Délmagyarország, 1976. március (66. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-12 / 61. szám

Péntek, 1976. március 12. 5 Ankét művészeknek A Művészeti Szövetségek Az előre eljuttatott kérdé­helyi területi szervezeteinek sekre váLaszolva többek kö­es csoportjainak kérésére zött szólt a Szegedi Kisszín­ankétot rendeztek tegnap, ház problémájáról, a lakóte­pénteken délután Szegeden, lepi beruházások egy ezre­a Sajtóház klubjában. A lékének képzőművészeti cé­megyében és a Szegeden élő lokra való felhasználásáról, művészeknek Szabó Sándor, a megyei tervekben szerep­az MSZMP Csongrád me- lő új közművelődési objek­gyei bizottságának titkára tumokról és a megye társa­tartott tájékoztatót időszerű dalmi struktúrájában bekö­gazdaságpoLitikai kérdések- vetkezett átcsoportosulások­ről. Az összejövetelen meg- ról. jelent írókat, képzőművé­szeket, színészeket és zené­szeket Kedves Tamás, a Ma­gvar Zeneművészek Szövet­sége helyi csoportjának tit­kára köszöntötte. Szabó Sándor tájékoztató­jának első részében az V. A tájékoztatást követő be­szélgetésben — melynek so­rán többek között szót kért dr. Dömötör János múzeum­igazgató, Dér Endre író, Ká­rász József író, Kiss Lajos kritikus és Jachinck Rudolf színművész — szó esett ok­ötéves terv országos és me- tatáspolitika és gazdaságpo­gyei célkitűzéseiről szólt, litika kapcsolatáról, az áru­Megállapította, hogy a la- ellátásról, a megyében levó, kosság körében végzett tá­la jékoztatási munka eredmé- , , , . , „ nyeként kialakult egységes lehetosegekrőL szemléletet ezekben a hetek- mmmmmmmmmm ben egységes cselekvési programmá kell váltani, mert a konkrét tennivalók idejé­hez érkeztünk. Részletesen beszélt az V. ötéves terv megyei elképzeléseiről, cél­kitűzéseiről. Kiemelt fel­adatként jelölte meg a me­gye termékstruktúrájának átrendeződését. Szólt a mun­ka termelékenységének fo­kozásáról, a hatékonyság, szervezettség és munkain­tenzitás kérdéseiről. Az 1976­os népgazdasági feladatok első két hónapjának tapasz­talatairól szólva megállapí­totta, hogy a vállalatok dön­tő többsége idei tervének készítésekor figyelembe vet­te a népgazdasági és megyei célkitűzéseket. Elmondta, hogy a kereskedelem nem tudott mindenben eleget tenni a követelményeknek. Külön kiemelte a most kez­dődött. új ötéves terv lakás­építést programját és az élet­színvonal-politikánkat meg­még kiaknázatlan fejlődési Előadás az MSZMP Politikai Akadémiáján A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának Politikai Aka­démiáján, az Építők Rózsa? Ferenc művelődési házában Kulcsár Kálmán, a Magyar Tudományos Akadémia szo­ciológiai intézetének igazga­tója tartott előadást „A szo­cialista életmód formálásá­nak feltételei és politikai problémái" címmel. Dr. Kornidesz Mihály, az MSZMP KB tudományos-, közoktatási és kulturális osztályvezetője nyitotta meg az akadémiát, amelyen részt vettek a párt vezető propa­gandistái, valamint ideoló­giai, kulturális és társadal­mi életünk képviselői. Az előadás anyagát a Kossuth Könyvkiadó megjelenteti. Ülést tartott az SZVT Az MTESZ Szervezési és ta űj elnöknek. A megyei Vezetési Tudományos Tár- pártbizottság nevében Per­saság vezetőségi ülésén teg- jési József, a gazdaságpoli­nap délután Szegeden, a tikai osztály munkatársa Technika Házában Frank méltatta a társaság munká­Ttbor főtitkárhelyettes tar- ját. tott tájékoztatást az orszá­gos taglétszám alakulásáról. Jelenleg 8300 tagja van az ország városaiban, üzemei­ben, községeiben alakult 15 szervezetnek. örvendetes, hogy idén januártól űjabb 31 vállalat kérte felvételét, köztük néhány ipari szövet­kezet is. határozó tényezőket. A tájékoztatás után elnök­választást tartottak, mert a korábbi elnököt, Jenei Ti­bort, a PM Bevételi Fő­igazgatóságának Csongrád megyei vezetőjét Budapestre helyezték. A vezetőség Vi­r&g Józsefet, a Szegedi Élel­miszeripari Főiskola tan­székvezető tanárát választót­ÖuoeSa — tiz hőnap alatt Tíz hónap alatt építette fel a hajdúszoboszlói város­gazdálkodási vállalat a für­dőváros legújabb gyermek­intézményét, a korszerűen felszerelt és berendezett százhuszonöt személyes óvo­dát. Az építkezéshez a város tizenhét üzeme, töb mint ötmillió forint támogatást adott. 4 tudós forradalmár Száz éve született dr. Madzsar József Mondják: a polihisztorok nak tudható be, hogy 1911- ügyi felügyeletével bízták kora lejárt. Az ismeretanyag ben feladta jövedelmező ma- meg. Hittel es minden tudá­sával a proletárállaimot tá­rründen tudományágban úgy gánorvosi gyakorlatát, és a felhalmozódott, hogy nem Fővárosi Könyvtár (ma Fő- mogatta. Amikor a tanácsha csekély feladatot vállal ma- városi Szabó Ervin Könyv- talmat megdöntötték, Mad­gára az, aki egy részterület- tár) szolgálatába állt. Ami­nek tudós ismerője kíván kor a világháború kitört, és lenni. Századunk küszöbén, Madzsar József érezte, hogy amikor Madzsar Józsefnek, a orvosi tevékenységét nem nagykárolyi postamester fiá- nélkülözhetik, haladéktala­nak életútja indult, az egye- nul jelentkezett a fővárosi temes tudóst övező megbe- tisztiorvosi hivatalban, ahol csülés már csak 'keveseknek az anya. és csecsemővédelem jutott osztályrészül. Nehéz országos szervezésével bízták vett részt. (1928-ban Madzsar lenne ma állást foglalni ab- meg. A háború éveiben így szerkesztésében jelent meg az ban, hogy ez a kiemelkedő osztotta meg erejét: délelőtt hatású természet- és társa- könyvtári feladatait végezte, sadalmi lexikon dalomtudós, fáradhatatlan is- míg a nap hátralevő részé- szágon.) Mint a meretterjesztő, sokoldalú pub- ben a Stefánia Szövetségben licista és közéleti ember ké- tevékenykedett. Munkássá- ban a sei polihisztor volt-e, vagya gának új területén — amíg folytatta társadalom-orvostan egyik a hatalmak egymással vias­korai képviselője. Annyi bi- kodtak — Madzsar és mun­zsar sen kerülhette el a fe­lelősségre vonást. Az állandó zaklatások miatt 1921-ben emigrációba kényszerült. 1924-ben tért vissza Ma­gyarországra. Mint orvos nem dolgozhatod így különféle lexikonok szerkesztésében első marxista alapvetésü Tár­Ma gyarox­szoci álde­mokrata párt tagja, elsősor­munkások' körében az ismeretterjesztő munkát, s egyik vezető egyé­nisége volt az MSZDP balol­Tanácskozó fiatalok Nemcsak beszélnek A jókedvű, kavargó diák- az ifjúsági klub programja- meg: a diákok nem riadnak tarsasag láttán az avatatlan nak színesebbé, tartalmasab- vissza saját véleményük ki­látogató azt gondolhatta vol- bá fejlesztését. Az alapszer­na, talán műsoros délutánra vezeti titkárok közül sokan készülődnék a Tisza-parti felvetették: meg kell találni gimnázium Ifjúsági klubja- a módját, hogyan lehet von­ban. Persze, odabent a vörös zóbbá, érdekesebbé, egyben drapériával díszített fal, a hasznosabbá tenni a politikai jegyzeteiket böngésző fiúk, vitaköröket. Ugyanígy soka­mondásától. A dicséret per­sze a tanári kart, az iskola vezetőségét is megilleti. Ha az iskola belső, mindennapi eletében nem érvényesülne a demokratizmus, a KISZ­esek gyűlése som folyhatna lányok, ünneplő öltözetük kat hozzászólásra késztetett nyílt, őszinte légkörben. már elárulta: jelentős mény várható. A Tisza-partisok az elsők között rendezték meg Szege­den a KISZ IX. kongresszu­sát megelőző küldöttgyűlésü­ket. Mire minden alapszer­az egyéni vállalások ügye is. A titkos szavazás után vé­Ahogy elmondták, vannak, gül is az új KISZ-bizottság akik tanacstalanok, nem tud- titkárává Eiserle Katalint ják, mit vállaljanak. Megfe­ledkeznek a diákok legfonto­sabb feladatáról, a tanulás­ról. A felpezsdült vitában vezet képviselője elfoglalta végül is meggyőzték őket: a helyét, már szűknek látszott képességek fejlesztése, a tu­a terem. A nyakigláb fiúk dás állandó gyarapítása a körülményesen helyezkedtek tanuló KISZ-es leglényege­a szűkre szabott széksorok- sebb dolga, ban. de amikor Gábor Gab- Varga Borbálának, a KISZ riella, az iskolai KISZ-bizott- KB kongresszusi levelével ság titkára elkezdte az előző kapcsolatos alapszervezeti mozgalmi évet visszapergető vitákat összefoglaló beszá­beszámolóját, megszűnt min- mólója hasonlóan nagy ér­den fészkelődés. A beszámoló deklődést keltett. De a leg­azt az imponáló benyomást nagyobb élénkség akkor lett keltette, hogy a KISZ-esek úrrá a gyűlés résztvevőin, nem akarták az általános- amikor az új KISZ-bizottság ságok ködébe burkolni a té- megválasztására került sor. nyéket. Szóltak az eredmé- Nem, mintha a jelölöbizott­nyekről, de a hiányosságo- ság elnöke által ismertetett kat sem hallgatták el. nevekkel nem értettek volna A beszámolót követő vitá- egvet.. Csakhogy úgy gon­ban valaki megjegyezte: „So- dolták, vannak, akik még választották meg, azt a har­madik osztályos tanulót, aki eredetileg nem is szerepelt a jelölőlistán. A többség akarata érvényesült, ékes bi­zonyítékaként annak, hogy a Tisza-partiban nemcsak be­szélnek a demokráciáról. L, Zs. zonyos, hogy a felszabadulás katársai a gyermekhalandó- dali ellenzékének, előtti évtizedek: progresszív ságnak üzentek hadat. Tudo- 1927-ben felvételét kérte az szellemi hagyatékának ki. mányos eredményeinek, első- Illegális kommunista pártba, emelkedő részesét, a magyar sorban szocialhigiéniai mun­forradalmi munkásmozgalom kásságanak elismerését je- lenzéki munkát, történetének vezető alakját lentette, hogy 1917-ben a bu. szociáldemokrata tiszteljük személyében. dapesti tudományegyetem or­Szülővárosában végezte el vosk'arán a társadalom-egész­a gimnáziumot, majd 1899- ségtan magántanára lett. A ben a Budapesti Orvostudo- polgári társadalom megbecsü­mányi Egyetemen nyert dip- lését még egyszer érzehette dalmi Szemle szerkesztése lomát. Szakmai tevékenysé- életében: az „őszirózsás" for- volt, a lap vezető munliatár­gének első éveit Arkövy Jó- radalom idején, mint állam- sainak' 1933-as ' ' zsef professzor fogászati kii- titkár — akkoriban már a nikáján töltötte. Szorgalmát, -Polgári Radikális Párt egyik készségét és felkészültségét alelnöke — a háború idején egyebek között a Stomatoló- elnyomorodott egészségügy büntetés elől Csehszlovákiá­giai Közlöny című folyóirat újjászervezésére kapott meg- ba, majd a Szovjetunióba megindítása és szerkesztése, bízást. valamint számos szakcikk A Magyar Tanácsköztársa­publikálása jelezte. Érdeklő- ság kikiáltását követően a dését azoban hamarosan egy Munkaügyi és Népjóléti Nép ­súlyos társadalmi gond, az biztosság egészségügyi főcso­portjának vezetésével, majd a Vörös Hadsereg egészség­alkoholizmus ragadta meg, és az absztinens egyesületek lel­kes propagandistája lett Az ismeretterjesztő mun­kának nagy szerepe volt ab­ban, hogy látóköre egyre bő­vült, és hogy az a társadal­mi közeg, amelyben mozgott, kiszélesedett Divatos szalo­nokban dicsérték tudását, lo­gikus okfejtéseit, választékos stílusát, de Budapesten és vi­déken egyre gyarapodott rnunkáshallgatoinali száma is. Tagja volt a Társadalomtu­dományi Társaságnak, a Ga­lilei Körnek és a haladó pol­gári értelmiség más egyesü­leteinek, szemleírója a Hu­szadik Század és a Szabad­gondolat folyóiratoknak', gya­kori előadó a Társadalomtu­dományok Szabad Iskolájá­nak rendezvényein. Tudato­san és rendszeresen gyarapí­totta „humán" ismereteit, s így az orvosi, egészségpoliti­kai. biológiai és származás­tani kérdéseken kívül egye­bek között társadalom- és vallástörténettel is behatóan foglalkozott. Közvetlen baráti környezetéből ketten voltak politikai látásmódjának ki­alakulására meghatározó ha­tással: Jászi Oszkár, a pol­gári radikálisok vezéralakja »s különösen Szabó Ervin, a századelő egyik leg jelentő sebb társadalomtudósa, aki­vel együtt részt vett Mar* és Engels válogatott írásai­lak első magyar kiadásában Madzsar nyugtalan tudás­vágyának, és nem utolsósor­ban- Szabó Ervin befolyásá­Szervezte, irányította az el­mígnem a pártvezetés 1931-ben kizárta a tagok so­rából. Új KMP-feladata a le­gálisan induló marxista tu­dományos folyóirat, a Társa­letartóztatá­sáig. A bíróság egyesztendei börtönbüntetésre ítélte, de a párt segítségével sikerült a emigrálnia. 1935 után a moszkvai rádió magyar nyel­vű adásaiban sokan hangján ra ismerhettek. Hazája fel­szabadulását, eszméjének dia­dalát azonban már nem ér­hette meg. Dr. Láng Péter ha jobb alkalom nem kínál kozhat arra, hogy gondjain­kat, munkánk hiányosságait megbeszéljük". S a sok-sok hozzászólás mind ezt a szem­léletet tükrözte A fiatalok felnőttekhez méltó felelős­ségérzettel, komolysággal so­rolták a még megoldásra gyelembe. váró feladatokat: a KISZ és vendégel, az úttörőmozgalom kapcsola- a pedagógusok, a KISZ vá­tának javítását a társadalmi rosi bizottságának munka­munkaakciok fellendítését, társa jó érzéssel állapították alkalmasabbak a vezetőségi funkcióra. Nem egyszerűen a szimpátia vagy a barátság miatt, azért kérték, hogy ke­rüljenek fel mások is a lis­tára. mert a több éves moz­galmi munkát, a lelkesedést, a rátermettséget vették fi­A küldöttgyűlés iskola vezetői. az Szegedi diákok sikere Az idén is szép számmal jutottak tovább az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyben szegedi diákok. Éspedig: Biológiából: Ábrabám Magdolna, Ádám Géza, Gál Enikő, Gyuris Magdolna, Fe­kete István, Koch András, Hideghéty Katalin, Lantos Miklós, Nádor György, Frech Miklós, Pálfy Sándor, Rárs Tibor, Szentandrási Fdit, Szabó Mária, Tapody Zol­tán (Radnóti M. Gimnázi­um), Ungureán Aurélia (Tö­mörkény I. Gimnázium). Fizika: Kozma Róbert, Pintér Zoltán (Ságvári G' alt. Gímnárium), Ambrus Zol­um). Történelem: Kovács Péter (Ságvári Gimnázium), Gulácsy Gábor (Radnóti Gimnázium). Kémia: Ábra­hám Imre, Regdon Géza, Turzó Edit, Valkusz Pál (Ságvári Gimnázium), Czakó Mihály (Radnóti Gimnázi­um). Földrajz: Szényei Gá­bor (Ságvári Gimnázium). Magyar: Márton Katalin (Ságvári Gimnázium). Mate­matika II.: Csűri Miklós, Kozma Róbert, Papp Flóri­án (Ságvári Gimnázium). Matematika I.: Devánszky Gábor. Szalay Tibor (Rad­nóti Gimnázium). Matema­tika, általános tantervű osz­tály: Ambrus András (Rad­tán (Radnóti M. Gimnázi- nóti Gimnáziumi. Egyetemi és főiskolai kulturális napok 1976 A forradalmi ifjúsági na­pok keretében az idén ki­lencedik alkalommal rende­zi meg a KISZ KB, az Ok­tatási Minisztérium és a Kulturális Minisztérium az egyetemi és főiskolai kul­turális napok területi és or­szágos találkozóit. A két­évenként sorra kerülő kul­turális napok legfőbb célja, hogy lehetőséget adjon az 700-an mutatkoznak be Ba­ranya, Somogy, Fejér és Za­la megyéből március 20— 22_e között. Szombathelyen a Veszprém, Vas. Győr-Sop­ron és Komárom megyei fiatalok április 5—6-án tesz­nek tanúbizonyságot tehetsé­gükről. Debrecenbe sereglik Hajdú, Békés, Szabolcs­Szatmár és Szolnok megye ezer amatőr művésze, s öntevékeny együtteseknek a ugyanennyien állnak rajthoz tapasztalatcserére. Budapest és Pest megye Ezúttal a „szakmai fő- „válogatottjából" március rum" funkció betöltése mel- 20—21-én. Április 10—12-e lett nagyobb szerepet kap a között Heves, Nógrád és Bor­kulturális napok közművelő­dési jellegének erősítése. Az újszerű lebonyolítást jelzi, hogy a rendezvények három lépcsőben — intézményi, te­rületi és országos szinten — követik egymást. Az intéz­ményi programokban a te­rületi kulturális napokra ne­vező együttesek mutatják be műsoraikat a forradalmi if­júsági napok eseményei so­rában. A területi naook megrendezése biztosítja, hogy a felsőoktatási intéz­mények először saját ható­körükben mutatják be mű­vészegyütteseik munkáját. Ugyancsak fontos verseny­követelmény a „tájolás": a résztvevő együttesek felkere­sik a környék nagyüzemeit, ifjúsági klubjait. A színját­szók, a vers- és prózamon­dók, a néptáncosok és népi zenekarok, a kórusok, a ze_ ijekarok és más művészeti ágak műkedvelői színvona­las bemutatókkal bővítik e rangos seregszemlét orszá­gos bemutatóvá. A FIN keretében március 13-án és április 10-e kö­zött az ország hat városá­ban zajlanak majd a terüle­ti programok. Március 13— 15-én Szegeden mintegy ezer egyetemista ad egy­másnak találkozót A pécsi műsoros sod megye 300 egyetemis. tája és főiskolása ad mű­sort Miskolcon. A területi napoknak becslések szerint mintegy 4000 fiatal amatőr művész résztvevője lesz. éa a felsőfokú intézmények hallgatói országszerte leg­alább 60 ifjúsági klubba, üzembe és művelődési ott­honba is ellátogatnak. Az országos egyetemi éa főiskolai kulturális napo­kat négy felsőoktatási intéz­ményben rendezik meg áp­rilis 24-e és május l-e kö­tött. A fiatalok munkáját — a hagyományoknak megfe­lelően — már a művészeti ágak szakértői értékelik éa minősítik. faklterme'és Csaknem teljesen gépesí­tették a fakitermelést a Gyu­laji Állami Erdő- és Vad­gazdaság Tolna megve domb­vidékén elterülő erdőiben. A kivágásra kijelölt fatörzse­iket korszerű motoros stíl­összejöveteleken I fűrészgépekkel fűrészelik út

Next

/
Oldalképek
Tartalom