték. Három operarendező kért szót: Huszár Klára az Operaházból, Kertész Gyula Debrecenből, Horváth Zoltán Szegedről. Éppen tyűsz esztendeje végeztek azonos évfolyamon, és azóta nem képeznek operarendezőket, a színművészeti főiskolán. íme a betegség egyik tünete. A vidéki operajátszás hovatovább nem a pénz, hanem a foglalkozásbeliek hiányát szenvedi. Az Állami Operaház fölszippantja a zeneakadémia végzőseit, vidékre régóta nem jut, s miután karriert csak a főváros ígér, a vidéken bontakozó tehetség útja sem más — így a hopponmaradt kisebb társulatok kénytelen-kelletlen egymástól lopkodnak. Kertész Gyula zsörtölődik, minek hallgassa az operavizsgát Pesten, ha nem profitálhat belőle. Horváth Zoltán cáfol, mert legutóbb neki ajánlgatták, válasszon a friss diplomásokból. Huszár Klára meg tényként konstatálja: bőven akadnak kihasználatlan énekesek az Operaházban, miért ne kaphatnának feladatokat vidéken. Ha hiszünk a hazai zenekultúra, a magyar operajátszás oszthatatlan egységességében, mi akadálya a szervezett együttműködésnek. Szerencsére műltté már az a színházvezetői szemlélet, mely a többtagozatú színházakból (még néhány éve ls) száműzte volna a műfajt. Dehát mi hiányzik ahhoz, hogy a vidéki városok megkapják, neveljék, sőt megtarthassák, letelepíthessék az énekes és hangszeres (kiváltképpen vonós) zenészeket? A szegedi zeneigazgatónak némileg kellemesebbek a gondiai: nem kockáztathat szerződést a kiforratlan, kéozetlen énekesekkel, hiszen ha nem válik be, más helyét foglalta el: szerinte a minisztériumi ösztöndíj segítene. A feladat most színvonalasabbá tenni a vidéki operajátszást, mert jelenleg a premier és a repertoár-előadás között mindössze annyi a különbség, hogy az előbbire kellően fölkészülnek, az utóbbit „csak előveszik." A tájelőadások tapasztalatai sem rózsásak. A szakemberek értetlenül állnak a milliókért fölépített, impozáns művelődési házak kapuinál, ahol a díszleteket sem képesek behordani, a színpadon meg a zenekari árokban szűkös hely jut a produkciónak. Ha a tervezők gondoltak a közönségre (s mi kényelemmel kínálják), miért nem az előadókra'.' Panaszkodnak az énekesek is. Házasságot kötöttek a vidéki múzsákkal, noha szívesen „megcsalnák", ha csak szerény alkalmakra is, hiszen a vendégjáték frissítően hat — rájuk, a közönségre. Mindenkinek üdvös, mégsem gyakorlat: amire akad példa, az rendszerint tűzoltó-munka, előfordul, hogy hébe-hóba „leszólítanak" valakit a színpadról Debrecenben, s vonatra ültetik, ugorjon be estére Pécsett, a kollega megbetegedett. Vállalják, betyárbecsületböl is; a szervezett vendéecsere azonban más. Forró indulatokkal, szenvedélyesen és igazul érveltek a szegedi operatalálkozó szakmai klubdélutánján. És azon sajnálkoztak, hogy a lassan-lassan elodázhatatlan intézkedésekhez ezúttal sem érkezett partner (egyetlen kivétellel) olyan intézményektől, ahonnan cáfolhat vagy egyetérthet valaki — a következmények felelősségével. Nikolényi István