Délmagyarország, 1976. április (66. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-04 / 81. szám

11 Vasárnap, 1976. április 4. MAGAZIN Sz. Lukács Imre Veterán, vörösben Á veterán: „Apám utolsó fillérig hazahozta keresetét. Befizette a szakszervezeti járulékát, a többit anyámnak adta. Cigarettára is úgy kért Leesett a lábáról, nagyon beteg volt Az utcán-találtam egy rossz krajcárost, örömmel szaladtam a boltba, és cigarettát kértem. A segéd nem nézte meg a pénzt, két cigarettát adott Vittem boldogan. Apám nevetett, az egyiket nyomban elszívta, és nemsokára agonizált. Harminchat esztendőt élt. Drága jó anyám hét gyerekkel maradt özvegyen, nem ment férjhez, nem akarta, hogy más lábakapcái legyünk. Kőnehéz élete volt. Hatéves korában cselédeskedett, tízévesen került a városba. Írni se tudott, tanítottuk, másképpen nem vették fel újságkihordónak. Sötét hajnaltól sötét estig robotolt, futott mosás, vasalás után. Hétéves koromban hordtam az újságot. Télen, hófúvások idején térden felül jártam a hideg hóban, sohasem felejtem. A bábaasszony is járatta a lapokat, jó kávészag érződött náluk, három gyereke zsibongott az ágyban. Vártam a pénzt az újságért. Bögre kávéval kínált, de nem fogadtam el. Nem tudtam lenyelni. Nagy szegénységben éltünk. Piszkosan sohasem jártunk, anyám kopott ruhánkat mindig rendben tartotta. Szégénykém elvitte magával az úri házakhoz, ahol mosott, a miénkre, is sort kerített. Otthon megszárította, kivasalta. — Tízéves koromban jutottam az első keresethez. Épült a szegedi vágóhíd, odamentem dolgozni. Szombaton kaptam a fizetésemet, de a Viseltes, gúnyám íyalfes Ssébéből" kicsúszott "Észrevettem. * MégálTíárh az"';'ufeán, síffartl, a járókelők' adogattak néhány krajcárt, biztattak, keressem! Elszomorodtam nagyon. Szaladtam vissza, a gyöpön megleltem, markomba szorítottam, és az asztalra tettem. Anyám csodálkozott, és lámpafénynél megvarrta a zsebemet. Betoncsöveket hordtunk a csatornázáshoz. Erős rudat dugtunk át rajtuk, úgy húzgáltuk. A mester elégedetten mondta szeptember elején, ne menjek még iskolába, befejezzük a munkát hamar. Maradtam. Október elején felkísért az ötödik osztályba szülém. Sírdogált, kérte, adjon valami könyvet a tanító. „Csavargónak, iskolakerülőnek ?" A negyedik padba ültetett. Olvastunk. Az előttem levő könyvéről figyeltem, hogy hol tartunk, s folytattam szépen. Elcsodálkozott a tanító, két hét után ócska, szétszabdalt könyvvel lepett meg. Szépen megragasztgattam, befedtem. Meglátta. Megkérdezte, miért késtem egy hónapot. Megmondtam. Tiszta, új könyvet kaptam. Szerettem tanulni, a bizonyítványom mindig kitűnő, vagy jeles lett. Vinni. akartak a kegyesrendi gimnáziumba, de keresni kellett a kenyeret. Anyám mondogatta váltig: a kollégiumban jó lesz, legalább te boldogulsz. Az építőipart választottam. Az első világháború poklából, s a hadifogságból 1919 novemberében érkeztem haza. Se munka, se ruha. Meg se melegedhettem, behívtak ismét. Kinyílott az idő. megszöktem. Hat hónapig ültem a Csillagban. Testvéreimet vöröskatonaként internálták. Később sokfelé dolgoztunk a tanyavilágban, gróf Pallavicini birtokán. Jól megfértünk az emberekkel. Krumplit főztünk, jutott kevés lókolbász, és szombatonként kocsi szállított bennünket az állomásra. Vittünk a cselédeknek' is olcsó kolbászt, a csendőrök fülébe jutott, ott kellett hagyni a munkát, vándorolháttunk tovább. A tanyai iskolák építésekor, a csúnya, téli" időben, viharokban, amikor más nem vállalta, mi kiálltunk. Három családom nőtt, •élni. keilétt. Csengelén szólt a . tatüüóhőr istenkísértés, '-amit csinálnak. Hónap utóján "hájSban főtt krumplit evett. Szalonnával, kolbásszal segítettük; Sírt, szabadkozott, nem fogadja él, nem kell. Láttunk a szemünkkel. Mire- megmelegedtünk, érdeklődtek utánunk; szoktak kihozni a. mesterek füzeteket? Szoktak. A harmincas évek elején jártuk az országot és ahol megfordultunk, bekapcsolódtunk a mozgalomba. Öriási vihar pusztított Szegeden, lehordta a cserepeket, megrongálta a tetőket. Hívtak bennünket haza, tetőfedő mester, ként javítgattuk, toldozgattuk a lyukakat. Kerestük a kenyeret, a cementárugyárban, a zsírolvasztóban, a Rózsa-malomban, amíg kommunista hitünkért útilaput nem kötöttek a talpunk alá. A második világégéskor a móravárosi pártszervezet titkára voltam, harminc évig központi vezetőségi tag, a MÉMOSZ szegedi csoportnál ügyvezető-pénztáros. Budapestről hoztam az illegális röplapokat, detektívek vártak a nagyállomáson. Balástyán, Kisteleken leadtam a csomagot Sándorfalvára mentem gyalog, a tó szélénél. Röplapokkal. Kereshettek az országúton, a vasúton, hazaballagtam toronyiránt. A röpcédulákat lóhátasok hordták szét. 1944 márciusában jó néhányunkat fölvittek a fővárosba, a toloncba. A betonon feküdtünk. Egyik öcsém nagybeteg volt, öszszeadtuk magunkról a kabátokat, aláterítettük, s betakargattuk. Hiába panaszkodtunk, az őrök vigyorogtak, hogy a hullaházba visznek. Tíz nap múlva a politikaiakat, a súlyosabbakat Ricsére szállították, nem tudtak mit kezdeni annyiunkkal. Ricsén rendbehoztuk a tábort, kapáltunk, gyomláltunk, meszeltünk. Szerencsénkre kemény fából gyúrták a táborparancsnokot, augusztusban jöttek a németek, azonnal adja ki a politikaiakat. Nincsenek, ezek csavargók. Akkor a csavargókat. Megtévedt munkások ezek. A tábor támadására, felperzselésére készültek. Már hallottuk a frontról az ágyúdörgést Este nem tettük le a szerszámokat, védekezünk, a parancsnok az országútra fordította a géppuskákat. A vagányok is mellénk álltak. A németek elszeleltek. Fölszámolták a tábort. Az én papírjaimat nem találták. Azt mondta a másik öcsém; három gyereked van, eredj haza, maradok helyetted. Elfogadhattam? Neki is voltak pulyái. Végül mind a hárman szabadulhattunk. Tehervagonokban utaztunk. A vonat hol megállt, hol megin•diílf, ha repülők búgtak, visszatolatott. Gyalog vágtunk az útnak, éheáen kóvályogtunk. Egy őrházhoz tévedtünk, bögre tejet, kenyeret kaptunk, és szerencsére elvergődtünk egy veszteglő német sebesültszállító szerelvényhez. A magyar személyzettel a német katonák ordítoztak, de féltek elindulni, mert Szegedet bombázták. A vasutasok segítettek. öcséim feküdtek a pad alatt, én a polcon. Amikor megállt a vonat, szaladtunk a kukoricásba. Nem jöttek utánunk. Hajnalban értünk haza, végigTÖTH RÚZSA: SlKSAGON gyalogoltunk az utcákon; este már tudta a város, megjöttek a kommunisták. Az inflációs világban megbénult az élet. Keményen dolgoztunk, hogy meginduljon a termelés. Vidékről szedtünk vágójószágot, adtunk érte vasat, textilárut A szovjet hadsereg politikai csoportfőnökségével tartottam kapcsolatot, az összekötőm politikai tiszt, százados volt Az elnöki irodánál gazdaságvezető lettem. Fogadásra készültünk ,nem volt más, fölvettem az elviselt nagykabátomat. Kézelője kirojtolódott, a feleségem beszegte. Az ünnepségen egyik elvtársam élcelődött: mi az. tanácsos úr kérlek, a nadrágkoptatót kabátodon hordod? Otthon tűzbe dobtam, ne malérozzon senki! Meggazdulhattam volna. Szerveztük az első világifjúsági találkozót degesz pénzt raktak az asztalomra. Ki innen, az anyátok istenit! Az elnöki irodára hat általános iskolával kerültem. A fizetésem talán a .hivatalsegédénél is alacsonyabbra szabták. Tanultam nappal, este, felkeltem hajnalban, ne mondják, ez a vén szivar nem tud. Nyugdíjaztak. Nerh fogadtam el. Hazajöttem, Szegeden, a tanácsnál osztályvezetősköd tem. Az adóhátralék csillagokig rúgott. A parasztság adóját egyre emelték, ugyanakkor tízezer holdak maradtak vetetlenül, szántatlanul. Egy ügyvéd üzletet ajánlott, ennek és ennek a kvótáját vegyük lejjebb, a hasznon felezzünk. Kizavartam. Följelentett, eszek-iszok a parasztokkal. Nem volt igaza. A cél érdekében mindent megtettem. Szilárd, igazságos akartam lenni, tisztességes, hiszem, legtöbbször sikerült. Soha senki sem mondhatja, hogy elvtelenül dőzsöltem, demizsonokkal jártam tanyákra, megrakták az autómat tömérdek javakkal. Többször hibáztam. A hatalomért folyt a harc, a kátyúba jutott országot kellett elindítani. Keménységet követelt az idő, a történelem. A hibákat is vállalom. Ellenforradolmkor hőzöngtek; kivégzik a kommunistákat. Nem féltem, járkáltam a városban, a pártbizottságra. Anyám a feleségemmel volt odahaza, az öcsém családja is eljött. A lakásunkat nem bántották, engem sem. Mindennap megfordultam a tanácsnál, nem . engedtem, hogy felbomoljon a rend: emberek, tartsatok éjjeli inspekciót, ne adjuk ki kezünkből a hatalmat A tanácsháza szomszédságában fészkeltek az ellenforradalmisták. Kiabálták: nem félsz, hogy felakasztunk?! Éjszakára az udvaron, a málnás bokrokban igazított helyet feleségem. Pihenjenek a gyerekek, meg a drága, jó anyám, > ha jönnek az ellenforradalmárok, ők el tudjanak menekülni. Bátran nézek a szemébe mindenkinek. Szép történelmet csinál tünk."