Délmagyarország, 1976. május (66. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-22 / 120. szám
4 Szomjbat, 1976. május 22.' Az NB lll-ban : Május 26—27.: Rangadó a Hunyadi téren Kézilabda NB I Tatabánya — Sz. Volán 24:23 (9:10) Újszeged i Sportcsarnok. 1500 néző, vezette: Banai és Éliás. A két csapat összeállítása: Tatabánya: Szabó — Fánovies, Kaló (4), Simó (4), Gubányi (8), Mészáros, Bakonyi (2). Csere: Flasch (3), Szigeti (3), Sándor, Bognár, Pavelka. Volán: Badó — Lesti (1), Tamás (2), Giricz (1), Kiss, Baráth (H), Dobó (3). Csere: Szabó, Hubai (2), Várkonyi (1), Csáky (7), Oláh. Bakonyi révén a vendégek jutottak vezetéshez. A 2. percben viszont már a Volán vezetett 2:l-re. Ezután jobbára a Tatabányának volt 1—2 gólos előnye. A Volán játékosai idegesen játszottak, aminek következményeként még az emberelőnyös helyzeteket is sorra elhibázták. Egy alkalommal például két tatabányai játékos is a büntetőpadon ült, mégis Simó révén 6:4-re módosult az eredmény. Az első játékrész utolsó öt perce viszont egyértelműen a hazaiaké volt, és Csáky parádés góljai, valamint Badó remek védései után egygólos Volán vezetésfel zárult az elsó félidő. Szünet után szinte végig a Volán Irányította a játékot. Kaló góljával a bányászok az utolsó másodpercben szerezték meg a vezetést, ami a két bajnoki pontot is jelentelte Simóék számára. A hazai együttesben találjuk a mezőny két kiemelkedően legjobb játékosát; Badót és Csákyt Totózóknak 1. Volán SC (6> -Debrecen) VSC (7) 1 x 2. Kossuth KFSE (5) —Ooroff (2) X 3. Nagykanizsa (11) -Vasas Izzó (14) 1 4. Bp. Spartacus (18) -Budafok (3) 2 5. FOSPED (15) -Szolnoki MTE (9) l X 6. Szekszárd (17) -Komló (10) x 7. Szegedi Dózsa (3) —Szarvas (I) 2 l 8. Kecskeméti TE (7) —Szegedi VSF. (in) x I 9. Kaposvári Táncsis (J3) -Siófok (•"•) 1 x 10. Enylng (9) BKV Előre (3) 2 X 11. Gvörl Textiles (15) -Soproni KSF (9) 1 X 12. Dunakeszi (14) Vác (2) X 13. Répcelak (13) -Fűzfő (I) x 2 Potmcrkózések: 1, X, 1. A mai műsor Atlétika Középfokú tskolák területi bajnoksága, négy megye legjobbjainak részvételével, SZEOL-stadion, 14.30. Kézilabda Megyei bajnokság. Nők. Sz. Textilművek—S/.. Tanárképző, textiles pálya. 17. KSZVSE-Székkutas. Kertész u., 17. Röplabda NB I. A 7-12. helyért. Nők. Sz. Spartacus—MTK-VM, Rókusi Tornacsarnok, 16. Mészáros. NB II. Közép. Férfiak. DELEP-Mezőfi SE. SZÉF tornaterme, 16. MNK-mérkózés. Nők. KSZVSEGvoma, Kisstadion, 15. Úszás Városi meghívásos verseny, újszegedl versenyuszoda,' 17. Labdarúgás Nemzetközi mérkőzés. Magyarország—Franciaország. Népstadion. 20. Wöhrer (Latzln, Malik — mindhárom osztrák). Megyei I. osztály. Alsóváros— BZAK, Szabadság tér, 17, Bolba. Megyei II. osztály. Sz. Textlitnuvek-Algyö, textiles palya, 17, Lítmilofaki. Nagy érdeklődés, találgatások előzik meg a labdarúgó NB III délkeleti csoportjának vasárnapi rangadóját, a táblázat jelenlegi első és harmadik helyen álló csapatának, a Szarvasi Főiskolai Spartacus és Szegedi Dózsa Hunyadi téren sorra kerülő összecsapását. * A fülledt meleg hatására a plusz 30 fokot mutató rovátkáig nyújtózik a hőmérő higanyszála. A szokásos péntek délutáni edzésükre készülő Dózsa labdarúgóit mindez mitsem zavarja. Igaz, szívesen elidőznének a kellemes hűvöst árasztó öltözőben, de amikor dr. Reményik László edző megemlíti nekik, meglehet, vasárnap hasonló melegben, hanem forróbb légkörben kell megvívniok a bajnoki pontokért, helyeslő fejbólogatások közepette, egy-egy pettyessel a kezükben elindulnak az üde gyepszőnyeg borította pályára. A bemelegítés után különböző taktikai elemek gyakorlására, kapuralövésekre kerül sor. Míg ezeket végzik a játékosok, az edzővel beszélgetünk. A lila-fehérek nagyszerű sorozatot mondhatnak magukénak, a tavasszal mindössze egyszer, április 4-én Gyulán szenvedtek vereséget. Annak a bizonyítéka ez, hogy együtt van a csapat, példás a kollektív szellem. A péntek déluláhi edzésen a vasárnapi 14-es keret szorgoskodott. Nem volt közöttük Csanádi György, a csapatkapitány. — Gyuri egyetemre jár, jelenleg vizsgáira készül, ezért több edzést is kihagyott — érvelt az edző. — Jelenleg nem számíthatok rá, ami viszont nem jelenti, hogy a jövőben nem tartok igényt a játékára. A mérkőzés esélyeit taglalva, így szólt dr. Reményik László: — Az ősszel Szarvason 2:2 volt az eredmény. Reálisan nézve az esélyeket, most háromesélyes a találkozó. Mi nyílt sisakkal játsszunk, támadunk! Ahhoz, hogy megtartsuk harmadik helyünket, győznünk kell! Ha meg tudjuk ismételni eddigi hazai találkozóinkon mutatott játékunkat — itthon tartjuk a két pontot! A Dózsa tervezett összeállítása: Tóth — Ződi, Emődi dr.. Bíró, Nyári — Pikó, Pócsik, Csomor — Kozma II., Veres, Ökrös. Cserék: Nagy S., Nagy I., Juhász. Gy. E. Gépkocsinyereménybetétkenyvsorsolás Tekevilághajnok: Kristyán Zsuzsanna A bécsi teke-világbajnokságon pénteken az egyéni versenyben (azok dobhattak még, akik a VB két felvonása után erre jogot szereztek teljesítményükkel) a nőknél a világbajnoki újonc Kristyán Zsuzsanna káprázatos harcot vívott honfitársával, Vad Gyulánéval, s ebből született a második magyar világbajnoki cím. A magyar különharcban Kristyán bizonyult jobbnak, két fás különbséggel nyert. A férfiak között Csányi Béla várakozáson felüli, kitűnő hajrájával bronzérmet nyert. Egy sző regi srác Ali ellen Joe Bugner a Sajtóházban ... Halló, szerkesztőség?... Joe Bugner Szegeden van ... Katt... Az újságíró és a fotóriporter nem hisz a lehetetlenben. Abban, hogy Bugner most sem áll kötélnek. Mert eddig alig olvashattunk róla. Nem nyilatkozó típus, nem szereti a szereplést, legyen a kérdező a New York Times, vagy a Stern riportere. A profi ökölvívás magazinja, a Boxing is csak néhány sort tudott róla öszszeszedni. Szóval Joe nem könnyű dió. De éppen ez az. Négy évvel ezelőtt járt utoljára Szegeden, illetve szülőfalujában, Szőregen. Akkor is megpróbáltunk mindent, mégsem sikerült riportot készíteni vele. Egyet -azonban megígért — ha már Londonba érkezett, egyik ismerőse behozza nekünk 30 soros nyilatkozatát. Több semmi. Most újból itt van, s ki tudja mikor jön legközelebb. Egy nap inkognitóban a nagymama temetésén, aztán a gép ismét Londonba röpíti. Meg kell találni, beszélni kell vele, csak ez jár az eszemben, miközben elindulok a szállodákat átkutatni. A kérdések tömkelege kavarog a fejemben. Ügy érzem, mintha én öklöznék Kuala Lumpur poklában Muhammad Ali ellen. Szeretném hallani, miért hagyta abba? A hírt a világbajnok ellerú mérkőzése után kürtölték világgá a hírügynökségek. öt mondatot, nem többet és nem kevesebbet. Azóta lelépett a profi ökölvívás nagy színpadáról, ahol tíz éven keresztül főszereplő volt. 1974-ben jutott el a csúcsig, hogy a Boxing fett verzáltál szedje a nevét. így jelölik a súlycsoportok hat legjobbját. És ezek a fiúk nyernek jogot, hogy a világbajnokkal mérkőzhessenek. Bugner ugyan pontozással vereséget szenvedett Alitól, de ellenfele kijelentette: „A jövő világbajnokát látták!" Aztán máról holnapra szinte köszönés nélkül „bedobta a törülközőt". Miért, miért? Tisza Szálloda. A hallban, a lépcsöfeljáró mellett rejtett dohányzóasztal. Négyen ülik körül. Bugner Jóska hatalmas válla, hellaszi profilja már messziről felvillan. — Szervusz! Szurkoltunk neked az Ali elleni mérkőzésen, hát nem sok hiányzott. — Helló, fiú! Cikkről szó sem lehet. Acs S. Sándor felvétele Aztán mégis belépünk a Sajtóház klubjába. Sikerült. — Hogy kezdődött ökölvívó-pályafutásod? — Tizenkét éves koromban elindultam egy iskolai bajnokságon, már akkor nagynövésű srác voltam. Nagyon megvertem az ellenfelem — kacsint egyet, majd így folytatja. — Abba kellett hagynom, nem akar kiállni ellenem senki. Aztán négy év múlva láttam a televízióban Papp Laci mérkőzését. Az Országos Takarékpénztár május 26-án és 27-én Budapesten, Münnich Ferenc utcai központjában rendezi a gépkocsinyeremény-betétkönyvek idei második, sorrendben 60. sorsolását. A húzáson a január 31-ig váltott és az április 30-án még érvényben volt 5000 és 10 000 forintos nyereménybetétkönyvek vesznek részt. Szerdán délután a Budapesten váltott betétkönyveket, csütörtökön délután pedig a vidéken váltottakat sorsolják. A kétnapos húzáson összesen 742 személygépkocsi talál gazdára. Az ötezer forintos betétkönyvekre 525, a tízezer forintosokra 217 autó jut. A Budapesten váltott könyvek között 304, a vidékiekre pedig 438 személyautót sorsolnak ki. A kétnapos húzás összesített eredményét május 29-én teszik közzé. (MTI) Gyászközlemények Feldobott, hogy magyar srác verekszik egy angol bajnokkal. Ismét elkezdtem a bunyót. És szinte azonnal az angol amatőr válogatott tagja lettem. — Egy év az amatőrök között, de aztán gyorsan jött a profi szerződés is. — Igen, egy menedzser felfigyelt rám, és 17 évesen szerződtetett. Én voltam minden idők legfiatalabb profi ökölvívója. Nem a pénzért írtam alá a szerződést, az volt a célom, hogy megtanuljam a ring minden fortélyát. — Milyen állomások vezettek az utolsó lépcsőfokig, a Muhammad Ali elleni mérkőzésig? — Első profi meccsemen, 17 éves koromban, egy jamaikai néger fiú, Paul Brown kiütött. Aztán a harmadik mérkőzésemen, ismét találkoztam Brown-nal, itt már én nyertem k. o.-val. Később még egyszer kiütöttem. Nagyon gyorsan szaladt el az egy év. Hamar megtanultam, mit kell csinálni a profi ringben. Szóval, ment a labda. — Senki nem tudott megállítani a profi Európabajnoki címig. Ez az összecsapás a 34. mérkőzésed volt. Erről hallhatnánk? — Nem szívesen. Keserű szájízzel gondolok erre a sikerre. Szóval, akkor még Henry Cooper, az angolok kedvence volt az Európabajnok. Az angolok szemefénye 34 éves volt, én 21, és magyar. Ez volt a legnagyobb verekedésem. Megtanítottak. hogy „egykezű bandita" legyek. Ügymond félkézzel vertem meg a 15 menetes mérkőzésen. Megkaptam a Lordok övét, az Aranyszíjat. De ez a győzelem nem esett jól. Semmit nem ért. Coopert szerették továbbra is, engem nem fogadtak be. A Lordok övét pedig még aznap a fiamnak adtam játszani. Időbe telt, amíg engem is befogadtak. Sorba nyertem a mérkőzéseket, és én lettem Anglia legjobban fizetett öklözője. A Boxing ötven nevet jegyez, én felszaladtam a vastagon szedett legjobb hat közé, és megnyílt a lehetőség előttem, hogy kihívjam Muhammad Alit. Bagaméry László (A befejező részt vasárnap közöljük.) Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, Ismerősöknek, szomszédoknak és tsz-taeoknak, akik drága halottunk, ÖZV. HAJDÚ M7HALYNE temetésén megjelentek, utoWö útjára elkísérték, és részvétükkel, virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család — Pásztor u. 49. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, anyós és testvér, ÖZV. TÖBIAS IMRÉNÉ Jónás Julianna életének 70. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése május 24-én 15 órakor lesz a Dugonics-temetó ravatalozójából. — A gyászoló család - Alföldi u. 22. 14 695 Mély fájdalommal tudatom, hogj- szeretett férjem, VEBER MIKLÓS, a DÉLROST nyugdíjasa (hangszerkészítő) életének 66. évében bosszú szenvedés után elhunyt. Temetése május 25-én 15 órakor lesz az Alsóvárosi tömető kápolnájából. Gyászoló felesége és családja. 14 700 Fajdalőmma) tudatjuk, hogy SZABÓ ZSIGMOND nyugalmazott MA V-f el ügyelő hirtelen elhunyt. — Hódmezővásárhelyen csendben eltemettük. A gyászold család. Minden külön értesítés helyeit. 14 697 Mély fájdalommal. megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj. édesapa, nagyapa, BUSA ZOLTÁN életének 73. evében rövid szenvedés után elhunyt. — Temetése május 24-én 14 órakor lesz. a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család — Kossuth L. Sgt. 41. 14 698 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, a ház lakóinak, akik szeretett halottunk SZCCS FERENCNÉ hamvasztás utáni búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mely fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család - Marx tér 1-3. 14 680 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek és szomszédoknak, akik szeretett halottunk ID. KENDERES! GYÖRGY temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. — Gyászoló felesége, fia, unokái — Zsil u. 8., Derkovtts fasor 36. 14 694 A Szegedi Nemzeti Színház felvételre keres férfi és nöi ENEKKARI TAGOKAT, elsősorban alt és basszus szólamban. A meghallgatást 1976. május 28-án 6s 29-én 10-13 óra között a színház kartermében tartja. (Szeged. Deák F. u. 11. 6720 PL: 63.) AZ AUTÓKÖZLEKEDÉSI TANINTÉZET Csongrád megyei iskolája folyamatosan indít személygépkocsi-vezetői fan folyamokat Jelentkezni lehet szombat kivételével minden munkanapon 8—12 óráig. Szeged, Berlini krt. 16. szám alatt, az emeleti ügyfélfogadóban. x ' p™ f/ » r • Fuarveres! A Szeged megyei városi Tanács V. B. Városgondnokság májusban fűárverést tart az alábbi időpontokban és helyeken: május 26-án 8 árakor a hattyasi vasúti átjárónál, május 27-én 8 órakor az öthalmi úti gátőrháznál. A DÉL-ALFÖLDI PINCEGAZDASÁG 7 vagy 10 atmoszféra — engedélyezési — nyomású, üzemeltetéshez szükséges, dokumentációval rendelkező új vagy használt légtartályt vásárolna Légtartálymennyiség és -nagyságrendek: — 1 db 4 m3 térfogatú vagy — 1 db 3,5 m3 térfogatú, vagy — 2 db 2 m3 térfogatú, vagy — 1 db 2,5 m3 térfogatú, — 1 db 1,5 m3 térfogatú. Ügyintéző: Csanádi Ferencné, Dél-Alföldi Pincegazdaság Szeged, Tábor u. 3. Telefon: 14-618.