Délmagyarország, 1976. május (66. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-23 / 121. szám

Vasárnap, 1976. májas 23. Londoni víziók „London, a töRUverög te patamUrke v+ziók városa". (Bálint György) Oxford Street, kora délután. Még csak április vége van, a meleg mégis — londoni viszonylatban — kánikulai. A széles, hömpölygő utcaszörny lustán elnyúlva fürdik a tündöklő napfényben. Az embert szédülés környékezi, bármerre néz: üzletek egymás hegyén-hátán, hangzavar, furcsa, fűszeres illatok áradata, a forgalom dübörög. Az egész mégis valahogy furcsán állóképszerű, mint amikor a filmvásznon mejfrnerevedik a mozgás. A híres, tűzpiros emeletes buszok, a „double-decker"-ek súlytalanul suhannak az orrunk előtt. Egy mellékutca sarkán déligyümölcs-stand, fürtökben banán, óriási kosarakban narancs, füge, ananász. Az elárusító — hindu siheder — közömbös arccal szolgálja ki a vevőket, nagy barna szeme hunyorog a napfényben. Valahol Hampsteadben lakik, jó órát metrózik este hazafelé a kopott, fülledt kocsik valamelyikében a bevándoroltak unásig egyforma, vörösbarna házakból álló negyedei felé. Divatbutik egy drogéria és egy cipőbolt között. Ajtó nincs, az ember a járdáról egyből odabent találja magát. Farmernadrágok, dzsekik, trikók, övek, miegymás. Szénaboglya-frizurás, magas, vékony néger áll hanyagul a pultnak támaszkodva, puertoricói típus. Bömböl a beatzene, a tri-' kök, dzsekik ütemre himbálóznak. „Can I help you?" — szólal meg a néger. Hallani, hogy rágógumin csámcsog, izzadtságszag árad belőle. Ahogy közelebb jön. észreveszem, hogy a nyakán és a homlokán hosszú, vékony sebforradás. Talán valami törzsi szertartás, még gyerekkorából? Jobb csuklóján fényes fémlánc, blzsuszerű átmenet a női karkötő és a modern formájú bilincs között. „No, thank you." medite mánián szikrázó kék, Nelson mozdulatlanul mered a távolba, nem is tekint a korlátlabirintus felé. ö a tenger fia, a végtelené, ahol semmi sem akadályozza az emberi szemet a kitekintésben. Nelson admirális, ötven méter magas oszlop tetején. Megállapítom, hogy a Temze felé néz; a Temze felé, mely a tengerbe vezet. A győzelmének helyéről, Trafalgarról elnevezett tér közepén. hiába magasodik föléje, mégsem őt lehet elsőnek észrevenni. Köföokörül mintha az athéni Akropolisz épületeit költöztették volna ide. persze kissé átalakítva. Amott szemben a Na5-mai Gallery, a legnagyobb kbxuzicista építmény itt a Trafalgsr Square-en. Ezek a tümnanonos, oszlopos, modern szentélyele fogják körül a szökőkutat, milliónyi galambbei szerteszét. Felszabadult érzéssel foglalok helyet < gy padon, szemben a szökőkúttal, s fittyet hányva őfelsége a királynő írásbeli figyelmeztetésére, miszerint a dohányzás árthat az egészségemnek, elégedetten cigarettára gyújtok. A hátam mögül ütemes kiáltozást hallok, ó igen, diákok tüntetnek az egyik görög építmény lépcsőin szócsövekkel, transzparensekkel, és röplapokkal, az ügy nyilvánvaló fontosságához képest elég unott arccal. Elandalít a zsibongás körülöttem, minden hang összeolvad a szökőkút álmosító csobogásával. Később felkelek, hogy körbejárjam a szökőkutat. A nagy. betonozott térségen vaskorlátok széltében, hosszában, labirintusszerű ;. tekinthetetlenségben, az ember kénytelen át- meg átbújni alattuk. Egy gyerekkocsis fiatal pár (ritkaság Londonban) nagy kerülőre kényszerül miattuk, A nagy többséget azonban, úgy látszik, egyáltalán nem zamrtt Az é£ Müöhh BZKtfc Este a Piccadillyn, Eros szobra mellett, a lépcsőn ülve. Ilyen lehet nagyban a Broadway: neonkáosz magasodik' fölém, villog, nak, csillognak, egymásba futnak, az ember azt várja, mikor rohan le a lába elé egy széles fényfolyam. A grandiózus reklámozón mellett aránytalanul kicsi Enxs szobra, amint kecsesen, repülő amorettként elszökellni látszik e világvárosi Bábel fénytobzódásából. A Coca-Colareklám vörös szőnyege feL s lebomlik szemközt, szinte a szánkon érezzük az ital hűs ízét. Mellette egy tolakodó négyszögben egy felirat azt fröccsenti elém, hogy a Player's No. 6. cigaretta a dohányosok cigarettája. Meglehet, az enyém nem az. A másik ház ormán egy világmárka hivalkodik, súlyosan, mozdulatlanul: Max Factor. Igen, a női kozmetika nélkülözhetetlen kelléke, szempilla, szemhéj és még a jó ég tudja ml minden ki festéséhez elengedhetetlen. Mint „kivilágított óriáskerék", forog, kereng körülöttem ez a kicsi, de mégis nagynak tűnő tér, „center of the Univeree"; a hangulat kicsit olyan, mint a vurstliban. Itt kezdődik a Soho, a legendás, híres Soho, egy darabka angolszász Párizs, szórakozás, tánc, tovatűnő élet. Ülök a lépcsőn, feltűnően jólöltözött úr siet el előttem, csinos, ám rikftóan kifestett szőke szépséggel. Vacsorázni mehetnek, a Soho számtalan olasz, görög, vagy kínai éttermeinek egyikébe, vagy talán London szfnházbirodalmának, a Shaftesbuiy Avenue-nek valamelyik musicaljére sietnek, jólöltözötten, kipihenten, ridegen. Autótülkölés riaszt fel: egy busz már tovatűnt a szitkozódó mulatt sofőrrel. Lihegnek, izzadnak, tanácstalanul tekingetnek körbe. Megindulnak a metróállomás felé, s a lány furcsán mér végig, ahogy rájuk mosolygok. Belépek egy külvárosi iskola tantermébe, szemközt Magyarország fogad. Pontos, iskolás munka, kékkel a folyók, pirossal a városok, még a helyesírás is megfelelő. A bemagolt, suta kis beszámolók mindarról, amit nyolc-tízéves angol gyerekek a hazámról tudnak, felidézik benjiem a kilométerek sokaságát London és Magyarország között, s az azonosságokat, melyek emberiek, s a különbségeket, melyek embertelen módon emberiek. Kissé furcsán érzem magam, hiszen most először mint magyar vizsgázom, nekem szól a térkép a falon, és a kislány elbeszélése a honfoglalásról; amit oly meghatóan bizarr dolog angolul hallani. Igen, mit is érhet emberi fajunk eme kis nációja, véresen, sárosan, de élve és küszködve, s mit is tudhatok én róla igazából, most, itt, oly távol tőle és oly közel hozzá, egy másik nemzet vendégeként? „Mit ér az ember, ha magyar?" — kérdezhetném Adyval, de választ én sem adhatok rá, csak állok hát és nézem, nézem a kacskaringós vonalakat a térképen, nem tudom a szemem levenni róla, s közben hallom a gyerekhangot: „Az ország körülbelül tízmillió lelket számlál." Hatalmas, hipermodern felhőkarcoló, az ACAS, a munkásság érdekvédelmi képviseletének - tv, icazá mniDatí mnóetr ház: liftek, ventillátorok, fém, nikkel és műanyag, légkondicionálás és millió telefon. A tanácsterem forgószékében hallgatom az udvariasan, megfontoltan, kristálytisztán ejtett angol szavakat, a brit munkásság helyzetének, jólétének, jövőjének taglalását, gazdasági és politikai szempontból egyaránt. Felvetődik az ország, Nagy-Britannia általános helyzetének és politikájának kérdése is, számtalan megjegyzés, érv, ellenérv, konklúzió. A vita hosszú körmondatai elém vetítik a Brit-szigetek alakját, mely mint a varázsló cilinderéből kibújni készülő óriási nyúl, tűnik fel a térképen. Anglia már jó ideje nem játszik döntő szerepet az emberiség sorsának irányításában, helyzete inkább a varázsló Cipolla által a cilinderbe zárt nyúléra emlékeztet. Nagy gazdasági problémák felhőzik be az eget a Temze fölött, ezernyi kisebb és nagyobb gond: „Anglia hanyatlik" — mondta nekem a londoni egyetem öreg professzora, s 6 igen jól tudta, mit is kell érteni ezen. Valóban, Anglia nem nagyhatalom többé, sem szárazföldi, sem a régi, hagyományos tengeri értelemben, bár nem is ezt siratják maguk az angolok sem. Az angolszász lélek csodálatos fogékonyságával az emberi iránt egy általános hanyatlási folyamatot sejtenek. Anglia és London ül, vár és figyel, s eközben kommentál mindent, amit saját testének emberpórusain át érzékéi, szigorúan nyomonkövetve a változások kanyarait. A fűst sűrűsödik a tanácsteremben, igazi, tejes angol teát szolgálnak, fel, szemben két felhőkarcoló között az ég keskeny sávján repülőgép suhan át. „Hogy néhány szó erejéig visszatérjek kiindulópontunkhoz" — mondja a szónok, s én újra látom Britannia alakját, igen, Cipolla cilinderében, fejét előreszegi. Fogatos a kertészetből Utolsó este vendéglátóimmal. „Igen, jövő nyáron mindenképpen Európába utazom" — mondja barátom. „Én is már jónéhány éve nem jártam Európában" — teszi hozzá valaki. Egy ország szigetmivoltának sehol másutt nincs ilyen kézzelfogható nyelvi reflexiója. Íme a „splendid isolation", „a fényes elszigeteltség" testközelben villan át rajtam, s igyekszem nem mutatni meghatottságomat. Az ember azt hihetné, valami felsőbbrendűségi tudat húzódhat meg emögött Különbözni annyi, mint kiválni, jól tudják ezt az angolok, de azt i6, hogy mi az, amiből ki kell így, szemantikailag is válniuk. Európán kívül és Európán belül, mindenütt ott lappang az, amitói az embernek elhatáronia magát nemcsak szigetlakóként muszáj. A fehér emberek világa ez is, földrajzi értelemben Európa testén. Am nem a földrajzi határok teszik Európát. Az angol szellem érzékenysége képes volt felfogni ennek az ellentmondásnak a lényegét, legjobbjai erre hívták fel a figyelmet, Huxley és Golding Iszonyú látomásai, Virginia Woolf szlvfájdítóan érzékeny művészete és öngyilkossága, Orwell és Graves szarkazmusa, Durrell tündéri, mérnökmódon játékos iróniája révén. Állok London ege alatt, amit a rázuhanó alkony bombázóként a sötétség hatalmába kerít, ha csak néhány órára is. Sötétség vonja be a Regent Street házait, a St. James park tavát a kacsákkal, a Temze hídjait és a Hyde Park fáit, lassan, fenyegetően. De a hajnal épp olyan szép London felett, mint bárhol másutt a világon, s itt épp elég a szorgos kéz ahhoz, hogy segítsen felhúzni a jellegzetes angol ablaktáblákat a világosság előtt. „Remélem, még látlak" — akartam elbúcsúzni, de a város lefogta integetni készülő kezemet, mint egy kedves nő, akitől nem szabad elbúcsúzni, mert az mindent elronthat. Búcsú nélkül távozom hát Londonbóf. DOMONKOS LtewA — Ebéd után nem fogok be. Vezetőségi gyűlés lesz — bökte oda az állatgondozónak, mikor szénáért ment. Leemelte válláról a villát, aztán beleszúrta az előre bekészített finom illatú szénába. Igazított rajta, mozdította lefel, kihúzta, s még mélyebbre nyomta, hpgy minél nagyobb terhe legyen a fényesre fogdosott, sima villanyélnek. Aláfogott egy kicsit, vállára vetette, s a lovakhoz indult A szürke és a pej a jászolhoz volt már kötve, de mindketten, fejüket hátravetve figyelték hajtójuk mozdulatait. — Gyia, te — kiáltott rájuk, s arrébb lökdöste a farukat, hogy kényelmesen a jászolhoz férhessen. A két fáradt pára harsogva ropogtatta a friss szénát Gyönyörködött étvágyukban, s aztán abrakért indult a fogathoz. Az otthonról hozott abrakot a bak alá rejtette. Kevesellte a téeszben kimért adagot. — Ilyen munkát nem bírnak elegendő abrak nélkül. — Nem is akadt olyan munka, amit nem tudott volna elvégeztetni lovaival. Meghozta az abrakot. Megállt, nézegette, mustrálgatta a két lovat Komótosan cigarettát sodort, kérges ujjaival bűvölgette a hártyapapírt, s ügyetlenül csipegette rá a dohányt MegnVálazta a papírt, megsodorta, 6 összeállt a szívnivaló. Eltette a szelencét amit fényesre polírozott a nadrágzseb. s aztán gyufa után matatott összenyomódott skatulya volt, amit elővett zsebéből. Széjjel is szóródott néhány gyufaszál. Lehajolt Mozdulatain látszott, hogy nehezére esik már a hajolás. Mégis szótlanul szedegette össze a szálakat Belerakosgatta az összenyomott dobozba Egyet visszatartott Sercintett a skatulya oldalán, s a fellobbant lángnyelv sietve belekapott a sodort cigarettába. Gondosan elfújta a lángot, szippantott néhányat aztán a szája szegletébe tolta cigarettáját hogy munka közben ne zavarja. Szedegetni kezdte az istrángot rendezgette a bakon a kacagányt, meg a pokrócot. Beöntötte a jászolba az abrakot, megveregette még a lovait, s elballagott haza ebédelni. az istrángot mint a társak közül sokan. Ha valahol foszlást vett észre, maga varrogatta, javította azt. Ha beszélgetett, csak őszinte szavak röppentek föl, s nem szerette, ha előtte, vagy mások előtt takargatnak valamit. Ezért is készült nagyon a mai vezetőségi ülésre. Néhány dolog napok' óta nyomta már a szívét. 2. Tizenkét vezetőségi tagot választottak a termelőszövetkezetben a múlt évi választáson. Köztük a kertészet fogatosát Ismeri mindenki, hiszen a téesz alakulásától dolgozik itt foga tóéként. Tizenöt éve már annak, hogy először fogta be a közös lovait. Csendes, halk szavú ember, aki mindig tudott és szeretett dolgozni. Olyan ember volt, ald kereste és mégis találta a munkát. Az elsők kőzött érkezett reggelente az Istállóba, s bizony az utolsókkal indult csak haza. Már hajnali öt órakor a lovaival bíbelődött Letakarította őket, alaposan megcsutakolgatta, mert azt szerette, ha fénylik a szőrük. Aztán enni, inni adott nekik, megnézegette a gumis fogatot és újabban a levegőnyomást is ellenőrizte. Erre a műveletre volt a legbüszkébb. Neki van csak a fogato6ok közt ilyen mérőműszere. A fia a műhelyben dolgozik, attól kapta. Sokáig kellett a gyerekkel együtt gyakorolgatni, hogy nehézkes kezével oda tudja illeszteni a szelepre a műszer végét. Kezdetben bajok voltak' a leolvasással is. — Mit csinálsz, Jóska? — mondogatták a társak, mikor műszerével a gumikerekek mellé görnyedve piszmogott. — Megnézem a légkört — mondta vissza, amit ugyan ő nem értett, de a fia így mondta, akkor ő is így adja tovább. Hamar megtanulta, /nelyik érték az alsó határ, amikor már pumpálni koll a kerékbe. A szerszámait is mindig rendben tartotta. híera szaggatta usx — Együtt vagyunk, hát elkezdhetjük — így az elnök. — Beszéljünk á kertészetről! Május 23-a van ... A főkertész elkezdte mondókáját. — A paprika kiültetését időben, május 5-én elkezdtük. Aceceivel gyorsan végeztünk, de a pritamin és a fűszerpaprika még ma sincs elültetve. Nincs elegendő asszony, akiket a gépekre lehetne ültetni. Kertészeink nagy része otthon karalábét nevel, s ott dolgoznak most is, azt szedik, más része pedig a kukoricát kapálja a háztájiban. A négy ültetőgép helyett csak kettő üzemel. Hátráltatja a munkát az is, hogy csak egy fogatunk van, ez pedig nem győzi el a kertészet munkáit. A vezetőeégi tagok egymás után szólaltak fel, de nem tettek igazságot. Kerülgették a kását, lehetett volna mondani. Az elnök véleményét leste mindenki. Ha az elnök nem ért egyet az elmondottakkal, akkor ők is ellenzik, ha egyetért, akkor mellé állnak. — Nem addig az — szólt most közbe, sűrűn szippantgatva cigarettáját a kertészet egyetlen fogatosa. — Ember és állat nem bírja a végtelenségig. Nem győzöm abrakolni a két jószágot, hogy másnapra ls be tudjam őket fogni. A többi fogatos kényelmesen ekekapázza a háztájit, ott jobb a fizetség, és kevesebb a munka is. Pedig ahol sürgősebb a feladat, oda kellene összpontosítani. De ezt én mondjam, a két osztályommal? Tudják, mennyit áll a két ültetőgép is? Nem tudom kivinni a két ültetógéphez idejében a palántákat, meg a gépen is kevés az asszony. Kellene még olyan is, aki a gép után pótolja a hiányzó palántákat. Ha nincs elegendő személy, le kell állítani a melléküzemet. Lett erre nagy felmord ulás. Nem ls csoda, hiszen a tízenkét vezetőségi tagból öten a melléküzemágból voltak. A nagyhangú asszonyok rázendítettek: ha a kertészet így, ha a kertészet úgy, akkor is a melléküzemág a legjobb jövedelem, meg a kertészet nem is fizet jól, hát minek menjenek akkor oda. Jóska bácsi elámult Csendesen magára maradt A csevegés egyre távolabbról hallatszott Komótosan, mint ahogy az istállóban szokta, elővette dohányos szelencéjét, cigarettát sodort, rágyújtott, sűrűn szippantott néhányat, aztán a szája szegletébe tolta és körülnézett. Mér az elnök bestelt, valami általánosságot. Felállt hát, helyet kért, az ajtó felé indult. — Ha így áll a dolog, lemondok a vezetőeégi tagságomról. 3. Mint várható volt, azonnal elfogadták lemondását. Helyébe egy újabb melléküzemági dolgozót választottak vezetőségi tagnak. A fogatos a kertészetből nem jöhet többé, hogy őszintén szólhasson. Azóta még csendesebb, még halkszavúbb lett. Naphosszat viszi a ládákat, hordja a paprikát, szállítja az öntözőcsöveket, elmaradhatatlan társaival, a szürkével és a pejjel. A tagok még jpbban szeretik, mint azelőtt, s ha látják, biztatón kiáltanak már messziről felé. KADIC6 FERENC