Délmagyarország, 1975. szeptember (65. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-18 / 219. szám

2 Csütörtök, 1975. szeptember 18. Nemzetközi kupanap Továbbjutást ígérő előnyt szerzett az Újpesti Dózsa, a Budapesti Honvéd és a Szombathelyi Haladás Előadás Tegnap — négy magyar együttes részvételével — megkezdődtek a BEK, a KEK és az UEFA Kupa nemzet­közi tornák küzdelmei. Az első fordulóban az 0. Dózsa, A BEK-ért: a Bp. Honvéd és Szombat­hely egyaránt megnyugtató­nak látszó előnyt szerzett a visszavágóra, a Vasas Linz­ben kétgólos vereséget szen­vedett. Ű. DÓZSA—FC ZÜRICH 4:0 (2:0) A Szegedi Volán kézilab­da-szakosztályának meghívá­sára holnap, pénteken dél­után 5 órakor a Volán Szál­ló klubhelyiségében Faludy Mihály, a magyar férfi ké­zilabda-válogatott vezető edzője A kézilabdajáték mai követelményeiről címmel filmvetítéssel egybekötött előadást tart. A klub díj­mentes különjáratot indít a következő időpontokban: az újszegedi Sportcsarnok előtt levő megállótól negyed 5­kor, a Szeged Étterem elől fél 5-kor, valamint a Marx téri Utasellátó elől 4 óra 40 perckor. Az autóbusz rend­száma: GB 32-55. Az előadás megtekintése díjtalan, melyre minden ér­deklődőt, sportolót és sport­vezetőt szeretettel várnak. Megyeri út, 8000 néző, ve­zette: Babacan (török). Gól­lövők: Fazekas, Dunai II., Tóth A. (11-esből), Kellner. Ű. Dózsa: Rothermel — Kolár, Dunai III., Juhász, Tóth J. — Zámbó, Tóth A. — Fekete (Kellner), Fazekas, Dunai II., Nagy L. FC Zürich: Grob— Kuhn — Heer, Zigerlig, Fischbach — Rutschmann, Martinelli, Botteron, Scheiwiler — Risi, Katics. Dózsa-támadások vezették be a találkozót, és a 10. perc­ben Nagy lövésszerű beadá­sa után a labda Fazekas elé került, aki előbb helyzetbe hozta magát, majd a védők között 18 méterről a jobb alsó sarokba talált, (1:0). A 13. percben következett a „folytatás", most az ötös bal sarkán Tóth Andrástól Du­nai II. kapta a labdát, aki nem tétovázott, és nagy erő­vel a jobb felső sarokba lőtt, (2:0). A második félidőben is a Dózsa kezdeményezett. Az 55. percben ismét Nagy Lász­ló iramodott meg a balszé­len, már a 16-oson belül járt, amikor Heer felvágta. 11-es, amelyet Tóth András lapo­san a bal alsó sarokba lőtt, (3:0). A 78. percben alakult ki a végeredmény. A labda Dunai Il.-től indult, Fazeka­son és Nagyon keresztül Kellnerhez került, aki futtá­ból, belsővel ügyesen a jobb sarokba lőtt, (4:0). Jók: Rothermel, Tóth J., Zámbó, Fazekas, illetve Bot­toron, Martinelli, Scheiwiler. A BEK további eredmé­nyei: DSV Eindhoven (hol­land)—Linfield (északír) 2:1 (2:1). Linfield. Hajdúk (jugo­szláv)—Floriana la Valletta (máltai) 5:0 (1:0). La Val­letta. Ruch Chorzow (len­gyel)—Kuopio Palloseura (finn) 5:0 (3:0). Chorzow. ADÁSVÉTEL A KEK-ért: HALADÁS VSE—FC LA VALETTA 7dl (1:0) * MINDENFELŐL Szombathely, 15 000 néző, vezette: Stec. Góllövők: Fe­dor (2), Horváth A. (2), Ki­rály, Farkas, Halmosi. Haladás VSE: Békéi — Fi­scher, Horváth A.. Kereki, Kiss — Halmosi, Fedor — Szabó S. (Dobán 75. p), Far­kas, Király, Horváth Z. (Kul­csár 75. p). La Valetta: De Bono — Gauci, Borg, Ciantar, Vella — Fenechi, Agius, Giglio (Abdilla 68. p) — Magrao, de Majo (Mihalel 59. p), Sey­chell. A Haladásnak nem okozott különösebb feladatot a sze­rény képességű ellenfél elle­ni nagy gólarányú győzelem megszerzése. A további eredmények: Celtic (skót)—Valur Reykja­vik (izlandi) 2:0 (1:0). Reyk­javik. Fanathinaikos (görög) —Zwickau (NDK) 0:0. Pat­ras. Ararat—Anorthosis (cip­rusi) 9:0 (2:0). Jereván. Spar tak Trnava (csehszlovák)— Boavista (portugál) 0:(1 Trna va. Rapid Bukarest (román) —Anderlecht (belga) 1:0 (1:0). Bukarest Home Farm (ír)— Lens (francia) 1:1 (1:1). Dub­lin. OUJkálrhákat, gáztűz­helyt. erdei láncfűrészt keresek megvételre. El­a dók: 200-as, 500-as mázsa. 1000 és 1500-as csúcsesztérga, 600-as szalagfűrész, 400-ss kombinált gyalugép. Vá­sárhely, Marx u. 42 az üzletben. Telefon: 12-359. JT-s Skoda S 100 gép kocsi eladó. Tarján. 415. B. Érdeklődni: hétköz­nap 16 óra után. Pádár. CT fres. Wartburu de Luxe eladó. Érd.: Kis­telek. Nagy S. u. 33 Szakiisletemben dísz­halak, papagájok, vala­mint eleségek és fel­szerelési cikkek kap­hatók. Bartók Béla tér 6. Torma Lajosné. Most vizsgázott Skoda Combi eladó. Tisza L. u. 1. Az UEFA Kupáért: BP. HONVÉD—BOHEMIANS PRAGA 2:1 (6:0) A KSZV SE NB H-es női röp­labdacsapata folytatja Jó szerep­lését. Az őszi Idényben eddig két mérkőzést Játszottak, mind­kettőt megnyerték. Kalocsán 120 perces küzdelem után 3:2 (—12, 10, —14, 12. 10) arányban győz­tek. mlg Szegeden a Kisstadi­onban a Salgótarjáni Ötvözettel szemben 3:0 (5, 8, 7) vejit az eredmény. A győztes csapatban Csanádi­né, Elek. Dányl, Lénártné, Cse­ptgáné. Szöllősi E„ Jámbor. Csiszár. Horváthy, Bognár és Pávó Játszott. • A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola NB l-es női kosárlab­da-csapata hétfőn Nyltrára uta­zott, viszonozva a nyltralak ko­rábbi látogatását. A szegedlek készülve az októberi rajtra, több mérkőzést játszanak majd a vendéglátókkal. Pungor Miklós edző és Farkas Zoltán intéző kíséretével tizenkét játékos — Klavora, Dunay, Mészáros. Im­re. Tokár. Laukó. Lázár, Bittér, Kiss, Lakatos, Molnár, Kapás — kelt útra. • Az országos líjúsági Iabdarú­gó-bajnokság Tlsza-csoportjá­ban szereplő SZEOL csapata az elmúlt héten Békéscsabán rang­adót Játs7.ott az. előző bajnok­ság első helyezettjével, az Előre Spartacus együttesével. A sze­gediek Zlatnlczky — Horváth, Földeák, Palotás, Matus — Wé­ber, Hamza, Kiss Gy. — Nemes, Rácz (Hágelmann II.). Polyvás összeállítású gárdája 2:1 (0:0) arányban győzött. A gólokat Pa­lotas. Nemes, Illetve Plástyik lőtte A további eredmények: Bcs. TASK—Jánoshalma 1:0 (0:0), HMSE—KSC 0:0, KTE—Szarvas 3:1 (1:1), SZVSE—Kalocsa 4:0 (3:0), Gyula—Sz. Dózsa 0:3 (0:0), Cegléd—Orosháza 1:0 (0:0). * A Csongrád megyei labdarúgó­bajnokság III. osztályának kö­zépcsoportjában a legutóbbi for­dulóban a következő eredmé­nyek születtek: Kossuth SE— Röszke 5:2. Zákányszék—Tisza­sziget 1:3, Baks—Kübekháza 2:0. Balástya—Üllés 0:3, Asotthalom —Mórahalom 2:3, Mihálytelek— Domaszék 3:3, Szegedi Postás­Szegedi Ruhagyár 1:1. A járási bajnokság eredmé­nyei: Mórahalom II.—Rúzsa 4:1. Szatymaz—öttömös 5J, Doma­szék II.—öpusztaszer 1:1, Gyála­rét—Forráskút 6 :L • A tekebajnokság legütóbbi for­dulójában a szegedi csapatok a következő eredményeket érték el- Békéscsabai Előre Spartacus —SZAK 2:6 (2289:2314). NB l-es nöl mérkőzés. Legjobb dobó: Kovács 396. illetve Szombathe­lyi 394. Süliné 392. BKV Előre— SZAK 5:3 (2317:2267). NB I-eS női mérkőzés. Legjobb dobó: Kővári 401, Illetve dr. Szamos­szeglné 410, Veresné 408. SZVSE —Györl Richards 7:1 (5746:5105). NB l-es férfi mérkőzés. Leg­jobb dobó: Tombácz 1025. Ré­vész 999. Petrás 988, illetve Boros 940. Miskolci Bányász— DELÉP 6:2 (5146:4995). NB l-es férfi mérkőzés. Legjobb dobó: Futó 900. Illetve Deák 862, Na­schitz K. 849. űzd—SZAK 7:1 (2506: :2218). NB Il-es férfi mér­kőzés. Legjobb dobó: Vlrágh 426. illetve Varga 404. Prága, 12 000 néző, vezette: Wöhrer (osztrák). Góllövők: Pintér és Tóth E., illetve Mastnik. Bp. Honvéd: Gujdár — Egervári, Kocsis I., Lukács, Páncsics — Pál, Szűcs, Pin­tér — Morgós (52. p Bartos), Kocsis L., Máté (60. p Tóth E.). Bohemians Praga: Kozinka — Králicek, Valent, Louko­ta, Vejvoda — Mastnik, Pa­nenka, Barát (Jilek) — S. Ivancik, Packert, Jarkovsky. A felázott, nehéz talaj ne­hezítette a játékosok dolgát, akik ennek ellenére jó iram­ban és megfelelő színvonalon küzdöttek. A Bp. Honvéd győzelme megérdemeltnek mondható. VÖEST LINZ—VASAS 2:0 (1:6) Linz, 5000 néző. vezette: Ok (török). Góllövők: Schar­mann és Stering. Vöest Linz: Fuchsbichler — Haffner, Ebster, Brzic, Mirnegg (Ortner 80. p) — Milanovics, Scharmann, Hor­váth — Stering, Lorenz (Kot­tán 63. p), Rosskogler. Vasas: Tamás — Török, Fábián, Komjáti, Kántor (Be­csei 65. p) — Bódi, Zombori, Szijjártó (Szőke 46. p) — Müller, Izsó, Váradi. Mindkét félidőben a ha­zaiak voltak fölényben, gólra törőbb játékukkal rászolgál­tak a győzelemré. A további eredmények: Molde SK (norvég)—östers (svéd) 1:0 (0:0). Molde. Tor­pedo Moszkva (szovjet)—Na­poli (olasz) 4:1 (2:1). Moszk­va. Cserno Morec (szovjet)— Lazio (olasz) 1:0 (1:0). Odessza. Tirgu Mures (ro­mán)—Dynamo Dresden (NDK) 2:2 (2:1). Marosvásár­hely. Crvena Zvezda (jugo­szláv)—Craiova (román) 3:1 (1:1). Grasshoppers Zürich (svájci)—Real Sociedad san Sebastian (spanyol) 3:3 (2:2). fürich. NB l-es labdarúgó-csapatok nemzetközi mérkőzései: Dynamo Berlin—Rába ETO 8:1 (3:0). Győr. Diósgyőr— Jednota Trencin 0:0. Diós­győr. VSS Kosice—Csepel 3:2 (1:1). Kassa. SBTC—Loko­motív Kosice 3:1 (1:0). Sal­gótarján. BuntásMl kikerült prí­ma faanyagok eladók. Fűrészelt és gómbfék 10 méterig, ajtók, ablakok széles deszkák 5 méte­rig. Cserép, cserépléc, Petöfltelep, Málus 1. u. 57. Vlsellátó nyomásfokozó. Jó állapotban eladó. — Érd.: délután 5. Csókái u. 2. Alsóváros. 80 mázsa trágya eladó. Sándor u. 22. Vassiógép Igényesnek eladó. Temető u. 3/A. Kifogástalan állapot­ban levő centrifuga és mosógép eladó. Római krt. 37. Érd.: 7—10-lg 406-as Moszkvics felújí­tott motor és alkatré­szek eladók. Szeged, Kisttsza u. 23. Tor­nyasey. ZA-s forgalmi rendszá­mú Trabantot veszek. Clm: Fabó György, Kecskemét, Akadémia krt. 14.. II. 38. Ebédlöbúter, olajkály­ha, hármasszekrény el­adó. Dankó Pista a. 26. Opel 1500 kem-es és kétágyas sfkkötőgép el­adó. Érd.: hétköznap: 17 órátöl. Odessza. 210. épület. Hl. em. 12. Al I. SS. Sebészeti Kli­nika macskákat vásárol. Japán rádió, magnó, le­mezjátszó, grillsütő el­adó. Érd.: egész nep. Faragó, Batthyány u 19. Trabant 600-as eladó. Műszaki 1977. aug. Tar­Ián. 303. A. m. 10. Hosszú fehér menyasz­szonyl ruha eladó, csip­kéből. Attila u. 3.. I. emelet 6. Rlcze. (Kb. 170 cm magasra.) Skoda 445 rendszám nél­kül, új gumikkal, ol­csón eladó. Érd.: Cser­je sor 3., a volt hizlal­da mögött. Francia bulldog kutya­kólykök eladók. Vásár­hely, 1 Melóm u. 26. ALBÉRLET Bútorozott szoba kiadó két diáklánynak. Tar­ján 814. A. fszt. 2. Fiatal mérnök tanárnő házaspár albérletet ke­res fürdőszoba-hasz­nálattal, maximum 1 évre. „Sürgős 21068" Jeligére a Sajtóházba. Lakást vagy lakrészt bérbe vennénk 1—2 év­re szegeden. „Pontos fizető 21018" Jeligére a Sajtóházba. LAKÁS 3 szobié, OTP-lakás ez rúzzsal eladó. Tarján 315. ni. 13. Tatai kétszobás össz­komfortos, szövetkeze­ti lakást cserélnénk ha­sonló. vagy nagyobb szegediért. Ajánlatokat „Tata—Szeged 20 881' jeligére a Sajtóházba, x Tarján 509. A. II. 7., másfél szobás OTP-la kás készpénzért eladó, esetleg OTP-átvállalis-' zaj. Ugyanitt Jugoszláv bölcső eladó. Érdeklőd­ni: 18—19 óráig Belvárosi, emeleti, log­giás, másfél szobás összkomfortos lakást kel resek megvételre. Részle­tes ajánlatokat „Mo­dern lakás 21 028" Jel­igére a Sajtóházba. Kétssoba, összkomfor­tos. gázfűtéses, par­kettás, 60 négyzetméter alapterületű belvárosi I. emeleti, tanácsi la­kásomat elcserélném pe tőfltelepl kétszobás, Jó állapotú magánházra. — „Megegyezünk 21021' Jeligére a Sajtóházba. INGATLAN Férfibunda eladó Igé­nyesnek ls megfelel. Pü­le utca 11. UX rendszámú fehér Zsiguli eladó. Klárafal­va, Ady Endre u. 21. Jó állapotban levő Tol­di kerékpárt vennék- — Csongrádi sgt. 21. Főldieperpalántm, leg­korábbi és későbbi szép, erős és Opel Rekord gépkocsi nagyon ked­vezően eladó. Somogyi u. 5. Fajtiszta szálkásszőrű egyéves német vadász­ylzsla szuka eladó, vagy kisebb fajtiszta kutyá­ért elcserélhető. Hunya­di J. sgt. 4., I. 13. Zala szekrény újszerű állapotban eladó. Ér­deklődni: 4 óra után. Vedres u. 19., A, lép­cső, n. 9. x tlj állapotban levő 8 mm-es filmfelvevő és lejátsző eladó. „Alkal­mi 20 988" Jeligére » Sajtóházba. Boroshordó 100—200 li­teres, príma, eladó. — Szeged, Nemestakács n. 26., udvarban. Háromszobás magánház eladó. Két és fél szo­bás lakást beszámítok Lőwy Sándor u. 39. j Hsttrmstelep, Rendező tér 8. sz. alatt 160 n-öl beépíthető telekrész Igé­nyesnek eladó. Érd.: mindennap 16 óra után, vasárnap egész nap. Eladó tanyai ház 1 kh földdel. Asotthalom, X. ker. 1588. sz. Érd.: lehet Domaszék, Rákóczi űt 27. szám alatt. L'Jszentlváni 3 szobás, fürdőszobás, 280 négy­szögöl telken levő ma­gánházat cserélünk sze­gedi lakásért. „Minden megoldás érdekel 21 074" Jeligére a Sajtóházba. Újszegeden 2 szobás, kertes ház eladó. Rad­nóti u. 80. Újszegeden háromlaká­sos, egyenként három­szobás családi házhoz egy fő belépőt keresünk. Az építkezés nagyobb­részt sálit erővel törté­nik. ..60 000,— Ft — 21 077" Jeligére a Saj­tóházba Szőrét. Klsszőlő u. 39. számú húz eladó. Ér­deklődni: ugyanott. Szoba, konyha, kamrás, kertes fél házrész kör­út közelében, közműves utcában azonnal beköl­tözhetően eladó. „Némi fizetési kedvezmény le­hetséges 21 022" Jel­igére a Sajtóházba. Fél porta (TÖÖ n-ölj, építőanyaggal együtt eladó. Érd.: 3 óra után Molnár Mthályné, Kts­kundorozsma. József A. u. 31. HÁZASSÁG 43 éves elvált ember ke­res, lehetőleg lakással rendelkező elvált vagy özvegyasszonyt házas­ság céljából. dolgozó hozzátllót. Gyermek nem akadály. „Szeretet — 21 089" jeligére á Saj­tóházba. 39 éves munkásfiú, 172 cm megás, megismerked­nék házasság céljából olyan egyszerű, nem do­hányzó, volt állami gon­dozott 18—20 éves kis­lánnyal, akinek nincs lakása. Fényképes vá­laszt kérek. „Őszinteség, bizalom 276 384" Jel­igére a Hirdetőbe. EGYÉB Bőrkabátök"^-álákítísí Javítása vízhatlan, bőr­puhító festéssel, fekete zakók újrafestése, bélés cseréje szakszerűen ké­szül 50 éve fennálló műhelyemben, Csordás bórruhakészltó mester­nél, Szent Miklós u. 7. sz. Felsővárosi temp­lom mögött. g Kisiparos csendes mun­kával utcai vagy udvati fűthető helyiséget bér­be venne. Magas irón, „Csak első kerületben 21 115" Jeligére a Sajtó­házba. g Okleveles térképész több éves gyakorlattal ál­lást keres Szegeden ..Október I. — 20 977" jeligére a Sajtóházba, z Hétvégi ház építésébe* kivitelezőt keresek. —< „Kulcsátadás 20 929" jeligére a Sajtóházba. Üvegezést, képkerete­zést vállalok. Műhely. Szeged, Londoni krt. 5. (Rigó utca sarok.) Mé­zel Mihály Uvegezőmes­ter. x Anna-kút környékén ga­rázs kiadó. „17 négy­zetméter — 21 048" fel­Igére a Sajtóházba. Kőművest, igényes hom­lokzati munkák végzésé­hez és segédmunkást felveszek. Érd.: esti órákban. Hattyastelep, Versed u. 45. Kisebb háztartásban ta­karítást vállalok. „Meg­bízható 21 079" jeligé­re a Sajtóházba. Gyermekgondozónőt. ke­resek 16 hónapos gyer­mekemhez. „Belváros — 21 080" jeligére a Sajtó­házba. Kétszoba, összkomfortos cserelakással házfel­ügyelői állást vállalok. „Sürgős 21 063" jel­igére a Sajtóházba. Fiatal nő főiskolai vég­zettséggel állást keres Szegeden. „Sürgős 21 067" jeligére a Saj­tóházba. Garázs kiadó. Gyimesl utca 1. Űjszegedl vas­útállomás mellett. Érd.2 délután 5 után. Parkettcsiszolást por­mentesen. lakkozást obU> neződésmentesen válla­lok. Buha András, Gyá­larét, telefon: 12-843. Komszomol u. 53. Gyermek egész, vagy fél­napos felügyeletét és ellátását vállalom. — „Tarján 278 367" Jel­igére a Hirdetőbe. Munkaalkalmak Villanyszerelő, lakatos szak­munkásokat és női, férfi segéd­munkásokat felveszünk. Jelent­kezni lehet: Szegedi Tejüzem, Budapesti út 6. Két műszakos palackfejtő üzem­be női munkaerőt, gépkoeslra­kodóoak férfi munkaerőt felvesz • Kőbányai Sörgyár kirendelt­gége, Szeged. Hétvezér u. 28/A. A Csongrád megyei Allatfor­gaimt és Húsipari Vállalat fel­vesz férfi és női segédmunkáso­kat általaban egy műszakra, na­gas kereseti lehetőséggel. Je­lentkezés : Maros u. 31. Szeged-ROkus vasútállomás felvesz ferfldolgozókat vasúti szolgalatra. lelenUtcznl lehet: az ailomásfOnöknei. Folyam szabályozd és Kavics­kotró Vállalat Szegedi Kiren­deltsége felvételre keres, 1 hét munka, egy hét szabad, munka­idő-beosztással kezdő és gya­korlott hajósokat. Elhelyezés, étkeztetés és egyenruha Juttatás kollektív szerződés szerint. Je­lentkezés személyesen Szeged. Dózsa u. 5. szám alatt. A szegedi szabadság Filmszín­házhoz kazánfűtőt keresünk. Je­lentkezni lehet a filmszínház üzemvezetőjénél. Fizetés kollek­tív szerződés szerint. Felvételre keresünk tmk-laka­lm. szer szám lakatos szakmunká­sokat, csiszoló, kovács szak- és betanított munkásokat, valamint betanított gép! munkára férfi és női munkavállalókat es üzemi anyagmozgatókat. Két hetenként gzabad szombatot, vidékiek ré­szére utazási költségtérítést biz­tosítunk. Kéziszerszámgyár SZE­GEDI Gyáregysége, Szeged, Rigó u. 38. A Szegedi Postaigazgatóság Magasépítési üzeme kőműves­iparba segédmunkásokat vesz fel. Fizetés megegyezés sze­rint. Minden szombat szabad. Jelentkezni lehet: Postaigazga­tóság Magasépítési Üzeménél, szombat kivételével mindennap. Szeged, Dorozsmai út 40/B. A Taurus Gumigyár Tranzit Kirendeltsége felvételre kett.s rakodómunkásokat, targoncave­zetőket, valamint raktari dolgo­zókat. Jelentkezés: Taurus Gu­migyár Szeged, munkaügyi osz­tály. 6701. Budapesti út 4. A Szegedi Konzervgyár admi­nisztratív munkakörbe felvenne közgazdasági érettségivel, gyors­és gépírni tudo dolgozót. Je­lentkezni lehet a vállalat sze­mélyzeti osztályán, Bóknsi ff. S. sz. 8—14 Óráig. Ipari szövetkezet felvetelre ke­res ruházati iparban Jártas ké­pesített előkaikulatori lsmere­retekkel rendelkező árast. va­lamint SZTK-ismeretekkel ren­delkező bérszámfejtőt. Fizetés megegyezés szerint. Pf. 142. A Pincegazdaság állandó fog­lalkoztatásra gépkocsivezetőket vesz fel. Jelentkezés: Szeged. Tolbubin sgt. 10. Szállítási cso­port. A Pincegazdaság szegedi mun­kahelyre lakatos, autószerelő, asztalos és festó szakmunkáso­kat, valamint fél műszakra ebédkiosztó női dolgozót vesz fel. Jelentkezés: Szeged, Tábor u. 3. Munkaügyi osztály. Gyakorlattal rendelkező SZTK­ügyintézőt, bérelszámolót és munkaerő nyilvántartót kere­sünk felvételre. Besorolás a gyakorlattól függően történik. Jelentkezést: „Nagy vállalat 694/12" jeligére kérjük a Sajtó­házba. A szegedi Közlekedési Vállalat VILLAMOSKOCSI-VEZETŐI tan­folyamot Indít 20 éven felüli férfi és női munkavállalók ré­szére. A tanfolyam idejére mun­kabért. az eredménytől függően külöu premiumot tizet, önálló kocsivezetőként elérhető havi kereset 2900—3100 Ft. ezen felül évi ">000,— Ft tömegközlekedési Juttatás, egyenruha- és szabad­jegy-ellátás. Jelentkezni lehet szeptember 22-ig Külső Pnlz u. 2. Forgalmi osztályon. Konyhalányokat vesz fel az Ady Kollégium, Üjszeged, Bér­kert u. 1. Jelentkezés a gazda­sági Irodában. 8—16 óráig. Férfi segédmunkásokat felve­szünk. Két műszakra, heti 44 óra munkaidő. FC SZERT-fiók. Szeged, Maros u. 29. Egy műszakos raktári munká­ra nődoIgozOkat és takarítónőt felveszünk. Gabona. Tröszt Szol­gáltató vállalat. Szegedi Kiren­deltsége, Szeged, Sárkány utca 6. sz. A Szegedi Sütőipari Vállalat felvételre keres: gépkocsivezető­ket, autó- és motorszerelőket, a Tavasz utcai új kenyérgyárunk­ba könnyű fizikai munkára, éj­szaka-délelőttös beosztással ké­ny érelszedőke'. kenyér-rek esze­löket, valamint portásokat és takarítónőket. Jelentkezés a vál­lalat munkaügyi csoportjánál, Szeged, Tavasz o. 12—14. A Szegedi Szerszámkovács Ktsz felvesz azonnali belépéssel 1 fő üzemi takarítónőt, és 1 fő l órás elfoglaltsággal bevásár­lót. Jelentkezni lehet a szövet­kezet telephelyén. Szeged, Bajai út 3. sz. A KSZV Űjszegedl Szövőgyá­ra felvételre keres lakatosokat, férfi és női munkavállalókat ra­kodó, anyagmérő, valamint kö­zépiskolát végzett női munka­vállalókat, címfestőt dekoráci­ós munkakörbe. - Jelentkezni le­het a gyár munkaerő-gazdálko­dási csoportjánál, Ojszeged, Al­só Kikötő sor 11. A Pénzügyminisztérium Bevé­teli Főigazgatóság Budapesti Területi Igazgatósága — buda­pesti munkahelyre — jogászokat keres azonnali belépéssel. Il­letmény megegyezés szerint. Ér­deklődni lehet: Szeged, Londoni krt. 13., a személyzeti vezető­nél. Szücslpari Szövetkezet felvesz könnyű fizikai munkára anyag­mozgatót és bőrszakmában jár­tas szabógépest. Jelentkezés: Szeged, Tolbuhtn sgt. 98. Könnyű fizikai munkára, egy műszakos beosztással női mun­kaerőket. továbbá fiatal lakatos szakmunkásokat és segédmun­kásokat felveszünk. Jelentkezés: Szegedi Mérlegkeszltő és Javí­tó Szövetkezet. Szeged. Lengyel u. 26. (Részlegvezetőnél.) Felveszünk gyalogos, kerékpá­ros postai kézbesítőket és hir­lapkézbesitőket. Női munkavál­lalók előnyben. Motoros. ke­rékpáros táviratkézbesítőket, jó kereseti lehetőséggel. Postahi­vatal, Széchenyi tér 1., L eme­let 14. Takarítónőt, éjjeliőrt, udvarost felvesz a Camping. Lehet nyug­díjas ls. Dorozsmai At 2. Gyakorlattal rendelkező gép­és gyorsírót keresünk. Jelentke­zés Csongrád megyei Tejipart Vállalat, Szeged, Budapesti út 6. sz. Azonnali belépéssel felveszünk gyakorlott gépírót, bérezés meg­egyezés szerint. Jelentkezés: MÉK Központ bolt, könyvelési osztályvezetőnél, Deák Ferenc a. 22. Az AMFORA-ÜVÉRT Vállalat 51. sz. lerakata adminisztrátort vesz fel. Jelentkezni: Gutenberg u. 12. szám alatt. Az Utasellátó Vállalat Bács— Csongrád megyei igazgatósága felvételre keres üzemeltetési előadót. A munkakör betöltésé­hez közgazdasági vagy ven­déglátóipart érettségi, valamint 5 éves munkaköri gyakorlat szükséges. Jelentkezés részletes önéletrajzzal Szeged, Somogyi Béla u. 11. kérjük. Pályázatot hirdetünk határát­kelőhelyen üzemelő szabadkasz­szás büfénk vezetői, valamint 2 fő eladó nem függetlenített he­lyettesi munkakör betöltésére. Pályázati feltétel az 5/1972. B. k. M. sz. rendeletben foglaltak alapján szakképzettség, erköl­csi bizonyítvány szükséges. Pá­lyázatokat részletes önéletrajz­zal „Megbízható 278 580" jel­igére a Hirdetőbe kérjük. Tanszéki segédlaboránst kísér­leti állatgondozói munkakörbe, valamint takarítónőt felvesz a Sebészeti Mütéttani Intezet. Je­lentkezés az I. sz. Sebészeti Kli­nika titkári Irodájában. A Volán 10. sz. Vállalat darab­árus rakodómunkásokat vesz fel. Jelentkezés: Volán iroda. Bajcsy-Zs. u. 28. A Szegedi Ruhagyár felvesz gyors- és géplrónőket. anyag­Könyvelót, szakácsot, asztalost. Jelentkezés a vállalat munkaerő­gazdálkodásán. Felsőoktatási intézmény állam­háztartási gyakorlattal rendel­kező állóeszköz nyilvántartót al­kalmaz. írásbeli jelentkezés — ,,Költségvetés 278 568" jeligére a Hirdetőbe. Konyhára gazdaaszonyt és konyhalányt alkalmaz Egészség­ügyi szakiskola. Szeged, Tolbu­hin sgt. 1. A Szegedi Vasöntöde felvesz öntödei betanított III. segédmun­kára, férfi és női munkavállaló­kat, 5 napos munkahéttel, va­lamint éjjeliőrt, és 1 fő admi­nisztrátort. Jelentkezés a mun­kaügyi osztályon, Szeged, Tol­buhin sgt. 65—67. Érettségizett nő vagy férfi dol­gozókat keresünk laboratóriumi asszisztensi állásra. Orvostudo­mányi Egyetem gyógyszertani intézete. Dóm tér 12. Felvételre keresünk férfi mun­kaerőket, máglyázó, anyagmoz­gató munkákra, kompresszorke­zelót, női segédmunkásokat, ta­karítót. Tisza Bútoripari Válla­lat 3. sz. Szeged, Lenin krt. 25. DEFAG fürészüzeme férfi és női segédmunkásokat vesz fel. valamint férfi nyugdijasokat üzemtakarítói munkakörbe, azonnali belépéssel foglalkoztat. Fiataloknak ls megfelelő munka, köri tudunk biztosítani. Jelent­kezés: Szeged. Felső Tisza part 33. Munkaügy. Számviteli főiskolai végzettség­gel vagy mérlegképes könyvelői oklevéllel rendelkező, számvitel) és gazdálkodást feladatokban jártas munkavállalót számviteli vezetői munkakör betöltésére keresünk. Pályázatokat rövid életrajz és a legfontosabb ada­tok közlésével „KULTURÁLT? VÁLLALAT" jeligére a Sajtó­házba kérjük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom