Délmagyarország, 1975. október (65. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-26 / 252. szám

Vasárnap, 1975. október 26. fKT DM2 MAGAZIN Rám tekintenek a házak Érzem, hogy lépten-nyomon rám tekintenek á házak, és én kénytelen vagyok visszanézni rájuk. Köztünk a kontaktus éppen olyan, mintha embertársaimra néznék, s kölcsönösen fürkésznénk egymást. Sokan azt hiszik, hogy a hazak valamiféle élettelen tárgyak. Ez nem igaz. A házak, bár beszélni nem tudnak, mégis velünk vitatkoznak, veszekednek életükön, életünkön át. Nem akarok lírázni, nagyőri is konkrét és materiális kérdésekről szeretnék véleményt mondani. A szegedi épületekről, pontosabban a napjainkban zajló építkezésekről. E sokaságból is első helyre kívánkoznak a középületek, vagyis az intézmények, vállalatok és szervezetek hajlékai. Az éoítészetről egyébként is föllendült a vita, s nem is csupán a szakemberek körében, hanem véleményt mondanak orvosok, írók, közgazdászok és politikusok, véleményt mond háziaszszony, munkás, pedagógus és művész. Igen élesen csapott össze az Elet és Irodalom hasábjain Major Máté akadémikus, a bazai építészet és építőművészet kiemelkedő képviselője és Nagy László költő, a hazai líra ugyancsak kiemelkedő képviselője. A vita tovább tart az ÉS hasábjain. Az inspirációt magam is innen merítettem, bár témám nem azonos a vitatkozókéval. Olykor ugyan hallani megjegyzést: milyen alapon beszélnek bele ebbe a dologba olyan emberek, akiknek nincs a zsebükben az építészmérnöki diploma? Erre csak azt lehet válaszolni: a józan ész és a tapasztalás alapján. Ilyen nagyméretű építkezés még soha nem volt Szegeden, s ebből egyenesen következik, hogy érdeklődéssel szemlélik a város lakói ezt a környezetalakító munkát. Érdemes fölidézni néhány adatot: tavaly az építőiparban a megyei székhelyű vállalatok és szövetkezetek termelése, összehasonlító árakon számítva, 12 százalékkal növekedett. Országosan a növekedés üteme 6 százalékos volt. Az ágazaton belül a minisztériumi építőipar 16, a tanácsi 2, a szövetkezeti pedig 9 százalékkal több építési-szerelési munkát végzett, mint egy évvel korábban. Az építkezéseken belül a lakásépítés 13 százalékkal emelkedett a múlt év során, s összesen 2500 lakást adtak át. S figyeljük a következő adatot: az állami építőipar által átadott lakások közel 80 százaléka, az előző évinél 5 százalékkal nagyobb hányada épült panelfalazatú lakóházakban. A magánházak szinte kivétel nélkül hagyományos anyagokból és technológiával készülnek. A megyében egyebként körülbelül 4 ezer lakast építenek föl évente. A lakásépítkezésekkel párhuzamosan készülnek irodaházak. kollégiumok, üzletházak, iskolák, óvodák, bölcsődék, s olyan üzemépületeket is, amelyek nem az iparkörzetekben jelennek meg, hanem a belvárosban, vagy ahhoz közeli főútvonalak mentén. Napról napra változik, alakul a város képe. Ha egy kicsit elgondolkodunk ezeken a tényeken, már érthetőnek tűnik a fölpezsdült vita, véleményalkotás. S egyáltalán nem kell ahhoz építészmérnöknek lenni, hogy a városát szerető ember hasznos megjegyzésekkel figyelje a rá tekintő épületeket Előrebocsátva azt ip, hogy nem rosszmájúsággal, sértő szándékkal, vagy személyeskedéssel fűszerezve hangzanak el megjegyzések a szegedi épületekre, hanem jóindulatú segítószándékból. Az ilyen sokrétű és sokszínű vitában elhangzanak naiv dolgok is, ami viszont csakis abból ered, hogy a közvélemény tájékoztatása, tájékozottsága nem teljes. A korábbi éve'-ben énü't lakóházak külső megjelenéséről kár bővebben szót ej'eni, mivel azokban az években Szegeden nagyon kevés lakóház épült, valamint a korábbi lakásépítkezésekre rányomta a bélyegét az akkori szituáció és stílusirányzat, s nem kis mértékoen közrejátszott az építőipar akkori fejlettsége, technikai színvonala. De lássuk a mai állapotokat, milyen véleményt mondanak a szegedi emberek a mostani építkezésekről és a már elkészült lakóépületekről? Régi nóta: nagy az egyhangúság. Erre mit felehet a szakember? Azt, hogy igaz, igaz, de ld győzné a megnövekedett igényeket kielégíteni egyedi építményekkel? A házgyárak szériában ontják a méretre és fazonra azonos paneleket, lakáselemeket. Ebből nem születhet más, mint uniformizált lakóházak sora, azonos arculatú városnegyedek. Való igaz, hogy minden egyforma, ahol házgyári terméket használnak. A székesfehérvári új Városrész, vagy a szegedi Tarján megszólalásig hasonló, mint ahogyan az újszegedi volt ládagyár helyére épített lakókörzetről készített fotófelvétel alá nyugodtan oda lehetne írni bármely magyar város nevét, de akár Ulánbátorét is. Az emberek azi mondják, ez egyáltalán nem törvényszerű következménye a modern építészeti irányzatnak ée technikának. Lehetnének nagyobb eltérések, amelyekre itt-ott már találni példát A pécsiek olyan házakat is építenek. ahol az ablakok formája hasonlít a televízió képernyőjének vonalvezetésére. Jerevánban láttam, hogy a modern és előregyártott elemekből készített lakóházaknál a külső megjelenés — ott is elsősorban az ablakok és az erkélyek megoldásában — mily sokszínű, és mennyire magán viseli a népi, népművészeti hagyományok motívumait Egy tarjáni lakótársam mondta a múltkor, hogy őt zavarja az a mérhetetlen csönd, ami körülveszi Szeged új városnegyedében. Lehet, hogy a dinamikusabb élethez. a városi ritmushoz szokott ember alkatának, idegrendszerének furcsa a változás. Csak házak, csak házak, beton és beton. A változatosság legfeljebb annyi, hogy az egyik tízemeletes, a másik pedig öt Az egyik száz méter hosszú, a másik húsz. S mind lakóház és lakóház. Nappal néhány ' öreg és gyerek, háziaszszony, vagy gyermekgondozási segélyen levő fiatalasszony járkál a házak között. Kora reggel munkába menet és délután munkából jövet van egy kis mozgás, buszmegállóból és üzletből rohanás a lakas felé. Egy fiatalasszony így summázott/ „Este félelem fog el, ha kimegyek a házak közé. Sehol egy ember, csak a betonfalak, amelyek némán körülvesznek. Sietek vissza kis ketrecembe." E vélemeny hallatán újra fölhangzik a régi refrén: vegyesen kellene építkezni, a házgyári épületek közé itt-ott fölhúzni egy-egy hagyományos falazatút, esetleg valóimilyen középületet is elhelyezni a lakónegyedek házai között De legalább több apró üzlettel, kirakatokkal föloldani az egyhangúságot S ha már itt tartunk, kapaszkodjunk bele egy frissen, nemrégiben fölépített házba. Az Arany János utcában épült föl a CSOMITERV székháza. Ez a hely, alighb kell bizonygatni, a város egyik exponált belső területe, értékes helye. Az irodahaz külleme viszont ezt egyáltalán nem reprezentálja. Magam is jól tudom, hogy a szegedi emberek is tisztában vannak azzal: nem járhatunk a fellegekben, amikór új középületeket hoznak létre. Erre int mindannyiunkat a párt XI. kongresszusának határozata is, melyben a szerénységre hívják föl a figyelmet, nem csupán a középületekre, de mindenféle építkezésre gondolva. Emlékszem, volt egy rövidke periódus, amikor az igazgatói irodáktól kezdve a művezetők szobájáig, az orvosi váróktól a büfékig, mindent drága fával burkoltak. Erre mondta cinikusan egy közgazdász barátom, hogy erdőben szegény, fában gazdag ország vagyunk. Persze, a párthatározat nem akar a másik végletre utalni, hogy azt is hagyjuk el, amit különben nem szabadna. Értendő ez a fentebb emiitett tervezők irodaházára is, amelynek a külső megjelenése nem a legszebb. Nem vitatom, hogy belsőleg mindenben kielégíti az igényeket, megr felel funkciójának, de a homlokzata csúnya durva vakolatával és kiálló csavarvégeivel. Bízunk benne, ha most talán anyagiak miatt maradt el, később rendbehozzák ennek az épületnek a külsejét is, hogy méltóbb legyen a benne dolgozó építésztervezők és a cég nevéhez. Bár hivatkozhatnak arra is, hogy a szabónak nincs jó ruhája, a cipésznek lábbelije ... De azt is illik figyelembe venni, hogy a szegedi belváros újjáépítésének egyik kockáját jelzi ez az épület, s ha ilyen az első, milyenek lesznek a többiek? Sétáljunk tovább a városban, s nézzünk farkasszemet más épületekkel is. Szép a Roosevelt téren álló úgynevezett „olajosház . Piros téglaburkolatával, magasságával, s különösen a Dóm tér felől nézve, erkélyeivel impozáns lakóépület. De valahogy — legalábbis nekem — túl nehéznek, masszívnak tetszik, már-már várszerűnek a másik oldala, ha a híd felől nézzük. Az ember lelki szemei előtt a középkori angol várak jelennek meg, s réseit akár gépágyúfészkeknek is fölhasználhatnák. Ennek a benyomásnak éppen az ellenkezőjét kelti a szemlélőben az az új diákkollégium, amelyet az újszegedi oldalon, az Odesszai körút és a Rózsa Ferenc sugárút sarkán építettek. Üdébb, könnyebb, bár ugyanolyan építőanyagokból és technikával építették, mint az olajosházat. ' Ha már átsétáltunk Üjszegedre, Időzzünk is egy pillanatig ott. Néhány középület — elsősorban az MTA kutatóintézete és a sportcsarnok — valahogy „földobja" a liget környékét Megjelenése, helye igazán elismerést érdemel, tervezőknek és építőknek egyaránt De az már nem fölemelő, hogy a ládagyár helyére rakott lakóházak között végighúzódik egy tízemeletes épületsor, minden fantázia és variáció nélküL Nagyon jellegtelen a IL kerületi tanács kockaépülete ls a nagykörút és a József Attila sugárút sarkán. S ha tovább megyünk ezen a sugárúton, eppen az új Budapesti körút torkolatánál találjuk a már korábban odaépített trafóállomást Annak idején sokan kritizálták az elhatározást hogy a sugárút sarkára építsék a trafót Sima falaival egyáltalán nem oda való. Ott a leendő harmadik körút és a város belsejebe bevezető sugárút sarkánál inkább elkepzeltünk volna egy reprezentatívabb lakóházat vagy középületet. Nem füstölöghet az ember mindenen, s remélem, kicsendül ebből az írásból is, hogy sokkal több a szép,' a dicséretes, mint a röstellni való. De a vita mégsem ártalmas, s legalább két-három dologra fölhívja a figyelmet. Először is arra, hogy érdemes nagyqbb nyilvánosságot adni a várostervezői munkának, az elképzeléseknek. Javítani szükséges a tájékoztatáson, akár egy-egy időszakos bemutató keretében is, vagy állandó jellegű bemutatóval. Másodszor arra a gyakori, megjegyzésre is érdemes odafigyelni, hogy az új városnegyedek egysíkúságát föl kellene lazítani egyedi lakóépületekkel, s az sem elképzelhetetlen, hogy a lakónegyedekben helyet kapjon olyan irodaház vagy intézmény, amelynek nem életkérdése a belváros. Például a már emlegetett tervezői székház nyugodtan fölépülhetett volna a házgyári épületek között. Nem tudom, de az is lehetséges, hogy az ott dolgozó tervezőmérnökök zöme époen Tarjánban lakik. A harmadik dolog, amelynek szerettem volna nagyobb teret szentelni, a területtel, a telekkel való gazdálkodás kérdése. Még nagyobb előrelátást ós megfontoltságot igényel ez is. Távol áll tőlem, hogy véleményemet, megjegyzéseimet csalhatat'annak véljem. De érzem, hogy lépten-nyomon rám tekintenek a házak, és nekem vissza kell néznem rájuk. Köztem és a hazak között olyan a kapcso'at, mintha embertársaimmal közö-en fürkésznénk egymást. A vita pedig, úgy vélem, segíthet e kapcsolatok normálisabbá tété'eben. GAZDAGH ISTVÁN Must láttán a gazda is megbékél Az idei szüret egyeseknek örömet, másoknak bánatot okoz. öröm a diákoknak, mert nem kell a padok között üldögélni, bánat a gazdának — bárcsak ne költöttem volna a szőlőre egy fillért se. Ezek csak első hallásra tűnnek így. A többszöri hideg reggel és a derékfájás után a végefelé már a diák is szívesebben ülne a meleg, oly sokat „szidott" isko'ában. Néhány hordó must láttán a gazda is megbékél. (Mégse ásom ki a tőkéket, jövőre hátha jobb termés lesz.) Öröm a szüret a közösségi embernek, aki nap mint nap látja, hogyan kapcsolódik két kollektíva egymáshoz — jelen esetben a téesz és az iskola. Bánat a szüret a részeges férj feleségének, aki szerint ebből a mustból is bor lesz. Megszokásból Az összefogás, a tervszerűség szép példája mellett találunk olyanokat is, akiknek még küzdeni kell a hagyományokkal. Az örökölt, vagy a még megmaradt kézi művelésű gyümölcsösök termését is le kell szedni. Ha már van, vétek lenne eldobni. Különben is, a ma ledugott vessző csak három-négy év múlva fordul termőre. Talán ezért mentik olyan sokan a menthetőt, s ezért ragaszkodnak most is egy-egy darabka szőlőhöz vagy néhány almaiéhoz. Sokakban él, hogy lámlám, ennek a földjét még édesapámmal (vagy épren a szomszéddal) két télen át fordítottuk. Az embereknek a kínlódásuk, szorgalmuk, munkaszeretetük megmaradt. Ragaszkodnak a parcellákhoz, él bennük a múlt gyökere. — Nem éri ez már meg, a szőlő nagyon munkaigényes, de az a jó bor, amit ón sutulok — ezt nap mint nap hallhatjuk. Ismerek olyan családot, amelynek teljesen ráfizetéses a szőlőtermesztés, de az apa megszokta, hogy havazástól havazásig a tőkék között van. Most a szüretre készülnek. Előkerülnek a pince fenekéről az év -közben tartalmukat vesztett hordók, napvilágot lát a fészerbe tolt prés, beáztatják a szúró kádat, előszedik a padlásról a kiskasokat, kölcsönkérnek néhány paprikásládát, összecsődítik a rokonságot. Levágnak két pulykát és két kakast, sütnek egy-két lerni kalácsot, és kezdődhet a szüret, hogy legyen a jövő beszelgeteseihez, disznótoraihoz hangulatot adó, jó zamatú bor. Most nem tart két napnál tovább — mondja a legidősebb fiú, aki a kötelező segítségre utazott haza a városból. — A gyerekek már egy héttel előtte hajtogatták, mikor megyünk már a tatához, hányat alszunk még? Nekik nem a szüret kelL hanem a tanya, a friss levegő, a mozgás, az állatok. A gazda őszülő. idős ember. A szép őszi délelőttön egyet fordul a szőlőszedők között, s elkeseredetten panaszkodik a jégre, az időre, meg mindenre. — Ilyen csúnya még nem volt ez a szőlő soha, de én se bírok már mindent, a gyerekek meg nem nézik semmibe se. Pedig ez a part adott a kezükbe szakmát, nekik már a maguk dolga az előbbre való. — Tovább zsörtölődik: — Fizessek mindent? Drága a Dermetszer, a műtrágya, hol találok ma már napszámost? Nehéz a permetezés, senki se csinálja olcsón. Aki meg csak borért permetez, az olyan is. Rossz nézni, mikor tönkremegy az ember egész életének munkája. — Megállíthatatlan folyamat — mondom —, nem tehetünk ellene semmit — Nem szól, fogia a pólinkásbutykost, és tölt egy kupicával. — Igyunk, hátha jövőre ez sem lesz. A gumiskocsi behozza az utolsó fuvar teli ládákat, a flókeazda. alá a téeszben brigádvezető, kifizeti a kocsist, és elkezdik a feldolgozást. Monotonon zúg a bogyót törő hengersor, őrli a szőlőt, vele a múltat. A segéd, aki kézzel tekeri a kereket, azon morfondírozik: hogyan kellene ezt villannyal hajtani, sokkal könynyebben és gyorsabban haladna. Folyik a must, a mehek röpködnek. Hátrább a pulykák csipegetik a ládából a szemeket A gazda beleegyezően feléjük szóli — Lakjatok jól utoljára, ne féljetek, most már megszűnik a jé világ. A szomszéd, aki a hordóba vöi dörrel hordja a kármentőből aa idei termés levét, folyton csak azt hajtogatja: meg kellene nézni a tavalyit is, nehogy megavasodjon. Reggel a téeszben Ponyvázott teherautó érkezik. Port kavar maga után, száraz idő van. Gimnazista lányok, fiúk, nagy nevetgélés közben, szatyrokkal a kezükben, élénken ugrálnak le a kocsiróL Itt-ott zokniba dugott Fecske- vagy Porticigaretta púposodik. — Lesz mit szedni — jegyzi meg az egyik. A „támaszponton" a vödrök üresen ásítanak, várva, hogy súlyuk, tartalmuk legyen. Első látásra, emeletre csekélységnek tűnik egy ilyen teli rakomány. A gyakorlat bizonyította, hogy dél felé súlyosodik, sőt igaz az is, hogy aa utolsó ürítésnél már „mázsányit™ nyom. Sümegi Évát és LiebhabeIldikót arról kérdezem, örülnek-« ennek a munkának: — Alig vártuk, hogy jöhessünk. Csak nehogy az idő kitoljon velünk. Tavaly elsők voltunk az osztályban, most is széretnénk eredményesen dolgozni. Közben kialakulnak a párok. A „vastagabb" fiúk a pótkocsira kerülnek öntögetőnek, a többiek beállnak a drótra fűzött sorok közé. A tanár úr rendezi a vitás ügyeket, hogy ki ki mellé kerüljön. Előkerül a notesz, indulhat a munka. A téesz elnöke jön egy Moszkviccsal. Az autó hátuljából egy alumínium kannát vesa ki, és egy-egy bögre meleg teára hívja a diákokat Aranyat ér A gyerekek szürcsölik, fújják a műanyag poharakból a teát A nevelő szava: — Most már mindenki menjen dolgozni, nehogy szégyent valljunk. — A főnök felé ennyit mond: — Ma ötvenen vagyunk, addig jövünk, ameddig lesz mit szedni. Ez két osztály teljes létszáma. Bízunk benne, hogy influenza és gyomorrontás nélkül megússzuk. De ha kell, aa egész iskolát ide vezényeljük. Az elnök fejben számol: k»rülbelül 200 fő, ennyien nem kellenek. Így elegen vagyunk, más^ fél hét alatt befejezzük a szüretet. Kérdezem: mit ér a tanulók munkája? — Aranyat szinte már elképzelhe'etlen a betakarítás nélkülük. Sürget az idő, bármikor bejöhet a rossz idő, és akkor kezdődhet a kínlódás. Látja, ahhoz képest, ami'yen nyár volt, elég szép a termés. Erről a pótkocsira szerelt tarca'ik árulkodnak szemléltetően. Alig vagyunk itt fél órája, máris hármat teleöntöttek. ősz van, a seregélyek bánatosan röpködnek a szólótáblák felett, lassan a helyére kerül az idei must, kezdődhet minden elölrőL MAJOROS TIBOB