Délmagyarország, 1976. május (66. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-01 / 103. szám

11 Szombat, 1976. május í«" & * Sz. Lukács Imre Az ünneplő Potornainé egyedül találta fiát a módos Major-házban, a könyvei fölé görnyedve. Sápadt, sárgás arca ragyogott, öröm villant te­kintetében. Amint anyját meg­pillantotta, székkel kínálta, el­nézte elhasználódott szülőjét, erőltetett kezét, könnyű nylon­kendője alól bújó, gyér haját — Betegek vagytok ? Véletek álmodtam. — Nem. — Bandika? — Suliban. — Jól tanul a lelkem? — Nem szaggatja az istrángot — Sok a munkád? — Sok — válaszolgatott Po­tomat Bandi szórakozottan, míg tudatáig ért anyja régen járt náluk. — Maguk? — Élünk, de minek? Bajt okozok neked, dolgoznál, ugye? — Ellenkezőleg, kirugunk a hámból — mondta a tanár, törve fejét, megtakarított pénzükből futja-e vásárlásra? A szekrény­ben keresgélt — Van ideje? — Rengeteg. — Akkor nyomás, vigadni. A kopott fejőnő boldogságtól sugárzott ahogy szép, magas má­sodszülöttével igyekezett Szapo­rán szedte a lábát, dehogy pa­naszkodott fulladásra, asztmára, elégedetten emelte a fejét, han­gosan köszönt, kérkedve, ritka fészekben terem hasonló púja. „Sokra jutottam az életben, szép virágokat neveltem — gon­dolta —, tízet fakasztottam, pár­juk ritkítóakat" Szeretete szavakba csapott, ömlesztette emlékeit eseményte­len, sószürke életét pillanatra nem pihent fiának szerzett szol­gálatként alázattal beszélt Potornai Bandi vidámsága éb­redezett hamujából. Félfüllel hallgatta a monoton áriázást fi­gyelt a járókelőkre, közel érezte a múltját örült hogy milliónyi megpróbáltatást megért anyjának boldogságot vásárolhat A Főté­ren kézenfogta, s az áruházba vonszolta. — Innen nem tágítunk kabát nélküL — Kisfiam, minek költöd a pénzedet? — Válasszon! — Van kabátom, kettő is. — Válasszon! — erélyeskedett 8 tanár. Vállát ölelte, nehogy ki­szaladjon. — Milyet szeretne? Zöldet, kéket pirosat? Melyiket akarja? Az öregasszony próbált Fekete ballont vett fel először, bélése­set könnyűt, parányit hosszút kéznél előrecsúszót A tükörben nézte. Pillanatokig tartott szé­gyellt hosszan illegni-billegni, ta­nakodni a forgalmas üzletben. Rengeteg ruha lógott a vasru­dakról, szebbnél szebbek, tarkák, egyszínűek, férfi öltönyök, női konfekciók. A bőséges választék lenyűgözte, az anyag hatalma. Jelentéktelennek, töpörödöttnek, toprongyosnak érezte magát, szeretett volna kívül kerülni ha­mar az ajtón, kabát próbálga­tás, Válogatás nélkül, szabadulni az alkalmazkodás, illem kötött­ségeiből, a döntés kényszerétőt A tükörből talpig látta szemé­lyét; ijedt kicsi fejét, kavics­szürke arcát, csüngő, deformáló­dott kezét, aszott testét, puffadt liasát, erekkel élénkített lábaszá­rat. Esettnek, régimódinak mu­tatta az üveg. Félt, megérzik raj ­ta az istállószag, szépséges fiát kellemetlen helyzetbe sodorja. A festett, méltóságos hölgyek színes köpenyben kínálták ked­vére a kabátokat, öltöztették, kö­rülállták, igazgatták a testén. Verejtéktől gyöngyözött a háta, homályosan látta az üveget, szól­ni se mert, elhitte, hogy alakjá­— szabták épnon. Már-már vé­getért a szenvedése. Mozdította a kezét. A ballonkabát ujja idét­lenül lógott, irtó hosszúnak ta­lálta. A torka elszorult, szavait erővel préselte, megrezzent, úgy hitte, kiabáL — Kicsit bő és hosszú — mondta alig hallhatóan. Pár per­cig tűnődött. Gyönyörű gyereké­re nézett. — Csakugyan megve­szed? — Amelyiket akarja. \ zöldet próbálhatom? Nem találta kedvére valónak. Eta figyelte az arcát, észreveszi-e örömet? — Vegyünk, ne vegyünk? — sopánkodott. — Melyiket kérjük? — sürget­te a tanár. — Melyiket akarja? Melyiket szeretné? — Nékem mindegy. Újat próbáik Kékek Megszé­pítette, élénkítette az ezeréves fe­jőnőt, mosolygott benne. Azt vá­lasztották. A csomagot Potornai Bandi vitte. Anyja a Főtéren kicsikét pipiskedett, nyakába kapaszkod­va kétszer megcsókolta. — Hogy köszönjem meg? — Viccel? — kérdezte mélyre­vált hangon a cselédházi diplo­más, százhúszat verőre gyorsult a szíve. A cukrászdába cipelte, a tenyérnyi asztalkához ültette. Boldogok voltak, örömmel ékes az arcuk. — Mit„kér? — Szíverősítőt — válaszolt Po­tornainé révülten —, pohár pá­jinkát meginnék. Süteményeket, kávét, féldecit rendelk A.z édestésztát nagy bol­dogsággal majszolta az anyja, a keze ragacsos, csokoládés letk — Megmondhatom Rozikának? — kérdezte aggódó tekintettel—, nem haragszik? — Miért haragudna? — írtó költségbe kerültem. — Ne szomorítson már — csó­kolta meg, és sietett tanítani. A lúdtalpas fejőnő, a fekete­ruhás szentség kiválasztotta ke­rékpárját a megőrzőből. Csomag­ját a kormányra akasztotta, s te­le érzékenységgel, a majorba in­dult. Csörögve vágtatott a köves­úton, a márványfehér dűlőre tért, könnyűnek érezte a szívét. Szaporán taposta a pedált, a menyétől kapott szandáljában. „Mégis megérte — gondolta boldogan, mosoly gyűlt a szája szögletében —, szeretetet nevel­tem a kölykeimbe, gazdagítottam a világot." Szél söpörte a port. Zuhantak a fellegek, arcul löttyintették a földet Potornainé nagyon búbá­natos lett, ázott csomagját saj­nálta, szerette volna férje jelen­létében bontani, szégyenkezzék a vén piszkos. Hiába nőtt csodaere­jűnek, fényes módira sohasem futotta. Elég már a szegénység is, csak sokáig tartson. Unokái­ban gyönyörködhet, szépséges szép gyerekeiben. Fázott A zá­por libabőrösre paskolta. Merészet határozott, tépkedte a papírt, felvette az új, pompás ballonkabátját Melegítette. Ma­gabiztosan, lekicsinylően lelépett kerékpárjáról, a szobába tartott. Az ura kolbászt, szalonnát, zöld­hagymát falatozott Tátva ma­radt a szája csodálkozásában, a drága, elegáns kabát láttán, irigysége mozdult, nem annyira az ajándékért, inkább a fia sze­retetéért. Porciózott tovább ko­nokul, kevés kenyeret, kolbászt, súlyos szalonnát, bicskájával fo­gába piszkált megszítta hango­san és nem szólt Lassan, kitar­tóan, kényelmesen evett Sokáig. — Mit veszel észre? — kér­dezte nyűtt felesége csodálkozva, kicsit sértődve. Megállt a szoba közepén. — Semmit se látsz? — Mit kéne? — mordult mér­gesen. — Csurom vizes vagy. — Hályog nőtt a szemeden? Űj kabátot kaptam. — Osztán? — Nincs párja hetedhét or­szágban. — Megköszönted legalább? — Hülyéskedel? — sértődött meg. Megkereste a fakeretes, légy­piszkos tükrüket Hébe-hóba Po­tornai használta borotválkozás­nál. Bámulta a homályos üveget. Keveset látott Kitartóan igaz­gatta ballonját, boszantotta a párját Lerázta az esőcseppeket, gombolgatta a fényes patentokat, az ablaknál fogdosta fényes bé­lését az arcához dörzsölgette. Végre elérte, hogy a tehenész dü­hösen kiáltott — Azzal alszol? — Veled kéne? — nyelvelt a cselédházi Hamupipőke. — Te bánnád. — Mocskos, aljas a fantáziád. Levette kabátját Leült az asz­talhoz, de nem evett. Nem íz­lett ölében tartotta az ajándé­kot Révedezve nézett a semmi­be. A semminél is tovább. gJAlté ulAkij Virágszál mellé őszinte szeretettel és gyermeki tisztelettel köszöntjük az édesanyákat m&jus első vasárnap­ján, ezen a szép tavaszi ünnepen. Köszönetet mondunk aggódó szeretetükért istápoló gondosko­dásokért a féltő szigorért, önfeláldozó munkájukért, fáradozásukért, hogy hazájukat szerető, be­csületes, szocialista társadalmunk felvirágoztatásán munkálkodó állampolgárokat neveljenek. Virággal, ajándékkal, köszönő szép szavakkal tisztelve meg őket, továbbra is kérjük azt a se­gítséget és támogatást melyet nevelő munkánkban eddig sem nélkülözhettünk. Kívánjuk, hogy találják meg örömüket gyermekeikben, lehessenek mindig büszkék fiaikra és lányaikra, kapjanak őszinte viszonzást szeretetükért anyai gondoskodásukért Őszinte, tiszta szív­vel kívánunk nagyon sok boldogságot és jó egészséget KISZ CSONGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA MAGYAR ÚTTÖRŐK SZÖVETSÉGE, CSONGRÁD MEGYEI ELNÖKSÉGE Zrínyi Ilona Rákóczi Ferencről M Két pelikán fiát szárnyával fedezte" Háromszáz éve született a fe­jedelem. Ki ne tudná, hogy mi­lyen volt mint férfi, mit tett a magyarságért meglett emberként? A regényírói képzelet azt is fel­idézte már, hogy milyen volt gyermekkorában. De szói róla hi­telesebb tanú is: az édesanyja. A budapesti Széchényi Könyvtár őrzi Zrínyi Ilona kéziratát, 1686­bóL 1686: az ország igen nagy része a török kezén van. Erdély már három évtizede bábállam. Thö­köly kurucainak Felső-Magyáror­szága elbukott. Egyetlen várba szorult szabadságunk: Munkács várába. 1685 novemberétől már ezt is ostromolják az osztrák csá­szári tábornokok, köztük az eper­jesi hóhér: Caraffa. Ezt a várat védi Zrínyi Ilona, aki első férjének, I. Rákóczi Fe­rencnek a halála után Thököly Imre felesége lett. A két gyerek, Ferenc és Julianna anyja mellett van. Ügy viselkednek, olyan bátran es példásan, ahogy őseik­hez méltó. Az ostromok szüne­tében virrad rájuk 1686. május 22. Édesanyjuknak ekkor van a neve napja. Tán valami várba szorult deák segített nekik meg­írni: versben köszöntik fel any­jukat Mindezt már Zrínyi Ilona saját keze Írásában olvashatjuk (hogy könnyebb legyen, maira igazítottam a régies írásmódot): „Keszentettek az én édes gyer­mekeim Szent Ilona napján. Kez­dettel az én édes fiam. Rákóczi Ferenc 9 esztendős [valóiában már tízéves] korában ezen szók­kal!"... Tizenkét szakaszos hosz­szú vers következik. Mutatóul: Miért nincs nyugodalma mi [csekély elménknek? Fájdalmi nyUai nyitják [szemeinket: az hálaadásra ez nap [esztönöznek. Hal szent lnhepre úgy [emlékeztetnek. Két pelikán fiát szárnyával [fedezte. Szempillantás nem volt, [szemeivei nézte, hogy vagy egyikinek ne légyen [eleste, kevéssel távozván, azonnal [kereste. A fiókáit saját vérével tápláló pelikán: antik hitrege. De bibliai hősnőre is utal' a vers! A zsidó Judit úgy mentette meg városát, Bethuliát az ellenséges asszírok­tól, hogy hadvezérüknek, Holo­fernesnek a fejét vette. Hogy szövi be a vers ezt a szálat is? Munkács: Bethulia! Mit mondass [ezekre, vitéz sok lakosi, szóltok [mindenekre, hogy Isten tartotta ti [szerencsétekre? Hona, nem Judit ment az [ellenségre! Ínség bilincseit kerőló [magyarsági Egy Munkás várában szorult [a szabadság, kit egy Zrlnyi-szivü tartott meg, [asszonyság, hol vagy, s hálát nem adsz, [az egész magyarság? Befejezve mondókáját, Ferenc átadja" a szót nővérének. Isméi Zrínyi Ilonát idézzük: „Most fe­lelt arra az én édes leányom, Rá­kóczi Julianna 13 [pontosabban? 14] esztendős korában." Neki is jutott tizenegy strófa a jókíván­ságokból: Kívánja sok minden más közt, hogy: Szive minden baja örömnek [árjára forduljon, hajoljon [boldogulására. Még eUensége is szolgáljon [javárat Meghatottan jegyzi a két feU köszöntő alá az ünnepelt nagy­soh erm Dicső szent Hona ünnepének [napja— De megdobbant szívem, hogy [juta eszemben kegyelmes asszonyunk, forogván [elménkben és mégis maradtunk, vagyunk [kegyelmében. Íme, így utal a köszöntő a „nagy ínséget" okozó ostromra. De a hadvezér, Zrínyi Ilona, édesanya is: anyának jobb gyermekeket, mint azok még eddig az ideig voltak; mert soha nem tapasztaltam egyebet bennek, az igaz szeretet­nél és engedelmességnél hozzám, semminemő villózásukban, abban leginkább gyenyerkedtem ^gyö­nyörködtem] : egymáshoz igaz atyafi szeretettel voltanak. Ha tovább is hozzám és az én édes Uramhoz abban megmaradnak, vesznek jutalmat mitőlünk, az Istentől áldást, adnak jó példát az Világ fiainak." Ügy lett. Adtak jó példát as világ fiainak ... DR. TÖRÖK GÁBOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom