Délmagyarország, 1975. december (65. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-11 / 290. szám
Csütörtök, 1975. december 11. 5 UJ SEPRŐGÉPEK Nemrégiben adtunk hírt arról, hogy a várjsgazdál odási vállalat két NDK-gártmányú ventillációs utcaseprő gépet vásárolt. Ez azért is figyelemre méltó, m"rt ezek voltak az első, szocialista piacon is beszerezhető, porment 3sen dolgozó seprőgépek. Az ta a vállalat újabb két gépet szerzett be, drrnb'ét több mint 800 ezer forintárt, kiegészítve ezze' korszerű géppark lát. Emellett a vá'lalat még hérom svájci gyártmányú géopel ts rendelkezik, amelyekhez Jövőre újabb három érkezik. Telextervtúlteljesítés A Szegedi Postaigazgatóság nepélyesen Rózsa Istv&n, túlteljesítette a negyedik öt- igazgatóság vezetője. az éves tervre előirányzott teíexhálózat-fejlesztési feladatát: a 380 helyett már több .•nint 410 távírógépet és -vonalat szereltek fel. Ebben az idei tervet is túlteljesítették, ami 10 új előfizető készülékének a bekapcsolását jelentette. Ezt a „jubileumi" berendezést Bács megyében, a Ebből az alkalomból a szegedi posta vezetői, szakemberei elmondották, hogy az információközlésnek ez a korszerű formája az utóbb, időben ugrásszerűen fejlődött. Erre Jellemző, hogy amíg az idén 100 telexet szereltek fel. addig az 1933-bar. létrehozott első, szegedi 100 as teljesítőképességű központ tiszkécskel Tisza gyöngye még egy évtizedig elegendő Tsz-ben szerdán adta át ünDöntött a Legfelsőbb Bíróság Egy pa'aclc forma!in Gyermektartás ösztöndíjból? Eredmények, bizalom A nagyüzemi gazdálkodás Szatymazon Egy községi vágóhíd vezetője és munkatársai a helybeli tsz négy marháját levágták, másnap pedig — a szövetkezet által fizetett díjazás ellenében — feldarabolták, hogy a tagok részére kimérhessék. A tsz a vágóhídi dolgozók részére jutalmul, fonatc« palackokban 5 liter bort küldött. A vágónlncs jelentősége annak, hogy a dolgozó nem az utasításoknak, előírásoknak és az óvórendszabályok rendelkezéseinek megfelelően végezte munkáját, és ezzel maga ls közrehatott a baleset következtében. Jelentősége van azonban annak, hogy az elhunyt súlyos mulasztást követett el, mert mint a vágóhíd vezetője, abban a hiszem- híd vezetőjének, kötelessége ben, hogy az egyik borosüve- lett volna a mérgező hatású, get megtalálta, ivott belőle, tehát veszélyes vegyszer táRögtön rosszul lett. Kórházba rolására vonatkozó óvórendszállították, és másnap meg- szabályok és Intézkedések halt. Mint kiderült, forma- betartása. Ezért felróható lint tartalmazó üvegből Ivott, közrehatása miatt, ami 50 A SZOT Társadalombiztosí- százalékra tehető, a tanács tásl Igazgatóságának llleté- csak a fizetési meghagyáskes kirendeltsége az elhunyt ban kibocsátott összeg felét özvegye és árvája részére köteles megtéríteni megállapított nyugdíj nyolcévi összegének: 350 ezer forintnak megtérítéséért a községi tanács ellen fizetési meghagyást bocsátott ki. Döntését azzal indokolta, hogy a baleset a tanács óvórendszabály mulasztása miatt Egy lány egy főiskola! hallgató ellen gyermektartásdíj fizetéséért pert indított. Az apaság nem volt vitás, és tekintve, hogy a fiatalember havi 1300 forint ösztöndijat következett be. A határozat kap, a járásbíróság ennek 20 hatályon kívül helyezéséért a százaléka, vagyis havi 280 főtanács pert Indított. Arra hí- rint gyermektartásdíj fizetévatkozott, hogy az elhunyt a sére kötelezte, egyben a megbaleset idején nem munka- ítélt összegre a letiltást elviszonyából származó munkáját végezte, mert az állatok feldarabolásáért a tsztöl kapott díjazást, ezenkívül a balesetet kizárólag az illető vétkes magatartása idézte elő. A járásbíróság, majd fellebbezésre a megyei bíróság rendelte. Ezt a döntését a megyei bíróság jogerőre emelte. Az ez ellen emelt törvényességi óvást a Legfelsőbb Bíróság elutasította. E határozat, újabb törvényességi óvásra, a Legfelsőbb Bíróság héttagú Elnökségi Tanácsa elé került, amely valaelleniétes ítéletei után, tör- mennyi korábbi ítéletet, Uvónyességi óvásra, az ügy a letve a legfelsőbb bírósági Legfelsőbb Bíróság elé ke- törvényességi határozatot, varült, amely a tanácsot 175 lamint az ösztöndíjra történt ezer forint megfizetésére kö- letiltó rendelkezést hatályon telezte. A határozat lndoklá- kívül helyezte, és a letiltást sa szerint tény, hogy a bal- mellőzte, eset nem az elhunyt munka- Az Elnökségi Tanács lrányvlszonyából származó kötele- mutatóul szolgáló döntésének zettségel teljesítése közben Indokolása szerint a tanultörtént. Ellenben a tanác3az mányok végzésének elősegíáltala fenntartott vágóhídon tése érdekében adományozott súlyos mulasztásokat követett el, amelyekkel a baleset összefüggésben van. Az ott dolgozók ugyanis balesetvédelmi oktatásban nem részeösztöndíj mentes a végrehajtás alól. Ennek az az indoka, hogy az ösztöndíjnak meghatározott céljuttatás Jellege van. Rendeltetése annak sültek, nem magyarázták meg elősegítése, hogy a tanuló a nekik a vegyi anyagok ke- kitűzött célt: a tanulmányok zelését, és tárolásának mód- végzését és sikeres befejezéját. A formaiint tartalmazó sét elérje. Az ösztöndíjnak palackon nem volt feltüntetve a benne levő anyag megnevezése és mérgező hatása. Nem lezárt helyen (szekrényben vagy ládában) tartották. végrehajtás útján való lefoglalása ennek a meghatározott célnak az elérését akadályozná, vagy meghiúsítaná Ezért minden tanulmányi Megfelelő ellenőrzés sem volt. ösztöndíj — összegére való Tehát a balesetért a taná- tekintet nélkül — mentes a csot felelősség terheli, és így végrehajtás alól. Ebből a a fizetési meghagyás kibo- szempontból nincs jelentősécsátásának törvényes alapja ge annak, hogy az ösztöndíj van. A munkáltató óvórend- a tanuló megélhetésének telszabály-mulasztása miatt jes, vagy részbeni költségéi fennálló felelőssége esetén fedezi-e. volt. Az elmúlt öt év Ilyen Irányú fejlődésének tovább' érdekes jellemvonása a mezőgazdasági üzemek érdeklődésének megnövekedése az új hírközlési forma iránt: az összes előfizetők nagyobb része — körülbelül 300 — ugyanis állami gazdaság és termelőszövetkezet Az egyik Bács megyei állami gazdaságnak például saját telexközpontja van, s üzemegységelvei hat távírógépen tart állandó kapcsolatot. Abban a megyében azért került előtérbe a telex, mert a távíróvonalak műszakilag jobban kihasználhatók, mint a tele fon-légvezetékek, s ez utóbbiakból meglehetősen kevés áll rendelkezésre. Az egyre fejlődő, árutermeléssel és -értékesítéssel is mind magasabb színvonalon foglalkozó gazdaságoknak pedig rendkí. vül fontos a megbízható, gyors Információ. Az ilyen jellegű feladatokat a következő ötéves tervben elektronikus számítógéppel vezérelt országos központ létrehozásával könnyíti meg a Magyar Posta. a a Somogyi Károiyné felvétele „Vízfúró" segítségével karózzák az új telepítésű szólót A szatymazl Finn—Magyar Barátság Termelőszövetkezet a közelmúltban egész évi munkáját megvizsgálta abból a szempontból, eleget tettek-e a Központi Bizottság 1074. decemberi határozatának. A vizsgálat körültekintő és alapos volt, hiszen a fejlődésének felfelé ívelő pályáját járó termelőszövetkezet sokágú tevékenysége csak alapos' elemzéssel tekinthető átMonhatnánk, tipikus homoki szövetkezet volt évekkel ezelőtt a szatymazl, sovány földekkel, sok tanyával, sok apró gyümölcsössel, szőlővel és azzal az erős termelői szándékkal, hogy az apró parcellákon termett őszibarack, alma és szőlő biztosítson továbbra is jó megélhetést mindazoknak, akik a szarvasmarha- és Juhtenyés& tést ls. Alapvető célkitűzésűié volt és maradt, hogy a szűk-, séges takarmányt ls maga a gazdaság termelje meg. A takarékosság számai szintén szépek. Mindössze 57 értékesítés sokszor kacskaringós útjait ls kitanulták. A sok munka szép jövedelmet is hozott, de egy szövetkezeti gazdaságnak mégis csak az lehet elsődleges célja, hogy a nagyüzemi gazdálkodás feltételeit igyekezzék megte- ezer forint szerepelt az év remtenl. Rossz a föld, sovány elején megfogalmazott tera homok? Javítsuk meg, vekben, a takarékossággal ahogy tőlünk telik. Sok az megőrzött összeg azonban apró parcella? Vonjuk össze már most 204 ezer forintnál őket. alkossunk a sok kicsi- tart. Mivel lehet ennyi pénzt bői nagy táblákat. megtakarítani? Beállították Ez a szándék, ha igazát például a gépek adagolóit és száz közgazdasági számítás csökkentették az üresjáratom támasztotta is alá, igen ne- k**. A. nagyüzemi táblák ki-, hezen léphetett előre: a ta- alakítása önmagában sok gok ellenkezésével találko. ide-oda Járkálástól menti zott. A sok apró gyümölcsös meg a gépeket és embereket, ugyanis valóban tisztes Jö- de a célszerű munkaszerve, vedelmet jelentett egy-egy zés és sok egyszerűen megcsalódnak és a nagy táblák valósítható Jó ötlet Járuld kialakításához ezeket folya- még hozzá a takarékossági matosan föl kellett számolni, tervek túlteljesítéséhez. Mindenki így érvelt: a nép- Beszélgetés közben néhány gazdaságnak is jó, ha a szép adatot kértünk a szövetkezed November időjárási mérlege őszibarackot piacra viszem, mostani pénzügyi helyzetéi munkát nem sajnálják, és az termő fáit kihúzigálni vétek. ről. Egyik legfőbb eredmény. Ha azonban azt az érvet ál- nek tartják, hogv bankhlte. lították a meglévőkkel szem- leiket Jóval előbb vissza be, hogy a határ kevesebb tudták fizetni, mint esedékes munkával sokkai többet te- volt Biztonság) alapra 1963-, remhet, és a kis gyümölcsö- ban 4 ezer forintot fordftot. sök többsége megöregedett már, akkor a döntés csak ez lehetett: meggyőzéssel igyekezni kel) eloszlatni a meglevő ellenállást és megteAz elmúlt november országszerte hideg, száraz IdőJárást hozott. A h nap első felének hőmérséklete a sokévi átlag körül mozgott, s egy a Kárpát-medencétől ke. létre elhelyezkedő tartós anticiklon hatására borús, ködös napok követték egvmást. Az első erősebb lehűlés — 15—18. között állott be, ame. lyet az ország jelentős részén havazások kisértek. Szegeden az első havazást 16-án észlelték, amikor 3 mm hőcsapadék hullott városunkra, ez azonban pár óra alatt el is olvadt. A 10—20. közötti hirtelen erős felmelegedés után 21-4n íszak felől viharos széllel hideg sarkvidéki légtömegek árasztották el ha ónkat, az ország nagy részén ismét kiad'sao havazott, s az Északi-Közéoheg -ségben, s az Alföld északi felén 3— 15 cm-es hóréteg a'akult kl. Annak ellenére, hogy a hónapok során gyakran hullottak kisebb csapadékok, a csapadék havi összegei országszerte jóval alatta maradiak a szokásos novemberi mennyiségnek. Viszonylag mérsékeltebb volt a csapadékhiány az ország nyugati felében, ahol a sokévi átlag 40—60 százaléka hullott, ezzel szemben hazánk keleti és középső területei a szokásos novemberi csapadéknak mindössze 15—20 százalékát kapták. Szegeden a havi középhőmérséklet 4,2 Celsius-fok volt, ez 1,7 fokkal alacsonyabb a sokévi átlagnál. A legmagasabb hőmérsíklet 15 fokot 3-án, a legalacsonyabbat. —10 fokot 27-én jegyezték fel. A gvakori borús, ködös ldő'árás miatt Szegeden a naosütésas r rák havi összege (66 óra) 13 órás hiányt mutatott a normálamelv ott a hxnap végéit értékhez viszonyítva, megmaradt. A hideg levegő A Dél-Alföld ebben a hóa Kárpát-medence fölött napban is kevés csapad*ko1 nyugalomba jutva, 23-28-a kapott, amint azt a követke köz itt az évszakhoz képest rendkívül alacsony hőmérsékletek alakultak ki. A hótakar ;val födött északi, északkeleti országrészekről —12, —16 fokos fag okit is ielentóttek, de az ország túlnyomó részén —10 fok alá ző adatok szemléltetik (a ha vi összegek után zárójelben közöljük, hogy a lehullott csapadék a sokévi átlagnak tak, 73-ban 1 millió 328 ezret, a tavalyi zárszámadáskor pedig 2 milló 881 ezer forintot. Ez az utóbbi összeg a szövetkezet egész évre azá. remtenl a kőnnvebb munká- mitott munkabérének majdval többet termő gazdálkodás nem felét fedezni tudná, ha föltételeit. valamilyen kellemetlen kö. A nagyüzemi táblák ki- rülmény folytán szűkség alakítását Idén tovább foly- lenne rá- Bizakodva néznek tatták, a vele együttjáró ta- tehát a Jövő elé, azt várják lajjavítássai és talajegyenge- tőle, hogy eddig megíogalmatéssei együtt, a megjavított zott terveik egy-egy évre terület nagysága 525 hektárt e«ö réezét ezután is meg tesz ki. Az eredmény a leg- tudják valósítani. A 8 millió bátrabb várakozásokat is forintra tehető idei belvíz, meghaladta: ahol azelőtt ellenére a szövetkezei hektáronként legfeljebb 10 bevételi tervelt várhatóan mázsa rozs termett, most 40 túlteljesíti, mázsa búzát arathattak. A Azt is hallottuk a vezetők szövetkezetnek eddig csak szájából, hogy a korábbi 3,3 hektár nagyüzemi telepi- évek nagy aggodalmai lassan tésfl szőlője volt, most 43 van, elülnek, a tervek megvalósia gyümölcsös — többségében új telepítés — X05 hektáron díszlik. A megszüntetett szórványgyümölcsösök területe viszont alig éri el a 20 hektárt. A talajegyengetés. iavítás megéri. vetkezet maga végzett, és úgy számol, hogy a befektetett pénz gvorsan, két év alatt megtérülhet. Ami viszszamarad, a megjavított terület, évről évre Jól terem. Most kezdenek hozzá az átgondolt vízrendezési terv végrehajtásához is. Sürgető körülmények hozták a döntést, hiszen a belvíz idén kötása során közelebb került a vezetőség a tagokhoz. Ebben látják az igazi garanciát a további fejlődéshez. A nagyüzemi gazdálkodás természetesen olyan vezetőket ls talaj- kíván, akik a megváltozott drága ugyan, de körülmények között ls irá_ Amit tudott, a szö- nyítani tudják „ szövetkezetet. Az Itt dolgozó vezetők többsége ebből a gazdaságból indult el tanulni és Ide tért vissza, hogy képesítését, szerzett tudását kamatoztassa. H. DL süllyedt az éjszakai hőmér- százalék). Kistelek 14 mm (2? séklet, s a napi középértékek 6—7 fokkai maradtak a sokévi átlag alatt. A hónap végi kemény hideg miatt a hőmérséklet havi közepei országszerte 1—1,5 fokkal voltak alacsonyabbak a normálnál. hány százaléka): Bácsalmási rtllbelül 8 millió forintos 18 mm (29 százalék). Kis- kárt okozott, kunhalas 17 (29 százalék). A kenyér> gyümölcs, szőlő Kiskunfélegyháza 7 mm (11 ^ „ ., . . és zöldség mellett hust is tejet Is vár a népgazdaság r szövetkezetektől, Szatyma. zon viszont az állattartásnál' nagy hagyományai nem voltak. Komolyan vették a kormányhatározat idevágó pontjait, fejlesztem kezdték a százalék), Szenris 8 mm 0 5 százalék). Szeged 19 mm '32 százalék), Makó 12\ mm (19 százalék). Mezőhegyes 11 mm (19 s'ázalékl. Orosháza 15 mm (26 százalék). Dr. Péczely György egyetemi tanár Tájkörzet Az Országos Természetvédelmi Hivatal rövidesen védetté nyilvánítja a fonyódnagybereki lápvidék egy részét. A nagyberek! védett területen meg akarják akadályozni a művi beavatkozásokat, elsősorban az üdülőjeliegú rna) 1 d y-fr