Délmagyarország, 1976. január (66. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-04 / 3. szám

Vasárnap, 1976. január 4. w MAGAZIN Visszafelé hosszabb az út Alkoholizmus: „Szeszes Italok rendszeres és mértéktelen fogyasztásának káros szenvedélye." (Magyar értelmező kéziszótár.) Magyarországon jelenleg több mint s ázezer nyilvántartott alkoholista van. Számuk hazánk lélekszámát tekintve meghaladja az egy százalékot, ami igazolja, az idült alkoholizmus népbetegséggé vált. Ha az évente elfogyasztott különböző szeszes italok mennyiségét átzsámítjuk, kiderül. az ország mindenegyes lakosa — beleértve a csecsemőket ls! — tíz liter abszolút, százszázalékos alkohollal egyenértékű italt csörgedeztet le a torkán Ezzel a tekintélyes mennyiséggel a világranglistán a tizedikek vagyunk; csak a tömény ital fogyasztását véve figyelembe éppen hogy a második helyre szorulunk! Az alkoholisták által elkövetett bűncselekmények s'áma is fi gyelemeztet5: a szándékos emberölések 65, az erőszakos nemi közösülések 40 százaléka írható számlájukra. E betegségben szenvedők mielőbbi gy'gyulását hivatott szolgálni az 1974/10. sz. tvr. (törvényerejű rendelet), amelynek alapján létrejött az alkoholisták kőtelező kezelése munkaterápiával. A Közép-Európában egyedülálló kezdeményezés nyomán 1975. január 1. óta működik ilyen intézet hazánkban, mégpedig Nagyfán. I. Kanyargós, rázós űt visza a Tisza—Maros háromszögébsn elterülő, még az 1900-as évek elején létesített nagyfai rabgazdaságba, amely tulajdonképpen ma már csak igen kis ' hányadában az. Utam állomásának lakólra gondolva, a mindennapi élet általuk festett képeinek kavalkádja kergetőzött bennem: a füstös-bűzös kocsmák pultjait támasztók, asztalait könyöklők kifejezéstelen, semmibe néző tekintete, értelmetlen, összefüggéstelen motyogása az innen induló családi tragédiák sokasága. A Nagyfára kígyózó, szürke, keskeny aszfaltcsík a véletlen szimbóluma. Sokat, nagyon sokat bukdá-sol az, aki Ilyen, gödrökkel teli úton járva Idáig jut Az ízlésesen berendezett „parancsnoki" szobában dr. Banka Lajos igazgató főorvos fogad. Vele az itt folyó, általa irányított gyógyításról, az intézetben lakók személyisegéről, a közeljövőben megvalósítandó cse'ekvéseik módjáról cseréljük a szót. — Munkaterápiás intézetünkben a gyógykezelés az eddig ismerteknél merőben más. Ideje eltarthat két évig Is. Az ide kerülők állaoota szabja meg, meddig maradnak. Betegségük dimenziója általában sokrétű hiszen nemcsak az alkohol az oka. hogy azokká váltak, amik. Itt más élet kezdődik számukra. Tapasztalataink szerint rövid idő alatt megszokják környezetüket, s ami igen megnyugtató, a rájuk vonatkozó kötöttségek ellenére is feltalálják, jól érrik magukat Megértették, a ,.sorompók" értük vannak, s nem ellenük. Ha ezek nem volnának — menthetetlenül elvesztené őket a család, a társadalom. A kívülád k a"t gondolják, börtönbe jön. aki idekerül. Nem ísv van. A börtön, ami fogva tartja őket — bármilyen furcsán hangzik — nem Nagyfa, han°m az alkohol! Ebből a rabságból, a kóros mámor kovácsolta rácsok mögül akarjuk kiszabadítani őket. Ittlétük kettős zártságot jelent ugyan, de mégs°m bőrtönben vannak. Elítélt nem keríilhet intézetünkbe! Hocv mit jelent a keH^s zártság? E'kül "nít^st. E=>vrészt Védjük f'ük a társadalma". m*s_ rész" őket óvtuk a tár<""),:>,~mtól, az ivó-imb^rá'-tól. az italtól. Az intézet l°kói aránylag fiatalok, az átlagéletkor 40 év. Ali a akad. akinek nincs meg a nyolc élta'ánosa, többségük érettségizett, <ie egyetemet, főiskolát végzett, sőt nők is vannak közöttük. (Az országos statisztika szerint minden tíz alkoholista közül egy nő.) Korukat nézve, aktív cselekvőképességük zenitjén hatalmaspdott el rajtuk az alattomosan! roncsoló kór. Visszatérésüket mindenképpen érdemes, kell siettetni. Ezért is került előtérbe a velük és hasonló koraiakkal való foglalkozás, ami természetesen nem jelenti, hogy a többi korosztályról eleve lemondtak volna. — A jelenlegi létszám, ami hétről hétre nő, meghaladja a százat — mondja az igazgató főorvos. — Felesleges szankci'kat alkalmazni, a kezdeményezésnek foganatja lett, a jelek azt mutatják, megindult a folyamat. A beutaltak többsége rádöbbent, miről van szó, mi a céL 2. Két év hosszú Idő. A Föld, miközben 730-szor perdül saját tengelye körül, kétszer kerüli meg a Napot. Gyárak, üzemek, lakóházak, iskolák, hidak, utak épülnek ennyi idő alatt Az Itt lakók esetleg 17 ezer 320 óráját, amit nem bezárva, de a külvilágtól elzárva töltenek, bonyolult összetett feladat okosan, kellő tartalommal, hittel megtölteni, a valahova tartozás nemes érzésének melegével bélelni. Pedig kell. Mégoedig úgy. hogy testük betegségét, lelkük sérülését maguk mögött hagyva, mielőbb gyógyultan távozhassanak. — Lehetőségeink a rendelkezésünkre álló idővel lényegesen bővültek — magvarázza elképzeléseik indítékát dr. Banka Lajos. — Alkalmazunk aktív kezelést, antaethyl tablettát is, de gyógymódunk lényege a munka-, pszicho- és szocloterápia. Alapkoncepciónk meghatározója; a beutaltak beteg emberek. Az elvonás megkezdését hosszabb ideig tartó kivizsgálások előzik meg. Az első hónapok komoly odafigyelést kívánnak. A gyomor- és érrendszer, a máj, a testi, szellemi, valamint a személyiség kóros elváltozásainak mértéket kívánjuk megállapítani. Ha ez megvan, csak akkor látunk a gyógyításhoz — Kialakítottuk életritmusukat, ami nem más, mint a rendszeres. fegyelmezett élet. Átlagban napi nyolc órát dolgoznak két műszakban, természetesen fizetésért. Szabadidő-felhasználásukat irányított szabadfogla1 kopásokkal soorttal, önképzéssel töltjük ki. Újságot járathatnak, hallgathatják a rádiót, nézhetik a tévét. Leve'ezhetnek, kéthetenként látogathatják őket, havonta csomagot küldhetnek nekik. Egy év alatt 14 nap eltávozást kapnak — részletekben. Nem élnek viszsza vele, cselekedeteik bizonyítják, gyógyulni akarnak! Mindig időre, s ami igen biztató, józanul érkeztek meg! A maguk alkotta önigazgatásnak, közösségnek ebben az esetben is érvényesül formáló ereje. Eddig számukra a szabad időt a kocsma Jelentette, amelynek társaslélektana ezer meg ezer szál'al kötötte őket a megszokotthoz. Nekik az az élet'orma volt a minden; a betel iesülés és a vég. Hogy mi volt a kezdet, arra talán ők sem emlékeznek pontsán. A véget sokan látjuk, tudjuk. KONDOR LAJOS GRAFIKÁJA Az intézet körüli gondozott terüléten nagyarányú építkezés, korsze űsítés folyik. Az állam sok-sok millió forintot áldoz azért, hogy az ide kerülők ism őt emberré, dolgos, teljes értékű becsületes, egész emberekké váljanak. Nagyfa rövidesen poliklinlkával rendelkező, minden igényt kielégítő, korszerű egészségügyi jellegű intézet lesz. A gyógyítást 60 főnyi személyzet — köztük nyolc orvos, hét pszichológus — segíti majd. 3. — Másfél, két év múlva minden elkészül, s akkor ezer beteget is elláthatunk — ismerteti a majdani befogadóképességet az igazgató főorvos, miközben készségesen kalauzol végig a gondozottak körletében, a munkavégzéshez alkalmat adó helyiségek között. A hálótermekben hófehér minden, katonás rend van. Az ebédlőben — egyben társalgó ls — ki olvasással, ki sakkozással vagy éppen beszélgetéssel tölti a munkaidő kezdetéig visszamaradt idejét. — Örömmel vesszük, ha érdeklődnek a világ dolgai iránt. Azt akarjuk, tanuljanak meg ismét okosan, hasznosan gazdálkodni szabad idejükkel. A látottak is igazolják, igénylik a társaséletet. Példák bizonyítják, az alkoholtól szabadultak klubokat alakítanak, összetartanak, vissza akamak térni a társadalomba, a családi tű '.helv melegéhez. Intézetünk, mondhatnám úgy is, a mankó szerepét töli be. Felkaroljuk őket, seiftünk nekik a helyes út kiválasztásában. A további lépések megtételéhez viszont elengedhetetlen a társadalom, valamennyiünk segítőkészsége! Visszatérésük utáni befogadásukat segíti a munka'lgyi miniszter módosított rendelete is. amely kimondja, akinek munkaviszonya volt, azt az elbocsátás után tizenöt napon belül a munkahelye köteles ádásába visszahelyezni, a jogfolytonosság a kezelés ideje alatt is fennáll. Ha ezt a s-ándékot sok hasonló követi, akkor bizonyosan nem vész kár/a érttlk végzett munkánk. Utunk és beszélgetésünk végén, amikor „Viszontlátását mondunk egymásnak, az igazgató főorvos mosolyogva me°1egy7i: — Látja, ez az a hely. ahol a megeyógult távozótól sohasem búcsúzunk igy! Kanyargás, gidres-gödrös életúton bukdácsolva érkeznek a naeyfai munkaterápiás intézetbe lak'í A visszafelé vivő út, amely a társadalomba vezet — hoszszabb. Megértő segíteniakarásunkkal siethessük őket. t»gvük rövidebbé hazafelé vezető útjukat... GYÜRKI ERNŐ KARAMBOL A GYÓGYINTÉZETBEN A bosszú Nem ébredt fel az óra csörgésére Tovább álmodott, s legalább tíz percig még zavaros, kusza képek gyűrűztek agyában. Aztán fölriadt. Tompa rossz érzést hagyott benne a szétfoszló, nyomasztó álomvl'ág. Hunyorogva bámulta az óra s ámlapját. a csak nagysokára tisztázta le, hogy melyik a kicsi és melyik a nagymutató: negyed nyolc! Pánikszerűen ugrott ki az ágyból. A negyedórás késés azt jelentette. nem melegíthet vizet a mosakodáshoz. Nem elég az a hülye álom, ráadásul még jéghideg vízbe mártózzon!' Bosszúsan, idegesen készülődött. Az állát simogató villanyborotva lágv zümmögése és a bekapcsolt rádi 'b '1 zengő vérpezsdítő dzsessz mé-us kissé lesimogatta a felborzolódott pszichéjét. De aztán furcsa zörejeket hallatott a villanyborotva, és döbbenten tapasztalta. Jiogy a szőrzet épen maradt fél arcán. Gertrúdtól, a lógó fülű vizslától nem köszönt el. Ideges volt, sietett is, nedlg minden reggel, indulása előtt megtaoogatta-dö. gönyözte a hű ebet, és elbúcsúzott tőle: „Viszlát, délután drágaság!" Most ezen a reggelen azonban elmaradt ez is. és már zárta a villa kerikapuját, maid csak aztán bújt bele kabátjába. A buszon bal tenyerét borotválatlan fél arcán tartotta. (Mintha a foga fájna.) De mégsem sikerült elrejtenie a felemásságot. Két diáklány nyíltan a szemébe nevetett, majd összesúgtak, rárábámultak, kajánul vihorásztak. Kényelmetlenül toporgott, később arrább is vonult a gúnyos pillantások elől. „Nem tanult még meg a saját lábán járni? — csattant rá egy éles férfihang. Szakállas, torzonborz fiatalember összenőtt szemöldöke alól szúrós tekintetet meredt rá. — Mit nyüzsög?!" A fodrászüzletben hiába magyarázta mentegetőzve, hogy az az átkozott villanyborotva, megmosolyogták, s a tükörből látta: összenéznek mögötte. — Tudja jól. kolléga, hogy nyolckor kezdünk. Negyed órával már elmúlt — figyelmeztette a főnök, amikor kabátját a fogasra akasztotta. „Igen, hogyne, természetesen... — motyogta zavartan — csakhogy..." — Máskor állítsa pontosra az óráját Most pedig igyekezzék, várják az ügyfelek. Ha legalább elmondhatta volna, miért késett A bosszúság gúnnyal, durvasággal párosult az úton, s most meg tehetetlen dühöt érzett. Nyelte állandóan, egész délelőtt a bensejében megszorult, de egyre jobban kikívánkozó ingerültséget. Mégis, néha nyersen szTt az ügyfelekhez. Kedvetlenül morózusan lapozta az iratokat, irt, számolt könyvelt, háborgott. — Nézze, kedves kolléga — robbant be a szőke Sárika, és egy iratot lobogtatott az orra előtt — Ilyesmit ne küldözgessen a csoportunkhoz. Vagy kiállítja tisztességesen, vagy pedig... Persze, mert egy rubrikát kihagyott. Sárika a torkának esik. <3 talán nem szokott tévedni? Most már nem állta meg szó nélkül: összevitatkozott munkatársával. Szavak és meggondolatlan kifejezések csetepatéja után Sárika kiviharzott. A hivatali étkezdében a szomszédos asztalnál róla beszéltek. Sárika lesújtó pillantásait néha felfogta, noha buzgón, lehorgasztott fővel kanalazta a levest. „A vén majom..." — szállt el hoa zója egy fojtott félmondat, (s ettől cigányútra szaladt a falat. •Köhögött, zsebkendője után kotorászott, de nem találta, s közben úgy érezte, hogy mindenki őt nézi. Vén majom? — tűnődött önmagán fájdalmas keserűséggel, Délután hivatta a főnöke. Zavartan, hátrakulcsolt kézzel állt meg a széles Íróasztal előtt. Feszes, méltóságteljes hangulata volt a fönöki irodának, elkiesinyedett benne, gyáva emberkévé zsugorodott. A figyelmeztető szavak véglgkorbácsoltak rajta. Nyüszíteni támadt kedve, mint egy vert ebnek. „Nerh — riadozott — nem voltam goromba!" —- Nézze, kedves kolléga. Az egyik ügyfél arról panaszkodik, hogy ,maga udvariatlanul, modortalanul viselkedett vele. Mi okból feltételezzem, hogy valótlant állít? Nem, kedves kolléga, az; hogy ideges, hogy ingerült, az ügyfeleket nem érdekli, nem méltányolják. A jövőben ne forduljon elő Ilyesmit Szegett fővel bandukolt az utcán. Az alkonyi szürkületben riasztóan villogtak, sziporkáztak, vibráltak feléje a város fényei. Piros lámpa ellenére lépett a zebrára. Velőtrázón csikorgott az aszfalt. „Te állat! — üvöltött feléje valaki. — Te idióta!" A Csemege tágas csarnokában végeláthatatlan tömeg hömpölygött. Testek áradatában pulttól pultig sodródott. — Mondja mái* mit kér! — csattant rá egy fiatal női hang, miközben ő az üvegezett hűtőszekrény felvágott-, kolbász, és sonkarengetegét bámulta. — Nem moziban van! — Mit tolakszik? — Menjen már arrébb! — Forduljon csak me?, öreg szivar! Na látja. Ott e sor vége. Megfájdult a feje, mire Lazaért. Előbb csak parányi sajgást érzett, később éles nyilall ások rándultak keresztül koponyáján. Indulatát, lefojtott dühét a fájdalom ingerelni, majd uszPanl kezdte. Amikor belépett a városszéli házának kertkapuján, már féktelen gyűlölet izott benne. Gyűlölte a világot benne önmagát. Elkallódott évtizedeit, a kudarcokat, balfogásait, melveknek emlékeit mindig ellegvintette, szégyeneket, melyekkel kiengesztelődött, mert megtörténtek. Egyedüllétét, amit jobb híján ő maga választott, és amlv.l dicse, kedett is, függetlenságévei kérkedve. Keserűen csapta be a kertkaput. s lépdelt fel a villa lépcsőjén, várának zárt kapuja felé. Gertrúd, a hű eb örömteli ugatással üdvözölte. Féktelenül, vad mámorban rohant feléje, s mielőtt megakadályozhatta volna, felugrott rá. Sáros mancsaival végigkaristolta nadrágját, felöltőjét. Mintha görcs sajdult volna agyán: a fojtott indulat felszakadt benne: „Ne, ne! — tiltakozott ingerülten, de Gertrúd állati boldogáságának jeléül újra és újra felrugaszkodott hozzá, mancsai megint végigtapogatták világos színű felöltőját. Belerúgott a kutyába. Az nyekkenve zuhant le a földre. — Nyomorult dög! — szűrte összeszorított fogai között. — Te átkozott kutya, te..." — És újra meg újra belerúgott Az eb kétségbeesett vinynyogását talán 'nem ls hallotta. Eszeveszett düh szállta meg. ködösen, forró hullámokban tólulva agyára, szemére. „Vén majom? öreg szivar? Udvariatlan?... Hülye állat? Idióta... Na, majd ... majd adok én neked ... majd megtanulod, hogy ..." A vizsla nem menekült. Elnyúló testtel, állati rettegéssel tűrte a rúgásokat. Vinnyogott és artikulátlanul nyüszített Nem értette, miért rúgdossák, de nem is védekezett. Hiszen kutya volt. Megbénult izmaiban a rúgás ingere. A forró köd oszladozni kezdett Döbbenten bámulta a Iába előtt heverő ebet. a szeméből szűkölő rettegést. Tehetetlenségét, alázatát, félelmét _ TAMÁSI ISTVÁN j . I