Délmagyarország, 1976. január (66. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-27 / 22. szám
I 66 Kedd, 1976. január 20." Magyar győzelem a tenisz EK-ban Helytálltak a SZEOL cselgáncsozó! Pénteken fellobban az olimpiai láng A görög olimpiai bizottság illetékesei Athénban közölték, hogy a XII. Téli Olimpiai Játékok jelképét, a lángot pénteken gyújiják meg Olympiában, az első ókori sportesemények színhelyén. A láng életre keltője ezúttal is, mint mindig, a Nap tüze lesz. Az ünnepélyes ceremónián jelen lesznek az osztrák olimpiai bizot(sá« képviselői. A láng Athénig gépkocsin teszi meg az utat, majd a görög és az osztrák főváros között repülőgépen. Este már Bécs köszönti. A görög posta az eseményről háromféle pecséttel emlékezik meg. Egyébként az olimpiára már csak az innsbrucki utazási irodákban, illetve az egyes versenyek színhelyén kanhatók be'éoők, de ezek száma is korlátozott. A tiroli főváros szervezői már most elégedettek lehetnek: 1964-ben 34 millió schii'ing folyt be. a mostani elővételekből eddig 46 millió. Török újabb sikere Vasárnap délelőtt az Olimpiai Csarnokban rendezték meg a fedettpályás atlétikai Budapest-bajnokság második napi küzde'meit. Török János, a SZEOL f'.itóati étája ismét nagyszerű formában versenyzett. Végig egyedül kellett gondoskodnia az iramról, mert sem Zemen, sem oedig Mester nem tudott léoést tartani a szegedi atlétával 3000 méter: I. Török János 8:08 6, 2. Mrater (DASE) 8:16.8. 3. Zemen (Üjpesti Dózsa) 8:22.8. A Budanest-bajnokság után vasárnap délután az ifjúsági atléták versenvére került sor az Olimniai Csarnokban. A Budapesti Spartacus ifjúsági versenyén több mint 700 atléta indult. Rúd: 1 . Lévai ÍÜ. Dézsa) 430 cm. 2. Bagi (DMTE) 430 cm, 3. Fülöp ( íZVSE) 410. Így kellett ve!na tippelni! A Sportfogadási és LottAigazga'óság közlése szerint a 4. heti tot'ny remények iz illeték levonása útán a következők: 13 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 570 506 forint, ezek közül 13 plusz 1 találatos szelvény 1 darab, a nyeremény és a jutalom 993 103 forint, 12 találatos szelvény 267 darab, nyereményük egyenként 2849 f >rint, 11 talá'atos szel\ ény 4405 darab, nyereméyük egyenként 173 fölint A 10 találatos s eli ények s'ámg 35 609 darah, nyereményük egyenként 32 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. A helyes tippek a következők voltak: x, x, x, 1, x, 2, x, 2, x, x, x, x, 2, 1. A Szegedi EOL SC vasárnap országos kiírású úttörő és serdülő cselgáncsseregszemlét rendezett az újszegedi Sportcsarnok két edzőtermében. A versenyen 77 versenyző lépett szőnyeg1 re. A nem túl erős mezőny| ben a SZEOL versenyzői igen jól szerepeltek, s hat súlycsoportban a győzelmet is megszerezték. A békéscsabaiak öt, a szekszárdiak három első helyet szereztek. A pécsi versenyzőknek csak második és harmadik helyezéseket sikerült elérniük. A szegedi győztesek: Petrovics Rudolf, Kovács Zoltán, Balogh Béla és Juhász Tibor úttörő-, valamint I Bürgés Mihály és Körmöczi Lajos serdülő korú versenyzők. Igen jól szerepelt meg Kiss Zsolt, Császár Zsolt, Vári Tibor, Papp Csaba, Kulcsár Csaba és . Bakacsi Péter úttörő és Geleta László, Rengei Antal, Nagybata Mihály, Magyar József. Leindler László serdülő versenyző is, akik második helyezést értek el súlycsoportjukban. Ugyancsak vasárnap a Bp. Honvéd is rendezett versenyt, amelyen az ifjúság; versenyzők léptek szőnyegre: A SZEOL cselgáncsozóközül Budai Sándor és Nagy László az igen erős mezőnyben is helytállt, s mindketten ezüstéremmel tériek haza Budapestről. Bárányi hiába fut, Gisbert emelését Acs s. Sándor Ielveielei nem éri el Akik a vasárnap délutánjukat az újszegedi Sportcsarnokban töltötték — több mint kétezren —, elmondhatják, nem bánták mag, hogy közel hat órahosszán át figyelhették a nagyszerű csemegének bizonyuló Magyarország—Spanyolország Európa Kupa teniszviadalt. Hajdan a királyok sportja volt, de még ma is a sportok királya — tartják e szép játékról. Szépságérői, magas színvonalú összecsapáson győződhettünk meg, a csarnokban látott művelői ízelítőt adtak belőle. Bizonyára nemcsak a fehér sport szakembereinek, le a szabályokat kevésbé smerő nézőknek is fe'ejthetetlen élményt nyúitott az izgalmakban bővelkedő találkozó. Magabiztos spanyolok, bizakodó magyarok — talán így lehetne legtalálóbban jellemezni a két tábor mérkőzés előtti hangulatát. A magyarok öltözőjében az Ismerősök, a versenyző1ár snk egymásnak adtak a kilincset, mindenkinek volt néhány biztató szava a játékosokhoz. Taróczy Balázs, az egyik pad sarkán üldögélt szomor ';an, napokig tarló betegsége miatt nem léphetett pályára. Miközben .Szőke Péter és Bárányi Szabolcs öltöztek, Jákfalvi Béla kapitány mondta nek;k, mire figyeljenek, mire vigyázzanak játek közben. A spanyolok bezárkóztak öltözőjükbe, senkit sem fogadtak. Az már viszont nem volt titok, hogy Gisbert és Munoz játsszák az egyest. Pontban két órakor bevonultak a csapatok, majd a spanyol és a magvar himnusz eljátszása, valamint a játékosok bemutatása utan Szőke és Munoz kezdett melegíteni, a svéd Bolltexpá'yán. Pár perc múlva elkezdődött a mérkőzés. A magyar teniszező a második gémtől eltekintve végig kezében tartotta a játszma irányítását. Erős, jól helyezett adogatasaival szemben tehetetlennek bizonyult ellente'e. A többször is „állva" maradó Munoz 4:l-es ál'ásnál bosszúsan eldobta ütőjét, s kezeit szét* árva sétált Gimeno kapitányhoz: .Nem és nem megy! Semmi sem sikerül!" A játazma Szőke 6:2-es győze'mével végződött. A folytatásban sem változott a kép, az adogatárait rendre megnyerő, jól hálózó magyar fiú biztosan vezetve 6:3 arányban győzött Munoz ellen, akinek túl gyorsnak bizonyult a talaj. Amire Jákfalvi kaoitány vágyott, beteljesült, 1:0-ra vezetett Magyarország. A második egyest megelőző szünetben szinte mindenki az esélyeket latolgatta: vajon Bárányi megtatalja-e a rendkívül okosan, taktikusan, játék közben is improvizálásra kész Gisbert stí'usának ellenszerét? Kellemetlenül, legalábbis részünkre kellemetlenül indult küzdelmük. Gisbert mm 1? Hk1"' 1IP!S B Régi idők focija Miskolcon A miskolci városi sportcsarnokban a nemzetközi labdarúgótornán ismét vastapsot kapott a közönségfől az öregfiúk válogatottja. Buzánszky, Mészöly, Mátrai, Göröcs, Tichy, Albert és társaik egy-egy akcióját nyíltszíni taps kísérte. Az ellenfél, Kassa csapata az első félidőben még keményen ellenállt, ekkor 1:1' volt az eredmény. Forduiá:. után a lelkesen játszó öregfiúk a maguk javán, fordították a mérkőzést. Magyar öregfiúk válogatottja—Kassa öregfiúk 3:2 (1:1). Góllövők: Szojka, Buzánszky. Fenyvesi dr., illetve Serfőző, Kánási. Magyar szereplők a sí Világ Kupán A jugoszláviai Kranjska ménye annál is figyelemreGorán hét'őn bonyolították méltóbb, mert hosszú évek le az amatőr alpesi síelők óta — a fér'iakat is ideértÚjabb Világ Kupa futamát, ve — nem sikerült ilyen vi. amelyben a nők voltak ér- szonvlag jó pozíciót kihar. dekelve. A 69 induló között colni VK-futamban! magyarok is Voltak és ré- Az első helyen az utóbb gen várt szép sikerrel szere- négv versenyen rendkívül peltek: a műlesiklóviadalon jó formit nvtato svájci Li„,,,.,. , Győztem, 1:0 a javunkra: a 17 esztendős Kővári Emkő se_Marie Morerod végzel méltato k B^" bCJogan ugrlk át a ^^^^ 101.25 mp-cel az NSZK-beli ha,°n (12109 mp) helyet érezte Rosi M'ttermater (102 27) é, volt a jobb. Végtelenül bol- meg. A két trenager-koní az osztrák Regina Sack: 2:0-ra, majd 3:1-re elhúzott. Ezután Bárányi belelendült, kiegyenlített és 6:4-re nyert. A második játszmát szép labdomsnetek, bravúros mego'dások vezették be. Ügy lá szőtt. Bárányi simán nyer, de 2:l-es vezetésénél 30:0-nál könnyűnek látszó labdát hibázott, elvesztette előnyét. Ez fordulópontot jelentett, hibáia végigkísérte, több biztos helyzetet rontott. Ez és a harmadik játezma is a jobb napot kifogó, nagyszerű spanyol ten'szező 6:3-as győze'mével végződött. Igv t.T-re alakult a mérkőzés állása. A döntés, akárcsak Miskolcon és Bolognában, most is a párosokra maradt! Az első játszmában a Bárányi, Szőke a'kotta pár 6:0-ra „lelépte" a Gisbert, Mjinoz kettőst. A folytatásban a, vendégek hizonvultak jobbnak, 6:4 volt a javukra. A dönto játszma idegtépő fej fej melletti küzdelmében 4:3-as magyar vezetésnél sikerült elnyerni a spanyolok adogatátót. Végül is Szőke vezér'etével 6:3 lett a já'szma eredménye, ami egyben azt is jelentette, hogy 2:1 arányban legyőztük Spanyolország válogatottját. A magyar csapat örömmámorban úszott. Az idegeskedéstől. örömtől meghatódott Jákfalvi Béla csak percek múltával tudott megszólalni. — Baljós előjelekkel vártuk a számunkra igen fontos mérkőzést. Testileg-lelkileg fáradtak voltunk, mégis reménykedtem az egyesek sikerében. Amikor viszont Szabolcs vesztett, úgy éreztem, minimálisra csökkentek esélyeink. Dicséretére legyen mondva, volt lelkiereje újítani. Szőke Péter mind az egyéniben, mind a párosban remekelt, ez döntőnek bizonyult. Bolognában a párosban Bárányi, most Péter Hírek a sportviláqból dog vagyok, hogy körűimé- magyar alpesi síelő teljesít- (102.37) előtt. nye'.nk ellenére is sikerült győznünk. András Gimeno, a spanyolok kapitánya a mérkőzés után türelmünket kérte, s ÖUÖtoLÍSmKotantsem0ttvoH ^innsbrucki téli olimpia győzött a ranglista 5. helyeolyan jókedvű, magabiztos Jt - .™egnyitója5? a zettje" Ron Ly,e ellea' mint szombaton. Hosszú vendégek kozott lesznek az ,, „ percek után ajtót nyitott emlékezetes Szojuz—Apolló Az angol kupa 16-os dbn— Bizakodásomat játéko- űrhajósprogram legénységé- tőjének legérdekesebb eredsaim formájára alapoztam, JCT^T^ ménye, hogy a harmadik lide a magyarok megleptek öletve Stafford, Slayton es bennünket. Különösen Sző- Brand. gas Crystal Palace 1'°-ra ,e" ke, aki az egyesben és a * győzte a nagy favorit Leeds párosban is nagyon jó volt. UnitedeL Az izgalmas, színvonalas Kitzbühelben, a hagyomámérkőzésen 1:1 után mi is nyos Hahnenkamm síverseny * győzhettünk volna, de ven- második napján a lesiklás ötvenegy világrekordot. Udéglitőink a döntő játszma- szerepelt a műsoron. A le- , , beállítást értek el te ban jobbak voltak. Gratulá- sikló specialista osztrák Iel,Ve Deal ltast lok győzelmükhöz! — mond- Klammer ezúttal is biztosan vaIy a súlyemelők. Ebbő 2f ta most már mosolyogva nyert. A Világ Kupa állása: szovjet, 19 bolgár, 3 NDK. Gimeno, a párizsi Roland Stenmark (svéd) 166, Klam- 1—1 japán, kubai és lengye, Garros-viadal és a barceló- mer 156. Gros (olasz) 155, versenvző nevéhez fű-ődik nai profi világbajnokság el- G. Thöni 140 ponttal. A ju- versenyzo nevmez ruzoam. só, a világranglista örökös goszláviai Kraniska Gorában harmadik helyezettje. Gyürki Ernő svájci siker született a Vi- Előkelő helyen áll a malág Kunéba számító női óriás gyar labdarúgás az olasz műlesikló versenyen. A 19 Tuttosport című lap raneliseves L'se Mane Morerod biz- .... . . , kJ - tos győzelmet aratott. Az tá,án' A harom kupa ~ EKnagyarorszag összesítettben Mittermaier KEK, UEFA — mérkőzései (NSZK) tartla előnyét, má- alaoján a sorrend: l. NSZK, Morerod'rbr'ggen (SVájCÍ)' 3' 2' Szovjetunió. 3. Anglia, 4. ^ Hollandia, 5. Spanyolország, . . . 6. Franciaország, 7. Magyar-, , , _ , Nem hozott meglenő ered- , „ T ... - „ , A tenisz Európa Kupa ményt az olasz labdarúgó_ ország, 8. Jugoszlávia, 9. BelA-csoportjaban a s'egedi bajnokság 14. fordulója. Hó- 10- Lengyelország. Magyarország Spanyolon. rom csapat t otthonában. szag mérkőzésen kívül va- né mérkőzés döntetlenül sárnap meg ket tatelkoz.ra végződött s idegenben csak keru sor A 3 fordul . ne- a bajnok JuventuS győzött A gyed.k mérkőzés ít Olasz- Samodoria-Juventus találország és Anglia hétf.m a ^ Bergamóhan, semleges pálván rendezték meg. A arorszag vezet a tenisz Európa Kupában Asztalitenisz ranglista Az Eur'.pai Asztalitenisz késő esti érákban iá*ss a. A fran iák Lille-ben ve- . ,, ,2' resí*et s-enve-itak a své tábl'zat élcsoportjának álládektőT a nyiTgatnémetek ne- sa: 1 *ven.:-S 24. 2. Torino Unió ^ettea kratidig Kiéiben a jugosztav 22- 3. Napolj 18 ponttal. » *b v,r eny• i„ k egyuttesnel bizonyultak * _10 f1rfi iUe(ve „^ as ta. ^ Az" eddig lejátszott mér- Las Vegasban a volt nehéz- "teniszező közé^ négy makőzések után Magyarorstag súlyú hivatásos világbajnok gyar sporl°m került, Jó. vezet hárem mér'tozésből amerikai George Foreman az nyer István ranglistavezeszerzett 6 ponttal. (MTI) ötödik menetben kiütéssel tő a férfiaknál.