Délmagyarország, 1976. március (66. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-30 / 76. szám

8 Kedd, 1976. március 30. V BEIBE Az első pillanatban szánalmasnak tűnt. Rongyos, éppen tisztának sem mondható ruhájában összehúzódva álldogált a sarokban. A szemében mohó lángok égtek, ahogyan figyelte az étkezőket, de főleg azokat, akik palackos italokat fogyasztottak. Las­san elindult. Először a közelben le­vő asztalokat vette szemügyre. Arca felragyogott Két márkásüveg. Hir­telen kapta fel, szinte észrevétlenül. A pénztárnál sunyi mosollyal tolta szerzeményét a pénztárosnő elé. Pénzt kapott. Aztán újra kezdte az egész műveletet. Mostmár kissé ne­hezebben ment, mert a bisztró meg­telt, szinte valamennyi asztalnál ül­tek már. Többen rosszallóan húzták beljebb széküket a mocskos ruha láttán. Egy Idő múlva bátorságot kapott, és határozottan Indult egy asztal felé, ahol magányos férfi ült. A ven­Felvételire előkészítő táborok A fizikai dolgozók továbbtanulni szándékozó gyerme­keinek egyetemi és főiskolai felvételit előkészítő táborokat szerveznek a tavaszi szünetben, az idén először — jelen­tették be az Országos OHtatási Tanács titkársága által kö­zelmúltban összehívott tanácskozáson. A KISZ KB, az Ál­lami Ifjúsági Bizottság, a minisztériumok, az egyetemek, főiskolák felvételit előkészítő bizottságai, és az egyetemi, J főiskolai KISZ-bizottságok képviselőinek megbeszélésén ér­tekelték az évente rendszeres előkészítő foglalkozások ta- 1A — 01 ® TÜRKEVEI VENDÉGEK pasztalatait, és vázolták a további terveket. A felsőoktatási IO AI BALASTYAN intézmények mintegy 40 ezer középiskolás diákkal állnak Soha nem látott érdeklő­év közben „levelező" kapcsolatban. A felsőoktatási intéz- Várható időjárás kedd es- dés kísérte a túrkevei és menyek és a megyei tanácsok támogatásával szervezendő tig: Főként az északi ország, balástyai Páva-kör közös tavaszi táborokban a fiatalpk rendszerezik és kiegészítik a részben, időnként megnövek- műsorát szombaton Balás­levelező oktatás keretében szerzett ismereteiket. Az egyhe- vő felhőzet elszórtan zápor- tyán, két előadást kellett tes foglalkozásokát felmérő dolgozattal zárják. ral. Napközben megélénkülő tartaniok, hogy mindenki Ugyancsak szerveznek táborokat a fizikai dolgozók délnyugati, nyugati szél. megnézhesse, aki kíváncsi gyermekeinek a nyári szünidőben is. Várható legmagasabb nap- A túrkéveiek érett, jó pali hőmérséklet kedden: hangulatú, sok tehetséggel 16—21 fok között. előadott műsorából a szólis­ták teljesítménye emelke­Bisztróban dég az utolsó percben kapta el fé­lig még teli söröspalackját. Morgolódva odébb somfordált De most! Ez aztán az igazi fogás! Egy­szerre hatan mentek el, mit sem tö­rődve az asztalon levő rengeteg sö­rösüveggel. Ügy csap rá, mint vércse az áldozatára. Szinte diadalittasan igyekszik a visszaváltóhoz. Vajon mit vesz rajta? Biztosan élelmet. Éhes lehet, szegény. A csa­lódás ekkor ért. Törtetett a rövid­italos pult felé és nemsokára a ke­zében tartotta az annyira áhított italt. Pálinkát. Lassan, élvezettel kortyolgatta. Az utolsó csepp után reszkető kézzel forgatta poharát, sehogyan sem akart megválni tőle. Azután ismét munkához látott. Egyre szemtelenebb lett, sőt a harmadik íéldeci után határozottan sértő és durva is. Egy asszony meg­sokallotta a dolgot, és amikor har­madszor akarta megkaparintani gyermeke jaffásüvegét, felháboro­dottan rászólt: — Menjen már innen! Miért nem megy inkább dolgozni? A férfi sunyin mosolygott, és csak annyit válaszolt: — Majd bolond leszek agyonstra­pálni magam. És odébbállt A kisgyerek kérdőn nézett a'—­jára: — Anyu, a bácsi beteg? — Nem, kisfiam — válaszolta. — A bácsi nem beteg. A bácsinak sokkal nagyobb baja van. Csanádi Eszter Ml? HOl? MIKOR? 1976. MÁRCIUS 30. - KEDD - NÉVNAP: ZALAN A Nap kel A Hold kel 5 óra 27 perckor, ós nyugszik IS óra 11 perckor. 5 óra 03 perckor, és nyugszik 18 óra 13 perckor. MEGCSAPOLTAK A FERTŐ TAVAT Több éves szünet után ismét megcsapolták Közép­Európa második legnagyobb lávát, a Fertő tót. A csapo­lás három hétig tartott A FÖMEZÖGAZDASZOK TOVÁBBKÉPZÉSE KÖRÜS­Holnap, szerdán Szegeden, a Gabontermesztési Kutató PÓDIUM Intézet tanácstermében 9 .... - adott számot a kórus és a A rádió harmadik műsora citerazenekar kidolgozott tó vizét 10 centiméterrel vábbképzést rendez = tv- számai, a szólisták és a v<v órai kezdettel egynapos to­csökkentettek ami 10 millió vábbképzést rendez a ^ hangversenyt közvetített a nósaenekar teljesítménye köbméteí ídz' leengedését je- SZÖV' a termelószövetkeze- mutatja, érdemes Volt egy len,ette A felesleges vizet a tek ^mezőgazdászainak. Na. ^sra^ű^ t&^T ^^ 3 Hansági focsartonan, á Ráb- ptrenden szerepelnek a buza Mihálka György vezette sze- AGRIAT* * és a kukoricanemesítes idő- ged, főiskolai női kón*. várjátékokat, az j ,, , • . _ , , . .... halt meg Móricz Pál (1870-1938) dett ki, de a kórus is kitű- lró_ ÚJságIr6i . Megedl te a haj­nően szerepelt A balástyaiak düsági népélet te múlt szépiro­fejlődésről dalml lgényú ábrázolója. SZEGEDI NEMZETI SZlNHAZ Este 7 órakor: Manón Lescaut. VÍZÁLLÁS Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz 134 cm (áradó). NEGYVEN EVE előadása nagy resztül a Dunába vezették. COM.EGIUM ARTIUM Az egyetem művészeti kollégiumán dr. Nagy Ist­ván zeneesztéta a fuga újjá­születéséről beszél Mozart és Beethoven műveiben — ma. kedden este 8 órai kezdettel, az egyetem Béke-épületének nagytermében. Közreműkö­dik Bódas Péter zongoramű­vész és a szegedi zeneakadé­miai tagozat növendékei. IRODALMI EST KISTELEKEN A Tisza partján halkan ballagok címmel Juhász Gyula és Tömörkény István müveiből összeállított irodal­mi műsort rendeznek ma, kedden délután 5 órai kez­dettel a kisteleki Árpád fe­jedelem gimnázium kollé­giumának dísztermében, Jancsó Adrienne érdemes művész és Adrovicz István gitárművész fellépéséveL KETTŐS ÜNNEP VAMOSMIKOLAN Kettős ünnepet ültek va­sárnap az Ipoly menti Vá­mosmjkola lakói: az antifa­siszta emlékműnél rendezett gyűlésen emlékeztek meg, hazánk felszabadulásának 31. évfordulójáról, és megkap­ták a „Kiváló határőr-köz­ség" kitüntető címet. Az ünnepségen megjelent Pin­1ér László ezredes, a BM határőrség országos parancs­nokanak helyettese is. JAZZ-MÜSOR Ma, kedden este 7 órakor az Ifjúsági Ház pinceklubjá­ban a Molnár Dixieland játszik. ALKISIP ÁROST TARTÓZTATTAK LE Korábban csalás miatt két év 8 hónap szabadság­vesztést kapott Makra László 25 éves, Kiskundorozsma, Bethlen utca 53. szám alatti lakos, aki ebből a bünteté­séből tavaly decemberben szabadult. Közvetlen utána kőműves kisiparosnak adta ki magát és vállalta egy családi ház felépítését. Há­rom alkalommal 26 ezer forintot vett fel az építtető­től. Makra azonban ezért nem végzett semmiféle mun­kát, a felvett előleget elitta. Azzal is gyanúsítják, hogy egy másik illetőnek sóder beszerzését ígérte és előleg­ként zsebre tett 13 ezer fo­rintot. A Szeged városi és járási rendőrkapitányság Makrát letartóztatta es ügyét hamarosan átadja vádemelésre az ügyészség­nek. - Odry-bérlct. MOZIK Szabadság: Joachim, dobd a gépbe! (színes, m. b. csehszlo­vák., fél 4, háromnegyed b és 8 órakor). Fáklya: Folytassa, Kleot (szí­nes angol, fél 3, háromnegyed 5 te 7 órakor). Vórös Csillag: délelőtt 10, dél­E»1 KOSSUTH 8.27: Régi magyar muzsika 8.46: Én és a társadalom 9.16: Joachlmtól Saljaplnlg 10.06: Az Iskolarádió műsora 10.35: Ravel: A gyermek és a varázslat 11.33: Bogár István: Balkáni táncok 11.39: Rákóczi - 11. 12.35: Melódlakoktél Közben: 13.10: Tőrvénykönyv szerű kérdései, legújabb Közreműködött Szabady Jó- Agria '76-ot az idén július után negyed 4,'fei 6 és három­agrotechnikai « kutatási zsefné, Vaída Juha™* Sza" 9-én nyitják meg az ezer- "<*y«l 8 frakor: (szl- 13.54: Távolban egy fehér bó Orsolya. A koncerten a „,„ nes _ angol, 50 százalékkal fel- vitorla - 2. módszerei a szemes cirok t^v^k JZS^? i«„ Kzemélyesre Wbővített . . . .. . . . kitűnő szegedi együttes leg- badtéri színházban homoki termesztesenek ta- sikeresebb számait mutat pasztalatai. ta be. Régi téma ÜJ NEMZETISÉGI KIADVÁNYOK Helytörténeti, honismereti írások, néprajzi gyűjtemé­nyek kiadását szorgalmazta a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének titkársága azon áz ülésen, amelyet hétfőn tartottak Nagymező utcai székházuk­ban. A tanácskozás résztve­vőivel ismertették az 1980-ig szóló távlati kiadói tervet, amelyet a Kulturális Minisz­sza- emelt helyárral). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 8. sz. (13/57-es) este I órától reggel 7 óráig. Csak sür­gős esetben. BALESETI ES SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a n. sz. Se­14.50: Éneklő Ifjúság 15.10: Kálmán Imre operettjeiből 15.34: Az elő népdal 15.44: Magyarán szólva... 16.00: A világgazdaság hírei 18.05: Harsan a kürtszói 16.35: A tiltakozás dalai 16.48: Filmzene 17.05: Érdekegyeztetés 17.30: Nóták bészetl Klinika (Pécsi u. 4.) ve- is.00: A Szabó család szl fel, sebészeti ügyeletet ls U. BZ. Sebészeti Klinika tart. ALLATORVOSI ÜGYELET Április 3-ig, este 6 órától reggel 8 óráig, elsősegély és nehéz elles esetére ügyeletes: I. és III. kerület, Gyálarét, Kiskundorozsma területen: dr.H Maksav Ferenc állatorvos. La- 22-30: A dzsessz világa kasa: Szeged, Szt. László u. 23/A. 25-29= Webcr operáiból 19.15: RimszktJ-Korszakov: Seherezádé - szvit 20.07: Fiatalok stúdiója 20.35: Népdalok 21.15: A szellemi munka valósága - l. 21.35: Lemezmúzeum 22.20: Meditáció — A férfiak nem kedvelik az okos nőket! térium dolgozott ki. Ennek T®'eí°nL,}7;2l8á,„ a „.„ , , . , II. kerület, Algyő, Tápé terfl­keretében többek között letén: dr. Krajcsovtcs László napvilágot lát még az idén állatorvos. Lakása: Szeged-Pető­Vujicsics Tihamér munkája, fltelep, Göndör sor 23/B. Tele­amely hosszú évek gyűjté- fon nincs. 6ének eredménye „A ma- szőreg, Üjszentiván, Tiszaszl­gyarországi délszlávok zenei get, Kübekhóza területén ügye­hagyományai" címmel. A letes: dr. Kalmár Sándor állat­kötet érdekessége, hogy va- orvos. Lakása: Újszeged, Blaha lamennyi hazai délszláv cso- Lujza u. 2l„ L em. Telefon port népzenéjéből tartalmaz nincs, gazdag anyagot egy és több­szólamú 6zerelve. énekkarra hang­FáJŐ szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, flu 6s testvér, SERES ISTVÁN volt Szeged, Szőrrgi út 32. szám alatti lakos, életének 40. évében tragikus kö­rülmények között elhunyt, 1074. március 23-án. Gyászolják kislá­nya, édesanyja és testvérei, és azok családja. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett edesanya, nagy­mama, testvér és páratlan anyós Gyász­köziemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, após, nagyapa, testvér és rokon, KOVÁCS ISTVÁN eletének 62. ÖZV. MÉSZÁROS GYORGYNE évében rövid, súlyos szenvedés eletéuek 67. évében tragikus hir­telenséggel elhunyt. Kivaosagara elhamvasztatjuk. - Hamvasztás utanl gyászszertartásáról külön értesíttet küldünk. - A gyászoló család. Madách u. 2L Mely fájdalommal tudatjuk, bog)' a szeretett édesapa, após, nagyapa, RIGÓ JÁNOS életének 87. évében elhunyt. — Temetése március 31-én lt órakor lesz az Alsóvárosi temető ravatalozójá­ból. Minden külön értesítés he­lyett. A gyászoló család. 12 939 Fájdalomtól megtört szívvel tu­datjuk, hogy a felejthetetlen férj és rokon. VERES ANTAL 67 éves korában rövid szenvedés mellette voltak, te fajdalmát enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége, Tápé. 14 085 Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, a Moziüzemi Váll. dol­gozóinak, akik szeretett halot­tunk, ANTAL SA.NDORNÉ teme­tésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család. 14 096 Köszönetei mondunk mtnd­után elhunyt. Temetése március azoknak a rokonoknak, ismerö­30-áu 13 órakor lesz az Alsóvá­rosi temető kápolnájából. A gyá­szoló esalád, Mokrinl sor 3. 14 112 Mélv fájdalomtól porig sújtva tudatjuk, hogy a szeretett edes­anya, nagymama és dedmama, ÖZV. NAGY JANOSNt Gera Er­zsébet eletének 83. évében hosz­szu, súlyos szeuvedés után el­hunyt. Szeretett halottunk teme­tese március 31-én 15 órakor lesz ® _ a Belvárosi temető ravatalozójá­ból. A gyászoló család. Nemes­takács u. 29. 14 114 Mély fájdalommal tudatjuk. söknek, szomszédoknak, az I. sz. Sebészeti Klinika immunológia­laboralórlum kollektívájának, akik szeretett halottunk, ABRA­HAM MARTON temetésen meg­jelentek, részvétükkel és virága­ikkal mély fájdalmunkat enyhí­teni Igyekeztek. Külön köszöne­tet mondunk kezelőorvosainak, ápolóinak, akik áldozatos mun­kával élete megmentéséért fára­•MA gyáaaolő család, Ti­szasziget, József A. u. 29. 14 103 Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, nagyt mama, testvér, BEREKMÉRI FE­..... —— .... hogy a szeretett édesanya, nagy- ., .. utáu elhunyt. Temetése március mama, anvós. özv. SISAK GYU- »®NCNE Erzsébet életé­30-án 12 órakor lesz a Belvárosi LáNE életének 55. évében hosszú n™ évében rövid szenvedés temető ravatalozójából. A gyá- szenvedés után elhunyt. Temeté- "tan elhunyt. Temetése április 1­szoló család. Párizsi krt. 7. se március 31-én délután 14 óra- én 11 órakor ,esi sz Alsóvárosi 14 106 kor lesz a Kisteleki temető rava- temető kápolnájából. A gyászoló talozóJábóL — A gyászoló család Kistelek. 14 US család. Kandó K. u. 60. 14 120 Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, SÁNDOR JANOSNÉ Ballá Erztó­Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, dédapa, JUHASZ JA- Fájó szívvel tudatom, NOS életének 83. evében rövid szeretett férjem, KIS A. ISTVÁN " életének ' iCivébtín" hosszú szenvedés után elhunyt. Teme- életének 73. évében csendesen el- szenvedés után elhunyt. Klván­tese március 31-én 13 órakor lesz hunyt. Temetése március 31-én ságára eibamvasztatjuk. Búcsúz­áé Alsóvárosi temető kápolnájá- 14 órakor lesz a Belvárosi teme- tatisa hamvasztás után lesz. ­bóL A gyászoló család. Móra u tő ravatalozójából. - A gyászoló Részvétlátogatás mellőzését kér­<2- 14 108 család, Kállay u. 8. 14 U8 Jak A gyászoló család. Budaoes­Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, anvós, nagy­Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. ismerősöknek ti krt. 34. 14 119 Fájdalomtól megtört szívvel tu­mama, dedmama és testvér, ÖZV. munkatársaknak, akik szeretett datjuk, hogy a szeretett édesapa, ÖKRÖS ISTV.ANNÉ Kovács Anna férjem, KÖRMENDI MIHÁLY te életének 78. évében bosszú ezen- metésén részt vettek, és virága­védés után elhunyt. — Temetése lkkal mély fájdalmunkat enyhi­márrlus 30-an 14 órakor lesz a tenl Igyekeztek. Külön köszöne­Szőregl temető ravatalozójából. — tet mondok a deszkl gyógylnté­A gyászoló család, Szőreg, Já- zet orvosainak és ápolóinak, után lesz. A gyászoló nagyapa és após, PÁSZTOR LASZLÖ életének 62. évében hosszú, súlyos szenvedés után elhunyt. Kívánságára elhamvasz- , \ t-,, c, . tatjuk, búcsúztatása hamvasztás ' L ~ H hhííj BUDAPEST L 8.58: Tévetorna (ism.) 9.05: Iskolatévé: Környezetlsm. 9.30: Játsszunk bábszínházat! 10.10: Legyünk barátok (lsm.) 11.05: Törtenelem 14.05: Környezetismeret (lsm.) 15.35: Történelem (lsm.) 16.58: Hírek 17.00: Barangolás Tunéziában — riportfilm 17.35: Matkópuszta 52. — riport­film 18.05: Játék a betűkkel 18.30: Bulgária kepekben 19.15: Esti mese 19.30: Tévéhíradó 20.00: Tevétorna 20.05: L. M. Leonov: Hazatérés — színmű (14 even felülleknek!) 22.00: Tévéhíradó 3. BELGRÁD 1. 17.10: Magyar nyelvű tévénapté 17.45: Népszerű-tudományos film 18.15: Foglalkozások ábécéje 18.45: Bemutattuk önöknek ... 20.00: Nyitott képernyő 20.50: A csillagok néznek az égről VENDÉGSZEREPLÉS — filmsorozat 0.10: Fanfárok PETŐFI 8.05: Egy békési nótafa: Adamcslk Józsefne 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.) 8.33: Kamaramuzsika 8.55: Slágerek 9.23: Délelőtti torna 9.33: Olvastam egy novellát.,. 10.00: A zene hullámhosszán 11.55: Látószög 12.00: Klasszikus operett­részletek 12.33: Arcképek a német irodalomból 12.50: Balettzene 13.33: Kórusok népi szövegekre 14.00: Kettőtől hatig... 18.00: ÜJ felvételeink 18.15: Az Abba együttes felvételeiből 18.33: Népdalcsokor 19.15: Véleményem szerint 19.30: Csak fiataloknak! 20.33: Mindenki könyvtára 21.03: A Rádió Dalszínháza: Lehár: Tavasz 22.04: Nóták 22.33: Könnyűzene 22.55: Népszerű szimfonikus zenR 23.30: Patachlch Iván szerzeményeiből 3. MŰSOR 14.05: A Jutlllard vonósnégyes felvételeiből 15.00: Bevezetés Ady költé­szetének Jelképrendszerébe 15.20: Nabucco — részletek 16.03: Két szimfónia 17.10: Holnap közvetítjük... 17.30: Külpolitikai klub 18.03: Vera SoukuDová és Nlkola Nikolov énekel 18.34: Naplemente előtt — dráma 20.25: Schubert: G-dúr fantázia­szonáta 50.57: Vivaldi: 12 hegedűverseny 21.42: Dzsesszfel vétel ékből 22.05: A Rádió Könyvklubja 21.55: Az Idő nyomai BELGRÁD 2. 18.45: Természetfilmek 19.00: Hogy van a naoádf 20 00: Jovea — tévédráma 21.00: Huszonnégy óra 21.20: Hét fiatal 21.50: Látóhatár 22.35: Asztalitenisz EB Ruttkai Éva, Darvas Iván, Mikes Lilla Várhelyi Endre és Hajdú Júlia április 1-én — a Magyarok Világszövet­sége rendezésében — a bécsi Collegium Hungarlcumban vendégszerepel. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napllapla Főszerkesztő: F NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged. Tanácsköztársaság OS la 10. — Telefon: 13-535. 13-003. — Felelős kiadó: KOVÁCS lapot nvomia: Szegedi Nyomda Szeged Ralrsv­clnt u. 9. 14110 akik hosszú, nehéz betegségében Április 4. a. 17. család. 14 122 I Zsilinszky utca tg. - Felelős vezető: Vlncze György. - Előfizeted díj egy hónapra 20 forint. - Indexi t&ass.

Next

/
Oldalképek
Tartalom