Délmagyarország, 1975. szeptember (65. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-30 / 229. szám
4 Kedd, 1975. szeptember 30. Görhe fák A fiatal erdész felügyelete alá tartózó területen tíz, erdei munkához értő nő dolgozik. A szakmunkás férfiak mellett ők végzik az új telepítések gondozását, ők ültetik az apró csemetéket, gaztalanítják a jövendő erdőt, ők gyűjtik a szükséges magokat az új telepítésekhez. Vannak közöttük fiatalok, idősek, jókedvűek, bánatosak, elégedettek, panaszkodók, anyák és nagyanyák, lányok, akik majd anyák és nagyanyák lesznek. ahogyan az erdő fái is végigjárják az utat, amelyet a természet megszabott nekik. A fiatal erdész nagyon szép kis erdei házban dolgozik, nyilvántartásokat vezet a munkákról, az erdőségben észlelt jelenségekről, pontosan tudja, hány nemes vad él a területén, hol halódik egy-egy öreg fa, s hogyan fejlődnek a fiatalok. Persze nem ül mindig bent a gyanta illatú falak között, ahonnan egy szép őzbak és egy muflon néz le rá munka közben, hanem kimegy a terepre is, megnézi az asszonyok, emberek munkáját, elbeszélget velük a madarak zenekarának, vagy a szél soksípú erdei nótázásának kíséretében. Az is természetes, hogy ilyenkor nemcsak a munkáról beszélgetnek, egyik-másik asszony szeret csintalankodni, s olyan is akad, aki tanulni kíván egyet-mást a tanultabb, hozzáértőbb embertől. Mindez így együtt nagyon szép idill, verset, vagy mélyebben szántó elmélkedést is megérdemelne, hiszen körül lebegi az erdő zöld ruhája, a fák illata, az avar nehéz kipárolgása, s a madarak, fák éneke. De maradjunk most az élet egyszerűbb, szürkébb színeinél. Azt mondja ugyanis egy cserfes leány egy beszélgetés során, hogy sok a kicsi hajtások között a csenevész, görbe szálú, ezeket jobb lenne eldobni a fenébe, milyen fa lehetne belőlük, ha kicsi korukban semmit se mutatnak. Mindezt az élet gyengébbik felének szinte sértő lefitymálásával mondja, félre is dob egy kicsi vörösfenyőt, ami görbe a dereka táján. De a fiatal erdész fölveteti vele. — Gyere csak Katica, prédikálok most neked egy kicsit, hogy tanulj bele az életbe. Az asszonyok, akik a sorokban dolgoznak, mind odafordulnak, egyik-másik a földes kezét is megtörli, hogy tisztesség adassék a főnök beszédének. A lány fölvette már a kis fenyőcsemetét, zavartan tartja maga előtt, nem tudja, tréfálkozni szándékozik-e az erdész, vagy tényleg prédikálni akar. — Nézd csak, Katica — kezdi a férfi szelíden —, mire a magból kikelt ez a csemete, tudod-e menynyit küzdött a héjával, aztán azzal, hogy áttörje a földet és kifakadjon a napfényben. Aztán, ha kifakadt, mennyit kellett küszködnie széllel, faggyal, forrósággal, jégveréssel, mire ekkorára cseperedett. Nézd csak, láthatod rajta a küzdelem nyomait. A dereka talán azért görbe, mert ráesett egy nagyobb ág, amit letört a szél' és most itt van, ha belekerül a földbe, micsoda erőfeszítés kell ahhoz, hogy a gyönge gyökerei belekapaszkodjanak, hogy megtalálják a táplálékot a szívószálai — hogy jobban értsed. Aztán látható lesz, hogy megeredt, és ezt a görbeséget iszonyú nagy erőlködéssel igyekszik kinőni, ahogyan emberi ésszel gondoljuk. Mennyit kell ennek küzdenie, nézd csak az erdőt, tele vannak a fák a küzdelem hegedéseivel, majdnem valamennyi kapott valamiféle sebet és mégis áll, élvezi az életet. Ismerek embert, aki ilyen betegnek született és mire megnőtt, igen nagy képességű tudós, vagy művész lett belőle. Hát mit gondolsz, helyes lenne, ha az életképes, de görbe derekú fákat félredobnánk, ha az erdők fája mind hibátlan, egyenes lenne? Nem mondom, a reménytelent, töröttet, nagyon nyomorultat eldobja az ember, de ami megvívhatja a harcot az élettel, azt meghagyjuk az életnek. A lány csak fogja maga előtt a kicsi, görbe csemetét, az asszonyok egyenesen állnak, nem mosolyognak, mert nincs min mosolyogni, a madarak és fák énekelnek, a lány anynyit mond csak: köszönöm, és viszi a csemetét a bölcsőjébe. Ormos GerS vid e Lepketánc SZÁZTÍZ ÉVE született Nagyváradon — és 76 éves korában halt meg Budapesten — Grósz Emil (1865—1341) szemészprofesszor. MOZIK Szabadság: A túsz. (Színes m. b. szovjet, íél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor.) Fáklya: A két amerikai. (Csali 16 éven felülieknek, színes m. b. amerikai, fél 3, háromnegyed 5 és 7 órakor.) Vörös Csillag; délelőtt 10 órakor: A túsz. (Színes m. b. szovjet.) Délután negyed 4. fél 6 és háromnegyed 8 órakor: Betörés. (Színes francia—olasz, 14 éven felülleknek, felemelt helyárral.) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 6 órától reggel 7 óráig. Csak eürgős esetben. BALESETI ES SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészeti Ugyeletet is a IL sz. Sehészetl Klinika tart. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Október 1-lg hétköznapokon este 6 órától reggel 6 óráig elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes: L és HL kerület, Gyálarét, KITÜNTETÉSEK Kiskundorozsma területén: dr. A MónUö-7-tórsncári FInnfci Bálás Gábor állatorvos. Lakásai „ . . . _ A, Népköztársaság Elnöki Szeged> Moszkval krt. 37. TeieSaerényi Sándort, a párt es Tanacsa Moczi Andrasnak, a fon: nincs, a munkásmozgalom régi har- Bőripari Dolgozók Szakszer- n. kerület. Algyő. Tápé terücosát 70. születésnapja alkal- vezete elnökének a munkás- ^akása^^zege^^DebrS mából hétfőn köszöntöttek az mozgalomban kifejtett több u. 34/A. Telefon: 17-458. MSZMP Központi Bizottsá- évtizedes tevékenysége elis- Szőreg, Üjszentlván. Tlszaszlganak székházában. A Köz- méréséül, 80. születésnapja fets .^íkovan^'jáno^át ponti Bizottság és a Központi alkalmából, a Magyar Nép- latorvos. Lakása: szeged, CsongEllenőrző Bizottság üdvözle- köztársaság Zászlórendje I. rádi sgt. 1—3., II. em. 11. Teletét Kádár János, a KB első fokozata kitüntetést; Hont "^áSítorvos titkára adta át. A találkozón Jánosnak, az Országos Tervrészt vett Venéczi János, a hivatal elnökhelyettesének KEB titkára is. csaknem három évtizedes, veSZURDI ISTVÁN :tői beosztásban végzett MOSZKVÁBAN eredményes tevékenysége elSzurdi István belkereske- ismeréséül, nyugállományba delmi miniszter, delegáció vonulása alkalmából, a Munélén, Moszkvába utazott a ka Vörös Zászló Érdemrendje KGST-országok belkereske- kitüntetést adományozta. A delmi "miniszteri tanácskozá- kitüntetéseket Losonczi Pál, sának kedden kezdődő VII. az Elnöki Tanács elnöke adülésszakára. ta át. 1875. SZEPTEMBER 30.. KEDD — NÉVNAP: JEROMOS A Nap kel 5 óra 40 perckor, és nyugszik 17 óra 27 perckor. A Hold kel 0 óra 00 perckor, és nyugszik 14 ora 33 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plcisz 65 cm (apadó). 33.10: Dalok, táncok a Szovjetunióból. Lett koncert. 33.35: Tv-hlradó 3. BELGRÁD Magyar nyelvű tv-napló. A cirkuszi hivatás varázsa. Nepszerű-tudományos film. Márvány és hangok — komoly zene. Modern tudomány. Rajzfilm, stop. Félix és Ottüia. — Román filmsorozat. 21.55: Mozaik. 16.35 17.30 18.15: 18.45: 19.15: 20.00: 20.50: SZERÉNYI SANDO® KÖSZÖNTÉSE kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni, Üflf/J BUDAPEST Védett terület a zsombor láposerdő BM: Iskolatévé. Matematika. (Alt. Isk. 5. oszt.) Mérések a gyakorlatban. 10.45: Perpetuum mobile. Ismeretterjesztő műsor gyerekeknek. (Ism.) H.30: Ki játszik Ilyet? asm.) 11.55: Földrajz. (Alt. Isk. 5. oszt.) A Kiskunság. 13.05: Matematika, asm.) 16.50: Földrajz, asm.) 17.20: Hírek. 17.30: Könnyűzene a Román Televízió műsorából. (Ism.) A megyei tanács végrehaj- Megyénk legújabb termé- 17.45: Rekiáramüsor. tó bizottsága a közelmúlt- szetvédelmi területét., a Dél- "-50: Jó estét. Szeged! Kenbao nyilvánította hivatalo- alföldi Erdő- és Fafeldolgozó irési!' " san is természetvédelmi te- Gazdaság gondozza, tudomá- 18.40: játéit* a betűkkel, rületté a zsombói határban nyos szakfelügyeletét a sze- ».M: MOKEp-rekiám. levő őslápot, és a lápot kö- gedi Móra Ferenc Múzeum g-g: ^-'hiradó* rülvevő erdőt. A védetté látja el. Az ősláp védetté 20.00! Tévétorna! nyilvánítással lehetőség nyílt nyilvánítását a szegedi Ko- 20.05: FŐ az egészség, M. K arra, hogy tudományos meg- lacskovszky Lajos természet- fllm' _ figyeléseket és oktatási cé- barát egyesület indítványoz- n'I0: boldogul más? csak aki ta. alkot". II. rész. Somogyi Károlyné felvétele Tarka szárnyú pillangók kergetőznek az őszi verőfényben, a víz fölött. Himes hátukat simogatja a napsugár. Kecses táncukat nem kerüli el a tekintet az algyői olajmező központjában, még így sem. hogy bronzból vannak. De hol a viz? Üres a medence... Gyászközlemények RUZICSKAY GYÖRGY BIO- FESTÉSZETE Ruzicskay György Munkácsy-díjas festőművész biofestményeiből nyílik kiállítás ma, kedden délelőtt fél 12 órakor. A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Központjában megrendezésre kerülő tárlatot Szelesi Zoltán művészettörténész nyitja meg. A kiállítás október 31-ig látható. KERTBARÁTOKNAK Ma, kedden délután 5 órakor a Hazafias Népfront kertbarátok köre A kiskertek szerepe a város ellátásában címmel előadást tart a Bartók Bela művelődési központban. Az elóadas után Szeged és vidéke ÁFÉSZ a zöldség- és gyümölcsértékesítési lehetőségekről nyújt tájékoztatást. Minden kertbarátot szívesen látnak. 23—27° Várható időjárás kedd estig: időnként megnövekvő felhőzet, legfeljebb egy-két helyen kisebb esővel, mérsékelt, napközben időnként megélénkülő délkeleti, déli szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 23—27 fok között. ÖSZI VENDÉGLÁTÓ NAPOK A Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat idén is megrendezi az őszi vendéglátó napokat, amelynek programjában a többi között hidegkonyhai készítmények bemutatója, cukrászverseny, zenés irodalmi est és melegszendvics-bemutató is szerepel. Divat- és fodrászbemutatót is rendeznek. Az őszi vendéglátó napokat — cukrászati bemutatóval egybekötve —a Szeged étteremben nyitják meg október 1-én, szertián délelőtt 11 órai kezdettel. lókat egyaránt szolgáló élő múzeummá alakítsák át a Szegedtől 15 kilométerre le-, vő nyolchektáros területet. A hajdani alföldi nagy mocsarak megyénkbeli utolsó maradványa a zsombói ősláp, számos olyan növényt és állatot őriz, ami más területeken már ismeretlen, a rekonstrukcióval pedig olyan növények is hatók, melyekről itt is csak 2TZÍ2SÍVV**-*»'«. hog, ___ Szomorú szívvel tudatjuk, apánk és nagyapánk. SZELL JO- líJWj Romantikus zene. _ hogy a szeretett férj. édesapa. ZSEF, életének 64. évében rö- *• Tervezik a mocsári tölgy testvér és v«, ZECSKÖ PÉTER, vld szenvedés után elhunyt. Teújratelepítését az öreg- életének 34. évében hosszú szen- metése 1975. szept. 30-án 15 órától úvee utolsó nélrfánvn har védés után elhunyt. Kivánságá- kor lesz a Belvárosi temető raTOigyes ucotso peiaanya nar- ra elhamVasztatjuk. Búcsúzta- vatalozójából. A gyászoló esammc évvel ezelőtt meg élt tása hamvasztás után történik. Iád. Tolbuhin sgt. 53. T 11667 — a tölgyes és a zsombék A gyászoló család. Tarján 520. Köszönetet mondunk mindazon közötti nvezpthen nwlio méz B- földszint. T 11 659 volt kollegáknak. Ismerősüknek, iLITb• Pu„ g , Mély fájdalommal tudatjuk, akik szeretett édesapánk. HOSZgás eger és kutyabenge ke- hogy a szeretett férj. apa. nagy- SZÜ ZOLTAN temetésén megrül a természetes állapotnak apa, SZÉCSI ISTVÁN, életének Jelentek, fájdalmunkon enyhitc Tudatjuk, hogy FRITS GER- október 1-én 14 órakor lesz a GELYNE hamvasztás utáni bú- Dugonics-temető ravatalozójából. cs6ztatása október 2-án 14 óra- A gyászoló család, Lengyel u. Visszahonosít- kor lesz a Belvárosi temetó ra- 21. sz. T 11655 csa- Mély fájdalommal tudatjuk, 1656 hogy szeretett férjem, édesa régi emlékezet beszél Szöveg nélkül •MMraaatJBMfi ja ESkoS KOSSUTH 8.22: Catertaa CaselU. Nlcola dl Bari és a Giannini-együttes műsorából. 9.00: Harsan a kürtszó! 9.35: Böbe Gáspár Ernő népi zenekara játszik. Bangó Margit cigánydálokat énekel. 10.05: iskolarádió. 10.35: Mascagnl: Parasztbecsület. Egyfelvonásos opera13.35: Melódlakoktél. 14.00: Részletek Gyöngy PálKristóf Károly: Minden Jegy elkelt című operettjéből. 14.15: Rendezte: Csajági János. Alom a vár alatt. 14.49: Éneklő Ifjúság. 15.10: Kovács Péter énekel. 15.20: Az AJlami Népi Együttes felvételeiből. 16.00: A világgazdaság híreL 16.05: TarUnl: Ordögtriila szonáta. 16.20: ostorosi körkép. Riport. 16.40: Bruno Prevedi énekel. 17.05: Fiatalok stúdiója. 17.25: A Budapesti Koncertfúvószenekar polkákat Játszik. 17.36: KGST-híradó. 18.01: Kodály-kórusmüvek. 18.30: A Szabó család. 19.25: Zala Tóth Erzsébet és Varga András nótákat énekel Lakatos Antal népi zenekara játszik. 19.55: Lemezmúzeum. 21.03: Kilátó. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Varsói beszélgetés Cathy Barberiannal. 23.18: Musicalekből. 0.10: Népi hangszeres muzsika. PETOFI 8.05: Churchill: Hófehérke és a hét törpe. 8.11: A tábornok halála. Eseményjáték. 9.03: Két Beethoven-szonáta. 9.50: Kritikusok fóruma. 10.00: A zene hullámhosszán. Közben: 12.43: Törvénykönyv. 13.03: A romantikus zene foly13.40: Vasárnap. Földeák János versel. 14.00: Kettőtől hatig . ., 18.10: Titkon Innen, titkon túl. — VT. rész. 18.45: A magyar muzsika múltjából. megfelelően TőzeBDáfránv 64. évében rövid, súlyos beteg- ni Igyekeztek. Külön köszönetet 19.08: Madrid hercege. Részletek • * eAffKan alhiimré Tomoláca 1C7t wau Jnlr e rr Y ác TT cv RolffiiÁ- Lonez Gnerettiéből. párkányos bangó, tarka nőLopez operettjéből. 19.25: Olvasólámpa. 19.40: Liszt: Spanyol rapszódia. 20.25: ÜJ könyvek. (Ism.) 20.28: Budapesti Művészeti Hetek. Mátyás király. L rész. 21.28: Sikerlista — 1875 szeptember. 22.08: Régi híres énekesek műsorából. 22.30: Könnyűzene MoszkvábóL 23.15: síbeUus: H. szimfónia. ségben elhunyt. Temetése 1975. mondok az L és n. sz. Belgyóoktóber 1-én 15 órakor lesz gyászati Klinika orvosainak, szirom, telepes májmona, az Alsóvárosi temetó kápolnájá- ápolóinak, akik élete megmengyömbérgyökér, Salamon pe- ból. A gyászoló család. Kereszt tésén fáradoztak. A gyászoló lácsétie evönevviráe horzas n- T 11 660 és fta- Vedres u. 16/A. UÁI o<-uzas Fájdalomtól megtört szívvel Köszönetet mondunk mindazon lOOlya, pimpos sovanycsen- tudatjuk, hogy a legdrágább rokonoknak, Ismerősöknek, bakesz, a pókbangó, a tarka férj. édesapa,tes testvér, sógor, rátoknak. akik szeretett halotnöszirom (egy évtizede múlt aPé5' tatuka, ID. KOVÁCS FE- tünk, özv. CSARNAY JANOST | X - RENC volt Tisza-malmi dolgozó. NÉ temetésén megjelentek, viaz ulolso peiaanya), sze- 70 éves korában váratlanul el- rágalkkal, részvétükkel fájdalrepel még többek között a hunyt. Temetése október l-én 13 munkát enyhíteni igyekeztek. A megőrzendő vagy az Újrate- órakor lesz az Alsóvárosi teme- gyászoló család, lenítendő növévnek listáián kápolnájából. A gyászoló csaiepueauo noveyneK nsiajan. ,4d> RIÓra u 6 T UH2 Az állatvilág szegenyesebb, Mély f4Jdaiommai tudatjuk, az eddigi vízszintingadozás hogy a szeretett édesanya, nagyveszélveztette a mocsári mama és testvér. MUKKÁ JOteknős á<t a csíkos hátú vízi- ZSEFNt Kolompár Klára, életé.... ff , cs1kos vm nek 64. évében hosszú szenvesiklólc létét. A vedett teru- dés után elhunyt. Temetése letté nyilvánítással biztosi" szeptember 30-án 15 órakor lesz tani igyekeznek az itt fesz- á pujonles-temetö r^at^ozójá^ , ZZ ^ . , ,, hói. A gyászoló család, Kossutb kelo madarak háborítatlan- Lajos sgt. 63. T 11664 ságát, is, mesterseges odúk rájo szívvel tudatjuk, hogy a _ kihelyezés-íve! és a téli ete- figg* LASZLO. - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged.'W.iytéssel megtelepedésüket és Wetének 59. evében tragikus hlri Zsilinszky utca 28. — Előfizetési dlj egy hónapra 20 íortafc szaporodásukat segítik. telenséggel elhunyt. Temetése Iadeacs zsoss, DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged. Tanácsköztársaság útja 10. — Telefon: 13-535. 13-003. — Felelős kiadó: KOVÁCS