Délmagyarország, 1976. március (66. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-04 / 54. szám

6 Csütörtök, 1976- március 4. 6 Ki lehet mester­szakmunkás? Megjelent a Nehézipari miniszter rendelete az ága­eati mester-szakmunkás to­vábbképzésről. Az új rendel­kezés melléklete részletesen felsorolja azt a 19 szakmát, amelyben 1976—19R0 között sor kerül a mester-szak­munkás továbbképzésre. A rendelet hatálya kiterjed a más ágazatba tartozó vállala­tok, szövetkezetek nehézipari tevékenységgel foglalkoztatott dolgozóira, és minden olyan személyre, aki a mester­szakmunkás vizsgát a nehéz­ipari ágazathoz tartozó szak­mában kívánja letenni. A rendeletben meghatározott ötéves program szerint az idén egy szakmában, a vil­lanyszerelő munkakörben szerveznek mester-szakmun­kás tanfolyamokat Álombéli találkozás A professzor 11 felé állított be a vendéglőbe. Megjelenése előírásosan professzorszerű volt El­tekintve hanyagul kigombolt, kabátjától és hety­kén fejére csapott kalapjától, makulátlanul fe­hér inge, csinos nyakkendője és ránc nélkül si­muló mellénye egyaránt a tudományok szolgála­tában megöregedett egyetemi tanár benyomását kellette Arcában sajátos módon egyesültek a té­vében látott Déry-sorozat. a Fe'elet Bessenyei Ferencének és Boldizsár Ivánnak arcvonásai. Rögtön felismertem: Farkas Zénó, az egyetemis­tákat megvendégelő, jó torkú, eredeti és bölcs proíe-szor áll e'őttem. Kissé bizonytalan kiejtés­sel, de rendkívül udvarias, sőt kimért mozdula­tokkal kér helyet asztalomnál. Néhány perc múl­va pedig, túl a kocsmai ismerkedések igen kötet­len formáin, máris tisztázódik a legtöbb kérdés: — Szóval, te bö-bölcsész vagy, fiam? — Az. — Ismered a... — Ismerem. A harmadik fröccs után, számta'an állítóla­gos egyetemi jellegű ismeretség tisztázásának végeztével a professzor vállamat bizalmasan át­ölelve, így szól: — Tehát most vagy ut-utolsó éves? — Igen, processzor úr. — És m-m-mi akarsz lenni? (Drága, drága professzorkám! Mit is mond­hatnék Neked most. Itt, fél tizenkettő után, a harmadik nagyfröccs után, majdnem öt egyete­mi év után, éjfél előtt, hajnal előtt, élet előtt? Beszéljek a lehetőségekről és a lehetetlenségek­ről, álmokról és valóságról, ambícióról és hiá­nyukról, Kezdetről és Végről, a klmondhatóról és a kimondha'at'anról, huszonnégy évről és hat­vannégy évről, most, amikor már az ötödik nagy­fröccsöt rendeled, és pilláim már le-lecsukóá­nak?) — Nem akarnék tanítani, ha lehet — mondom bátortalanul. — Miért? Bö-bölcsész vagy, nem?! — mordul fel hangosan. — Az igaz. De a lehetőségek és a geim... — Csak taníts! — Tanítanék én, de, tetszik tudn!... — Csak taníts! — kiált föl elszántan. képessé­Aggasz­tó, de a részegek kérlelhetetlen monomániájával nem tanácsos szembeszállni; ki tudja, mi lehet a vége? Azt hiszem, ráadásul, a személyim sincs nálam. — Persze, majd meglátom. — Nem Így áll ez a dolog, f-fiam — hörpinti föl borát —, mondhatsz te nekem akármit, mert amúgy rendes gyereknek látszol, iszol még egy fröccsö*? Na látod. Szóval, mi is vagy te? Jo­gász? Nem, orvos! Ja, te bölcsész vagy. Mind­egy! — rikolt föl elszántam. — Akkor is csak taníts, érted? Csodálatosan kitisztult hangon folytatja: — Nem csak katedrán lehet tanítani, fiam! Nem baj, ha ezt még nem is érted. Most tanácstalan vagy. de viszlát, öt év múlva ugyanennél az asz­talnál. Elgondolkozva, bódultan hajtom le fejemet a kiürült poharak fölé, mfg dr. Farkas Zénó egye­temi tanár, a tudományok doktora tétova moz­dulatokkal tárcája után kotorászván, emelt han­gon a fizetőt követeli. Érzem, kifut a vér a fe­jemből, furcsa, eddig soha nem érzett hangulat tog el... | Amikor az asztal szélébe kapaszkodva felpil­lantok, reggel van, süt a nap. Az elmúlt éjszaka emlékének bizonvtalan fényében látom, hogy a professzor tovatűnt alakját csak egy hosszú, ősz hajszál őrizte meg, talán ránc nélkül simuló mellényéről. Domonkos László Sóízü halkonzervek Ács 6 Sándor felvétele FOGADÓÓRÁK A RENDŐRSÉGEN A Csongrád megyei rendőr­főkapitányság vezetője szo­kásos fogadóóráját alakosság részére március 6-án, szom­baton délelőtt 9—12-ig tartja Szegeden, a Kossuth Lajos sugarút 22—24. szám alatt, az L emelet 107. számú he­lyiségben. — A Szeged városi és járási rendőrkapitányság vezetője szokásos fogadóórá­ját március 5-én, pénteken délelőtt 9—11 óráig tartja a lakosság részére a Párizsi körút 42. szám alatt, az L emeleten, a kapitányság ve­zető hivatalos helyiségében. STÜDTOKIALLÍTAS Budapesten, a Stúdió Ga­lériában tegnap, szerdán dél­után nyílt meg Farkas Ádám fiatal szobrászművész kiállí­tása. A tárlaton egy szobor­sorozatot és „szoborgondola­tokat" mutat be az alkotó. A kiállítás március 20-ig te­kinthető meg. VÉRADÖNAPOK Véradónapot rendezett a Vöröskereszt városi szerve­zete és a Véradóállomás Mó­rahalmon, ahol eddig 170-en adtak vért; húszan pedig né­hány hét múlva tartják kar­jukat. amikor egy kislány szívműtétéhez lesz szükség nagyobb mennyiségű vérre. Megtartották Algyőn, az Olajipari Vállalatnál ig az idei első véradónapot, ahol 120 ember vizsgázott jelesre humanitásból. Ásotthalmon pedig rendkívüli véradónapot rendeztek, hogy segítséget nyújtsanak egy másik szív­Csendes éj so.M: Üdvözlések - színházi előadás 20.50: Huszonnégy óra 21.10: Dokumentumfilm E»z1 Ugratás Két barát találkozik, az egyik sovány, e má­sik kövér. — Ha az ember téged lát, azt hiszi, hogy éhínség van az ország­ban — mondja a kövér. — Ha meg téged lát az ember, azt hiszi, hogy te vagy az oka! — válaszol a sovány. SZERDAI PIACI ARAK Az élő csirke kilója SO fo­rintba, a vágott csirkéé 32, az élő tyúké 25, a tojás da­rabja 1—1,10 forintba került a tegnapi piacon. Egy kilő burgonya 3,50—5,50, sárga­répa 13—16, gyökér 14—16, vöröshagyma 12—16, fejes káposzta 4—4,50. kelkáposzta 6—7, karalábé 4, fokhagyma 25—32 forint volt. A paraj kilóját 30—24, az almáét 4— 12. a dióét 15—16, a száraz babér 16—18, a savanyú ká­posztáét 12, a mák literjét 30 forintért lehetett kapni. 127C. MÁRCIUS «., CSÜTÖRTÖK - NÉVNAP: KÁZMÉR A Nap ke) t Ara IS perekor, és nyugszik 17 éra 33 pereketr. jl Hold kel 7 Ara 23 perckor, és nyugszik 21 Ara 22 perekor. VtZAlXAS A T1a» vízállása Szegednél szerdán plusz 212 cm (áradd). HATVAN ÉVE hall meg Franz Mare 0880-1816), a modern német festészet egyik legkiemelkedőbb képviselője. SZEGEIM NEMZETT SZÍNHÁZ Este T Arakor: Manón Lescaut. - Uray-bérlet. MOZIK Szabadsági A londoni férfi. (Színes csehszlovák, fél 4, há­romnegyed * és 8 órakor.) Fáklya: Szakadék. (Magyar, fél 3. háromnegyed 5 és 7 óra­kor.) Vörös Csillag: délelőtt 16, dél­után negyed 4, fél 6 és három­negyed 8 órakor: Árvácska. — (Színes magyar.) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/37-es) este 8 Árétól reggel 7 óráig. Csak sür­gős esetben. BALESETI ÉS SEBÉSZETI ÜGYEIJET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a n. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.) ve­szi fel, sebészet) ügyeletet az I. sz. Sebészeti Klinika tart. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Márdys 8-ig hétköznapokon este hat Arától reggel hat óráig elsősegély ós nehéz ellés esetére ügyeletes: I. és TTL kerület. Gyálarét. Klskundorozsma területén: dr. Düba István állatorvos. Lakása: Újszeged. Odesszai lcrt. 8. Tele­lbn: nincs. H. kerület. Algyő. Tápé terü­letén: dr. Major József állator­vos. Lakása: Algyő, Géza u. 9. Telefon: 8. Szöreg. Ujszentlván, TlsraszJ­get, KObekháza területén ügye­letes: dr. Kalmár Sándor állat­orvos. Lakása- Újszeged Blaha Lujza u. 31.. L em. Telefon: nincs. 8.27: 8.50: 9.20: 19.05: 11.19: 11.34: 12.35: 13 15: 14.00: 14.30: 14.42: 15.10: 15.28: 16.00: 16.10: 16.41: 17.05: 17.25: 17.35: 18.15: 18.25: 19.15: 19.38: 22.15: 23.37: KOSSUTH Mezők, falvak ének* Harsan a kürtszó Zenekari muzsika _ Iskolarádió Másodállásban - riport Hét bagoly - 15. (befejező) rész Melódlakoktél Közben: Házunk tája világirodalmi könyvszemle Kóruspódium Filmsztárok énekelnek Szimfonikus könnyűzene Ezeregy délután A világgazdaság hírei Ránkl György müveiből : Népdalok A munkahelyi demokrácia lépcsőin : Kálmán Imre; Cigányprímás Mindenki zeneiskolája Kritikusok fóruma Oj könyvek Nótaest Mozart: Figaro házassága Közben: Jelentés a magyar-francia tenisz EK-mérkőzésről Tánczene outi A tartán! lfr-en ABC-áruház.han két napon át kóstolóval műtét sikeréhez, egybekötött halknnzerv-benlutatót rendeznek NDK-beli és román készítmények hői. Erre az alkalomra mintegy 20 ezer forint értékű árukészletei biztosítottak. Nagyvári Laszlóné MODERN ÉPÍTÉSI üzletvezető-helyettes arról tájékoztatott, hogy az egészséges TECHNOLÓGIÁK táplálkozás érdekében olcsón hozzák forgalomba például a füstölt heringet, a paradicsomos makrélát. diétások részére ^ £TE Csongrád megyei a zsírszegény halsalátát, a paradicsomos daralt halhúst olaj­ban sth. Több mint tízféle halkonzervből válogathatnak a csoportjának építéstechr.o­vásárlók. Hasonló bemutatót rendeznek március 4-én és lóglai munkabizottsága elő­5-én a tarjáni Csillag ABC-áruházban íz adást rendez modern építési megoldásokról ma, esütörtö­° HANGVERSENY kön délután 2 órakor Szege­—,, ,, , ,, . , _ den, a Technika Házában, a Bódásné Vanyiska Esu- „ . , .. ,, ... u •» • t « Várható időjárás csütörtök zsaruin, a Liszt Ferenc Zene- emeleti 14. sz. előadót*- If n7lPlllPI1VPk estig: kisebb felhőátvonula- iskola tanára holnap pént.e- remben. Az öntöt.t-technoló- l»vltlVlllt»ll|Un sok. számottevő csapadék kcn este 7 órai kezdettel giákról és a zsaluelemes él­ném várható. A többfélé hangversenyt ad a zeneiskola erős. helyenként, még viha- Tábor utcai helyiségében. á Z \ T ros lökésekkel kísért észak- Műsoron Vivaldi-. Bach-, Iamint NaKy István tudomá­nyugoü, északi szél lassan Bartók-, Liszt- és Beethoven- nyos munkatársak beszélnek mérséklődik. Várható les- művek szerepelnek. az érdeklődőknek, magasabb nappali hőmér­séklet. csütörtökön 5—10 fok .... , • , , , . között. Börtönben a kerekpartolva/ Gyász­tJTTÖRÖK MŰSORA A 2141-es számú Ságvári Endre úttörőcsapat kisdobo­sai e® úttörői a patronáló szocialista brigádok tagjai­nak műsorral kedveskednek iiolnap, pénteken délután 5 órai kezdettel a Bartók Béla művelődési központban. Gyovai Mihály 23 éves, Szeged, Petőfi Sándor sugár­út 52. szám alatti lakos utol­só büntetéséből tavaly sza­badult, azt követően csavar­gott és kerékpárok, segéd­motorkerékpárok ellopásából tartotta fenn magat. Főleg lakása környékén besurrant a lakóházak lépcsőházába, kerékpártárolójába, udvarok­ba és folyamatosan 12 ke­rékpárt. valamint 3 segéd­motorkerékpárt lopott el. Használta, szétszerelte őket, a használhatatlan alkatrésze, ket a Tiszába és a kubik­gödrökbe dobta. A szegedi járásbíróság — mint vissza­eső bűnöst — összbüntetósül 2 év szigorított börtönre ítél­te, s ugyanannyi időre eltil­totta a közügyek gyakorlá­sától. Fellebbezés folytán az ítéletet jogerőre emelte a szegedi megyei bíróság. Mély fájdalommal tudatják, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, dédapa, SZABÓ IST­VÁN, életének 91. évében hosz­szú szenvedés után elhunyt. Te­metés* március 4-én II Arakor lesz a Belvárosi temető ravata­lozójából. A gyászoló család. Gyula u. 18. 13 858 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, és szomszédoknak, akik szeretett halottunk, BÁNFALVI MIHÁLY temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhl'eni Igyekeztek. A gyászoló család, Feltámadás U. 11. 13 948 Hálás köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, Ismerő sőknek, munkatársaknak, akik szeretett halottunk, VER AND­RÁS temetésén megjelentek, sír­jára virágot helyeztek és rész­vétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyá­szoló család. Tarján 612. B. 13 943 BUDAPEST L 2.00- Tévétorna (lsm.) 8.05: Iskolatévé: Földrajz 8.00: Énekeljünk együtt! 9.03: Környezetismeret 11.05: Kémia 15.05: Földrajz (lsm.) 14.00: Énekeljünk együtt! (lsm.) 14:05: Környezetismeret (lsm.) 15.55: Kémia (lsm.) 18.48: Hírek 18.55: Bartók: Este a székelyeknél 17-80: Határok nélkül (lsm.) 18.00: Telesport 18.25: Néhány nappal nőnap előtt 19.15: Esti mese 19.30: TévéhtradA 50.60: Tévétorna 50.05: önök kérté* . .í 21.05: A Tévéhíradó különkiadása az SZKP XXV kongresszusáról 51.55: Kezdőkör 22.25: Tévéhíradó 3. BELGRÁD t. 17.16: Magyar nyelvű tévénapló 17.48: Adás gyermekeknek 18.45: Népszerű muzsika 26.66: Honfoglalás - magyar film BETJ7RAD 2. PETŐFI 8.05: Filmzene 8.30: Ti:-: pere külpolitika 0.33: Balettzene operákból 9.00; Tánczene Párizsból 9.23: Délelőtti torna 9.33: Egyveleg Künnecke melódiáiból 8.42: „Maradj velem, mert beesteledett!" — 4. rész to.oo: A zene hullámhosszán 11.55: Ifjilságl könyvespolc t2.00: Népzene 12.33: Győri stúdiónk jelentkezik 12.55: Dvorzsák: Dumky-trló 13.33: Német fúvószene 14-00: Louls Armstronggal Magyarországon 14 35: Szórakoztató stúdió 17.00: AZ Ifjúsági Rádió órája 18.33: Hétvégi panoráma ,30.25: Jelentés a magyar—francia tenisz EK-mérközésröl 20.33: Munkásakadémia 21.03: Sanzonfelvételek 21.30: Népdalok 22.33: Slágermúzeum 23.23: Szimfonikus zene 18.45: 19.66: Rajzfilmek Az Ifjúság kérdez 3. MÜSOB 14.65: Zenekari muzsika 16.03: A hét műsorából 16.36: Fonotéka 16.56: ötórai tea 18.03: Wagner: A walkür - EH. felvonás 19.15: Iskolarádió 19.33: versek világa 19.50: Zenekari muzsika 20.31: Tlo-top parádé 21.01: Rádiószínház: Nagyapám és a többiek 21.47: Hangverseny ' DÉLMÁGfamSZÁG A Magyar Szocialista Munsáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8740 Szeged. Tanácsköztársaság út Ja 16. — Telefon: 13-535. 13-003. — Felelős kiadó: KOVAC6 LÁSZLÓ — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy­Zsilinszky utca 22. -Előfizetési díj egy hónapra 26 forint Index: 25 052. a

Next

/
Oldalképek
Tartalom