Délmagyarország, 1975. október (65. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-28 / 253. szám

Kedd, 1975. október 28. 5 Jól sikerült a kapunyitás A rádió- és tévéakció mérlege dh leszel, ha naqy teszel ? Pályaválasztási ankét Ismeretes, hogy a rádióban és a televízióban — közel de üzemképes rádiókat visz- I Az iskolai pályaválasztási felelősök és az üzemi pálya­választási megbízottak talál­kozójával tegnap, hétfőn dél­fegyesztendős előkészítőmunka után — szeptember l-e és szavásárolta. Megyénkben a október 15-e között került sor a Csongrád megyei akcióra, hat hét alatt közel 3100 Másfél hónapon át a szokottnál gyakrabban sugárzott a használt készüléket vett át rádió és a tévé műsorszámokat megyénk politikai, gazda- a lakosságtól a kereskede- után megkezdődött a pálya­sági, kulturális és társadalmi életéről. Adott volt, hogy az lem, -A vásárlásoknál döntő választási hetek szeged? ese­akció befejeztével a szervezésében részt vevő párt-, tanácsi, szerepet játszott az is. hogy ménysorozata. A DÉLÉP ifjúsági és közművelődési szervek képviselői értékelő ta- két típusú rádiót (VEF 206, | Bocskai utcai székházának nácskozást tartsanak. Dr. Koncz Jánosnak, a megyei párt­bizottság titkárának vezetésével hétfőn került sor erre a megbeszélésre, amelyen részt vett Varga György, a Ma­gyar Rádió és Televízió Kereskedelmi és Propaganda Irodá­jának igazgatója is. Sonata 201) 30 százalékos arengedmennyel lőhetett megvásárolni. Ennek követ­kezményeként megyénk la­kossága több mint kétmil­lió forintot takarított meg. Kedvező kísérő jelensége A tanácskozás résztvevői je megyénkben a rádió­mindenekelőtt azt hangsú- előfizetők számát. A siker volt az akciónak, hogy egy lyozták: az akciónak elsőd- itt sem maradt el: az akció idejuleg jelentós mértékben leges politikai célja és fel- ideje alatt 12 720 új készü- nőtt a tevékészülékek érté­adata az volt, hogy „ka- léket vásárollak;» ez azt je- kt sí lése is: — a múlt év put nyisson ' az ország la- lenti, hogy míg 1974-ben az hasonló idoszakuhoz merten kosságának Csongrád megyé- adott'' időszakban csak 3300 mintegy la—20 szazaiéival re — vagyis megismertesse a készülék kelt el, a mostani többet vásárolták. megye múltját, jelenét, a eladás indexe ennek megfe- Mint ahogyan a megyei tegnapot, a mát és a jövőt lelően 385,5 százalék. A rá- akció tartalmi része jól sike­az ország más tájegységen dióelőfizetők száma mintegy rült. a rádióakció lebonyo­lakókkal. Mint ahogyan ezt 60o fővel növekedett. lításában részt vevő kis- és a szándékot a megye lakos- A lakosság körében ter- kid,. sága kedvezően fogadta, és mészetesen nagy visszhang- nagykereskedelmi, szovetke­élénk érdeklődéssel kísérte, ra talált az a kedvezmény, ze" dolgozok is jo és ered. úgy az ország más vidékein hogy a kereskedelem a régi, menyes munkát végeztek, is szívesen hallgatták a me­gyéből és a megyéről szó­ló műsorszámokat. Pozití­vumként könyvelték el a vé­leményt mondók, hogy a mű­sorokban sok ember megszó­lalt, s így sikerült megyénk élete sokrétűségének érzé­keltetése. Hangsúlyt kaptak a megállapításokban azok a műsorok, amelyek jól sike. rültek (sajtókonferencia, kö­zönségtalálkozók stb.), de nem mellőzték a hozzászólók azoknak a műsorszámoknak bírálatát sem amelyek — érzésük szerint — jobbak, teljesebbek, igényesebbek, maibbak (irodalmi műsorok, Jó estét, Szeged! stb.) is lehettek volna. Felszólalásában Varga György is elsősorban a rá­dió- és tévéakció politikai jelentőségét hangsúlyozta, kimondva azt, hógy a szer­kesztési hibák ellenére, a másfél hónapos Csongrád megyei kampány sikerrel zá­rult. összefoglalójában a megyei pártbizottság titkára is azt hangsúlyozta, hogy a közös erőfeszítés elérte cél­ját, az egész ország megis­merhette megyénk fejlődését, örömei mellett gondjait, s jövőre vonatkozóan igen hasznosnak bizonyulhat, hogy a megye számos veze­tője emberközelbe került a rádió és a tévé munkatársai­val, szerkesztőivel. Végül kö­szönetét fejezte ki e más­fél hónapos kampány min­den résztvevőjének, közre­működőjének. A megyei rádió-tévé akció kereskedelmi sikeréről is szót kell ejtenünk, hiszen célja az is volt, hogy növel­klubtermében rendezett an­kétot dr. Juhászné Gyifkó Mária, a szegedi pályaválasz­tási intézet igazgatóhelyette­se nyitotta meg, s köszöntöt­te a résztvevőket, köztük a városi tanács vb művelődés­ügyi és munkaügyi osztályai­nak képviselőit. Dr. Szende László, az Or­szágos Pályaválasztási Ta­nácsadó Intézet munkatársa vitaindító előadásában az is­kola és az üzem együttmű­ködéséről szólt. A pályavá­lasztásra való tervszerű fel­készítés mindkét intézmény­nek egyformán érdeke. A munkaerő-igényeket felmér­ve az üzemek sokat tehetnek munkaerőgondjaik enyhítésé­korszerűsítéséről és a fejlesz­tési alap elosztásáról még Jogászok vezetőség­választó taggyűlése A Magyar Jogász Szövet- elismerését, tagjainak a Ség Csongrád megyei szerve- jogpropaganda munkában zete tegnap, hétfőn délután való fokozottabb részvételet. Szegeden, a Hazafias Nép- Még szorosabb kapcsolatot front székházában tartotta kell létesítenie társadalmi meg vezetőségválasztó tag- szervezetekkel, a KISZ-szel, gyűlését, amelyen részt vett a Hazafias Népfronttal, a dr. Antalffy György egyete- Közalkalmazottak Szakszer­mi tanár, a Magyar Jogász vezetével, a Tudományos Is­Szövetség országos elnöke és meretterjesztő Társulattal a dr. Kovács Lajos, az MSZMP jogpropaganda koordinálása Csongrád megyei bizottságá- érdekében is. Bak osztályvezetője is. A tanácskozáson megva­Az ülés résztvevőit dr. lasztották a Magyar Jogasz Forgó István, a makói vá- Szövetség Csongrád megyei rosi tanács elnöke üdvözölte, szervezetének új vezetőségét, majd az elnökség beszámoló- Elnök: dr. Kemenes Béla ját az előző négy év munká- tanszékvezető egyetemi dó­járól dr. Horváth Zsikó cens. Elnökhelyettesek: dr. László ismertette. A tanács- Gesztesi Ferenc, a szegedi kozáson határozati javaslato- Ügyvédi Kamara elnöke, dr kat fogadtak el, a többi kö- Kereszti Bela, a Csongrád zött azt, hogy fokozott mér- megyei ügyészség főügyészé, tékben elő kell mozdítani az dr. Martonyi János tanszék­ifjúsági fórumok és jogász- vezető egyetemi tanár, dr. klubok • működését. A Ma- Vincze Zoltán rendőr ezre: gyar Jogász Szövetség Csöng­rád megyei szervezetenek töhelyettese- xitkár: dr. elő kell segítenie a jogaszok Horváth Zsikó László ügy­társadalmi leyékenfséggjgs véd, Az érdekek összhangiáért Tanácsi támogatással ­a lakosság szolgálatában Ha az autószervizben na- 1971-ben született meg a seket is vállalnak már, ez pókig kell várni egy ötper- döntés. A vissza nem téri- azonban mégsem végleges ces javításra, ha a ruhaja- tendő juttatások felhasznélá- megoldás; A Gépjárműjavító vító műhelyben egyhónapos sát folyamatosan ellenőrizte Szövetkezet a 3 millió forin­határidőre vállalják a téli- —és mert erre egy-két eset- tos támogatásból növelni kabát felhajtását, ha a köz- ben szükség volt — utasítá- tudta ugyan teljesítményét, ponti tévéantennát az első, saival szabályozta a íanács és a lakossági szolgáltatás viharosabb szél elfordítja, s végrehajtó bizottsága. Hol árbevételét, de azért az V. mindezek után az olvasható tartanak most ezek a válla- ötéves tervben felépítendő az újságban, hogy a negye- latok és szövetkezetek a jut- szerelőcsarnokba is biztosan dik ötéves tervben 25 mii- tatások felhasználásában? — jut elég javításra váró autó. lió forintot juttatott a városi erre a kérdesre szeretnénk A Patyolat szegedi üzemé­tanács a lakossági szolgál- most Tóth Mihálynak, a vá- ncfc összteljesítménye kielé­tatások fejlesztésére — jog- rosi tanács vb ipari osztá- gítené a helyi igényeket, gal merülhet fel a kérdés a lya vezetőjének tájékoztatá- csakhogy a megye másik panaszkodó ügyfélben, vajon sa alapján választ találni. négy városában létesítendő Jól használták-e fel az Régen felmerült már az mosó-vegytisztító szalondk „ajándékba" kapott pénzt a igény, hogy a lakásfelújítás építése elhúzódik. Ezért a vállalatok, a szövetkezetek, minden egyes munkafázisát szegedi központi üzem egy­A befejezéséhez közeledő egy helyen rendelhessék meg re nagyobb terheket kényte­tervidőszak előkészítő felmé- az ügyfelek ne kelljen asz- len viselni, ez az oka an­rései különösen négy, fonto- talosért, festőért, cserép- nak ls, hogy rövid határ­sabb szolgáltatási ág fejlesz, kályhásért külön szaladgál- időre — átmenetileg — nem tését indokolták Szegeden, niuk. Kapott tehát a Szegedi vállalnak Szegeden mosást A lakáskarbantartás szóval Építő Szövetkezet 5,6 millió és -tisztítást. A városi tanács kifejezhető építőipari javítás- forintot, s megköttetett a 400 ezer forintos támogatá­tatarozás, a gépjárműjaví- szerződés, miszerint a pénz- sával az NDK-tól új vasa­tás, a textiltisztítás, vala- beli támogatás felhasznúlásá- lógépet vásároltak, a Pa­mint az elektroakusztikai és val növelik átbevételüket és tyolat központi telepén az háztartási gépek javításának 19™ végéig létrehoznak egy idén megkezdődött gépcse­karbantartórészleget. Szerző- retől is — uj mosőgépsort dés ide vagy oda a javító- helyeznek üzembe — a vál­tatarozó részleg nem való. lalási határidők lerövidíté­sük meg az elmúlt évben, sét várják. Persze kellett a pénz más- A háztartási és elektro­ra is, létszámbővítésre, kis- akusztikai gépek javításának gépekre, nem is haszontala- több mint felét a Gelká vég­nul. De éppen a lakossági zi, egyharmadát pedig az szolgáltatások minősége ér- Elektromos Szövetkezét. A dekében az adományozó, a Gelka 2 millió forintot ka­tanács élt jogaival: újabb pott arra, hogy felkészüljön határidőt adott — s ez már a színes televíziók javításá­bizony elég szoros volt —, ra és újabb műszereket sze­és ragaszkodott a pénz ren- rezzen be. A szerződésben deltetésszerű felhasználású- rögzített vállalásukat teljesi­hoz. Ma már működik a tették is, árbevételük 1975­karbantartórészleg, ahogy ben a tervezettnél magasabb hallottuk, munkájuk is van lesz. Jól gazdálkodott a ka­bőven. Ügy hírlik, e szol- pott 200 ezer forinttal az gáltatási rendszer bővítését Elektromos Szövetkezet is. is tervezik, olyan barkács- volt azonban olvan szö­műhelyt nyitnának, ahol a vetkezet, amelynek vezetői legszükségesebb építőipari lemondtak a támogatásról, anyagokat is árusítanák, belátva, hogy még nem ké­Ezek megmunkálásához pe- pesek a várt szolgáltatási dig szaktanácsadóst is szer. színvonal elérésére A 400 veinek majd. e2er forintos juttatást ezért Az AFIT-tal kötött szer- nem vette igénybe a FEM­ződést kölcsönös megegye- TEX szövetkezet, zéssel módosították, mert a A vállalati, a szövetkezeti vállalat másutt épülő nagy érdekeket is szem előtt tart­szervizei lekötötték az AFIT va> de a iak,osság érdekeit belső tartalékait, s ezért a szolgálva kell összhangot te­kapott 10 millió forintos tá- remteniük a gazdasági veze­mogatásból másfél milliót tőknek a szolgáltatásban. A visszaadtak. A 200 ezer városi tanács juttatásai is üzemórás szerviz építésének erre ösztönözték a szolgál­elmaradása ellenére javultak tatóipart — így summázhat­a gépjárműjavítás feltételei, nánk végezetül a szolgálta­A Tolbuhin sugárúti autó- tásfejlesztési alap elosztásá­szerviz rekonstrukciójával nak és felhasználásának ta­nőtt a telep befogadóképes- pasztalatait . séae, újabb műszeres mérée % h. „Nincs olyan pedagógus, aki minden szakmát egyformán jól ismerne.'j re. Üzemlátogatások, pálya­felvilágosító beszélgetések segítségével megszerettethe­tik a tanulókkal a kevésbé népszerű szakmákat is. Hasz­nos lenne, ha még időben felkeresnék az iskolákat, s a diákok pályaválasztásában még a 8. osztály elvégzése előtt segítenének. Az iskolák­nak is keresniük kell az üze­mekkel a kapcsolatot, hiszen nincs olyan pedagógus, aki minden szakmát egyformán jól ismer. Az iskolai pálya­választási felelősöknek ala­pos tájékozottságot kell sze­rezniük a legkülönfélébb szakmákról, s a munkaerő­szükségletet figyelembe véve a megfelelő pályára kell ori­entálniuk a tanulókat. A diá­kok érdeklődésére, a munka­és továbbtanulási lehetősé­gekre épülő pályairányítás népgazdasági jelentőségű. A módszereket mindig a helyi adottságoknak megfelelően célszerű megválasztani. A hasznos kezdeményezé­sekről, a pályafelvilágosítás bevált módszereiről, a gon­dokról Gáspár Gusztávné is­kolai pályaválasztási felelős és Kispéter Mária üzemi pá­lyaválasztási megbízott be­szélt. Az előadásokat vita követte, melynek során az ankét résztvevői kicserélték tapasztalataikat, megállapod­tak áz iskolák és' az üzemek közötti együttműködés to­vábbfejlesztésében. A szegedi pályaválasztási hetek programjában pálya­felvilágosító beszélgetéseket tartanak a másod-, harmad­és negyedéves középiskolád soknak. Ma, kedden délután 3 óra­kor Újszegedre, a pályavá­lasztási intézetbe várják a katonai pályára készülő ta­nulókat. Ugyancsak ma dél­után 4 órakor a JATE köz­ponti épületének II. emeleti aulájában dr. Rácz János egyetemi tanár, oktatási rek­torhelyettes megnyitója után dr. Kemenes Béla tanszékve­zető docens a jogi pályára, dr. Ágoston György tanszék­vezető egyetemi tanár a pe­dagóguspályára készülő diá­kokkal beszélget. Holnap, szerdán délután 4 órakor a 624-es számú ipari szakmunkásképző intézetben Börcsök László igazgatóhe­lyettes tájékoztatja a szak­munkásképzésről és a külön­féle szakmákról a tanulókat. Délután 5 órakor az orvosi egyetem élettani tanszékére (Dóm tér 10.) várják az ér­deklődőket, ahol az általános orvosi karról dr. Berencsi György egyetemi tanárral, oktatási rektorhelyettessel, a fogorvosi karról dr. Törteit Ágoston egyetemi docenssel, dr. Regdon Géza egyetemi adjunktussal pedig a gyógy­szerészképzésről beszégethet­nek a középiskolások. mm r m mrr a r r Muzeumi eloadoules A tizennegyedik országos múzeumi és műemléki hónap Csongrád megyei rendez­vénysorozatának egyik befe­jező programja volt a teg­nap, hétfőn a szegedi Móra Ferenc Múzeumban szerve­zett tudományos előadóülés. A megye muzeológusai rö­vid előadásokban számoltak be legutóbbi kutatásaikról, tudományos feldolgozó mun­kájukról. Tizennégy, jórészt diaképekkel illusztrált elő­adás hangzott el a program­ban. Dr. Dömötör János Vá­sárhely műemlékeiről, Szele­si Zoltán Buday György és a szegedi grafikuskultúra cím­mel, dr. Juhász Antal a Sze­ged környéki tanyatipusok­ról, Tóth Ferenc a makói ha­gyományos paraszti gazdasá­gokban történő gabonatáro­lásról, Jakab Béla az avar­és középkori fosszilis tojás­héjleletek mikrostruktúrájá­nak összehasonlító vizsgála­táról, dr. Gallé László a sze­gedi levegő szennyeződései­vel szembeni zúzmóérzé­kenységröl, Gaskó Béla új etológiai és faunlsztikai ada­tok Csongrád megye Geran­bicida faunájához című té­máról tartott előadást. A tudományos előadóülés második részében a követke­ző 'előadások hangzottak eL Felföldi László Az obi ugo­rok tánckultúrájáról; Hege­dűs Katalin A szentes—bese­nyőhalmi korabronzkori ha­lomsír; dr. Trogmayer Ottó Üjabb adatok a Dél-alföld késői bronzkorához; Nagy Katalin A székkutasi késő avarkori temető feltárása; Kürti Béla: Preszkita sírok Algyőn; Horváth Ferenc Szer plébánia temploma és a te­lepülés középkori története és Zombori István A polgári Szeged ábrázolása XIX. szá­zadvégi metszetekben. Bárczi Gusztáv nevét vette fel a Gyógypedagögiai Tanárképző Főiskola A Gyógypedagógiai Tanár­képző Főiskola 75 éves. Eb­ből az alkalomból hétfőn a Magyar Néphadsereg köz­ponti klubjában jubileumi ünnepséget rendeztek, ame­lyen felszólalt Sr. Polinszky Károly oktatási miniszter. Beszédében elmondta hogy áttekintve az elmúlt 75 év történetét, megállapítható: a főiskola kezdettől a gyógy­pedagógiai oktatás, nevelés elismert, tiszteletre méltó szellemi és gyakorlati köz­pontja volt. A volt tanárok előtti tisztelgés és a hala­dó hagyományok megbecsül lését jelenti, hogy az Elnai­ki Tanács elfogadta a főis­kolai tanács javaslatát, Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolát fennállásának 75 éves jubileuma alkalmából Bárczi Gusztávról, gyógype­dagógiai történetünk olyan személyiségéről nevezte el, aki egykor a főiskola tan­székvezető tanára, igazgatója »

Next

/
Oldalképek
Tartalom