Délmagyarország, 1976. május (66. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-01 / 103. szám

Ünnepi köszöni Május 1. alkalmából Timmer József, a SZOT titkára április 30-án, pénte­ken, 17 óra 50 perckor a Kossuth rá­dióban és 19 óra 15 perckor a tele­vízióban ünnepi köszöntőt mondott. Timmer József, a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsának titkára a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság kormánya és a Szakszervezetek Országos Tanácsa nevé­ben köszöntötte az ország valamennyi dol­gozóját, egész lakosságát, majd áttekintve május elseje történelmi hagyományait, megállapította: — Idei ünnepünknek különös jelentósé­get ad mind nemzeti, mind pedig nemzet­közi vonatkozásban a közelmúlt néhány kiemelkedő fontosságú eseménye. A ma­gyar munkásosztály, a magvar nép vezető ereje, egységének kovácsolója, a Magyar Szocialista Munkáspárt tavaly tartott XI. kongresszusa nemcsak utat mutatott, nem­csak mérleget készített, hanem azt is meg­állapíthatta, hogy munkásosztályunk, né­pünk — történelmi hivatásának teljesítése közben — olyan sikereket ért el a szocia­lista társadalom építésében, amelyek meg­bízható alapot adnak hosszú távú terve­ink valóra váltásához, a fejlett szocializ­mus felépítéséhez. — Hazánkban a munkáshatalom kitelje­aedésének körülményei között minden osztály és réteg, de az egyes ember is, az alkotó munka jegyében, a munka értelmé­nek tudatában bontakoztatja ki képessége­it Élhet olyan lehetőségekkel, amelyek történelme során korábban még soha nem mitalr rendelkezésére. És ezen az úton, a dolgozó osztályok szövetségének erejéből táplálkozva formálódik egységessé szocia­lista társadalmunk. Olyanná, amelyet a közös célok ismerete és a megvalósítás szándékának közössége avat igazán meg­bonthatatlanná. Ezt a gondolatot fejezte ki a magyar szakszervezetek decemberi nagy seregszemléje, a XXIII. kongresszus is. A küldöttek reális, őszinte szavakban megfo­galmazott felszólalásai jól tükrözték a dol­gozó emberek véleményét. Azt, hogy a hét­köznapi munka valamennyiünkért van. Felelősségtől áthatott munkánknak kö­szönhetjük, hogy ma jobban élünk, mint tegnap és mai munkánk egyúttal a holna­pi sikereket, holnapi jobb életünket is szolgálja. Nyíltan beszéltünk kongresszu­sunkon gondjainkról is, és barátaink, el­lenfeleink számára egyaránt nyilvánvalóvá válhatott, hogy a magyar munkásosztály, dolgozó népünk szívével és eszével Is azo­nosul szocialista társadalmunkkal. Akkor is számíthatunk egymásra, amikor nagyobb erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy céljainkat — terveinknek megfelelően — valóra válthassuk. — Valamennyien tudjuk, hogy a jobb, az eredményesebb munkával, ötéves ter­vünk. nemzeti programunk teljesítésével a mind teljesebb, gazdagabb életet, a közös és a személyes célok egymást kiegészítő megvalósítását szolgáljuk. Személyes vá­gyaink megvalósulása egyben azt is je­lenti, hogy hazánkban szebben, jobban, kulturáltabban élünk, és munkánk arra irányul, hogy ezt a szebb életet holnapra még teljesebbé, még gazdagabbá tegyük. — Mindnyájan tudjuk, hogy céljainkat csak békében, olyan körülmények között érhetjük el, ame'vek biztosítiák a nyu­godt munka feltételeit. Az elmúlt években kedvező változások tanúi lehettünk a nemztfi-özi életben. A békés egymás mel­lett *lés lenini elvei mindinkább tért -hó­dítanak a nemzetközi kancsol a tokban és az enyhülés folyamata egvre inkább visz­vissz.n'o-díthatalanná válik. Azt a béke­programot, amelyet a szovjet kommunisták meghirdettek, a közelmúltban a Szovjet­unió Kommunista Pártjának XXV. kong­resszusa megerősítette és továbbfejlesz­tette. — A békeszerető emberek milliói meg­elégedéssel vehették tudomásul, hogy a vi­lág első szocialista állama, a Szovietuntó külpolitikája legfontosabb feladatának mindig is. most is a béke megőrzését, a nemzetközi kancsolatokban az enyhülés és az együttműködés elmélyítését tekinti. Ennek a tevékenységnek pedig megfelelő alapot ad a kommunista építés program­ja. Világszerte ez a háttér adott erőt. táv­latot a haladás híveinek küzdelmükhöz. Az a tény. hoev az enyhülésnek vannak ellen­zői. ellenségei is, a nemzetközi munkás szolidaritás felelősségére és felbecsülhetet­len értékű ereiére, jelentőségére irányítja figyelmünket, különösen most, május else­jén. — A világ haladó erői, a felszabadulá­sukért küzdő népek, az imperializmus, az újgyarmatosítás és a faji üldözés, valamint a fasizmus minden formáia ellen elszánt küzdelmet folytató milliók számíthatnak a magyar és a nemzetközi munkásosztály cselekvő szolidaritására. Ez az erő. az in­ternacionalizmus, az osztálytestvériség, a nemzetközi összefogás, a szolidaritás ereje akadályozhatja csak meg, hogy az enyhü­lés, a békés egvmás mellett élés ellen­ségei pusztító világégésbe ne sodorják az emberiséget. — A nemzetközi munkásosztály ereje és közös cselekvése az egyik legfőbb biztosí­téka annak, hogy kontinensünkön, de az egész világon Is kivívhassuk és megőriz­hessük a békét, azt a légkört és azokat a lehetőségeket, amelyek közepette a dolgo­zó ember hétköznapi munkára, nagyszerű alkotásokra képes. Kitüntetések szakszervezeti munkáért Átadták a Juhász Gyula alkotái díjakat ünnepség volt tegnap dél­előtt Szegeden, az SZMT Elszperantó utcai székházá­ban. A szocialista építésben jeles módon helytálló szak­szervezeti vezetőknek, akti­vistáknak mondtak köszöne­tet helytállásukért a munka ünnepe alkalmából. Sokan kaptak jutalmat, kitüntetést Az ünnepségen Ökrös Já­nos, a Pedagógusok Szak­szervezetének megyei titkára elnökölt és Kopasz Józsefné. az SZMT elnökség tagja mondott beszédet. A kitün­tetéseket, jutalmakat Hajas László, SZMT-titkér nyúj­totta át Az ezt követő fo­gadáson köszöntötte a ki­tüntetetteket megjutaima­zottakat dr. Koncz János, a megyei pártbizottság titkára, valamint Olíh Mihály, a munkásmozgalom veteranja. az SZMT elnöke Is. A Szakszervezeti Munká­ért arany fokozatú kitünte­tést kapta: Lőrincz Pál (Hód­mezővásárhely. I. Posta), Su­ba Lajosné (SZMT), Szovics Gyula (DÉLÉF), Virágos I László (Szentes, Kórház). Kovács Károly (Vásárhely, Kórház), Joó Sándor (Me­gyei tanács, Szeged), Árok­szállási Dezső (Szeged, Szil­léri sgt._i iskola), dr. Gras­selly Gyula (Szeged, JATE), Sebestyén Béláné (Vasár­hely, HÓDGÉP), í'rúzs a Mi­hály (Vásárhely, Gorzsai A. G.), Csontos János (IKARUS szegedi gyára). Gyollai Má­tyás (Szeged, Tejipari Valla­lat), Gajda Mátyás (Szeged. Vasutas Szakszervezet). A Szakszervezeti Munká­ért kitüntetés ezüst fokoza­tát kapta: Surányi Róbertné (SZMT), Bajza Frigyesné (Szegedi Textilművek), Nagy István (DÉLÉP). Vár­bíró Béla (Vásárhely, Porce­lángyár), Drienyovszky Má­tyás (KÉV), dr. Lendvai György (Vasutas Szakszerve­zet TB), Nákófalvi Józsefné (Szeged, KSZV). dr. Kapron­czai Emiiné (Makó. Kórn iz), Vass Imréné (Szentes. Kór­ház), Vas Erzsébet (Szeged. Gyógyszertári Központ). Bé­késsy Tibor (Szeged, városi tanács), Pálmai Miklós (Sze­ged, Hámán Kató iskola), Pályi Béla (Szeged, JATE), Csapó Lajos (Szentes, Pan­kotai A. G.), Molnár Amb­ruzs (ATIVIZIG), Nagy Ilona (Szegedi A. G.), Sarkadi Sz. Ferenc (Szentes, HÓDGÉP). Flach Tibomé (Szeged, Ma­gas- és Mélyépítő Vállalat). Vjvári István (Szentes, Víz­mű Vállalat), Kónya Sándor (Szeged, KSZV), Ludányi Lajos (Szegedi Postaigazga­tóság). Az SZMT által alapított Juhász Gyula alkotói díjat kapta kiemelkedő irodalmi, művészeti, kulturális és pub­licisztikai tevékenységéért: Tóth Béla fró, a Szegedi 3o­mogyi-könyvtár igazgatója. Kaczúr István úl sági ró. a Csongrád megyei Hírlao tő­munkatársa, Horvíth M!hály a Szegedi Szabadtéri Játé­kok ügyvezető igazgatója, dr. Magyar Jánpsné, a szen­tesi 603 sz. Ipari Szakmun­kásképző Intézet igazgatóba és Nagy Albert, az ÉDOSZ Szeged Táncegyüttes vezető­je. Szakszervezeti Munkáért Oklevelet kaptak százhu­szonötén. m Éljen május 1«f cs munkásosztály nemzetközi seregszemléje! Gazdag május elsejei program Zástf©­Szeged is gazdag prog­rammal köszönti május else­jét, a munkásosztály nem­zetközi ünnepét. A díszbe öl­tözött városban az ünnepség már kora reggel megkezdő­dik. Zenés ébresztő: reggel 6 órától három zenekar járja be a várost, a munkásőrzene­kar a Lenin körút, József Attila sugárút, Tarján, SzSl­léri sugárút, Nagykörút, Csongrádi sugárút, Szent István tér, Lenin körút, Szé­chenyi tér; a MÁV-zenekar a Vasutas Kultúrotthon, a Hunyadi János sugárút, Le­nin körút, Kossuth Lajos su­gárút, Párizsi körút, Tolbuhin sugárút, Petőfi Sándor sugár­út; a népi zenekar: a Hun­gária, a Tanácsköztársaság útja, a híd, Odessza, Odesz­szai körút, Népkert sor út­vonalon halad, és zenés éb­resztőt ad a szegedieknek. Délelőtt 10 órakor a Szé­chenyi téren kezdődik az ün­nepi nagygyűlés. Beszédet Czinege Lajos vezérezredes, az MSZMP KB tagja, honvé­delmi miniszter mond. (Esős idő esetén a nagygyűlést a Szabadság filmszínházban tartják meg.) Az újszegedi szabadtéri színpadon délután 3 órakor kezdődik a zenés, vidám ma­jális, a gazdag műsor. Fel­lépnek a Szegedi Nemzeti Színház művészei és az ÉDOSZ Szeged táncegyütte­se. A Vidám Parkban a gye­rekek találhatják meg örö­müket. Szegedi járás: a községek­ben délelőtt nagygyűléseket tartanak, majd kezdődnek a majálisok. Szerte az országban solt színes politikai és kulturális eseménnyel ünneplik meg a nemzetközi munkásmozgalom és a munkásszolidaritás nagy napját, május elsejét. Az eseménysorozat tegnap, pénteken folytatódott Buda­pesten, az Országház előtt katonai tiszteletadással fel­vonták az állami zászlót. Egyébként itt ma, május el­sején délben zenés őrségvál­tás lesz. Ugyancsak tegnap, pénte ken vonták fel a magyar nemzeti lobogót és a mun­kásmozgalom vörös zászlaját a gellérthegyi felszabadulási emlékműnél, katonai tiszte­letadással. Tegnap este már díszkivi­lágításba öltözött Budapest, 6S. évfolyam 1C3 szám 1976. május 1.. szombat Ara: 1 forint VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!

Next

/
Oldalképek
Tartalom