Délmagyarország, 1975. november (65. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-01 / 257. szám

r VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 65. évfolyam 257. szám 1975. november 1., szombat Ára: 80 fillér Hengerművet avattak Ózdon Az Özdi Kohászati Üzemekben, nem egészen két és fél évvel a folyamatos acélöntő mű üzembe helyezése után újabb nagyberuházás fejeződött be: megközelítő­leg 2,2 milliárd forintos költséggel elké­szült a negyedik ötéves terv egyik nagy alkotása, a rúd-dróthengermű. Az új gyáregység építésében huszonegy hazaj és öt külföldi vállalat mellett hat tervező­intézet vett részt. A rúd-dróthengermű a teljes felfutás után évi háromszázezer tonna drótot és rúdárut gyárt majd. Az új mű pénteken lezajlott avatásán az özdi Kohászati Üzemek mintegy há­romezer dolgozóján kívül részt vettek az építésében részt vevő hazai és külföldi vállalatok képviselői és a társüzemek ve­zetői. Megjelent és felszólalt Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Nemeslaki Tivadar, kohó- és gépipari miniszter mon­dott avatóbeszédet. A rúd-dróthengerművet Pethes András, az Ózdi Kohászati Üzemek vezérigazgató­ja vette át üzemeltetésre, és engedélyt adott a hengermű gépeinek beindítására. A hengermű átadása alkalmából csaknem százan kitüntetést kaptak. Losonczi Pál Adenbe érkezett Megkezdődlek a magyar-jemeni tárgyalások 0 Mogadishu (MTI) Mohammed Sziad Barre államelnök és a Szomáli De­mokratikus Köztársaság más magas rangú vezetői búcsúz­tatták pénteken reggel Mo­gadishu repülőterén Losonczi Pált, az Elnöki Tanács elnö­két, aki négynapos hivatalos baráti látogatást tett a Szo­máli Demokratikus Köztár­saságban. A látogatásról kö­zös közleményt adtak ki, A repülőtérre vezető útvo­nalon á szomáliai főváros la­kóinak ezrei köszöntötték az Elnöki Tanács elnökét és kíséretének tagjait. Magyar idő' szerint reggel 6 órakor emelkedett magas­ba az IL—18-as különgép, s két és fél órás út után — sugárhajtású vadászgépek kí­séretében — érkezett meg a Mogadishutól 1235 kilomé­terre levő Adenbe. Az Arab-félsziget délnyu­gati szögletében levő egy­kori brit koronagyarmat 1967 novemberében nyerte el füg­getlenségét. A Nemzeti Front vezeté­sével nehéz harcokban kiví­vott önállóság elnyerése óta az ország rendkívül haladó, következetesen antiimperia­lista politikát folytat, szo­ros kapcsolatokat tart fenn a szocialista Országikkal, és a haladó arab országokkal. Az elmúlt években végbement politikai átalakulásnak olyan fontos állomásai voltak, mint a földfoglaló reform, vagy a tervgazdálkodásra való áttérés. A szó valóságos és átvitt értelmében is forró légkörű fogadtatásban részesítette Aden negyedmilliós lakossá­ga Losonczi Pált. (Az érkezés idején árnyékban 35 fok volt, s a páratartalom meg­haladta a 80 százalékot.) Transzparensek, üdvözlő fel­iratok, magyar és jemeni lo­bogók díszítették a repülő­teret, és sok százan várták a repülőtér betonján a magyar államfőt. A gépből kilépő Losonczi Pált elsőként Sza­lem Ali Rubia köztársasági elnök üdvözölte. A két államfő ellépett a feszes vigvázban álló dísz­egység előtt, majd Szalem Ali Rubia bemutatta a fo­gadtatáson megjelent jemeni államférfiakat. A repülőté­ren csatlakozott a magyar államfő kíséretéhez Nagy S. Lajos, hazánk Dél-Jemenbe akkreditált nagykövete. A fogadtatás után Losonczi Pál gépkocsija tízezrek sor­(Folytatás a 2. oldalon.) 3obb áruellátásért — korszerűbb technikáért Saitótájékoztafó a szegedi centenáriumi vásárról Jövőre lesz száz éve annak, hogy Szegeden először ren­dezték meg a „Magyar or­szágos ipar-, termény- és ál­latkiállítást". Az 1976. évi, centenáriumi vásárral tájé­koztatta a helyi és a jugo­szláv sajtó munkatársait tegnap, pénteken dr. Csikós Ferenc, Szeged város taná­csának vb titkára, a Szegedi Ipari Vásár igazgatótanácsá­nak elnöke. A sajtótájékozta­tón megjelent dr. Varga De­zső, az MSZMP Szeged vá­rosi bizottságának titkára, Farsang Lászlóné dr., a Csongrád megyei, s Bodola Miklós, a Szeged városi ta­nács kereskedelmi osztályá­nak vezetője, valamint Mane Diclic, a Szabadkai Nemzet­közi Vasar igazgatója. Elmondotta dr. Csikós Fe­renc, hogy megalakult a cen­tenári'-mi vásár előkészítő bizottsága, dr. Varga Dezső vezetésével. A bizottság fel­adata. hogy alanos, időben v elkezdett szervező munkával méltó feltéte1 eket teremtsen a jubileumi vá"ár megrende­zéséhez. Eddig 222 magyar kiáUíto jelezte részvételét, köztük -18 ipari szövetkezet. Jellemző a nagy érdeklődés­re, hogy 86 olyan vállalat is jelentkezett amely a koráb­bi években nem volt itt a szegedi vásárokon. Jelenleg már „foglalt'' a Marx téren 3 ezer négyzetméter fedett és 3 ezer négyzetméter szabad­ban levő kiállítási terület. A jelentkezéseket még nem zárták le, mintegy 300 ma­gyar kiállítót vár az előké­szítő bizottság. Jövőre ismét bővítik a vásár területét, bár korlátozott anyagi lehetősé­geink függvényében ez a fejlesztés nem lesz olyan nagy mértékű, mint a tava­lyi. Helyet kell teremteni a jugoszláv kiállítóknak, s a testvérmegyékböl. -városok­ból, Temesvárról, Odesszá­ból és a finnországi Turku­ból érkező vál1 alatoknak is. Ezért újabb 1200 négyzetmé­teres navi'on létesítését ter­vezik. széles kö' ű társadalmi összefogással, a közeli na­nokban ielö,;k ki számára a helvét. Korábban épü't ki­sebb oavii ónokat is bővíte­rek. Az előkészítő bizottság tá-gval a Közlekedes- és Post"ügyi Minisztériummal a centenáriumi vásár idejére szótó vasúti kedvezmény ügyében, s szeretné, ha em­lékbélyeget adna ki a posta. A Szegeden működő tudomá­nyos műszaki egyesületek jö­vőre olyan előadásokat ren­deznek a vásár idején, ame­lyek alátámasztják, s bővebb tartalommal segítik megtöl­teni a „Jobb áruellátásért — korszerűbb technikáért" jel­szót, melynek jegyében a centenáriumi vásárt rendez­zük. A vásárigazgatóság Centenáriumi Évkönyvet ad ki a szegedi vásárok 100 éves történetéről.. A centenáriumi vásár a határmenti árucsere fóruma is lesz, nemcsak a jugoszláv iparcikkek, hanem román termékek szemoontjából is Elősegítik a belkereskedelem, a magyar és külföldi külke­reskedelmi vállalatok és ki­á'lítók kaocsolatának erősíté­sét. újabb kancsolatok létre­iöttét. A kiállítók és termé­keik tizenegy szakmai cso­oortban szf-eoelnek a vásá­ron: könovű'oar. gén- és m»­zőg^ninar. vegyioar. élelmi­szeri nar és ígv tovább. A részt vevő vállalatok bemu­tathatják a neervedik ötéves terv eredményeit, de körvo­ra'azbatiák a következő öt­éves tervben várható fejlő­dést is. Lázár György fogadta Sven Anderssont Befejeződtek a magyar—svéd külügyminiszteri tárgyalások Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke pénteken hivatalában fogadta Sven An­derssont, a Svéd Királyság külügyminiszterét. Eszmecse­rét folytattak kétoldalú kap­csolatainkról és időszerű nemzetközi kérdésekről. A találkozón jelen volt Púja Frigyes külügyminiszter és Lőrincz Nagy János, a Ma­gyar Népköztársaság stock­holmi nagykövete; részt vett Gustaf Bonde budapesti svéd nagykövet. Pénteken délután Buda­pesten — a Külügyminiszté­riumban tartott megbeszélé­sekkel — befejeződtek a Pú­ja Frigyes és Sven Andersson vezetésével megtartott ma­gyar—svéd külügyminiszteri hivatalos tárgyalások, ame­lyeken a kétoldalú kapcso­latokról és nemzetközi kér­désekről volt szó. A tárgyaló csoportok tagja volt magyar részről Nagy János külügy­miniszter-helyettes, Lőrincz Nagy János, a Magyar Nép­köztársaság stockholmi nagy­követe, Forgács Egon, a Kül­ügyminisztérium főosztály­vezetője és Wéber László, a Külügyminisztérium skandi­náv referense. Wolfgang Rauchfuss Bullapesten Péntek reggel Budapestre érkezett Woljgang Rauchfuss, a Német Demokratikus Köz­társaság Minisztertanácsának elnökhelyettese, a magyar— NDK gazdasági és műszaki­tudományos együttműködési bizottság NDK-tagozatúnak elnöke, aki tárgyalásokat folytat dr. Szekér Gyulával, a Minisztertanács elnökhe­lyettesével, a bizottság társ­elnökével, a két ország kö­zötti gazdasági együttműkö­dés elmélyítéséről. A két ország miniszterel­nök-helyettese, dr. Szekér Gyula és Wolfgang Rauch­fuss délelőtt megkezdte tár­gyalását. Lázár György, a Miniszter­tanács' elnöke péntek dél­után hivatalában fogadta Wolfgang Rauchfusst. (MTI) Két megye országgyűlési képviselőinek találkozója Apró Antal Szegeden immár sokéves hagyomá­nya van Bács-Kiskun és Csongrád megye országgyű­lési csoport lai kö2ött az együttműködésnek. A két szomszéd megye kénviselői már többször találkoztak, mindannyiszor hasznos esz­mecseréket folytattak. E ta­lálkozók egyúttal arra is jó alkalmat adnak, hogy a kép­viselők betekintést nyerje­nek oly fontos kérdésekbe is, amelyek mindkét meeve je­lenét és jövőjét befolyásolják. Ez jellemezte a két kép­viselőcsoport teg"aoi, eeyüt­tes ülés«t is. amelyet Szege­den, a DÉO*Z tanácstermé­ben rendetek mez. Az ülé­sen a parlamenti kénviselők közön rás't vett Apró Antal, az M^ZMP Politikai Bizott­ságának taaia, az országgyű­lés elnöke. Szeged országgyű­lési kénviselőie is. Ott volt dr. Horváth István, az MSZMP KB tagia, a Bács­Kiskun megyei pártbizottság első t'tkára és dr. Komócsin Mihály, a Csonsrád megyei pártbizottság első titkára is. A tanácskozást Juratovics Aladár, a Csongrád megyei képviselőcsoport vezetője nyi­totta meg, azután a képvise­lők meghallgatták Vincze Jó­zsefnek, az Országos Vízügyi Hivatal elnökhelyettesének tájékoztatását a csongrádi vízlépcső beruházásának elő­készületeiről. A két megye kőolaj- és földgázbányásza­táról, valamint a földgázfel­használás helyzetéről és fel­adatairól Bencze László, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt vezérigazgató-helyet­tese tartott előadást, amelyet élénk vita követett. A dél­előtti program befejeztével Apró Antal szólalt föl, mél­tatta a két megyei ország­gyűlési képviselőcsoportjai közötti együttműködés jelen­tőségét. Egyúttal ismertette az országgyűlés előtt álló fel­adatokat is. Délután a résztvevők az algyői olajmezőre látogattak, ahol Juratovics Aladár, a szegedi üzem vezetője és Falk Miklós (szintén ország­gyűlési képyiselő) tájékoztat­ta őket a területükön folyó munkáról, dr. Varga János, a DÉGÁZ igazgatója pedig a propán-bután gáztöltő telep­ről adott tájékoztatást. Végül a képviselők megtekintették az olaimező létésítményeit. A képviselők — köztük AP™ Antal és dr. Komócsin Mi­hály — megtekintik a főgyűjtőállomás vezérlőtermét A két megye országgyűlési képviselői a DEUAZ tanacsteriueDen i j

Next

/
Oldalképek
Tartalom