Délmagyarország, 1976. február (66. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-15 / 39. szám

Apa i családban otthon Apa és gyermeke. Ez lenne az apaság? Nem egészen. Még az első hetekben sem elég ennyi, amikor pedig köztudottan az új­szülött elsősorban az anyára van utalva. „Ha a képzőművész a női fi­gurához gyereket is komponál (szopik, karon ül, kezekben re­pes) — már úgyszólván meg is jelenítette az anyaságot. Férfi gyerekkel semmit se fejez ki. Az anyaság kitöltött fogalom, az apaság telítetlen — írja Sipos Ferenc és így folytatja: — Pe­dig egyre több gyerekkocsit toló férfit látni, pedig egyre több baba ül férfikaron: villamoso­kon, buszokon már nemcsak a gyerekes anyának, a gyerekes apának is átadjuk a helyünket, pedig már gyakran előfordul, hogy válóper esetén a bíróság a gyerek nevelését az apánál látja biztasi.ottnak." Nincs megbízható statisztika, mely kimutatná, hogy csakis az utóbbi okból évente hány eset­ben ítélkezik így a bíróság. 1970-ben 52 400 gyermek élt az apjával. A bölcsődében — Minden második gyerme­künket az. édesapja hozza — jegyzi meg az egyik gondozónő. — Ügyesen vetkőzteti a kicsit — szólok oda az egyik papának. — Látná, hogy fürösztöm es­ténként! A feleségem már nem ls neheztel, amiért a kicsi csak az én ujjamba hajlandó kapasz­kodni a fürdőkádban. De hát az első időben is mindig én fü­rösztöttem. És hogy aggódni iga­zán csak egy anya tud a gyer­mekéért? Azt sem hinném! Az érv: az anya nem is tudná nyu­godtan végezni a dolgát ha be­teg a gyerek. Próbáljon ezen a címen az apja otthon maradni! Lakóteleöl másfél szobában Ruháskosárban frissen mosott fehérnemű, nedves pelenkák az. ágy lábánál, műanyag vödörben. Tálcán cumisüvegben tea, üveg­pohárban gyümölcslé. Az ötéves nagylány nyitott ajtót, s az apa meglepetésében nem tudta, hogy a gyereket tegye le, vagy sza­baddá téve a karosszéket, in­Vasárnap, 1976. február 15.. 5 kább hellyel kínáljon. Elmond­ja: harmadik hete van otthon a gyerekkel, tulajdonképpen sza­bálytalanul... Felesége k'rház­ban, végre javul az állapota, és most már csak azért aggídik, meddig tudja még így itthon kihúzni? Ugyanis az anya álla­pota és a két kiskorú gyerek nem elég indok: az egyik gye­reknek betegnek kell lennie ah­hoz, hogy az apát táppénzre ve­hesse az orvos. Tehát csak a doktor úr jóindulatán múlt... Évente százötvenezer gyerek születik. Ugyanennyi férfinak a gondja évről évre: hogyan to­vább hogyan neveljem az első gvereket, a másodikat, a harma­dikat? A bíróságon Második, békítő tárgyalás szü­netében: Az asszony a fapadon üldögél kisírt szemmel. A férj idegesen sétál fel-alá és ciga­rettára gyújt: — Már fél éve megállapod­tunk, hogy mindkét gyerek ná­lam marad. A feleségem vissza­költözik az anyjához, ahová úgy­is sűrűn járt iszogatni. Hiába ígérgette, hiába fogadkozott, hogy leszokik. Idáig türelmes voltam. Elküldtem elvonóra is. És sajnos közben született két kicsi is. — Sajnos? — Hát nem? Tudja, mennyi­vel egyszerűbb lenne most az egyezkedés, gyerekek nélkül ? Pedig most már ötödik éve csak én törődöm a két kicsivel. Nem is tudom, mihez kezdenék böl­csőde és óvoda nélkül. Ma már a nagyobbik fiam is dugdossa a sörösüvegeket az ágy alá, az ágyneműtartóba az anyja elől! Persze azon is elgondolkoztam már mihez kezdenék 37 évesen, ha még ez a két srác sem len­ne. Apaság - könyvből — Hogyan készült az apaság­ra? — tettem fel a kérdést egy játszótéren? (Voltak, akik mo­solyogva odébbálltak.) Többen Benjámin Spock könyvét emlí­tik: Csecsemőgondozás, gyer­meknevelés. Megnézték a tárgy­mutatóban, mi vonatkozik rájuk (apa és fia, apa és lánya, apa iránti csodálat, apa szerepe a fegyelmezésben, apa szerepe a játékban, apa szerepe szülés után, apa távolléte), azt elolvas­ták. — És használt? — Hát... Naponta A szülői értekezleteken és a fogadóórákon az érdeklődő édes­anyák mellett — egyszer-egy­szer helyettük — ott látjuk az édesapákat is. Társadalmi átalakulásunk hoz­ta ezt a változást. Szinte min­den anya dolgozó nő, helyt áll a munkahelyen ebből követke­zik, hogy az édesapának is ki kell vennie részét az otthoni munkából, s ezek között legelső­sorban : a gyermeknevelésből. Zsuzsit egyszer megdicsértem, mert nagyor* szépen csomagolt tízórait hozott minden nap. „Mondd meg anyunak — mond­-m —. hogy csillagos ötöst kül­dök érte!" — Nem anyu készíti el — sietett közölni Zsuzsi —, hanem apu, mert anyu 6-ra jár dolgoz­ni, apu meg 8-ra! Zsuzsi édesanyja nyugodtan indulhat el hajnalban kislánya felébresztése, ellátása, reggeliz­tetése, a tízórai elkészítése, a táskarend ellenőrzése az apa fel­adata, aki kis elsősét el is kíséri munkába menet az iskola ka­pujáig. Zsuzsi kialudtan, ki­egyensúlyozottan érkezik az is­kolába, mindig rend van a tás­kájában és elhozza minden is­kolaszerét. A nevelésben A két fiú a szobában birkó­zik. Körülöttük szanaszét hever­nek a játékok. Ha az édesanya bejön, szétrebbennek egy pilla­natra, de a sokszori figyelmez­tetésnek — hogy hagyják abba, rakjanak rendet — nincs foga­natja. — Na várjatok csak! — fe­nyegetőzik az édesanya. — Meg­mondták benneteket apátoknak! Majd jól elveretlek vele! Más alkalommal kiderül, hogy az egyik fiú a takarékbélyegre kapott pénzt nem vitte be az iskolába, elköltötte. Az édesanya így sápítozik a leleplezett lurkó előtt: — Ha ezt. apád megtudja? Mit szól hozzá?! Intőt hoz a másik fiú, s kéri az édesanyját, írja alá ez egy­szer még ő, ne szóljon az ap­juknak. — Ha ezt apád tudná! — in­gatja fejét az asszony —, hogy is tehettél ilyet? Biztos nem kap­nád meg az új focit, ha rájönne. Az édesanya gyengéd, megér­tő. Neki mindent el lehet mon­dani, ő a gyerekek bizalmasa, vele közvetlenebb viszonyt ala­kítanak ki. Eltitkolja a gyerekek kisebb-nagyobb félrelépéseit az édesapa előtt, megvédi őket ha­ragjától. Ezért ugyan kisebb a tekintélye, a gyerekek többet megengednek maguknak vele szemben, de ha már végképp nem bír velük, kijátsza a nagy adut: ' — Megmondlak apádnak! Majd ad ő neked! E szerint a maradi felfogás szerint az apa a szigor megtes­tesítője ö a megfellebbezhetet­len tekintély, szava szent és megmásíthatatlan, vitának helye nincs. Sok apa büszkélkedik is vele, hogy mennyire tartanak tőle a gyermekei. Elég ha szem­öldökét felvonja, már annak is megvan a hatása, ha pedig hangját is felemeli, félelmükben nem tudják hova bújjanak elő­le csemetéi, ö az ítélet-végre­hajtó. Büntetést oszt, nem egy­szer verést. De a jutalmat is az ő kezéből nyerik el a gyerekek. A nevelésnek ilyesfajta meg­osztása, hogy az édesanya a megértő, engedékeny, az édesapa pedig a zord, számonkérő. bün­tető — a fiatal szülők között sem ritka. A szülői tekintélvre szükség van, anélkül nem lehet nevelni. Bár minden szülő ren­delkeznék vele! Hisz bármilyen jó viszonyban is legyünk gyer­mekünkkel, a pajtásság szintjére nem süllyedhet ez a kapcsolat. Ha nem fogadják meg és el szülői szavunkat, ha nem tud­juk megtartani követelményein­ket, ha nem tudjuk számonkér­ni. értékelni, büntetni és jutal­mazni gyermekünk cselekedeteit, nem tudjuk teljes értékűen el­látni szülői feladatunkat. Ne kö­• veteljük meg, hogy tévedhetet­leneknek tartsanak bennünket csemetéink, de szavunknak le­gyen súlva, tekintélye előttünk. Az édesanyáénak ugyanúgy, mint az édesapáénak. Csak egységes követelmények alapján nevelhet a szülő egyforma hatékonyság­gal. Mindkét szülőnek egyforma mértékkel kell követelnie a gye­rektől, jutalmazni vagy büntet­ni. S ha beavatkozásra van szük­ség, ezt nem szabad a másiktól várni, akinek jelenlétében tör­tént vagy aki tudomást szerzett, a dologról, annak kell eligazíta­nia. Persze, egymással tudatni a gyermekkel történteket., megbe­szélni a teendőket, ez állandó szülői kötelesség. A megmondlak apádnak! — kiszólás helyett mennyivel korszerűbben hang­zik. ha anya ezt mondja az este hazatérő apának: — Intőt hozott ma a gyerek. Nagyon megszidtam. Ügy látom, megbánta. Te már ne szólj ne­ki! Megváltozott szerepben Magyarországon 1975-ben a keresőkorú n ők majdnem 70 százaléka munkavállaló. A har­minc év körülieknél ez az arány jóval magasabb, vagyis ma már a férfi szerepe alaposan meg­változott a családban. Nem elsősorban a pénzkereső, családfenntartó szerepének kell eleget tennie. Ahogyan a nőtől elvárják, hogy egyenértékű part­ner legyen a munkahelyen, a társadalomnak ugyanúgy köte­lessége a férfiak egyenrangúsá­gát is számonkérni a családban. Persze — mint mindenben, ami­hez két fél kell — itt is helyte­len lenne csak a férfiak, a fér­jek felelősségét firtatni. És aa apaságra nem lehet csak a gyer­mek megszületése után felké­szülni. A munka Juhász Gyula A munka című verséből Idézünk két sort. VÍZSZINTES: l. A versidézet első része (Zárt betűk: A, A, A, A.) 13. A tömeg­kommunikáció egyik eszközének népszerű neve. 14. Csillagászatban a „KOS" neve. 15. Lovasnapjairól neves állami gazdaság. 16. -talan, -telen idegen formája. 17. Már­ciust így is nevezik. 20. Szolmizációs hang. 21. P'ros, vörös németül. 23. Egyes orszá­gokban ez képezi a húsfogyasztás zömét. 24. Makacs ellenszegülés. 25. Visszafelé nem lát! 27. IM. 29. A francia trónörökös neve volt, fonetikusan. 31. Mássalhangzó kiejtve. 32. Nasszer teljes nevének egy ré­sze. 35. Csak félig metszi. 36. Nyomólemez. 38. Tágas helyiség, névelővel. 40. Férfinév. 41. Zakó egynemű betűi. 42. Zűrzavar. 43. Múlt idő jele. 44. Zala megyei községből való. 46. Meghal, argó szóhasználatban. 49. Hitszegő. 50. FÁB. 52. A szeszes ital tréfás neve. 53. Kabóca belseje. 54. Irányít. 56. Tomanek Nándor. 57. Görög betű. 59. Tejtermék. 60. Időegység. 62. Iskola rövi­dítése. 64. Re párja. 65. Farsangi mulatsá­gon vesz részt. 68. Fordított névelő. 69. Tiki-..., golyós játék. 71. Kicsinyítő kép­ző. 72. Idegen szóösszetételekben újat je­lent. 73. Keletkezik, indul. FÜGGŐLEGES: 1. FilmcsUlag. 2. Ritka férfinév. 3. Esztendő. 4. Hazánk egyik leg­nagyobb vegyiüzeme van itt. 5. A vadke­reskedelemmel foglalkozó vállalat köz­használatú neve. 6. Hatalom gyakorlása. 7. Jugoszláviai fontos vasúti csomópont. 8. A megindulás szakasza. 9. Délkelet­ázsiai Nemzetek Szövetsége. 10. HAÖ. 11. Kapa belseje. 12. Megyénk. 1$. Feltételes kötőszó, ford. 19. Léc szélei. 22. ... is mo­ney, az idő pénz, angolul. 25. A Szovjet­unió világhírű félszigete. 26. A versidézet második része. (Zárt betűk: I, G, É, Z A.) 28. Földmunkák egyik fontos gépe. 30. Az egyik hónap. 31. Szerencsétlen, nyomorult. 33. Heves megyei község. 34. Adóállomás. 36. Becézett női név. 37. Kényelmes gya­loglások. 39. Ezerhat, római számmal. 40. EDK. 45. Régi felsőkabát. 47. Egészen ala­csony ló. 48. Bágyadt. 50. Mindig veszé­lyes sérülés. 51. Magadban. 54. Színes. 55. Nigéria fővárosa. 58. ... inge. Dánia egyik kis szigete. 59. Képző, -ve párja. 61. Poló­nium vegyjele. 63. Eszköz, szerszám. 65. Nemzetközi síszövetség névbetűi. 68. Anna idegen formája. 67. A felsőfok jele. 70. A vízszintes 71. sor párja. 74. Visszaér! BEKÜLDENDŐ: a vízszintes 1. és füg­gőleges 26. számú sorok megfejtése. MEGFEJTÉSEK — NYERTESEK A két héttel ezelőtt megjelent rejtvény meg­fejtése: Fársángl jó borral habzó buteUla / Mely­tói a múzsákban gyúl a fantázia. A megfejtők közül sorsolással nyertek, és sze­mélyesen vehetnek át vásárlási utalványt a sze­gedi Móra Ferenc Könyvesboltban (Kárász ut­ca), ahol érte azonnal vásárolhatnak: Tapody Ferenc, Klskundorozsma, István utca 30., Pusz­tay ödön. Szeged Hajnóczy u. 4.. Csontos And­rásné. Szeged, Rom u. 10/a., Csókásl Ildikó, Sze­ged, Szt. Lászlb u. 10/b., Regull Katalin, Sze­ged, Alföldi u. 12.. Kálló Antalné Szeged. Ju­hász Gy. u. 16. A megfejtéseket postai levelezőlapon kérjük beküldeni. Beküldési határidő mindig a megje­lenéstől számított hat nap. Címünk: Délma­gyarország Szerkesztősége, 6740 Szeged. Tanács­köztársaság útja 10. 10 11 12 n i r 3£É|a 20 $.... 25

Next

/
Oldalképek
Tartalom