Délmagyarország, 1976. május (66. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-16 / 115. szám
T éved, aki netalán azt hiszi, hogy a szegedi közlekedésben csak mostanában adódnak rendkívüli esetek. Liebmann Béla képes levelezőlap gyűjteményéből bizonyítékunk van rá. hogy például 1879-ben a lakosság jelentős része csónakokkal közlekedett (6. oldal, bal oldali kép), később pedig moccanj sem lehetett a Tiszán a rengeteg hajótól. Villanyhiány miatt kezdetben lovak húzták a villamoskocsikat (7. oldal, bal oldali kép), azután — valamilyen korabeli forgalomelterelés következtében — a Takaréktár utcából fordult be a Széchenyi térre a sínpár. Arra sajnos nincs adat, hogy 10-es, vagy esetleg lOY-os járatnak nevezték-e, amely itt közlekedett, de hogy esetleg mégritkábban járt, mint manapság, jelzi, hogy a képen éppen nem látható jármű. Vasárnap, 1976. május 16. A professzor is tévedhet Turbók Kázmér professzor, karján elmaradhatatlan esernyőjével, végigbaktatott a Zsombolya utcán. Rút anyagiak elintézésére riasztotta el hazulról erélyes felesége: „Albert — úgymond —, vegyél a hentesnél két kiló sertéshúst darálva, mert én nem jutok el a takarítástól." És a professzor úr ment, aztán odaérkezett és — a huszadik század második felének közepén — sorba állt illedelmesen, majd gondolkodott: „A tizenkilencedik század mechanisztikus felfogású tudósainak illúziói, Jacques Loeb dogmái, meg a többi fizikokémiai felfogás az emberi alkotásról véglegesen elvetendő. Ezt be fogom építeni konferenciaanyagomba." Miközben így jártak szellemkerekei, körülötte zúgott-morajlott a nép. „De szakítanunk kell a fizikusok és csillagászok fiziológiai humanisztikus álmaival is.'— Na, lépjen már és ne bámészkodjon — döfte hátba az egyik sorban álló. — Igen is — rebegte Illedelmesen Turbék professzor, és kettőt előre lépett. Ekkor azonban az előtte álló, jól öltözött asszonyság reccsent rá: — Ne tolakodjon, kérem! Nézze meg az ember! Messzebb valaki elkiáltotta magát: — Nézzék csak, az az asszony oldalt akar beslisszolni. „Jean Ferraud is azt hiszi, sőt tanítja is, hogy másokat követve eredményesebb fizikomechanisztikus abszorpciók formálódhatnak szemlátomást relatív időveszteséggel!" — Engedjék be! Nem látják, hogy pólyással van? — Jól van na, azért nem kell döfödni! Vau-vaut Vau-vau! — Innye, az ántiját. hiszen Ugat a pólyás! — Na nézd, hát nem kutyát esomagolt a párnába, hogy soron kívül beengedjék?! „Érdekes, hogy a kutyák jobb kísérleti alanyok, mint a majmok. Biológiailag fejlett állatok közül első ízben a szovjetek kutyát röpítettek Föld körüli pályára!'' A professzor a kis ablakhoz sodródott. Kedvesen mosolygott rá két zöld női szem: — Mit tetszik? — Két kiló sertéshúst kérek, darálva. A két női szem hunyorogni kezdett, majd, mint aki nem jól hallotta, megismételte: — Hogy mit tetszik kérni? — Két kiló darálni való sertéshúst, de itt kérném megdarálni. — Talán két jegyet, nem? — helyesbített a zöld szempár tulajdonosa. A professzor mögött röhej csapott a mennyezetig: — Adjon az öregnek, kisaszszonyka, két füstölt páholyjegyet az esti előadásra. „Úristen, itt valami nem stimmel az egyenlet körül" — vakargatta apró kecskeszakáiiát Turbék professzor úr. — „Igaz, gondolhattam volna, hiszen a század közepe óta nem kell hentesüzlet előtt sorba állni." — Ez mozipénztár! — világosította fel a zöldszemfl. Turbék professzor úr finoman oldalt sasszézott a sorból és kicsoszogott az ajtón. A pénztárablak előtt sorban állók utánaröhögtek. Két hentesüzlet előtt is elment anélkül, hogy észrevette volna. Közben hazaért. Felakasztotta az előszobában esernyőjét, miközben arra gondolt, hogy vannak. akik úgy képzelik a flokkuláció mechanizmusát, hogy az különálló pollmerláncok abszorpciója a szuszpenzoid részecskéin, holott nagyon tévednek, mert az egész tökéletes aggregát formációs pozitív töltésű kationos flokkuláns. És ezt még be is kell majd bizonyítani... Felesége hangjára felrezzent, aki kikiáltott hozzá a szobából: — Vettél húst, Kázmér? Turbék professzor űr nagyokat pislogott, majd megemberelte magát és visszakiáltott: — Sajnos, Lujzám, csak füstölt hús van. De azt is jegyre lehet már kapni. És képzeld, szívem: mozijegyre. Csuda egy világ! DÉNES GÉZA Somogyi Károlyné felvételei Dolgozik a véső, szoborrá Kopjafák Benczúr Gyula egykori Lányportrék a műterem szobrokformálódik a holt anyag műterme előtt kai zsúfolt polcain Fában rejtőző szobrok Remetei magányban, a Cserhát szelíd dombjai között meghúzódó Benczúrfalván, Benczúr Gyula festőművész egykori műtermében él és dolgozik rendíthetetlen szorgalommal, fáradhatatlanul id. Szabó István Kossuth-díjas Szobrászművész. A magyar szobrászatnak e különös egyénisége 1903-ban született Cereden, a művészet és mesterség alapjaival Salgótarjánban, Bóna Kovács Károlynál ismerkedett meg. Első kiállítását 1934-ben rendezték meg, azóta alkotásaival a hazai közönség mellett számos külföldi galéria látogatói is megismerkedtek. Faszobrai szerepeltek az 1939-es New York-i világkiállításon is. Művészetének ihletője a népi faragóművészet hagyományvilága, a népélet képei-emlékei-alakjai, a magyar történelem. Munkásságának egyik legszebb és legnagyobb igényű vállalkozása a magyar bányászat 200 éves történetét feldolgozó, fából faragott, sokfigurás kompozíció, mely a salgótarjáni Munkásmozgalmi Múzeumban látható. Id. Szabó István ma is, 73 évesen is, naponta birkózik az anyaggal, vésővel-fakalapáccsal bontja ki a fából a benne rejtőzködő újabb és újabb szobrokat. Alkotásaiból az elmúlt vasárnap kiállítás nyílt Kecskeméten, a Katona József Múzeumban. A céhélet tárgyi emlékei A szegedi céhélet ránkmaradt tárgyi emlékei féltve őrzött darabjai a Móra Ferenc Múzeumnak. Ezek javarésze még a múlt század végén, főleg az Ipartestület ajándékaként kerültek k múzeum gyűjteményébe. Ma is becses részét képezik annak az anyagnak, mely a XVIII. századi Szeged életéből napjainkig megmaradt. A céhládák, céhzászlók, céhpecsétek, céhkorsók és céhbehívótáblák szebbnél szebb darabjai között ritkaság is akad. Ilyen az az ónserleg, melyet a lakatosok céhládája rejtett magába. Az ilyen jellegű céhedény nemcsak szegedi viszonylatban ritkaság. Hazánk területéről is csak néhány hasonló darabot ismerünk. A szegedi lakatoscéh díszedénye és a rajta függő ezüstpajzsok érdekes szokás emlékét őrizték meg számunkra. A pajzsok azt bizonyítják, hogy a felső-magyarországi céheknél bevezetett szokás itt Szegeden is élt. E szeript az újonnan felvett mesternek sok egyéb szolgáltatás (lakoma, fizetség) mellett a „sildet" is be kellett adnia. A XVIII. században készült fedele^ serleg nyolc fülecskéjére tenyérnyi nagyságú ezüstpajzsokat függesztettek. Ezeket a pajzsokat a céhbe újonnan felvett mesterek készíttették, melyre a mester nevét vagy nevének kezdőbetűit, mesterségének jelvényeit és céhbelépésének évszámát vésették. Formai megoldásuk és díszítésük minden időszakában a kor ízlését tükörzik. Aki céhes mester akart lenni, annak két ünnepélyes lakomát is kellett adnia. Ezeken a lakomákon fontos szerepet játszott az ónserleg vagy céhbillikom, melyre az új mester ezüstpajzsát akasztották. A pajzsokkal körülaggatott ónserleg megemelésekor a pajzsok összecsendültek. Így hangulatos lakomáikon és más ünnepélyes összejöveteleiken valószínűleg szívesen emelgették csilingelő serlegüket. A lakatoscéh lakatos- és puskaművesmestereitől, az 1766. és 1813. közötti évekből tizenhat ilyen pajzs maradt ránk. Levéltári adatokból tudjuk, hogy tulajdonosaik valamennyien Szeged városától polgárjogot nyertek, és évtizedeken át működtek itt. Egyes családokban apáról fiúra szállt a mesterség. így a Millerés Milkovits család tagjai háromnégy generáción át, több mint fél évszázadon keresztül készítették a remek lakatosmunkákat. Időnként, ha a városnak nem volt órásmestere, még a toronyórák javítását is ők végezték. Az Eichinger család puskaműves tagjai pedig három generáción keresztül szolgálták mesterségükkel Szegedet. Az ő feladatuk volt évtizedeken át a „Mozsárok kisüttetése" és az ünnepi istentiszteletek közben „tett lövöldözés". Az ónserlegen a pajzsok felakasztására szolgáló nyolc fül í,: , J •Ft is'iSsi:; Toppantóné Czlrok AnUtő felvétele. Önserleg egyben meghatározta a céh maJ ximális létszámát is. így új raes^ ter felvételéhez üresedésre volt szükség, melyre elköltözés, de leginkább halálozáskor került sor. Az elhalt mesterek pajzsai a céh tulajdonában maradtak, ezeket őrizte meg napjainkig a céhláda. T. KNOTIK MARTA I
