Délmagyarország, 1975. november (65. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-27 / 278. szám

Csütörtök, 1975. november 27. 3 wmmmmm Portugál parasztküldöttség [Közösen, jó példával Csongrád megyien Somogyi Károlyné felvétele A portugál vendégek a mórahalmi szövetkezet tagjainak és a község vezetőinek társaságiban ­A Termelőszövetkezetek melószövetkezeti mozgalmát delméröl és a szövetkezet gé­Országos Tanácsa vendege, tanulmányozza, pi felszereltségéről szili tá. ként hazánkban tart zkodó Mórahalmon a Haladás jákoztatókat és számos kér­portugál parasztküld ,ttség Szakszövetkezet életével, ed- déssel apró részletek Iránt is tegnap, szerdán reggel me- digi eredményeivel, sokágú érdeklődtek. A város k*zel­gvánkbe érkezett. A delegá- tevékenységével Ismerkedtek ségéből adídó értékesítési cló. amelyet Blasco Hugó tegnap délelőtt a vendégek, előnyök a közvetlen beszél­Fernandes. a portugál mun- Innen a zákányszéki Májvs getéseknek is témát adtak, kaügyi minisztérium Mos*- 1. Szakszövetkezetbe. dél- A delegáció tagiai tsgoap tályvezetője, agrármérnök után pedig a tápéi Tis atúj este a Tisza Szálló tükör­vezet, és tagjai között né- Termelőszövetkezetbe látó- termében megyei vezetők hány egyénileg dolgozó föld- gattak. Mindenütt érdeklő- társaságában összegezték ta­műves, a mezőga*dasággal is déssel hallgatták a község éj pasztalatalkat, ma reggel Vanrsnlatot tartó íiuvvéd a szövetkezet kapcsolatának elutaztak megyénkből. Ütluk kapcsolatot tartó ügyvéd, mídozatairól> a gazda-ág, t>_ köVetkező állomása a Gö­vegyésztechnikus és bank- vékenységről, értékesítési döllői Agrártudományi Egye­tisztviseló ls van, hazánk ter. rendszerekről, a tagok jöve- tem. A határozat sorsa Sikerekről szól a Felszabadulás Tsz jelentése A Szeged városi párt-vég- a brigádok állták a szavú- tás érdekében a háztájiban rehajtóblzottság tegnapi Ulé- kat, s amit vállaltak, azt termelt zöldséget a téesz föl­sén a Felszabadulás Terme- időarányosan teljesítik. vásárolja, illetve gondosko­lőszöuetkezet vezetősége ls Állandó gondja a szövetke- dlk annak értékesítéséről, jelentést tett arról, hogyan, zetnek, hogy a város ipari A júniusi és júliusi csapa­milyen eredménnyel hajtják üzemeinek elszívó hatásami- dékos időjárás mintegy 15 végre a Központi Bizottság att fogy a munkaerő. Ezért millió forintos veszteséget múlt év december 5-i ha- nagyon fontos feladatnak te- okozott. Ennek megszünteté­tározatát. A 25 éve példásan kintik a gépesítést, a kemi- sére intézkedett a vezetőség, gazdálkodó közösség már be- zálást, és a munkaidő mind hogy az eszközöket és a fejezte az előirányzott 1600 tökéletesebb kihasználását, munkaerőt átcsoportosítsák hektárnyi őszi búza vetését, A téesz dolgozói rendszeres Ez sikeresnek bizonyult, tehát a jól végzett munka továbbképzésen vesznek mert szállítási tevékenység tudatában mérhette föl az részt: Jelenleg a tagság 47 bői, parképítésből, lakatos­egész évi gazdálkodás haté- százaléka rendelkezik szak- üzemi munkából, állatte­konyságét. Ha csak annyit munkás-, középiskolai, illet- nyésztésből stb. az év végérc mondunk, hogy a közösség ve főiskolai végzettséggel, várhatóan több mint 16 mll­vagyona meghaladja a 220 Mindemellett tökéletesítik az 116 forint lesz a többlet ár­millió forintot, és a munká- üzem- és munkaszervezést, bevétel. ban részt vevő téesztagok A meglevő szervezési rend- A szövetkezet negyedszáza­több mint 120 forintot keres- szert továbbfejlesztik, hogy dos fennállása alatt mente­nek a közösből naponta, eb- megfeleljen az iparszerű ter- remtette a nagyüzemi gaz­ból máris látható, hogy a melés követelményeinek. dálkodis biztos alapjait, biz­szövetkezet tagjai korántsem Az állattenyésztés igen je- tosltotta a tagság rendszeres dolgozták rosszul, jóllehet a lentékeny bevételi forrása a foglalkoztatását, s az élet­tavaszi időjárás rendkívül gazdaközösségnek. A már színvonal-politikánknak megnehezítette a dolgukat. meglevő hagyományos is- megfelelően növelte a mun­j v. i. tállókat, ólakat az új, szako- kában részt vevő taoofc jö­L\ T H'V^LJA' S»OTT TELEP felépítése mellett üdéimét mint a többi gazdakózósség- iB icvpkeznek maximáiiSan A Szegedi Konzervgyárban csörgött a telefon, és ültem a drót másik vé­génél, s vártam, majd csak jelent­kezik valaki. Az igazgatónővel szerettem volna beszélni, adatokat akartam kérni azon a szombaton a kommunista műszak­ról: hányan jöttek be a gyárba, mit csi­nálnak. s mi a célja a rendkívüli munká­nak. Nagy sokára szólt a készülékben a „halló, konzervgyár", de az igazgatónőt nem tudták kapcsolni. Nem volt a helyén az üzemgazdasági osztályvezető sem. Hosz­szas vallatás után — mikor már minden felelős vezetőt megpróbáltam telefonvégre kapni — elmondta a központos: — Sajnálom, kérem, az egész irodaház­ból senkit se tudok adni. Az igazgatánő a csomagolóban dolgozik, az üzemgazdasági vezető villamosmegállót épít a sugárúton, mindenki lent a gyárban, kommunista szombat van. Kapcsolta a csomagolót. de a gyár igaz­gatónője onnan már továbbment, oda, ahol még jobban kellett a munkaerő. Egy asz­szony kereste meg. s később visszahívtak. Minden adatot megkaptam. Szívesen és tü­relemmel vártam. Gondolom, azon a szom­baton más se bosszankodott, ha nem tudott a konzervgyár vezetőivel beszélni telefo­non. Esetleg elgondolkodtak a hívók: hát így is lehet? Hát ilyen is van? Van, bi­zony. S nem ebben az egyetlen szegedi gyárban. A ruhagyár, a kábelgyár, a szőr­megyár, jó néhány ipari szövetkezet és számos szegedi üzem kollektívája hasonló módon szervezi a kommunista műszako­kat. A vezetők személyes jó példája egész tömegeket képes mozgósítani, az ellenpélda pedig egyébkínt tettrekász csoportokat passzivitásba lökhet. Ez utóbbi esetről be­szélgettem a napokban egyik nagyválla­latunk munkásaival. Keserű hangon fúj­ták á magukét: — Hát ezeknek ez a demokrácia? Meg­hirdetik a kommunista szombatot. A me­lós itt van mind egy szálig, bezzeg az iro­da! Az úgy kong, mint szüret előtt a hor­dó. A vezetők be se dugják az orrukat. Miért? Nekik nem fontos ez a város? Ne­kik nem szólt a tavalyi felhívás? Néhá­nyan azért le'kesen dolgoztak itt velünk, tőlük kérdeztük: a többi vezető miért nem jött? Akkor megfogadtuk, mi se jövünk többet. De nem tartottuk. Nekünk nem áll jól a sértődöttség. Meg aztán, vállal­tuk. Akkor jönni kell. Éreztem, hogy sok igazság van a keserű­ség mögött. A demokráciához valóban az is hozzátartozik, hogv közös dolgokat kö­zösen oldjunk meg. ,S most nem a dön­tésről. hanem a kivitelezésről van szó. Szo­ciálpolitikai céljainkról. Legyenek gyáriak, városiak, vagy országosak, A munkahelyi demokrácia elve oda-vissza érvényes. Va­lahogy úgy, mint a konzervgyárban. S a termelő munkából is kiveszik a részüket, ha arra kerül a sor. Valahogy úgy, mint annyi gyárban, egy-egy rendkívüli mű­szakban. Hangsúlyozom; rendkívüli mű­szakban. Mert a vezetőknek egyébként más a dolguk a munkaversenyben ls. De ugyanúgy nem hagyhatják magukra a munkásokat, mint a kommunista szomba­tokon. A brigádok • vállalták, hogy emelik a termelés mennyiságét? Szép. De ahhoz anyag is kell. meg üzemképes gép, meg­felelő munkakörülmények. Ha a vezetők úgy ülnek az irodákban, mintha nem ls lenne munkaverseny, akkor ez a vállalás nem teljesül. A munkások egymaguk nem tudják megteremteni a többtermelás fel­tételeit. Az eg / szál munkaverseny-felelős sem. ö legfeljebb annyit tehet, hogy az értékelésnél beírja a megfelelő rovatba: nem teljesítették. De vajon mindenütt és minden esetben megkérdezik az anyag osz­tály vezetőjét, hogy hol kell a hibát ke­resni? Vagy a tmk vezetőjét, hogy nem hegesztettek-e éppen vaskaput, amikor a hibás gépeket kellett volna javítani? A munkaverseny nem kizárólag a munkások ügye. Kollektív, demokratikus, szocialista verscnymozga'om. Kimagasló eredményei is ezt tanúsítják. Nem suhanhatunk el csukott szemmel olyan elszórtan mutatkozó jelenségek mel­lett, amelyek törést okoznak a lendületben. Nem a munkások fáradtak el a verseny­ben, hanem vezetőik lettek ..papírszagú­ak", „soha rá nem érők", itt-ott. Az autó­javító központi telepén hallottam a mun­kásoktól, hogy néhány brigád teljesítmé­nyét nem értékelte a bizottság, mert nem vezették a brigádnaplót. Dolgoztak ők, mindent csináltak, csak a naplót nem ír­ták. Tudom én, hogy fontos dokumentuma a munkaversenynek a brigádnapló. De azt is tudom, hogy elnehezedett, olajos kezű szerelők nem szívesen csapnak fel „író­deáknak". Halogatják egyre, aztán végül elmarad a naplóvezetés. A szomszédban, a Volánnál viszont van egy — fogyóeszköz­nyilvántartó könyvelőkből álló — szocia­lista brigád, melynek tagjai évek óta segí­tenek a javítóműhely brigádjainak az ad­minisztrációban. Nem a szerelők helyett, hanem velük végzik el az írni való dol­gokat, ügyelnek a naplókra. Bármely bri­gád mellé szívesen odaállnak, ha kérik őket. Az autójavítóban pedig hosszú hó­napokig senki se vette észre, hogy némely brigádban nem vezetik a naplót? Szinte hihetetlen. Persze, azóta a tanulságokat le­vonták. mindazok, akikre tartozott a dolog, s már sok minden másképp van ott is. Ez utóbbi két vállalat csak példa, nem egye­dülálló eseteket képviselnek. Egy időben a ruhagyárban sem törődtek a vezetők elég­gé a munkaversennvel. s az AGROKER­nél is van együttműködő raktáros és irodai szocialista brigád. S az a tény, hogy a munkaverseny eredményei összességükben jók. azt bizonyítja: sokkal több jó példát tudnánk felsorolni, mint rosszat. M I indenesetre egy tanulságot mind­annyiunknak érdemes levonni: a kongresszusi és felszabadulási mun­kaversenyben bebizonyosodott, vannak még belső tartalékaink. Ezeket továbbra is de­mokratikusan. közös erővel tárhatják fel vezetők és munkások, műszaklak és köz­gazdászok. S a versenymozgalomban a ve­zetőknek is jut munkafelajánlás. Lehető­vé tenni a tartalékok feltárását, aktívan részt venni benne, az adottságokat és a feladatokat egyeztetni, a szocialista brigá­dok vállalásainak teljesítését elősegíteni, ellenőrizni: ha szükséges, menet közben módosításokat javasolni. Mert az anyag és a szerszámok, más munkafeltételek meg­teremtése és így tovább, csak munkakört kötelesség a vezetők számára. Ha nem csak a munkások vállalnak, akkor mindenki te­szi. amit kell. a maga helyén. Kötelességén felül, ahogy erejéből, tudásából telik. Bálint Ibolya ben. illetve Ipari is igyekeznek maximálisan üzemben, kihasználni. Az új sertéste­A városi párt-végrehajtó­már az év elején elkészítet- ,' tosan telepítik a bizottság ezúttal is elismeré­— .-Mte.Jhx.. . lépre fokozatosan telepítik a gét fejezte k, a SZÖVetkezet ték az intézkedési tervet, s jószágokat de emellett a ré annak megvalósítását ne- { sertéshizlaldában is nagy gyedévenként szigorúan el- figyeimet fordítanak a gaz­lenőrizték A pártszervezet daságos termelésre. nagy gondot fordított erre, Két évvel ezelőtt elemezte vezetőségének, tagságának jó munkáért. Finn katonai delegáció Szegeden A Magyarországon hiva- r.ap, szerdán Urpo J. Levő talos látogatáson tartózkodó altábornagynak, Finnország fmn katonai küldöttség teg­s különösen figyelemmel kí­szövetkezet vezetősége. sérte a takarékosság, célki- h több év óta veresé­tűzések megvalósítását. Ahol n előáll£tott termékeket ter-ven felUli költségek vál- h lehetne nyereséges­ük szükségessé, ott azonnali sé tenni. Ezért a növényteT. intézkedést szorgalmaztak. mesztéíben szakosítást hat­Nagy gondot fordítottak arra tottak végre aminek valószi­'»•. b0«y • beruházásokat nűl legz az eredménye, mindig határidőre fejezzék A kukorica vetésterületét h*" például optimális nagyságúra Sokat segítettek a szocia- alakították ki, aminek kö­lisía brigádok. A pártszerve- vetkeztében kedvezően ala­zet Javaslatára nemcsak az kult a jövedelem. Növe'ték r ésszerű takarékosságra töre- pillangósok vetésterületét, kedtek, hanem Igyekeztek hogy a terményszárító be­föltárni a rejtett tartaléko- rendezést teljesen kihasznál­kat s a maguk részéről min- hassák, az állatállomány ta­den't megtfettek a kifogásta- karmányigényét kielégíthes­lan talajmunka és a mun- sék. A gazdaság adottságai­kaidő jó kihasználása érde- nak legjobban megfelelő kében A 21 brigád közel 300 napraforgó vetésterületét is tagja 1,2 millió forint terv- megnövelték. Az üvegházak túlteljesítést és 110 ezer fo- jobb kihasználásáért beve­rint értékű anyagmegtakarí- zették az eredményesség sze­tást vállalt. Fe'pián'ofták to- rinti bérezést. A munkaeró­vábbá. hogy 4600 munkaórá- csökkenés következtében nyi társadalmi munkát ve- kieső zöldségmennyiséget geznek el. Az első félévi ér- úgy akarják pótolni, hogy tékeléskor megállapította a segítik a háztáji zöldségter HHi^H^H^H szövetkezet vezetősége, hogy mesztést. A zavartalan ellá-1 párttagság erősítését szol. dos végrehajtására. 4 KSZV párt­bizottságának ülése A Kenderfonó és Szövő- gálja, fontos politikai mun. .pari Vállalat pártbizottsága ka. A szubjektív érzések tegnapi ülésén tárgyalta az nem ferdíthetik el az egyé­MSZMP Központi Bizottsá- ni beszélgetések jellegét, ga tagkönyvcseréről szóló Ilyen irányú tevékenysé­határozatát és a párttagok., günk elemzése alapszerveze­hoz intézett levelét. A ta- ti szinten zajlik le, ennek nácskozáson részt vett és pedig az a célja, hogy az lelszólalt Török József, ti alapszervezet és a tagság Szeged városi pártbizottság kapcsolata egységbe ková­első titkára ls. Kibővítve csolódjon, fokozódjon az ak­Kapós Sándornénak, n tivitás és egyidejűleg fo'y­KSZV pártbizottsága titká. tatódjék a pártéoítés — ál­rának tájékoztatóját, Török lapította meg Török József. József egyebek között hang- A válla'ati pártbizottság súlyozta, hogy a tagkönyv- részletes intézkedési tervet csere nem adminisztrációs fogadott el a tagkönyvcsere , jellegű feladat. hanem a politikai munkáiénak gon- atogatasukat, délnyugati katonai körzete parancsnokának vezetésével Szegedre látogatott. A de­legáció Tölgyes Ernő vezér­öi nagy kíséretében felkeres­te a szegedi városi tanácsot, ahol a vendégeket dr. Csi­kós Ferenc, a városi tanács vb titkára fogadta és rövid ismertetést adott a város eietéről, fejlődéséről. Urpo J. Levő, aki egyébként tur­kui, átadta Stsged testvér. városának, Turku városi ta­nácsának üdvözletét. A finn katonai küldöttség délután ellátogatott az új­szegedi Biológiai Központba. ahol Straub F. Brúnó aka­démikus, a Biológiai Intézét gazgatója fogadta őket. Ezt követően városnézésen vet­:ek részt, majd felkeresték , Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalatot és megtekintették az üzemrészeket. A finn vendégek az esti órákban, befejezve szegedi -... , visszautaztak la fővárosba, -"•sai A"-" Jókaiszobor Pápán szobrot állítanak Jókai Mórnak. A nagy ma­ayar író születésének 150. évfordulójáról ünnepségso­i ozattal emlékeztek meg a városban, s a két évvel ez— előtt felállított Petőfi-szobor mellé elhelyezik a barát és diáktárs, Jókai szobrát ts. Elhunyt Benedlkt Olló A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­..ottsága, a Magyar Tudo­mányos Akadémia, a Mű­szaki Egyetem mély meg­lendüléssel és fájdalommal tudatja, hogy november 25­én, súlyos betegség után el­hunyt dr. Benedikt Ot:ó akadémikus, a párt, a ma­gyar és a nemzetközi for­radalmi munkásmozgalom -égi, kiemelkedő személyi­sége. Temetése december 1-érj, hétfőn 14 órakor lesz a M;„ ző Imre úti temető Munkás­mozgalmi Panteonjában. Ei­-unyt elvtársunk barátai, harcostársai, munkatársai, elvtársai és tisztelői 13.30 árától róhatják le kegyele­tüket a ravatalnál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom