Délmagyarország, 1976. március (66. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-24 / 71. szám
6 Szerda, 1976. március 24. i Víztorony a nagyközségben KansrentmlYlós n.a*yköz«6g ivóvízellátását szolgálja az az új. 500 köbméteres vízt ifony, amelyet hamarosan átadnak rendeltetésének. Az épiiaiény betonozási és csőszerelési miinkái már befejeződick. és rövidesen elkészítik a belső víztároló műanyag bélesét is NÖVEKVA CSEMPEGYARTAM Falburkoló csempéből az idén 12 százalékkal emelkedik a hazai termelés, de ugyanakkor a választéki és részben a mennyiségi igények kielégítésére még külföldről is Importálni kell csaknem egymillió négyzetméternyi i-sempet. Az ötödik ötéves tervidőszakban dinamikusan növekedik a hazai burkolóanyagok gyártása. KlAl.IJT ÁSOK A Stúdió Galériában (Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 52.) ma, szerdán délután fél 6-kor kiállítás nyílik Szabolcs Péter szobrászművész alkotásaiból. A 20, jórészt vörösréz kisplasztikából rendezett tárlatot Szakolczay Varga Lajos kritikus nyitja meg. A Képcsarnok Csók István Galériájában Németh Laj06 művészettörténész nyitja meg csütörtökön délután fél fi-kor Bod Éva keramikusművész kiállítását A Képcsarnok nyíregyházi Benczúr Gyula Termében csütörtökön délután 5 órakor kiállítás nyílik Berecz András festőművész alkotásaiból. ÖTVEN SÉRÜLÉS — 4 MILLIÓ FORINT KAR A közlekedési szabályok előírják, hogy a mindenkor adott forgalmi helyzetien figyelemmel és elővigyázatossággal — tekintettel az Időjárási, látási, út- és forr galmi viszonyokra — úgy közlekedjünk, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztessük. Sajnos ezt az alapvető szabályt sokan figyelmen kívül hagyják januártól napjainkig Csongrád megyében is, g ennek következtében 1167 karambolt. jelentettek be az Állami Biztosító Csongrád megyei Igazgatóságának. A gépjárművek kártalanítására eddig több mint 4 millió forintot fizettek M. A gépkocsik okozta balesetek következtében több mint ötvenen szenvedtek könnyű vagy súlyos sérülést. Pesti párbeszéd — A na, légy szíves, kapcsold be a tévét! — Jó, mindjárt... — Nem hallottad, mit kértem? — Dehogy nem, csak hadd olvassam el az újságot! -Különben sem az esti mese jön, hanem valami felnőtteknek való műsor van. — Tudom, hogy még nincs annyi idő, de hátha ma előbb kezdődik a maeimese ... Na, látod ... tudtam. csak a nagyokat ez nem érdekli. Csak azt tudnám, hogy akkor miért nézitek mindig a Bubót?! — Azért, mert az nagyoknak való, nem pedig óvodásoknak. De mostmár nézd a filmet! — Ez nem is film, hanem bábjáték... — Bánom is én, csak maradj csendben! — . .'.Te, apa! Nekünk miért nincs Ilyen kocsink, mint itt a mesében? — Mert nagyon drága és könnyen megrúghatnak a lovak. Aztán meg ez nem is divat manapság. — De nekünk autónk sincs, pedig a múltkor azt mondtad, hogy az ma divatos... Na, miért nincs mégis? — Mert ahhoz nagyon sok pénz kell. — És annyi csak a... csak a királyoknak van? — Királyok csak a mesében vannak ... A múltkor már anyádnak is megmondtam: az autó nekünk még luxus... Nincs is rá pénzünk, és különben is ... nagyon veszélyes. — Akkor Bálintéknak miért van? ök gazdagok? — Akinek autója van, az nem biztos, hogy gazdag, legfeljebb az vállalja af vele kapcsolatos kiadásokat, meg a veszélyt. Anyádat is azért beszéltem le, nehogy még kevesebb pénzünk legyen. — De Bálintkáéknak nyaralójuk ls van, meg vitorláscsónakjuk is. — Ahhoz már tényleg nagyon sok pénz kell... Mi meg nem is akarunk nyaralót... Fejezd be végre, ezt te úgyse érted! Az előbb még tévét akartál nézni. — De az már a híradó, apa! — Épp azért hagyd abba!... Nem hallom a híreket! — ...Apuci! Még csak azt mondd meg, nekünk miért nincs annyi pénzünk, mint Bálintkáéknak, mikor te is ugyanott dolgozol? És miért nem veszünk legalább egy csónakot? ... Vagy Bálintkáék sem úgy vettek egyszerre mindent?.... Na, mondd már meg, apuka! — Hát... hát... tudod ... Hüpp, hüpp, hüpp... Barba-trükk ...! — Ja, értem már... Apucikat Ugye, holnap Írsz Barba papának, hogy küldjön nekem egy görkorcsolyát... Olyat, mint a Bálintkáé... Palágyl András 5—10° Várható időjárás szerda estig: a keleti országrészben is tovább növekvő felhőzet, többfelé esővel. Élénk déli, délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán: 5—lő fok között. % RAKÖCZIEML ÉKEST A Hazafias Népfront és a TIT Szeged városi bizottsága ma, szerdán délután 5 órai kezdettel II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulója alkalmából Rákóczi-emlékestet rendez a Bartók Béla művelődési központban. Megnyitót Szabó GLászló, az MSZMP Szeged városi bizottságának osztályvezetője, ünnepi beszédet dr. Esze Tamás, a történettudományok kandidátusa mond. A műsorban közreműködik a Tömörkény István gimnázium és művészeti szakközépiskola irodalmi színpada. HADTUDOMÁNYI KONFERENCIA 'A TIT Csongrád megyei szervezetének hadtudományi szakosztálya ma, szerdán délután 3 órakor Szegeden, a Kárász utca 11. szám alatti klubban előadói konferenciát rendez. Sterl István alezredes tart bevezető előadást A magyar néphadseregre háruló feladatok a társadalom előtt álló célok megvalósításában címmel. Korreferátumot tart Mihalik Ferenc alezredes A katonai előképzés társadalmi aspektusai címmel, valamint dr. Kovács Lajos nyugalmazott rendőr alezredes A fiatalkorú bűnözők es a hadsereg egymásrahatása címmel. A MAGYAR FÜVÖSÖTÖS KONCERTJE Szerdáról holnapra, csütörtökre halasztották a Magyar Fúvósötös mesterbérleti koncertjét, ahol a közreműködő: Falvai Sándor zongoraművész. A Tömörkény zeneművészeti szakközépiskola rtagvtermében este 8-kor kezdődő hangverseny műsorán Mozart, Dávid Gyula, Hidas Frigyes és Ránki György művei szerepelnek. Kibúvók A feleség elkeseredetten szidja a férjét: — Már kívülről ismerem valamennyi magya*rázatodat, amikor késő éjjel jössz haza. Kíváncsi vagyok, most mit találtál ki? — Semmit — Es azt akarod, hogy elhiggyem?! LELETFELTARAS A miskolci Hermán Ottó Múzeum régészei idén nagyszabású feltárást végeznek a miskolci Avason. Itt a múlt évben — az ifjúsági park építése közben — értékes őskori leletek kerültek elő. DIAK SZÍNJÁTSZÓ NAPOK Ötödik alkalommal rendezik meg az idén, április 8—XI. között Csurgón a Csokonairól elnevezett Országos diák színjátszó napokat FŰTÉS-ÉS LÉGTECHNIKAI KONFERENCIA Az Építőipari Tudományos Egyesület szervezésében kedden fűtés- és légtechnikai konferencia kezdődött az Építők Dózsa György úti székházában. A háromnapos tanácskozáson mintegy 450 hazai és külföldi szakember vesz részt, ^összesen 67 előadás hangzik eb A konferenciát dr. Szabó János építésügyi és városfejlesztési minisztériumi államtitkár nyitotta meg. Bevezető előadásában rámutatott, hogy a korszerű építés a több célú épületgépészeti rendszerek beállítását igényli, amelyek a fűtést, a hűtést, a légkondicionálást gazdaságosan szolgálják. ÜJ BÉLYEGEK A Magyar Posta három értékből álló bélyegsorozattal emlékezik meg a méterrendszer magyarországi bevezetésének 100. évfordulójáról. Az április 5-én forgalomba kerülő bélyegeket Dudás László grafikusművész tervei alapján többszínű ofszetnyomással az Állami Nyomdában készítették. AZ IMPRESSZIONIZMUSRÓL A Juhász Gyula művelődési központban holnap, csütörtökön délután 3 órai kezdettek A művészet nagy korszakai című sorozatban dr. Dömötör János, az impresszionizmus művészetéről tart előadást. KIJÁTSZOTTA A VAMHATÓSAGOT Első fokon a szegedi járásbíróság vonta felelősségre özv. Szaniszló Béláné 61 éves. Szeged, Ságvári utca 9/B szám alatti lakost, aki az Egyesült Államokban járt, majd onnét hazatérve 5 darab zsebszámológépet hozott be 24 ezer 500 forint belföldi forgalmi értékben anélkül, hogy e tárgyakat vámkezelésre bemutatlá volna. Szegeden, a Bizományi Áruházban akarta értékesíteni a csempészárut A szegedi járásbíróság özv. Szaniszlónét 4 ezer forintra büntette, és elkobozni rendelte a zsebszámológépeket. Fellebbezés folytán az ítéletet jogerőre emelte a szegődi megyei bíróság. Ml? HOL? MIKOR? 1876. MÁRCIUS 24. - SZERDA - NÉVNAP: GÁBOR A Nap "kel S óra 39 perckor, ós nyugszik is óra 02 perckor. A Uold kel 2 óra '17 perckor, ós nyugszik 12 ára 00 perckor. VtZALI-AS A Tisza vízállása Szegednél kedden plusz 133 oa (áradd). Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, barátoknak, a Mórahalmi AFESZ vezetőinek ós dolgozóinak, a munkásőrségnek, a mentőszolgálat munkatársainak, akik szeretett halottunk, DANI JÓZSEF temetésén megjelentek, virágaikkal, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Külön köszeneíet mondunk az I. az. Sebészeti Klinika orvosainak és ápolóinak az áldozatos, fáradtságot nem Ismerő munkájukért. A gyászoló család. Márahalnm. Szegedi u. SS. sz. 12 938 Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, DOSZTIG FERENC életének 77. évében hosszú betegség otán elhunyt. Temetése máxc. 78-án 12 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Mórahalom. 14 080 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, SZŰCS NANDOR nyugdíjas, életénék 80. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése máre. 71 én 15 órakor lesz az Alsóvárosi tem-tő kápolnájából. A gyászoló család. 14 082 Megrendülten tudatjuk mindGyászközlemények azokkal, akik Ismerték és szerettek, hogy özv. SZEGIIÖ JOZSEFNE Rubin Anna 86 éves korában meghalt. Kívánságára elliamvaszLatJuk. Zákány u. U/B. 14 079 Mély fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy a drága Jó élettársam, édesanyánk, nagymamánk. déclnag- mamánk, ÖZV. TÓTH LAJOSNE életének 88. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Drága halottunkat máre. 24-én 13 órakor visszük utolsó útjára, a Belvárosi temető ravatalozójából. — A gyászoló esalád, Pulr u. 26. 11 077 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, szomszédoknak. Jé Ismerősöknek, akik szeretett halottunk, ÖZV. POSZTOS MIK.ALYNE temetésén megjelentek, és utolsó útjára elkísérték. A gyászoló esalád, Gál u. 13. 14 062 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, munkatársaknak, akik szeretett halottunk, ÖZV. TÓTH JANOSNE temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló esalád. Bujdosó Gv. u. a. u 044 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, Ismerősöknek, akik szeretett édesapám, KOSZÓ ANTAL temetésén megjelentek, és utolsó útjára elkísérték. A gyászoló esalád. Bálvány u- 16. 154 049 Köszönetet mondunk mindazon hozzátartozóknak, rokonoknak, Ismerősöknek, munkatársaknak, akik szereteté halottunk, DROBNI SANDORNE búcsúztatásán megjelentek. A gyászoló esalád. 14 075 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, Ismerősöknek, akik szeretett hatottunk, SZALAY JÓZSEF temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló esalád. Füvészkert a. i. itm KETSZAZTIZ EVE született Gabriele Bauroberg (1766-1839) osztrák köítőnő. Batsányi János költő felesége. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Este T órakor: Marica grófnő. - József Albérlet. MOZIK Szabadsági Az ég velem van (színes szovjet — háromnegyed 6 órakor). Zongora a levegőben (színes magyar, 8 órakor). Fáklya: A rejtelmes sziget (színes. m. b. francia—olasz—spanyol, fél 3, háromnegyed 3 és 7 órakor). Vörös Csillag: délelőtt 10 órakor: Zongora a levegőben (színes magyar), délután negyed 4, fél 6 és háromnegyed 8 órakor: Gawaln és a zöld lovag (színes, m. b. angol). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 8. sz. (13/37-es) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ES SEBtSZEÜ ÜGYELET Ma a balesetet ssenvedett személyeket Szegeden a Kórház (Tolbuhln sgt. 57.) veszi fel, sebészeti ügyeletet az I. Sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) tart. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Március 27-ig este 6-tól reggel 8-tg elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes: I.. m. ker.. Oyálarét. Kiskundorozsma területén: dr. Palotás Gyula állatorvos. Lakása: Szeged. Partizán u. 7. Telefon: 12-694. - n. kerület, Algyő, Tápé területén: dr. Komáromi János állatorvos. Lakása: Szeged-Tarján 616'B, fszt. 3. Telefon nincs. - Kübekháza. Szőreg, Ttszaszlpet, ÜJszentiván területén: dr. Varga Sándor állatorves. Lakása: Újszeged, Fürj u. 46/A. Telefon nincs. DJffiíl BUDAPEST L 8.03: Iskolatévé: Orosz nyelv 9.55: Német nyelv 10.20: Tévétorna (lsm.) 10.25: Delta (lsm.) 10.56: Változó AzsJa (lsm.) 11.50: Töltsön velünk egy estét (lsm.) 12.35: Velence - dok-fllm (lsm.) 13.05: Orosz nyelv (lsm.) 17.13: Hírek 17.20: Kuckó 17.50: 5 tusa 18.20: Telesport: LengyelországArgentína labdarúgómérkőzés 18.20: Esti mese 19.30: Tévéhíradó 20.00: Tévétorna 50.05: A világ cirkuszai 21.00: visszaszámlálás 21.50: Nyitott könyv 22.35: Tévéhíradó 3. BELGRÁD L 17.10: Magyar nyelvű tévénapló 17.45: Otthontól az Iskoláig 18.15: Tudomány 18.45: Látogatóban 19.25: Labdarúgás: Wailes-Anglla 21.20: Dokumentumadás BELGRÁD 8. 18.45: Szaralevól dok.-fllmesek 19.30: Szlovén táncok 21.10: Kör 21.15: Humoros adás 22.15: Huszonnégy óra ••MKJBWJH'Wk. ML EM3mi1 KOSSUTH 8.27: Gallna Visnyevszkaja és Frltz Wunderlleh énekel 9.00: Legyen-e tantárgy az emberi magatartás? 9.15: Zenés képeskönyv 9.30: Franciaországi dzsesszíesztiválok felvételeiből 10.65: Nyltnlkók 10.40: Válaszolunk hallgatóiménak 10.55: Zenekari muzsika 12.35: Tánczenei koktél 13.20: Látogatás bolgár mezőgazdasági üzemekben 13.46: Népdalok 14.60: Ezeregy délután 14.27: Polkák 14.39: Az özd vidéki munkásság régi dalai 15.10: Iskolarádoó 15.50: Emlék és intelem kantáta 16.06: A világgazdaság hírgf 16.10: Rákóczi alakja a magjrar Irodalomban — 3. 16.30: Bemutatjuk új felvételeinket 16.36: Filmdalok 17.05: Pest megye kulturális életéről 17.30: Liszt Ferenc és a RákócziInduló 19.15: A Rádió Lemezalburaa 20.56: Kis magyar népraja 20.55: Háttérbeszélgetés 21.23: Színes népi muzsika 22.20: Bulgáriai beszélgetések 22.30: Operettdalok 22.43: A Meteorológiai Világszervezet 6s a magyar kutatók 23.60: Szonáták 0.10: Bakos Céza táneúalaibél PETŐFI 8.03: Fali: Az elvált asszony d részletek 8.33: Szimfonikus könnyűzene 9.23: Délelőtti torna 9.33: Régi híres énekesek műsorából 10 66: A zene hullámhosszán 11 SS:. A Szabó család (lsm.) 12.00; Vlncze Ottó müveiből 12.33: Kamarazene 13.33:-Anna Magdaléna Bachkottáskönwecskéjéből 14.00: Kettőtől ötig . . . 16.33: Verbunkosok, nóták 17.00: Az Ifjúsági Rádió Órája 18.00: Közgazdasági Ismeretek alapfokon 18.10: Rossinl: A sevillai borbély - részi. 18.33: Könnyűzenei híradó 19.38: Clgánydalok 19.52: F.z ls, az ts . .. 21.47: Berlini slágerkoktél 22.33: Salnt-Saens: Az állatok farsangja — szvit 22.53: A Hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai 23.13: Népzene 3. MŰSOR 14.05: Hoffmann mesél — rész! 14.37: Népdalok 15.20: Új lemezeinkből 16.03: Elágazás - hangjáték 16.43: ftruckner: VTTI. szimfónia 78.03: Dzsesszfelvételekből 18.23: Hangfelvételek felsőfokon 19.15: Iskolarádió 19.33: Hangverseny Közben: Kb. 20.13: Külföldi tudósoké a szó Kb. 20.30: Juvan Sesztalov versel Kb. 21J0: A Madrigál Európában Kb. 21.29: Irodalomtudósalnk fóruma Kb. 21.39: Operaegyüttesek DFLMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SE SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kladóblvata!: 6740 Szeged. Tanácsköztársaság d«la 10. — Telefon: 13-535. 13-003. — Felelős kiadó: KOVAC8 LASZLO — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Sreged Bajcsvzsillnszky Utca 28. - Felelős vezető: Vlncze György. - Előfizetési dU egy hónapra te forint. - Indexi ti oa.