Délmagyarország, 1975. november (65. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-23 / 275. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 65. évtolyar» 275. szám 1975. november 23., vasárnap Ára: 1 forint Befejeződtek a magyar—pakisztáni államközi tárgyalások A Magyar Népköztársaság és a Pakisztáni Iszlám Köz­társaság küldöttségei novem­ber 19—22. között Budapes­ten államközi tárgyalásokat folytattak. A két fél áttekin­tette a kereskedelmi forga­lom alakulását és tanulmá­nyozták a további gazdasági és keresned6!111!. kapcsolátok fejlesztési lehetőségeit. A pakisztáni delegáció ve­zetőjét, I. Ahmed Naik ke­reskedelmi államtitkárt fo­gadta dr. Bíró József kül­kereskedelmi. miniszter, to­vábbá találkozott dr. Szalai Béla külkereskedelmi állam­titkárral, Rácz Pál külügy­miniszter-helyettessel és Kallós Ödönnel, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnö­kével. A felek megállapították, hogy a magyar és a pakisz­táni kormány között 1956­ban létrejött, jelenleg is ér­vényben levő kereskedelmi megállapodás kedvezően se­gíti elő a szabad devizás el­számolású kereskedelmi kap­csolatok fejlesztését. Ugyan­akkor megállapodtak abban is, hogy a szabad devizás ke­reskedelmi kapcsolatok bőví­tése mellett, a kölcsönös ér­dekek figyelembevételével, folytatni kívánják'a barter­kereskédelmet (árucserét), amely az elmúlt időszakban pozitívan járult hozzá a két ország közötti kereskedelem fejlesztéséhez. A tárgyalások eredménye­ként megállapodást írtak alá körülbelül 8—3 millió dollá­ros export—import szállítá­sokról. • • A megállapodást Török István külkereskedelmi mi­niszterhelyettes és I. A. Naik államtitkár szombaton írta alá. Magyarország főként or­vos-egészségügyi, távközlési berendezéseket, laboratóriu­mi fölszereléseket, tévéké­szülékeket, egyéb gépipari berendezéseket szállít, s Pa­kisztánból elsősorban textil­ipari és bőripari félkész ter­mékeket és fogyasztási cik­keket vásárol. (MTI) Mexikói kiiiíiötlség hazánkban A magyar országgyűlés meg­hívására, a parlamenti kap­csolatok felvétele céljából szombaton néhány napos ma­gyarországi látogatásra Bu­dapestre érkezett Victor Man­zanilla Schaffernek, a mexi­kói szenátus külügyi bizott­sága elnökének vezetésével a mexikói parlament küldött­sége. Waldheím Damaszkuszban Kürt Waldheím, az ENSZ főtitkára szombaton délután megérkezett Damaszkuszba, közel-keleti körútjának első állomására. Waldheím vasár­nap délelőtt felkeresi a Go­lan-fennsíkon állomásozó kéksisakosok állásait. Az AFP tájékozott forrásból úgy értesült, hogy Waldheim va­sárnap este találkozik Jasz­szer Arafattal, a PFSZ Vég­rehajtó Bizottságának elnö­kével. Fitotronban nevelt kalászolő kísérleti gabonák a szegedi intézetben — A tanácskozáson fontos­nak ítélték meg az informá­ciócsere meggyorsítását, ezért kimondották: a nö­vénynemesftés új módszeréi­ről, vizsgálati eredményeiről megjelent tanulmányokat, dolgozatokat záros határidőn belül kölcsönösen megkül­dik egymásnak. — A meghatalmazottak tanácsának tagjai egyetértet­tek abban is, hogy a szocia­lista országok hozzanak létre Magyarországon nemzetközi tritikálélaboratórivmot. Ez annál is inkább indokolt, mert a magyar kutatók a tritikálénemesítés, vetőmag­előállítás terén kiemelkedő eredményeket könyvelhetnek eL A jegyzőkönyvben össze­gezett javaslatokat a KGST illetékes állandó bizottságai elé terjesztik jóváhagyásra — mondotta befejezésül dr. Erdei Péter. A h.ét országból érkezett vendégek látogatást tettek az MTA Szegedi Biológiai Köz­pontjában és a Gabonater­mesztési Kutató Intézet köz­ponti laboratóriumi épületé­ben. T. B. Húszéves az önkéntes rendőri szervezet ünnepség o megyei rendőrkapitányságon Szombaton ünnepség kere­tében emlékeztek meg az önkéntes rendőri szervezet megalakulásának 20. évfor­dulójáról Szegeden, a megyei főkapitányságon. Az esemé­nyen részt vett Kangyalka Antal (Makó) és Mag Pál (Szentes) országgyűlési kép­viselő, a Belügyminisztérium képviseletében pedig dr. Molnár Elek rendőr ezredes. Az ünnepség résztvevőit — a megye városaiból meg­hívott önkéntes rendőröket — dr; Kovács Lajos, a me­gyei pártbizottság osztályve­zetője köszöntötte. Ezután dr. Kelemen Miklós rendőr vezérőrnagy, a megyei főka­pitányság vezetője méltatta az önkéntes rendőri szerve­zet munkáját. Elmondta, hogy húsz évvel ezelptt a rendőri körzetmegbízotti szol­gálattal egyidőben született meg á segédrendőri, majd ennek utóda, az önkéntes rendőri szolgálat. A Minisz­tertanács 1955 júliusában döntött az önkéntes rendőri szervezet létrehozásáról, melynek alapján egy év múlva már ezer társadalmi aktíva segítette Csongrád megyében is szervezett cso­portokban a rendőri munkát. Jelenleg megyénkben közel 2000 önkéntes rendőr végzi munkáját, 172 csoportban. A közrendvédelmi és közleke­désrendészeti feladatokon túl különböző szakcsoportok, például pedagógusok és egyetemisták segítik az ifjú­ságvédelmi tevékenységet. Ezenkívül már légi és vízi rendészeti önkéntes rendőri csoportok is tevékenyked­nek. Az önkéntes rendőrök je­lentős segítséget nyújtanak a belügyi szerveknek — hang­súlyozta a megyei főkapi­tány. Évenként több jogsér­tőt fogtak el, számos esetben alkalmaztak figyelmeztetést, adtak jelzéseket bűncselek­ményekről, biztosítottak köz­lekedési baleset vagy bűn/ cselekmény színhelyét. A? állampolgárok szinte na­ponta tapasztalják az ön­kéntes rendőrök tevékenysé­gét, egyre inkább elismerik, megbecsülik őket. A delegált önkéntes rendőrök felelős­séggel tartoznak az őket küldő kollektívának, a mun­kahelynek, es eredményes szolgálatteljesitésük mutatja, hogy felelősséget. is éreznek küldőik iránt. Ezután dr. Kelemen Miklós a közrend és közbiztonság megszilárdításában végzett eredményes 20 éves önkéntes rendőri munkájukért alapí­tott jelvényt, s jutalmakat adott át. A kitüntetettek: Dufka György, Engi József, Galgóczi István, Gedai Já­nos, Gyüge János, Kiss Sándor, Ladányi Károly, Papp Ferenc, Papp László, Samu József, Szabó József, Tari Sándor, Tanács Antal, Tóth Béla, Tóth Pál, Varga Sándor, Varga Ferenc és Varga István. A közlekedés biztonsága szilárdításának területén végzett 20 éves önkéntes rendőri munkájukért kitün­tető jelvényben és jutalom­ban részesült': Kristó Imre, Sáfár Imre, Szíjártó László, Vass Imre és Vikor Károly, Ezenkívül 15 éves szolgála­tért 17-en, 10 éves szolgála­tért pedig 14-en kaptak szolgálati jelvényt, illetve ju. talmat. A kitüntetettek nevében Vörös Konstantin szegedi önkéntes rendőri csoportve­zető mondott köszönetet. Az ünnepség befejezése­ként dr. Kovács Lajos kö­szöntötte a kitüntetett ön­kéntes rendőröket, s kívánt eredményes munkát vallalt kötelezettségük további tel­jesítéséhez. Javaslat nemzetközi tritikálé­laboratúrium létrehozására Véget ért a KGST-növénynemesStők tanácskozása Szegeden A gázipar teljesítette IV. oteves tervet A KGST-országok növény­nemesítőinek Szegeden, a Gabonatermesztési Kutató Intézet székházában tartott négynapos ülése tegnap, szombaton befejeződött. A nyolc ország mezőgazdasági miniszterei által kinevezett szakemberek testülete, a meghatalmazottak tanácsa ülésén bolgár, csehszlovák, lengyel, magyar, .. mongol, NDK-beli, román és szovjet küldöttek vettek részt. A meghatalmazottak ta­nácsában hazánkat képviselő dr. Erdei Péter, a mezőgaz­dasági tudományok kandidá­tusa, a GKI igazgatóhelyette­se nyilatkozatában a követ­kezőket mondotta: — Nagy előrelépést jelent a tanácskozás az. együttmű­ködés hatékonyabbá tételére az elkövetkező öt esztendő­ben. Üj közös kutatási té­mákat határoztunk meg. Ez­zel együtt a testület .megje­lölte azokaf az intézménye­ket, ahová az egyes országok érdekelt szakemberei, a té­macsooortok specialistái el­látogatnak, megismerkednek a levúiabb kutatási eredmé­nyekkel. — Előtérbe került a közös munkában rejlő lehetőségek teljesebb kihasználása. Ar­ról vad szó, hogy az azonos témával foglalkozó kutatók né külön-külön, hánem együttesen állítsanak elő faj­tákat, s minél előbb válja­nak közkinccsé a kutatási eredmények. Szélesítik az ökológiai vizsgálatokat. A nyolc szocialista országban az eddiginél kiterjedtebben, több helyen végeznek fajta­összehasonlító kísérleteket. A legkülönbözőbb éghajlati és talajviszonyok között „vizsgáztatják" a gabonafaj­tákat, hogy teljes biztonság­gal győződhessenek meg azok adaptálóképességeiről. A gázipar igazgatóságához tartozó szolgáltató vállalatok ezekben a napokban. teljesí­tették a gázfelhasználás köz­ponti fejlesztési programjá­ban a IV. ötéves terv idősza­kára előirányzott legfonto­sabb feladatokat. A fejlesz­tési programnak megfelelően ebben az időszakban kapcsol­ták be a földgázellátásba Vác, Kiskunfélegyháza, Haj­dúböszörmény, Makó, Száz­halombatta, Kisújszállás, Nagykőrös és Nagyatád ve­zetékhálózatát. Székesfehér­várott és Szegeden a városi gazról áttértek' a földgáz léi­használására. Üj gázgyárat építettek Győrött és Szom­bathelyen, s jelentős felújí­tást vegeztek Pécsett és Ba­ján. Így befejeződött a váro­si gázgyártás rekonstrukció­ja. A propán-bután palackos gázellátás fejlesztésére 'Győ­rött, Pincehelyen és Algyőn új töltőüzemet építettek. A központi fejlesztési prog­ramnak megfelelően most az ország háztartásainak 85 szá­zaléka részesül vezetékes vagy pb-palackos gázellátás­ban. A pb-gázpalackos fo­gyasztók száma az év végé­re eléri az 1,6 milliót, bár a fejlesztésben sok nehézséget okozott a palackellátás, és a különböző nyomáscsökkentő és más felszerelések beszer­zése. A központi fejlesztési program szerint a IV. ötéves tervben meghatározott 280 ezer vidéki háztartási vezeté­kes gázfogyasztón túl továb­bi 24—26 ezer új vezetékes fogyasztót kapcsolnak be az év végéig. Ezen belül öt ..év alatt 134 000-re kellett volna bővíteni a gázfűtést felhasz. náló háztartások számát, de a számítások szerint az év végén további 16—18 ezer háztartás élvezheti majd a gázfűtés előnyeit. Szélesítik az út­kereszteződést Négysávosra szélesítik a Pá­rizsi körút úttestjének felét, a rendőrség épülete előtt. A nagykörúton egyenesen to­vábbhaladó járműveknek két, a kanyarodóknak pedig egy­egy'forgalmi sávot alakíta­nak ki a Kossuth Lajos su­gárút átépítésevei egyidőben. A forgalom az útépítés ide­jén is zavartalan, a munká­latokat. az év végéig befeje­zik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom