Délmagyarország, 1975. október (65. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-05 / 234. szám

12 Vasárnap, 1975. október 5. SZOLIDARITÁSI GYŰLÉS A Hazafias Népfront Bel­varos l-es bizottsága október 7-én, kedden, délután 5 órai kezdettel a belvárosi párt­szervezet székházában (Vic­tor Hugó utca 5.) szolidari­tási gyűlést tart. A gyűlés után a lakóbizottságok fele­lősségéről kapnak tájékozta­tót a népfrontaktivisták. MÓNUS SÁNDOR KERÁMIÁI A MÜVÉSZKLUBBAN Néhány hónapos szünet után hétfőn, október 6-án, este 7 órakor ismét megnyí­lik a Sajtóház MűvésZklub­ja. Ezúttal Mónus Sándor hódmezővásárhelyi népi ipar­művész alkotásaiból rende­zett tárlatot nyitja meg dr Dömötör János, a Tornyai János Múzeum igazgatója. A kiállítás három hétig tekint­hető meg. PÉLDÁS AKTIVITÁS A Gépjárműjavító Szövet­kezet szegcdi telephelyein rendezett kommunista szom­bat bevételét a város böl­csődéinek és óvodáinak fej­lesztésére fordítják. A mos­tani műszak a tavaly szer­vezetteknél is jobban sike­rült: a dolgozók 80 százaléka részt vett benne. NYUGDÍJAS­TALÁLKOZÓ A Csongrád megyei tanács gyógyszertúri központjának szakszervezeti bizottsága és vöröskeresztes csoportja ta­lálkozóra hívta a megye nyugdíjas gyógyszerészeit. Pénteken este a dorozsmai Sziksós-fürdő turistaszálló­jának éttermében vacsoráz­A csúcson LAKÁSELOSZTÁS E zen a télen már együtt lesz az egész család Sztráska Feren­céknél. Amikor bejönnek a hideg, szeles idők, nem kell össze­pakolni a két gyereket, és átadni őket a nagyszülőknek tavaszig, attól való félelemben, hogy a nyirkos la­kásban valami betegséget szednek fel. Rossz, kellemetlen emlék ma már az egy szobából álló szükségla­kás, amiben jó pár évet kellett le­húzniok. Hamar el is felejtik majd, hiszen néhány nappal ezelőtt annál sokkal különb, kétszoba-összkomfor­tos lakásba költöztek, az új város­részben. Azt azonban még sokáig emlegetik Sztráskáék, miként jutottak ehhez a lakáshoz. Ugyanis lakásokat más üzemek és hivatalok dolgozói között is osztanak, mégiscsak egyre inkább ki lehet elégíteni az igényeket, s az nem csodálatos dolog, hagy valaki kézhez kapja a kiutaló írást, a kul­csot, és búcsút mond a régi lakás­nak. Az az említésre való — és ajánlható példa —, ahogyan ez a la­kásügy elintéződött. Mert az üzemből többen is pályáz­tak rá, leginkább méltányos indokok alapján. Nem volt könnyű azoknak, akiknek dönteniök kellett, hiszen minden igénylő saját indokait tar­totta legsúlyosabbnak. Aztán a lakást Sztráska Ferenc kapta meg. Pedig nem tolakodott. Nem is szólt senkinek, végezte be­csülettel a munkáját a műhelyben. Kellemesen érintette, amikor meg­tudta, hogy esélyes erre a lakásra. A kérvények közül ugyanis kiemelték az övét és még néhány dolgozó tár­sáét, akik hasonló nehézségekkel küszködtek. Aztán azt mondották nekik, most már egymás között döntsék el, kié legyen a lakás. Nem volt vita, a három másik tudta, hogy a Stráska gyerekek minden télen „ki vannak adva" a nagyszülőknek. Tudták, hogy társuk szerény, csön­des, szorgalmas ember. Ilyen roppant egyszerűen jutott la­káshoz Sztráska Ferenc. A többi — ki nem emelt — igénylő sem rekla­mál, egyik sem háborog, szó sincs róla, hogy a döntéssel nem értené­nek egyet. Sőt, azt beszélték, aztán már nevetve, mikor nyilvánosságra került az ügy, hogy „ezt aztán tény­leg alaposan elintézték az okosok". S ebben benne van, hogy ilyen kö­rültekintést várnak ezután is dolga­ikban. Sztráskának meg gratulál­tak, hogy ilyen észrevétlenül meg­előzte őket. A kis család már ezen a télen együtt lesz, s a karácsonyfa alá egészséges, tágas, meleg lakásukba ők várják vendégül a gyermekek nagyszüleit. Kondoros! János 18—23° Várható időjárás vasárnap estig: felhőátvonulások, leg­feljebb néhány helyen íutó MEGHALT A SARKKÖRI REPÜLŐ Hetvennyolc éves korában Bivalyok Sávolypuszfán Biztosítás Csoportkép ELŐADÁS NÉPI HANGSZEREKRŐL A Bartók Béla Művélőclesi záporral. Az élénk, időnként elhunyt Borisz Csuhnovszkij, erős északnyugati, északi szél az első szovjet sarkköri re­kissé mérséklődik. Hűvös éj- piilő, aki a húszas években szaka, várható legmagasabb részt vett az Italia északi­nappali hőmérséklet vasár- sarki expedíció bajba jutott nap: 18—23 fok között. tagjainak megmentésében. Először 1924-ben járt a sark­Bölcs tTiOSolV kör felett> utóljúra pedig uivowijr 1965-ben. Mielőtt megnősültem, hat elméletem is volt arról, ho- UJJJ FIZET gyan kell gyereket nevelni. ^ Most van hat gyerekem, de ALAUIU. elméletem egy sincs. A Sportfogadási és Lottó ó , . Igazgatóság közlése szerint a Nem lehetsz elegge elovi- ^ * ° _ gyázaios ellenségeid megvá- 40- Játékhétén 5 talalatos lasztásában. szelvény nem volt, 4 találata 0 29 fogadónak volt, nyeremé­A gyermeknek csak jogai, nyük egyenként 183 921 fo- A Nagykanizsai Állami Gazdaság sávolypusztai telepén ét felnőttnek csal kötelessé- pint h.-rom taláiata 354 f0- az orsziig egyetlen bivalycsordája. A lomha mozgású, de hatalmas erejű állatokat egyetlen ember gondozza. A bi­valycsorda legutóbb öt- kisborjúval szaporodott, s ezzel betvenháromra nőtt a bivalyrezervátum állománya holnap, hétfőn este 6 órától ,„• „_ ... _ . , a citerát mutatja tje Pri­*LEJ& bojszky Mátyás oiteramű­vesz. szórakoztató műsort hallgat­tak. A találkozó résztvevőit külön autóbusszal utaztatták. HALÁLOS GÁZOLÁS a felnőttnek csak kötelessé gei vannak. , „ , .., ^ gadonak volt, nyeremenyuk Nem volt kéznél fehér egyenként 820 forint. A két­zászló, ezért kénytelenek találatos szelvények száma voltunk győzni 127 595 darab, nyereményük Ha nem Tolnánk dlyan 21 forinl A nyeremények a rossz hatással önmagunkra, nyereményilleték levonása Központ ismerjük meg népi egész rendes emberek lehet- után értendők, hangszereinket sorozatában né tik. MINDENT LABIMADÓ EGYSZERRE Különös „bunüzö Pénzt kap a Patyolat és a szabók szövetkezete A városi tanács végrehajtó lyefckel csökkenthetik válta* bizottsága legutóbbi ülésén lási határidőiket. A Patyolat ..._J tartja döntött, arról, hogy segítse- pedig arra vállalkozott a tá­Teljesen „egyszerre el" izgalomban három hete San Set nyújt a Patyolat: Vállalat mogatás fejében, hogy az Carol és Carolyn Miller, ti- Antonio texasi város lakos- a szabók szövetkezete úgyneműkölcsönzési akció zennyolc éves. egypetéjű iker- ságát: pénteken hajnalban szolgáltatásainak fejlesztésé- 1976-ban esedékes bevezeté­pár az amerikai Sacramen- egy 34 éves asszonyt ütött le hez- A szolgáltatásfejlesztési sehez szükséges technikai 200 feltételekről gondoskodik. 'f ílAf'AS TATPA Csongrád megveben, Ullés tóban. Tavalv egy napon az ismeretlen férfi. majd alapból a Patyolatnak A Juhász Gyula Művelő- hátárában. Bigos Józseíné 66 mentek férjhez, és a férjek hirtelen mozdulattal lerán- ««r» a szabók szövetkezeté- beszerzi_a szükséges mosó dési főn Fehér József adjunktus tart diaképekkel illusztrált elő­gon belül egy tehergépkocsi természetesen az újszülöttek dik áldozata — ennél komo- szabók szövetkezete vállalta, támogatást csakis e célokra adástH<Vránv 'TM'Z TÍÍ™ elé lépett, amelv halálra gá- is azonos neműek — mind- lyabb incidens egyik esetben hogy a tanács által nyújtott fordítja, s lakossági szolgát­. ' '' magas- latra zojja i»ttk Irlslóm-a. uom tartani összesei textilinnri sének tatásainak- javítására has-*. címmel. SZOMBATI PIACI ÁRAK A tegnapi piucon az eftí csirke kilója 30, a vágott csirkéé 32 forint volt. Az élő tyúkot kilónként 25 forintéri, adták. A tojás darabja 1— 1.70 forintba, a burgonya ki­lója 3,20—4,50. a sárgarépa 8—7, a gyökér 7—8, .a vörös­hagyma 5—6, a fejes káposz­ta 2,50—3. a kelkáposzta 3,30 —4, a saláta darabja 1,20—2, a karalábé kilója 3—4, a karfiolé 3—5, a paradicsomé 4—6, a zöldpaprikáé 4—8. a főzőtöké 1,40—1,50, az ubor­káé 5—9. a zöldbabé 5—7, a zöldborsóé 18—20, a retek csomója 1,50-be került. A fokhagymát 14—16, a parajt 6. a sóskát 8, a gombát 40— •50, a zöld tengeri darabját !.20-ért adták. A téli alma kilója 4—9, a nyári alma kilója 4—5, a körte 5—10. a szőlő 5—14, a dió 12—14 fo­rint volt. Száraz babot 16— 18. savanyú káposztát 10 fo­rintért lehetett venni kilón­ként. A mák literjét 30 fo­rintért mérték. VÉRHAS MISKOLCON Szombatra hatvanhétre emelkedett a miskolci Sem­melweis-kórház fertőzőosztá­kettő kisláns. sem történt. Az összefogás erejével Molnár József felvétele Már áll a telő a négy és fél szobás családi házon, és hozzákezdenek a. víz és villany beszereléséhez Ferencszálláson saját ház E nehéz helyzetben az asz- télében. Ennek jelentős része építésébe fogott egy család, szony és gyermekei mellé társadalmi munka. Szabad összeget textilipari gépek tatásainak javítására hasa­vásárlására fordítja, ame- nálja fel. Olajvegyészek Odera-Frankfurtban fvz Odera menti Frank- Az értekezlet részvevői i?j lurtban Csehszlovákia, Len- olajfeldolgozási eljárásokról, gyelország, Magyarország, az a nyersanyagok és segéd­NDK, Románia és a Szovjet- anyagok kedvezőbb felhasz­unió 200 szakértője három- fásáról- nép^zdaságülag , J fontos uj termékek koolaj bol napos tanácskozást rendezett történő előállításáról, vala­új olajvegyészeti eljárások- mint környezetvédelmi prob­tóL lémákról tárgyaltak. r Átépítik a Kab-hegyi adót A Bakony déli nyúlványé- program antennája is. Az ál­nak egyik magaslatán — a lomáson új, 20 kilowattos Kab-hegyen — megkezdődött adó is épül, amely a 12-es az 1962-ben épült tévé-adó- csatornán az l-es program állomás rekonstrukciója. A adását teszi korszerűbbé, 600 méter magas hegy tete- vagyis üzembiztosabbá és jén emelkedő 220 méteres jobb minőségűvé, tornyot megerősítették, hogy A rádióadást is korszerűsi­meg szilárdabban ellenálljon ,., , ,,., . . a heves szélrohamoknak. To- t,k: megkezdték három, vábbi 20 méter magas vas- egyenként to kilowattos szerkezet felerősítésével 240 URH-adó telepítését, amely méterre növelik a torony 50—60 kilométeres sugarú magasságát. Ezzel lehetővé körzetben javítja a Kossuth válik újabb antennák felsze- és a Petőfi adó, valamint a relése. Itt kap helyet a 2-es 3-as műsor adását. DÉLMAGYARORSZÁG lyán vérhas-megbetegedéssel a falu Újtelek elnevezésű állt Bárdos András munka- szombaton és vasárnapokon ápolt gyermekek száma. A részében. A családfő, Bárdos helye, az Alsótiszavidéki ^ igazgatóság dolgozói, Borsod megyei közegészség- András ács kezéből azonban Vízügyi Igazgatóság párt- és . . " , - - . „ A Magyar Szocialista Munkáspárt ügyi szolgálat laboratóriuma- tragikus körülmények között szakszervezete, az igazgató- ,.., " TV. , uu szeged várost Bizottságának napilapja. ban elvégzett vizsgálatok kiütötte a szerszámokat a súg. Ügy döntöttek, hogy te- kok> segédmunkások, admi- Főszerkesztő: F. NAGY ISTVAN igazolják, hogy a gyerekek a halál, s a ház félig sem ké- tő alá hozzák, felépítik a nisztrátorok, gátőrök, és szá- Főszerkesztő-helyettes: sz. SIMON ISTVAN szeptember 26-i és 29-i be- szült el. Felesége ott maradt Bárdos család házát, biztosít- mosan nyugdijasok, férfiak Szerkesztőség és kiadóhivatal: «7«o Szeged, Tanácsköztársaság «o> degvölgyi iskolai kirándulá- het kiskorú gyermekkel es ... építkezéshez szükse- és nők doIeoznaL- Rarri«sék M- ~ Telefon: 13-533. 13-003. - Felelős kiadó: KOVAca sukon - ahol egy elhanya- az építkezésre felvett mint- jak epitkezeshez szukse « nok dolgoznak Bardosek UszU)l _ A nyomla: SMEOŰ1 Nvomrta_ SMMl. gólt forrás szennyezett vizé- egy 100 ezer forint adósság- anyagot es munkát, házán, hogy meg a tel beáll- '&tlínKBky utea — Előfizetési díj bői ittak — fertőződtek meg. gal mintegy 320 ezei' forint ér- ta előtt be lehessen költözni; ggas*

Next

/
Oldalképek
Tartalom