Délmagyarország, 1975. október (65. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-05 / 234. szám

12 Vasárnap, 1975. október 5. rt a SPORT Újabb súlyos voreség idegenben Vízilabda MNK: Videoton—SZEOL 4:0 (2:0) Motor­verseny o salakon Ismét Szegeden rendezik a Magyar Népköztársaság fel­Oőlt Országos I. osztályú sa­lakmotor-bajnokság döntő futamát október 12-én 14.30 árai kezdettel a SZEOL-sta­dionban. Nagy küzdelem várható különösen az első helyre pá­lyázó' Sziráczki és Szőke, a Borsód! Volán versenyzői kö­zött. hiszen mindössze 5 pont a különbség Sziráczki javá­ra. A jó formában levő ki­tűnő szegedi versenyző, Za­horán László, sikeres szerep­lés esetén felzárkózhat az élmezőnyhöz. Zahorán láb­töréséból felgyógyulva két­hetes versenysorozaton vett részt Szabó Józseffel, a Sze­gedi Volán versenyzőjével Bulgáriában. Zahorán a szófial verse­nyen a rangos nemzetközi mezőnyben a negyedik he­lyezést érte el. Csapatban szintén a negyedik helyen vé­geztek. Darázs Ferenc (Szegedi Vo­lán) jelenleg NDK-beli nem­zetközi versenysorozaton képviseli a magyar színeket, és a 12-i versenyen ő is rajt­hoz áll. A kassai maratoni Ma, vasárnap rendezik meg Kassán a nemzetközi Béke maratoni futóversenyt Az év legjelentősebb össze­csapásán rajthoz állnak a magyar élversenyzők is. Az első Béke maratonit 1924­ben rendezték, 1925-től pe­dig minden alkalommal részt vettek rajta a szegedi maratoni futók is. Sőt 1936­ban a szegediek nyerték a csapatversenyt, a nemzetek nagydíját Az SZVSE gár­dája akkor az alábbi össze­állításban győzedelmeske­dett: Gyetvai József, Csonka Balázs, Vass József, Szalma János. Székesfehérvár, 5 ezer né­ző. Vezette: Szávó (4). Videoton: Kovács L. (0) — Nagy III. (6), Garamvölgyi (6), Fejes (5), Czeczeli (5) — Kovács J. (7), Csongrádi (0), a 33. percben Jankovics (3), Karsai (7) — Wollek (6), Nagy II. (4), Tieber (4). SZEOL: Bencze (4) — Lancsa (4), Forgács (5), Koz­ma Z. (6), V. Tóth (4) — Hangai (4), Zámbori (5), Bi­rinyi (4) — Antal (4), Vass (5), Jernei (4), Antal helyett Hojszák (4) a szünetben, és Hangái helyett Kádár a 70. percben. Erős szélben, a hazaiak támadásaival kezdődött a já­ték, a 3. percben Karsai bal oldali szögletrúgása után a labda a felső lécről pattant az alapvonalon túlra. Az 5. percben született meg a Videoton vezető gólja. Nagy III. futott el a jobb ol­dalon, és beadását Wollek 7 méterről fejelte kapura, a labdát Bencze csak érinteni tudta, amely a bal sarokba perdült: 1:0. A 10. percben szabadrúgáshoz jutottak a szegediek, Jernei jól eltalált, éles lövését Kovács László a mezőnybe öklözte. A 13 percben Zámbori jobb oldali beadását Birinyi kapásból lőtte kapura. Kovács László azonban ismét helyén volt A 25. percben Wollek 28 mé­teres szabadrúgását Bencze a léc alól tolta a kapu mögé. Mindkét csapat, sok hibával játszott, a szegediek a me­zőnyben egyenrangú ellenfe­lek voltak, a kapu előtt azonban nem találták fel magukat. A 38. percben Tie­ber a jobb oldalon az alap­vonal közeléből adott be, Bencze kimozdult kapujából, és Karsai közvetlen közelről a léc alá fejelt: 2:0. Szünet után, a 49. pere­ben, Hojszák sorra kicselezte a hazai védőket, és Fejes az utolsó pillanatban az 5­ösön becsúszó szereléssel mentett előle. (Szépítés! le­hetőség volt.) Utána Jernei került kecsegtető helyzetbe, de csúnyán fölédurrantott. A 77. Dercben Nagy II., majd Tieber volt a labda út­ja, a fehérváriak jobbszélső­je közéore adott, és Karsai kapásból a kapu közepébe bombázott: 3:0. A 80. perc­ben, Birinyi szabadrúgása után, Hojszák hajszállal fe­jelt kapu fölé. A 89. percben született meg a fehérváriak negyedik gólja, Wolleket buktatták a kaputól 18 mé­terre, a szabadrúgást ugyanő végezte el, a lövését Bencze csak kiütni tudta, és a szem­füles Tieber közelről nem hibázott: 4:0. Az erős szélben nem ala­kulhatott ki jő játék, inkább a küzdelem dominált. A Vi­deoton sem játszott ezen a mérkőzésen jól. a szegediek dicséretére legyen mondva, hogy bátran támadtak és nem álltak be védekezni. A SZEOL csatárai ha egy ki­csit is határozottabbak, könnyen szorosabb ered­ményt is elérhettek volna. A Videotonban Kovács Lászlót egy alkalommal tették pró­bára a vendégek csatárai, a védelemből Garamvölgyi és Nagy III. játéka emelkedett ki. Kovács József válogatott formában játszott, nem sok­kal maradt el tőle Karsai teljesítménye sem. A csatá­rok közül Wollek dicsérhető, a többiek gyengén ját­szottak. A SZEOL-ban Bencze két gólban is ludas, az elsőt és a negyediket há­ríthatta volna. A csapat leg­jobbja Kozma volt, nemcsak a védekezésben, hanem a tá­madásokban is -jeleskedett. A védelemből Forgács di­csérhető, míg a középpályá­sok közül Zámbori játszott elfogadhatóan. Vassnak csak fellángoiásai voltak. HOLLÓST FERENC Bravúros SZEOL-győzelem További eredmények Ferencváros—ZTE 1:0 (0:0) Üllői út, 24 ezer néző. Ve­zette: Győri. Góllövő: Puszta!. A vártnál nehezebben győ­zött a Ferencváros, a zöld­fehéreknek nem ízlett a ven­dégek szigorú emberfogása, jól betartott kemény véde­kező taktikája. A gólt nagy védelmi hiba után a 66. percben Pusztai szerezte. Haladás V SE—Salgótarján 2:1 (1:1) Szombathely, 8 ezer néző. ezette: Kőrös. Góllövők: Szabó, Farkas, illó Jeck. A Salgótarján szerezte meg a vezetést, a 14. perc­ben azonban Szabó kiegyen­lített. A győztes gólt hat perccel a mérkőzés befejezé­se előtt Farkas érte el. SZEOL—Ferencváros 6:5 (1:0, 1:1, 3:2, 1:2) Vezette: Ottó G. SZEOL: Esztergom! — Max, Lutter, Zámbó, Kiss dr., Szittya, Borzi. Cs.: Ve­zsenyi K„ Vezsenyi P., Bo­ros. FTC: Steinmetz — Balla, Kásás, Ipacs, Debreczeni, Wiesner, Gerendás. Csere: Györe. Góldobók: Max, Lutter, Debreczeni (e), Gerendás (e), Lutter, Debreczeni (4 méte­resből), Kiss dr., Lutter (4 méteresből), Wiesner, Deb­reczeni (e), Vezsenyi P. (e). A szegediek kitűnő takti­kával, nagy meglepetésre győzték le a Ferencváros együttesét. A győztes gólt Vezsenyi P. egy másodperc­cel a mérkőzés vége előtt lőtte. A SZEOL ma,' az újszege­di versenyuszodában a szol­nokiakkal találkozik. Abban az esetben, ha győznek és az Üjpest is legyőzi az FTC-t, bekerülnek az MNK négyes döntőjébe, ahol a Vasas, az OSC és az Üjpes­ti Dózsa már biztosította a helyét. Botos és Rapcsálc győzelme MTK-VM-Ü. Dózsa 1:0(0:0) DVTK-Csepel 1:1 (0:0) Hungária körút, 5 ezer né­ző. Vezette: Petri. Góllövő: Kiss. Az MTK-VM megérdemel­ten győzött az enerváltan játszó újpestiek ellen. A gólt Kiss a rendes játékidő le­telte után, a hosszabbításban (93. perc) érte eL Tatabánya—Bp. Honvéd (04) Tatabánya, 5 ezer néző. Vezette: Mohácsi. Góllövő: Kőműves. Idei második győzelmét szerezte meg a bányászcsa­pat, ezúttal a tartalékosan felálló Honvéd ellen. A gólt Kőműves a 48. percben ér­te eL Vasas—Bcs. Előre Sp. 3rl (1:1) Fáy utca, 4 ezer néző. Ve­zette: Halász. Góllövők: Zombori (2), Váradi, ill. Láza. A vezetést a vendég bé­késcsabaiak szerezték meg a 4. percben, sőt három perc múlva Paróczai kapufát lőtt A hazaiak a 38. percben egyenlítettek Zombori gól­jával. Ugyancsak Zombori volt eredményes a 77. perc­ben is. A végeredményt Vá­radi állította be a 84. perc­ben. Diósgyőr, 6 ezer néző. Ve­zette: Tompa. Góllövők: Oláh, 111. Csor­dás. A csepeliek lelkes játé­kukkal rászolgáltak az egyik bajnoki pontra, bár góljuk több méteres lesről esett Kaposvár—Rába ETO 14 (14) Győr, 4 ezer néző. Vezettej Jaczina. Góllövök: Burcsa, illetve Stolcz. Kiállítva: Nagy (Kapos­vár) és Szokolai (Rába ETO). A 39 percben Horváth L. baloldali beadására Hegedűs önfeláldozóan a berobbanó Szokolai lábára vetődött és fekve maradt Ezután Nagy és Szokolai összeverekedett, ezért a játkvezető mindket­tőjüket kiállította. Hegedűst agyrázkódással a mentők a kórházba szállították. Berlinben megkezdődött a kötelek közé: Botos és Rap­VL nemzetközi ökölvívótor- csák egyaránt győzött. „,.,„„ ,„ Könnyűsúly: Botos p. gy. na, amelyen magyarok ls Hoffmann (NDK> eUeJf ** szerepelnek. Az első fordu- Nagyváltósúly: Rapcsák lóban eddig ketten léptek a p. gy. Frandsen (dán) ellen. Lisszabon helyett Budapesten kezd a Vasas A bajnokság t. Ferencv. z. Videoton 3. C. Dózsa 4. Kaposvár 5. DVTK 6. Bp. Honvéd 7. Haladás S. MTK-VM 9. Csepel 10. Sal. BTC 11. ZTE 12. Vasas 13. Rába ETO 1*. Tatabánya 15. SZEOL 16. Békéscsaba állása 7 - 1 21- 9 16 5 2 1 21- 9 12 5 - 3 19-16 10 3 4 1 13-11 10 4 2 2 11-10 10 4 13 18-14 9 3 2 3 15-13 4 - 4 11- 9 3 2 3 11-11 4-4 14-16 2 2 4 11-11 2 2 4 12-1$ 13 4 11-15 2 15 10-17 2 15 7-20 1 2 S 5-15 Sakk Világbajnoki zónaversenyek Gólyabajnokság 1975 Á kontinentális labdarúgó kupa-tornák pénteki sorso­lása után a második fordu­lóban lejátszásra kerülő ta­lálkozók színhelye közül az UEFA hármat megváltozta­tott. A BEK-ben az Eint­racht Frankfurt (nyugatné­met)—Atletico Madrid (spa­nyol) mérkőzés először Mad­ridban lesz, majd a vissza­vágóra Frankfurtban kerül sor. Az UEFA Kupában a Vasas Budapesten játssza le a portugál Sporting Lissza­bon elleni első mérkőzését, a Torpedo Moszkva (szov­jet)—Gaíatasaray Istanbul (török) összecsapásra pedig először Istanbulban lépnek pályára a csapatok. Két együttes, a francia Lens és a holland Den Haag azzal a közös kéréssel for­dult az UEFA-hoz, hogy KEK-mérkőzésüket szintén cseréljék fel és aa elsőre Hágában kerüljön sor. Eb­ben az ügyben még nincs döntés, mert a két csapat ilyen irányú írásbeli előter­jesztése még nem érkezett meg Zürichbe. A fenti változtatásokkal kapcsolatban Barcs Sándor, az UEFA alelnöke, aki ott volt a sorsoláson, hazatérése ntán a következőket mon­dotta: — A szabályok értelmében kellett megváltoztatni a Va­sas mérkőzés színhelyét Á kupatornák megindulása előtt ugyanis az Ü. Dózsa bejelentette, hogy nem kí­ván azonos időben játszani másik magyar csapattal Bu­dapesten. Ezért az alacso­nyabb osztályú mérkőzés helyszínében kellett a cse­rét végrehajtani. Al'g néhány hete, hogy lezajlott az utóbbi évek leg­izgalmasabb sakkversenye, máris új nagy csatákra van kilátás. A világbajnoki zónaverse­nyek sorozata indul. Egyes zónák mérkőzéseinek szín­helye Barcelona, Reykjavik, Pula és a bulgáriai Vraca. Barcelonában október 5-én kezdődik a verseny, ebben a csoportban a magyar színe­ket Adorján András, nem­zetközi nagymester képvise­li. Az értékelések szerint ez a mezőny látszik a legerő­sebbnek. Szinte „ijesztő" a minőségj különbség a többi városban sorra kerülő cso­portokhoz viszonyítva- Hat nagymester, és négy olyan nemzetközi mester játszik itt, akik már egy alkalom­mal teljesítették a nagymes­teri normát. A nagymeste­rek között van Uhlmann, Velimirovics, a múlt évi ju­goszláv bajnok, a jól játszó holland Sosonko nemzetközi mester stb. Mindennek dacára Ador­ján Andrásnak, aki a cso­portjában a legfiatalabbak közé tartozik, van esélye a továbbjutáshoz. A csoport­ból csak ketten jutnak to­vább. Adorján több alka­lommal bizonyította, hogy nagy elméleti tudással ren­delkező, szívós, harcos játé­kos. Kitűnően szerepelt au­gusztus végén Londonban egy nemzetkőzi versenyen. Nagy örömet szerezne to­vábbjutásával a magyar sak­kot szerető szurkolóknak. A rövidesen sorrakerülő zónavesenyeken is ott lesz­nek a mi fiatal tehetséges sakkozóink, Ribli, Sax, Csom, Hazai. Róluk legköze­lebb írunk. Liebmann Béla Az 1975—76. tanévi, egye­temi gólyabajnokságot októ­ber 2-án és 4-én rendezték meg az Ady téri SDortoályán. A SZOTE és a JATE első éves hallgatóinak hagyomá­nyos vetélkedőjén az alábbi eredmények születtek: Kézilabda (nők): SZOTE— TTK 3:1, SZOTE—JTK 11:1, JTK—TTK 2:6. Végered­mény: l. SZOTE, 2. TTK, 3. JTK. Férfiak: TTK—JTK 10:9, TTK—SZOTE 5:4, JTK— SZOTE 12:6. Végeredmény: I. TTK, 2. JTK, 3. SZOTE. Kispályás labdarúgás: JTK —BTK 7:2, TTK—SZOTE 1:1, JTK—SZOTE 6:0, TTK —BTK 3:1. TTK—JTK 3:2, SZOTE—BTK 9:3. Végered­mény: 1. TTK, 2. JTK, 3. SZOTE, 4. BTK. Kosárlabda (nók): JTK— • BTK 26:20, JTK—TTK 28:8, GYTK—TTK 21:18, BTK— SZOTE 17:36, SZOTE—TTK 10:6, GYTK—BTK 16:11, JTK—SZOTE 22:19, GYTK— JTK 16:11, SZOTE—GYTK 26:23, TTK—BTK 29:12. Vég­eredmény: 1. JTK, 2. SZOTE, 3. TTK, 4. GYTK, Férfiak: TTK—SZOTE 15:11, JTK— SZOTE 56:19, JTK—TTK 28:25, Végeredmény: 1. JTK, 2. TTK, 3. SZOTE. A 10x300 méteres váltófu­tásban a JTK hallgatói vé­geztek az első helyen, 2. SZOTE, 3. TTK. Tegnap, a késő délutáni órákban került sor az ünne­pélyes eredményhirdetésre. Dr. Gecse Árpád, a Kórélet­tani Intézet adjunktusa, a' SZOTE Lendület SE elnöke adta át a győztes TTK-csapat vezetőjének a vándorserle­get. A gólyabajnokság pont­versenyének sorrendje: l. TTK 27 pont, 2. JTK 25 pont, 3. SZOTE 17 pont, 4. GYTK 1 pont. mai műsor Asztalitenisz. VB L Férfiak. VÍSZV SE—VM KÖZÉRT, Dugonics u., U. Kézilabda. VB I B. Férfiak. Szegedi Vo­lán—Székesfehérvári MAV Előre, Kisstadion, XI. Megyei bajnok­ság. Vők. Szegedi Textilművek —Csongrád, Tcxtllmü vek-pálya, 9. Szegedi Konzervgyár—Szente­si Klr.lzsi H.. ALÉP-pálya, 10. Férfiak. Helyosztó mérkőzések, Kisstadion. MEZŐGÉP—Vízügy. 8.30. Hunyadi SE—Makói SVSEÍ 9.45. Makói SVSE—Vizügy. 14. Hunyadi SE—MEZŐGÉP, 15.15. Kosárlabda. NB n. Kelet. Vők. SZEOL— Kiskunfélegyházi Vasas, újszege­di Sportcsarnok, U Teke. VB L Férfiak. BZVSE—MOM. SZAK-pálya. 10.30. Tömegsport. Nyílt gyalogtúra. Füvészkert. 8. Indulás a Vakok Intézete elő! (Torontál tér). Vízilabda. MNK. SZEOL—Szolnoki VD. újszeged! versenyuszoda. 15.30, Ferenczi. Labdarúgás. VB trr. Délkelet. SZVSE—Le­hel SC (Jászerény), Vasutas-sta­dion. 14. Mézes. Jánoshalmi Spartacus—Sz. Dózsa, Jánoshal­ma. 14. Futó. Megyei L osztály. Szentesi Vtzmil—Apátfalva, Szentes. 14, (Békés m. Jv.). Makói SVSE— Szentesi Kinizsi. Makó. 14, So­mogyi. Mindszent—Kiskundo­rozsma. 14. Vanyó. Fábiánsebes­tyén-SZAK. Fábiánsebestyén, 14, Mihály. Csanádpalota—Szege­di Kinizsi. Csanádpalota. 14. Bodor. Sándorfalva—Csongrád. 14, Gallyas. H. Porcelán—DÉLÉP. Hódmezővásárhely, 14. Csepregi. - Az első csapatok mérkőzése előtt az Hiúságiak játszanak. Megyei H. osztály. Bordány— Algyö. Bordány. 14. Kistelek­Szentesi VSC. Kistelek. 14. Sz. Tanárképző—IKV Repülő tér. 10.15. HODIKÖT—Nagymígoce. Hódmezővásárhely, 12.15. Sz. Vo­lán—Ferencszállás, Textilmüvek­pálya. 14. Tápé—Derekegyház. Táoé. 14. Megyei ül. osztály. Domaszélc —Baks. Domaszék. 14 Móraha­lom—Zákányszék. Mórahalom, 14. Kübekháza—Kossuth SE. KU­bekháza. 14. Tiszasziget—Pusztar szer. Tls'asziget, 14 Sz. Postás —Asotthalom. Juta-pálva. 10 30. Sz. Ruhagyár—Balástva. Csere­pes sor. 10 Rőszke—Mihálvtelek. Röszke. 14. Deszk—Nagyér. Deszk. 14. Járási bajnokság. Forráskút— Mórahalom. Forráskút. 14. őousz­taszer—Ojszentiván. Öpusztaszer. 14. öttőmős—Rúzsa, öttömös. 14. Gyálarét—Szatymaz, Gyálaret, 14.

Next

/
Oldalképek
Tartalom