Délmagyarország, 1976. március (66. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-03 / 53. szám
ű VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIÁLIS TA M U NKÁSPÁRT LAPJA 66. évfolyam 53. szám 1976. március 3., szerda Ara: 80 fillér Uj, magasabb követelmények a szovjet népgazdaság előtt Folytatódott a vita az SZKP XXV. kongresszusán Az SZKP XXV. kongreszezusa kedden délelőtt a Kremlben folytatta munkáját. Az ülésen Tjodor Kulakov, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára elnökölt. A küldöttek megkezdték Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök hétfőn elhangzott beszámolójának megvitatását. A vitában elsőnek felszólaló Alekszandr Ljasko, az Ukrán SZSZK Minisztertanácsának elnöke hangsúlyozta, hogy a X. ötéves terv célkitűzéseinek megvalósítása új, magasabb követelményeket támaszt a szovjet népgazdaság számára. Az új ötéves terv köztársaságunkban is a hatékonyság és a minőség ötéves terve — húzta alá felszólalásába az Ukrán SZSZK Minisztertanácsának elnöke. A szovjet népgazdaság rohamos fejlődésének mértékét és ütemét Borisz Bratcsenko, szovjet szénbányászati miniszter felszólalása is érzékeltette. — A harmincas években még arról álmodoztunk — mondotta —, hogy évente 250—300 millió tonna szénét termeljünk. 1975-ben a Szovjetunióban 701 millió tonna szenet, 491 millió tonna kőolajat és gázkondenzátumot és 289 milliárd köbméter gázt hoztak a felszínre. Ez a sok ezer szovjet bányász önfeláldozó munkájának, a fűtőanyag- és energetikai kapacitások fejlesztésére vonatkozó program megvalósításának eredménye. . A X. ötéves tervben új távlatok nyílnak a szénbányászat előtt, amelyek évi termelése eléri a 790—810 millió tonnát Több mint 120 millió tonna összkapacitású új bányát és vágatot nyitnak meg. Ujabb intézkedéseket foganatosítunk a munkavédelem és a bányászok életkörülményeinek javítására — fejezte be felszólalását B. Bratcsenko. * A külföldi delegációvezetők közül a kongresszus keddi ülésén Rodney Arismendi, az Uruguayi Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára mondott rövid beszédet majd Ahdullai Ahmar, a Szíriai Saath Párt. főtitkárhelyettese olvasta fel azt az üzenetei, amelyet Hafez Asszad, a Szíriai Arab Köztársaság elnöke, a Baath Párt. főtitkára intézett Leonyid Brezsnyevhez: — Küldöttségünk részvétele a XXV. kongresszus munkájában pártjaink és országaink baráti viszonyának és együttműködésének megnyilvánulása. Ezek a sokrétű kapcsolatok országaink népeinek közös érdekeit szolgálják, és előnyösek mindkét félre nézve — írja egyebek között Asszad. — Szíria nagyra értékeli a Szovjetunió elvi magatartását, azt a támogatást, amelyet az arab nemzetnek nyújt a megszállt arab területek felszabadításáért, a palesztinai arab nép jogainák elismeréséért vívott harcában — fejeződik be Asszad levele Kedden délelőtt további külföldi delegációvezetők kaptak szót: Aarne Saarinen, a Finn KP elnöke, Meir Vilner, az Izraeli Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára, Abdul Fattah Iszmail el Dzsaufi, a Jemeni Nemzeti Front Központi Bizottságának főtitkára, majd — a délelőtti ülésen utolsónak — Mamady Keita, a (Folytatás a 2. oldalon.) Fejlődés várakozáson felül Az építkezések feltéielei a megyei tanács vb napirendjén Tegnap dr. Perjési László tanácselnök elnökletével tását teljes egészében kiülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága. Az ülés használja — s ez népgazdamunkájában részt vett Szabó Sándor, az MSZMP Csongrád sági érdek is —, de az legmegyei bizottságának titkára, Bakos Béla és Diera Alfréd, alább annyira fontos népaz Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium főosztályvezetői. valamint a DÉLÉP és a Szegedi Tervező Vállalat vezetői, köztük a két vállalat igazgatója: Sípos Mihály és Kenderes János. A végrehajtó bizottság ugyanis tegnapi ülésén — más témák között — azt vitatta meg, hogyan tett eleget e két vállalat a negyedik ötéves tervben feladataiknak, s hogyan készült fel az ötödik ötéves tervben előttük álló feladatok megoldására. gazdasági érdek, hogy a már megkezdett beruházások is időben befejeződjenek. Hasonló okokból maradt el a vállalat a lakásokhoz kapcsolódó. létesítmények építésével is. Mivel az ötödik ötéves terv elején a beruházásokra kisebb összegek állnak rendelkezésre, a DÉLÉP-nek Kádár lános találkozott flbdel Fattah Iszmail el Dzsaufival Kádár János, az SZKP XXV. kongresszusán részt vevő MSZMP-küldöttség vezetője Moszkvában a kongresszusi palotában találkozott Abdel Fattah Iszmail el Dzsaufival, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság Nemzeti Frontja egyesített politikai szervezetének főtitkárával. Kádár János és Abdel Fattah Iszmail eszmecserét folytatott a két ország barátságáról és együttműködéséről a két párt kapcsolatainak Időszerű kérdéseiről. A találkozó szívélyes baráti légkörben, a kölcsönös bizalom és megértés jegyében zajlott le. Az alighanem mindenki hogy a következő ötéves számára nyilvánvaló, hogy a tervben mindkét vállalatra ^ tervezők és a kivitelezők, az még nagyobb feladatok vár- nehézségeid: "okoz *majd a építők jó munkája nélkül nak, amelyeknek eleget ten- házgyári elemek elhelyezése, nem valósíthattuk volna ni csöppet sem lesz könnyű az ötéves terv második felemeg a negyedik ötéves terv munka. És a vita ban éppen llen pec)ig minden eddiginél célkitűzéseit, s nem mutat- azok a kérdések kaptak fő- nagyobb feladatokkal kell hatott volna fel a megye és kánt hangot, amelyek meg- megbirkóznia' a vallalatnak. Szeged minden eddiginél oldásán múlik elsősorban, vállalati ós tanácsi erdek is, nagyobb fejlődést a most hogy az ötödik ötéves terv- hogy az ötéves terv elsó febefejezett ötéves tervben. Az ben rendelkezésre álló te- Jében a vállalat több enerelért eredmények magukért kintélyes összegeket sike- fordítson óvodák, bölbeszélnek, s általános fejlő- rül-e időben és takarékosan csődék kereskedelmi létesítdésükért mindenképpen di- felhasználni, oly módon, menyek stb. építésére, akár csérét illeti mindkét válla- hogy a lehető legjobban latot. E dicsérettel, az el is- meggyorsítsuk a megye fejmeréssel és köszönettel nem lődését is maradt adós a megyei tanács végrehajtó bizottsága. S hogy e dicséret megérdemelt, azt nemcsak a negyeTAPSOL A KONGRESSZUS. Moszkvában, a Krém! kongresszust palotájában a kongresszus küldöttel felállva, hosszan tartó tapssal fogadták Alekszej Koszigin beszámolóját a népgazdaság fejlesztéséről A lakásépítkezésekkel kapcsolatban mindenekelőtt a minőség javítása kapott hangsúlyt Az hogy Szegeden a házgyár, óriási lehetővé dik ötéves tervben épült uj elkt^ÜU „ lakónegyedek, va©r netán az nycreség hiszen kombinát bizo- Mte a iUem, njdtják, hanem azok az ada- „erű ipítését "nélküle a f> aT,,yff „ .ud,e hÜ me0Ve és Szeged lakásépitldtZ» u VáÍLÜa,tiíCiiltal k^ési terveit képteleaseg szitett beszámolókbot mt coína megvalósítani , » ,TeT,f X , Az is tény azonban, hogv a lat például oly módon telje- les technológi8 meUett sítette túl a negyedik ötéves £ DÉLÉP.nek namlgen ju_ tervidőszakra szóló tervét tott etlergiája arra. hogy más házgyári panelek felhasználásával. Ehhez természetesen szükség van a tervezők közreműködésére is. Ahhoz pedig, hogy az ötödik ötéves terv feszült tempójához alkalmazkodni tudjanak, nagy szükség van a tervezők, kivitelezők és beruházók közötti együttműködés javítására, a hálós tervezés bevezetésére, és következetes alkalmazásara. . A számos szempontra kiterjedő állásfoglalás mindenekelőtt azt tartotta szem előtt, hogy a lakosság, a tanácsok s a vállalat erdekeit egyez^^SJl^Jlít technológiával is építsen, s tetve hogyan lehet a legjobb tani létszámfejlesztési elképzeléseit. Jobb munkaszervezéssel, ésszerűsítéssel és a munkafegyelem javításával érték el, hogy a tervezett 210 millió forintos bevételt 16 millióval túlteljesítették. Felkészült a vállalat az V. ötéves terv megoldására is, e térén is szorosan együttműködve a DÉLÉP-pel. Az utóbbi tíz esztendőben a várakozást messze meghaladva fejlődött a DÉL ÉP is: termelését 4,5-szeresre emelte. A vállalat hatezer dolgozójával, másfél milliárd forint értékű eszközeivel tavaly több mint 2 milliárd forint termelési értéket produkált. A negyedik ötéves tervben bekövetkezett nagymértékű fejlődéshez elsősorban az járult hozzá, hogy 1971-ben megkezdhette működését a házgyár, s az ALÉP-pel történt egyesülés jelentős közmű- és mélyépítési kapacitást biztosított a vállalat számára. Mindent összevetve a negyedik ötéves tervben a vállalat 5,7 milliárd forintos termelési értéket hozott létre, ebből 5,4 milliárdot Csongrád megyében. A tervezett 8124 lakással szemben 8826 lakást adott át a vállalat. Határidő előtt hat hónappal készült el a házgyár, határidőre fejezték be 1973-ban a biológiai kutatóintézet épületet, s az új szalámigyár beruházás munkájának több mint 80 százalékát már elkészítették. Mindehhez azt is hozzá kell tenni, hogy a jó kereseti lehetőségek ellenére a tervezettnél 400-zal kevesebb emberrel dolgozott a vállalat, ezt pedig elsősorban a garanciális munkák sínylették meg. Tagadhatatlanok a tervező vállalat és a DÉLÉP eredményei, amelyeket méltányolt is határozatában a megyei tanács végrehajtó bizottsága. Az is tény azonban, ez nehéz helyzetbe hozta a feltételeket megteremteni vállalatot, s a megrendelőt ahhoz, hogy az ötödik öt— például a szegedi tanácsot éve* tervben adott nagy le — egyaránt. Amíg ugyanis a DÉLÉP a házgyári építkezéseknél — a kisajátítási eljárások hosszadalmassága t i a i i i, miatt — nem kapott mindig feladatainak id5b(.n ^mára megfelelő munkaterületet,. a város más részein álltak a már megkezdett építkezések. Nyilván alapvető érdeke a vállalatnak, hogy a házgyár kapacihetöségeinket időben, takarékosan használjuk fel. Ügy, hogy a DÉLÉP is felszámolhassa elmaradásait, javítsa munkájának minőségét, s a tervezőkkel együttműködve igényesebb, szebb lakóházaikat építsen. Mindehhez a végrehajtó bizottság ajánlasokat dolgozott ki a DÉLÉP és a tervező vállalat számára. Magyar-osztrák külügyminiszteri tárgyaiásol! Púja Frigyes kedden dél- Nemzetek Szervezetén*; előtt a kétnapos magyar— munkájáról és más kérdésekosztrák külügyminiszteri találkozó színhelyére, az ausztriai Grazba érkezett. Külügyminiszterünket, altit dr. Nagy Lajos bécsi magyar nagykövet kísért el útjara, Stájerország tartományi székhelyén osztrák kollégája, dr. Erieh Bielka fogadta és üdvözölte. ről folytattak eszmecserét A megbeszélés légköre barátságos és őszinte volt. Délben a Hotel Steirerhofban Erich Bielka ebédet adott külügyminiszterünk tiszteletére: itt pohárköszöntők hangzottak el a hagyományosan jól fejlődő magyar —osztrák kapcsolatok szelleA tartományi kormány épü- mében. Délután Púja Frigyes letében a két minisztert dr. sajtótájékoztatón vett részt Friedrich Niederl tartományi főnök üdvözölte, majd megkezdődtek a tárgyalások. A külügyminiszterek áttekintették a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit, s a megvit.a- grazi eszmecserét tott témák zömében az állás- Szombathelyen, a és válaszolt az osztrák újságírók kérdéseire, hangoztatva, hogy kedvező benyomásokat szerzett az első napi megbeszélésen. Közölte, hogy a követően találkozó pontok azonosak vagy közel- második napján, szerdán állóak voltak. Főként az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmányának végrehajtásáról, az enyhülési politika folytatásáról, a leszerelés kérdéseiről, így elsősorban a középosztrák kollégájával á két országot érintő kérdésekről folytat majd megbeszélést. Este dr. Friedric Niederl a Hotel Wieserben vacsorát adott a vendégek tiszteletére. A késő esti órákban Púja európai fegyveres erők és Frigyes Szombathelyre, a tafegyverzet kölcsönös csök- ,.„. , , , ' . kentéséről folyó tárgyalások- lálkozó nőnapi színhelyére ról, továbbá a közel-kele,ti utazott, ahol ma, szerdán ő problémákról, aa Egyesült lesa a vendéglátó.