Délmagyarország, 1975. szeptember (65. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-07 / 210. szám

41 Vasárnap, 1975. szeptember 7. BZDM MAGAZIN Autópályák ma — és holnap Korszerű avtópálya Angliában Átlagolás Világszerte felismerték és alkalmazzák azt a közgazdaságtudományi megállapítást, hogy valamely ország nemzeti jövedelme szorosan összefügg a motorizáció fokával, és abból jól levezethető annai színvonala. Á motorizációs fok vagyis az 1000 lakosra jutó személygépkocsik száma — elérheti a 350—400-as értéket. Nálunk ez jelenleg 36—40 közötti, ami népgazdaságunk távlati fejlesztési terve alapján 1975-ben 50-re növekedhet, illetve 1980ban elérheti a 100-at, 1985-re pedig a 200-at, ami kb. 2 millió személygépkocsinak felel meg. Már jó ideje nyilvánvalóvá vált, hogy az úthálózat fejlesztésével, üzemével komolyabban kell foglalkozni, mint eddig tettük. A feladatok négy fő csoportba sorolhatók. Az első: a meglevő úthálózat megerősítése és a kétirányú forgalom számára való alkalmassá tétele. Nagy feladat ez, hiszen nálunk az úthálózat 60 százaléka nem éri el a minimális 6 méteres szélességet, és az utaknak kb. 50 százaléka nem alkalmas arra, hogy rajta a nemzetközileg szabványosított 10 tonna tengelyterhelésű autóbuszok és tehergépjárművek közlekedjenek. A másik fő elv, hogy ott, ahol a forgalom sűrűsége tartósan eléri, vagy meghaladja az 1200 jármű/óra értéket, autópálya-hálózatot kell létrehozni. A harmadik feladat a balesetveszélyes helyek felszámolása, a negyedik pedig a forgalmi dugók megszüntetése forgalomirányítási módszerekkel vagy terelő útvonalak, illetve elkerülő útszakaszok építésével. Az elmúlt esztendők jelentősek voltak a hazai útépítés történetében. Amíg ugyanis 1972-ben mindössze 879 kilométernyi utat korszerűsítettek, 1973-ban 1438 kilométer felújítására került sor. A csaknem kétszeres teljesítmény annak köszönhető, hogy a hagyományos aszfaltozás helyett az ún. szőnyegezés technológiájával dolgoztak az útépítők. Az előbbinél a kövezet felszedése után méterenként hordták az útra az aszfaltot, az utóbbinál egyetlen gépkombinát segítségével egyszerre fél szélességben borítják be az úttestet a fekete takaróval. Az aszfaltszőnyeg legfontosabb alkotóeleme a bitumen. A gépek melegen terítik a „szőnyeget", és elektronikus tapogatójuk révén csaknem teljesen hullámmentes utat készítenek. Az aszfaltszőnyeg borítása előtt rendszeresen ellenőrzik az úttest teherbírását, és ha szükséges, erősítő anyaggal látják el a régi útfelületet. Általában 5,5—6 méterre szélesítik az alsóbb rendű keskeny utakat, mindenhol rendbe hozzák a padkát, és gondoskodnak a gyors útromlást meggátló vízelvezetőkről is. A síkosságot azzal csökkentik, hogy a veszélyes szakaszokon „goromba" zúzalékot dolgoznak be a szőnyegbe. A következő években ezzel a módszerrel újítják fel azt a 17 ezer kilométernyi alsóbb rendű utat, ami nem felel meg a mai forgalomnak, a biztonságos közlekedés feltételeinek. Magyarországon a kormány határozata alapján 1985-ig 450—500 kilométer autópályát kell építeni. Az utóbbi időben sokszor volt szó róla, hogy a nagy munkát külföldi cégekre bízzák. A valóság viszont az, hogy az autópályákat magyar vállalatok fogják építeni, széles körű külföldi együttműködéssel, támogatással, illetve a külföldön vásárolt legmodernebb gépek és technológiák felhasználásával. Az autópályák használatáért útdíjat kérnek majd az autósoktól. Az autópálya-építési programból kb. 23o kilométer 1980-ig, a többi 1985-ig valósul meg az E5ös irányba Hegyeshalom—Budapest—Szeged között, illetve Miskolc—Budapest—Balaton—Adria felé. Világszerte folyik a vita: as autópályákon melyek a legjobb útszerkezetek és burkolati anyagok. Tanulságos áttekinteni, miként változott az útszerkezet öszszetétele a Budapest—Székesfehérvár (illetve Siófok) közötti, több éven át épült autópályán. Budapesttől Törökbálintig a 10— 25 cm vastagságú talajjavító földréteg fölé 20 cm betonból, 2 cm butimenes homokból, 10 cm helyi kőanyagból és 15 cm forgácskőből álló, összesen 47 cm vastag réteget terítettek. Törökbálint és Martonvásár között — az először elkészült fél pályán — ez volt a szerkezet: 20 cm beton, 10 cm bitumenes kavics és 15 cm mechanikai stabilizáció. Martonvásár és Siófok között a bal pályán már csak 22 cm, a Törökbálint és Székesfehérvár között épült szakaszon pedig 24 cm vastag betonréteget terítettek le a gépek. Mindez a tervezés és a technológia nagymértékű korszerűsödését jelzi. A jövőben épülő autópályák útfelületének kialakításához még kopásállóbb anyagokat keresnek a szakemberek. Kitűnt, hogy az andezitzűzalékkal készült burkolat kopik legkevésbé, nem fényesedik ki, és nem válik csúszóssá. De jövője van az érdesített homok-aszfalt felületnek is. .Több nyugati országban jól beváltak az „üvegaszfalt" burkolatok, amelyek a mindenütt nagy menynyiségben rendelkezésre álló üveghulladéknak őrölt állapotban való bekeverésével készülnek. Az átlagszámítás a leggyakoribb statisztikai művelet. Szükség van rá, szinte az élet minden területén. Az ipari üzemben ismerni kell az anyagfelhasználási átlagot, a gépkihasználási átlagot, a bérátlagot. A mezőgazdaságban tudni kell a holdanként! vetőmag- és műtrágyaátlagot, a csapadékátlagot, a termésátlagot. A kereskedelemben fogyasztási átlagot mérnek, a közlekedésben az utassűrűség átlagát vizsgálják a kulturális életben az intézmények látogatottsági átlagát, a könyvek átlagos példányszámát, még a tömegízlés átlagos szintjét is. Átlagszámítás nélkill mozdulni se tudnánk.' Ha mégis neheztelünk rá, az alkalmazása kizárólagosságának szól. Annak, hogy segédeszközből magyarázó elwe lép elő, hogy módszerből szemléletté rangosodik, hogy elfedi az egyszerit, a különöst, az eltérőt — magyarán szólva: az életet. Mondjuk is rögtön a példákat: Neheztelünk a statisztikai átlagra, — ha az életszínvonal egyéves növekedésének mutatójaként elfedi némelyek túlzott életszínvonal-növekedését és mások életszínvonalának stagnálását, vagy visszaesését; — ha az árszínvonal emelkedésének mutatójaként lehetetlenné teszi a különbségtevést fontos közszükségleti cikkek árai között; — ha az évi lakásnövekedés kifejezójeként elfelejteti velünk az évi lakásamortizaciót meg azokat, akiknek az idén se jutott lakás; — ha a mozilátogatottság jelzőszámaként eltünteti az aránytalanságokat a különböző fajsúlyú filmek látogatottsága között; — ha százalékos számként úgy; viselkedik, mintha nem viszonyt fejezne ki, hanem abszolút értéket, mintha valamely dolog ötvenszázalékos változását nem akkor lehetne csak méltányolnunk, ha tudjuk: egyhez, tízhez vagy százhoz képest változott-e J — ha bármiféle eredmény mutatójaként megnyugtatásul szolgál, holott csak viszonylagos érvényű tájékoztatásul szolgálhat; — ha azért vonjuk kétségbe egy eset érvényességét, egy regény helyzeteinek és figuráinak hitelességét, mert eltérnek az átlagostól ; — ha átlagbűvöletűnkben tü relmetlenül utasítjuk el az élet milliónyi jelenségváltozatát, megfeledkezve arról, hogy az átlag merő elvonatkoztatás, olyan jelenségek számtani kifejezése, melyek önmagukban egytől egyig eltérnek tőle, hiszen az életben egyébként semmi sem átlagos. A gyárakban nem dolgoznak átlagmunkások, a házakban nem élnek átlaglakók, az utcán nem járkálnak átlagemberek, az égből nem hullik átlagcsápadék, szerelmeink nem átlagszerelmek, az erdőben nem nőnek átlagfák, történeteink nem átlagtörténetek. Az élet van annyira ravasz és gyönyörű, hogy csupa egyszerit, újat, mást, különöset, szabálytalant, izgalmasat, meglepőt, tehát külön-külön is tudomásul veendőt és vizsgálandót produkáljon. A világmagyarázattá előléptetett átlagolás végtelenül leegyszerűsíti a világot, ezért megmagyarázni se képes, legfeljebb hamisan. És itt már nem is az átlagszámításról, nem statisztikai kérdésről beszélünk, hanem egy szakmáktól független gondolkodásmódról, szinte mindnyájunk betegségéről. Arról a hajlamról, hogy egyszeri tapasztalatunkat, azonnal általánosítjuk, s olyan bölcsességként érvényesítjük, amelyet semmiféle újabb tapasztalás nem módosíthat többé; ha a tények nem egyeznek sémánkkal, jaj a tényeknek. Közismert az angol utazó esete, aki megérkezvén Franciaországba, vörös hajú, dadogos vámtiszttel hozott össze a véletlen, ezért rögtön beírta útinaplójába az ítéletet: „A franciák vörös hajúak és dadognak." Ne mosolyogjunk az. anekdotán, gondolkodásunk tele van hasonló érvényű ítéletekkel. Figyeljük csak meg magunkat, vajon nem vagyunk-e hajlamosak rá, hogy ilyesféle átlagoló sémákban ítélkezzünk; A németek precízek, a skótok takarékosak, a mostohaanya gonosz, az olaszok lusták, az anyósok házsártosak, a négerek büdösek, az őrmesterek gorombák, a galambok szelídek, az asszony ingatag, a pénz nem boldogít, az első csók a legédesebb, a franciák erkölcstelenek, a róka ravasz, az angolok hidegvérűek, a részeg ember igazat mond, az asszony verve jó, a szerelem sötét verem, a családi élet szent dolog, a magyar lovagias, a paraszt zsugort, a magyar vendégszerető, a nyúl gyáva, a paraszt szűkszavú ... Olyasféle gyermeteg ítéletek ezek, amilyeneket Karinthy Frigyes is parodizált egy 1914-e« Gyóni Géza-versben: Mégis huncut az orosz. Megvan benne minden rossz, Mégis huncut az angol. Gonosz úton csatangol, Mégis huncut a talján, Ott a nagy hegye alján, Mégis huncut a francia, Nincs benne garancia, Mégis huncut a román, Béka terem a nyomán. Az ítéleíteket itt rfmkényszerek teremtik, de pontosan beleillenek azokba a sémákba, amelyeket az első világháborús propaganda gyártott. Nem is olyan ártatlanok tehát, mint ahogy az egész átlagoló ítéletalkotási mód sem ártalmatlan, mert eredménye szükségszerűen: előítélet. Ezért neheztelek rá, akárcsak a rosz6zul alkalmazott átlagszámításra: mindkét esetben a gondolkodás helyettesítéséről van szó. A gondolkodást pedig semmivel sem szabad helyettesítem. Gutái Magda: Koraősz Szeptember, augusztus vége. Koraősz Várom, hogy bekövetkezzék az elmúlt évszak, záporaival. Szép kísérlet. Lehetetlenség. Tajtékzott a mező, örvénylett a rozs Az, ami volt, most történjék meg. Elhagyhatlak. Léthatatlanul * a rozstáblára csöpög a véred. Bárányi Ferenc: Ballada Erdő mélyén van egy tó, van egy tó, tiszta volt és C6illogó, csillogó, i Lány futott a vize mellé, hogy bánatát vízbe vetné, de a bánat egy volt véle: lányt is rántva hullt a mélybe. Ott maradt a lány: a bánat, karjaiban a hínárnak, ringatták ölelő zöldek, amíg süllyedt egyre följebb, föl a mélybe, föl a mélybe, tükrözött, vízmélyi égbe. Erdő mélyén van egy tó, van egy tó, már a medre koporsó, koporsó. Vinkler László rajza iWww, rvv