Délmagyarország, 1976. március (66. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-31 / 77. szám
4 i Szerda, 1976. március 31. Kupaszerda Szegedi sikerek a mezon Az első Igazi tavaszi vasárnapon 1817 Induló részvételével rendezték meg a dunakeszi lóversenyléren az országos mezei rutóbajnokxágot, mely tobb szegedi sikert hozott. Az edző nélkül dolgozó Tőrök János, a SZEOL többszörös országos nagyválogatott közép- és hosszútávrutója a 12 km-es felnött távon Iramát Ideálisan osztotta be, kezdeti merev mozgását nz utolsó szakaszon fokozatosan leküzdve Impozáns fölénynyel nycrle meg első országos mezei futóbajnokságát a legklasszikusabb távon, mely biztató a Jövőre nézve. Rajta kívül a jöl felkészített serdülő vasutas fiatalok négves csapata: Barna László, Szepesi István. Ilulm József, Szögi Gyula összeállításban tavalyi bajnokságát megvédve nagy fölénnyel nyert bajnoki aranyérmet. Bár a vasutasok legjobbja, az Ifjúsági Vér László sérülése miatt nem tudott rajthoz állni, az SZVSE több csapata került a bajnoki pontot Jelentő első nyolc helyre. Az érdekesebb eredmények: FÉRFIAK: 12 000 m, felnőtt: 1. Török János (SZEOL) 38:18.8, Ifjúságiak: 7300 m (1957): Csapat: 8. SZVSE (Farkas, Tarl, Török), 6000 m (1956) : 7. SZVSE (Vass, Paczuk, Pintér), Utánpótlás (1956): Csapat; 7. SZVSE (H. Szabó. Gábor, Nagy). Serdülök A: 5000 ni (1960): I. SZVSE (Barna László, Szepesi István, Halm József, Szögi Gyula, edzőik: Lovas Ferenc és Antal Andor) 86 ponttal. NOK. Ifjúságlak. 2200 ní (1959): Csapat; 6. SZVSE (Schmldt, Gedal. Kovács). Monostori Tibor Súlyemelés Szolnokon rendezték a „C" terület II. seregszemle ilttürö, serdülő es Ifjúsági kiválasztó súlyemelőversenyét. Ezen a Szegedi Spartacus és a SZEOL ifjú súlyemelői Is részt vettek, a következő eredményeket érték el. Ültörő korcsoport. Pehelysúly: Balazsfi Zoltán (SZEOL) 105 kg (13, 60). Félnehézsúly: 1. Illés Gcza (SZEOL) 135 kg (60, 75). Nehézsúly: 1. I'álfl György (Sz. Spurtacus) 105 kg. Srrdiilő korcsoport. Lepkesúly: 2. Gercbécz László (Sz. Spartacus) 110 kg. Légsúly: 1. /elei György (Sz. Spartacus) 130 kg, 2. Márkus Ilóbert (Sz. Spartacus) 112,5 kg. Pehelysúly: 1. Karai Mihály (Sz. Spurtacus) 150 kg. Könnyűsúly: 1. Tokodv Péter (Sz. Spartacus) 165 kg. Váltósúly: 1. Terhes Zoltán (Sz. Spartacus) 170 kg. Középsúly: 1. Gyulai Ferenc (SZEOL) 140 kg, 2. Ancsányi Sándor (Sz. Spartacus) 130 kg. Nehézsúly: I. Frank László (Sz. Spartacus) 125 kg. Ólomsúly: 1. Nagy Iván Mihály (Sz. Spartacus) 145 kg. Ifjúságiak korcsoportja. Pehelysúly: l. Harmos Tlhor (Sz, Spartacus) 195 kg. Nehézsúly: 2. Acs Imre (SZEOL) 177,5 kg. Ma, a nagy európai kupákban (BEK. KEK, UEFA) pályára lép a még állva maradt tizenkét csapat. A legnagyobb küzdelem, a legszínvonalasabb játék természetesen a Bajnokcsapatok Európa Kupájának két elődöntőjén várható. Saint Etienné-ben, illetve Madridban. A labdarúgás kedvelői biztosan nagy érdeklődéssel várják: melyik lesz az a két együttes, amelyik május 28án, Glasgowban a döntőt vívja. (Ezt a mérkőzést a Magyar Televízió is közvetíti.) Előzetesünkkel a részt vevő csapatokat a párosítás szerint mutatjuk be. Real Madrid— FC. Bayern München Ez lesz az igazi döntő! — kiáltottak fel a szakemberek a zürichi sorsolást követően. Valóban kár, hogy a két óriás közül csak az egyik lehet ott az Ibrox-parki döntőn május végén, de a labdarúgás rajongói talán majd így sem csalódnak a kettős találkozón. Az első felvonást Madridban, a százhúszezres Barnebeau-stadionban rendezik. A pályaválasztó Real a világ leghíresebb, legeredményesebb egyesülete. Eddig hat alkalommal szerezték meg a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, olyan híres játékosok rúgták itt a labdát, mint Di Stefano, Kopa és Puskás. A régi nagycsapatból ketten még ma is állandó tagjai az együttesnek: Plrri és Amancio. A nagy csillagok mellett még nagyobb a két nyugatnémet labdarúgó, Netzer és Breitner. Játékuk meghatározója a Real szereplésének, a közönség kizárólag értük tölti meg hétről hétre Európa egyik legszebb labdarúgóstadionját. Pedig játékuk nem mondható a legkorszerűbbnek A jól bevált, régi spanyol rendszerű, sok paszszos labdarúgást űzik, legjobb helyzeteiket gyakran technikai trükkökkel túlkombinálják. Hátvédsoruk viszonylag lassú és körülményes, így középpályásaik néha teljes számban védekezésre kényszerülnek. Középcsatáruk. Santillana ördöngösen cselező, villámgyors játékos, de túlságosan önző. Mégis a nagy csaták idején eggyé forr az elkényeztetett klub játékosgárdája. A kiváló jugoszláv mester, Milán Miljanics irányításával drámai küzdelemben verték ki az angol Derbyt, majd némi bírói segítséggel a nyugatnémet Mönchengladbachot, Megbosszuljuk őket — mondta Sepp Maier, a Bayern sokszoros válogatott, 33 esztendős kapuvédője. Mennyi esélye van erre a kupát védő együttesnek? Egyesek szerint nagyon sok. A sérüléseiből felépült Höenessel és a „nemzet gólgyárosával", Müllerrel megerősödve Beckenbauerék ismét mindenre képesek. Persze az idő egy kicsit felettük is eljárt, s a mai Bayern játékát már nem lehetne jellemezni a régi, mindent elsöprő rohamokkal. Az összeállítások: Bayern: Maier — Hansen, Swartzenbeck, Beckenbauer, Durnberger, Roth, Zobel, Kappelmann, Höeness, Müller, Torstensson. Real: Angel — Sol, Pirri, Bento, Camacho, Velázquez, Netzer, Breitner, Amancio, Santillana, Martinez. Így szerepeltek eddig: Bayern: Esch 5:0, Malmö 0:1, 2:0, Benfica 0:0, 5:1, Real: Bukarest 4:1, 0:1, Derby 1:4, 5:1, Gladbach 2:2, 1:1. St. Etienne— P. S. V. Eindhoven Amikor Szimferopolban a Dinamó Kijev Muntyan és Blohin góljával 2:0-ra verte a nyolcszoros bajnok franciákat, a fogadóirodák legbiztosabb tippjének a KEKgyőztes együttes továbbjutását tartották. Ám a kijeviek túlzott önbizalommal és rendkívüli magabiztossággal léptek pályára a visszavágón. Még az általában óvatosan nyilatkozó Lobanovszkij mester is kijelentette: a két gól előny elég lesz. És milyen a futball? Már az előjáték ls kellemesen alakult a St. Etienne számára. Szurkolóik 300 frankot (magvar nénzben 1400 forintot) is adtak egy belépőjegyért, így a 36 ezres stadionba 42 ezer nézőt zsúfoltak be. A bevétel is rekordot hozott, a pénztárosok 4 millió régi frankot kasszírozhattak. A mérkőzés úgy kezdődött, ahogy a kijeviek számították. Hiába támadtak elkeseredetten a franciák, az első félidő gól nélküli döntetlent hozott. A mérkőzés 64. percében Revelli a hálóba lőtt, majd hét perccel később Larqué káprázatos szabadrúgásgóllal ledolgozta a hátrányt. A hosszabbításban a fjatal Rocheteau állította be a végeredményt. A 33szoros jugoszláv válogatott kapus, Curkovic és az argentin Piazza kivételével valamennyien tagjai a francia válogatottnak, közülük talán H. Revelli a legismertebb. Csapatkapitányuk, Jean Michel Larqué tavaly az év labdarúgója volt, ajánlatával a Bayern München is megkereste. Akárcsak az eindhoveni Kerkhoff ikreket. A Hollandiában fenegyerekként ismert sziklakemény labdarúgók a PSV sztárjai. A svéd Edström segítségével ők is a franciákhoz hasonló bravúrt hajtottak végre, hiszen a Hajdúk szintén kétgólos előnnyel érkezett a visszavágóra. A csapat azonban nagyon összeszedte magát, és szinte lesöpörték a pályáról a splilieket. Edzőjük, Kees Rijvers egyáltalán nem volt elragadtatva, amikor megismerte a sorsolást. Bizony nehéz dolga lesz Edströmnek is. hiszen a beállós Piazza még nála is magasabb két centiméterrel. Hollandiában azonban bizakodnak, és biztosra veszik, hogy az Ajax egykori diadalútiát most az eindhoveniek folytatják. Az összeállítások: St. Etienne: Curkovic — • Janvion, Lopez, Piazza, Farizon, Larqué, Bathenay, Synaeghel, Rocheteau Revelli, P. Revelli. Eindhoven: Beveren — Poortvliet, Van der Kuylen, Kryght, Deykers, W. van de Kerkhoff, Quars, Van Kraay, R. van de Kerkhoff, Lubse, Edström. Így szerepeltek eddig: St. Etienne: Koppenhága 2:0, 3:1, Glasgow 2:0, 2:1, Dinamó Kijev 0:2, 3:0. Eindhoven: Linfield 2:1, 8:0, Chorzow 3:1, 4:0, Hajdúk 0:2, 3:0. Ligeti Nagy Tamás Egyetemi és főiskolai asztaliteniszbajnokság Április 1—2-án, csütörtökön és pénteken az újszegedi Sportcsarnokban rendezi meg a József Attila Tudományegyetem az országos egyetemi és főiskolai asztalitenisz-bajnokságot. Ünnepélyes megnyitó: április 1-én, reggel 8 órakor. Április 2-án 19 órai kezdettel a HUNGÁRIA ÉTTEREMBEN „Régi ételek, új Izek" vacsoraeslet Minden kedves Vendégünket szeretettel várjuk. Asztalfoglalás az üzletvezetőnél Telefon: 12-643. Hungar Hotels x Munkaalkalmak A Tápéi Háziipari Szövetkezet algyői részlegéhez felvételre keres szakképzett varrónőket bedolgozói munkakörbe. Jelentkezés: Mezei Sándorné Algyö, Tüzér u. 3„ mindennap reggel 8 órától. A Tápéi Háziipari Szövetkezet félvételre keres szakképzett asztalosokat, segédmunkásokat, valamint pénztarellenőrt. Jelentkezés: TApe, Móra F. lér 6., személyzeti és munkaügyi osztály. A Szegedi Konzervgyár gyártásközi ellenőrt munkakörbe keres két fő élelmiszeripari főiskolát vagy élelmiszeripari szakközépiskolát végzett nődolgozól bárom műszakra. Fizetés a kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: a vállalat személyzeti osztályán Szeged. Rókusi ff. 6. A Szegedi Konzervgyár felvételre keres marós, lakatos, villanyszerelő, autóvillamossági szerelő, motorszerelf. vagy mezőgazdasági gépszerelő szakmunkásokat, egy műszakos takarítónői, valamint nyugdíjas vagyonőröket és női ruhaőröket. Jelentkezni lehet a vállalat felvételi irodáján. Szeged, Rókusi ff. 6. sz. alatt. A Szegedi Vas- és Fémipari Szövetkezel keres felvételre gépi forgácsoló és lakatos sza! munkásokat, betanított munkásokat és üzemi pénztárost. Szeged, Kátai köz. A KSZV Üjszegedl Szövögyára karbantartó műhelyébe felvesz lakatos, villanyszerelő, csőszerelő, elektroműszerész, esztergályos, marós szakmunkásikat és karbantartó segédmunkásokat. — Jelentkezni lehet a gyár munkaerő-gazdálkodási csoportjánál. — Üjszegedl, Alsó Kikötő sor 11. A KSZV Szegedi lutaárugvara felvételt hirdet fonó, szövő és varroda üzemrészekbe. segédmunkára, valamint könnyen be* tanítható szakmunkára alkalmaz nőket, férfiakat. Betanítási idejük: 1-3 hét. Kereset: 2300-2909 Et hó A dolgozó anya gyermekéoek - szükséR esetén - bölcsődei elhelyezési biztosítunk. Bejáróknak utazási Költségtérítést adunk. Vidékieket, akik ideiglenes lakóhellyel rendelkeznek^ 300,- Ft albcrletl hozzájárulásban részesítjük havonkent. Étkezés a gyáregységnél 5,50 Ft-os térítés ellenében biztosított. Ledolgozott évi munka után 750, Et természetbeni Járandóságot és nyereségrészesedést fizetünk. Jelentkezni lehet: Szegedi Jutaárugyár munkaügyi osztályán, Szeged, Dorozsmai út lg. Cipőfelsőrész tüzőnőt bedolgozói munkára felveszünk, tűzőgénet biztosítunk. Április 4. Cipőipari Szövetkezet Szeged, Cserzy M. u. 30,'B. B Férfiportást keres a Csongrád megyei Tanács V. B. Gazdasági Hivatala. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehel Csongrád uiegvel Tanács V. B. Gazdasági Hivatala, 312/A, Szeged, Rákóczi tér. x Üzemvezetői beosztásba felsőfokú gépipari végzettséggel és legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező munkavállalót keresünk. „Iparvállalat 2310/12" Jeligérc a Sajtóházba. x Közlemény Szabás-varrás tanfolyam kezdődik április 26-án a Postás Művelődési Házban. Már most jelentkezzen 1 KIS HELYEN JELFER NAGY TELJESÍTMÉNYŰ, IMPORTÁLT centrifuga. Ara csak TI50 Pt OTP-hitei csak a KERAVILL-nál kaphatói [KERAVILL! vidékre ls szállít A KERAVUL ÁRUHÁZ eudapMt v., Kossuth Lajos ui Közületek, mágánceok, figyelem! A Szegedi Építőipari Szövetkezet üvegezőrészlege (Szeged, Szt. István tér 7.) szabad kapacitással rendelkezik. Az Állami Biztosítóval kötött megállapodás alapján a háztartási biztosítással rendelkező lakások üvegezési munkáit is vállalja APflO/ * mmm\ ADÁSVÉTEL Jo Állapotban levó IS Irat. Trabant eladé. — Eret.: Szeged. KörtóUéü TI 67 X CZ Wartburg Llmouslne lebér ulnO. eJado. írd.: Tarján, 513/A, IV, em. 17 öru utan. X Oh són eladó szép háromajtós ..zekreny, ngyne'r útartó, Melón, kettő ágybetét, aaatal. heverők, konyhabátor. Brüsszeli krt 14. Utcai garázs. Felsővéros. x Vattacukor- Lés-(tó b~! rendezés etadó. „Ttzez-r 26 613'' Jeligére a Sajtóházba. X Vennék Ü vagy Z Tra bant Combit ké- hónéért. Árajánlattal, ..Cöiv 1 — 2« 674" jeligére a sajtóházra x 750-es Zasetawa etadó. Bzö.eg. Magyar u. 194. x 4 ssamélyea mahagóni motorcsónak összes tartozékokkal, felújítva olcsón eladó. írd.: Pagonyi Lajoe. Üstökös u. I. Telefon- "—809. Nagy mennyiségű trágya, bontásból ajtók, ablakok eladók. Petófltelep, 3 u. 43. Kitunó Állapotú B 400-as Tesla magnó éa hanglemezek eladók. Tarján 804-'B, V. 18. Drisnyovszksc_ Töriskónyvesett német JuhAsa szuka eladó. Körtöltés u. 43. 17 óra utan. Vegyes trágya eladó. — Szabadsajté u. 67. KetaknAs kályha, steiazslk, konyhaasztal. lecsukható láda, rekamié, függő tytartók, asztal, székek, fotelok, tükör alndók. Csongrádi ,gt. 76. Teztlma Veri tag kéttúa gyas kótógép. egyfázisú h-g-sz tő trafó, külön bösö méretű aramfejleagtó aggregátorok, asztalt fúrógép gyAri. 700 és 400as szalagfűrészek gyárt, , oo-as falpari gya'uaép. kétszemé'yea láncfűrész, t-rmenydarálók, 100 kilós maisak éladók. Műszaki üzlet. HódmstővAsérbe'y. Marx utca 43 x Személy- és vagyonőrzésre betanított német Juhász kutyák eladók. 8seyed. T réz u. 47. Jó állapotban levó olajkályha eladó Szeged. Rózsa F. ízt. 41 FIAT 500 piros, megkímélve, Igényesnek, továbbá uj alkatrészek, üléshuzat, valamint Simson Star motor újszerű állapotban eladó.. Megtekinthetők: du. 4 utan. szombat, vasárnap egész nap. Szivárvány u. 16. Sacl I. eladó. Tarján 331.. X. emelet 40. Egy Jó állapotban levó NDK mély gyermekkocsi eladó. Érdeklődni lehet Tarlón 603. B. V. 15. Jó állapotban levó halászladikot vennék. „Ladik 459 648" Jeligére a Hirdetőbe. Mússakl vizsgázott Opel alkalmi áron eladó. — Odessza 304/A, Bálint. ALBÉRLET Kisgyermekkel édesanya albérletet keres, fürdési lehetőséggel, májua 4-tól. „Tavasz 450 657" Jeligére a Hirdetőbe. LAKÁS Kazincbarcikai. kétszobás, lanscsl. Összkomfortot: lakásom elcserélném hasonló szegediért. Hármas csere ls érdekel. — „Alatts garázs 513 940" •el'gére s Hirdetőbe tpülé társasházban 3 szobás, garázsos lakást átadok. Salka ü. 5. Rókusi 1 szoba, konyha 4- padlásszoba, nagyméretű lukasunkul elcserélnünk 3 szobás összkomfortosért. „Költségtérítéssel 26 405" Jeligére a Sajtóházba. Garzont vagy 1 szobás összkomfortot vonnék. — „Újszegeden 459 580" Jeligére a Hirdetőbe. I+2-cs. OTP-öröklakás eladó. Tarján, Szamos u. 14. A. m. 9. X 1976-ban épüld, 3 szobás, erkélyes, garázsos társasházrészem átadó. írd.: Szeged, Tarján 323/B, IX. em. 34. x 2 + 2-ea lakásunkat kettő kisebbre cserélnénk. „Tanácsi 36 443" Jeligére a Saltóhivba. x Elcserélném odesszai, IV. emeleti, kétszobás, loggiás lakásom, belvárosi, garzon- vagy komfortos lakásra. „Utcai 26 628" Jeligére a Sajtóházba, x Belvárosi, utcai, szoba, konyhás lakást átveszek. „Megegyezéssel 26 625" J-llgére a Ssjtó'-isba. 2 + 1 szövetkezeti (nem lágl) lakás eladó, vagy esetleg magánházra cserélhető. ..Odessza — 469 691" Jeligére a Hirdetőbe, Szentesi 2 szobás, tanácsi lakást szegedire cserélek. „Összkomfort — 36 566" Jeligére a Sajtóházba. Belvárosi társasházhoz anyagiakkal „Társakat keresek 36 533" Jeligére a Sajtóhasba. INGATLAN Beépíthető. 103 négyszögöles fél telek eladö. Lendvai a. 30. (II. Kórháznál.) Kétszobás, összkomfortos társaehszrész elsdó. Érdeklődni: hétköznap 16 óra után és vasárnap. Lengyel, Csongrádi sgt. 1—8., földszint 3. X Azonnal beköltözhető 3 szobás, összkomfortos magánház nagy telekkel, eladó. Erd.: Körtöltés u. 57. X B-építhető 145 n-öl telek. építési engedéllyel, lakható, új mel'éképül-ttel, építőanyaggal eladó. Babtól sor 8. alatt. Érdeklődni : Újszeged. Szövetség u. 1. Béketüepeo házhely és ház lebontással eladó. Tsoo'csányl út 6. Hás eladó, Mlhá'yttlek, M'kss K. u. é. Erd.: 3. szám alatt. 400 n-ólee kertek éladók. Újszeged, Kertész tl. 77. szám. X Dorozsms, Kossuth utca lé. sz. ház sürgősen éledő. Érdeklődni lehet du. 4-tól. x Telekkel földszinti, összkomfort, utcai házrész eladö. Szeged. Kecskeméti u. 10/A. megtekinthető 16 órától. x Kétszobás, komfortos magánház melléképület-kkel eladó. BzegedPetőfltelep, Gerle sor 10. . X újszegeden magánház 400 n-öl telekkel, valamint Kunfehértón t26 n-öl üdülőtelek elsdó. — Erdtklódnl lehet: Északi krt. 7. szekszárdlné. Has eladó. Kiskundorozsma, Bródy Mihály u. 39/A, az új Iskolánál. — Érdeklődni lehet ugyanott s Láp u. 38. sz slztt. Tépő, Munkácsy u 10 számú ház szabadkézből sürgvsen eladó. Baktóban 233 n-öl kart eladó. Erd.: 4 őrs utan. Tarján 516. A. 1,3. Kélsslstcs hás fshréssben Is eladó. Lakást beszámítok. Fürj u. 19/8. Beköltözhető családi ház eladó. Szőreg, Makal u. 81. újszegeden, a Lövölde úton (Füvészkertnél) 160 n-ől büszkével beültetett kert eladó. Erd.: Szeged, Tisza L. u. 96. HÁZASSÁG 46 éves, 174 cm magas, káros szenvedélytől mentes, természetet, utazást kedvelő, érettségivel, 26 éves munkaviszonnyal. Jogosítvánnyal rendelkező, rendezett körülmények között élO özvegyember 17 éves leánygyermekével házasság célIából megismerkedne harmonikus családi életre vágyó, csinos, kedves, házias növel. Ka'snd nem érdeke].. MoIcttek ne Írjanak. — .Diszkréció 459 689" Jeléére a Hl-detöbe. Anyagilag Jó) szituált, 40 éves, barna, értelmiségi nó tr.egismerk -dne házasság céljából magas, hasonló adottságú férfival. „Lakás van 469 650" lengére a Hirdetőbe. EGYÉB Élelmiszerüzletbe, állandó déle'őttl fél műszakra riadót felveszek. Huttora Rigó u. 1 X Ságváritelcplek, figyelem! Ne cipeljék a városba meghibásodott háztartási gépelkot! Vegyék Igénybe s „Szinkron" szöv. üj szolgáltatását, amely kiterjed mindenféle elektromos háztartási gépek Javítására, valamint villanymotorok tekercselésére, rövid határidőn belül. A javító részleg elme: Újvidéki u. 29. Kőműveseket és segédmunkásokat felveszek. ,— „Pontos fizető 26 660" J-llgére a sattóhazba z A Szegedi MEK Kirendeltség felhívja kedves termelői figyelmét, hogy az Ujszegedl (Marostól u. e. sz.) «s a hsttyastelept (Vaskapu u. 46. sz.) felvásárlöt slepén termékértékesítési sz-rződéz köthető zöldségburgonya- és hagyma-, valamint szőlő- éa gyümölcsfélékre. Oondmentes t-rmelőmunkát és •lőnyös értékesítést biztosítanak az ÚJ Jellegű MEK-sz-rzódések x Általános Iskolások teljes korrepe' á'ását vállalom „Eredményes 459 651" lellgér) a Htrdetöb-. Idős nánlt lakásomon el tsrtaiék. ..Megegyezünk 469 687" Jeligére a HlrdatAa. óriás gyümölcsű egres, piros és fekete ribtzkelövek darabonként 10,— Ft-ért, francia Cvelö szegfűpalánta tövenként з,— Ft-ért kaphatók. Toronyi kertészet Békéscsabz. Botvánszki 27. X Hároméves lucfenyő csemete 60 ftllér/db áron eladó, utánvéttel is. Tóth Viktor Vasszllágy. Béke и. 20. Háromeves lucfenyő csemete 00 fillér/db áron eladó, utánvéttel ls. — Gergely István Szombathely. Alsóh-gyl út 83. Minden hó 1—16-lg mellékfoglalkozást vállalok. Hivatásos Jogosítványom van. „Minden munka érdekel 459 SS8" Jeligére a Hirdetőbe. Egyedül élő tsz-nyugdjJas haztartasvez-tőnek .dőrébb nőt keres, lakást élelmezést biztosítok. Ábrahám Imre Ctömös. Tanya 91. sz. I hcld és 1100 n-öl föld s város mellett klsdö. Londoni krt. I.. négyes épcsöház. fszt. 4. Újai-ged, Pö fasor 45— 17. a'stt 600 n-ől kert kiadó. Érdeklődni: Bonyhádi, Kelemen u. 3„ L A