Délmagyarország, 1975. szeptember (65. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-30 / 229. szám

4 Kedd, 1975. szeptember 30. Ha fél lépéssel is... Rendszerint délutánonként, esténként kerülnek elő az ir­kakötegek. Nap mint nap is­métlődő tennivaló a füzetek javítása, mely a nyelvtanári munka elmaradhatatlan tar­tozéka. Percegve szánt végig a vörös tintás toll a sok-sok oldalon: egyetlen helyesírási vagy stilisztikai hiba sem marad észrevétlen. S így van ez már több mint 15 éve, amióta orosz nyelvre és irodalomra tanítja az ung­vári Zalka Máté Középiskola diákjait. Olyan elfoglaltság ez, melynek folyvást csak meginduló kezdetét látja, vé­glét nem. Resetár Mária ajkát azon­ban sosem hagyja el zokszó a sok dolog miatt. Miért is panaszkodna? Hiszen hiva­tásból választotta a pedagó­gus simának semmiképp sem mondható pályáját. Tar­talmat és értelmet ad életé­nek, hogy a kertészhez ha­sonlóan palántákat nevelhet — emberpalántákat. Mint kommunista és tanár, min­den erejével azon fáradozik, hogy az iskola adta lehető­ségek és körülmények kö­zött közreműködjön az új szovjet ember nevelésében, amit a XXIV. pártkongresz­szus egyik sarkalatos fel­adatként tűzött ki. A nyelv- és irodalomtaní­tás széles körű lehetőségeket biztosít számára ahhoz, hogy kialakítsa tanítványaiban a kommunista társadalom épí­tőinek jellemvonásait. Sajá­tos és háládatos teendő egy •nemzetiségi iskolában orosz nyelvet és irodalmat előad­ni, megtanítani a gyerekeket arra, hogy anyanyelvi fokon beszéljék a szovjet népek érintkezési, összekötő nyel­vét Nem könnyű ez. Ren­geteget kellett még az egye­tem elvégzése után ls képez­nie Önmagát, és készülnie minden órára. A tanítás és a tanulás egymásba fonódó folyamatában szüntelenül ke­reste a tananyag elsajátítta­tásának lehető legjobb út­jait amelyeket csak hosszas, fáradságos gyakorlati mun­kával sikerült elérnie. Job­bára arra a pedagógiai igaz­ságra támaszkodott, hogy a diáktól a tanulás mindig erő­feszítés volt és lesz is, hogy a tudás gyümölcse csak ko­moly nekigyürkőzéssel sza­kítható le. Munkájának az volt az alapelve, hogy a szellemi erőfeszítésnek igazi ismeretgyarapító és ember­formáló erejéről, értékéről nem mondhat le. Sosem „la­zított". Határozottan harcolt a tantervi monotonságból fel-feltörő tehetetlenségi erők ellen, s nem engedte, hogy órái felszínessé, unalmassá váljanak, elszürküljenek. A színvonal emelésére, arra tö­rekedett. hogy a foglalkozá­sokon alkalmasint valami élményszerűt, újat nyújtson. Ennek kapcsán számtalan példát tudna említeni több mint másfél évtizedes taná­ri gyakorlatából. Tanítványai közül bizonyára sokan és sokáig fognak emlékezni ar­ra az érdekes, nagy nevelő hatású órájára, amelyen a papról és Balda nevű szol­gájáról szóló Puskih-mesé­vel ismerkedtek meg. Az ilyen tárgyú óráknak min­dig hasznát látta a tanulók világnézeti nevelésében, sze­mélyiségük kibontakoztatá­sában, formálásában. Gazdag pedagógiai fegy­vertárából hozzáértőén válo­gatta ki azokat az eszközö­ket, amelyekkel az orosz nyelv alapos elsajátítására sarkallta növendékeit. Resetár Mária figyelmes pedagógus. Tapasztalatait szívesen megosztja munka­társaival. Sokat tanultak tő­le, főleg előadói-módszerta­ni eljárásokat. Különösen az előző években bevezetett új tantervre való áttérés során, amikor saját magának is számos nehézséggel kellett megbirkóznia, hasznos segít­séget nyújtott és nyújt is azóta kollégáinak. Minden újítást helyénvalónak tart, ha az előmozdítja a tanul­mányi előmenetel javulását, jelentős szerepet vállalt a szaktantermi oktatás szerve­zésében. Az előző években a ne­gyedik és az ötödik osztály­ban tanított — százszázalé­kos eredménnyel, osztályis­métlő nélkül. Szabványos kérdés: hogyan érte ezt el? Mint mondotta, erre nem is oly egyszerű válaszolnia. Fő­leg állandó megfeszített mun­kával, a gyerekek figyelmé­nek lekötésével, szórakoztató tanítással. Tantárgyában nem az adott tudományág kicsi­nyített mását látta, hanem egy megszabott, nevelési cél­zatú összeállítást az orosz nyelv- és irodalom köréből. Tantárgyával is nevelni akart, helytállásra, jó maga­tartásra, emberségre, haza­szeretetre. Régebben a felső és most az alsó osztályok­ban azt hángoztatja a vilá­got tudásszomjjal figyelő ta­nítványai előtt, hogy a ta­nulás munka, hazafias köte­lesség. Növendékei szeretik, a szülők becsülik is ezért. Mindannyian örültek, amikor tudomást szereztek arról, hogy az USZSZK Oktatás­ügyi Minisztériuma dicsérő oklevéllel tüntette ki. Resetár Mária a társa­dalmi munkából is aktívan veszi ki részét. Régebben — egy évtizedig — az iskolai pártszervezet titkára volt. Nagy elfoglaltsága nem hát­ráltatja őt abban, hogy szün­telenül növelje látókörét, fel­készültségét. Állandóan a szakkiadványokban, az iro­dalmi .újdonságok közt bú­várkodik. Gyarapítja politi­kai és szakmai Ismereteit. A tanulók- oktatásában, nevelé­sében nem csupán saját ere­jére, képességeire támaszko­dik. Pedagógustársaitól is tanul. Nem zárkózik el ta­nácsaik, javaslataik elől. Az élre, az első vonalba törekszik. Ugyanúgy, mint pártfunkcionárius korában (éveken át a kerületi pártbi­zottság előadója volt). Ed­dig még mindig megtalálta a módját annak, hogyha ke­véssel is, ha fél lépéssel is, de megelőzze az átlagos kö­vetelményhatárt. Ügy érzi, csak így töltheti be a peda­gógusok nehéz, de nemes te­vékenységében kommunistá­hoz illő, élenjáró szerepét. Nemes János Döntött a Legfelsőbb Bíróság Halálos baleset— kétharmados felelősség Kisorsolták a lottó — a 37. hét szelvényeire Hétfőn Budapesten, az Országos Takarékpénztár Mün­nich Ferenc utcai székházában kisorsolták a lottó szeptem­beri tárgynyereményeit — o 37. hét szelvényeire. Az alábbiakban közöljük a szegedi totó-lottó körzeti iroda területén eladott és nyereménnyel kisorsolt 37. heti szelvényeinek számát, valamint a nyereményeket. teszt? 4 344 789 utalvány. 4 345 512 ki mit választ? 4 347 296 textilutalvány. 4 347 995 rádió lemezjátszó­val és utalvány. 4 356 566 konyhafelszerelés. 4 470 486 konyhafelszerelés. 4 378 811 szines tv. 4 393 141 ki mit választ? 4 448 619 utalvány. 4 449 327 magnó rádióval és utalvány. 4 457 464 utalvány. 44 493 646 konyha szagelszí­vó. 44 755 787 konyhafelsze­relés. 51 909 557 konyhafel­szerelés. 51 913 103 rádió, le­mezjátszó és utalvány, • „ , , 51 922 538 utalvány. 51935 046 3 751 272 színes tv. 3 751 899 felszereles. 4 057 207 ntal- utalvány 51 936 195 hűtőgép mosógép és centrifuga, vány. 51 943 289 utalvány. 51 967 467 3 760 624 utalvány. 3 760 626 4 064 362 ki mit választ? utalvány. 51 978 939 utalvány, színes tv. 3 762 168 utalvány. 4 085 161 „tetőtől talpig fel- 51 936 389 utalvány 51 997 633 3 762 699 konyhai szagelszívó, öltözhet". 4 090 555 robotgép, konyhafelszerelés. ' 53 399 786 3 783 749 konyhai szagelszívó. 4 094 652 utalvány. 4 099 425 konyhafelszerelés. 53 410 003 utalvány. 4 104 350 utalvány, színes tv. 53 436 566 ki mii 4 112 603 utalvány. 4 119 953 választ? 53 441 565 utalvány, színes tv. 4 127 107 utalvány. 53 443 472 mosógép és centri­4 161124 utalvány. 4 163 876 fuga. 53 463 125 „tetőtől tal­utalvány. 4 169 187) utalvány, pig felöltözhet" 53 479 270 4 175 550 tv. 4 178 378 utal- színes tv. 53 498 445 utalvány, vány. 4 206 733 konyhafelsze­relés. 4 217 413 konyhafelsze­relés. 4 218 808 bútor-lakbe­rendezés. 4 219 744 utalvány. 4 237.852 3 827 987 utalvány. 3 828 182 textilutalvány. 3 836 952 ro­botgép. 3 837 781 utalvány. 3 855 344 utalvány. 3 866 972 utalvány. 3 869 639 utalvány. 3 873 415 utalvány. 3 889 685 konyhafelszerelés. 3894 642 magnó rádióval és utalvánnyal. 3 908 572 bútor­lakberendezés. 3 918 518 ki mit választ? 3 928 074 „tető­talpig felöltözhet". "59 532 tői 3 932 093 hűtőgép. 3 945 124 utalvány. 3 954 333 konyha­felszerelés. 3 956 753 konyha­felszerelés. 3 972 697 „tetőtől talpig felöltözhet". 3 975 000 tv. 3 992 763 konyhai szagel­szívó. 3 997 891 utalvány. 3 998 999 Zsiguli személy­gépkocsira utalvány. 3 999 894 utalvány. 4 001 646 konyha­felszerelés. 4 002 889 utal­vány. 4 014 565 „tetőtől tal­pig felöltözhet". 4 015 943 textilutalvány. 4 020 723 utal­vány. 4 038 958 mosógép és centrifuga. .4445521 konyha­konyhai szagelszívó. 4 271 798 utalvány. 4 274 729 „tetőtől talpig felöltözhet". 4 279 718 utalvány. 4 280 401 utalvány. 4 284 838 konyhafelszerelés. 4 293 984 konyhafelszerelés. 4 305 604 utalvány 4 328 825 hűtőgép. 4 338150 textil 53 984 389 mosógép és centri­fuga. 53 992 863 utalvány. 54 006 050 tv. 54 009 140 utal­vány. 55 478 431 „tetőtől tal­pig felöltözhet". 55 478 543 utalvány. 55 478 546 utalvány. 55 478 728 utalvány. 55 482 501 konyhafelszerelés. 55 483 518 utalvány. 55 489 0Ó2 utalvány 55 505 765 utalvány. 55 720 457 hűtőgép. 55 720 856 ki mit választ? 55 731 383 utalvány. 55 744 080 utalvány. 55 757 113 „tetőtől talpig felöltözhet' 4 344 471 ki mit vá- 55 757-862 utalvány. A nyertes szelvényeket 1975. október 20-ig keli a totó­lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatósághoz (1875 Budapest V., Miinnich Ferenc u. 25.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. Tragikus szerencsétlenség történt egy város közelében, a főútvonalon. Egy tisztvise­lő által vezetett személyautó, amelyben rajta kívül, fele-, sége és négyéves gyermekük ült, esős időben, nedves, csúszós úttesten, 80—90 ki­lométeres sebességgel robo­gott. Szemben velük 65—75 kilométeres iramban közele­dett egy vállalat motorke­rékpárja, amelyet egyik dol­gozójuk vezetett. A motor­kerékpárosról később kide­rült, hogy egyik szemének látóképessége erősen csök­kent, amit a kormányszer­kezet előtti műanyag szél­védő még csak fokozott Szemüveg sem volt rajta. Mindketten az úttest felező­vonala mellett haladtak. Amikor egymás mellé kerül­tek. a motorkerékpár az autó bal első kereke gumi­abroncsának oldalfelületébe ütközött, azt kihasította, és úgynevezett durrdefektet okozott. Ennek következté­ben az autóvezető elveszítet­te uralmát a volán felett, hirtelen balra letért az út­testről és ott — egy fának ütközve — megállt. A bal­eset következtében a férj a helyszínen, a gyermek más­nap a kórházban meghalt, de súlyosan megsérült aZ asszony és a motorkerékpá­ros ls. Ilyen előzmények után az özvegy a motorke­rékpáros vállalata ellen kár­térítési pert indított azon a címen, hogy a rendkívül sú­lyos balesetet alkalmazottjá­nak többszörös közlekedési szabálysértése okozta. Az alsó fokú bíróságok ítélete ellen emelt törvényességi óvásra, a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét ha­tályon kívül helyezte és új eljárásra utasította. — A baleset időpontjában mindkét jármű közvetlenül az úttest képzeletbeli fele­zővonala közvetlén közelé­ben haladt, holott az úttest hat méter széles volt, s így elegendő hely mutatkozott a biztonságos közlekedésre, te­hát mindkét vezető közleke­dési szabálysértést követett el — hangzik a határozat De megszegték a KRESZ­nek azt a rendelkezését is, amely szerint csak olyan se­bességgel szabad haladni; amely mellett a közlekedés biztonságos, a vezető jármű­vének ura maradhat, s az esetleges balesetet el tudja kerülni. A motorkerékpáros szabálysértést követett el az-i zal is, hogy a vezetői en­gedélyében foglalt előírás el­lenére szemüveg nélkül ve­zetett, holott ennek fokoj zott jelentősége volt. Mint­hogy az ő közlekedési sza­bályszegései súlyosabbak, és jelentősebbek, mint az autó­vezetőé, ezért a vállalat a kár kétharmad részét köte­les viselni. Az összegszerű­séget a megyei bíróságnak) kell megállapítania. Hajdú Endre Fotókiállítás Az országos ifjúmunkás napok alkalmából tegnap, hétfőn, a KISZ Csongrád me­gyei bizottságán fotókiállí­tás nyílt. A megjelenteket Czakó János, a KISZ me­gyei bizottsága munkatársa köszöntötte. Az országos ki­állításra a közeljövőben Du­naújvárosban kerül sor. Me­gyénket négy fiatal: Bugyi István (Szentes) Fekete Miklós (Csongrád), Nóvák István és Biacsi Imre (Sze­ged) képviseli, akiknek ered­ményes szereplésükért Hor­váth Lajos, a KISZ Csongrád megyei bizottsága titkára el­ismerő okleveleket adott át. HÁZASSÁG " —" I. kerület Szeged: Kulcsár József és Kis Judit, Vőneki József és Dudás Ilona, Töreky AriJád Gábor és Renhardt Zsuzsanna, Ikládi András és Vörös Eva Mária. La­jos István és Horváth Erzsébet, Karácsonyi István és Rácz Il­dikó Ibolya, Vukoszávlyev Gyu­rica és Vörös Ilona, Szeder Béla István és Balásházl Éva, Győri Mihály és Antal Lídia Dona, Havancsák Tibor István és Nagy Eva, Kiammer Tibor Péter és Hegedűs Rozália. Fórián Lajos és Farkas Katalin, Szakács László János és Bakalty Margit, Ördög Imre és Herpai Ilona, Bukta Andor József és Franki Klára Magdolna, Marton Lajos és Király Veronika házasságot kötöttek. n. kerület Szeged: Kiss Mihály és Vas Ildikó, Bárány Mihály és Mé­száros Mária, Kárpáti Tibor Ist­ván és Ördög Eva, Németh And­rás és Kollár Zsuzsanna. Nemes László és Katona Ilona. Hattayef János József és Rostás Eva, Szabó József és Vass Erzsébet. Dorogi Sándor és Forró Anna Piroska. Farkas János és Kovács Zsuzsanna, Zsurka László és Arky Éva házasságot kötöttek. Algyö: Kovács Géza és Gonda Erzsébet Rozália, Borbély János és Balogh Angéla Mária házas­ságot kötöttek. III. kerület Szeged: Laczkó János Károly és Tanács Erzsébet, Horváth Mihály és Kis Magdolna, Töl­gyesy Elemér és Hudák Edit házasságot kötöttek. Kiskundorozsma: Marótl Lajos és Dudás Gizella, Hegedűs Mi­hály és Kovács Anna, Nagy Károly Jenő és Farkas Erzsébet, Bánfi Sándor és Szálai Mária, Kaló Gábor és Papp Hona An­gella házasságot kötöttek. SZÜLETÉS I. kerület Szeged: Fodor Ádám László­nak és Gerhard Lenkének László Adám, Sztolyka Kálmánnak és Balogh Máriának Szilvia, Hraskó Andrásnak és Terhes Edit Ho­nának Edit Ilona, Horváth István Lajosnak és Brecska Irénnek Zsolt, Hegedűs Lászlónak és Török Zsuzsannának László, Szabó László Jánosnak és Czuz­di Edit Ilonának László Zoltán, dr. Iíunstár Pálnak és Kozárl Irénnek Attila, Üjhelyl Miklós­nak és Kazi Ilonának Osszián Miklós, Csányl Lászlónak és Börcsök Margitnak István János, Barbócz Ferencnek és Varga Gizellának Ferenc Attila, Bar­bócz Ferencnek és Varga Gizel­lának Gizella Aranka, Dabó An­talnak és Acs Ibolyának Zoltán, Gémes Ferencnek és Nagy Ró­nának Ferenc, Varga Tibornak és Kancsár Erzsébet Honának Barnabás, Borsos Sándornak és Becskel Erzsébetnek Erika Mag­dolna, Bencsik Józsefnek és Apró Máriának Zoltán, Széli Lajos Zoltánnak és Papp Évának La­jos, Magyar Jánosnak és Szaszkó Ibolyának Zsolt Tibor, SpiUer Lászlónak és Katona Gizellának Csaba, Tóth Imrének és Csűrei Ilona Rozáliának Imre, Bozsó Miklós Lászlónak és Fálfalvl Olga Ágnesnek Renáta Olga, Molnár Gézának cs Hajdú Jp­Családi események lánnak Gyöngyi. Zádorl Gyulá­nak és Adók Gizella Erzsébet­nek Attila, Kollár Jánosnak és Kürti Évának Attila, Báló László Lajosnak és Lukács Edit Zsu­zsannának Izabella Edit, Perga­jev Alekszandr Szergejevicsnek és Csomor Ágnesnek Alekszandr, Mándoki Antalnak és Papp Ilo­nának Csaba, Kovács Istvánnak és Filáry Ibolya Máriának Ta­más, Kiss Mihálynak és Király Katalinnak Mihály. Rácz Sándor­nak és Kővágó Máriának Attila, Gazsó József Jánosnak és Göl­lönt Editnek Róbert Attila, Szél Sándornak és Branduse Jolán Annának Sándor, Kasza Tamás­nak és Tótz Hona Erzsébetnek Ilona Erika. Barna Ferencnek és Katona Jolánnak Emese Jolán, Kiss Józsefnek és Kovács Mar­gitnak Zsolt József, Watfa An­dannak és Tóth Teréziának Jú­lia, Zsótér Józsefnek és Palatí­nus Máriának Andrea, Kohán Istvánnak és Vlgh Erzsébetnek Zsuzsa Márta, dr. Simor Ferenc Jenőnek és Wernke Adrienné­nek Márton, Kispéter Antalnak és Varga Erzsébetnek Krisztián, Gárdián Vince Lászlónak és Döme Eszternek Róbert Ferenc, Jager Józsefnek és Szvoboda Piroskának Katalin. Csepregi Balázs Zoltánnak és Fövényes Honának András Zoltán, Fllimon Istvánnak és Hódi Piroskának István, Túró Miklós Zoltánnak és Lakatos Máriának Hermina, Czlnger Sándor Józsefnek és Dézsi Erzsébetnek Sándor, Ba­log Sándornak és Varga Rózsá­nak Ibolya. Erdélyi Lászlónak és Sugár Mária Erzsébetnek Elza, Zacsok Istvánnak és Lóczl Má­ria Juliannának István Csaba, Papp Jenőnek és Zsótér Mária Erzsébetnek Krisztina, dr. Lad­vánszky Csaba Gézának és Pin­tér Margitnak Anett, Márkus Lászlónak és Bodor Máriának Csilla Hajnalka, Papp Ervin Gyulának és Harmat Anikó Er­zsébetnek Edina Éva, Tóth Jó­zsef Miklósnak és Wéber Krisz­tina Zsuzsannának Zsolt, Orhal­ml Sándornak és Pálfl Zsuzsan­nának Krisztián György, dr. Kruchló Lászlónak és Nagy­György Rozáliának Gábor, Ör­dög Józsefnek és Bálint Iloná­nak Katalin Mária, Csonka Sán­dornak és Lasanc Irénnek Sán­dor, Lajtár Istvánnak és Ferenczl Juliannának Angéla Julianna, Dobos Jánosnak és Búkor Mar­gitnak Ottó, Szűcs Gábornak és Nagy Annának Attila Tamás, László Józsefnek és Vlncze Má­riának József, Novai György Pálnak és Göbölös Magdolnának György, Palatinus Ferencnek és Horváth Piroskának Piroska Szilvia, Juhász József Lajosnak és Marancslk Hona Teréziának Renáta, Karai Sándornak és Terhes Margitnak Krisztina Ibo­lya. Lukács Tibornak és Sárosl Katalinnak Attila Tibor, Racs­mán Pál Sándornak és Vajas Erzsébet Magdolnának Diána, Gázser Sándornak és Kiszner Piroskának Szilvia Beáta. Májer Jánosnak és Franczek Eva Vik­tóriának János, Tóth Károlynak és Tóth-Kása Mariannának Gá­bor, Engl László Istvánnak és Bárány Valériának Valéria Mó­nika, Mllassin Tamás Gyulának és Kiss Judit Emesének Tamás Gábor nevű gyermekük született. in. kerület Szeged: Lovászi Józsefnek és Ördög Rozáliának Szilvia, Sár­közi Károlynak és Szögi Etelka Hajnalkának Erika Angéla. Farkas Józsefnek és Truczán Zsóllának Katalin, Márta Vin­cének és Ábrahám Juliannának Vince Krisztián, Posta Antalnak és Turcsányl Zsuzsannának Zsolt Antal, Horváth Péternek és Jankó Vilma Saroltának Zoltán, Hubai Jánosnak és Gergely Ibolya Etelkának Gábor János, Kardos Sándornak és Kovács Máriának Mónika Zsuzsanna, Lamper Pál Gézának és Hajdu­csák Kornéliának Gabriella Enikő, Barakonyl Józsefnek és Papp Honának Hona, Serédl Béla Jánosnak és Balázs Eszter­nek Beáta, Bokor Árpád László­nak és dr. Kővári Anna Máriá­nak László, Huszka Sándornak és Gonda Erzsébetnek István. Gárgyán Ferencnek és Tarczi Évának Ferenc, Klnyó András Istvánnak és Csányl Évának Karolina, Vér Jánosnak és Ka­nász-Nagy Eszter Zsuzsannának Anita, Bobély István Györgynek és Horváth Annának Tímea Ir­ma, Csonka Jánosnak és Németh Irénnek János, Fazekas Zoltán­nak és Magyar Máriának Tünde Mária, Haska Jánosnak és Bu­dai Máriának Zsolt, Joó István^ nak és Kovács Katalinnak Ró­bert, Parlcska Viktornak és Szabó Erzsébetnek Mónika Paulai Vas Károlynak és Takács Klárá­nak Renáta Rózsa, Torda-Molnár Józsefnek és dr. Mórocz Júlia Anikónak Enikő, Kocsis Mihály­nak és Mészáros Katalinnak Mi­hály, Tóth Árpád Józsefnek és Bacsa Máriának Gábor, Bálint Mihály Györgynek és Szarvas Katalinnak Katalin nevű gyer­mekük született. HALÁLOZÁS L kerület Szeged: Kontor Bálintné Ko­vács Viktória, Bakos Sándor, Szabó János, Nacsa Sándomé Tézsla Márta, Patkós Antalné Bakacsl Anna, Tasi István Sán­dor, Barta Dezsőné Krahl Berta. Tóth Veronika, Borbás András, Dani Lajosné Guth Gizella, Ba­log Lajosné Czirok Anna, Gön­dör Vincéné Agócsy Julianna meghalt m. kerület Szeged: Molnár Sándor Lrfdor­né Faj ka Rozália, Csáki Imréné Süli Márta Mária, Seeler Ferenc­né Spirer Rozália, Molnár Jenő, Hódi István, Harsányl Pál, Tóth Sándorné Takács Rozália, Urbán Istvánné Zakar Rozália, Bálint Sándor, Tápal János, Torjai Andrásné Hltrí Márta, Lévai Antalné Rácz Anna, Tóth György meghalt Kiskundorozsma: Lajtár And­VÜsoá Mulat! Julianna meghalt

Next

/
Oldalképek
Tartalom