Délmagyarország, 1976. május (66. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-01 / 103. szám

11 Szombat, 1976. május í«" & * Sz. Lukács Imre Az ünneplő Potornainé egyedül találta fiát a módos Major-házban, a könyvei fölé görnyedve. Sápadt, sárgás arca ragyogott, öröm villant tekintetében. Amint anyját megpillantotta, székkel kínálta, elnézte elhasználódott szülőjét, erőltetett kezét, könnyű nylonkendője alól bújó, gyér haját — Betegek vagytok ? Véletek álmodtam. — Nem. — Bandika? — Suliban. — Jól tanul a lelkem? — Nem szaggatja az istrángot — Sok a munkád? — Sok — válaszolgatott Potomat Bandi szórakozottan, míg tudatáig ért anyja régen járt náluk. — Maguk? — Élünk, de minek? Bajt okozok neked, dolgoznál, ugye? — Ellenkezőleg, kirugunk a hámból — mondta a tanár, törve fejét, megtakarított pénzükből futja-e vásárlásra? A szekrényben keresgélt — Van ideje? — Rengeteg. — Akkor nyomás, vigadni. A kopott fejőnő boldogságtól sugárzott ahogy szép, magas másodszülöttével igyekezett Szaporán szedte a lábát, dehogy panaszkodott fulladásra, asztmára, elégedetten emelte a fejét, hangosan köszönt, kérkedve, ritka fészekben terem hasonló púja. „Sokra jutottam az életben, szép virágokat neveltem — gondolta —, tízet fakasztottam, párjuk ritkítóakat" Szeretete szavakba csapott, ömlesztette emlékeit eseménytelen, sószürke életét pillanatra nem pihent fiának szerzett szolgálatként alázattal beszélt Potornai Bandi vidámsága ébredezett hamujából. Félfüllel hallgatta a monoton áriázást figyelt a járókelőkre, közel érezte a múltját örült hogy milliónyi megpróbáltatást megért anyjának boldogságot vásárolhat A Főtéren kézenfogta, s az áruházba vonszolta. — Innen nem tágítunk kabát nélküL — Kisfiam, minek költöd a pénzedet? — Válasszon! — Van kabátom, kettő is. — Válasszon! — erélyeskedett 8 tanár. Vállát ölelte, nehogy kiszaladjon. — Milyet szeretne? Zöldet, kéket pirosat? Melyiket akarja? Az öregasszony próbált Fekete ballont vett fel először, béléseset könnyűt, parányit hosszút kéznél előrecsúszót A tükörben nézte. Pillanatokig tartott szégyellt hosszan illegni-billegni, tanakodni a forgalmas üzletben. Rengeteg ruha lógott a vasrudakról, szebbnél szebbek, tarkák, egyszínűek, férfi öltönyök, női konfekciók. A bőséges választék lenyűgözte, az anyag hatalma. Jelentéktelennek, töpörödöttnek, toprongyosnak érezte magát, szeretett volna kívül kerülni hamar az ajtón, kabát próbálgatás, Válogatás nélkül, szabadulni az alkalmazkodás, illem kötöttségeiből, a döntés kényszerétőt A tükörből talpig látta személyét; ijedt kicsi fejét, kavicsszürke arcát, csüngő, deformálódott kezét, aszott testét, puffadt liasát, erekkel élénkített lábaszárat. Esettnek, régimódinak mutatta az üveg. Félt, megérzik raj ta az istállószag, szépséges fiát kellemetlen helyzetbe sodorja. A festett, méltóságos hölgyek színes köpenyben kínálták kedvére a kabátokat, öltöztették, körülállták, igazgatták a testén. Verejtéktől gyöngyözött a háta, homályosan látta az üveget, szólni se mert, elhitte, hogy alakjá— szabták épnon. Már-már végetért a szenvedése. Mozdította a kezét. A ballonkabát ujja idétlenül lógott, irtó hosszúnak találta. A torka elszorult, szavait erővel préselte, megrezzent, úgy hitte, kiabáL — Kicsit bő és hosszú — mondta alig hallhatóan. Pár percig tűnődött. Gyönyörű gyerekére nézett. — Csakugyan megveszed? — Amelyiket akarja. \ zöldet próbálhatom? Nem találta kedvére valónak. Eta figyelte az arcát, észreveszi-e örömet? — Vegyünk, ne vegyünk? — sopánkodott. — Melyiket kérjük? — sürgette a tanár. — Melyiket akarja? Melyiket szeretné? — Nékem mindegy. Újat próbáik Kékek Megszépítette, élénkítette az ezeréves fejőnőt, mosolygott benne. Azt választották. A csomagot Potornai Bandi vitte. Anyja a Főtéren kicsikét pipiskedett, nyakába kapaszkodva kétszer megcsókolta. — Hogy köszönjem meg? — Viccel? — kérdezte mélyrevált hangon a cselédházi diplomás, százhúszat verőre gyorsult a szíve. A cukrászdába cipelte, a tenyérnyi asztalkához ültette. Boldogok voltak, örömmel ékes az arcuk. — Mit„kér? — Szíverősítőt — válaszolt Potornainé révülten —, pohár pájinkát meginnék. Süteményeket, kávét, féldecit rendelk A.z édestésztát nagy boldogsággal majszolta az anyja, a keze ragacsos, csokoládés letk — Megmondhatom Rozikának? — kérdezte aggódó tekintettel—, nem haragszik? — Miért haragudna? — írtó költségbe kerültem. — Ne szomorítson már — csókolta meg, és sietett tanítani. A lúdtalpas fejőnő, a feketeruhás szentség kiválasztotta kerékpárját a megőrzőből. Csomagját a kormányra akasztotta, s tele érzékenységgel, a majorba indult. Csörögve vágtatott a kövesúton, a márványfehér dűlőre tért, könnyűnek érezte a szívét. Szaporán taposta a pedált, a menyétől kapott szandáljában. „Mégis megérte — gondolta boldogan, mosoly gyűlt a szája szögletében —, szeretetet neveltem a kölykeimbe, gazdagítottam a világot." Szél söpörte a port. Zuhantak a fellegek, arcul löttyintették a földet Potornainé nagyon búbánatos lett, ázott csomagját sajnálta, szerette volna férje jelenlétében bontani, szégyenkezzék a vén piszkos. Hiába nőtt csodaerejűnek, fényes módira sohasem futotta. Elég már a szegénység is, csak sokáig tartson. Unokáiban gyönyörködhet, szépséges szép gyerekeiben. Fázott A zápor libabőrösre paskolta. Merészet határozott, tépkedte a papírt, felvette az új, pompás ballonkabátját Melegítette. Magabiztosan, lekicsinylően lelépett kerékpárjáról, a szobába tartott. Az ura kolbászt, szalonnát, zöldhagymát falatozott Tátva maradt a szája csodálkozásában, a drága, elegáns kabát láttán, irigysége mozdult, nem annyira az ajándékért, inkább a fia szeretetéért. Porciózott tovább konokul, kevés kenyeret, kolbászt, súlyos szalonnát, bicskájával fogába piszkált megszítta hangosan és nem szólt Lassan, kitartóan, kényelmesen evett Sokáig. — Mit veszel észre? — kérdezte nyűtt felesége csodálkozva, kicsit sértődve. Megállt a szoba közepén. — Semmit se látsz? — Mit kéne? — mordult mérgesen. — Csurom vizes vagy. — Hályog nőtt a szemeden? Űj kabátot kaptam. — Osztán? — Nincs párja hetedhét országban. — Megköszönted legalább? — Hülyéskedel? — sértődött meg. Megkereste a fakeretes, légypiszkos tükrüket Hébe-hóba Potornai használta borotválkozásnál. Bámulta a homályos üveget. Keveset látott Kitartóan igazgatta ballonját, boszantotta a párját Lerázta az esőcseppeket, gombolgatta a fényes patentokat, az ablaknál fogdosta fényes bélését az arcához dörzsölgette. Végre elérte, hogy a tehenész dühösen kiáltott — Azzal alszol? — Veled kéne? — nyelvelt a cselédházi Hamupipőke. — Te bánnád. — Mocskos, aljas a fantáziád. Levette kabátját Leült az asztalhoz, de nem evett. Nem ízlett ölében tartotta az ajándékot Révedezve nézett a semmibe. A semminél is tovább. gJAlté ulAkij Virágszál mellé őszinte szeretettel és gyermeki tisztelettel köszöntjük az édesanyákat m&jus első vasárnapján, ezen a szép tavaszi ünnepen. Köszönetet mondunk aggódó szeretetükért istápoló gondoskodásokért a féltő szigorért, önfeláldozó munkájukért, fáradozásukért, hogy hazájukat szerető, becsületes, szocialista társadalmunk felvirágoztatásán munkálkodó állampolgárokat neveljenek. Virággal, ajándékkal, köszönő szép szavakkal tisztelve meg őket, továbbra is kérjük azt a segítséget és támogatást melyet nevelő munkánkban eddig sem nélkülözhettünk. Kívánjuk, hogy találják meg örömüket gyermekeikben, lehessenek mindig büszkék fiaikra és lányaikra, kapjanak őszinte viszonzást szeretetükért anyai gondoskodásukért Őszinte, tiszta szívvel kívánunk nagyon sok boldogságot és jó egészséget KISZ CSONGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA MAGYAR ÚTTÖRŐK SZÖVETSÉGE, CSONGRÁD MEGYEI ELNÖKSÉGE Zrínyi Ilona Rákóczi Ferencről M Két pelikán fiát szárnyával fedezte" Háromszáz éve született a fejedelem. Ki ne tudná, hogy milyen volt mint férfi, mit tett a magyarságért meglett emberként? A regényírói képzelet azt is felidézte már, hogy milyen volt gyermekkorában. De szói róla hitelesebb tanú is: az édesanyja. A budapesti Széchényi Könyvtár őrzi Zrínyi Ilona kéziratát, 1686bóL 1686: az ország igen nagy része a török kezén van. Erdély már három évtizede bábállam. Thököly kurucainak Felső-Magyárországa elbukott. Egyetlen várba szorult szabadságunk: Munkács várába. 1685 novemberétől már ezt is ostromolják az osztrák császári tábornokok, köztük az eperjesi hóhér: Caraffa. Ezt a várat védi Zrínyi Ilona, aki első férjének, I. Rákóczi Ferencnek a halála után Thököly Imre felesége lett. A két gyerek, Ferenc és Julianna anyja mellett van. Ügy viselkednek, olyan bátran es példásan, ahogy őseikhez méltó. Az ostromok szünetében virrad rájuk 1686. május 22. Édesanyjuknak ekkor van a neve napja. Tán valami várba szorult deák segített nekik megírni: versben köszöntik fel anyjukat Mindezt már Zrínyi Ilona saját keze Írásában olvashatjuk (hogy könnyebb legyen, maira igazítottam a régies írásmódot): „Keszentettek az én édes gyermekeim Szent Ilona napján. Kezdettel az én édes fiam. Rákóczi Ferenc 9 esztendős [valóiában már tízéves] korában ezen szókkal!"... Tizenkét szakaszos hoszszú vers következik. Mutatóul: Miért nincs nyugodalma mi [csekély elménknek? Fájdalmi nyUai nyitják [szemeinket: az hálaadásra ez nap [esztönöznek. Hal szent lnhepre úgy [emlékeztetnek. Két pelikán fiát szárnyával [fedezte. Szempillantás nem volt, [szemeivei nézte, hogy vagy egyikinek ne légyen [eleste, kevéssel távozván, azonnal [kereste. A fiókáit saját vérével tápláló pelikán: antik hitrege. De bibliai hősnőre is utal' a vers! A zsidó Judit úgy mentette meg városát, Bethuliát az ellenséges asszíroktól, hogy hadvezérüknek, Holofernesnek a fejét vette. Hogy szövi be a vers ezt a szálat is? Munkács: Bethulia! Mit mondass [ezekre, vitéz sok lakosi, szóltok [mindenekre, hogy Isten tartotta ti [szerencsétekre? Hona, nem Judit ment az [ellenségre! Ínség bilincseit kerőló [magyarsági Egy Munkás várában szorult [a szabadság, kit egy Zrlnyi-szivü tartott meg, [asszonyság, hol vagy, s hálát nem adsz, [az egész magyarság? Befejezve mondókáját, Ferenc átadja" a szót nővérének. Isméi Zrínyi Ilonát idézzük: „Most felelt arra az én édes leányom, Rákóczi Julianna 13 [pontosabban? 14] esztendős korában." Neki is jutott tizenegy strófa a jókívánságokból: Kívánja sok minden más közt, hogy: Szive minden baja örömnek [árjára forduljon, hajoljon [boldogulására. Még eUensége is szolgáljon [javárat Meghatottan jegyzi a két feU köszöntő alá az ünnepelt nagysoh erm Dicső szent Hona ünnepének [napja— De megdobbant szívem, hogy [juta eszemben kegyelmes asszonyunk, forogván [elménkben és mégis maradtunk, vagyunk [kegyelmében. Íme, így utal a köszöntő a „nagy ínséget" okozó ostromra. De a hadvezér, Zrínyi Ilona, édesanya is: anyának jobb gyermekeket, mint azok még eddig az ideig voltak; mert soha nem tapasztaltam egyebet bennek, az igaz szeretetnél és engedelmességnél hozzám, semminemő villózásukban, abban leginkább gyenyerkedtem ^gyönyörködtem] : egymáshoz igaz atyafi szeretettel voltanak. Ha tovább is hozzám és az én édes Uramhoz abban megmaradnak, vesznek jutalmat mitőlünk, az Istentől áldást, adnak jó példát az Világ fiainak." Ügy lett. Adtak jó példát as világ fiainak ... DR. TÖRÖK GÁBOR